Pesti Napló, 1869. augusztus (20. évfolyam, 175–199. szám)
1869-08-10 / 182. szám
ykm . A közös ügyek tárgyalására kiküldött magyar országos bizottság teljes ülése. (IV. ülés.) Bécs, aug. 7. Az ülés kezdődik d. u. 1 órakor. Elnök : Majláth Antal gr. Jegyzők : Rajner Pál és Fodróczy Sándor. A közös kormány részéről jelen vannak : Orczy Béla b. külügyminiszteri osztályfőnök , Weninger Vincze pénzügyminiszteri osztályfőnök. Ülésközben megjelent K. Becke közös pénzügyminiszter és Beust gr. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetvén, Petrovay Ákos intézkedést kér az iránt tétetni, hogy a bécsi lapok a delegatióban tar 182. szám. Szerkesztési iroda: f'-br„ncst«k-tere 7. seim. L emelet. K. U.. ..«ellemi részét illető minden S.iH’Amény a szerkesztőiséghe« intézendő. R*o»*entetlen levelek csak ismert részektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. czím (íldszint A lap anyagi részét illető költemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. ESTI MPL Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre. . . . . 11 frt. Negyed évre ... 650 kr. Két hóra................... 370 kr Egy hóra : 185 kr. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszari hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyilt-tér : 5 hasábos petit-aoi 25 nj kr. ol fi r------------=—=— -hűim 30JJ Előfizetési felhívás ESTI NAPLÓ 1869-ki julius—deczemberi folyamára. Előzetetti feltételek : Pesten hándos hordva, vidékre postán küldve: A julius—deczemberi fél évre .... 11 firt. — A julius septemberi negyedévre .... 5 frt 50 kr*Egy hónapra....................................................1 frt 85 kr Az „Athenaeum“, Irodalmi 1ő nyomdai rénövénytársulat, mint tulajdonos és kiadó. aug 9st &1 9. (i.) „A derék hajó, mely már nem egy vihart és véres harczot állott ki, újból elhagyja, a kikötőt, melyben 18 évig tespedett. Az indulás órája jelen van, a horgony felhuzatik, a szél megered, a hajó lebegni kezd. Jó kivonataink kisérik. így ir Francziaország legújabb mozgalmai él Prevost-Parados, ki hazájának állapotait jogosult pessimismus szemüvegén keresztül mérlegeli s a mélyebbre terjedő, múltat és jövőt befoglaló eszmélkedés ritka emberei közé tartozik. A „Nouvelle France“ írója, ki művében mint a sebben a kutaszt vezető orvos tűnik fel,ki kíméletlenül, de biztosan jelzi a kórállapotot, ki csak nem rég merészen, keserített hazafiságának bátorságával rántotta le a leplet hazája fokozatos sülyedéséről, most reményt látszik meritni; azt hiszi, hogy Francziaország végre derült csillagos ég alatt evez be az alkotmányosság kikötőjébe anélkül, hogy a forradalom gőzölgő vére borítsa a fedélzetet, anélkül, hogy egyes emberek zsarnoksága valaha visszatérhessen, anélkül, hogy a szabadság virága most is teljes pompájában hullassa le szirmait, mint elhullott annyiszor, mig a gyümölcsöt, melynek a virágzás után kell vala következnie, e nép állandóan sohasem élvezhette. Prevost-Paradol remél Francziaország alkotmányos állapotában és Göthe álláspontjára áll : Wähntest du ewa, Ich sollte das Leben hassen, In Wüsten fnehen, Weil nicht alle Blüthenträume reisten ?.. . Még 1848-ban a júliusi napokban egy európai hirű publicista Herzen Sándor így írt Francziaországról : Párisól mily soká ragyogott e név, mint fénylő csillagzat a népek fölött? Ki nem szerette, ki nem hódolt meg előtte? De ideje letelt, hadd lépjen le a színpadól. A júniusi napokban oly harczot kezdett, melyet sohasem fog megharczolni. Páris megöregedett, az ifjú képzeletek nem állnak jól neki; elpetyhüdve, erős rázkódásokra van szüksége, hogy újra élhessen, a Bertalanéjekhez és a septemberi napokhoz van szokva. S ma, midőn a franczia nép nagy része tudatára jutott megaláztatásának, midőn a nagybátya kezéből az unokaöcs