Pesti Napló, 1869. június (20. évfolyam, 123–147. szám)

1869-06-01 / 123. szám

BZ ÜK 82 , ti Bs id a Zser­getlen álom fejedelmének közösségét és " ugyanazonosságát. Feltéve, hogy igaza van, még akkor is meg kell jegyeznem, hogy a pragmati­­ca sanctiónak már ezen tartalma egyma­gában véve is bizonyos korlátok közé szo­­ríta nemzeti önállóságunkat és független­ségünket, amennyiben t. i. nem követhe­tünk oly eljárást, mely a két külön ál­lam f­­edel­ének ugyanazonosságát le­hetetlenné te­nné. Például Franczia és Törökország bár­mikor hadat szenhetnek egymásnak, a­szerint a­mint pillanatnyi érdekeik köve­telik, ellenben Magyarország soha sem követhet oly politikát, mely háborúba keverhetné a magyar királyt az osztrák császárral. Azonban Simonyi úr találni fog a prasimatica sanctióban — ha csak szemeit szándékosan behunyni nem akarja — még ennél többet is, és ez: a monarchia oszthatlan­ságának elve, melyből a köl­csönös védelmi kötelezettség foly. A­míg tehát a fejedelem ugyanazonos­ságában rejlő personal unió csak negative, ezen kölcsönös védelmi kötelezettség már positive oly praegnans korlátokat húzott nemzeti önállásunk és függetlenségünk elé, a­melyeket ignorálni nem lehet és nem szabad. Franczia­ és Törökország ma megtá­madhatják, holnap védelmezhetik egy­mást, a szerint a mint azt érdekeik hozzák magukkal; ellenben Magyarország és Ausztria már a törvénynél fogva tartoz­nak egymás integritását minden ellensé­ges megtámadás ellen meg­védelmezni. Állandó véd- és daczszövetségnek le­hetne ezt nevezni te­hát, ha az ellenzék­nek erkölcsi bátorsága lett volna ezen szerződésnek nemzetközi alakot kölcsö­nözni; de midőn ezen közjogi egyezmény itt a vitatás tárgya volt, és én ezen esz­mét megpendítettem, épen az ellenzék volt az, a­mely azon szűkkörű fogalmat állította előtérbe, hogy a magyar nem­zetnek semmi köze nincs a lajthántúli tartományokhoz és azok népeihez, hogy a magyar nemzetnek csak saját királyá­val van dolga. Ily körülmények és viszonyok közt te­hát, melyeket nem mi teremtettünk, ha­nem melyeket hagyományként őseinktől örökölt­ünk, a­melyeket megváltoztatni nem áll sem jogunkban, sem hatalmunk­ban, sem érdekünkben, ily viszonyok és ily körülmények közt, a midőn minden lépten-nyomon reflectálni tartozunk arra, hogy ne kényszerítsük a fejedelmet oly eljárásra, a­mely collisioba hozná őt Ausz­tria népeivel; ily viszonyok és körülmé­nyek közt, a midőn nem csak saját ha­zánk, hanem egyúttal a szomszéd állam integritását is tartozunk megvédeni, a mi­dőn tehát a háború és béke koczkája nem lehet kizárólag a mi keze­nkbe letéve, ily körülmények közt, vájjon lehet-e­­ nemzeti önállóságnak és függetlenség­nek, lehet-e a parliamentarismusnak azon teljességéről nálunk szó, melylyel p.