Pesti Napló, 1869. augusztus (20. évfolyam, 175–199. szám)

1869-08-01 / 175. szám

175. szám. Szerkesztési iroda: Feranczirk­ tere 7. »Um. L emelet. £ lap »»ellámi részét illető minden kuti^iuiay a szerke aztfíaéghtt - intézendő. *írt tí3fetlen levelek csak ismert ^cetkUíl fogadtatnak el. Ferencziek tere 7. vám földszint. Vasárnap, aug. 1.1869. Kiadóhivatal: ▲ lap anyagi réseit illető közle­mények­­előözetéül pénz, kiadás karüli pannaaok, hirdetmények: a kimié-hivatalhoz inteeaad.dk. NAPLÓ Előfizetési feltételek: 20. évi folyam. Hirdetmények díja: 7 haeibo.­, petittor egyszeri datéanél 7 gj kr. Bélyegdíj hálón 30 ujkr. hígiít-tér : 6 hasábos­ petit-sor 36 gj kr. Fidelre, postám 'W keltben, billiót hordvai í­gése évre ... frt Félévre......................... frt.­­Negyed évre . . . 6 Xét hóra.................. 3 Egy hóra . . . , i * 60 kr. » W kr. 36 kr. bir­ E­lőfizetési felMv&g ' E 8 T INA | 1869-kr jusius—deczemberi folyamára.1, 0 Előfizetési feltételek Pesten heados hordva, vidékre postán küld*«. A julius—deczeraberi fél évre * . 11 frt. __ A julius septemberi negyedévre , 5 frt 50 kr %y hónapra , . 1 frt 85 kr A % „A theaaea m‘% Ifod&itai é* nyomdai részvénytársulat, mint tulajdonos ás kiadd l’e**, Julius 30 1800. Az államtanács•­ i Minő hatásköre van a­z a­l­k­o­t­­mányos országokban az államtanács­nak?­­ Szükséges intézmények közé t­artozik-e vagy pótolható külön­fél­e elj­ár­ással? Mielőtt­ e kérdésre felelettel szolgál­nánk, tekintsünk körül, váljon sok tiszte­letre méltó ország szervezett-e ily intéz­ményt, s ha igen, törekedett-e meghono­sítani azt vagy rajta hamar túladni?. Az angol nemzet nagy, s néha gyűlö­letes szereppel látta el az államtanács in­tézményét, kivált azon a korszakban, mi­dőn a polgári háborúk dühöngtek. Az államtanács (privy council) még a Plantagenet ház uralkodása alatt emlé­kezetes volt az által, hogy nem csak az ango,­ főurak, hanem a királyi család ügyeiben is olykor végzetes erélylyel járt el, megh­atározva. Hozzá tartoznak a királyi család tagjai, a miniszterek, a canterburyi érsek, a yorki érsek és a londoni püspök. Továbbá a canc­ellár és a canc­ellaria felebbezési bíróságának tagjai, a három főtörvényszék bírái, az admiralitási tör­vényszék elnöke, a kereskedelmi osztály alelnöke és a szegénységi ügy főnöke. Minden államtanácsos, midőn hivatalá­ba lép, esküt tesz le a következő köteles­ségek teljesítésére : a királynak jó taná­csot ad, minden véleményével törekszik­­ az őrsé­g javát és az uralkodóét előmoz­­­dítni, levetkőzve az önzést, kerülve a részrehajlást, őrzi a király titkait, segíti az uralko­dó szándékainak foganatosítását. Az államtanács politikai hivatása mind­azon közügyi kérdés felől véleményezni, melyeket az uralkodó hozzá áttesz, oda értve a politikai kérdéseken kívül az ad­­ministratív, a tengerészeti ügy és gyarma­tok ügyét is. Az államtanács kötelessége a kormány ellen elkövetett merényletek és a felség­­sértés eseteiben föllépni s a bűnös elleni pert rendezni. Az államtanács a vétke­sek elfogatását megparancsolja, s a­z i­l­y elfogottak megfosztatnak a Habeas c­o­r­p­u­s által biztosított jogoktól. Francziaországban az államtanácsosok száma rendszerint negyven és ötven közt áll. A császár nevezi ki és mozdíthatja el. Az államtanács elnöke az uralkodó s midőn jelen nem lehet az általa kijelölt alelnök. Az államtanács hivatása az uralkodó vezénylő befolyásával törvényjavaslato­kat, közigazgatási rendelményeket szer­keszteni, s a