kezébe került, midőn hangosan, a közérzület és nemzeti erő teljes érzetével kopogtat a császári hatalom ajtaján, ma csodálatos megelégedni látszik oly engedményekkel, melyeket az angolok ezelőtt kétszáz évvel visszautasítottak volna. A párisi sajtó általános hangulata legalább ezt látszik tanusítni. Az ellenzéki lapok, melyek számot tesznek, eléggé békülékenyen nyilatkoznak s december 2-káért „mely nem dátum hanem bűn“ mintegy megbocsátva, jobbot nyújtanak a császárnak, ki arczán sértett fensőségének érzetével, iratain pedig megtörve a nemzeti kényszer által, habozással és kétértelműségekkel, nyújtja a magáét. így Francziaország először adja jeleit,hogy hajlandó magát megadni századunk általános jellemvonásának , a lassú fejlődés rendjének, s lemondani a teljes szabadság élvezetéről egy darab időre, hogy aztán a lassú parliamentáris küzdelem és tartósság által is megerősítve, az egészet hatalmába kerítse. S így, úgy látszik, ideje még nem járt le, még nem lép le a szapadról, nem öregedet meg, s az ifjú közéletek, mérsékelve a megfontolt haladás s a forradalmi eszmék leküzdése által, még mindig jól állnak neki; s ha igaz is, hogy egy kissé nagyon is elpetyhüdött, hogy újra élhessen, talán nem lesz szüksége Bertalanéjekre, septemberi napokra. Francziaország nem gyűlöli az életet, nem menekül sivatagba azért, hogy álmainak nem érlelődött meg minden bimbaja. Most történik először, hogy a lassú transactiók terére lép. Éspedig sikerrel. Mert ha meggondoljuk, hogy három rendítő forradalom semmi állandó szabadsággal sem jutalmazta, csak reményteljes alkotmányok felforgatását és zsarnokok felülkerekedését eredményezte, úgy a mai franczia ellenzék mérsékletével és fokozatos pressiójával az utóbbi néhány év alatt sikerdús eredményeket vívott ki. Mindezekből természetesen még nem kövekezik az egész műnek sikere. A fejlődés menetét, a parliamentarismus lassú de biztos haladását meg kell szoknia a franczia nép izgékony vérének. Egy nagy kitörés lehetősége még korán sincs elmellőzve, csak elodázva. S a teljes elmellőzés ismét a császári hatalom magatartásától fog függni, akar-e a megkezdett után tovább haladni, így a nemzet zöme talán kielégíthető lesz, s nem fogja túlszárnyalni akarni mérsékelt vezér férfiait. Természetesen ide nem lehet érteni a Boulevardok flaneurjeit, kiknek bibliája a „Rappel“ és a „Reviil.“ Ezeknek nem tetszett soha semmiféle régimé, s így következetesen a mai sem. Hogy az orleanisták szintén nem örvendenek a concessióknak, ez nagyon megfogható. Ha a császárság alatt megszilárdul a parliamentarismus, az orleanisták lejátszták szerepüket. Látni való tehát, hogy Francziaország új alkotmányossága nem a legveszélytelenebb hanemok közt indul meg. Sok az egymás ellen működő érdek, s mindezek közt biztosan vezetni keresztül a közügyek biztos fonalát, ehhez oly bölcs tapintat kell, melyhez a franczia több tanulságot mint gyakorlatot szerzett. Bécs, augusztus 8-án. (1.) A delegatio mintegy egy hónappal ezelőtt nyittatott meg. Nem henyélt, de működése az elsőbb hetekben egészen zajtalan és majdnem észrevehetlen volt : az egyes albizottságok tanácskoztak szakmányuk körében, és a szárazi haderő ügyeit tanulmányozó bizottságon kívül, a többiek már, mint a hírlapokból látható is volt, jelentéseiket beadták, sőt, a pénzügyi és külügyi jelentések már a delegatio nyílt üléseiben is tárgyaltattak. Mint előre is látható volt, a közös pénzügyminisztérium budgete megállapítása valami érdekes eszmecserére, vagy megtakarításra nem vezetett. Az albizottságot és magát a delegációt ezen pnzügyi kérdések megállapításában ugyanazon szellem és ugyanazon nézetek vezették, melyek törvényeinkben vannak letéve és azoknak korlátain belől, a múlt delegatiók által megállapíttattak. Látni való azonban, hogy