Pesti Napló, esti kiadás, 1869. június (20. évfolyam, 121-145. szám)
1869-06-01 / 121. szám
okot sem talált azokban mi sokkal szabatosabban el nem mondatott volna már 67-ben is. Igen természetes tehát, hogy meggyőződése nem változhatott. Az élet eddigelé maga is az elfogadott alap mellett szól, s bár annyi mindenesetre áll, hogy a kiegyezés a ház egy részének nem tetszik, de ebből nem lehet következtetni, hogy annak megváltoztatása első szükség. A felhozott okok cáfolatába nem akar bocsátkozni. Megtette már ezekre észrevételeit 67- ben s azon meggyőződésben van, hogy az ismétlés által nem tenne annyi hasznot, mint a manyányi kárt az idő vesztegetés okozna. Egyszerűen kijelenti tehát, hogy a bizottsági feliratot pártolja, s még csak néhány megjegyzésre szorítkozik. Azt állítani, hogy a mita.Jó termés és jó árak az országban előidéztek, mind a kiegyezés érdeme, ép oly fonákság, mint azt vitatni, hogy a közelebbi földrengéseknek a majoritás és a minisztérium volt oka. (Derültség.) Szükségesnek tartja felszólalói az izgatások ellen, melyek oly fokra hágtak, hogy veszélybe sodorhatják a hasát.Egy képviselőt sem akar vádolni, de kötelességének tartja figyelmeztetni mindenkit, hogy ne tegyenek oly ígéreteket, melyeket be nem válthatnak. Az emberi vágyak hathatós rugói a tevékenységnek; oly vágyak azonban, melyek nem létesíthetők, megölik magát a munka sikere iránti reménységet is. Pedig minden országra nagy csapás, ha a nép a munkától elvonva, elérhettek vágyak után törekszik. (Zajos helyeslés.) Végül kijelenti, hogy parliamentáris kormány mellett, mely az országgyűlésnek minden pillanatban felelős, nem lévén helye a régi gravaminális politikának, az ellenzéki feliratok azon pontját, mely a választások alatt előfordult visszaélések miatt közvetlenül a fejedelemnél tesz panaszt, nem helyeselheti. Ennek orvoslására egészen más után kell törekedni. Zajos éljenzés közt újból ajánlja a bizottság feliratát. Mocsáryt sajátságosan lepi meg azon jelenség, hogy a Deák-párt tagjai mind kijelentették, hogy nem tartják tökéletesnek a delegációk intézményét, mert ezzel ellenkezőleg úgy tapasztaljuk a történelemből, hogy valahányszor valamely nagy mű teremtetett,annak teremtői fanatikusan ragaszkodnak hozzá; úgyszintén az a másik jelenség, mely szerint nagy művek teremtése után az ellenzék is meg szokott lapulni, míg ellenben itt nálunk a delegatiók teremtése után még inkább nőtt az ellenzék. És mégis, e jelenségek után is úgy látszik a kormány minden eljárásából, mintha a delegatiót szinte megörökíteni akarná. Ezt magyarázza szónok abból, amit gyanít a minisztériumról, hogy ez t. i. a megyei autonómia, az egyesületi és gyülekezési jog stb. megszorítására törekszik. Szemére veti a kormánynak a demokrata körök feloszlatását, Kossuth leveleit; mindezekkel megjelölte a kormány az irányt, melyben a reformok terén haladni fog, s mindez az államjogi kiegyezések szoros szomorú következménye. Harczra kel szóló azután a 67.12. t.-cz. azon passusára, mely egynémely korm. előterjesztvényére rendeli, hogy az őfelsége két birodalmának minisztériumai által egyetértve terjesztessék a két törvényhozás elé. Ez homályba borítja Mocsáry szerint törvényhozásunkat, mert ebből az következik, hogy egyéb dolgokban is egyöntetűen kell e járni. Ezek a közös ügy, az alap keserű következősényei mely alap megváltoztatására kell törekedni. (s legalább arra kérné a többséget, hogy az alap megváltoztatására legalább is határidőt tűzzön, különben úgy jár az (imádott?) haza, mint a czigány (a haza), ki a lovát (a törvényhozás ?) koplalni tanította. Ezek után M. bevégezné beszédét, ha az igazságügyminiszter számára nem volna egynémely elmondanivalója, az pedig abban áll, hogy sajnálja, hog Horvát Boldzsár megeszkéztette a baloldalt tegnap, mintha hivatalnok-seregéhez beszélne. Muzsay nehogy az, időt pazarolja, eláll, úgyszintén Szabó Imre, Erkövy Adolf, Szuppán Zs., Paczolay János, Ordódy T., Hrabár Manó, Berzeviczy Tiv., Szabó József Román Miron, Szontagh P. (gömöri) jobboldaliak, és Berecz Ferencz, baloldali. Rákóczy János beszéde drágább, mint az idő, azért ő el nem állt, s elmondja, a karzatok s a jobboldali padok tetemesen kiürülvén. Dobsa nem akarja azt a szerencsét elhalasztani, hogy Deák Ferenczczel egy ü ésm szólhat; kijelenti, hogy az sem gátolja őt a szóba, ha netán lármáznának, mert „viharban edződ a hang.