Pesti Napló, 1868. december (19. évfolyam, 5491–5515. szám)

1868-12-01 / 5491. szám

­I IMHIWBWi ai Pest, nov. 30.1808. A fiumei kérdés utolsó stádiumában­ Mily üdvös volt a király intő és békél­tető szava, melyet nov. 7-ki leiratában a két testvérnemzethez intézett, bizonyítja annak jó eredménye, a két ország és Fiu­me megnyugvása. A kiküldött egyeztető bizottságokra nagy feladás vár, a végleges kiegyezés betetőzése. A kiinduló­pont és irány ki vannak már közegyetértéssel tűzve: Fiuménak a ma­gyar szent korona alatti különállása és autonómiájának megállapítása. De ez még csak elv, melynek helyes alkalmazásától várható a czél biztos elérése. Az odavezető biztos út megválasztásá­ban tájékozásul szolgálhatnak szerintem következő tekintetek: A fiumei kérdés csomója, mint jogi és területi controversiáé, nem létez már , többé, ketté van a király szavával metszve. ■ Ezentúl az exigentták kérdése lett. Ebben központosul jelenleg a magyar­­ korona országai tengerészetének e ten­ ,­geri külkereskedésének jövője.­­ Nagy fontosságú feladás, nem locális természetű , nem szabad elhamarkodni. " A fiumeiek gondolkodókká lettek. Nem­­ elég, hogy róluk nélkülök mi se történjék, hanem kiváló figyelemre kell hogy mél­­­­tattassanak jogos kivánataik. " Távol van tőlem mesterségesen iisce­­nirozott tüntetéseknek annyi erőt tulajdo­nítani, hogy bontsanak megállapodott jog­viszonyokat az érdekeltek mellőzésével, hanem midőn egy különálló autonóm terü­­­­let népe 1779-től, tehát kilenc­ven év óta, minden alkalommal kitartóan ragaszkodik bizonyos kapcsolathoz , és más részről minden alkalommal a máshova való tarto­zást perkorrestálja, ekkor már a népaka­ratot ignorálni nem lehet. Nem messze kell visszamennünk az eu­rópai újabb események során, hogy ki­mondhassuk : miképen szinte már európai nemzetközi joggá­­ áll a nép akaratára bíz­­ni az annexiók elhatározását és feltételeit, ha ezzel harmadiknak jogai nem sér­tetnek. Annál fontosabb Fiume autonómiájának újabb szervezése, mennél bizonyosabb, hogy ezen példa által túl e szűk ten­gerparton terjedő nagy következéseknek is alapja vettetik meg. Dalmátiának visszakapcsolása nemcsak Horvátországnak, hanem Magyarország­nak is közös nagy érdekében fekszik, már­pedig nézetem szerint e visszakapcsolás sikere a fiumei autonómia szerencsés és kedvező megoldásától nagy részben téte­­leztetik fel. Tudva van a renitentia, melyet Dalma­­tia újabb időben a királyi felhívás után is a Horvátországgali összekapcsolás irány­á­­nyában tanúsított. Csak teljes elismerés­sel idézhetjük ő Felségének a horvát or­­szággyűléshez 1861-ki nov. 8-án kelt vá­lasziratában arra vonatkozólag hangsú­lyozott következő szavait: „hogy e rész­ben akaratától minden kényszerités gya­korlata távol van,“ tovább pedig: »hogy az uniót nem annyira tőle kérjék a hor­­vátok, mint inkább saját bölcs eljárásuk és a dalmát lakosok sajátságos érdekeik és kivánalmaik tekintetbe vétele által ké­szítsék elő.“ Ezen jóakaratu intésekre hi­vatva érezte magát a horvát országgyűlés 1866. febr. 10-ki feliratában kinyilatkoz­tatni : „hogy készek a horvátok a Velebiten­­tuli (dalmát) testvérekre bízni, ezen köte­lék és a nemzeti egyesülés módozatainak önmaguk általi meghatározását.