Pesti Napló, 1869. szeptember (20. évfolyam, 200–224. szám)

1869-09-15 / 211. szám

211 szám Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere 7. tóm. 1. emelet. ** Villemi részét illető minden térít­­ény a szerkesztőséghez intézendő. **Említetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető kisjte­mények (előfizetési pénz, kiadás közöli panaszok, hirdetmények) a kiadó­ hivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva ! Egész évre ... 22 frt.­­Félévre....................11 frt. Negyed évre ... 6 *­60 kr. Két héra. .... 8 * 10 kr. Egy hóra .... 1­9­85 kr. 20. évi folyam. Hirdetmények díj** T hasábos petitter egyszeri Mm detéznél 7 njkr. Bélyegdíj k*18n 80nk r. Nyilt-tér s 5 haaiboe petitkor 26 nj kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1869-ki julius—deczemberi folyamára. Előfizetési feltételek : Pasten háshon hordva, vidékre postán küldve A julius—deczemberi fél évre ... .11 frt. — A julius septemberi negyedévre .... 5 frt 50 kr. Egy hónapra 1 frt 85 kr . s „A t h z „a t n e n a e u m”. Irodalmi és nyomdai részvénytársulat, mint tulajdonos és kiadó. Pessi, sept. 14 1800. Debreczen, s a magyar protestáns reactio. Tiszamellék, sept. elején: » Tanulságos, de egyszersmind mélyen szomoritó jelenség, miként válnak a sta­tusnak előbb leghasznosabb, legtisztelet­reméltóbb tényezői károsakká, hogy ne mondjam, nevetségesekké, ha az adott vi­szonyokhoz egyszer elfoglalt, s betöltött állásukat, ama viszonyok változtával, vagy eltűntével átidomítani, vagy elhagyni, kü­lönleges hivatásuk elzárkózott szűk lát­­köréből az állami élet bölcsészi felfogá­sára emelkedni — nem bírnak. Ily tanulságos és szomorító jelenség nap­jainkban azon irány, melyet a református Debreczen, s ennek vezérférfiai képvi­selnek. Az összes miveit magyar közönség fo­kozott érdekkel, hogy ne mondjam — kí­váncsisággal tekintett azon válasz elé, melyet a törvényhozás által legutóbb fel­tett iskolai kérdésre Debreczen volt adan­dó. Mi — megvalljuk — jól ismerve a kálvinista Rómát lelkesítő szelle­met, nem vártunk más választ, mint nyer­tünk , s mégis fájt, roszul esett hallani e feleletet. A magyar protestáns egyházat a törté­nelemből ismerő miveit külföldi, vagy nem protestáns magyar természetesen úgy okoskodik, hogy azon egyház, mely annyi vért ontott a békekötések folytán­­alkotott törvények megtartásáért, mely­­ annyi erélylyel utasította vissza a privi­legizált cath. clerusnak jogsértéseit, vagy csak előjogainak érvényesítését is ,a mely annyi szívóssággal ragaszkodott, a bár az előbbi szabadságot erősen megnyirbált, de, törvényes 179%-iki alaphoz; mely annyi kitartással, s ildommal küzdött a 40-es években a vallásegyenlőségért; mely annyi ellenállást tanusított az önkényes kormány rendeletei ellen, s annyi bátor­ságot a törvények, az alkotmány vissza­követelésében, azon egyház ismert erélyé­vel fogja követelni a törvény végrehajtá­sát, s e tekintetben hanyagság, vagy gyengeség esetén ellenőrizni, megtámadni a kormányt; s nemes versenyre kél a tör­vények iránti tisztelet, s a közműveltség­­nek iskolák általi terjesztésében. Pedig mindennek ellenkezője történt. A régi Debreczen elvesztette törvény­­tiszteletét, elvesztette egyenjogúsági haj­lamát, elvesztette a tanügy iránti érdekelt­ségét , de megtartotta passiva risistentiá­­ját, s megtartott egy újabb dátumú kap­kodást az előjogok iránt, s egy kis stabi­­lizmusi makacsságot. Elvesztett mindent, mivel régi tiszteletes állását az újabb vi­szonyok közt is fentarthatta volna, s meg­tartotta azt, mi a korszellemmel csúfos ellentétben van. Vájjon a történelem tanúsága szerint minek jeléül vehető ez? Feleljen rá maga Debreczen. Csak Tisza Kálmán tekintélyének