­o Angol, vagy Francziaország bir ? (He­cssés a jobboldalon.) Ne állítsuk magunkat uraim, és ringassuk illusióba a nemzetet, e sokat hányatott nemzetet, a­melynek legszebb erényei közé tartozik a lelkesedés, de a­melynek egyik nagy nemzeti hibája épen az, hogy nagy és szép eszmék által oly könnyen túllelkesedésre hagyja magát ragadtatni. (Igaz! jobbról.) Ismétlem ne ámítsuk magunkat és a nemzetet! A nemzeti önállóságnak és független­ségnek ama teljességéről lemondtak őseink szerződésileg. Lemondtak szintúgy, mint két egymástól teljesen független nemzet, a­mely véd és daczszövetségre lép egymás­sal, feladja a maga függetlenségének bi­zonyos attribútumait, azon időre, a­mig ezen véd- és daczszövetség tart. A kü­lönbség köztünk és más ily teljesen füg­getlen államok közt, e tekintetben csak az, hogy minket azon véd- és daczszövetség, a melyre őseink a pragmatika sanctio ál­tal léptek, kötelez mind­addig, mig a dy­­nastiának uralkodásra hivatott ágai ki nem haltak. T. ház! Ez a tényállás, a­melyet nem lehet semmi okoskodással megváltoz­tatni. Teljes parliamentarismusról a pragma­­tic­a sanctióval szemben csak akkor álmo­dozhatnánk e hazában, hogyha a lajthán­túli tartományokban még folyvást abso­lut hatalom uralkodnék, ha t. i. a közös fejedelem mind­azon ügyeket, a­melyek az összes monarchiát érintik és érdeklik, a mi parl­amentünk elhatározására bízná, és azt, a­mit mi itt határoztunk, azután absolut jogánál fogva az örökös tartomá­nyokra reá parancsolná. De hiszen önök is a mi sorainkban állottak akkor és ez csak önök dicsőségére vált kt, midőn egyhangú örömmel üdvözöltük ő felségé­nek azon nemes lelkű elhatározását, mely­nél fogva az alkotmányos élet áldásait a lajthántúli tartományokra is kiterjesztet­te ; sőt önök velünk együtt a létrejött közjogi egyezménynek egyik fő sark és ne alapfeltételéül épen azt tűzték ki, hogy az alkotmányosság itt is ott is tettleg élet­be lépjen. Amit tehát mi a 67.12.törvényczik által tettünk, az nem volt semmi egyéb, mint e követelménynek kifolyása. Miután t. i. láttuk, hogy vannak az össze­s monarchiát illető olyan ügyek, melyeket a viszonyok természetes kény­szerű­ége kizárt mind a pesti mind a bécsi parliament kizárólagos hatásköréből; miután vannak kérdések és viszonyok, me­lyek csak a két állam­nak közös egyetér­tésével intézhetők el, tehát az 1867-ki 12-dik t. ez. által módot kerestünk és úgy hiszem találtunk is arra, hogy ezen ügyek elinté­­sére mindkét állam népé­nek alkotmányos befolyása biztosittassék. (Helyeslés jobbról.) Váljon ezen czélnak az 1867. 12-dik t. ez. teljes mérvben megfelel-e, az lehet dicussio, az lehet kritika tárgya, de reeri­­minatiót, vádat csak akkor érdemelnénk, ha azon időben, midőn ezen közjogi egyezmény a vita tárgyát képezte, s a midőn a kiegyezkedés létrehozása élet­kérdés volt a nemzetre, a szőnyegen for­gott módozatok közül mi a roszabbat vá­lasztottuk volna. (Élénk helyeslés jobb­ról.) De e vád nem érhet bennünket, és ezen vádat legkevésbé emelheti ellenünk azon ellenzék, melynek javaslata sokkal ro­­szabb volt, mint a­mely a törvénybe ment. (Élénk helyeslés jobbról.­) Mit ajánlottak önök a delegáció helyé­be ? Azt, hogy a monarchiát közösen ér­deklő ügyek itt is, ott is, tehát mindkét parl­ament discussiója alá terjesztesse­nek. Ez teljesen korrekt és kielégítő mó­dozat volna azon határvonalig, a­meddig a két parlament egyetért. De hátha ezen egyetértés nem jön létre, mi történik ak­kor ? Erre azt felelték önök. Akkor a két minisztérium vagy pedig a két parl­ament kiküldöttjei törekedjenek létrehozni az az egyetértést. (Felkiáltás balról: termé­szetesen !) Igen — de hát ha ezen egyetértés