Pesti Napló, 1869. június (20. évfolyam, 123–147. szám)
1869-06-01 / 123. szám
BZ ÜK 82 , ti Bs id a Zsergetlen álom fejedelmének közösségét és " ugyanazonosságát. Feltéve, hogy igaza van, még akkor is meg kell jegyeznem, hogy a pragmatica sanctiónak már ezen tartalma egymagában véve is bizonyos korlátok közé szoríta nemzeti önállóságunkat és függetlenségünket, amennyiben t. i. nem követhetünk oly eljárást, mely a két külön állam fedelének ugyanazonosságát lehetetlenné tenné. Például Franczia és Törökország bármikor hadat szenhetnek egymásnak, aszerint amint pillanatnyi érdekeik követelik, ellenben Magyarország soha sem követhet oly politikát, mely háborúba keverhetné a magyar királyt az osztrák császárral. Azonban Simonyi úr találni fog a prasimatica sanctióban — ha csak szemeit szándékosan behunyni nem akarja — még ennél többet is, és ez: a monarchia oszthatlanságának elve, melyből a kölcsönös védelmi kötelezettség foly. Amíg tehát a fejedelem ugyanazonosságában rejlő personal unió csak negative, ezen kölcsönös védelmi kötelezettség már positive oly praegnans korlátokat húzott nemzeti önállásunk és függetlenségünk elé, amelyeket ignorálni nem lehet és nem szabad. Franczia és Törökország ma megtámadhatják, holnap védelmezhetik egymást, a szerint a mint azt érdekeik hozzák magukkal; ellenben Magyarország és Ausztria már a törvénynél fogva tartoznak egymás integritását minden ellenséges megtámadás ellen megvédelmezni. Állandó véd- és daczszövetségnek lehetne ezt nevezni tehát, ha az ellenzéknek erkölcsi bátorsága lett volna ezen szerződésnek nemzetközi alakot kölcsönözni; de midőn ezen közjogi egyezmény itt a vitatás tárgya volt, és én ezen eszmét megpendítettem, épen az ellenzék volt az, amely azon szűkkörű fogalmat állította előtérbe, hogy a magyar nemzetnek semmi köze nincs a lajthántúli tartományokhoz és azok népeihez, hogy a magyar nemzetnek csak saját királyával van dolga. Ily körülmények és viszonyok közt tehát, melyeket nem mi teremtettünk, hanem melyeket hagyományként őseinktől örököltünk, amelyeket megváltoztatni nem áll sem jogunkban, sem hatalmunkban, sem érdekünkben, ily viszonyok és ily körülmények közt, a midőn minden lépten-nyomon reflectálni tartozunk arra, hogy ne kényszerítsük a fejedelmet oly eljárásra, amely collisioba hozná őt Ausztria népeivel; ily viszonyok és körülmények közt, a midőn nem csak saját hazánk, hanem egyúttal a szomszéd állam integritását is tartozunk megvédeni, a midőn tehát a háború és béke koczkája nem lehet kizárólag a mi kezenkbe letéve, ily körülmények közt, vájjon lehet-e nemzeti önállóságnak és függetlenségnek, lehet-e a parliamentarismusnak azon teljességéről nálunk szó, melylyel p.o Angol, vagy Francziaország bir ? (Hecssés a jobboldalon.) Ne állítsuk magunkat uraim, és ringassuk illusióba a nemzetet, e sokat hányatott nemzetet, amelynek legszebb erényei közé tartozik a lelkesedés, de amelynek egyik nagy nemzeti hibája épen az, hogy nagy és szép eszmék által oly könnyen túllelkesedésre hagyja magát ragadtatni. (Igaz! jobbról.) Ismétlem ne ámítsuk magunkat és a nemzetet! A nemzeti önállóságnak és függetlenségnek ama teljességéről lemondtak őseink szerződésileg. Lemondtak szintúgy, mint két egymástól teljesen független nemzet, amely véd és daczszövetségre lép egymással, feladja a maga függetlenségének bizonyos attribútumait, azon időre, amig ezen véd- és daczszövetség tart. A különbség köztünk és más ily teljesen független államok közt, e tekintetben csak az, hogy minket azon véd- és daczszövetség, a melyre őseink a pragmatika sanctio által léptek, kötelez mindaddig, mig a dynastiának uralkodásra hivatott ágai ki nem