“ Az sem tartóztatja a szólót, hogy egyvalaki kiszámította,mennyibe kerül egy elbeszélt óra az országnak. Őrájuk úgy sem költött sem az ország, sem senki. (Közbekiáltások : Maguk!) „Bocsánat! Így rep hát erre szóló, ellenségeim is azt hirdetik, hogy sokkal fukaróbb vagyok, semhogy a magam válaszására is költenék stb., stb., stb.“ Ez a bevezetés ezután ígéri, hogy paprikás beszédet fog tartani, s el is kezdi 12 órakor. MAx ft'öid. (A politikai helyzet jelensége is az észak-német birodalmi gyűlés, a franczia pótválasztások; Ferraris, mint turini képviselő.) Az „Alig. org“ egy berlini levelezője beszéli, hogy Benedetti gróf, franczia követ a berlini udvarnál, újabban alkalmat vett magának a császár azon óhajának kifejezést adni, miszerint békében akar élni Poroszországgal és Németországgal, és hozzátéve, hogy a jó egyetértést növelné az, ha Francziaország legalább egy részét megkapná annak, amit az 1866 iki hadjárat után követelhet A porosz k vesztes újság valótlanna- állítja ezen hírt. A „Standard“ is tudja, hogy Porosz- és Francziaország között egy bizonyos ügyben alkudozások folynak ; szerinte az alkudozások tárgyát az képezné, hogy Poroszország végre hajlandó a prágai hétének s megfelelőleg Észak-Slezwig dán érzelmű részeit Dániának átengedni. Ezen híreknél merészebb a „Memorial Politique“ következő tudósítása: „Egy idő óta némely félhivatalos porosz lap Németország, azaz Poroszország hegemóniája számára visszaköveteli a korábban német, később franczia tadományokat, mint az Elszászt, Lotharingiát és a Franche-Comtét. Egyúttal megkínálják Bismarck közegei Belgiumot Flandriával és Ardennek egy részével. Azonban úgy látszik, hogy Vilmos király Hollandára is kiterjeszi vágyakodását stb., stb.“ Még csak azt említjük fel a helyzet illustratiójára, hogy a „Moniteur Universelle“ ismét azt hírli, hogy a franczia csapatok visszavonulnának Rómából, mégpedig sepember havában, és hogy ezen hírét az egykori hivatalos lap utóda a „Journal Official“ már is teljesen valótlannak declarálja. Az észak-német birodalmi tanács május 29-ei ülése igen nevezetes jelenségeket hozott felszínre. Arról volt ugyanis szó, hogy megegyeztethető e az alkotmánynyal a múlt évi december havában kiadott kir. rendelet, melynélfogva a katonaság az északnémet szövetség összes területén fölmentezett minden egyenes községi adó alól. A bizottság kijelentette, hogy a rendelet az alkotmányba ütközik, és a birodalmi tanács ezt határozattá emelte. A vita érdekét emelte, hogy Hoffmann, a hassziai szövetséges biztos, tehát a szövetséges tanács tagja, a ház nagy ámulatára felszólalt a rendelet ellen, mely az államok és községek érdekeit sérti, és azt követelte, hogy a rendelet semmi esetre se terjesztessék ki a szövetséges államokra. Feltűnést okozott Motke tábornok beszéde, melylyel a rendeletet védelmezte, és mely szabadelvű porosz lapok szerint úgy hangzott, mintha egy prütoriánus vezér mondotta volna el, nem pedig egy oly ország tábornoka, melyben az általános hadkötelesség uralkodik. Moltke szerint a katonának nincs hazája, nincs községe és nem is szorul községre, mert a hadseregnek meg van a maga rendőrsége, szegényi ügye, iskolája, éji őre, minek tehát a községi adó. Jog szerint a községeknek kellene a garnisoroknak fizetni, mert az utóbbinak kiadásaiból élnek a korcsmádrosok, az utóbbiak nyújtanak a rendőrségnek segédkezet, és a katonaság diadalmas hadjárata előnyére válik az államnak. A szövetséges kormány és a birodalmi tanács közötti ellentét napról-napra élesebbé válik, és a keresztes újság ujjongva kiált fel: „Mi a készülőben levő szakadást kívánatosnak tartjuk, és reménydús jelentőségű eseménynek.