Pesti Napló, 1868. május (19. évfolyam, 5405–5430. szám)

1868-05-05 / 5408. szám

előtt, nem változtatta azt meg 48-ban sem tör­vény, sem ellenkező gyakorlat, fennáll az szaka­datlanul jelen alkotmányos helyzetünkben is, mióta a minisztérium a kormányzást átvette, sőt maga a demokrata kör is Pest városához adott folyamodványában felterjesztette alapszabá­l­yait, jóváhagyás és megerősítés végett. (He­lyeslés a középen.) Valamint tehát az egyesülési jogot, habár azt írott törvények nem biztosítják is, köteles a kor­mán­y sértetlenül hagyni, miután ezen jog az alkotmányosság eszméjéből foly és törvényszerű folytonos gyakorlaton alapul, úgy viszont más­részről szintoly kötelessége a kormánynak, a végrehajtó hatalom azon jogát is, mely hasonlóal a törvényszerű szokáson alapul, és az alkotmá­nyos legfőbb fejedelmi felügyelési jogból szár­mazik, ama jogot tudniillik, melyet a kormány eddig a társulati alapszabályok átvizsgálása és megerősítése körül gyakorolt, továbbra is tel­jes épségben fentartani Senki sem óhajtja inkább, mint a kormány és különösen én, mint annak szerény tagja, ki any­­nyi száz meg száz egyesülettel hivatalos érint­kezésben állok, hogy az egyesületi jog szabatos törvény által szabályoztassék, s épen azért ké­szen is van a kormány egy e tárgyra vonatkozó törvényjavaslattal, melyet legközelebbi alkalom­mal a ház asztalára letenni szerencsére leend, de addig, míg ezt a törvényhozás tárgyalás alá nem veheti, addig is, míg a fennálló törvényes gyakor­lat helyébe positiv törvény nem lép, a miniszté­riumnak joga és kötelessége egyszersmind az ed­digi törvényszerű szokáshoz ragaszkodni, mert ha ezt nem tenné, nem volna képes megfelelni az interpelláló képv. ur által felhozott 1848. évi HL t. sz. 32. §. c) pontjának, mely azt rendeli, hogy a minisztérium felelős a törvények végre­hajtásában, vagy a közcsend és bátorság fenn­tartásában elkövetett mulasztásokért (hosszas élénk tetszés nyilatkozatok a középen,) a­meny­nyiben ezek a törvény által rendelkezésekre bí­zott végrehajtási eszközökkel elháríthatók vol­nának. Nem sértetett meg tehát a törvény akkor, mi­dőn az írott positív törvény hiányában, s a tör­vényszerű, törvényes erejű szokáshoz és gya­korlathoz tartottuk magunkat, hanem megsérte­tett volna akkor,ha a közcsend és bátorság fenn­tartásában elmulasztotta volna a minisztérium felhasználni azon eszközöket, melyeket írott törvény hiányában a törvényszerű és törvény­­erejű gyakorlat kezére bízott. (Zajos helyezés a középen.) Csiky Sándor úr interpellációjára tehát a jog­alapot illetőleg azt válaszolom, hogy rendelke­zésünk alapja a törvényszerű szokás és gyakor­lat, s ezenfelül az 1848. HL t. sz. 32. §-sa c) pontjának világos rendelete. A­mi már különösen a pesti demokrata kör eltiltását illeti, a dolog lefolyása a következő volt. (Halljuk.) Pest városában többen megállapodtak maguk között abban, hogy Pesten egy kört alakítanak, demokrata kör­név alatt; kidolgozták annak alapszabályait, és benyújtották e szabályokat Pest városához, mint illető hatósághoz, azon ké­réssel, hogy e hatóság ezen alapszabályokat a minisztériumhoz helyben hagyás és megerősítés végett terjeszsze fel. Pest városa polgármestere felterjesztette ezen szabályokat és a minisztéri­um gondosan megvizsgálta azok tartalmát. Az alapszabályok 3-ik­­­ából, a­mely a társu­­ltól a minisztérium félreismerhetlennek látja azon törekvést, hogy a társulat alkotmányunk azon alaptörvényeit, melyek 1867-ben alkottat­tak, úgy tüntettesse fel, mint a szabadság, test­vériség és egyenlőség kifejlődésével ellenkező­ket, s e téren izgasson az országnak jelenleg fennálló alkotmánya ellen. (Élénk felkiáltások a középen: Igaz, úgy