haltak. T. ház! Ez a tényállás, amelyet nem lehet semmi okoskodással megváltoztatni. Teljes parliamentarismusról a pragmatica sanctióval szemben csak akkor álmodozhatnánk e hazában, hogyha a lajthántúli tartományokban még folyvást absolut hatalom uralkodnék, ha t. i. a közös fejedelem mindazon ügyeket, amelyek az összes monarchiát érintik és érdeklik, a mi parlamentünk elhatározására bízná, és azt, amit mi itt határoztunk, azután absolut jogánál fogva az örökös tartományokra reá parancsolná. De hiszen önök is a mi sorainkban állottak akkor és ez csak önök dicsőségére vált kt, midőn egyhangú örömmel üdvözöltük ő felségének azon nemes lelkű elhatározását, melynél fogva az alkotmányos élet áldásait a lajthántúli tartományokra is kiterjesztette ; sőt önök velünk együtt a létrejött közjogi egyezménynek egyik fő sark és ne alapfeltételéül épen azt tűzték ki, hogy az alkotmányosság itt is ott is tettleg életbe lépjen. Amit tehát mi a 67.12.törvényczik által tettünk, az nem volt semmi egyéb, mint e követelménynek kifolyása. Miután t. i. láttuk, hogy vannak az összes monarchiát illető olyan ügyek, melyeket a viszonyok természetes kényszerűége kizárt mind a pesti mind a bécsi parliament kizárólagos hatásköréből; miután vannak kérdések és viszonyok, melyek csak a két államnak közös egyetértésével intézhetők el, tehát az 1867-ki 12-dik t. ez. által módot kerestünk és úgy hiszem találtunk is arra, hogy ezen ügyek elintésére mindkét állam népének alkotmányos befolyása biztosittassék. (Helyeslés jobbról.) Váljon ezen czélnak az 1867. 12-dik t. ez. teljes mérvben megfelel-e, az lehet dicussio, az lehet kritika tárgya, de reeriminatiót, vádat csak akkor érdemelnénk, ha azon időben, midőn ezen közjogi egyezmény a vita tárgyát képezte, s a midőn a kiegyezkedés létrehozása életkérdés volt a nemzetre, a szőnyegen forgott módozatok közül mi a roszabbat választottuk volna. (Élénk helyeslés jobbról.) De e vád nem érhet bennünket, és ezen vádat legkevésbé emelheti ellenünk azon ellenzék, melynek javaslata sokkal roszabb volt, mint amely a törvénybe ment. (Élénk helyeslés jobbról.) Mit ajánlottak önök a delegáció helyébe ? Azt, hogy a monarchiát közösen érdeklő ügyek itt is, ott is, tehát mindkét parlament discussiója alá terjesztessenek. Ez teljesen korrekt és kielégítő módozat volna azon határvonalig, ameddig a két parlament egyetért. De hátha ezen egyetértés nem jön létre, mi történik akkor ? Erre azt felelték önök. Akkor a két minisztérium vagy pedig a két parlament kiküldöttjei törekedjenek létrehozni az az egyetértést. (Felkiáltás balról: természetesen !) Igen — de hát ha ezen egyetértés nem sikerül vagy pedig, ha a létrejött kiegyezés feltételeit egyik vagy másik parlament elveti ? Erre azt mondták önök, hogy akkor döntsön a fejedelem. (Felkiáltás balról: Azt nem mondtuk. Több hang jobbról: De igen, benne volt a javaslatban.) Íme teht önök ultimum remediuma az absolutismus volt. (Úgy van, úgy van! — jobbról. Ellenmondások balról). Amíg mi az eldöntés jogát legalább a nemzet képviselőinek kezeibe tettük le . (Felkiáltás balról: Igen a delegatióéba! Felkiáltás jobbról: Hát az nem képviseli a nemzetet !) Ha tehát a mi javaslatunk azon hibában szenved, hogy némely dolgot elvon a parlament hatásköréből, az önökét még nagyobb vád éri, az, hogy önök javaslata megöli az alkotmányosságot. (Élénk helyeslés jobbról. Élénk ellenmondás balról.) Ugyanígy állnak önök a külügyek kérdésében is. Hiszen még e napokban is azon javaslattal léptek fel önök, hogy külállamoknál mind a magyar nemzetnek illetőleg a magyar királynak, mind pedig az osztrák császárnak külön-külön képviselője legyen. Amazoknak a magyar