“ Valóban helyesen. És miután Fiume autonómiájának szervezése előtérbe lépett, bizonyos, hogy ennek sikerülése a dalma­tákra is hatni fog. A fiumei autonómia kérdésének kellő tényleges megoldására, három teendőnek szükségesnek tartom előrebocsátását,. Először, Fiume különállására vonatkozó eddigi adatok összehordását, másodszor, azon érintkezések tanulmányozását, me­lyek Fiuménak Horvátorszá­gak­ közvet­len szomszédsága és a horvát tengerpart­tal­ viszonyai által nem mellőzhetők; har­madszor a tengerészet és tengeri külkeres- kedés kellő rendezése tekintetéből az ér­­deklőd­ek és a szakemberek meghallga­tását. Csak ezen nyomon menve, lehet kilá­tásunk, hogy a fiumei autonómia szerve­zete rendszeres egészben fog elkészülhetni. Országgyűlési tudósítások. A képviselőkép nov. 30-án tartott ülése. Elnök : Szentiványi Károly, később Gaj­­zágó Salamon; jegyző: Mihályi Péter. A hitelesítés, s a vasúti törvényjavaslatok iránti vita és megállapodás után, miről „Esti­lap“­unk szólott, felvétetett a napirendre tűzött vallásügyi két törvényjavaslat. Először is a vegyes házasságokról szóló tör­vényjavaslat olvastatott, s kezdetett meg felette az általános vita. Nyári Pál, T. ház! E fontos tárgyalás kez­deténél bátor vagyok a t. ház figyelmét néhány per ezre kikérni. A tárgy nézetem­ szerint igen fontos, fontos átalában a nemzet képviselői, fon­tos különösen a protestáns vallást követők szeme előtt. Ha valaki azon ismeretes, ez időben már csaknem mindennapivá vált mondatot „sza­bad egyház szabad államban“ üres fogalomnak tartaná, vagy ellenben azt hinné, hogy ezen sza­vakban egy már teljesen és mindenütt bevégzett tény van kifejezve, az nézetem szerint mindkét esetben tévedne. Általában az emberiség sorsa az, hogy ne csak kenyerét s ne csak az igaz és való fogalmait szerezze arczának verejtékével, és nagy fárada­lommal, hanem még az is, hogy ha az ily nehezen szerzett fogalmakat tisztázni, annál inkább ha azokat megtestesíteni akarja, még egyszer új és néha igen hosszasan tartó küzdelemre is kell el­szánnia magát. Ha az emberiség lassú, de azért folytonos fejlődésének évkönyvébe tekintünk, a keresztyén világot kezdettől fogva a 16-ik szá­zadik két külön táborra látjuk oszolva, a világi és egyházi hatalom vezérlete alatt, s fegyvert ragadva egymás ellen a hűbéri téves fogalmak folytán kitűzött czélokért. Küzdve szenvedélye­sen nem az emberiség érdekében, nem annak jo­gaiért, hanem küzdve azért, hogyha a két tábor egymáson győzedelmeskedik, a győztes hatalom­nak szolgájává legyen az emberiség egészen. Az emberek irányában kegyesebb volt a gondviselés, mint önmaguk, a gondviselés küldöttének tekin­tem a reformatiót. A reformatió felszabadította az emberi szelle­met, meggyújtotta az emberi ész fáklyáját, s e két tényező vezérlete alatt a szabadság azóta folytonosan küzd az emberiség érdekében, de ha valaki azt hinné, hogy már győzedelmeskedett, az véglegesen csalatkoznék. Vívott különböző szerencsével, sok helyt kivívta a diadalt egészen, de a legnagyobb részben alig mondhatunk egye­bet, minthogy egyedüli vívmánya az, hogy for­­mulázta azt, mi módon kelljen a társadalmat jövőben átalakítani, formulázta ez által, szabad egyház szabad államban. Te hát ! Mi sem tartozunk azon szeren­csések közé, a­kiknél ezen fogalom már test­té vált. A hűbéri fogalmak még egy rész­ben rólunk is érvényben vannak, érvényben az ezen fogalmak szerint alakított intézetek. Ezek közé tartozik kétségtelenül minden oly jognak gyakorlata, a­mely az államot illeti, egy más il­letéktelen testület által. Ilyen a még most is fenn levő sz.