közigazgatás körében előfor­duló akadályokat elhárítani és a nehézsé­geket megoldani. Az államtanya a v idegvitatását. Azon államtanácsosok, kik a törvényhozó testületben és a sejtatus­­ban vezérlik a vitatkozást, ezen feladat teljesítésére az uralkodó által jelöltet­­nek ki. S­v­á­j­c­z politikai intézményei közt is he­lyet foglal az állam­tanács, mely a cantonak 44 képviselőiből alakul. Minden canton két követet jelöl ki. A nemzeti gyűlés és a szövetségi tanács tagjai nem lehetnek egyszersmind tagjai az állam­tanácsnak. Az államtanács saját kebléből választ­ja minden rendes és rendkívüli ülésszakra a fő és az al­elnököt. Az elnök és az al­elnök nem választatik meg azon canton kebléből, a­melyből kiszemeltetett a­dei ülésszak elnöke. len-Németalföld alkotmánya szerint az ál­lamtanácsban a király elnökösködik, s ő nevezi ki az államtanácsosokat. A koronaörökös, mihelyt 18-dik évét betölti ,az államtanács tagja és consultatív szavazattal bír. A király az államtanács elébe terjeszti mindazon törvényjavaslato­kat s közigazgatási szabályokat, melye­ket a general statusok törvényhozása elébe akar vinni, s értesíti az államtaná­csot akarat­a felől. Minden törvény hom­lokán meg kell említeni, hogy az államta­nács által tárgyaltatott. Nem fárasztom olvasóimat több rész­lettel , mert az említettekből is eléggé lát­ható, miként az államtanács részszerint tanácsadó és részszerint ellenőrző s fogal­mazó testület. Azon absolut államokban, melyekről megemlékezni nem tartozott mostani fel­adatomhoz, az államtanács képes a hatal­mat kezébe ragadni is, és a minisztériu­mát pórázon hordani. S nem egyszer tör­tént, hogy a kormányválságok azon du­álisaiéból támadtak, melynek forrása a hatalom miatti versengés volt oly politi­­tika miatt, melyet az államtanács pártolt, a minisztérium pedig megbuktatási csel­­szövénynek tartott. De alkotmányos államban, s kivált felelős minisztérium mellett rész szen­vedélyei nem igen fejlődhetnek aggasztó fokig. A minisztériumtól független ugyan, s gyakran az első eszmét, mely hordereje által positiókra s ekként megoldásokra is vezet, az á­lamtanács tűzi ki. Kezdemé­nyezési ereje nem csekély, kivált midőn ha­talmas testület által irányoztatik a minisztérium védelmezésére, vagy gyen­gítésére. S végtére is bármely objectiv tár­gyilagossággal jár el az uralkodó, mind a mellett mert egyén, vannak rokonszen­­e?LÍS ® ennél %ha egy államtanácsnak jo­­zott camamrfcn««* fia a létező rendszer meghiusithatók. Mind­ebből azonban csak az a tanulság foly ki, hogy a miniszte­­r helyzetüknél fogva nem lehetnek rajongó pártolói az államtanácsnak. S mi is, mint a felelős kormányzatnak hívei, csak kárhoztatással fogadhatn­ánk minden kísérletet , mely összeütközéseket idézhetne elő az állam­tanács intézményének merész életbelépteté­se által. Mi el nem fogadha­tók, hogy az ál­­lamminisztérium koordinált intézmény legyen a f­­elős kormánynyal. El­enben tevékenységi körének egy részével sze­­retnők gazdagítani Országgyűlésünket. Eszme­csere végett tehát következő czikkünkben kijelöljük azon pontokat, melyeket az államtanács intézményé­ből czélszerűen át lehetne ültetni törvény­­hozásunkba. J KEMÉNY ZSIGMOND: Hangok a publicumból ® ®8« Jütv. gyamastolB tanári karánai felettIa Vallás- 4a oktatásügyi mi­nisztar gymnasitual és lyceaxal tantervérs. I­­­pen így vagyunk a mostani század­ban a latin nyelvvel is! Kétségkívül 1860 ig gymnasiumaink­­ban a latin nyelv csak annyiban szüksé­ges volt, a­mennyiben ennek