Pesti Napló, esti kiadás, 1868. október (19. évfolyam, 1-27. szám)
1868-10-14 / 12. szám
semminemű kitüntetést, mert rajta szintén nem múlt, hogy a temesváriak olcsóbban kapják a tüzelő fát, s hogy e szerint ő is lángoló érdemeket szerezzen magának Temesvár körül, ha mindjárt a kincstár, s igy az ország érdekeinek rovására is. Mily fekete hálátlanság egy városi közgyűlés részéről, mely drágábban kénytelen a tűzifát vásárolni, mint annakelőtte . Pest, October 14. —r. (Még egyszer valami Fehérvárról.) Megtörtént, még pedig nem igen régen, hogy a mi érdemes fehérvári demokratadoktorunk a „Magyar Ujság“-ban nevezte bárgyúnak és tudatlannak a fehérvári demokraták orgánumát, a „Magyar Ujság“-ot. Mindjárt láttuk, hogy a szegény doktor nem akarva követte el a baklövést, ahogy az érdekes qui pro quo-t tulajdonképen egy szerkesztői jegyzetke idézte elő. Hja ide még akkor sűrű sötétségben botorkáltak ott a „Magyar Újságánál, és Madarász cum Csanády épen akkor ment világosságot keresni, Nagy-Szalontára. Szükség is volt rá, S Madarász és Csanády nem hiába mentek ; azóta a derék nagy-szalontaiak kinevezték a 48-as partot a egyptusi tűzoszlopnak, „mely a pusztában tévelygő Izrael előtt magasan leng útmutatóul, mint ez a „Magyar Újság“ tegnapelőtt számában szóról szóra olvasható. A mi érdemes doktorunknak jutott a dicsőség, hogy az aegyptusi tűzoszlop világánál először jelenhetett meg a vidéki levelezők közt a „Magyar Újság“ illuminált hasábjain. Hanem daczára e sajátságos illuminatiónak, a „M. Újság“ szerkesztősége maga is elég gyámoltalannak találta az „ó-testamentomi tűz-oszlop“ aegise alatt működő doktor úr erőlködéseit, s maga is neki állt, megbirkózni ártatlan czikkecskénkkel. Nem is hittük, hogy a „Magyar Újság“ és a doktor úr annyira megharagusznak a fehérvári poétapolitikusért. A „Magyar Újság“ egész tűzzel bizonyítgatja, hogy ez az ember nem tartozhatik a szélsőbaloldalhoz. Úgy látszik, nagy szükség van ott az ilyféle protestatiókra , pedig a fehérvári keserű prókátornál alig találtak volna az egyptusi tűzoszlophoz méltóbb curiosumot, azután a doktor úr is megunhatná a dicsőséget egyedül. Hanem az mégis csodálatos, hogy a doktor úr nem protestál az ellen, hogy az érdemes poéta követ jelölt szélsőbaloldali. Mindössze csak annyit mond, hogy az öreg prókátor ? szánakozásra, méltó. Ily qualificatio mellett, azt gondolom, lehet még valaki szélsőbaloldali, és a doktor úr mellett bátran megállhat még a keserű prókátor is, ha egyéb hibája nincs. Hanem a „Magyar Újság“ megnyugtatására annyit mondhatunk, hogy a verselő követjelölt programmját elolvastuk a doktor úr nyílt levelével együtt, s biztosíthatjuk a fehérvári demokratákat , hogy tökéletesen osztozunk a doktor úr véleményében, a verselő poétát illetőleg. Csoda-e hát, ha mind a kettőt egymás mellé állítottuk ? Elhisszük a „Magyar Újság“-nak, hogy az az érdemes követjelölt nem szélsőbaloldali, és köszönettel tartozunk a doktor úrnak, hogy oly szép diagnosist csinált a verses prókátor eszejárásában, mert Isten látja szívünket, de magunk nem bírtuk volna meghatározni, hogy a keserű prókátor gondolkozásmódjában, hol végződik a szélsőbal, s hol lehet megkezdeni a szánakozást? Azután a doktor úr nyílt levele annyira hasonlított a keserű prókátor kadencziáihoz, hogy ily diagnosissal még a doktor urat is vérig sértettük volna. Csoda-e hát, ha mind a kettőt a szélsőbali demokratia provincziális világa gyanánt mutattuk be olvasóinknak ? Azt mondja a „Magyar Újság,“ hogy semmi hiteles adatot föl nem hozunk. Bizony Isten, azt is megbántuk,hogy egyszer tettük. Hiszen a fehérvári demokratia levelei mind megannyi adat e gyönyörűséges párt találó jellemzésére, s bizony megharagudnám a piszkokért, miket a doktor úr a „Magyar