van!) Ily izgatások pedig, kivált ha az ország többi részeiben más,hasonló irányú politikai dlubbok jönnek létre,­­ azok egymással folytonos összeköttetésben, az orszá­got izgatásaikkal mintegy behálózzák, keserűsé­get sőt gyűlölséget szórva mindenütt a jelen al­kotmány lényeges részei ellen, nem az állam ja­vára szolgálnak, hanem a közcsendet, biztonsá­got veszélyeztetik, és azon higgadt megfontolást, mely nélkül törvényhozás czélszerűen nem mű­ködhetik, lehetetlenné teszik. (Élénk helyeslés a középen.) A következés csakhamar igazolta a miniszté­rium ezen előrelátását, mert az ország több ré­szeiben már is készültek hasonló demokrata kö­röket alakítani, s ezek alakításánál oly izgatá­sok, a hon polgárainak békés nyugalmát zavaró jelenetek adták elő magukat, melyek méltó meg­döbbenést okoztak mindazoknál, kik nem a za­vargások féktelenségétől, hanem a csend és rend fentartása melletti higgadt tanácskozásoktól várják a haza ügyének kifejlődését és boldogsá­gát. Nem szükséges e részben egyes esetekre hi­vatkoznom, ámbár számos példákat hozhatnék fel, nem szükséges — mondom — mert e ház­ban és hazában mindenki tudja a történteket, s ezek által alkalma volt a kormánynak és min­denkinek meggyőződni a felől, hogy a demo­krata körök ily módon, ily irányban, ily izgatások mellett veszélyeztetik a közrendet és közbátor­ságot, sőt magát a szabadságot is (zajos helyes­lés a középen), s előbb utóbb a még annyira szabadságra megérett népet annyira demorali­zálják, hogy az útbaigazítás már csak erősza­kos eszközök által válik lehetségessé (élénk helyeslés a középen), mely többnyire a legár­tatlanabbak sujtásával jár. Nem tagadom , sőt elismerem, hogy rendes és nyugodt viszonyok között a honpolgároknak jo­guk van egyleti uton is az ország törvényeinek megváltoztatása, módosítása vagy megszüntetése iránt is tanácskozni, s esetleg a törvényes ténye­zők által azt szorgalmazni, de egy országnak alkotmányát és annak alaptörvényeit egyleti után megváltoztatni akarni,mindig komoly veszélylyel jár, sőt lehetnek oly viszonyok és körülmények, midőn ily egyleti működés magára az államra végzetteljes és veszélyes lehet, főleg, ha oly esz­közök használtatnak, s az izgatás oly cynismus­sal és a tények ferdítésével (zajos helyeslés a középen), a törvényhozó testület hazaárulási, jogfeladási, alkotmány-eladási gyanúsításával történik, mint ezt épen a democrata körök némely apostolai és ágensei szóval és írás­ban, sajtó útján és proclamatiókban gyakorol­ták. (Zajos hosszas helyeslés a középen.) Köte­lességét teljesíti nézetem szerint azon kormány és törvényhozás, mely meg nem engedi, hogy ily kérdések egyleti működés czéljául tűzesse­nek ki, főleg oly országban,hol széles képviseleti alapon és felelős rendszeren állanak és létezik tulajdonképen azon nagyszerű nemzeti egylet, mely az ország képviselőiből és választottaiból áll, s ha még ezek irányában ily politikai clubbok által tévútra vezetett nép és rendszeresített nyers erő pressiót és befolyást kíván gyakorolni, ak­kor a követeknek hivatását bitorolja, akkor a nép visszaveszi átruházott megbizását, s a kép­viseleti rendszer meg van sértve. Oly kormány, mely ezt eltűri, nem érdemli meg nevét, mert hivatásáról lemond, ily kormány tehetetlenségé­nek — bátran kimondam — politikai gyávasá­gának bélyegét süti önmagára. (Zajos helyeslés a középen.) Ily kormány bizalomra nem számít­hat, s bármely pártnak támogatására érdemetlen. (Élénk helyeslés a középen.) Kötelességének tartotta tehát a minisztérium teljesíteni az 1848: III. t. ez. 32. §. c) pontja alatti rendeletét, és a veszély elhárítására, s a azon eszközöket, melyek a törvény a mai ren­delkezésére bízattak. Ezen