Pesti Napló, esti kiadás, 1868. október (19. évfolyam, 1-27. szám)

1868-10-14 / 12. szám

semminemű kitüntetést, mert rajta szintén nem múlt, hogy a temesváriak olcsóbban kapják a tüzelő fát, s hogy e szerint ő is lángoló érdemeket szerezzen magának Temesvár körül, ha mindjárt a kincstár, s igy az ország érdekeinek rovására is. Mily fekete hálátlanság egy városi közgyűlés részéről, mely drágábban kénytelen a tűzifát vá­sárolni, mint annakelőtte­ . Pest, October 14. —r. (Még egyszer valami Fehér­várról.) Megtörtént, még pedig nem igen ré­gen, hogy a mi érdemes fehérvári demokrata­doktorunk a „Magyar Ujság“-ban nevezte bár­gyúnak és tudatlannak a fehérvári demokraták orgánumát, a „Magyar Ujság“-ot. Mindjárt láttuk, hogy a szegény doktor nem akarva követte el a baklövést, ahogy az érdekes qui pro quo-t tulajdonképen egy szerkesztői jegyzetke idézte elő. Hja i­de még akkor sűrű sötétségben botor­káltak ott a „Magyar Újságánál, és Madarász cum Csanády épen akkor ment világosságot keresni, Nagy-Szalontára. Szükség is volt rá, S Madarász és Csanády nem hiába mentek ; azóta a derék nagy-szalon­­taiak kinevezték a 48-as partot a egyptusi tűzosz­­lopnak, „mely a pusztában tévelygő Izrael előtt magasan leng útmutatóul,­ mint ez a „Magyar Újság“ tegnapelőtt számában szóról szóra ol­vasható. A mi érdemes doktorunknak jutott a dicső­ség, hogy az aegyptusi tűzoszlop világánál elő­ször jelenhetett meg a vidéki levelezők közt a „Magyar Újság“ illuminált hasábjain. Hanem daczára e sajátságos illuminatiónak, a „M. Újság“ szerkesztősége maga is elég gyá­moltalannak találta az „ó-testamentomi tűz-osz­­lop“ aegise alatt működő doktor úr erőlködé­seit, s maga is neki állt, megbirkózni ártatlan czikkecskénkkel. Nem is hittük, hogy a „Magyar Újság“ és a doktor úr annyira megharagusznak a fehérvári poéta­politikusért. A „Magyar Újság“ egész tűzzel bizonyítgatja, hogy ez az ember nem tartozhatik a szélsőbal­oldalhoz. Úgy látszik, nagy szükség van ott az ilyféle protestatiókra , pedig a fehérvári keserű prókátornál alig találtak volna az egyptusi tűz­­oszlophoz méltóbb curiosumot, azután a doktor úr is megunhatná a dicsőséget egyedül. Hanem az mégis csodálatos, hogy a doktor úr nem protestál az ellen, hogy az­ érdemes poéta kö­vet jelölt szélsőbaloldali. Mindössze csak annyit mond, hogy az öreg prókátor ? szánakozásra, méltó. Ily qualificatio mellett, azt gondolom, lehet még valaki szélső­baloldali, és a doktor úr mel­lett bátran megállhat még a keserű prókátor is, ha egyéb hibája nincs. Hanem a „Magyar Újság“ megnyugtatására annyit mondhatunk, hogy a verselő követjelölt programmját elolvastuk a doktor úr nyílt­ leve­lével együtt, s biztosíthatjuk a fehérvári demok­ratákat , hogy tökéletesen osztozunk a doktor úr véleményében, a verselő poétát illetőleg. Cso­da-e hát, ha mind a kettőt egymás mellé állí­­tottuk ? Elhisszük a „Magyar Újság“-nak, hogy az az érdemes követjelölt nem szélső­baloldali, és kö­szönettel tartozunk a doktor úrnak, hogy oly szép diagnosist csinált a verses prókátor eszejá­­rásában, mert Isten látja szívünket, de magunk nem bírtuk volna meghatározni, hogy a keserű prókátor gondolkozásmódjában, hol végződik a szélsőbal, s hol lehet megkezdeni a szánakozást? Azután a doktor úr nyílt levele annyira hason­lított a keserű prókátor kadencziáihoz, hogy ily diagnosissal még a doktor urat is vérig sértettük volna. Csoda-e hát, ha mind a kettőt a szélsőbali de­­mokratia provincziális világa gyanánt mutattuk be olvasóinknak ? Azt mondja a „Magyar Újság,“ hogy semmi hiteles adatot föl nem hozunk. Bizony Isten, azt is megbántuk,hogy egyszer tettük. Hiszen a fehér­vári demokratia levelei mind megannyi adat e gyönyörűséges párt találó jellemzésére, s bizony megharagudnám a piszkokért, miket a doktor úr a „Magyar Újság“ és egy másik szélső­baloldali levelező szór reám,ha a doktor úr nyilt­ levelében maga nem mondaná, hogy neki és pártjának a műveltségre nagy szüksége van. Nemde, nincs okom haragudni ? Azután a doktor úr még csodálkozik, hogy nevemet a fehérvári demokratia pocsolyájában meghurczoltatni nem hagyom! Nagyon sajnálom, hogy a doktor úr nemes indignatióval arra határozta magát, hogy még „előszobámba“ sem fog „leereszkedni de még inkább örülök annak, hogy véletlenül nincs elő­szobám, a­hol a doktor úr nálam leereszked­hetnék. Hanem, hogy a doktor urnak kedvét vegyük piszkolódni, s a „Magyar Újság“ számára egy­­gyel több adatot mutassunk fel a doktor úr politikai érettségéről, ide jegyezzük levelének következő sorait: „A központi bizottmány követválasztási czímének és kötelmének az által felelt meg, hogy többségi követet nem választó szel­lemiben fáradozott.“ És ez az ember, ki még azt sem tudja, hogy a központi bizottságnak „kötelme“ nem a követ­választás : tagja a központi bizottságnak, proc­­lamatiókat osztogat, politikai vezérszerepet visz Fehérvárott, mást megvetéssel fenyeget, sőt még a keserű prókátoron is szánakozik ! A doktor úrnak kissé józanabbul kellene gon­dolkoznia, mikor mást leczkézni akar. No de hisz ő a szélsőbali democratia vezére Székes-Fehérvárott ! Pest, oct. 14. 15 (K .­l­f­ö­l­d.) P­r­i­m levele a „Gaulois“ szer­kesztőjéhez, teljes világot derített a spanyolor­szági helyzetre. A győzelmes forradalomnak, az ideiglenes kormány megalakulása után, első fel­adata, a közvéleményt előkészíteni a végleges alakulásra. És ezen körülmény nevezetes fon­tosságot kölcsönöz Prim szavának, még ha a győzelmes vezér határtalan népszerűségét nem is vetjük latba. Prim, mint az ideiglenes kormány tagja, nem nyilatkozhatik a legfontosabb állam­­kérdésről ország és világ előtt, ha nem tudja, hogy nézetét társai is osztják. A spanyol forradalom férfiaival összeköttetés­ben álló „Gaulois“ szerint a kortesek a Constitu­ante megtartására, november 15-éig fognak egy­­begyűlni. A madridi nép időközben még mindig a sza­badság mézes heteit élvezi. Újabban a vallássza­badság melletti tüntetéseket karolta fel, és már most az „Abajo les borbones! “ után az „Abajo Roma !“ is sűrűn hangzik. Múlt vasárnap a lelke­sült tömeg azzal töltötte idejét, hogy a pápai nuntius palotája előtt ünnepélyesen megégette a concordatumot. Mercier, a franczia követ Madridban ebben veszélyt látott, és kérdést tett Serranonál, hogy a külföldi követek százaithat­­nak-e személybiztonságuk megvédésére ? Ser­rano a concordatum elégetésében nem látott egyebet, mint a vallásszabadság melletti tüntetést. Különben az aggódó követeknek katonai védel­met ígért. Páriából egyszerre két lefegyverzési hírrel leptek meg, de talán épen azon körülmény, hogy két oldalról merült fel, legjobban reá süti a költemény jellegét. A „Semaine Financiers“ tudni akarja, hogy a császár még a háború előtt fogja a lefegyverzést indítványba hozni. A kölni újság párisi levelezője hasonlót regél, csakhogy a részleteket is hozzáteszi. Ezek szerint congres­­sust fogna tartatni, és nemzetközi bizottmány ügyelne fel a lefegyverzés tényleges létesítésére. A „France“ jelenti, hogy a kivételes időjárás következtében a császár és császárné okt. 17-éra halasztották Párisba való visszaérkezésüket. A választók összeírása Angliában befejezte­tett; a­mennyire egyelőre kivehető, a szabadelvű párt a nyertes. A common pleas törvényszé­keire nagy munka vár: 10 ezer hölgy és számos albérlő jogáról kell határoznia. A londoni city szabadelvű választói a na­pokban tanácskozást tartottak, melyen a jelöl­tek : Göschen, Crawford, Lawrence és Rotschild is megjelentek. A jelöltek egyhangúlag a ki­sebbségi választás ellen nyilatkoztak, melynél­­fogva a city egy tory-képviselőt nyert. A ki­sebbségi