Pesti Napló, 1868. június (19. évfolyam, 5431–5452. szám)

1868-06-11 / 5438. szám

­ Elégséges lesz e tekintetben az említett czikkekben oly nagy tüntetéssel kifej­tett állítások helytelenségének kimutatá­sára, a mindennapi tapasztalás adataira utalni. Szerzet azt állítja, hogy a jelenlegi meg­adóztatás a gy­árosnak csak azon szomorú alternatívát nyújtja, hogy vagy tönkre jusson, vagy csaljon, s hogy e mellett a czukoripar csak teng, és képtelen lévén a Lajthán túli hasonnemű vállalatokkal ver­senyezni, szemlátomást elsorvad. E mellett, ugy látszik, szerzet­teljesen el­feledi, hogy 1850-ik év óta egyedül Sop­­ron megyében hét (ezek közt két jelenté­keny, egymástól csak félórányi távolság­ban 1867-ben) az egész országban pedig körülbelül húsz czukorgyár állítattott fel, melyek nemcsak nem tengődnek, ha­nem inkább élénk kivitelt űznek, s a Du­­nafejedelemségekben, Olaszországban és Kis-Ázsiában a versenyt Francziaország­­gal, Belgiummal, a német vámegylettel és a gyarmatokkal becsülettel megállják , s hogy az idő előtti megszűnés sorsa nagy­részt oly vállalatokat ért, melyeknek felállítása még azon időbe esik, mely­ben Magyarországban a répaczukor adó­val nem terheltetett volt. Továbbá daczára a soknemű számok és adatokkal­ fényes tüntetésének, szerző feledni látszik azt, hogy az iparnak egye­dül ezen ágában tőkék működnek, me­lyeknek száma milliókra rúg , s melye­ket nagyrészt a külföld számitó üzérmei fek­tettek be, kik senyvedő vállalatok iránt nem nagy rokonszenvével szoknak for­dulni. Nem kevésbé téves szerzőnek azon ál­lítása, hogy a czukorgyártásnak elterje­dése és területi fejlődése a tervezett meg­­adóztatási módtól függ. Tekintsük a czukoripart egész Európá­ban, s azt találjuk, hogy az ritkán fordul elő egyes gyárakban, hanem csak csopor­­tozatosan alakul, és pedig csak is ott, hol a fejlődéséhez szükséges elemeket fel­találja. Így Magdeburg vidéke a német vám­egylet ezukoriparának székhelye, a de­­partement du Nord és a szomszéd depar­­tementek Francziaország ezukoriparának központjai. Daczára az ottani megadózta­tási módnak, melyben Bolemann ur a varázsvesszőt látja, melylyel mindenütt, a hol az ember akarja, a czukoripart elő­varázsolhatja, a czukorgyártás a többi departementokban nem fejlődött ki. Azon 471 czukorgyár közül, melyek Francziaországban léteznek, 430 az emlí­tett hat departementban van, a hátralevő 41 gyár 81 departementban van elszór­va.­­ Az ország legnagyobb részében, t. i. 64 departementban, a feldicsért meg­­adóztatási mód ellenére, a répaczukoripar­­nak semmi nyoma nincsen. Ebből elég világosan látható, hogy ezen iparág Francziaországban is csak azon vidékeken lehetett virágzóvá, melye­ken a fejlődésre alkal­mas elemek feltalál­hatók. Hasztalan lenne tehát az adózási rend­szernek indítványozott megváltoztatása, mert ez­által egyedül az Alföld még nem válnék a magyarországi czukorgyártás gyárhelyévé. A czukoriparnak fejlődése ezukor tar­talmú répának t­emesztésétől, ez pedig a földnek megfelelő minőségétől függ. Az egyes vidékek ez iránybani hiányát a világnak semmiféle adó­rendszere sem képes kiegyenlíteni, és semmi kétséget sem szenved, hogy délen a Tiszavidéken felállított gyárak, ha mindjárt semmiféle adót sem kellene fizetniük, a leggazdagabb alap mellett is tönkre jutnának, mint an­nak idejében Francziaország déli részei­ben a gyárak menthetlenül megbuktak. Ez iránt a vállalkozó tőke, daczára Bo­­lemann úr megtérítési kísérleteinek, tö­kéletesen tisztában van; s bizonyára áta­­lános nemzetgazdázati szempontból te­kintve, nem is volna valami nagy szerencse, ha a dicsért megadóztatási rendszernek