eszközök között, ha nem egyedüli, de bizonyosan a legszelídebb, legalkotmányosabb és törvényszerű eszköz volt az, hogy az eddigi törvényszerű gyakorlathoz ragaszkodva, köve­telje a minisztérium a felterjesztett alapszabá­lyok megváltozta­tását. Ezt a minisztérium Pest városa hatósága által tudtukra adta is a pesti demokrata kör alakítói­nak, kijelentvén, hogy a szabályok megváltoz­tatása nélkül a társulat alakulása meg nem en­gedtetik. Ezek azonban a szabályok megvá­toz­tatását egyszerűen ráragadták, s a Pest városi hatóság útján hozzárfelterjesztett feliratukban határozatilag kijelentték, hogy tervezett egy­letüknek rendőri utonfeloszlatása esetében csak is a hatalom nyílt erődnek fognak engedői. Nem maradt tehát­­véb hátra, mint a neve­zett kör némely tagjaak legelső összejövetelek alkalmával a l­etiltórendeletnek érvényt sze­rezni, mi meg is t­ént a városi hatóság által kiküldött kapitány áll, ki két fegyveres városi őrnek alkalmazásával felőmutatásával,az együtt­levőket a szétosztásra felszólította, kik ennek­­folytán szét is oszlott. Az ország több reeiben alakulni készült hasonló democrata keik, minthogy alapszabá­lyaik ugyanazon okoki­g helyben nem hagyattak, sőt nagyrésze azoka fel sem terjesztette, s igy alakulásuk meg nem olt engedve, alakulási kí­sérletükben az illető hatóságoknak miniszteri rendelet folytán tett körejöttével szintén meggá­toltattak. ítélje meg 11. ház, hogy eljárásunk sértette-e a törvényt , az országnak valamely alkotmányos jogát, midén a demokrata körök izgatásainak, a közrád és közcsend érdekében elejét venni, s a fényvető veszélyt ily módon igyekeztünk elhárítai. (Hosszas helyeslés a középen.) Csiky Sándor: Tház! A belügyminiszter úrnak pár nap előtt hozá intézett kérdésemre most adott terjedelmes elelete által az én aggo­dalmam egészen eloszltva nincsen. (Helyeslés a szélső baloldalon, zaj a jobb oldalon: Azt elhisz­­szük.) Aggodalmamnál kifejezést adni, s ahhoz képest a törvény, rend­es szabadság megóvására ennek utána teendő séréseim jogát érvényesíteni jövőre fenntartom magamnak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Meg kell jegyezniük, hogy a belügy­miniszter erélyes, öt nyomatékkal előadott válaszbeszédét a ház, csekély kivétellel, helyeslő megnyugváss­al fogadta. Gáll József a következő interpellációt nyú­jta be a bel- és igazságügyi miniszte­rekhez : Interpelláló a bel- és igazság­ügy miniszter urakhoz. Több hírlapban ismételt a feletti panaszok folytán, hogy Erdélyben a napi sajtó illetlen kor­látok között tartatnék, bátorko­dik az alól irt a következő kérdéseket az igen t. bel- és igazság­ügyi miniszter urakhoz intézni: 1. Van-e tudomásuk a t. miniszter uraknak arról, hogy Erdélyben és különösen II.-Szeben­­ben a napi, s nevezetesen az ezen városban né­met nyelven megjelenő politikai hírlapok irányá­ban a kormány­ közegei intésekkel vagy is in­kább fenyítésekkel, s főleg előző vizsgálatot űznek ? 2. Intézkedtek-e már az igen­t.miniszter urak, és ha nem,hajlandók-e azonnal kellően intézkedni, hogy Erdélyben is a sajtórend kivétel nélkül minden hírlap irányában egyiránt az alkotmá­nyosság és szabadság szellemében kezeltessék, s nevezetesen az intések minden következményeik­kel, s főleg az előző vizsgálatok semmi esetre többé ne alkalmaztassanak. Buda­pest, máj. 1-én 1868. Gull Jóse­f segesvári ker. képv. Deák Ferencz. T. ház! Ezen kérdésekre kétséekivü­l az illet­i triniaztovel m­ornak falvilá­­sekkel és az azokra adandó felvnágositással a baj még korántsem lesz orvosolva, mert Er­délyben jelenleg a Bach-féle sajtó­rendszer áll fenn, legalább nagy részben az van gyakorlatban. Míg e rendszer ott fennáll, minden ilyen pana­szokra alkalmat