Újság“ és egy másik szélsőbaloldali levelező szór reám,ha a doktor úr nyilt levelében maga nem mondaná, hogy neki és pártjának a műveltségre nagy szüksége van. Nemde, nincs okom haragudni ? Azután a doktor úr még csodálkozik, hogy nevemet a fehérvári demokratia pocsolyájában meghurczoltatni nem hagyom! Nagyon sajnálom, hogy a doktor úr nemes indignatióval arra határozta magát, hogy még „előszobámba“ sem fog „leereszkedni de még inkább örülök annak, hogy véletlenül nincs előszobám, ahol a doktor úr nálam leereszkedhetnék. Hanem, hogy a doktor urnak kedvét vegyük piszkolódni, s a „Magyar Újság“ számára egygyel több adatot mutassunk fel a doktor úr politikai érettségéről, ide jegyezzük levelének következő sorait: „A központi bizottmány követválasztási czímének és kötelmének az által felelt meg, hogy többségi követet nem választó szellemiben fáradozott.“ És ez az ember, ki még azt sem tudja, hogy a központi bizottságnak „kötelme“ nem a követválasztás : tagja a központi bizottságnak, proclamatiókat osztogat, politikai vezérszerepet visz Fehérvárott, mást megvetéssel fenyeget, sőt még a keserű prókátoron is szánakozik ! A doktor úrnak kissé józanabbul kellene gondolkoznia, mikor mást leczkézni akar. No de hisz ő a szélsőbali democratia vezére Székes-Fehérvárott ! Pest, oct. 14. 15 (K .lföld.) Prim levele a „Gaulois“ szerkesztőjéhez, teljes világot derített a spanyolországi helyzetre. A győzelmes forradalomnak, az ideiglenes kormány megalakulása után, első feladata, a közvéleményt előkészíteni a végleges alakulásra. És ezen körülmény nevezetes fontosságot kölcsönöz Prim szavának, még ha a győzelmes vezér határtalan népszerűségét nem is vetjük latba. Prim, mint az ideiglenes kormány tagja, nem nyilatkozhatik a legfontosabb államkérdésről ország és világ előtt, ha nem tudja, hogy nézetét társai is osztják. A spanyol forradalom férfiaival összeköttetésben álló „Gaulois“ szerint a kortesek a Constituante megtartására, november 15-éig fognak egybegyűlni. A madridi nép időközben még mindig a szabadság mézes heteit élvezi. Újabban a vallásszabadság melletti tüntetéseket karolta fel, és már most az „Abajo les borbones! “ után az „Abajo Roma !“ is sűrűn hangzik. Múlt vasárnap a lelkesült tömeg azzal töltötte idejét, hogy a pápai nuntius palotája előtt ünnepélyesen megégette a concordatumot. Mercier, a franczia követ Madridban ebben veszélyt látott, és kérdést tett Serranonál, hogy a külföldi követek százaithatnak-e személybiztonságuk megvédésére ? Serrano a concordatum elégetésében nem látott egyebet, mint a vallásszabadság melletti tüntetést. Különben az aggódó követeknek katonai védelmet ígért. Páriából egyszerre két lefegyverzési hírrel leptek meg, de talán épen azon körülmény, hogy két oldalról merült fel, legjobban reá süti a költemény jellegét. A „Semaine Financiers“ tudni akarja, hogy a császár még a háború előtt fogja a lefegyverzést indítványba hozni. A kölni újság párisi levelezője hasonlót regél, csakhogy a részleteket is hozzáteszi. Ezek szerint congressust fogna tartatni, és nemzetközi bizottmány ügyelne fel a lefegyverzés tényleges létesítésére. A „France“ jelenti, hogy a kivételes időjárás következtében a császár és császárné okt. 17-éra halasztották Párisba való visszaérkezésüket. A választók összeírása Angliában befejeztetett; amennyire egyelőre kivehető, a szabadelvű párt a nyertes. A common pleas törvényszékeire nagy munka vár: 10 ezer hölgy és számos albérlő jogáról kell határoznia. A londoni city szabadelvű választói a napokban tanácskozást tartottak, melyen a jelöltek : Göschen, Crawford, Lawrence és Rotschild is megjelentek. A jelöltek egyhangúlag a kisebbségi választás ellen nyilatkoztak, melynélfogva a city egy tory-képviselőt nyert. A