kö­szönhetjük, hogy a gyűlés a törvény végrehajtására nézve határozott ellenállá­sát nem jelentette ki, sőt egy kis kálvi­nista anathemát nem mondott annak vég­rehajtóira , hanem e helyett szent felhe­­vülését langyos balközépi programm­ainkban — kűtötte ki — sérelmesnek ta­lálja az egyház­kerület (a prot. autonó­miára nézve) az iskolai törvényt, azon­ban — alkalmas időben alkotmányos utón törekszik annak megváltoztatására. De mi fejti meg ama komoly férfiak K­ ­­visióját, mely a kálvinista Siont a népis­kolai törvény által romba döntetni látja, s mártyr­halált szenvedni indul — az ősök nemes határozottságát idézve — ama romok alá? Talán a neheztelt törvény különbséget tesz kálvinista és pápista közt? De hisz ezt még Debreczenben sem állították; talán megfosztja a felekezeteket iskoláiktól? de hisz erre igen határozott nemet mond a törvény 10. §-a; talán hátravetette a tanügyet, s nem enged oly előhaladást, minőt az egyház iskolái kü­lönben vennének? De hisz csakis az eset­ben fenyegeti a felekezeti iskolákat, ha a törvényben meghatározott minimumot sem bírnák, vagy akarnák elérni, s amaz aggodalom — úgy látszik — nem is há­borgatja az egyházi atyákat; talán ama törvény nem alkotmányos uton jött létre? Erre nézve nem­mel felelni még Debre­czenben sem látták jónak. Mi hát a baj ? Ne feleljünk egyenesen, a kutatott igaz­ság meglehet — igen keserű találna lenni s a tanulságon kívül a keseritésre is nem lehet sem okunk, sem kedvünk; csak lás­sunk némelyeket a gyűlés indokai közül. Sérelmesnek mondja Debreczen a tör­vényt, mert az egyház meghallgatása és beleegyezése nélkül alkottatott. (A kath. alisque tam­en pra­ejudicio-nak ref. magyar kiadása). Hogy ama követe­lés alkotmányos elvet csak úgy képez­hetne, ha az egyház statust képezne a statusban, azt Debreczen is tudja; status­joga pedig a magyar prot. egyháznak a békekötések értelmében sincs; s ha volna is, egyenes ellentétben állana a modern állam eszméjével, és így megvédeni na­gyon törpe volna Debreczen ambiált ha­talma. De hisz rá is ismerhetne Debreczen ezen — más esetekben bizonyára általa is megvetett — argumentumra; ugyan e fegyverrel küzdöttek a daco-románok az erdélyi unió törvény, s az ultramontánok (legközelebb a syllabusban) a civilisatió ellen. Vájjon mivel nemesebb e fegyver Debreczen, mint Róma kezében ?! Debreczen szerint a korábbi törvény a protestáns iskolák fölött csak a supre­­mainspectiót, és nem egyszersmind az inspectiót engedi meg, úgy de a kormány most inspiciál, tehát ez nem su­­prema inspectio, hanem sérelem, q. e. d. Ha az utóbbi politikai küzdelmek alatt meg nem szoktuk volna az olyan distín­­ctiókat, melyeknek valóság nem felel meg, úgy azt kellene mondanunk, hogy efféle subtilitásért a scholasticusokhoz kell mennünk. De hát nem veszi-e észre Debreczen, mily szánandó helyzetbe jut, midőn igazának bebizonyításáért ily ér­vekre szorul; nem látta-e ép ily in­­spectiókért Róma kezeiben villogni az anathemákat, melyek közül már egyet ő is markába szorított; s nem gondolja-e meg, hogy (föltéve, de meg nem engedve) ha jogos volna is az inspectiók elleni föl­­jajdulása, lehetetlen annak korunkban ér­vényt szerezni. Ha van joga az államnak (a­mint hogy van) fölügyelni a zárdák, e tisztán vallási intézmények fölött, úgy bizonyosan van joga — sőt elengedhet­­len kötelessége — fölügyelni az iskolák, az államnak ez életérdeke fölött. Midőn K. Eötvös közoktatásügyi mi­niszter hivatalát elfoglalta, egyebek kö­zött egy levelet intézett a jelenlegi prí­máshoz, melyben az iskolaügy rendezése körüli intenzióit ismertetve, az érseket közreműködésre hivja fel. A prímás vá­laszában a miniszter tendentiája ellenében finomul, de határozottan utal a r. kath. egyház