választás szerint minden választó csak három jelöltre szavaz, és így a k­sebbségnek al­kalmat ad, jelöltjét keresztülvinni. A négy jelölt közül egynek vissza kell lépnie, és már most érdekes volt látni, hogy mikép ajánlotta mind­egyik a négy közül a többi hármat. Oct. 5-én a genfi városházban D u f­o­u r tá- T­Á R C­Z A. Még egy reform a nemzeti színháznál. (Az írói dijakról.) Radnóthfáy Sámuel úr körülbelül egy év óta a reformok terére lépett, s a nemzeti színház azóta nemcsak új tapétákat és díszítést kapott, hanem — mi sokkal becsesebb, — a tevékenység és igyekezet friss szellője lengi át ez intézetet, mely­nek aluszékonysága már-már közmondásossá vált. Ezóta nem is kell az intendáns urnak a hírla­pokkal küzdenie s vitatkoznia ; ő békével alha­­tik s azon tanulságot merítheti mind­ebből, hogy journalistikánk nem viszketegből vagy faggatód­­zási vágyból r­ógatta volt — előre. A színház külső reformjairól beszéljen — a kárpitos ; mi csak annyit mondhatunk, hogy a legdíszesebb, s mi több — a legkényelmesebb Színházak egyike Európában. Érintetlenül hagyhatjuk azon reformokat is, melyek a ko­lisszák körén túl nem terjednek, melyek csupán az intézet tagjait érdekelhetik, s áttérünk azon újításokra, melyek a színházat művészeti szempontból érintik: a rendezőségre s drámabírálásra. Amaz (csak a drámáról fogunk szólani) egy kézben volt öszpontosítva, míg most a három színész-rend­zőre bizatott. Régi vita tárgyát ké­pezi az, váljon a színész jobb rendező-e, vagy más nem szereplő? A színészek mindig az előbbinek adtak előnyt, míg a német, (főkép a bécsi udvari) szín­házak példája ellenkezőt mond. Legjobb tanító a tapasztalás, s ha erre hallgatunk,­­ nem sok dicséretet pazarolhatunk a reformok e pontjára. Egyébiránt ítéletünket egyelőre még felfüggeszt­jük; meglehet, hogy ezentúl több gond fog az előadásokra fordíttatni, a közreműködők szere­peiket jobban tanulják meg, s valahára összevágó előadást is láthatunk. Ha ez be nem teljesedik, a kísérlet nem ártott, legalább egy vitatott tárgy illustratiója lesz. A drámabíráló választmány átalakítása szeren­csés gondolat volt. Alkalmunk lévén a bizott­mányt működésében is látni, mondhatjuk, hogy lelkiismeretes, buzgó s értelmes eljárása minden­esetre kedvező lendületet adhat színműirodal­­munknak. Hogy azonban ez bekövetkezzék, az igazgatóságnak kötelessége,maga részéről is min­dent elkövetni, a mi íróink buzdítására szolgál­hat. Gyorsaság és pontosság a színdarabok szín­­rehozatalában, elkerülhetlenü­l szükséges ugyan, de még nem az egyetlen eszköz, jó színművek megszerzésére. Bartay szerencsés igazgató volt, művezetésének ideje alatt egymást érték a sike­rült darabok. Radnóthráy e tekintetben nem bir hajdani előde szerencséjének hangzatával. An­nak önkényt kínálkozott mindaz, mit ennek meg­szereznie kt 1r. Jó színészeink phalanxa ritkulni kezd, s az iro­dalom el van foglalva a­­ journalisztikával. A viszonyainkban beállt kedvezőbb fordulat óta — mint tudjuk, — a hírlapirodalom oly tevékeny­séget fejt ki, hogy a jelen állapotokkal csak a 48-ksak versenyezhetnek. A hírlapirodalom azon kevés jó erőt, melylyel szépirodalmunk bír, tö­kéletesen absorbeálta, s ha a nemz.­színház ré­széről az eddigieknél kedvezőbb anyagi föltéte­lek nem kecsegtetik íróinkat, kevesen fognak a journalistikától elfordulni, melynek demorali­záló hatása a produktió minőségét tekint­ve, máris meglátszik irodalmunkon. A journalistika — meller, változatos, érdekes, mely az (aránylag) könnyű munkát bőven kár­pótolja. Fölösleges volna ezzel párhuzamba ten­ni a szinműitást, mely hosszabb, gondos, türel­mes munkát kiván, s melynek anyagi eredménye bizonytalan. Magyar író egy színpadra van utal­va, a nemzetire, s mig a párisi vagy bécsi valósá­gos vándorlást vihet végbe darabjával s apel-

Next