tudása nél­kül a jogi tanosztályokban még akkor előadatni szokott „Egyházi-, Római-és Eszjogokat“ nem érthette volna a tanuló, szükséges volt a latin nyelv tudása 1836 k°gy az illető szakemberek az addig hozott országgyűlési t. czikkeket, a régi törvényeket, tripartizm­ot stb. megért­hessék. De e körülmények immár megszűntek. Jogi tanintézeteinkben tiszta magyar elő­adásokat hallgathatnak ifjaink; a fennálló országgyűlésen — ha Isten is úgy akar­ja — megkapjuk alkotmányos, új, kor­szerű törvénykönyvünket; s igy régi tör­vényeink megszünendenek, tehát ott va­gyunk a latin nyelvvel is, a­hol a g­ö­­röggel! A latin nyelvre nézve az volna szerény véleményünk: állíttassák fel minden gym­­nasiumban egy rendkívüli tanszék a latin nyelv részére, és­pedig azok számára, kik vagy a papi, vagy latin nyelv tanári pályára készülnek, vagy kik privát szor­galomból e nyelvet megtanulni akarják, és e néhányért, a­kiknek szükségük va­gyon a la­tin nyelvre — ne kényszeresük azokat is a latin nyelv tanulására, kik an­nak hasznát a közéletben soha nem ve­szik. N'­m tudunk me^bar^V. ai\ön visel­­kar azon \*'A ' taa\k$&utmiluiy irá­nyában h­alad.^ Ez valóban csodálatos és megfoghatat­lan előttünk! Ugyan szeretnék tudni, mit hisz a t. tanári kar a gymnasiumokról? Vájjon az alsóbb tanintézetek nem arra valók-e, hogy az ifjúság ezekben nyerje el a ké­pesítést, a felsőbb tanintézetekben előadan­­dókat sikerrel hallgathatni ? Avagy nem fog-e annak idején jól esni a felsőbb tan­intézet tanárának, ha új tanítványai az alsóbb osztályokból magukkal némi hasz­nálható előismereteket hoznak ? Nem lesz-e így könnyítve a tanárokon, és ta­nítványokon is ? Főhibánk uraim az, hogy mi magya­­­r­k n­em tudjuk azt , „hogy az idő­m az ! Hát csak azért töltsenek ifjaink 8 évet a gymnasiumokban, hogy Homer, Plutarch, vagy Horácból tudjanak for­dítni ? Bizony nyolcz évi tanítás után igen szegény resultatum! E pontra nézve teljesen eltérők a mi nézeteink. * , Mi az ellenkezőt óhajtanók, különítsük el szigorúan a tantárgyakat egymástól, és tegyük mindegyikét a maga helyére. Divide, et vinces! Az algebra, s a mértan tétessenek át a reál iskolák és műegye­tembe ; sem jogásznak, sem orvosnak, sem papnak nincs szüksége az a­fb­re. — Martin Conrád óriási vallástana tétessék át a theologiába, mert a jogászt, vagy or­vost ép oly kevéssé érdeklik a theologiai fejtegetések, mint a theologust az anató­mia, vagy a szavatossági per. Minden tantárgy, melynek hasznát a fiatal ember a gyakorlati életben nem veszi, felesleges, időrabló, műveltség gátló,­­ s mint ilyen a gymnasiumokból kiküszö­bölendő ! Gymanasiumainknak két főhibája: elő­ször az azokban taníttatni szokott haszon­talan tantárgyak, s másodszor leginkább ama csodálatos iskolai könyvek, melyek terjedelmük, és belszerkezetüknél fogva nincsenek a tanulók felfogásához, és ér­telmiségéhez mérve. Tanáraink, ha egy könyv összeállításához fognak, nem azt veszik szemügyre, várjon a tanuló képes lesz-e azt megtanulni és megérteni, hanem mindig azon vannak, hogy minél terje­delmesebb munkát adjanak ki, melylyel tán akadémiai tagságba vergődhetnek. Haszontalan­ tantárgy az, melynek hasznát a közéletben nem veszszük Ilyen a görög nyelv egyáltalában ; a latin nyelv részben, mert ezt használhatja csak a lath. lelkész ; felesleges v­­ 11 —. nincs sem­ idő, sem czél annak további tanulására, mert míg a vallástant variál­va minden osztályban fejtegetik, addig sokkal szükségesebbel lehet a fiatal em­bert