szolgáltató cselekvések ezután is elő fognak fordulni. E rendszerben alapszanak a megintések, a figyelmeztetések és egy neme a praeventiv censurának, bár nem tökéletes prae­­ventiv censura. Nem ott keresendő tehát a baj, hanem abban, hogy Erdélyben nincs sajtósza­badság. (Úgy van!) Én tehát azon kérdést va­gyok bátor felvetni: nem lehetne-e Erdélyben szintúgy behozni a sajtószabadságot, mint Ma­gyarországban ? Ha a t. ház kívánja, ez ír­j­an is, mint interpellátiót, be fogom adni, de talán az előadott szó is elég lesz. A minisztérium bizonyo­san fog e részben is felvilágosítást adni. D­e a nehézségek, kivált addig, m­i az erdél­yi nyolc részletes rendezése meg nem történt azonban nem vagyok képes elhinni,hogy a ig­azo­mig a részletes rendezés megtörténik, Erdélybe a sajtószabadságot létesíteni ne lehessen. Rendel­kezzék a minisztérium, adjon javaslatot, hogyan lehetne a sajtótörvényeket ott is behozni, o­gyan lehetne a bíróságokat, esküdtszékeket s más efféléket elrendezni. De mindenesetre tör­ténjék valami, mert szomorú dolognak tartom, hogy Erdély, mely velünk testvérileg egyesült, a szabadság egyik főkellékét, a sajtószabadsá­got már annyi idő óta nélkülözi. (Igaz ) Nem lehetetlen, hogy Erdély részletes rendezése még hosszabb időt vesz igénybe, ha azonnal hozzá fo­gunk is, hogy pedig Erdély addig sajtószabad­ság nélkül legyen, azt e házban bizonyára senki sem fogja kívánni. (Helyeslés.) Én tehát azt óhajtanám, hogy a minisztérium, midőn a tett kérdésekre felelni fog, ne csak felvilágosítást, hanem javaslatot is adjon, hogyan lehessen a sajtószabadságot Erdélyben azonnal létrehozni. Ha ezen javaslat oly rendszabályokat foglalna magában, melyek a végrehajtó hatalom köré­be tartoznak, ezt teljesítse tüstént; ha p­edig va­lamiben még törvényhozási intézkedés szüksé­ges, azt terjeszsze elő, és nem kétlem, hogy a ház azt meg fogja szavazni. (Helyeslés.) Bátor voltam ezen észrevételemet itt előadni; ha a minisztérium szükségesnek látja, hogy írásban adjam be mint interpellátiót, be fogom azt adni; ha pedig ezen szóbeli észrevételemet kegyes lesz figyelembe venni, úgy az írásbeli beadás nem lesz szükséges. (Általános helyeslés.) Andrásai Gyula gr. miniszterelnök. Miután a t. ház azt méltóztatott határozni, hogy a t. erdélyi képviselő úrnak interpellációja a minisz­tériumnak adassák át, az igazságügy miniszter, ki most nincsen jelen, a kormány nevében bizo­nyosan nem­sokára erre válaszolni fog. A­mi a dolgok állását illeti, én csak azon fel­világosítást vagyok bátor épen az igen­­, bará­tom, Deák Ferencz által mondottak következté­ben adni, hogy midőn a minisztérium Erdély kormányzatát átvette, azon szándékból indult ki, hogy minden elv jó és különböző eljárások homogén tételét az unió kérdésének tárgyalá­sa alkalmával és azzal összekötve fogja elintéz­ni. Miután azonban az unió kérdésének megol­dására kiküldött bizottság időközben megszűn­vén, a minisztérium vette át ez iránt is a kezde­ményezést, a teendők halmaza miatt azonban még ez ideig nem volt alkalma ez iránt javasla­tot tenni, szen megnyugtatást és felvilágosítást vagyok bátor adni a t. háznak, hogy ezzel össze­­kö­tetésben a minisztériumnak mindig szándéka volt egyszersmind az ott fennálló sajtó­viszonyok iránt is javaslatot tenni le a ház asztalára. Miután az erdélyi unióra vonatkozó javaslat nagy terje­delmű, s még­is több időt fog igénybe venni, azt hiszem, czélszerűnek fogja az igazságügyminisz­ter tartani, a sajtóügy iránt külön javaslatot ten­ni le a ház asztalára. (Tetszés.) Még csak azt bátorkodom hozzá­tenni, hogy ha a kormány ez iránt előbb nem intézkedett, an­nak oka korántsem azon szándék volt, hogy Erdélyben a