nem sikerül vagy pedig, ha a létre­jött ki­egyezés feltételeit egyik vagy másik par­l­ament elveti ? Erre azt mondták önök, hogy akkor döntsön a fejedelem. (Felki­áltás balról: Azt nem mondtuk. Több hang jobbról: De igen, benne volt a ja­vaslatban.) Íme teh­t önök ultimum remediuma az absolutismus volt. (Úgy van, úgy van! — jobbról. Ellenmondások balról). A­míg mi az eldöntés jogát legalább a nemzet képviselőinek kezeibe tettük le . (Felkiál­tás balról: Igen a delegatióéba! Felkiál­tás jobbról: Hát az nem képviseli a nem­zetet !) Ha tehát a mi javaslatunk azon hibá­ban szenved, hogy némely dolgot el­von a parl­ament hatás­köréből, az önökét még nagyobb vád éri, az, hogy önök ja­vaslata megöli az alkotmányosságot. (Élénk helyeslés jobbról. Élénk ellen­mondás balról.) Ugyan­így állnak önök a külügyek kérdésében is. Hiszen még e napokban is azon javaslattal léptek fel önök, hogy kül­­államoknál mind a magyar nemzetnek illetőleg a magyar királynak, mind pedig az osztrák császárnak külön-külön képvi­selője legyen. Amazoknak a magyar kül­ügyminiszter, emezeknek pedig az osztrák külügyminiszter adván utasítást. Ez is nagyon kielégítő módozat lenne bizonyos határvonalig t. i. addig, míg a két külügy­miniszter teljesen ugyanazon nézponton állanak. De mi történjék az esetben, ha a két külügyminiszter ellentétes nézetekből indulna ki,ha például a magyar király kép­viselője a franczia udvarnál az osztrák csá­szár képviselőjét defavoyálná ? a közös fe­jedelem, ki a külhatalmakkal szemben, nem követhet két kulacsos politikát, kény­telen lenne ez esetben vagy egyik vagy másik miniszterét elbocsátani. És ha épen azon miniszterét bocsátaná el, ki a maga parliamentjének bizalmát bírja, akkor el­lentétbe jönne a fejedelem ama nemzet, ama parliament akaratával, melyet az el­bocsátott miniszter képvisel. Ha pedig mindkét külügyminiszter bírja a maga parliamentje többségét, a­mi szintén meg­történhetik, akkor, ha például a bé­csi parliament és az osztrák külügymi­niszter a háború mellett, a magyar parlia­ment pedig a maga külügyminiszterével a béke mellett nyilatkozik, (Nyáry Pál a terem közepén jár. Zajos fölkiáltások: Helyre! helyre! Nyáry helyére megy.) midőn a két parliament is ily esetben, el­lentétben áll egymással: akármelyik kül­ügyminiszterét bocsássa el a fejedelem, bármelyik parliament szavazatát vegye irányadóul, de okvetetlenül alá­rendeli egyik parliamentet a másiknak (Élénk he­lyeslés jobbról). És hova sülyedne ekkor a parliamentarismus, hova sülyedne a két illam egyenjogúsága, a paritás ? ■ (Élénk elyeslés jobbról.) Íme uraim ezen pontban is önök salvál­­ni akarták a parliamentarismus formáit, de compromittálták volna a parl­iamenta­­­­rismus lényegét, megtámadták volna az alkotmányosságot, inaugurálták volna in ultima analysi az absolut­ismust. (Élénk helyeslés a jobbról) Mi ellenben megmen­tettük nem csak az alkotmányosságot itt és ott, hanem azt is, a­mit paritásnak ne­vezünk, a két állam teljes egyenjogúsá­gát. Ha tehát némi hibát követtünk volna is el az 1867.12. t. sz. elfogadása által, ezen hibát minden esetre messze túlszárnyalja az a sokkal nagyobb érdem, mely abban áll, hogy megakadályozták ama roszabb javasla