érdekeire. E levél közzé tétetett, s az összes hazai közönség kárhoztatólag nyilatkozott a főpap elfogultsága ellen, ki az égetővé vált iskolaügy szabadelvű megoldását középkori álláspontról akarja meghiúsítani; s ime most előáll Debre­czenben egy ref. egyházi gyűlés, re­­monstrál, sőt csak az Isten őrzötte, hogy egy példátlan manifestumban nem tiltako­zik, s ellen nem szegül — a miniszter inten­­ziójának ? — nem, hanem egy alkotmá­nyosan hozott, szentesített tör­­vénynek, s megéljenez egy főpapot,a ki törvény végrehajtásának határozottan ellenszegülni csak ígérkezik. Uraim, ott Debreczenben­ nem szakasztott mása-e ez azon tényeknek, melyeket annyi hév­vel kárhoztattak — a r. kath. főpapok­ban ? s kérdem, mennyivel van több joga az alkotmány ellen ily föllépésekhez Deb­­reczennek , mint Rómának ?! talán az egyház érdekeit féltik önök, midőn az iskolaügy az állampolgárok kezébe lévén valláskülönbség nélkül letéve , mint ki­sebbség állanak a többség ellenében ? —• de hát tehetik-e ezt Kálvin utódai ? nem mindig minoritásban voltunk-e ? s mégis hatottunk, átalakítottunk ; s ha már ko­runkban önök a kedvező számarányban találják a biztosítékot, akkor csakugyan van ok félteniük a protestantismust, — de nem az iskolai törvénytől. Mióta a történelem tanúskodik az em­berek dolgairól, mindig úgy volt, hogy a nagyobbszerű — bár legohajtottabb, leg­­üdvösebb — átalakulásoknál előállott egy csoport ember, s a tarthatlan régiért fé­­kez­etlen elkeseredéssel küzdött, — de azért mégis fáj e jelenséget napjainkban is minden fontosabb ügynél újra szemlél­ni, s látni, hogy e dicstelen harczban a hazának annyi derék, ha fia kap sebeket. Egy református. Pest, sept. 14. (R.) Nagy Pál, az 1832/6-ki ország­gyűlésen Sopronmegyei követ , és az akkori ellenzéknek egy kitűnő tagja, a magyar nyelv ügyében felszólalván, szellemdús beszédét következő beveze­téssel kezdé meg. „A combinált és tör­vényes oppositióról, mindig azt tanítot­tam, hogy ennek valóságos ereje nem ab­ban áll, hogy mindent a­mi a kormány­tól jön ellenezzen, s mindig csak a királyi jussok megszorításán iparkodjék, s azt hiszem, hogy az oppositionak semmi na­gyobban nem árt, mint ezen fonák irány­zat, mert ez­által magát a közvélemény hatalmas támaszától megfosztja.“ A fentebbi szavak bár régen, és más politikai viszonyok közt mondattak el, de megérdemlik még­is, hogy azokat a megváltozott politikai viszonyok közt is, hazánkfiai figyelmébe ajánljuk. Valóban nem tudjuk, mi nagyobb hi­bája a jelenlegi oppositiónak, az-e hogy a régi hagyományos eljárási­ modortól, elszokni nem tudva, mindig a hajdani kormányforma lebeg előtte , s magát, most is, a municipiumok, az úgy­nevezett alkotmányosság védbástyái megött kép­zelve, akár van ok, akár nincs, a mostani felelős kormánynak is borúra derűre op­ponál. Megvalljuk, hogy mi oppositiót nem csak óhajtunk, de sőt azt igen­is szüksé­gesnek tartjuk, de az oly oppositiót, mely indokok és érvek hiányában durva­ságot és gorombaságokat hoz a sajtóban s parl­amentben forgalomba, s a­helyett, hogy a kormányt s a többséget sarkalná előre, még inkább hátráltatja a haladás terén, nem csak feleslegesnek, de a ha­zára és népre nézve ártalmasnak tartjuk. Nem akarunk a jelenlegi oppositio tag­jainak hazafiaságában s jó akaratában legkevésbbé sem kételkedni, annál kevés­bé kívánjuk őket gyanúsítani; de ha eddigi eljárásukat, s a politikai térem­ magok viseletét, a hajdani oppositio eljá­rásával, s a mostani politikai és társadal­mi viszonyokat a régiekkel összehasonlít­juk, úgy hazánk jövője felett kétségbe kell esnünk, mert a mai oppositio daczára annak, hogy legközelebb is sok viszon­tagságokon mentünk keresztül, s tanul­ságos 18 évet éltünk