sajtóügyekre nézve sokáig kívánta volna fenntartani a jelenleg divó rendszert, ha­­JehlígM erdelyi bszony­ara ismer. M­ódr­ól van ! Berzenczey László is meg­ akarta­­ magát jutalmazni hosszú hallgatásáért és­­ szólott, kívánta, hogy ne erdélyi tör­­v­e­y alkottassák, hanem a magyaror­szági sajtórendszer alkalmaztassák* az er­délyi részre. Babesch Vincze, királyi táblai assessor e tárgynál megemlékezett a boldog Bel­­­credy korra, dicsérve ama kormány pél­­­­­dátlan szabadelvüségét. Andrássy Gyula gróf T. ház! Ha jól fogom fel a­­ képviselő urnak észrevételét, neki nem annyira az ott fenn­ő sajtórendszer ellen , mint annak alkalmazási módja ellen van észrevétele. Én megvallom, egészen ellenkezőleg tekintem a dolgot. Nekem, s azt hiszem mindnyájunknak igen kellemetlen az ott fennálló sajtórendszer,­­ azt meg akarjuk változtatni. A­mi azonban az alkalmazási módot illeti, előre is felvilágosításul van szerencém a t. képviselő úr előtt kijelen­teni, hogy annak alkalmazásánál a kormány ezentúl is mindig igazságos szigort fog szem előtt tartani (élénk helyeslés), mert ha voltak idők, melyekre a t. képviselő úr hivatkozott, midőn megengedtetett az ország integritása és a fenn­álló törvények ellen izgatni, a jelen alkotmányos kormány — erről biztosítom a t. képviselő urat­­ * — azt megengedni nem fogja. (Zajos helyeslés.) A ház megelégedéssel fogadta az el­nökminiszter férfias és őszinte nyilatkoza­tát, s midőn az alkotmányt sértő izgatá­sok megfenyítését nyomatékkal emelte ki, mint az alkotmányos kormány egyik, alapkötelességét, hangos éljenzéssel üd­­vözöltetett. Felvétetvén a napirend, Királyi Pál előadó felolvas­ta az osztályokból alakult kö­zonti bizottmány jelentését az előter­jesztett alföldi vasút engedély okmány tervezete, s az erre vonatkozó törvény­­javaslat felett. Úgy a terjedelmes jelentés, valamint az engedély-okmánynak és tör­vényjavaslatnak az indítványozott módo­sítások szerinti új szövegezése kinyomatni és szétoszlatni rendeltetett. A szerdai ülés napirendjébe a keleti vallásunk egyházi ügyeiről szóló törvény­­javaslat beigtaztatván, az ülés eloszlott. A közp.­bizottság jelentését térszűke miatt holnapi számunkra halasztjuk. Bécsi dolgok. Hir szerint az osztrák országos miniszteriülm már egyik ülésében szóban hozta a reichsrath jelen ülésszakának határait, s az iránt körülbelül meg is egyeztek tagjai, hogy egyelőre májuson túl ne maradjon együtt a képviselet. Azonban ezt csak kötve lehet, s legkevésbé sem feltét­lenül hinni, mivel hiszen a pénzügyi bizottságok még nem készültek el munkálataikkal, pedig a budget-törvény s a financiális javaslatok szük­ségkép elintézendők, még­pedig annyival sürgő­sebben, hogy az idei administrationális évnek egy­harmada mögöttünk van. A védrendszerről, illetőleg tárgyaltatási módjáról tegnap a„P.Lt.“ után közlött hírünk, úgy látszik, valósul : a kor­mány elő fogja terjeszteni, s egyúttal felkérendi a házat, hogy utasítsa bizottság elé, mely az el­napolás napjai alatt a kérdést megvitatja és el-Skene interpellátiója is foglalkoztatja az em­bereket, s az új „Presse“ azt hiszi, a miniszté­rium nem elégedhetik meg azzal, hogy egysze­rűen kinyilatkoztassa a reichsrath incompaten­­tiáját e kérdésben. Mi azt hiszszük, a cislajtha­­nus kormány részéről csupa szívesség lesz, ha a morva gyáros kedvéért többet is tesz. Az nem lehet mérvadó a kormányra nézve, hogy az uj „Presse“ Skene sipjára rögtön elkezdett tán­­czolni, s igen tisztességesen „blameirozta“ ma­gát a morvaországi posztógyáros aegise alatt. f r *■ * ~ * 1 i A „Pesti Napló“ tározója. Május 5-kén 1868. F i e s c­o.