elfogadását, mely önöktől eredt. (Zajos helyeslés a jobboldalon.) Én nem mondom te­hát, hogy idő és tapasztalás nem fognak valami jobb mó­dozatot létre­hozni tudni, egyáltalában nem tartozom azok közé, a­kik a nemzetet akár a közjog akár a belreformok terén stagnatióra akarj­ák kárhoztatni,­­ de annyi bizonyos, hogy a­míg jobb módo­zatot nem találunk, mindaddig a közjogi alap feszegetetése oly kísérlet, a­melyre semmiféle parl­amenti párt nem vállal­­kozhatik. Önök jól tudják, hogy a létező közjogi egyezmény, ha annak nem is kölcsönöz­tünk nemzetközi alakot, de az lényegére nézve minden­esetre nemzetközi szerződés jellegével bír, mert annak tárgya nem kevesebb mint az Ausztria s Magyarorszá közt fenforgó államjogi viszony szabály­o­­zása. Tehát nem vonhatják önök kétség­be azt sem, hogy ezen alap megváltozta­tására nem lenne elégséges a magyar ki­rály beleegyezése, hanem ahhoz a lajthán­túli népek alkotmányos hozzájárulása is megkívántatnék. És így bizonyos, hogy a közjogi alap feszegetése, a közjogi harczot ismét megújítaná nemcsak itt, hanem a Lajthán túl és már most önök hazafiságára hivat­kozom, és kérdem, várjon tanácsos volna-e itthon a közjogi harcz megújítása által háttérbe szorítani a belreformok égető kér­déseit, a­melyektől a nemzet jövője függ, mert annyi kétségtelen, hogy Európa er­kölcsi súlyúnkat, értékünket, nem hang­zatos szavak, nem üres frásisok, nem hiú kérkedések után fogja mérlegelni, hanem azon tényleges érdemek után, a­melye­ket az európai eszmék elf­zadása, meg­honosítása és terjesztése által szerezni képesek leszünk. (Helyeslés.) Erre pedig legelső teendő az, hogy kibontakozva kö­zépkori institutionkból és középkori elő­­ítéleinkből, minél gyorsabban törekedjünk elfoglalni a cultura ama magaslatát, me­lyen azon nemzetek állanak, a­melyeknek befolyásában Európa ügyé­re oly örö­mest szeretnénk osztakozni. Továbbá kérdem és itt ismét önök hazafiságára hivatkozón, várjon taná­csos volna-e a közjogi kérdések újabb felvetése által a Lajthántól a conso­­lidationak a dualistikus alapon kedve­­zőleg megindult folyamát ismét meg­akadályozni. (Helyeslés jobboldalról.) — Nem fogna-e ez káros visszahatást gyakorolni reánk is, a mennyiben egyet­len szövetségesünk erővesztesége egy­úttal a mi veszteségünk is; nem lévén ve­szélyesebb s kárhozatosabb politika mint saját erőnket az­által nevelni akarni, hogy szövetségesünk erejét gyengítjük. Nem fogna-e egy újabb közjogi harci káros visz­­szah­atást gyakorolni reánk nézve is az nyi­l­ván, a mennyiben halottaikból feltámaszt­hatná mind­azon ellenséges elemeket, me­lyek 18 éven át államiságunk tényleges érvényesítésének útjában állottak s a mely ellenséges elemeket épen a léte­re jött közjogi egyez­­ény folytán si­került szerencsésen a sírba temetnünk. Nem fogna-e az, kérdem, káros visszaha­tást gyakorolni hazánkra nézve is elvégre annyiban, amennyiben a természet törvé­nyei s­erint lehetetlen, hogy reputatióra tegyen szert, ho­gy mag­a iránt hitelt, bi­zalmat gerjeszszen oly nemzet, mely meg­indult nemzeti önállóságának, állami éle­tének első feladatát épen abban keresi, hogy megtámadja, hogy fölforgassa azon állam­szerződést, mely 18 évi szünet­lés után visszaadta