elfoglalni; haszontalan tantárgy a gymnasiumokban az „algebra s mértan elemei“, e két tantárgy oly nevetséges egy gymnasiumban, mint a polytechni­­cumban a görög és latin nyelv, mert a jo­gásznak és orvosnak annyi szüksége van az algebrára, mint a mérnöknek, vagy a gépésznek Euripides irataira. Itt van uraim a hiba, itt a betegség, melyben gymnasiumaink süllődnek; s mig e tantárgyak a gymnasiumokból kiküszöbölve nem lesznek, mig czélszerü, rövid, világos, és a fiatal tanuló felfogá­sához mért tankönyveink nem lesznek, - • ,-j v . , A „Pesti Napid“ tárczija. Augusztus l*sejdn. - - —....... .................................——­ Első Napoleon korszaka« (Histoire de Ka, ol* on I. Far P L a n f r e y. Pari*, Ch rpen­tier t»9.) Az emberek nézet s érzület módja képződik azon vigonyok benyomásai alatt, melyek közt élnek, válun­k a tapaszta­ások szerint, melye­ket tesznek s ha a miveltebb olvasó osztályhoz tallóznak, audásul azon olvasmányok hatása alatt, melyekkel foglakoznak. Nem közöm­bös tehát sem e­gyi­ni sem társadalmi te­kintetben, jó vagy rosz könyveket olvasnak az emberek. Ez oknál fogva akar­om e lapok ol­vasóinak ügyeibe irányozni Lantrey munká­jára első Napóleonról. E munkából, negyedik kiadásban eddig 3 kötet jelent meg — a megy 1808 ig a jénai csatáig. * Mondani fogják, elavult tárgy, hogy lehet el­ső Napoleo­n történetét írni, miután arról egész irodalom létezik. — De minden korszak saját t­ogi­­a szerint trad­álja a történelmet s Thiers s az előbbi panegyricus történetírók munkái nem felelnek meg többé a köz­szükségletnek. Lanfrey ellenben egészséges kriticájával s rom­latlan erkölcsi érzékével, művével uj érdeket nyújt az olvasónak s méltán mondhatni, hogy az, a legtanulságosabb könyvek egyike, melyek az újabb időkben a történelmi irodalom mezején jelentek meg. Ezen uj érdek pedig nemcsak a tények jeles leírásában, a szellemdus felfogás­ban, velős irányban hanem főleg abban áll, hogy az egész munkában folytonosan visszatükrözik azon erkölcsi állapot, melyet a forradalom maga után hagyott, s mely az emberi természet legal­­jasabb oldalait tünteti fel, s a caesarismust le­hetővé tette, midőn a becstelenség és jellemte­­lenség kérkedik, érdemnek s ügyességnek tar­­tatik a mint azt napjainkban is tapasztaljuk. —­ ­ Nagy érdekkel bir a munka psychologicus te­kintetben is, forogván oly ember körül, ki láng­esze, rendkívüli hadi talentuma, ritka tehetsé­gei mellett, melyekkel az embereket s a viszo­nyokat saját czéljaira tudta kizsákmányolni — tisztán szenvedélyei által vezér­eltette magát, semmi eszköztől nem rettegett mihez szerző sze­rint a legroszabb ember s a zabolátlan charlatan (charlatan effréné) nyúlhat s az őrültséggel hatá­ros önhittségne magát átengedte, melynek nem csak ő, hanem Francziaország is áldozatja lett. Sajátságos, hogy azon ember, ki a franczia for­radalom örököse s a franczia nemzet ura lett, nem volt franczia. Bonaparte­­ nemcsak név sze­­rint, hanem származása s jelleme által olasz volt,­­ pedig nem a XVIII. század stylusában, de olasz a XVI. és XVII. század Borgia-féle modo­rában, a mint ezen typus magát Corsicában fen­­tartotta, az ottani embereknek Lanfrey szerint, szívük erőszakos a fejük hideg lévén. Lanfrey Napoleon ifjúságáról röviden de jel­lemzőig szól. A jövő császár a forradalom kez­deténél ismeretlen szegény hadnagy volt; tehát azok egyike, kik helyzetöknél fogva a forrada­lomhoz ragaszkodtak; de ha a forradalom nyelvét és színezetét elfogadta, lelkesedésében