külügyminiszter, emezeknek pedig az osztrák külügyminiszter adván utasítást. Ez is nagyon kielégítő módozat lenne bizonyos határvonalig t. i. addig, míg a két külügyminiszter teljesen ugyanazon nézponton állanak. De mi történjék az esetben, ha a két külügyminiszter ellentétes nézetekből indulna ki,ha például a magyar király képviselője a franczia udvarnál az osztrák császár képviselőjét defavoyálná ? a közös fejedelem, ki a külhatalmakkal szemben, nem követhet két kulacsos politikát, kénytelen lenne ez esetben vagy egyik vagy másik miniszterét elbocsátani. És ha épen azon miniszterét bocsátaná el, ki a maga parliamentjének bizalmát bírja, akkor ellentétbe jönne a fejedelem ama nemzet, ama parliament akaratával, melyet az elbocsátott miniszter képvisel. Ha pedig mindkét külügyminiszter bírja a maga parliamentje többségét, ami szintén megtörténhetik, akkor, ha például a bécsi parliament és az osztrák külügyminiszter a háború mellett, a magyar parliament pedig a maga külügyminiszterével a béke mellett nyilatkozik, (Nyáry Pál a terem közepén jár. Zajos fölkiáltások: Helyre! helyre! Nyáry helyére megy.) midőn a két parliament is ily esetben, ellentétben áll egymással: akármelyik külügyminiszterét bocsássa el a fejedelem, bármelyik parliament szavazatát vegye irányadóul, de okvetetlenül alárendeli egyik parliamentet a másiknak (Élénk helyeslés jobbról). És hova sülyedne ekkor a parliamentarismus, hova sülyedne a két illam egyenjogúsága, a paritás ? ■ (Élénk elyeslés jobbról.) Íme uraim ezen pontban is önök salválni akarták a parliamentarismus formáit, de compromittálták volna a parliamentarismus lényegét, megtámadták volna az alkotmányosságot, inaugurálták volna in ultima analysi az absolutismust. (Élénk helyeslés a jobbról) Mi ellenben megmentettük nem csak az alkotmányosságot itt és ott, hanem azt is, amit paritásnak nevezünk, a két állam teljes egyenjogúságát. Ha tehát némi hibát követtünk volna is el az 1867.12. t. sz. elfogadása által, ezen hibát minden esetre messze túlszárnyalja az a sokkal nagyobb érdem, mely abban áll, hogy megakadályozták ama roszabb javasla elfogadását, mely önöktől eredt. (Zajos helyeslés a jobboldalon.) Én nem mondom tehát, hogy idő és tapasztalás nem fognak valami jobb módozatot létrehozni tudni, egyáltalában nem tartozom azok közé, akik a nemzetet akár a közjog akár a belreformok terén stagnatióra akarják kárhoztatni, de annyi bizonyos, hogy amíg jobb módozatot nem találunk, mindaddig a közjogi alap feszegetetése oly kísérlet, amelyre semmiféle parlamenti párt nem vállalkozhatik. Önök jól tudják, hogy a létező közjogi egyezmény, ha annak nem is kölcsönöztünk nemzetközi alakot, de az lényegére nézve mindenesetre nemzetközi szerződés jellegével bír, mert annak tárgya nem kevesebb mint az Ausztria s Magyarorszá közt fenforgó államjogi viszony szabályozása. Tehát nem vonhatják önök kétségbe azt sem, hogy ezen alap megváltoztatására nem lenne elégséges a magyar király beleegyezése, hanem ahhoz a lajthántúli népek alkotmányos hozzájárulása is megkívántatnék. És így bizonyos, hogy a közjogi alap feszegetése, a közjogi harczot ismét megújítaná nemcsak itt, hanem a Lajthán túl és már most önök hazafiságára hivatkozom, és kérdem, várjon tanácsos volna-e itthon a közjogi harcz megújítása által háttérbe szorítani a belreformok égető kérdéseit, amelyektől a nemzet jövője függ, mert annyi kétségtelen, hogy Európa erkölcsi súlyúnkat, értékünket, nem hangzatos szavak, nem üres frásisok, nem hiú kérkedések után fogja mérlegelni, hanem azon tényleges érdemek után, amelyeket az európai eszmék elfzadása, meghonosítása és terjesztése által szerezni képesek