államiságát, visszaadta nemcsak,sőt azt oly sokra emelte, melyen az a lefolyt negyedfél század alatt nem állott soha. (Igaz! Úgy van­ jobbról! Ellenmondás balról.) És ha ez most nem volna tanácsos, nem volna tanácsos akkor sem, habár azon jobb módozat, melyet önök a közjogi alap helyébe fektetni akarnának m­ár önök zsebében készen volna. (Úgy van jobbról). — kérdem önöket uraim! szabad-e egy parlamentáris pártnak az oppositiót azon alap ellen intézni, a­melynek felforgatása a mai consolidálatlan viszonyok között, okvetlenül kisebb vagy nagyobb válság kíséretében járna? (Helyeslés jobbról.) Nem, uraim, egy parliamentáris oppo­­ziiónak soha sem szabad oly elveket, oly jelszavakat tűzni zászlajára, amelye­ket vagy egyátalában nem, vagy pedig csak a haza veszélyével érvényesíthetne. (Élénk helyeslés jobbról.) A­mint egy párt, kormányra jutva, megtagadja a maga elveit akár azért, mert meggyőződött azok kivihetlenségére , akár pedig azért, mert azok érvényesíté­­sének elnapolását a haza érdekei követe­lik : az ilyen párt tönkre tette a parl­a­­mentarizmust, sőt megtámadta­­ magát az alkotmányosságot is, megingatván a hitet és bizalmat a népben azok irán­t, ki­k a nép bizalmának vállain emelkedtek a hatalom polczára,s ígértek, míg oda ju­tottak, mindent, de azután nem tudtak egyebet adni, mint keserű csalódást. (Élénk helyeslés jobbról, ellenmondás balról.) Vájjon eddig is mit eredményezett az önök közjogi oppositiója ? Első­sorban azt, hogy hamis demarca­­tionális vonalt húzva a létező pártok közt, elkülönözte azokat, kik a belreformok kérdéseiben, mint elvrokonok ültek vol­na együtt és akik most, mint politikai ellenfelek küzdenek egymás ellen. (Élénk helyeslés jobbról, közbeszólás­­­áb­ól: Nem akadályozta!) Ha tehát nem akadályozta is meg, de legalább megnehezítette egy nagy, egy hatalmas, egy életerős reformpárt alaku­lását, mely biztos kezességül szolgálna a jövőre minden reactio ellen, jöjjön az bár­mely oldalról. (Zajos helyeslés jobbról.) Mit eredményezett még önök közjogi k oppositiója? Azt,hogy megtámadta a par­­l­­iamentarismusnak életgyökerét, a több­ség uralmát.­­ Századokon át e nemzetnek az volt a baja, hogy folytonos surlódásban élt kor­­­mányával. Ennek természetes oka ott­­ rejlett, hogy a kormány nem a nemzet­­ kebeléből emelkedvén ki, ne­m a nemzet­­ nézeteit és vágyait képviselvén, eljárásá­ban nem a nemzet akaratát vette zsinór­i mértékül, hanem egy láthatlan hatalom­­ titkos sugalmait követé. • Hiában küzdött a nemzet e baj ellen, ’ hiába halmozott törvényt törvényre, a ‘ végrehajtás terén a nemzet akarata mind-­­ annyiszor hajótörést szenvedett, vala-­­­hányszor a hatalomnak úgy tetszett, mert­­ a végrehajtó hatalom nem állt a nemzet körén belül, sőt állott a nemzeten fölül. (Helyeslés jobbról.) És a nemzet azt mu­lasztásaiért feleletre nem vonhatta. (Úgy­­ van­ jobbról)­­ Ma hála Istennek másként áll a dolog ! Ma a kormány a többség kebléből emel­kedvén ki, s a többség nézeteit képvisel­vén, a többség akaratát van hivatva ér­­­­vényre emelni, és hogy­ azt pontosan és­­ híven fogja teljesíteni, arra nézve a nem­­­zetnek két biztosítéka van. (Halljuk!) . Először az, hogy a kormány maga is­­ tagja