míg bezárt számadások nincsenek a pénzügyi kérdésekben a delegatio kezében, addig a múltra vonatkozó ítéletei mindig csak feltételesek, tapogatódzók lesznek és az illető kezelő hivatalokat a felelősség alól fel nem oldozhatja. Bezárt számadások pedig még ez új korszakban nem lehetnek. Az első közös budget, mely a delegátiók által szavaztatott meg, a 68 iki volt. A fennálló gyakorlat szerint, még hat hónapig az év eltelte után elfogadtatnak az illető minisztériumok részéről a megszavazott költségvetéseket terhelő utalványok. — Tehát az 1868-iki évi budgetet terhelők 1869-iki jun. végéig. Ekkor kell még a monarchia különböző részeiben levő számadásokat összeállitni, egybevetni és pontos megvizsgálás végett, a főszámszékhez áttenni. Mindez, igen természetesen, júl első napjától mostanig meg nem történhetett, és így bezárt számadások a delegatív tárgyalásait nem képezhették. Egyébiránt, a pénzügyi albizottság ajánlotta megváltoztatni a fennálló gyakorlatot és ajánlotta elfogadni, hogy csak három hóig legyen még joga a minisztereknek a lefolyt év budgetére utalványozni. Ez ellen, mint kivihetetlen ellen felszóllalt a közös pénzügyminiszter képviselője Weninger. Erre következett egy nagyon zavaros tanácskozmány, melynek végén a felmerült három indítvány közül egyik se nyert átalános többséget. Én, megvallom, nem látom azt a nagy fontosságot, melyet fektettek némely bizottsági tagok arra, hogy a számadások akkor vagy emekkor rekesztessenek be, hogy addig, vagy eddig terjedjen a miniszternek utalványozási joga. Felfogásom szerint a fődolog, hogy legyen bizonyos rend megállapítva e tárgyban, és világos legyen, hogy mikor micsoda pénzt szabad költeni a miniszternek, és tényleg, mikor micsoda pénzt költött a miniszter. Egy varázsütéssel egyszerre minden számadásokat bezárni, minden utalványozási jogot megszüntetni, minden számadást megvizsgálni, hogy ítéletet lehessen róla mondani, teljes lehetlenség. Ha bármely percben megszűnik az utalványozási jog a múltra, rögtön kell következni az utalványozási jog új megadatásának a helyes korlátok között , mert mindig vannak olyan pénzügyi viszonyok, melyek elhúzódtak. Fennakadtak és nem követték magának a budgetnek szabályos kimértségét. Ki lehetne mondani, hogy a kormánynak dec. utolsó napján lejár utalványozási joga, de azon esetben jan 1-jén fel kellene azt hatalmazni arra, hogy a múltra vonatkozó követeléseket kielégítesse. Azt pedig nem lehet soha kimondani, hacsak igen czifra utánszámításoknak és rectificatióknak nem akarunk utat nyitni, hogy magával az utalványozási joggal együtt elenyészik a pénztárak fizetési kötelezettsége. Ezen esetben, ha mindkettő teszem deczember 31-én végződnék, könnyen meglehet, hogy pl. valamely vállalkozó, ki egy minisztertől deczember végén kap valamely, bármily jelentékeny utalványt, tulajdonképen egy értéktelen papirost kapott. Annyival kevesebb fontosságot tulajdonítok az utalványozási jog és számadások bezárása kérdésének a delegátióban, mert általán nem hiszem, hogy el lehetne érni, hogy az országos bizottság a megelőzött év zárszámadásai nyomán állapíthatná meg költségvetését; teszem az 1871-re szóllót az 1870-iki megvizsgált zárszámadások nyomán. Végre, másnap elfogadta a delegatio, hogy a közös minisztereknek utalványozási joga a lefolyt év után még három hónapig tartson ; az utalványok kifizetése pedig még további három hónap alatt történhetik. Közvetlenül a pénzügyi vita megkezdése előtt három intrpellatio is nyújtatott be, és pedig mindhárom a külügyminiszterhez. Fodróczy és Stratimirovich bizottsági tagok külön-külön interpellatiót nyújtottak be az iránt, hogy a horvát czimet is vétessék fel a kereskedelmi lobogóba. Gr. Bethlen F. és K. Kemény G. pedig együtt, azon rendetlenségek és