Pesti Napló, esti kiadás, 1868. november (19. évfolyam, 28-52. szám)
1868-11-02 / 28. szám
A spanyol külügyminiszter a magyar osztrák ügyvivőnek Madridban, akinek, utasításához képest, már volt alkalma a spanyol kormánynyal összeköttetésbe lépni, meleg szavakban kifejezte abbeli megelégedését, hogy épen a magyar-osztrák kormány,melynek jó véleményére különös súlyt fektet, nem késett a nemzetközi összeköttetés felvétele által bizalmat tanúsítani a spanyol nemzet egészséges törekvése, az ez idő szerinti kormány jó akarata és a jelen válság nyugodt és rendes fejlődése iránt. A külügyminiszter hozzátette, hogy a kormány törekedni fog, ezen bizalomnak eleget tenni. A németalföldi kormány is elismerte az ideiglenes spanyol kormányt, és így majdnem valamennyi európai állam sietett a spanyol nemzettel nemzetközi összeköttetésbe lépni. Spanyolországból kevés újabb hír érkezett. A madridi egyetemnek Gonzales Bravo és Narvaez által száműzött, úgy letett tanárai elfoglalták előbbi tanszékeiket. — Mazzini az imént Madridba ígérkezett Emilis Castelarhoz levelet írt, melyben a köztársasági eszmék védelmére kéri. A mit a világ nem tartott lehetőnek, bekövetkezett : M a r f o r i megkérte Izabella királynét, fogadná el lemondását. Ennél csak az lesz érdekesebb, ha a királyné el is fogadja a lemondást. A „France“ meghazudtolja azon hírt, mintha Klatzko, az ismeretes publicista, Mouster által Német- és Lengyelországban különös küldetéssel bízatott volna meg. Az athéni képviselőházban a minisztérium bizalmi szavazatot nyert. Öt szavazattöbbséggel volt képes ezen pyrrhusi győzelmet kivívni, és ezt is csak az által, hogy a minisztérium tagjai is szavaztak. Porosz lapok jelentik, majd meg meghazudtolják, hogy a kormány a szólásszabadságról törvényjavaslatot készül a ház elé terjeszteni. A szólásszabadság Németország, valóságos tengeri kígyója, meg-megjelenik a lapok hasábjain, hogy ismét eltűnjék.(Az új világi ügyvédek.) A chicagói törvényszéki épületben a következő hirdetés olvasható, mely nem a legszebbnók ugyan a törvényszéknél megforduló ügyvéd urakra nézve, azonban mindenesetre igen czélirányos: „Ha valamely ügyvédnek szólása a korcsma-helyiségeket látogatni, s irodájában, ha ugyan van, nem található, köteles az általa látogatni szokott korcsmák czim lajstromát a törvényszéki írnoknak átnyújtani. S ha a törvényszékhez beadott periratokat a törvényszolga e korcsma-helyiségek valamelyikében hátrahagyja, illetőleg a korcsmárosnak kézbesíti , az ily kézbesítés mindenkor érvényesnek tekintendő. -- (A pusztítások Délamerikában.) T Á R CZ A: Halottak estéjén. A fák levelei megsárgultak. Elérkezett az ősz, tovakergette a vándormadarakat, letépte a természet diszköntösét, s most ez elhervad bánatában. Egy hely van csak, hova a száműzött élet menekült, s e hely atemető. Halottak estéje van. A főváros lakói egész népvándorlásban vonulnak ki a kerepesi sírkert felé, hogy leróják a kegyelet adóját, elhunyt szeretteik iránt. Évről-évre történik ez, miként évről-évre jókívánalmainkkal „halmozzuk el kedveseinket, nevük napján. Ők a meghívottak, az elhunytak a házi urak — élők ülik a halottak ünnepét. Háromszázhatvannégy nap az évből az élők számára keltöl s nyugszik le, melyen mivelhetnek jót, roszat, tetszésük szerint; de az elhunytak is megkövetelik osztályrészüket : osztályrészük a háromszázhatvanötödik. Ki vádolhatja ezért fukarságról az élőket ? Ők háromszázhatvannégy nap küzdöttek, s ez egy napon álmodoznak, mely megszabadítja őket az élettől; amazok pedig háromszázhatvannégy nap álmodtak ott lenn a sír fenekén, hogy egy napon újólag életre fognak kelni. Kinek nem jutna itt eszébe a túlvilág gondolata, hogy van még e földi léten túl egy más hazánk, édesebb e mostohánál, melynek ölébe mindnyájan elköltözünk ? Kérdezd a delnőt, kinek büszke feje félve hajol meg az enyészet, e zsarnok ur előtt, s könycseppel