azon többségnek, mely a nemzetnek­­ törvényeket alkot; és másodszor, mert az­­ ! országgyűlésnek minden pillanatban fe­lelős. (Úgy van!) Ez uraim! a legnagyobb horderejű vív­­mány mindazok közt, melyeket az 1948- diki törvényeknek köszönhetünk. (Úgy van jobbról.) Ezen intézmény tulajdon­képen az, mely a nemzet sorsát magának a nemzetnek kezébe teszi le, ezen alapot elvesztve lábaink alól, összes alkotmá­nyunkat az első szélvész romokba dönt­heti, ezen alap megszilárdítása életfeltétel a valódi alkotmányosság kifejlesztésére. (Úgy van­ jobbról) És mitől függ ezen alap megszilárdí­tása? Függ első­sorban önmagunktól, függ attól, hogy a kisebbség tisztelettel tanuljon meghajolni a többség akarata előtt. (Helyeslés jobbról, zajos ellenmon­dás balról.) Mert minden egyes polgárnak akara­tát érvényre emelni, a lehetetlenségek sorába tartozván, a parliamentarizmus lé­nyegét és alapelvét a többség uralma ké­pezi. Ha azon eszmével nem tudunk megba­rátkozni, ha a kisebbség nem tud, vagy nem akar meghajolni a többség akarata előtt, ám akkor visszatérhetünk ismét a régi jó időkre, a­midőn a kormány nem hallgatott sem a többségre, sem a kisebb­ségre, hanem ráparancsolta a nemzetre azt, a­mit maga akart. (Fölkiáltások a jobboldalon! Úgy van.) Nem vonom ugyan kétségbe, hogy a kisebbségnek is joga van a jövőhöz, joga van ahhoz, hogy erkölcsi fegyverekkel leküzdje, meghódítsa a többséget; ámde a többség uralmát folytonosan gúny tár­gyává tenni, a többség akarata ellen meg­vetést, majd­nem gyűlöletet szítani, s ez­által a többségnek, illetőleg a parl­amen­­táris kormánynak hatályát, tevékenysé­gét paralizálni, egyúttal pedig a többség alkotásai a törvények iránti tiszteletet megingatni, ez úgy hiszem nem tartozik azon erkölcsi fegyverek közé. (Zajos hosszas éljenzés és helyeslés a jobbon,) melyekre a párt­érdek akár kit is feljogo­síthatna. S önök még tovább mentek , megtá­madták nem a csak a parliamentáris kor­mány, hanem magának az országgyűlés­nek tekintélyét is. E szegény zaklatott nemzet balsorsa legsötétebb napjaiban is i­gy tekintette az országgyűlést, mint reményének egye­düli horgonyát, mint ez egyedüli forrást melyből bánb­a irt és enyhületet remélt, s önök már úgy sírták az országgyűlést a nemzet­ett, mint egy lelketlen üres sza­vazó­gépet, (Igaz! a szélső balon) úgy tüntetek föl, mint egy oly testületet,mely a haza érdeke ellen szövetkezett, Isten tudja minő láthatla­n és — titkos ellensé­gekkel. S nem fontolták meg önök azt, hogy a mely nemzet előtt lerombolják a törvényhozás tekintély­ét, a­mely nemzet kebeléből kiirtják a törvényhozás iránti hitet és bizalmat, azon nemzetet csak egy lépés választja el vagy az absolutismus­­tól, vagy a forradalomtól. (Élénk zajos helyeslés a jobbon.) Nem fontolták meg önök azon nagy igazságot, a­melynek Iványi Dániel kép­viselő úr adott kifejezést, a­midőn azt mondta, hogy a culturának egyik fő té­nyezője a munka és a szorgalom, s hogy ennélfogva nincs nagyobb ellensége a culturának mint az, a­ki egy részről be­­válthatlan csádigéretekkel és utolérhet­­len ábrándokkal, más részről pedig az elégedetlenség és elkeseredés magvainak széthintésével a népben a munka ösztö­nét és kedvét elöli. (Elénk