le, úgy látszik mit sem tanult, vagy nem akarja azt mutatni, hogy tanult, mert úgy a megyei gyülése­­seken mint az országgyűlés teremében ma is úgy beszél, mintha a kiváltságosok választottja volna, s a tekintetes karok és rendekhez szólana, s mintha Budán a helytartótanács és kamara, Bécsben pis­is­éig az udvari cancellária székelnének, s ezeknek rendeletei s intézkedései felett tanácskoznék. Ugyanis pillantsunk vissza egy kissé politikai múltúnkra, s emlékezzünk vissza az előbbeni collegiális kormány eljárá­sára, s a municipiumok s országgyűlések viseletére, szóval ítéljük meg elfogulatla­nul és igazságosan 48 előtti politikai vi­szonyainkat , s bizonyosan következő eredményre fogunk jutni. Az előbbeni collegiális kormány fele­lős nem lévén, úgy a municipiumokban, mint az országgyűléseken igyekezett te­kintélyét fentartani, hatalmát kiterjesz­teni, e ezért érendő gyakran nem irtózott a törvények ellen is cselekedni. A kor­mányt támogatták akkor a megyékben a főispánok és a conservativ párt, az or­szággyűléseken pedig szintén a conserva­­tiv párt, és a felső ház, melynek tagjai csekély kivétellel conservativek voltak. A kormány és conservativ párttal szem­közt állott úgy a megyékben, mint az or­­­szággy­űléseken az oppositio vagyis haladó párt, s ezen párt örökös politikai harc­­ban élt a conservativ párttal és a kor­mánynyal. Megbocsáthatlan hibája volt a conservativ pártnak az, hogy mindent helyeselt, mi a kormánytól jött, s azt még azon esetekben is támogatta, ha a törvé­nyen túl tette magát; de megbocsáthatlan hibája volt az oppositiónak az, hogy a kormány által kezdeményezését is elle­nezte és kárhoztatta csak azért, mert a kormány által kezdeményeztetett, s mindezt mi annak tulajdonítjuk, hogy az oppositio és kormány közt, egy­más iránti nagy bizalmatlanság uralko­dott, s egymásra mindig gyanús szemek­kel néztek. Az oppositió a kormány min­den tettéből azt igyekezett kiokoskodni, hogy az alkotmányt és szabadságot akar­ja megsemmisíteni, a kormány pedig az oppositiót felforgató pártnak tekintvén, mindig az lebegett előtte, hogy ez a fen­­álló rendet megsemmisíteni, s a helyett tudja Isten miféle veszélyes intézménye­ket akar létrehozni. Volt még egy lényeges hibája az oppo­sitiónak, t. i. az, hogy valódilag nem le­hetett tudni, melyik tagjai közül a valódi hazafi, s melyik opponál csak azért, hogy kormány­hivatalba juthasson, s a hazát cserbe hagyva, segítsen a kormánynak, a haza elleni intézkedéseit előmozdítani. Mert bizony sok jeles tagja a hajdani oppositiónak vállalt kormányhivatalt, s igy egyes jel­lemeket kivéve, sohasem le­hetett az oppositió minden tagjáról tudni azt biztosan, hogy hazafiságból opponál-e vagy hivatalvágy terelte-e az oppositió útjára. S ki szenvedett ily politikai viszonyok közt ? a haza és a népek milliói, kik pol­gári s politikai jogokkal nem birva, s a nehány százezer kiváltságos nemes ur által elnyomva, csak is arra valának te­remtve, hogy tűrve és hallgatva, kiváltsá­gos zsarnokaik parancsának vakon enge­delmeskedjenek. Ha a hajdani kormány engedékenyebb, s bizalommal viseltetőbb lett volna az ak­kori oppositió iránt, mely nézetünk sze­rint haladni akart ugyan, de felforgatni nem, s ha a hajdani pártok, a haza javát tartva egyedül szem előtt, némely bel­ügyi kérdésekben, egymáshoz közeledtek volna, úgy a belügyi reformok terén, úgy anyagi mint szellemi tekintetben, sok üd­vöset és hasznosat hozhattak volna létre. Ily politikai helyzetben talált bennün­ket meghalt nagy hazánkfia gróf Szé­­csényi István, ki katonai pályáját elhagy­va, s a külföldön huzamosabb ideig neve­zetes tapasztalásokat szerezve, szeretett hazájába jött, hogy szerzett dús tapaszta­lásait polgártársai javára