kisebbségi választás szerint minden választó csak három jelöltre szavaz, és így a ksebbségnek alkalmat ad, jelöltjét keresztülvinni. A négy jelölt közül egynek vissza kell lépnie, és már most érdekes volt látni, hogy mikép ajánlotta mindegyik a négy közül a többi hármat. Oct. 5-én a genfi városházban D u fou r tá- TÁ R CZ A. Még egy reform a nemzeti színháznál. (Az írói dijakról.) Radnóthfáy Sámuel úr körülbelül egy év óta a reformok terére lépett, s a nemzeti színház azóta nemcsak új tapétákat és díszítést kapott, hanem — mi sokkal becsesebb, — a tevékenység és igyekezet friss szellője lengi át ez intézetet, melynek aluszékonysága már-már közmondásossá vált. Ezóta nem is kell az intendáns urnak a hírlapokkal küzdenie s vitatkoznia ; ő békével alhatik s azon tanulságot merítheti mindebből, hogy journalistikánk nem viszketegből vagy faggatódzási vágyból rógatta volt — előre. A színház külső reformjairól beszéljen — a kárpitos ; mi csak annyit mondhatunk, hogy a legdíszesebb, s mi több — a legkényelmesebb Színházak egyike Európában. Érintetlenül hagyhatjuk azon reformokat is, melyek a kolisszák körén túl nem terjednek, melyek csupán az intézet tagjait érdekelhetik, s áttérünk azon újításokra, melyek a színházat művészeti szempontból érintik: a rendezőségre s drámabírálásra. Amaz (csak a drámáról fogunk szólani) egy kézben volt öszpontosítva, míg most a három színész-rendzőre bizatott. Régi vita tárgyát képezi az, váljon a színész jobb rendező-e, vagy más nem szereplő? A színészek mindig az előbbinek adtak előnyt, míg a német, (főkép a bécsi udvari) színházak példája ellenkezőt mond. Legjobb tanító a tapasztalás, s ha erre hallgatunk, nem sok dicséretet pazarolhatunk a reformok e pontjára. Egyébiránt ítéletünket egyelőre még felfüggesztjük; meglehet, hogy ezentúl több gond fog az előadásokra fordíttatni, a közreműködők szerepeiket jobban tanulják meg, s valahára összevágó előadást is láthatunk. Ha ez be nem teljesedik, a kísérlet nem ártott, legalább egy vitatott tárgy illustratiója lesz. A drámabíráló választmány átalakítása szerencsés gondolat volt. Alkalmunk lévén a bizottmányt működésében is látni, mondhatjuk, hogy lelkiismeretes, buzgó s értelmes eljárása mindenesetre kedvező lendületet adhat színműirodalmunknak. Hogy azonban ez bekövetkezzék, az igazgatóságnak kötelessége,maga részéről is mindent elkövetni, a mi íróink buzdítására szolgálhat. Gyorsaság és pontosság a színdarabok színrehozatalában, elkerülhetlenül szükséges ugyan, de még nem az egyetlen eszköz, jó színművek megszerzésére. Bartay szerencsés igazgató volt, művezetésének ideje alatt egymást érték a sikerült darabok. Radnóthráy e tekintetben nem bir hajdani előde szerencséjének hangzatával. Annak önkényt kínálkozott mindaz, mit ennek megszereznie kt 1r. Jó színészeink phalanxa ritkulni kezd, s az irodalom el van foglalva a journalisztikával. A viszonyainkban beállt kedvezőbb fordulat óta — mint tudjuk, — a hírlapirodalom oly tevékenységet fejt ki, hogy a jelen állapotokkal csak a 48-ksak versenyezhetnek. A hírlapirodalom azon kevés jó erőt, melylyel szépirodalmunk bír, tökéletesen absorbeálta, s ha a nemz.színház részéről az eddigieknél kedvezőbb anyagi föltételek nem kecsegtetik íróinkat, kevesen fognak a journalistikától elfordulni, melynek demoralizáló hatása a produktió minőségét tekintve, máris meglátszik irodalmunkon. A journalistika — meller, változatos, érdekes, mely az (aránylag) könnyű munkát bőven kárpótolja. Fölösleges volna ezzel párhuzamba tenni a szinműitást, mely hosszabb, gondos, türelmes munkát kiván, s melynek anyagi eredménye bizonytalan. Magyar író egy színpadra van utalva, a nemzetire, s mig a párisi vagy bécsi valóságos vándorlást vihet végbe darabjával s apel-