tetszés, hosszas taps.) Uraim ! mire használták fel önök ezen több mint 10 napi vita folyamát? foly­tonos reeriminatiókra a kormány és több­ség ellen. Az ellenzék egyik­­ő tagja Vu­­kovics Sebő képviselő úr soknak tartja azt, a­mi a trónbeszédben foglaltatik, sok­kal többnek, mint a­mennyire a ház egy é­vi ülésszak alatt a maga figyelmét, tevékeny­ségét kiterjeszthetné , míg mások ugyan­azon padokról egy hosszú lajstromot ol­vastak fel mindazon sürgős és fontos teendőkről, a­melyek a trónbeszédben nem foglaltatnak. A múlt országgyűlés alatt a baloldal egy igen tisztelt vezérférfia több ízben interpellálta a kormányt a hűbériség ma­radványainak eltörlésére vonatkozó tör­vényjavaslat iránt, és e vita folyamában ugyanazon ellenzéknek egy másik igen tisztelt vezérszónoka gúnynyal említi föl a vadászati törvényt, mint a­mely sem a sürgős, sem a fontos tárgyak közé nem tartozik, holott ez is a jogegyenlőség el­vére akar fektetni egy oly viszonyt a­melynek eddig tisztán hűbéri alapja volt. A múlt országgyűlés alatt, midőn a hadbírósági törvény tárgy­altatott, Tisza Kálmán és Várady Gábor képviselő urak azon váddal léptek föl a kormány ellen, hogy ezen törvény által a kormány az egész országot egy kaszárnyává akarja alakítani, míg a napokban Ivánka Imre képviselő úr azt mondotta, hogy őt csak az fogja megnyugtatni, a haza biztonsá­gára nézve, ha minden polgár katona, egyik kezében az ekét, a másikban a kar­dot tartja. (Derültség és élénk helyeslés a jobb oldalon.) Ily ellentétes, ily egymással ellenkező recriminatiokkal ostromolnak önök ben­nünket, csak azon példátlan szerénység­ben és önzetlenségben találkoznak önök mindnyájan hogy minden mulasztásért a kormány és a többség felelős,ellenben min­den jónak a­mi létre­jött, érdeme és di­­­csősége egyedül a kisebbséget illeti. (Elénk derültség jobbról.) Hallatlan tünemény te hát! a parlia­mentarismus történetében! Ha csakugyan áll az, hogy minden szándékolt rosznak eltávolítását és minden jót, mi létre­jött, a kisebbségnek köszönhetünk; ha csak­ugyan a kisebbségben rejlik azon varázs­erő, mely negatív és pozitív áldásaival elárasztja a hazát, és akkor önöknek uraim itt a job­b­oldalon és a centrum­ban egy nagy kötelességük van a haza iránt, s ez az­ összeforrott, tömörült erő­vel oda működniük, hogy e kisebbség még sokáig megmaradjon a haza javára. (Elénk derültség, hosszas taps a jobbon . Csak tessék ! balról.) Szegény szánandó kormány! Európa műveit részeiben alig van állam, melyben annyi mulasztás volna pótolandó mint itt, alig van kormány, melynek vállaira any­­nyi sok teendő nehezülne egyszerre, mint épen ezen kormány vállaira. (Helyeslés a jobboldalról.) Az igazság kiszolgáltatás és a köz ad­­ministratív majdnem primitív állapotban teng, a vidéken alig áll rendelkezésünkre egy pár közeg, melynek hű­, pontos és biztos közreműködésére számíthatnánk. (Helyeslés jobb oldalról. Majd lesz ezu­tán, balról.) A vármegyék csak akkor engedelmes­kor nekik tetszik, (helyeslés« jobbról.Jól teszik, a balról,) és ha néha egy egy királyi biztost küldünk az ellensze­ljSVi? a alat­ t a kormány ez áradatnak Szabad fá i­­sadalmi rend oaTM,IbbTÁ?“ a ,ár a ■ t A « Folytatása a mellékb­en

Next