­széki bíróság. Óvakodnunk kell, nehogy visszaessünk, de épen úgy törekszünk is, hogy a hűbéri viszonyoknak ezen maradványa is megszüntessék nálunk is. A múlt alkalommal már e tárgy a t. ház előtt vitattatott, de döntő határozat nem hozatott. Uraim, nem említem most fel, mely okok vezet­ték a t. házat, hogy akkor e tárgyban nem hatá­rozott, most egy törvényjavaslat fekszik előttünk, mely a szent­székeket meghagyja ugyan; de hogy ezek megmaradjanak, már csak idő kér­dése ; mert ha én jól értem a központi bizottság­nak a vallásfelekezetek iránt hozott törvényja­vaslatra vonatkozó jelentését, s annak azon ré­szét, melyben utasíttatni kívánja a minisztériu­mot, hogy a jövő törvényhozás elébe, minden különbségeket a vallásfelekezetek közt megszün­tető s eltörlő törvényjavaslatot terjeszszen elő, azt hiszem t. hát, hogy ennek a kérdésnek el­döntése nálunk csak idő kérdése. Ennélfogva én, miután a t. ház egy előbbi kérdésnél a §§-okat meghagyta, nem azt indítványozom, hogy azok most törültessenek el, hanem indítványozom azt, hogy a­mi az állam joga, s a­mit az államnak elidegeníteni nem szabad, azt még csak permissive ruházza oly testületekre át, melyek azt élvezni nem jogosítják. Indít­ványozom tehát a tisztelt ház előtt a­zt, hogy ezen törvényjavaslat második §-nak utol­só sora e szavakon kezdve „joga van. (Felkiál­tások : Maradjon! Helyeslés a baloldalon.) töröl­tessék ki. Nagyon röviden fogom indokolni módosítványomat. (Hal­juk!) Két ellenvetést is­merek, mely ellenem e tárgyra nézve tehető. Az első az, hogy hiszen a protestánsok 1791-ben maguk kívánták , hogy saját consistoriumok mint bíróság által ítélhessenek a váltóperekben; erre igen könnyű a felelet. Ki állította azt, hogy a protestánsok épen csak annyit tudnak, annyit érnek ma is, mint értek a protestanismus kezde­tével? Ki ne tudná, hogy 1791 óta az emberek nézetei és így a protestánsokéi is nagyon sok dologban tisztultak. A­mit akkor jogegyenlőség­nek tartottak és megnyugodtak volna abban, hogy ha ők is részesítetnek ugyanazon jogok­ban, melyekkel élt és él még most is a katholika egyház, azt hitték, hogy ők a reform eszméjé­vel és a reform igényeivel megegyezőleg csele­­kesznek. Most azt hiszem, alig van protestáns, ki be ne látná az ellenkezőt és kívánna oly jog­gal élni, melyet mint állampolgár még azoktól is el akar törvény által vétetni, kik­­azt jelenleg bírják. A második ellenvetés az lehetne tán, hogy hiszen azzal a protestánsok nem kénytelenek élni, ez csak permissive van adva, ezzel, ha akarnak, élhetnek, ha pedig nem, továbbá is a világi törvényszékek előtt indítják és indíthat­ják válópereiket. Te­hát­ viszonyosság, az én fogalmam szerint, a protestánsok részéről nem kívánható, csak oly tárgyakban , a­melyek egyszersmind törvényesek is. Ha valaki ellenben megadja a jogot a katholikus egyháznak , hogy az bíró lehessen, de egyúttal azt is állítja, hogy az állam egyik főhatalma, a bíráskodás csak magát az államot illeti, alig képzelhető, hogy ellenmondás nélkül merje tagadni azt, hogy ha az ily jog gyakorlata másoknak is megenged­tetik, viszony­osság lesz akkor, miben ? a jog­ban ? Nem, hanem viszonyosság lesz az igazság­talanságban, az elvtelenségben: képzelhető-e, hogy ily helytelenségben egy protestáns is akar­jon osztozó fél lenni? Én ezeknél fogva ajánlom a t. háznak módo­­sítványomat. (Helyeslés a balon.) Eötvös József báró: Csak néhány szóra kí­vánom igénybe venni a t. ház figyelmét azon álláspontra nézve, melyet e t j­avaslatnál elfogla­lok. (Halljuk!) Az 1848. törvény a vallások között az egyen­lőség és viszonyosság elvét állította föl, és ezzel teljes meggyőződésem szerint megállapította e hazában a különböző felekezetek közti békét és egyetértést, melynek más alapja, mint a legtöké­letesebb egyenlőség és viszonyosság nem lehet. (Igaz!) Az 1848 törvények kimondván az egyen­lőséget és viszonyosságot, ránk nézve azon köte­lesség támadt, hogy ezen elvet a lehető legkö­vetkezetesebben életbe léptessük, életbe léptes­sük minél