előre jósolt következményei szerint, a czukorgyárak, kézimunkások nélkülözhet­­len nagy szükségletével, a Bánságba ván­dorolnának, s Európa legkitűnőbb kivi­teli czikkének, a bánsági búzának ottani termesztőit Nyitrába, vagy a Lajtha hegy­ség közé szorítanák. Azonkívül az administratio bizonyosan úgy az államkormányzatra, mint magára az iparra nézve is elviselhetlen terhes és költséges volna. Mert a franczia rendszer, mely habár ma már nem is, de eredetileg a kész ter­méket tekintette a megadóztatás tárgyá­nak, a pénzügyi hivatalnokok egész sere­gét szükségeli; a felvigyázat és az ellen­őrködés oly nyomasztó, s a rendelkezési szabadságot oly annyira megszorítja, hogy már nem a gyáros, hanem a pénz­ügyi hivatalnok látszik a gyár urának lenni. — Ott az adóhivatalnokok arra kö­telesek ügyelni, hogy az ablakok az elő­­­­szabott­ rendszabályok értelmében, kis za­­varokkal ellátott több rendbeli rácsozatok által zárva tartassanak, hogy általában semmi közlekedés a gyár és a szomszéd épületek közt ne történjék, s hogy a gyárnak még ki és bejáratai is, melyek közül rendesen csak egy nyittatik ki, zár alatt legyenek. És ezen boldogságra, melyhez gyá­ranként legalább tíz adóhivatalnok szük­­séges,akar bennünket Bolemann úr vezetni, sőt még elég naiv módon ezen rendsza­bályok behozatala által a gyárak emelke­dését véli ígérhetni. Pedig senki, ki csak a pénzügyi és nemzetga­zdászati alaptanokat ismeri, nem kételkedhetik azon, hogy minél zaklatóbb és kinzóbb a megadóztatási mód az adó­zóra nézve, annál hátráltatóbb a hala­dásra nézve, miután ennek előnyeit előre is paralysálja. És azért kell a mostani adózási mód mellett felszóllalnunk, mely — ámbár itt sem mulasztotta el a pénzügyi kormány a gyáros minden szorgalmának eredményé­ből és iparából a maga kis hasznát ki­venni — mégis az emelkedés lehetőségét megengedte.­­ Ezen, jelenleg Magyarországban és Ausztriában egy iránt fennálló, a sajtó és a sajtóra ható gépek szerinti megadóztatási mód, a haladást minden tekintetben elő­mozdítja.­­ Míg az 1866-ik naptári évre csak egy millió kilenczszáz tizenkétezer nyolczszáz hetvenhat mázsa, addig az 1867-ik évi hasonterjedelmű időszakra két millió kilenczszáz kilenczvenhatezer ötszáz hetvenhat mázsa jelentetett be Ma­gyarországban. Valóban, ezen egy év alatti 1,083,690 mázsányi többlet nem látszik bizonyságnak lenni a mellett, hogy a fennálló adózási rendszer gátolta volna a c­ukoripar fejlődését, a­mint ezt Bolemann úr mély megszomorodottságában a világ­gal elhitetni akarja. A mostani adózási rendszer mellett a gyáros nemcsak képes a jó minőségű ré­pát lehetőleg legjobban felhasználni, ha­nem még rosz minőségű répát is haszon­nal feldolgozhat azáltal, hogy gyorsabban elmunkálja, s az így szaporított takar­mány­maradékot a fokozott hús­tenyész­­tés által értékesítheti. A felvigyázó közegek ellenőrködése könnyű, biztos és a mellett pontos. Nem zaklatja a gyárost, s a munkaképesség legnagyobb mértéke mellett az adópénz­­■ tár sem szenved rövidséget ! Még oly gyáros is, kinek nézetei a pénzügyi közegek megvesztegetését illető­­leg nem egészen tiszták, tartózkodni fog attól, mivel a következő legelső ellenőri hivatalnoknak nincs egy órai időre szük­sége, hogy az elkövetett csalást szám sze­­rint kinyomozza és kimutassa. Ennek folytán alaptalan azon aggoda­lom, hogy a mostani adózási­­rendszer mellett az állam egészben több vámot fizet vissza, mint a­mennyit fogyasztási adóban bevesz, mivel a gyárosok, állítólag, az adóhivatalnokokat megvesztegetve, arra bírják, hogy a törvény ellenére, a fizetést nagyon is csekélyre szabják. Hiszen ha azon eset állna