erőszakosságok tárgyában, melyek a dunafejedelemségi ref. egyházközségek körében jöttek elő. Felelet még egyikre sem adatott. Lehet, hogy maga idejében még mindenikre visszatérünk, tett beszédeket valószínűleg, mert a magyar nyelvet nem igen értik, elferdítve ne adják, mint ez az ő beszédével történt. Legjobb volna nekik vagy a hivatalos naplót, vagy a delegátió gyorsíróit rendelkezésre bocsátani. Fiáth Ferencz báró nem hiszi a Petrovay által ajánlott módot kivihetőnek. Zsedényi Ede általános derültség között megjegyzi, hogy ezen már nem lehet segíteni, mert hát aki a minisztérium ellen beszél, annak a beszédét a lapok nem jól hozzák, mind hiába, amint azon sem lehet csodálkozni hogy ha valamely lap, pl. a „Pester Correspondent“ nem érti a kérdést, mely tárgyalás alatt van.. Az indítvány elejtetvén, Petrovay Ákos a következő interpellátiót intézi a közös külügyminisztériumhoz : 1) Várjon a Dunafejedelemségben, különösen a magyar birodalombeli alattvalók ellen úgyszólván periodice felmerült ingerkedések csak a véletlen szüleményei, és az illető hivatalnoknak csupán túlbuzgóságából származnak-e, vagy pedig annak oka mélyebben rejlik, és nem más, mint egy nem barátságos hatalom bujtogatásai. Továbbá kérdi, van-e tudomása a közös külügyminiszternek arról, mit legközelebb Európaszerteszét kürtőinek, hogy egy romániai csapat megtámadta a határokat ? Orczy Béla báró közös külügyminiszteri osztályfőnök : Az interpelláció által kívánt indokra nézve a dolog kényes természeténél fogva nem adhat fölvilágosítást Tény az, hogy kisebb nagyobb viszályok rendesen elő szoktak fordulni. Leggyakoribbak az úgynevezett határvillongások, melyek Erdélynek Oláh- és Morvaországokkal határos részein szoktak előfordulni, ott, hol az úgynevezett kétes területek vannak, így a legközelebbi napokban a zákori határon azon hír terjedt el, hogy a határszélen nagyobb mennyiségű zsindelyvágás történik. A lakosok az elöljáróval élükön elmentek a helyszínére, s meggyőződtek, hogy az ottani vámhivatal a zsindelyvágást csakugyan elrendelte. Midőn azonban az illetőnek tettüket szemükre lobbantották és őket a további vágástól eltiltották, azok a vágással felhagytak, sőt megígérték, hogy a már levágott fáért az árt meg fogják fizetni. Fegyveres támadás nem történt, mindössze egy úgynevezett őrköpenyt toltak át még inkább a magyar határra. Az erdélyi térparancsnok tudósítása szerint azonban nem sokára ezután 780 főnyi fegyveres erő 12 ágyúval állott meg a határnál. Az oláh kormánynak ezen igazolatlan eljárásával szemközt a kormány megtett minden intézkedést, hogy azon esetben, ha a felállított katonai erő a határokat átlépné, azt annak módja szerint nyomatékosan visszautasíthassák. (Helyeslés.) Vécsey József interpellálja a külügyminiszert, vájjon lehetségesnek hiszi-e, hogy a Dardanellákon illetőleg a Bosporuson keresztül evező kereskedelmi hajók irányában azon hosszadalmas formaságok, melyeknek azok ott kitéve vannak, megrövidíttessenek. Továbbá az adriai öböl torkában van két hely, melyek a hajózásra nézve igen fontosak, nevezetesen Fanó és Szazana, melyeknek egyike a török,másika a görög kormányhoz tartozik; hajlandó-e a közös külügyminiszter intézkedéseket tenni, hogy e két helyen a szükséges világító tornyok, talán internationális költségen felállíttassanak. Puszky Ferencz: Midőn erre megkapjuk a feleletet, talán határozattá is emelhetnék, hogy ezen interpellatioban említett intézkedések mielőbbi életbeléptetése a delegationak óhaját képezi. Orczy Béla b. Törökország a Bosporust saját területének tekinti, s a fölött egészségügyi, rendügyi, és jogi tekintetben intézkedik. Minden hajó, mely a Bosporus partjaira érkezik, egészségügyi tekintetben tartozik úgynevezett praticát venni, vagyis egészségügyi irományait