s gyülölt­­ségében nem osztozkodott, s a forradalomban nem elvet, de erőt látott. Később a terroristák­hoz csatlakozott, nem, mintha azok eljárását helyeselte volna — természeténél fogva a rend s az erős államszerkezet embere lévén — de, mert általok emelkedni akart, s e számításban nem csalódott. De midőn czélját elérte, senki se gyűlölte őket annyira mint ő. Nem­ ritka dolog, hogy kisebb nagyravágyók is a túlsó elemek­hez csatlakoznak, hogy ez­­után népszerűséget s hatalmat szerezzenek, de nem mindenkor oly si­kerrel és szerencsével mint Bonaparte. Miután magát Toulonnál kitüntette, főleg Barras pro­­tectiója által nyerte meg az olasz sereg vezérle­tét E hadjáratban Bonaparténak alkalma volt, egyrészt rendkívüli hadi tehetségeit, másrészt a jog­i erkölcsiség teljes megvetését, melynek ér­zéke benne egészen hiányzott, érvényesíteni, s fényes győzelmei után Parisba visszatérve, ura lett a situatiónak. A törvényes hatalom megbuk­tatása reá nézve csak idő kérdése volt. — Az egyptomi és syriai hadjárat, mely az olasz had­járat s a XVIII-ik brumaire közt esik, csak megérlelte szándékát. Ha a hadjáratnál az indo­kokat, melyek a director­umot s Bonapartét ve­zették, az áldozatokkal, melyekbe került s azok eredménytelenségével összevetjük, joggal mond­hatjuk hogy a vezető férfiak ocsmány egoismu­sasa franczia könnyelműség magának emléket állitott, de ezen emlék is lépcső volt, a melyen Bonaparte a diktatúra felé emelkedett A mythi­­cus helyi nevek s a nagy szavak a bulletinek­ben hatottak a franczia nép phantasiájára, s Bo­­n­parte, ki Egyptomból egyszerűen megszökött, a sereget végpusztulásnak átengedve, mint uj ni tubussal körülvett hős jelent meg Francziao­r­szágban. Oly gyermekesek tudnak lenni a né­pek, a annyira vesztenek el minden magatartást és erkölcsi mértéket a hosszú forradalmak nyo­mása, s a charlatánok ámításai által. Míg a hős sereg Egyptomban veszett, Fran­­cziaország belállapotai napról napra türhetle­­nebbekké váltak Az erkölcsi erő, mely e bajok orvoslására törvényes uton szükséges lett volna, hiányzott, s a merészebb emberek, a demagógok szokása szerint felhlva érezték magukat az ál­lamcsíny előkészítésére. A kérdés csak az volt, ki fogja véghez vinni. Ezen államcsíny a 18 brumaire históriája - melynek szükségességét azon történetírók iga­zolni törekednek, kik minden siker előtt térdre borulnak — az emberi nem történelmében a legaljasabb és legmegszégyenitőbb események egyike. — A mentő lények szerzői mindig ak­kor kezdvén szerepelni, mikor a veszélyeknek vége van — ezen államcsíny a tettetés, ámítás, a gyávaság vegyülete volt, s eredménye sem lehetett más, mint a katonai dictatura egy nagy­ravágyó részére, ki a francziák szabadságát 63carnotírozta, s nagyravágyásának hosszú évek során át, hegy pár millió ember életét áldoz­ta fel. S mig ezen dolgok történtek, Páris sok kí­váncsiságot tanúsított, de semleges maradott — a nép az esemé­nyek irányában idegennek lát­szott, a sereg tapsolt, s a közvélemény hallgatott. A brumairei államcsíny után még­se lehetett rögtön félre­dobni mindent mi a forradalomra, s a szabadságra emlékeztetett, meg kellett próbál­ni egy új alkotmány készítését, hiszen hol zsar­nokok mutatkoznak, ott találunk mindenkor po­­liticus sophistákat is. — Sieyes, a híres röp­rat szerzője „Mi a harmadik rend?” az éles eszű analyticus, a királygyilkos ki a conventben hal­­gatva mindent helyeselt,ki mindenekfelett a pénzt szerette, s pénzszerzés czéljából semmi