be, hogy igenis kevés répa adóztatnék meg, akkor annak nem a sajtók terjedelmét méregető hivatalnok, hanem a törvényhozás volna az oka, mely ily esetben a fizetési há­nyadot csekélyre állapította meg. Határoztassék meg, hogy mennyire ter­jedjen a c­ukorfogyasztási adóbóli tiszta jövedelem fejenként, s akként állapíttassák meg a kellő adóhányad. Alapul szolgálhat a három évi általános számítás azon évek­ből, a­melyek a kivitel kezdetét megelőz­ték. Ha később a tiszta jövedelemben az­tán hiány mutatkozik, akkor a fizetési hányad öt vagy annyi százalékkal eme­lendő fel, a­mennyi kell a szükséges tiszta bevétel fedezésére. Ennélfogva ha az állam pénzügyi érdeke az eddigi fizetési hányad felemelését kívánja, ám legyen, mi arra — ámbár természetesen az adóteher feleme­lése mellett épen nem rajongunk — reá állunk, sőt szükség esetében erszényünk érzékeny károsodásának daczára, meg is ajánljuk. De a fennálló rendszernek megváltoz­tatását sem az állam, sem a magunk ér­dekében szükségesnek nem találjuk, mi­után akkor egy­részt az ellenőri hivatal­nokoknak nagyszerű és költséges szerve­zetére volna szükségünk, s másrészt mégis az utolsó lehetőség is elenyésznék, hogy a Lajthán túli gyárakkal, melyek sokkal kedvezőbb helyzetben vannak, a versenyt kiállhassuk. Megszűnnék e ver­seny, a­melyre csak a jelenlegi adózási rendszer fennállása mellett vagyunk ké­pesek. Mert ha a czukor­termék megadóztatása hozatnék be, a­mit egy ez ügybeni előbb meghívandó enquette-bizottmány meghall­gatása nélkül aligha hiszünk gondolhat­nak, akkor a jelenleg teljesen lehetetlenné vált csalásoknak ismét tág tere nyílnék, mely mellett mi (minden más körülmé­nyektől eltekintve) Lajthán túli társa­­inkkal a versenyben elbuknánk, már csak azért is, mert a mi kevés gyáraink felett az alapos felvigyázat igen könnyű, míg amott, hol gyárak, mint Csehországban, nagy számban összpontosulnak, nagyon nehezen vihető ki, mely utolsó körülmény tudvalevőleg fő indoka volt a fizetési há­nyad törvényes megállapításának, mely egyedül alkalmas arra, hogy a megadóz­tatásnak lehető egyenlőségét meg lehetett legyen állapítani. Ennek folytán, úgy­­hiszszük, hogy alig csalatkozunk, ha a kezdetben említett czik­­kek forrását nem a Duna, hanem a Moldva partjain keressük. Ha pedig Bolemann úr tervezetei csak ugyan csak a magyar czukoripar iránti gyöngéd barátságból eredtek volna, akkor igazán azt kell kívánnunk, hogy a jó Isten kegyesen őrizzen meg bennünket bará­tainktól. T. A. 134-5438. Csütörtök, junius 11 1868. 19 évi folyam Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek tere 7 . szára földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők. APLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre­­, . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díjai 1 hasábos petitsor egyszeri fürde­­tésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petit -kor 25 nj kr.­ ­est, junius 10. Egy téves magyarázat. Ludwig úr a „Hon“-nak junus 9-diki számában Laveley Emilnek a „Revue des deux Mondes“ utolsó füzetében közlött és Magyarország viszonyait tárgy­azó czi­k­­két kezdi ismertetni. Oly megtiszteltetésben részesül ez is­mertetés által az említett czikk, melyet szerzője bizonyosan nem keresett, s elég keresztü­lnéznünk a vékony pókhálón, melylyel Ludwig úr az ismertetésnek vég­­czéljait befedni igyekezett, hogy jó aka­ratáról tökéletesen meggyőződjünk. Laveley Emil urnák c­ikkéből ugyanis azt akarja tiztelt kivándorlóit honfitár­sunk bebizonyítani , hogy „valamennyi kibékülés, kiegyezés, szer­ződés, szövetség és alkotmánygarantia kevésbé volt a véres háborúk befejezésének