előbb. Mihelyt tehát az egyházi székek a kath. egy­ház ügyeire meghagyattak, addig m­íg ezen székek a kath. nézve létezni fognak, a nem ka­tolikusokra nézve is legalább a törvényben ki kell mondani azon szabadságot, hogy ők szintén ha akarnak, hasonló törvényszékeket állíthassa­nak a maguk házassági ügyeiknek elítélésére. Ha a törv­­hozás ebben imperatíve akarna fel­lépni, oly valamit tenne, mi az én felfogásom szerint nem csak czélszerűtlen, de a m. jogkörén is kívül fekszik. A törv­­hozásnak nem tartozik jogköréhez meghatározni, a protestánsok mily módon akarnak eljárni a maguk házassági ügyei­ben ; de bizonyos az, hogy azon perekben, a­mely­ben a haza polgárainak egy része házassági­­ügyeikre nézve külön törvényszékkel bír tör­vény szerint, a protestánsoknak tökéletesen egyenlő jogot ki kell mondani a törvény által. Élnek-e ezen joggal vagy nem élnek, az a dolog természeténél fogva egyedül a protestánsoktól függ.És azért én a törvény ezen rendeletének meg­tartását szükségesnek tartom, mert azt csak az 1848. kimondott egyenlőség és viszonyosság el­vei szükséges következésének tekintem. (He­lyeslés.) Bobory Károly: nincs egyébb szándéka, midőn ezen­­javaslat ellen felszólal, mint kimu­tatni azon inconvenientiákat, melyeket ezen­­ja­vaslat magában foglal. Ezen törvény azt kívánja, hogy a válóper az alperes illetékes bíróság előtt indítassék, és azután tétessék át a per hivatalból a felperes illetékes bíróságához, mely viszont ítél és az illető félre nézve csupán az illetékes bíró­ságnak ítélete kötelező. Ennek következése az lesz, hogy ítélni fog pl. a kath. félnek bírósága és el nem választja a házasságot, ítélni fog a má­sik, és elválasztja a házasságot. Ezt a legna­gyobb inconvenientiának tartja. És azért sem te­kinti a vallásfelekezetek visszonyairól szóló tör­vénynyel öszhangzanak, mert ez csak­is keresz­tény felekezetek közti válóperekről szólt. Nem tartja helyesnek, hogy az izraelitáknak keresz­tényekkel való házassága, törvényes összekötte­tése továbbra is akadályoztassék. Csanády Sándor azt mondja, hogy sok reményt kötött, hogy a jelenlegi vallás és közok­tatási miniszter úr, kinek az 1848. 20. t. ez. al­kotásában nagy befolyása volt, az előhaladó kor igényeinek megfelelő, az 1848. nagyfontosságú 20. t. ez. életet adó­­javaslatot fog a jelen ülés­szak alatt előterjeszteni. Azonban a jelenleg tárgyalás alatt levő vegyes házassági válóperekről szóló­­javaslat tökéletesen kiábrándított minden­kit e reményből. Szász Károly : Miután a szent­székek leg­közelebbről is fentartottak, addig is, míg ez rö­vid időn megszűnik, a törvényhozás nem lehe­tett egyébre hivatva, sőt joga sincs a másik fele­kezett­ől, ha jogával élni akar, hasonló szabadsá­got egyenesen megtagadni. A helyzet az, hogy a törvényhozás törvény által ismerje el a sz.­székek jelenlegi fenállását és jogosultságát, és e tény­nyel szemben a többi hitfelekezetektől ugyan­ezen jogot, ha azzal élni akarnak, megtagadni annál kevésbé lehet, mert ezt az 1790—91-ik XXVI-ik t.-cz. a mindkét hitfelekezetű protes­tánsoknál a válóperekre nézve sz.-székeket, consistoriumokat felállítani nyilván elismerte. Bónis Sámuel nem oszthatja azon vádat, melyet Csanády Sándor a cultus miniszter úr el­len emelt, ötöt okozva a szt. székeknek megha­gyásáért a t. c­ikkben, mert úgymond, ha képv. ur visszaemlékeznék a nem régen történtekre, tudni fogja ezt, hogy a szt. székeket nem ezen t.