“ Opera 3 felvonásban­ adták a nemzeti szinházban május 2-kán először. Egy költői művet állunk szemközt. Egy mű­vet, melyben egy költői lélek először adott ala­kot költészetének; az öntudat először dolgozta fel az érzést, — de nem úgy, mint a szobrász az anyagot, mely magában véve volt és tehetet­len, s a genius alkotó ereje nélkül semmi,— hanem úgy, mint a tavaszi napsugár a földet, mely virágot terem. A napsugár legelső eszköz arra, hogy a föld virágot teremjen , hanem a virág a­­ földé. E művet, mely a költő életében meg volt halva, most felelevenítették. Helyette a költő halt meg, elment a „csendes emberek“ közé. A közönség tapsol a műnek, s a költő nem hallja többé. Életében ideálja volt a karnagyi palota. S a karnagyi palota helyett utolj­ár­a egy kis virágcsokrot adtak kezébe. A virágcsokor elporladt azóta a sírban , s a felszállt lélek talán egy szép gondolattá lett a sphaerák harmóniá­jában. Valóban, Fáy Gusztávról, a „Fiesco“ szerzőjé­ről mély megilletődés nélkül alig lehet megem­lékezni. Egy költői lélek, kinek az élet alkalmat ad, hogy magát felismerje, s kitől az élet megvon minden alkalmat, hogy magát érvényre emelje. A kiben elég erő van arra, hogy az éle­ten felül a halhatatlanságig emelkedjék ; de a­ki a reactió ellen nem akar küzdeni, mert ez a reactió a szeretet, az a gyöngéd atyai figyelem. A­ki megadja magát és­­ meghal. Ez a lélek, életében a legnemesebb tárgyat nyújtja a költői fájdalomnak. Mielőtt a „Fiesco“ ról imánk, Fáy Gusztáv életéből kell néhány pontra reflectálnunk. Fáy Gusztáv már ifjú korában nagy hajlamot árult el a zeneköltészet iránt. Hajlamának min­den áron utat keresett, s hogy Fáy G. zene irá­nya kizárólagosan olasz, erre nézve meg kell jegyeznünk, hogy ő, mikor tanulmányaiban az első lépéseket tette meg; ifjú volt, s ekkor Ma­gyarországban és a negyvenes években élt Mint ifjuralmi, hamar az érzés, s igy az abból fakadó­ dallamosság pártjára szegődött. Ez igen természetes. És ez az olasz irány. A­mi pedig a drámai zene elvét, a polyphonicues modort il­leti , mely a­­zene terén a változatos s a helyzethez illő színezést leginkább lehetővé te­szi ; — az Magyarországban és a negyvenes években még tökéletesen „terra incognita” volt, s ez idő előtt kevéssel nem csak nálunk, hanem az egész zenevilágban mint „absurdum,“ úgy volt kikiáltva. Innen volt az, hogy a zenecriticusok Beethovent 9-dik symphoniájáért, mely a régi zeneköltészet legnagyobbszerü colossá, mely­ben az uj irány eszméje le van téve már — őrül­nek declarálták. S lehet­­ csodálkoznunk, ha Fáy G. ilyen viszonyok közt, mint a zene terén egyedül üdvö­zítő iránynak, az olasz zenének lett hive ? — Nem. — Meggyőződésünk szerint mást nem te­hetett. S annak, hogy Fáy G. még akkor sem szűnt meg az olasz irány híve lenni, mikor az már nym­­busából vesztve, megszűnt az operaköltészet terén első rendű lenni, annak két, igen természetes oka van. — Első (mely annyira szomorító a mű­vészetre nézve), az, hogy atyja, a nagyérdemű Fáy András, bár méltányolta fia hajlamait, a politikai átalakulások nagy korszakában mégis jobban szerette volna, ha tehetséges fia a publi­­cistika terén aratja babérait; a fiú pedig sokkal jobban szerette atyját, sem hogy e kérelmét meg­tagadhatta volna, s igy a hangjegy-irást felvál­totta, mint Pest megye tiszteletbeli jegyzője, a hi­vatalos okmányok írásával. Második oka, hogy igy lemondva a zeneköltés­ről, tanulmányait nem folytatva, nem haladt pár­huzamban a zenevilág reform-mozzanataival. Ezek körén az időben egészen kívül estek. S igy, mikor az ötvenes évek végén ismét vissza­tért a zeneköltéshez, széttekintve, a régitől egé­szen új világot, új elveket látott.