békehír­­nöke, mint új támadások calculusa, s hogy a magyar uraknak mindig az volt főbb bűnök, hogy egy adományért, egy czímért, egy hivatalért azt végre nem hajtották, a­mi az ország­ tanács­ban el vett határozva, míg a halogatás a nemzet kezéből minden fegyvert kivett. Most is azzal kezdik, hogy nem az alkotmánynak, nem a hon­nak szolgáltatnak a védelemre törvényes fegy­vert, hanem feláldozzák a reactiónak a törvényt is; távoli veszedelemről szólnak, azon gerendát pedig, melyet a honvéd szervezési terv alakjá­ban saját szemeikben hordanak, nem látják stb. stb.“ Ily kifakadásokra csak hazájától régóta távol élő, s annak jelen állapotát nem saját tapasztalásából, hanem csak hallo­másból ismerő érezheti magát indíttatva, mert eg­y a szó teljes értelmében törpe párt­töredéken kívül senki sem hiszi az or­szágban, hogy befolyásos egyének bár­mely törvényt is a reactionárius mozga­lom elősegítésére indítványozzanak vagy pártoljanak, sőt merem állítani, hogy e párttöredék maga sem hisz el ily badar­ságot, hanem csak másokkal akar elhi­tetni. Valódi machiavellismus jelenleg a bizo­­dalmat megingatni akarni a magyar nem­zet és királya között, midőn gr. Andrássy miniszterelnöknek sikerülvén épen azon reactionárius törekvéseket legyőzni, me­lyekkel Ludwig ur a magyar urakat vá­dolja, a legszabadelvűbb honvédelmi tör­vényjavaslatot teendi a ház asztalára. Magyarázza meg Ludwig ur, mi ve­szélyt hozhat a hazára a magyar hadse­regnek az országban elhelyezése és egy tekintélyes magyar honvédségnek szer­vezése ? Gerendának nevezi a honvédszer­­vezési tervet, melyet az illetők saját sze­meikben nem látnak, m­i távoli veszede­lemről szólanak, én is azon tetőzet egyik hatalmas gerendájának tartom ama ter­vezetet, mely méltán hozandja fedél alá az alkotmány helyreállításának dicső művét. Azt mondja Ludwig úr, hogy : „Laveley Emil munkájában Magyarországról és intézményeiről egy oly szép emléklapot töltött be, hogy a pártok és nézetek különbsége da­czára, a nemzet benne alkotmányos érzületének méltóbb tolmácsát fogja találni, mint a közös­ügyes alkotmányban.“ Ebből azt kell következtetni mindazok­nak, kik Laveley czikkét nem olvasták, hogy abban az országos többségnek po­litikája, kárhoztattatik, s a közösügyi tör­vények czélszerűtleneknek találtatnak. Hogy az olvasó­közönség egy perczig se maradjon kételyben a Ludwig úr által alkalmasint szeszélydús mystificatióra felhasznált czikknek iránya felett, bátor­kodom én is annak resuméjét hű fordítás­ban ismertetni; megláthatja ebből az ol­vasó, vájjon Ludwig úrnak és pártjának politikáját védelmezi-e? Loveley, vagy vájjon nem szolgálhat-e inkább e czikk­nek tartalma tanúságul arra, hogy túlfe­szített ellenzékiségükkel a haza érdekében felhagyjanak ? A magyarok történelmének rövid és dióhéjba foglalt előadása után, Laveley következőleg szól: „A magyarok e dicső múltja után rokonszenv­­vel nézünk azok jövőjének elébe, kiket a nem­zetiségi nagy mozgalmak komolyan fenyeget­nek, mert 5 millió magyar 70 millió szláv és 50 millió német közé van beékelve. Jelenleg a magyarok győzedelmeskedtek, ők a birodalom urai; a németek megnyugodtak, s a horvátok eléggé bölcsek a szabadelvű engedményekkel nyújtott baráti kezet elfogadni; de egy negyed­század letelte előtt számolni kellene a szlávok­­­kal; mi lesz akkor a magyarból? Uralkodó néptörz­s nem lehet, tőlük függ, hogy szolgaság­ba ne jussanak. „Hogy ez ne történjék, kettős a teljesítendők száma: egyrészt a németekre kell támaszkod­­niok, behatolni műveltségük lényegébe, s erő­sebb szövetségre lépni az osztrák-németekkel; más­részt elő kell segíteniök a délszlávokat nyel­es