-javaslat tartotta meg, hanem midőn a jogügyi bizottság a törvénykezési rendszer iránti vélemé­nyét a ház elé terjesztette és a szt. székek eltör­lését sürgette, a többség megtartani kívánta. A vád tehát, ha ilyet emelni lehet, a törvényhozást illetné, ez azonban felette áll egyesek vádjainak. A tárgyat illetőleg Nyáry Pál indítványát pár­tolja. Tisza Kálmán azon meggyőződésben van, hogy a miniszter úr nem tehetett egyebet, mint azt indítványozni, mit a t.-javaslatban indítvá­nyozott. A­mi az általános vitát illeti, arra nézve azt jegyzi me­g, hogy ő is óhajtotta volna, hogy egészen máskép oldassák meg a válóperek kérdése. Csiky Sándor kijelenti, mikép a­­javasla­tot sem a törvénykezés­i bírósági rendszerrel,­­ annak helyes fogalmával, sem a jogegyenlőség magasztos elvével öszhangzónak nem­ találja. A vita kimentve lévén, a ház a törvényjavas­latot a részletes tárgyalás alapjául általános­ságban elfogadta. A részletes tárgyalás legott megkezdetvén, az 1-ső §. elfogadtatott. A 2-ik §. második pontját, mely a protestáns egyházi székekről szól, Nyáry Pál kihagyatni indítványozá. E tárgy iránt az indítványozó, valamint Ha­lász B., Székács J., Tisza L, Szilády Áron, Szontagh P. és Vadnay L. kimerítően nyilat­koztak. Édes Albert e szakaszban az izraeliták meg­említését is szükségesnek tartotta. A ház szavazás útján megtartotta a szerkezet első pontját, a második pontot azonban Nyáry P. módosítása értelmében kitörle. A harmadik szakasz szintén elfogadtatott. Befejeztetvén a részletes tárgyalás is, a tör­vényjavaslat harmadszor­i felolvasása a holnap­utáni ülésre halasztatott. Szentiványi Károly és több képviselő írásban interpellálják a közlekedési minisztert, van-e szándéka a hatvan- miskolczi vonalat az éjszaki pályával kapcsolatba hozni. Az inter­pelláló válaszolgatás végett kiadatik az illi miniszternek. Békássy L. Thalabér L. és Cseh L. kép­viselők egy határozati javaslatot nyújtanak b­ a Székesfehérvárról Czellen, Sz. Gothárdon át Grátzig építendő vasút tárgyalása iránt. Ki fog nyomatni. Felvétetett a keresztény vallásfelekezetek egymáshozi viszonosságáról szóló törvényjavas­lat, mely általánosságban vita nélkül elfogad­tatott. Megkezdetvén a részletes tárgyalás, a czím, úgy az 1 és 2 szakaszok rövid észrevételek után elfogadtattak. Olvastatott a 3-ik §., mely rendeli, hogy az áttérni kívánó két tanú jelenlétében tartozik magát saját egyházközsége lelkészénél ez iránt jelenteni. Tisza Kálmán a következő módosítványt nyújtja be : „Az áttérni kívánó, bármely egyház tagja legyen, ebbeli szándékát önmaga által választott 2 tanú jelenlétében azon egyház­község lelkésze előtt, melybe áttérni akar, nyilatkoztassa ki.“ Horváth Döme: a 3—áig levő §§-okat, elkülönítve egymástól tárgyalni, vélemény sze­rint nem tartja helyesnek, mert ezek logikailag egymásból szükségkép folynak. Mindenek előtt ezek felolvasását kéri. H­a J­á s­z B. a szerkezetet kielégítőnek nem találván, a módosítvány mellett szavaz. Horváth Döme: a törvényhozásnak nem lehet feladata, hogy a vallást bár­ki előtt is pia­­czi áruvá aljasítsa, azért egyéni meggyőződése az, hogy a következő §-okban foglaltak hagyas­sanak el. Nagy Péter attól fél, hogy ha a módosít­vány a ház által felfogadtatik, az ország népe legnagyobb részénél a vallási tisztelet tetemesen meggyengül. Mert mindennapi tapasztalás, hogy a miveletlen ember minden meggyőződés nélkül, csupán pillanatnyi felhevülés vagy haszonke­­reséstől ösztönöztetve dobja oda vallását. Azért a módosítványt nem pártolja. Szóltak még a kérdéshez Bobery K., Besze J., Szilády A., Ivánka Imre, Sipos F., Lónyay G., Tisza K., Bónis Samu. B. Eötvös József kultusminiszter azt hi­szi, hogy e §. tárgyalása közepette kissé túlment a ház­a szükségesen. A vallások tekintetében a törvényhozás két alapelvből indul ki. Az első a vallási szabadság, a második a vallások egyenlő­sége. E két elvnek szükséges következése, elő­ször az , hogy az áttérés mindenkinek lehetővé legyen téve. Másodszor, melyek alatt az áttérés törvényesen megtörténhetik minden vallásfele­kezetre nézve, és ne legyen olyan különbség az áttérésre nézve, mint előbb létezett. A­mi pedig a másodi­k elvet illeti, úgy hiszi, nincs senki e házban, ki ne ismerné el azt, hogy mind a két elv e t.