­­ Ez időre esik, hogy hazánkban kitűzték a lobogót a „jö­vő zene” mellett, s mindenféle zenét a Wagner­­féle elvekre igyekeztek r­edukálni. Ez actió ellen reactió támadt, s e harczban, mint minden téren, úgy a zene terén is a szélsőségek felé kezdtek hajlani a pártok. Fay G. nem tudta egyik állás­pontba se beleélni magát. Önmagától, ki a fel­­újult eszmék harczát figyelemmel nem kisérte, tanácsot nem kérhetett. Egészséges logicája be­látta a külsőségek hibáját, de avatatlansága nem tudott ítélni, s igy ingadozva, nem tehetett mást, mint hogy megmaradt régi iránya mellett’, mely­hez egy múlt,­­ egy évi olaszországi élet kö­tötte őt. Ilyen viszonyok közt irta ő legújabb dalmű­veit: „Camilla,“ az „Egypt­si királyné,“ de me­lyekről nekünk nincs szándékunkban beszélni s életéből a szükséges pintotra reflectálva, ráté­rünk egyenesen „Fiescó“-ra „Fiescó“ Fáy Gusztávnac első operája. Be­adta egy ízben a nemzeti színházhoz , de akkor nem fogadták el. Pedig előadhatták volna. Fiesco elejétől végig olasz zene. Dallam dal­lamra halmozva, egy rhasodicus hullámzás, melyet egy kevés genialita élvezhetővé tesz a laikusok előtt. De mortuit nihil nisi beni. — Ezt mondja a világ. Mi nem annyira Fáy G.-k­, mint költészetéről óhajtunk beszélni. A költész­ pedig halhatatlan. S hogy mégis müve megbizása közben életéből idéztünk helyeket, azt puszta azért tettük, hogy magunknak müvével ízeinkrt oly álláspontot szerezzünk, mely előttünk is költészetét érthe­tővé tegy­e, megóvjon cinken túlszigor szélső­ségeitől, s czélunkul tűzze ki hogy ne egyedül a mű hiányaival foglalkozzunk (mert azokból a szerencsétlen költő úgy sem okulhat már soha többé), hanem demonstráljuk hogy mily nagy te­hetség veszett el abban ki azolső lépésnél meg­állva, a körülményeknek állatául esett. „Fiesco“ Schiller lasoncmű drámája után van írva. S látszik, hogy az írónak nincs e té­ren sok gyakorlata, mert e diából operára, kü­lönösen olasz operára,rend­ül változatos tár­gyú szöveget lehetett volna is ha a kellő alapot eltalálja, és sok oly alkatrés nem mellőz, melyek sokkal inkább oda illenénekint azok, melyeket nem mellőzött. így például a szerecsany kinek excentrikus alakja, groteszk jelleme , fesen feldolgozva, bizonyosan igen emelte volna a összhatást Azt a jelenetet, hol Fiescot m­ akarja gyilkolni, kár volt kihagyni. Sokkal­­szerűbb lett volna ezt a szövegbe szőni, mint a jelenetet, mely­­lyel az opera kezdődik. Ez a jelenet Doria Gianno féktelen, tör­vénybontó természetét tüntl°l a mely azután érthetővé teszi Fiesco összeüzését. De ez a jelenet mégis felesleges, m«ia » szerecseny e fentemlitett scenáját belesz« ez a természet menten kiviláglik. Ehhez m­i későbbi össze­­esküvési jelenet, melyben Aina elpanaszolja ártatlan gyermekének erőse8 megfertőzteté­­sét, s e czélnak tökéleteséig van téve. Kü­lönben e jelenetet — mely zeneileg nincs valami kiváló belbecse — t­úl is igen czél­­szerű volna egészen elhagy Semmi összefüg­gés és vonatkozással sincs a következőkre, s így az első felvonást csak hosszabbítja, a haladást nehezíti. A kihagyásokról szólva, egy füst alatt kimond­juk, hogy az első felvonás változásában azt a jelenetet is szeretnék kihagyva látni, vagy egy­általában nem látni, mely a Leonóra és Arabella közti kettős után következik Doria és Lomelli­­noval. Doria itt Verrina leánya után kérdezős­ködik, ki iránt aljas czéljai vannak. Ez a jele­net is mint tájékozásul van adva a közönség­nek. De tökéletesen fölösleges, mert a következő felvonásban az egész scandalumot elmondja az ősz Verrina. A közönség mindent tud, s a czél el van érve. E jelenet kihagyása annál inkább is kívánatos volna, hogy a Leonóra és Arabella közti kettős után — e jelenetet elhagyva — a Fiesco és Julia közti jelenet annál inkább kidomborodjék. Leonóra