nemzeti erejüknek vüknek, irodalmuknak kifejlesztésében. „A horvátoknak és szerbeknek délszláv test­véreikkel egyesülését nem kell akadályozni, a ennek nem a magyarok törekvéseinek daczára, hanem azoknak segítségével kell megtörténni. „Eddig ellenkező irányt követtek, erőlködtek a németektől elválni, s a délszlávokat elnyomni. Ez a bukást készíté elő. „Jelenleg három párt létezik Magyarhonban, ezeket egymástól azon kapcsolat minősége fe­letti véleménykülönbség választja el, mely Ma­gyarhon és Ausztria között m­egállapittatott. „ A mérsékelt pártnak vezérei: Deák, An­­drássy és Eötvös, az egyesülés jelen módozatát pártolják. „A haladó Tisza-Grhiczy párt csak személyes uniót kíván, kijelentvén, hogy czélját csupán alkotmányos útón akarja előmozdítani. „A szélső bal végre, mely Kossuth neve alatt sorakozik, azt akarja, hogy Magyarország töké­letesen elszakadjon Ausztriától, s hogy szövet­kezve az oláhokkal, szerbekkel és bulgárokkal, dunai szövetséget alakítson. „Mindazok, ki­k a jelen helyzetet leginkább képesek felfogni és mél­tányolni, a mérsék­e­lt párt részén állanak, mert nagyon világos, hogy egyedül e párt képes Magyarorszá­got megóvni azon rázkódtatástól, melyben mindent veszítend, anél­kül, hogy valamit nyerhetne. „A szélső­balpárt az osztrákok gyűlöletében s a democratikus ösztönben találja bizonytalan értékű támaszát. „A pártok egyike sem meri, vagy legalább nem akarja bevallani, hogy a németekkel a szö­vetséget óhajtja, holott a magyaroknak több szükségök van a németekre, mint ezeknek reá­juk, mert az osztrák birodalom szétbomlásának esetében a németeknek van hova csatlakoztak, míg a magyarok a szlávok és oláhok kegyel­mére szorulnának, mielőtt ezek a régi halálos gyűlöletet elfeledték volna. “ ítélje meg az olvasó, vájjon a „Hon“ pártja érdekeinek kedvez-e eme czikk, s ha csakugyan szép emléklapnak tartja Ludwig úr, miért nem csatlakozik azon kifejtett nézetéhez, mely szerint egyedül az Andrássy, Deák és Eötvös által vezé­relt mérsékelt párt képes Magyarországot a sülyedéstől, a felbomlástól megóvni ? Ludwig úr sokkal jobban érti a franczia nyelvet, mintsem hogy Laveley czikké-­­­ből azt magyarázhatta volna, hogy bárki­­ is Magyarországon a reactióval akar szö­vetkezni, s ha mégis ilyekkel mystificálja a közönséget, úgy magyarázata — a legszelídebb kifej­ezéssel— fe­­­lette téves. Pest, junius 9. 1868. Dr. GRÓSZ LAJOS A czukor-gyártás megadóztatása. Legújabb időben hazai lapjainkban ter­jedelmesebb czikkeket találunk, melyek a répaczukor-gyártás megadóztatását tár­gyalják, s melyek — tekintettel a rövid idő előtt az országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslatra — az érdekeltekre nézve nem tekinthetők jelentékteleneknek. De különösen magukra vonták Bole­­mann Adolf úrnak a „Pesti Napló“ 99. és 102. számaiban közlött czikkei a szak­férfiak figyelmét, mert azokban egyrészt a legalaposabb tapasztaltságnak, másrészt a legbarátságosabb jóakaratnak színe alatt, oly annyira téves nézeteket és elveket kísért érvényesíteni, melyek, ha érvény­re jutnának, a­helyett, hogy a­mint szán­­dékoltatik, Magyarországnak állítólag pangó répaczukorgyártását felsegítenék, azt épen teljesen megbénítanák. Ugyanis eme két czikkben szerző lát­szólagos alaposság kápráztató fényével és adatok meg számok szinteg megczá­­fol­atlan összeállításával, a czukorgyártás eddigi — a nyers­anyag és átalány sze­rinti — megadóztatását úgy tünteti elő, mintha az mind a pénzügyi kormányzat, mind az ipar számtalan hátrányainak kút ■ forrása volna, s ily értelemben mestersé­ges bizonyítások nagy mérvű felhaszná­lásával, megkísérti az országgal, s