­javaslat által követve van, hogy itt sem az áttérés lehetetlenné téve nincs, sem az áttérők között különbség nem létezik. A kérdés szerinte csak az, vájjon czélszerű-e ezen dispositio, melyet e törvény magában fog­lal, hogy váljon saját egyháza lelkészének je­lentse be szándékát, vagy kizárólag annak, kihez áttér, ez tisztán practicus kérdés. A különbség tehát a két indítvány között csak az, hogy a t.-javaslat szerint az illető maga két tanú jelenlétében tartozik bejelenteni szándékát, és indítványozó Tisza K. indítványa szerint ezen bejelentés csak azon lelkész útján történik, ki­hez áttér az illető. Azon módot, melyet a t.-javas­lat ajánl, czélszerűbbnek tartja, mert természe­tesebbnek tűnik fel előtte. És részéről, ha ami dispositióban, melyet a t.-javaslat magában fog­lal, a lelkiismereti szabadság legkisebb akadá­lyát látná, szívesen elfogadná Tisza K. indítvá­nyát, de miután ezt nem látja, a t.-javaslatot pártolja. A vita berekesztetvén a többség elfogadta a közp. bizottmány által javasolt szerkezetet. A 4 szakasztól egész bezárólag a I1 ik §-ig, rövid közbeszólásokkal és megjegyzésekkel el­fogadtatott. Olvastatott a 12-ik §., mely rendeli, hogy ve­gyes házasságokból születendő gyermekek közt a figyermekek atyjok, a leányok anyjuk vallását követik. Gr. Károlyi Ede a következő módosítványt teszi a 12. §. előforduló ezen szók után : „a a lányok anyjuknak vallásit követik,* jön foly­tatólag : „Az e törvény végrehajtását kérő fél csak az illető házasfél valamelyike, vagy az il­­■ lető törvényes gyám lehet és csak 8 éves koráig*­­ alkalmazható e törvényből következtethető val­­­­­ás változás a gyermekekre.“ Az ezutáni szerke­­­­zet marad.­­ Szász Károly egyszerűen a­­javaslat szövege mellett kiván szavazni. Mert azon módosítvány­­nak, melyet gr. Károlyi Ede adott be, semmi horderőt nem tulajdonít. Eötvös József báró kultuszminiszter kinyi­latkoztatja, hogy a­mennyiben a törvénynek azon rendelete, mely a köz­­­bizottság által indítvá­­nyoztatik, az egyenlőség elvének tökéletesen megfelel, semmi kifogása ellene nincsen. Kény­telennek érzi mindazáltal nézetét, és azért, mert nézete a ház többsége nézetétől eltér, röviden előadni. Felfogása szerint minden törvény ren­delkezésének olyannak kell lenni, mely eredmé­nyekre vezet, és melyről előre bizonyosan mond­hatja akárki, hogy a törvény eredménye nem fog meghiúsíttatni. Még S­i­m­o­n­y­i Ernő és V­­­á­d Alajos küz­döttek a zugó türelmetlenség ellen, végre is a többség megtartotta a szerkezetet. A 13. §-tól bezárólag a 16-ig elfogadtattak. A 17-ik §-nál T­i­s­z­a K. a következő módo­sítványt nyújtá be : „Jelen törvény életbe lépte előtt kötött vegyes házasságból született vagy születendő gyermek ... A ház megtarta a szerkezet első pontjait, a második, mint felesleges, elhagyatott. A következő szakaszok 18-tól 24-ig változta­tás nélkül meghagyattak. A részletes tárgyalás befejeztetvén, a végleges megszavazás a holnaputáni ülésre halasztatott. Fölvétetett a fogarasi püspöknek gyulafejér­­vári metropolita czímen való beczikkelyezé­­séről szóló törvényjavaslat, de Simonyi Ernő figyelmeztetésére, hogy a tagok száma nem határozatképes, annak