leszünk. (Helyeslés.) Erre pedig legelső teendő az, hogy kibontakozva középkori institutionkból és középkori előítéleinkből, minél gyorsabban törekedjünk elfoglalni a cultura ama magaslatát, melyen azon nemzetek állanak, amelyeknek befolyásában Európa ügyére oly örömest szeretnénk osztakozni. Továbbá kérdem és itt ismét önök hazafiságára hivatkozón, várjon tanácsos volna-e a közjogi kérdések újabb felvetése által a Lajthántól a consolidationak a dualistikus alapon kedvezőleg megindult folyamát ismét megakadályozni. (Helyeslés jobboldalról.) — Nem fogna-e ez káros visszahatást gyakorolni reánk is, a mennyiben egyetlen szövetségesünk erővesztesége egyúttal a mi veszteségünk is; nem lévén veszélyesebb s kárhozatosabb politika mint saját erőnket azáltal nevelni akarni, hogy szövetségesünk erejét gyengítjük. Nem fogna-e egy újabb közjogi harci káros viszszahatást gyakorolni reánk nézve is az nyilván, a mennyiben halottaikból feltámaszthatná mindazon ellenséges elemeket, melyek 18 éven át államiságunk tényleges érvényesítésének útjában állottak s a mely ellenséges elemeket épen a létere jött közjogi egyezény folytán sikerült szerencsésen a sírba temetnünk. Nem fogna-e az, kérdem, káros visszahatást gyakorolni hazánkra nézve is elvégre annyiban, amennyiben a természet törvényei serint lehetetlen, hogy reputatióra tegyen szert, hogy maga iránt hitelt, bizalmat gerjeszszen oly nemzet, mely megindult nemzeti önállóságának, állami életének első feladatát épen abban keresi, hogy megtámadja, hogy fölforgassa azon államszerződést, mely 18 évi szünetlés után visszaadta államiságát, visszaadta nemcsak,sőt azt oly sokra emelte, melyen az a lefolyt negyedfél század alatt nem állott soha. (Igaz! Úgy van jobbról! Ellenmondás balról.) És ha ez most nem volna tanácsos, nem volna tanácsos akkor sem, habár azon jobb módozat, melyet önök a közjogi alap helyébe fektetni akarnának már önök zsebében készen volna. (Úgy van jobbról). — kérdem önöket uraim! szabad-e egy parlamentáris pártnak az oppositiót azon alap ellen intézni, amelynek felforgatása a mai consolidálatlan viszonyok között, okvetlenül kisebb vagy nagyobb válság kíséretében járna? (Helyeslés jobbról.) Nem, uraim, egy parliamentáris oppoziiónak soha sem szabad oly elveket, oly jelszavakat tűzni zászlajára, amelyeket vagy egyátalában nem, vagy pedig csak a haza veszélyével érvényesíthetne. (Élénk helyeslés jobbról.) Amint egy párt, kormányra jutva, megtagadja a maga elveit akár azért, mert meggyőződött azok kivihetlenségére , akár pedig azért, mert azok érvényesítésének elnapolását a haza érdekei követelik : az ilyen párt tönkre tette a parlamentarizmust, sőt megtámadta magát az alkotmányosságot is, megingatván a hitet és bizalmat a népben azok iránt, kik a nép bizalmának vállain emelkedtek a hatalom polczára,s ígértek, míg oda jutottak, mindent, de azután nem tudtak egyebet adni, mint keserű csalódást. (Élénk helyeslés jobbról, ellenmondás balról.) Vájjon eddig is mit eredményezett az önök közjogi oppositiója ? Elsősorban azt, hogy hamis demarcationális vonalt húzva a létező pártok közt, elkülönözte azokat, kik a belreformok kérdéseiben, mint elvrokonok ültek volna együtt és akik most, mint politikai ellenfelek küzdenek egymás ellen. (Élénk helyeslés jobbról, közbeszólásából: Nem akadályozta!) Ha tehát nem akadályozta is meg, de legalább megnehezítette egy nagy, egy hatalmas, egy életerős reformpárt alakulását, mely biztos kezességül szolgálna a jövőre minden reactio ellen, jöjjön az bármely oldalról. (Zajos helyeslés jobbról.) Mit eredményezett még önök közjogi k oppositiója? Azt,hogy megtámadta a parliamentarismusnak életgyökerét, a többség