előmutatni azon várakban, melyek a parton feállitva vannak. Naplenyugta után hajónak a szoroson átmenni nem szabad. Ez kétségtelenül nagyon terhes és ezen intézkedés megszüntetése végett lépések történtek a kormányok részéről is, de e lépéseknek eredménye csak reánk és Francziaországra nézve volt, amennyiben a két postaszállító-társulat , a Lloyd és a Messagerie Impériale hajói a török kormány hallgatag beleegyezése mellett hosszas formaságok nélkül járhat keresztül a Bosporuson. Írásban azonban ezen engedély nem adatott, mert a török kormány fél, hogy akkor más hatalmaknak is meg kell azt adni. Ugyanígy feltartóztatnak a hajók, midőn a konstantinápolyi kikötő előtt a vámszedési vizsgálat tartatik. A török kormány ismeretes szívóssággal ragaszkodik régi jogaihoz, de a kormány s különösen a külügyminisztérium a kereskedelem érdekében minden igyekezetüket oda fogják irányozni, hogy e fentartóztatás megszűnjék. Ami a Szezano szigeten felállítandó világító tornyot illeti, ebben azon nehézség merült fel, hogy Törökországban a világító tornyokat egy társaság kezeli, melyet nagyon nehezen lehetett arra bírni, hogy új befektetéseket tegyen, de rövid idő előtt az ottani nagykövetnek közbenjárására a nagyvezér megígérte, hogy ezen ügyet maga is sürgetni fogja. Fanó szigetre nézve a görög kormány már tavaly megígérte egy világító toronynak felállítását, de a kormány által figyelmeztetvén ezen ígéretére azt felelte, hogy most nem lehet, mert pénze arra nincs. A delegatio helyeslését jelenti ki az adott válaszra. Tisza Lajos a következő interpellációt intézi a közös hadügyminiszterhez : 1) Mily intézkedések történtek a közös hadseregben arra nézve, hogy a különböző vallásfelekezetü katonák vallásukkal ellenkező istentiszteletre ne kényszerittessenek. 2) Van e gondoskodva arról és mily módon akar a hadügyminister intézkedni, hogy minden kedd, aug. 10-1869. 20 évi folyam, hitfelekezetű katona időről időre saját hitfelekezetének megfelelő istentiszteletben vehessen részt és a szükséges egyházi gondviselésben részesüljön. 3) Mily indokok vezették a közös hadügyminisztert arra, hogy a két protestáns hitfelekezetre vonatkozó minden ügyben a reformátusok mellőzésével egy evangélikus lelkész tanácsával éljen, azt hivatalos tanácsadójává kinevezze, sőt superintendensi czimmel felruházza, holott senki hivatva nem lehet más vallásuak lelki ügyeiben tanácsokat osztogatni és holott a superintendens czim általán nem dekretáltathatik és csakis az egy kerületet képező egyházak vannak erre felhatalmazva; továbbá mi szükség van általán egy álkinevezett vallási tanácsadóra, holott sokkal egyszerűbb!) volna az illető egyházak meghallgatása által a követendő irányt kipuhatolni. Közöltetni fog a közös hadügyminiszterrel. A bizottság áttérvén a napirendre, Rajner Pál olvassa a külügyi albizottság jelentésének a consulatusok költségére vonatkozó részét. Zsedényi Edének az albizottság jelentésére nézve egy átalános megjegyzése van. Ugyanis a külügyminiszter tavaly a consulsági ügy szemészete és javadalmazási állapotának új osztályozása tárgyában, az akkori bizottságnak egy emlékiratot nyújtott be, bírálat és jóváhagyás végett, s ezt a bizottság tudomásul vette. A miniszter mostani emlékirata nyomán ezen tudomás vételt jóváhagyás gyanánt véve, azt jelenti, hogy e részben már foganatba lévő uj szervezésben foglalt 90 állami hivatali állomás rendes javadalmazása 313.200 írtban állapittatik meg, az albizottság pedig jelentésében azt mondja, hogy maga részéről is helyesli az 1868. emlékiratban kifejtett alapelveket, s óhajtja, hogy azok mielőbb alkalmazásba jöjjenek. Azt kérdezi tehát, hogy váljon az albizottság az 1868-as emlékiratot újabb tárgyaláso,,alá vétetni, s meg nem elégedvén a tavalyi tudomásvétellel, az