külö­nösen az országgyűléssel és a magas kor­mánynyal elhitetni, hogy csak ezen meg­­adóztatási módnak átváltoztatására, ille­tőleg magának a kész czukornak meg­adóztatására van szükség, hogy Magyar­­országban a czukorgyárak minden irány­ban gombaként szaporodjanak és virág­zásnak induljanak. Ily téves nézetek terjesztése ellen, ámbár a magas kormány az előter­jesztett törvényjavaslat szerint a hivatott szakértők meghallgatása s a tapasztalat hangosan szóló eredményeinek tekintetbe vétele után, a helyes álláspontot már el­foglalta, határozottan fel kell lépni, mert az eddigi pályán a legcsekélyebb ingado­zás vagy eltérés, Bolemann úr tervei ér­telmében, az ipar fejlődésének éltető ere­jét, a szabadságot, végkép megsemmi­sítené. A mai szent ünnep miatt lapunk Bécsi dolgok. A „Hon“ semmi módon nem tud lemondani azon nyereségről, mely a szelvényadó felemeléséből há­rul az osztrák örökös tartományokra. „Mindenben mienk a veszteség! — így kiált fel. — A kiegyez­kedési szerződésnél ugyancsak figyeltek arra hogy Magyarország magát lekösse, de hogy ki is kössön valamit, arra, mint az alább kö­vetkező példa mutatja, kevés gondot fordítot­tak.“ És még egyszer elmondja, hogy a reichs­­rath 20 percentnyi adót rótt az államadóssági szelvénykamatokra, s hogy ebből semmit sem kap Magyarország. Igen furcsa dolog, panaszkodni az ellen, hogy az odiosus bukás okaiként Magyarországot igye­keznek feltüntetni az osztrák államférfiak, s egyúttal magának ezen pénzügyi csíny után hasznot követelni. Ez ellenmondásra nem érv az, hogy „ma 20 percentet vonnak le a kama­tokból ; ki tudja, holnap nem emelik-e azt 25-re, azután 30-ra és így tovább.“ A kamatreductió nem rendes dolog; igazolását végső esetben a status önfenntartási kötelességében leli, de min­dig mások jogainak csonkítását involválja. Az egyezkedők Magyarország részéről azon voltak, hogy magukról ezen erkölcstelen eljárás ódiumát elhárítsák , megtették azt, a­mit, tekintettel az ország teherképességére, tehettek, s ezzel ránk nézve vége az ügynek, és távol legyen tőlünk jogtalan szerzeményre igényt formálni. Hiszen épen azt akarta Magyarország elkerülni, hogy most, midőn először lép fel önállóan a világ pia­­c­án, ne mint banquerottier lépjen fel, hanem mint oly fél, ki jogi kötelezettség nélkül is, csu­pán méltányosságból, annyit tesz a tényleges viszonyokért, a­mennyi erejéből telik. Ezt zsen­ge hitelünk is így kívánta, és azon körülmény, hogy a másik fél nem teszi oly szigorúan a be­csület kérdésévé tartozását — nem tekintve most annak kényszerültségét — épenséggel nem bánathatja meg velünk, hogy becsületesen kí­vántunk ez ügyletben eljárni, s legkevésbé sem alkalmas arra, hogy tv, után szerzett nyere­ményben való részesülésre keltsen bennünk vágyakat. De hát mindettől eltekintve, vizsgáljuk csak meg egész általánosságban a számokat, melyek­kel a „Hon,“ úgy látszik, épenséggel nem szeret vesződni. Az 1868-ra fizetendő államadóssági kamat törlesztéssel együtt vagy 158 millió o. o. forint. Ehhez fizet Magyarország, az 1867-ki XV. t. ez. alapján, 32 milliót; fizetnek tehát az örökös tar­tományok 122 milliót. Ebből azonban levonatik a 20 percent szelvényadó, a­mi összesen húszon­ötödfél millióra rúg. Marad még Cislajbhaniára fizetendő közel 98 millió forint. Amaz összeg folytán mutat ki Breszl pénzügyér három egymás után következő évre (1868—69 -70) 50 millió deficitet, míg Magyarország de­ficitje 1868-ra is alig üti meg a másfél milliót Ha már most a 20%-os szelvényadó által a de­ficit nem egészen félig fedezve is lesz, marad még 25-töl fél millió megadóztatás útján fedezendő, sa reichsrath

Next