azon kesereg, hogy Fiescó őt többé nem szereti. Júliáért őrjöng. S akkor ép azért vonulna el, mert Fiescót Júliával jönni látná, így a két jelenet jobban kidomborodnék. Ennyit a szövegről, s néhány sorban részle­tezzük Fiesco zenéjét. Ismételjük, hogy néhány sorban, s nem is annyira részjetezzük, mint is­meretjük, mert az olasz zene annyira általános eszközöket bír a zenei színezésre, hogy ismerve a fő characteristicumot, a többiről is tiszta tu­domásunk lehet. Igen sikerült ensemble a második felvonás elején az összeesküvők kara. Erőteljes alkalmi hatással. Annál kirívóbb ellentétben áll rá kö­vetkezőleg az a hiány, mely ott nyilatkozik, hol a kétségbeesve berohanó Verrinát a leggyön­gébb solók fogadják, minden jellemző zenekar­­kíséret nélkül. A helyzet annyira megrázó, hogy a figyelő érzi a kifejezett igazság nélkülözését. Az olasz zenében is lehet kifejezési igazságról szó ott, hol általános érzelmek forognak fenn. A második felvonás változása igen hatásosan van kigondolva. Fiesco erkélyéről Genuán me­reng , s ez alatt, merengésének megfelelőleg, a viola mélabus magányszerepe hallik. Igen illik a situatióhoz, különben maga a dallam is olyan, hogy becsületére válhatik akármilyen olasz ope­rának. Az arra következő jelenet bágyadtabb. Egy hajlam küzdelese látszik meg benne, mely sejti, hogy egy ismeretlen táj létezik, de azt, hogy azt föllelje, iránytűje nincsen. Igen szépen van keresztül vive az a jelenet, hol a harmadik felvonásban az összeesküvés kitör, Fiescot szólítja, s Leonóra, féltve a ve­szélytől férjét, rémeket lát és kétségbeesik. Va­lódi drámai erő nyilatkozik ebben, s a jelenet­tel a hangszerelési színezés kellő harmóniában van , s lehet mondani, hogy e pont fénypontja az operának. Visszatérve az első felvonásra, megjegyezzük, hogy a Lenóra és Arabella közti kettős bár sike­rülten van kidolgozva, igen sokat nyerne akkor, ha Leonórának hosszú zár-magán­dalát nem is­­mételtetnék vele; a hatást sohasem fokozza a többszörözés, s az mindig baj egy áriánál, ha a közönség azt várja, hogy mikor lesz már vége. Az együttemesek legtöbbnyire sikerültek, s a hangszerelésben van néhol valami, a­mi az olasz opera terén méltán figyelmet kelt. A ballet pi­kant­á­s végén a diadalmi induló sem minden­napi. Ezzel eleget tenni hiszünk ama néhány sor­nak, melyeket a zene ismertetéséhez ígértünk. Ismételjük, hogy az olasz operát részletezni nem lehet, mindössze csak úgy, ha a bíráló azt akarja kimutatni, hogy benne melyik dallam szebb, mint a másik. Az olasz irány általános, azt csak egész­­ben lehet ismertetni, ép úgy, mint asst az operát, mely népdalokból van összeállítva. Általános ér­zelmek vannak benne alapul felvéve. Vigra vig dalt, szomorúra szomorú dalt applicálnak. Az olasz zenében a hangszerelés is korlátolt, s nem egyéb dalkíséretnél, egymásból folyó ac­­cordoknál, melyek a felvett hangnemből egészen addig, míg a dalnak vége nincsen, ki nem moz­dulnak. Fay G. e részben fölüláll az olaszok bevett hangszerelési elvén, és változatosabb. S Fiescóra ha rövidítik, bátran elmondhatjuk, hogy fenn fogja magát tartani a repertorion. A közönség sok helyen igen lelkesülten tapsolt, s fájt neki hogy a szerzőt nem hívhatja.­­ A közreműködők tettek annyit, a­mennyit tehettek. Hóman Olga és Kendelényi Fanni sok tapsot (az utóbbi egy koszorút is) kapott El­linger szavát nem lehetett érteni. Simon kezd unalmas lenni örökös egyhangú játékával és elveszett hangjával. — A karokon nem ártana egy kis reformot tenni. S mi végül még egy­szer szomorúan emlékez­zünk meg a szerencsétlen zeneszerzőről ki meg halt, mielőtt azt a fokot elérte volna, melTM* hivatása kijelölt számára. ^ Ifj. ÁBRÁNYI KORNÉL

Next