“ A pótválasztások Franciországban jun. 6-án és 7-én lesznek ; a fővárosban a főordük Thiery és Jules Favre személyeiben központosul. A turini választók majdnem egyhangúlag elhatározták, hogy a miniszterré lett Ferrarist ismét megválasztják képviselőjüknek. tArcea Magyar tud. akadémia. Az akadémia mai nyelv- és széptudományai osztályán Ba 11 ag olvasta fel Goldzieher Ignácz értekezését: „Az álom a sémieknél, nyelvészetileg fejtegetve“. Goldzieher Ignácz néhalom három szónak eredetét keresvén, abból a helyes nézetből indult ki, hogy valamely régi nyelv etymológiai kutatásainál leginkább abból kell kiindulni, mily eszmék uralkodtak ama régi népnél, azon tárgyra nézve, amelynek felölelésére a vizsgálat alá vett szó szolgál. Ehhez képest kimutatja, hogy a sémi népeknél az álom isteni kijelentésnek tekintetett , az lévén a hit, hogy Isten, ki az emberiség sorsát intézi, arra nézve akaratát az embernek alvás közben kijelenti. Ennélfogva az a nézete a c h a t o m szó etymologiájáról, hogy annak eredeti gyöke c h a rgallgálál kijelenteni, a végem, pedig csak képző. Ennek demonstratiójában szerző sok finom észrevételével és tájékozottságával a sémi népek között, találkozunk. Okoskodásait mindenütt csattanós illustratiókkal kíséri a bibliából, a sémi népek e legrégibb okmányából, a Koránból, a Talmudból, sőt idegen, például római, görög művekből is, ahol ezek a fejtegetett kérdésre világot vetnek. A titoknok ez értekezés után jelentést tesz a 200 aranyos Nádasdy-dijra beérkezett pályamunkákról. Az első egy „Romhilda“ czimü költemény ; a másodiknak czime már nem ily szerény : „Rassyai, egy pohárnoknak a keresztháborúból való visszatértének kalandjai.“ Két folio évre terjed, lapozatlan, kötetlen, nemcsak, hanem jeligéje sincs. Egynémelyek el sem akarják fogadni, méltán emelvén ki, hogy a szabályokat vagy el kell törölni, vagy meg kell tartani. De Gyulai védelmére kel a versnek, félvén nyilván, hogy megfosztatik egy martaléktól; a czímet elég hosszúnak tartja jeligének is, és keresztülviszi a vers elfogadását. Fogarassy, a jeles nyelvész, nem érvén be azzal, hogy nyelvészetünket fáradhatlan munkásságával gyámolítja, 400 aranyat ajánlt fel az akadémiának egy képzett fiatal ember utaztatására az altáji népek közt A nyelvbizottság ez áldozatkész buzgalomért elismerését szavazván, kiemeli, hogy — ha ugyan eredményt akarunk — ez utazásnak lgalább is 2 évre kell terjednie, ami ismét legalább is 4000 formot venne igénybe. Az akadémiának tehát ki kellene egészítenie a felajánlott összeget. További oly egyént kellene választani, aki a török, finn-ugor nyelvekben készültséggel már bír. Fogarassy, aki több más tag után szintén hozzászól a tárgyhoz, kiemeli, hogy a nyelvészet azon egyetlen tudomány, mely nálunk az európai tudományosság színvonalán élt. De sz altáji nyelvek művelésére mi valamennyi nép felett kiváltságos helyzetben is vagyunk. Ez kötelességeket is hoz magával, és így tette ő ajánlatát; kész a költségekhez járulni utóbb is. Ajánlja, hogy a kiküldendő egyén Oroszországban, jelesen kazáni egyetemen tartózkodjék egy ideig utazása előtt, megszerezvén azon készültséget, kivált a chinai és tatár nyelvjárásokban, melyet másutt úgyis hiában keresne. Figyelmezteti az akadémiát egy derék székely fiatalemberre, aki a török, persa, orosz nyelvekben máris szép tájékozottsággal bír. Úgy hiszjük, nem csalunk, ha megmondjuk, hogy e fiatal hazánkfia Bálint Gábor, 2 éves jogász. A nyelvtani bizottság jelentése, illetőleg vele-