szemében, jár a sírhalmok között; kérdezd az anyát, ki gyermekét, a gyermeket, ki szülőjét, a szerelmest, ki imádottját jó megkönyezni, ha nem remél-e, egy napon az elhunyt kedvesekkel egyesülhetni? Az ezernyi lobogó lámpafény, mely bevilágítja a gyászkertet, megannyi föléledő hit, minden sóhajtás egy tanúbizonyság melletted, minden könycs épp egy-egy pecsét a benned való hitre — halhatatlanság! Ki mer itt halhatatlanságról beszélni, az enyészet birodalmában ? Azok a sötét oszlopok, melyek, mint, fölkiáltójelek erősítik, hogy mindvégig daczolni fognak a múlandóság szellemével, kik alattuk porladznak. Kiké lehetnének e sötét síremlékek, mint az íróké? Ki sötét rend a többiek közül, miként — kiknek állitvák — kiviláglottak az emberek közt. Vörösmarty, Kisfaludy, Garay, Egressy mindig szirtjek lesznek, melyen az enyészet nem fogja diadalmasan kitűzni fekete lobogóját! Engedjük lehullani azt a szent könyvt, mely e halhatatlan porladék hamvai fölött szemeinkben rezg: legszebb ékesség lesz az, mely csak díszítheti sírjaikat. Azok a fényesen díszített sírhalmok odább a csodálkozás hangjait csalják ajkainkra. Mintha a halál szép volna, kezében virágkoszorúzott kereszttel rémes kaszája helyett! Vagy tán nem is épen úgy porladódnak e fényes kőhalom alá zárt tetemek, mint melyeket csak hant fedez ? Hát ide az enyészet országába is benyújtja még rideg kezét az a zsarnok istenség, a pénz ? Itt sem szűnik meg üldözni még eltaszított mostoha gyermekeit, a szegényeket....? Egy sír előtt állunk. Művészfaragványu oszlopa büszkén hirdeti a nevet, melynek birtokosa már örök álmait aluszsza ott lenn. Fényár világítja be díszítményeit, melyeket az átmenők gyorsan tovahaladva is megbámulnak. De nincs egyetlen szerető lény sem, ki a hála könyét hozná áldozatul emlékének. . . Amott félre egy halom sötétlik . Csak roskadt keresztjéről ismerni rá, hogy szintén sírféle volna, vagy mi. Halovány gyermek tart a sír felé, fehérebb arcza, mint, melyet kezében tart, a koszorú virágai. Szeme sötétebb az éj homályánál, s a könycsepp, mely benne ragyog, ragyogóbb s reszketőbb az ég csillagánál is. Lankadtan dől a szent halomra, s meleg keblére öleli azt a rideg fejfát, melyre csak egy szó van vésve : „Anyám.“ Hiában áztatja azonban kényeivel az édes anyát rejtő göröngyöket, a halál bilincseit föl nem oldozza sem köny, sem sóhajtás, sem átok, sem áldás, sem nyomor, sem hatalom! Minden előtt önként nyílik meg az, s a kit befogad, az örökre kiválik e mindenből, a a roskadt kereszt s a fényes márványlap, egyformán h bolitlan álom fölött virraszt. Élni csak emlékben él, aki egyszer ide költözött, s a kevesbbé elhagyott a kettő közül nem ! A „Topaze“ angol hadihajó kapitánya tüzetes jelentést tett a tengernagyi hivatalnak a délamerikai partok mentében észlelt borzasztó földrengésről, mely jelentésből a következőket veszszük át: Iquique az utóbbi években, főleg a salétromsavas szikony (natron) bevitele által, nagyság- és jelentőségben mindinkább emelkedett ; több szép utczái voltak,csinos falak- és rakházakkal s vízművekkel,melyek a várost mintegy pázzá emelék a kopár vidék közepette. Az aug. 13-iki földrengésnél szerencsére nem sok emberélet esett áldozatul, s az okozott kár szintén nem volt felette jelentékeny. De tüstént reá visszahúzódott a tenger, s a távolból egy borzasztó, mintegy 40 láb magas hullámgomoly látszott, 14 mitild óránkénti sebességgel közeledni a város felé. Ez elborította az egész várost, s midőn a tenger ismét visszatért rendes medrébe, a város egész alsó része, épületek, gőzmozdonyok, vasoszlopok, szóval minden, legkisebb nyom nélkül eltűnt. Mintegy 150 ember lelte halálát a habokban. A vagyonban szenvedett kár 500 ezer font sterlingre becsültetett, s többnyire az idegeneket sújtja. Ugyanez történt Mexillonesban, egy kis kikötővárosban mely Iquiquetől éjszakra 20 mrtildnyire fekszik, ha csak azon okból nem volt