uralmát. Századokon át e nemzetnek az volt a baja, hogy folytonos surlódásban élt kormányával. Ennek természetes oka ott rejlett, hogy a kormány nem a nemzet kebeléből emelkedvén ki, nem a nemzet nézeteit és vágyait képviselvén, eljárásában nem a nemzet akaratát vette zsinóri mértékül, hanem egy láthatlan hatalom titkos sugalmait követé. • Hiában küzdött a nemzet e baj ellen, ’ hiába halmozott törvényt törvényre, a ‘ végrehajtás terén a nemzet akarata mind- annyiszor hajótörést szenvedett, vala-hányszor a hatalomnak úgy tetszett, mert a végrehajtó hatalom nem állt a nemzet körén belül, sőt állott a nemzeten fölül. (Helyeslés jobbról.) És a nemzet azt mulasztásaiért feleletre nem vonhatta. (Úgy van jobbról) Ma hála Istennek másként áll a dolog ! Ma a kormány a többség kebléből emelkedvén ki, s a többség nézeteit képviselvén, a többség akaratát van hivatva érvényre emelni, és hogy azt pontosan és híven fogja teljesíteni, arra nézve a nemzetnek két biztosítéka van. (Halljuk!) . Először az, hogy a kormány maga is tagja azon többségnek, mely a nemzetnek törvényeket alkot; és másodszor, mert az ! országgyűlésnek minden pillanatban felelős. (Úgy van!) Ez uraim! a legnagyobb horderejű vívmány mindazok közt, melyeket az 1948- diki törvényeknek köszönhetünk. (Úgy van jobbról.) Ezen intézmény tulajdonképen az, mely a nemzet sorsát magának a nemzetnek kezébe teszi le, ezen alapot elvesztve lábaink alól, összes alkotmányunkat az első szélvész romokba döntheti, ezen alap megszilárdítása életfeltétel a valódi alkotmányosság kifejlesztésére. (Úgy van jobbról) És mitől függ ezen alap megszilárdítása? Függ elsősorban önmagunktól, függ attól, hogy a kisebbség tisztelettel tanuljon meghajolni a többség akarata előtt. (Helyeslés jobbról, zajos ellenmondás balról.) Mert minden egyes polgárnak akaratát érvényre emelni, a lehetetlenségek sorába tartozván, a parliamentarizmus lényegét és alapelvét a többség uralma képezi. Ha azon eszmével nem tudunk megbarátkozni, ha a kisebbség nem tud, vagy nem akar meghajolni a többség akarata előtt, ám akkor visszatérhetünk ismét a régi jó időkre, amidőn a kormány nem hallgatott sem a többségre, sem a kisebbségre, hanem ráparancsolta a nemzetre azt, amit maga akart. (Fölkiáltások a jobboldalon! Úgy van.) Nem vonom ugyan kétségbe, hogy a kisebbségnek is joga van a jövőhöz, joga van ahhoz, hogy erkölcsi fegyverekkel leküzdje, meghódítsa a többséget; ámde a többség uralmát folytonosan gúny tárgyává tenni, a többség akarata ellen megvetést, majdnem gyűlöletet szítani, s ezáltal a többségnek, illetőleg a parlamentáris kormánynak hatályát, tevékenységét paralizálni, egyúttal pedig a többség alkotásai a törvények iránti tiszteletet megingatni, ez úgy hiszem nem tartozik azon erkölcsi fegyverek közé. (Zajos hosszas éljenzés és helyeslés a jobbon,) melyekre a pártérdek akár kit is feljogosíthatna. S önök még tovább mentek , megtámadták nem a csak a parliamentáris kormány, hanem magának az országgyűlésnek tekintélyét is. E szegény zaklatott nemzet balsorsa legsötétebb napjaiban is igy tekintette az országgyűlést, mint reményének egyedüli horgonyát, mint ez egyedüli forrást melyből bánba irt és enyhületet remélt, s önök már úgy sírták az országgyűlést a nemzetett, mint egy lelketlen üres szavazógépet, (Igaz! a szélső balon) úgy tüntetek föl, mint egy oly testületet,mely a haza érdeke ellen szövetkezett, Isten tudja minő láthatlan és — titkos ellenségekkel. S nem fontolták meg önök azt, hogy a mely nemzet előtt lerombolják a törvényhozás tekintélyét, amely nemzet kebeléből kiirtják a törvényhozás iránti hitet és bizalmat, azon nemzetet csak egy lépés választja el vagy