tárgyalása hol­napra ha­lasztatott. G­o­r­o­v­e István kereskedelmi miniszter benyújtja a dalmát vámtarifta szabályozásáról szóló, s kb­. szentesítéssel ellátott törvényjavas­latot , mely felolvastatván, kihirdettetett, s ha­sonló eljárás végett át fog vitetni a főrendi házhoz. Megállapittatván a holnapi ülés napirendje, melynek egyik fő pontja az erdélyi viszonyok szabályzásáról szóló törvényjavaslat, az elnök, a ház beleegyezésével kimondá, hogy a korábbi határozat értelmében a képviselőház ülései hol­naptól kezdve permanensek, akként, hogy az ülés megkezd­etik reggeli 9 órakor, s tart délutáni 1 vagy 2 óráig; ekkor az ülés egy vagy két órára fölfüggesztetik, s azután folytatólag meg­nyittatván, tart esti 9 óráig. Az ülés 3 és fél órakor eloszlott. A főrendiház ülése nov. 30. d.­e. 11. o. Elnök: Majláth György országbíró. Jegyzők: M­a­j­t­h­é­n­y­i László honti főispán és b. Nyáry Gyula. Napirenden: a hármas bizottság jelentése a népiskolai­­javaslat tárgyában. A kormány részéről jelen vannak: gr. Fes­tetics György és dr. Wenckheim B. miniszter urak. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik azon észrevételekkel, melyeket gr. K­á­r­o­ly­i Gy. és gr. C­z­i­r­á­k­y J.­­ exdiáik tesznek, hogy a horvát felsőházi tagok részéről a jegyzőkönyben I­n­k­e­y neve is felem­lítessék, kinek megbízó levele felolvastatott. Paizs Andor, a képviselőház jegyzője áthozza kihirdetés végett a bor- és hús­fogyasz­tási és személyes kereset­adó t.-javaslat iránti, valamint az úrbéri örökváltságról szóló szentesí­tett törvényeket, melyek a szokott módon kihir­­dettetnek. Gr. Cziráky J. beadja a főrendiház ál­landó hármas bizottságának jelentését a népisko­lai közoktatás tárgyában keletkezett­­javaslat iránt. Ezután felolvastatik : A főrendiház állandó bizottságának a népiskolai közoktatás tárgyában keletkezett tjavaslat iránti jelentése. A bizottmány ezen nagy horderejű tjavaslat­ban több módosítványt tett, melyeket azonban­­helyszűke miatt nem közölhetünk. Elnök tárgyalási határnapul a holnapi napot tűzi ki, d. e. 10 órakor. Jegyző olvassa a négyes bizottságnak a gyors­iroda szervezésére vonatkozó határozatát. Gr. V­a­y Alajos azon nézetben van, hogy a gyorsirodai erőket szaporítani kell. Gr. Károlyi György annak szükségességét fejtegeti, hogy a főrendiház külön gyorsirodával bírjon. Elnök a kérdést szavazásra tűzvén ki, a kép­viselőház azon határozata, hogy a gyorsiroda állandósíttassék, elfogadtatik, azon hozzátétellel, miszerint a főrendiház külön gyorsirodával bírjon. Ülés vége *1 4 12 órakor. Holnap ülés d. e. 10 órakor. De miután mindezekről sem az iroda­lom terén, sem a közvélemény fóruma előtt eszmecsere nem változott eddig, szük­séges erre időt és alkalmat engedni; az iménti előmunkálatok eredményeinek pe­dig , mielőtt az egyeztető bizottságok véglegesen működnének, az asztalon ké­szen kell feküdniük. B. T. A képviselőház nov. 29-ei üléséből. Tisza Kálmán beszédének folytatása és vége. Én meg vagyok arról győződve, hogy a­mely nemzetiségre nézve ily intézkedések daczára is az elhalás veszélye fönforog, az el fog halni nem azért, mert a törvények ezt okozzák, de el fog halni mindezen törvények mellett is, mert nincs benne meg a szükséges életerő.­Tökéletesen különben legnagyobb súlyt fektetek arra, hogy ezen szó nemzet, a nemzetiségeket illetőleg törvénybe iktattassék. Dobrzánszky képvé­ny hosszasan mutogatta is, hogy ezzel ő nem valami újat kíván, hanem csak olyat, a mi tör­vénykönyvünkben eddig is benne tert. Én megvallom, az okoskodás egy igen könnyű nemének tartom egy­ századokkal ezelőtt egészen

Next