nagy a pusztítás, mivel nem igen volt mit pusztítani. Mintegy 20—30 ember lett a habok áldozatává. A kár a tengeren itt hasonlíthatlanul nagyobb volt, mint Iququeben. Legborzasztóbb azonban a pusztítás Arikában. A mintegy 4000 lakossal bíró város nemcsak a tulajdon tartománynak, hanem Bolívia köztársaságnak is kikötője, minélfogva a vámhivatalok és raktárak soha sem voltak jelentékeny készlet nélkül. A kereskedés itt is csaknem kizárólag az idegenek kezén fordult meg, kik mindent megtettek, hogy a várost a legszebbek és legkényelmesebbek egyikévé tegyék egész Peruban. Néhány ház kivételével, az egész város romokban hever, s alsó részét a habok teljesen elsodorták. Az emberélet-veszteség még nincs kimutatva. A kikötőben állomásozó hat hajó szétromboltatott. A catastropha után tíz napig naponként még kétszer lehetett rázkódást érezni. A földrengés hatásai az egész part mentében a 8° déli szélességi foktól egész a 42°-ig érezhetők voltak. Úgy látszik, hogy Valparaiso és Kobija, a kikötők között legkevesebb kárt szenvedett. (A bécsi új dalszínházról.) A két bécsi udvari színház főintendaturája és ez idő szerint azon tanácskozik, hogy a páholyok, zártszékek árát, s a bemeneti díjakat szabályozza, az új opraházakra nézve. A nézőtér nagyságát elképzelheti az olvasó, ha megtudja, hogy a (szám szerint 15) udvari és szolgálati páholyokkal együtt összesen 107 páholy, 6 620 zártszék, 1 570 közönséget ülő-, és 1000 állóhely van. Az első karzaton van elhelyezve : ő Felsége magánpáholya, két szolgálati páholy, és 20 más páholyba második karzaton a nagy díszpáholy, a császári és a főherczegi páholy, melyek kétemeletesek, a ezeken kívül 26 más páholy; a harmadikon, tekintettel a felnyúló udvari páholyokra , szintén 26; a negyedik karzaton két nagy páholy, művészek számára; 14 más páholy, e mellett zártszékek és állóhelyek; az ötödik karzaton: zártszékek, ülő- és állóhelyek; a két földszinten zártszékek és állóhelyek. (Journalistai etiquette.) A „Hon“ külföldi rovatának vezetője felhívja bírául a „műveit“ olvasó közönséget, hogy hasonlítsa össze a „Hon“ külföldjét a „P. Naplódéval, és az újságírókat, hogy ítéljék meg, hogy a journalistai etiquettel mennyiben egyez meg ez eljárás ; az t. i., hogy mi alkalmilag megjegyeztük, hogy a „Hon“ külföldi rovata a mi lapunkból táplálkozik. E megjegyzésünkre a „Hazánk“ s a „Hon“ közt azon, kétségkívül a journalistai etiquett érdekében folytatott vita adott alkalmat, mely a felett folyt, hogy a „Hon“ a „Hazánk" - nak egy „pénzen vett“ tárczáját simplicziter kivágta és utánnyomatta, mihez hozzájárult a „Hon“ egyik munkatársának azon kihívó kérkedése, hogy a „Hon“ bizony nem törődik vele, ha belőle vágnak is ki egyet-mást, mit mi a körülményekhez képest természetesnek találtunk. Mi is szívesen rábízzuk a közönség s a hírlapírók ítéletére a dolgot; de nehogy valakit a „Hon“ külföldészének önérzetes beszéde félrevezessen, s egyúttal felszóllalásunk alaposságát is kimutassuk, ime, néhány adat : A „Hon“ estilapja oct. 20-ai számában, külföldi rovatában van a „P. Napló“-ból kivágott szöveg 23 nyomtatott sor; az oct. 21-ki reggeli lapban 60; oct. 11-ki reggeli lapban 68; oct. 28-ki reggeli lapban 30, stb. stb. Ezeket csak hamarjában szedtük össze. KÜLÖNFÉLÉK. Pest, nov. 2.,1 —O Felsége azok számára, kik Buda-Pesten s Gödöllőn való jelenlegi legmagasabb tartózkodása alkalmával hozzá segélyért folyamodtak, ezer forintot adományozott. Zalabér község tűzkárosult lakosai részére pedig ötszáz forintnyi segélyösszeget. — Masierevics patriarcha múlt szombaton reggel Pestre érkezett. — Gieszriegel Józs. tegnap tartó aranylakodalmát. 10 órakor adták rá az áldást a terézvárosi templomban, 1 órakor díszebédet tartottak a lövöldében, ahol az érdemes polgárnak egész nagy számú rokonsága és számos tisztelője jelen volt. Szentkirályi Mór egy jeles és nagy hatású alkalomszerű beszéddel nyi