az absolutismustól, vagy a forradalomtól. (Élénk zajos helyeslés a jobbon.) Nem fontolták meg önök azon nagy igazságot, amelynek Iványi Dániel képviselő úr adott kifejezést, amidőn azt mondta, hogy a culturának egyik fő tényezője a munka és a szorgalom, s hogy ennélfogva nincs nagyobb ellensége a culturának mint az, aki egy részről beválthatlan csádigéretekkel és utolérhetlen ábrándokkal, más részről pedig az elégedetlenség és elkeseredés magvainak széthintésével a népben a munka ösztönét és kedvét elöli. (Elénk tetszés, hosszas taps.) Uraim ! mire használták fel önök ezen több mint 10 napi vita folyamát? folytonos reeriminatiókra a kormány és többség ellen. Az ellenzék egyikő tagja Vukovics Sebő képviselő úr soknak tartja azt, ami a trónbeszédben foglaltatik, sokkal többnek, mint amennyire a ház egy évi ülésszak alatt a maga figyelmét, tevékenységét kiterjeszthetné , míg mások ugyanazon padokról egy hosszú lajstromot olvastak fel mindazon sürgős és fontos teendőkről, amelyek a trónbeszédben nem foglaltatnak. A múlt országgyűlés alatt a baloldal egy igen tisztelt vezérférfia több ízben interpellálta a kormányt a hűbériség maradványainak eltörlésére vonatkozó törvényjavaslat iránt, és e vita folyamában ugyanazon ellenzéknek egy másik igen tisztelt vezérszónoka gúnynyal említi föl a vadászati törvényt, mint amely sem a sürgős, sem a fontos tárgyak közé nem tartozik, holott ez is a jogegyenlőség elvére akar fektetni egy oly viszonyt amelynek eddig tisztán hűbéri alapja volt. A múlt országgyűlés alatt, midőn a hadbírósági törvény tárgyaltatott, Tisza Kálmán és Várady Gábor képviselő urak azon váddal léptek föl a kormány ellen, hogy ezen törvény által a kormány az egész országot egy kaszárnyává akarja alakítani, míg a napokban Ivánka Imre képviselő úr azt mondotta, hogy őt csak az fogja megnyugtatni, a haza biztonságára nézve, ha minden polgár katona, egyik kezében az ekét, a másikban a kardot tartja. (Derültség és élénk helyeslés a jobb oldalon.) Ily ellentétes, ily egymással ellenkező recriminatiokkal ostromolnak önök bennünket, csak azon példátlan szerénységben és önzetlenségben találkoznak önök mindnyájan hogy minden mulasztásért a kormány és a többség felelős,ellenben minden jónak ami létrejött, érdeme és dicsősége egyedül a kisebbséget illeti. (Elénk derültség jobbról.) Hallatlan tünemény te hát! a parliamentarismus történetében! Ha csakugyan áll az, hogy minden szándékolt rosznak eltávolítását és minden jót, mi létrejött, a kisebbségnek köszönhetünk; ha csakugyan a kisebbségben rejlik azon varázserő, mely negatív és pozitív áldásaival elárasztja a hazát, és akkor önöknek uraim itt a jobboldalon és a centrumban egy nagy kötelességük van a haza iránt, s ez az összeforrott, tömörült erővel oda működniük, hogy e kisebbség még sokáig megmaradjon a haza javára. (Elénk derültség, hosszas taps a jobbon . Csak tessék ! balról.) Szegény szánandó kormány! Európa műveit részeiben alig van állam, melyben annyi mulasztás volna pótolandó mint itt, alig van kormány, melynek vállaira anynyi sok teendő nehezülne egyszerre, mint épen ezen kormány vállaira. (Helyeslés a jobboldalról.) Az igazság kiszolgáltatás és a köz administratív majdnem primitív állapotban teng, a vidéken alig áll rendelkezésünkre egy pár közeg, melynek hű, pontos és biztos közreműködésére számíthatnánk. (Helyeslés jobb oldalról. Majd lesz ezután, balról.) A vármegyék csak akkor engedelmeskor nekik tetszik, (helyeslés« jobbról.Jól teszik, a balról,) és ha néha egy egy királyi biztost küldünk az ellenszeljSVi? a alat t a kormány ez áradatnak Szabad fá isadalmi rend oaTM,IbbTÁ?“ a ,ár a ■ t A « Folytatása a mellékben