abban kiejtett alapelveket megnjittatni kívánja-e , hanem kijelentésének ezen tétele nem felel meg a körülmények valódi állásának. Mi az említett átmeneti időt illeti , nem értem azon albizottságnak azon tételét, hogy még 1870-re hajlandó az előirányzatban kért öszveget levonás nélkül javaslatba hozni, mert a mostani 1868-ki emlékiratnak azon ajánlata, hogy az uj szervezet nem lenne azonnal er ’ terjedelmében életbe léptetendő, hanem c ,a rangminőségeknél csak lassanként, s a --o az egyes tisztviselőknek előléptetése meg(^„ — már a tavalyi bizottság által tudomál ^ tetvén, — ezen átmeneti időszakra nézve, egyedűl az 1870-ik év tekintetbe nem vétethetik, — sőt a többlet épen nem az átmeneti időszakra, de az uj állandó szervezésre vonatkozik. Puszky Ferencz: Minden delegatió csak az azon évi költségvetést szavazza meg, a jövő delegatió működését sem praeoccupálnia, sem megkötnie nem szabad. Tavaly a közös külügyminisztériumnak e kérdésre vonatkozó előterjesztését kedves tudomásul vettük, de épen az előbb felemlített elvnél fogva, nehogy az 1870. delegatiót megkössük a kérdésre nézve, fel kellett vennünk mostani jelentésünkbe is, hogy 1870-re hajlandók vagyunk megadni az előirányzatban kért összeget. Zsedényi Ede arra figyelmezteti Pulszkyt, hogy a consulsági hivataloknak rendezése iránti alapelveket évről évre újra megállapítani sem tanácsos, sem lehetséges, mert ez annyi lenne, mint a rendetlenséget örökíteni, úgy látszik, hogy az előttem szóló szem előtt tartva a tavalyi delegatió végzéseit, ezen felejtékenységet ilynemű újdonán új thesisekkel palástolni akarná. — Az egy évi delegatió a költségeket szavazza meg egy évre, de az alapelveknek évenkénti megváltozása nem férne össze az államháztartás jó rendével. Puszky Ferencz nem hiszi, hogy volna a delegatióban oly tag, ki nem olvasta volna el az elébe terjesztett irományokat; aki elolvasta, tudni is fogja az abban foglaltakat. Ismétli, hogy a delegatió nem határozhat véglegesen oly kérdésekben, melyek a másik évben ismét a delegatió elé kerülnek, így a tavalyi delegatió határozata a consulsági költségekre nézve nem kötheti meg a mostani delegatiót, és azért vette be e tárgyat jelentésébe az albizottság. A kérdés elejtetvén, Rajner Pál jegyző olvassa az albizottsági jelentésnek a consulsági kiadásokra vonatkozó részét. Ivácskovics György az iránt kér felvilágosítást a külügyminiszter helyettesétől, hogy miként igazolható azon körülmény hogy az alexandriai consulság javadalmazásában egyéb kiadások czime alatt 8370 frt fordul elő, mi csaknem felét teszi az összes consulsági egyéb kiadásoknak. Orczy Béla báró külügyminiszteri osztályfőnök erre nézve azon felvilágosítást adja, hogy a 8370 ftnyi összegben a consulságnak mindazon kiadásai foglaltatnak, melyek nem személyes fizetések, u. m. postai, távirda, hírlapi költségek, irodai átalány, hivatalos helyiségek fentartása, rendőrségi kiadások (cavassok), utazási költségek, kiküldetési napidíjak, ottani osztrák alattvalók segélyezése, gyógyíttatása, elszállítása stb. Erre ismét Ivácskovics György felszólalva, az iránt kívánt felvilágosítást, hogy miért köteles az alexandriai főconsul az iratok tartalma szerint évenként Cairóba menni, mi szintén tetemes utazási költséget vesz igénybe, holott Cairóban úgy is van consul, szerinte tehát vagy ez utóbbi consul, vagy az alexandriainak Cairóba utazása felesleges. Orczy Béla b. e részben azon az interpellált is kielégítő feleletet adó, k°8y alexandriai főconsul egyszersmind diplomatiai missióval bir, és az egyptomi alkirály személye mellett lévén accreditálva, azt évenkint Cairóba is követni tartozik épen úgy, mint a követek, ha az illető fejedelem átteszi székhelyét, azt oda követni tartoznak. A belgrádi főconsulatus részére megszavaz.