aljasság­tól se tartózkodott, feltalált oly bonyodalmas rendszert, mely a formák által a szabadságot s alkotmányosságit lehetetlenné teszi. A franc­ia nép abdicált tehát, az első consul úrrá lett s mindenki érezhette,hogy a consulatus a császár­sághoz fog vezetni. Az első consul otthon a rendet helyreállította, bün győzelmekhez vezette a franczia seregeket s kedvezményekkel halmozta el katonáit; ahhoz járult hogy a franczia nép annyira félt a rém­uralom visszatérítésétől, hogy a szabadságról egészen elfelejtkezett — oda viszik mindenütt s mindenkor a túlzó pártok a népeket! — Bona­parte, ki helyzeténél s természeténél fogva nem elégedhetett meg egy pár évig tartó hatalommal, a dolgok logicája szerint consul élte fogytáig, s rövid idő múlva császár lett. E személyes érde­kek előmozdításában, döntő tényező volt a má­sodik olasz hadjárat. A marengoi hős magával ragadta a nép phantasiáját, s neki most minden meg volt engedve, neki tehát szabad volt a sza­badság utolsó árnyékát megsemmisíteni, St-Do­­mingóban a legrosszabb ügyben egy hős sereget feláldozni, s az alkudozásoknál Angliával magát nevetségessé tenni. Bonaparte magatartása An­glia irányában általában igen érdekes s feltünte­ti mennyire semmi sejtelme se volt az állam sza­bad institu­tióiról, mert valahányszor egy czikk jelent meg ellene az angol lapokban, azonnal követelte az angol kormánytól az illető iró meg­büntetését. Nagyon megfogható, hogy ily hatalom ellené­ben a conspiratiók megkísértettek — s azok története igen nevezetes. — E dolgok sorához tartozik az enghieni herczeg elfogatása ide­gesli területen, Pichegru halála s Moreau pere, mely­ben az imperator lelki nyomorultsága egész nagyságában mutatkozik. De neki szolgált a sze­rencse, meg­hajlott előtte Európa, csak egy nem­zet volt, mely a szabadság iskolájában növeke­dett, mely nem hajlott előtte, s e nemzet a fran­­czia császár diadalai közepette a franczia ten­­geri erőt Trafalgarnál megsemmisítette. De a dölyfös császár e borzasztó veszteséget­­ignorálta — hogy Villeneuve admi­rlis a trafal­­gari csata után, mert becsületét legázolták, önt­gyilkos kézzel életének véget vetett —■ az­t nem genirozta, ő annak daczára győzött Aus­­terlitznél és Jenánál. De dicsősége magasságán , oly hadjáratok után, melyekbe­ rendkívüli hadi talentuma ra­gyogott — Napoleon megmutatta a világnak, mennyire veszté el fejét, s mennyire nem tudott semmit az államok politikai s gazdasági követel­ményeiről — bizonyíta azt főleg az úgy neve­zett berlini decretum, mely által az frangol s gyarmati czikkek behozatala a continensen eltil­­tatott s ily áruk készlete elégetetett. De a franczia nép s a császár környezete, mely nagy részt exforradalmárokból s király - gyilkosokból állott, annyira sülyedt volt, hogy habár sokan tisztán látták, hogy ily zsarnok s esztelen rendszabályok valamint keresztül nem vihetők úgy előbb utóbb a császár bukását fog­ják maguk után vonni— senki se merte - e veszélyekre figyelmeztetni — Nincs szeren­csétlenebb állapot, mint az midőn a critica tilos és senki se meri a tilalmat áthágni. Ha igaz, hogy politicát Csak a történelemből lehet tanulni melyben az állambölcsészet nagy igazságai visszatükröznek •N­ogy­ kevés irodal­mi mű létezik, melyeket oly mértékben lehet ajánlani mint Lanfrey munkáját első Napóleon­ról s ki az első három kötetet olvasta, bizonyo­san türelmetlenül várja a munka folytatását. . "Tref­ort Ágoston! - Mai számunkhoz egy egész ír melléklet van featolva­*.

Next