érvényesítse. — Elvoltunk akkor mind anyagi, mind szel­lemi tekintetben hanyagolva, s ennek részint a nemzetnek akkor uralkodott töredéke, részint pedig az akkori kormány volt az oka. Gróf Szécsényi tudván azt, hogy a két bajon egyszerre segíteni alig lehet, s tudván azt, hogy az anyagi hala­dást, a szellemi haladásnak is gyors lép­tekkel kell követnie; ő az anyagi téren való haladást tűzte ki zászlójára. E téren ő meglehetős sikerrel működött az akkori körülmények közt, s minden oldalról párt­különbség nélkül tisztelet tárgya volt. Nemsokára fellépése után azonban, talál­koztak hazánkfiai közt olyanok, kik Szé­csényi ellen oppositiót akarván képezni, a szellemi haladást tűzék ki irányadóul, s igyekeztek őt gyanúsítások által is nép­­szerűtlenné tenni. — Ily viszonyok közt mennyire haladtunk anyagilag és szelle­­mileg, tudva van minnyájunk előtt. Hogy nagyobb haladást nem mutathat elő tör­vénykönyvünk a 48. évhez legközelebb eső időszakból, ennek oka csak az, hogy a pártok nem tömörültek, s régi kiváltsá­gaikhoz nagyon is ragaszkodtak, a kor­mány pedig megszokott útjáról letérni nem akart. Ezen viszás politikai és sociális viszo­nyoknak véget vetett az 1847/8-ki tör­vényhozás. Mily viszonyok közti s mily rövid idő alatt alkottattak a fontos, de nagy részben ideiglenes 48-ki törvények, az tudva van előttünk, úgy­szintén az is, hogy ezen fontos törvényekben foglalt vívmányok gyümölcseit nem soká élvez­hettük , az ideiglenes törvények helyett, véglegeseket nem alkothattunk; szóval e nagy hirtelenséggel kiépített alkotmányos ut­at összeromboltatván, azon haladnunk nem lehetett. Az összerombolt alkotmányos ut helyett 1861-ben egy uj utat szándékoltak szá­mukra építeni. Az építőmesterek a terve­ket el is készíték, s az anyagot, melyből az ut építtessék meghatározván, a nemzet napszámosait meghívták az út kiépítésé­nek eszközlésére.­­ Ezek megvizsgálva a terveket és anyagokat, azt találák, hogy az eléjök terjesztett terv szerint, a meg­határozott anyagokból, oly utat építeni, melyen a magyar alkotmányosság sze­kere biztosan járhasson, lehetetlen.­­ A nemzet napszámosai tehát, ily viszonyok közt az építést nem eszközölhetvén, szét­oszolni voltak kénytelenek, s a nemzet kényszerült még néhány évig az alkot­mányosság áldásait nélkülözni. Végre a múlt országgyűlési többség­nek a fejedelem hozzájárultával sikerült, az alkotmányosság visszaállítását létre­hozni. — Természetesen figyelembe véve a pragmatica sanctiót, s a megváltozott politikai s társadalmi viszonyokat, a nem normális politikai viszonyok között nagy hirtelenséggel alkotott 48-iki alaptörvé­nyek némi módosításával. Ha ezen elkerülhetetlen módosítás fe­lett higgadtan gondolkozunk, s ha ezen módosítással visszaállított alkotmányos életünk lefolyt rövid egy pár évi eredmé­nyei után ítélve igazságosak akarunk lenni, őszintén be kell vallanunk, hogy a nemzet azoknak, kik az alkotmány ily módon történt visszaállításának eszközlői voltak, nagy hálával tartozik. Mai számunkhoz egy fél iv melléklet van csatolva. Szerda, sept. 15.1869. Belföld. Pest, september 14 . Csengery Antal f. hó 12-kén volt N.­­Kanizsán választói körében, hol nagy lelkesült­­séggel fogadtatott. A város ünnepélyesen fel volt díszítve zászlókkal. Az intelligentia pártkülönb­ség nélkül sietett a jeles képviselőt üdvözölni. A beszéd után, melyet Csengery választói előtt mondott, díszlakoma volt, s este fáklyás­menet. Egyelőre ennyit ez ünnepélyről a „P. Lt.“ után, míg nem saját levelezőnk tollából bővebben értesülnek olvasóink. A magyar­­óvári gazdasági intézet, mint a hivatalos lap mai száma jelenti, végleg rendeztetett. Az intézet, mely már a jelen év elejétől kezdve a magyar minisztérium vezetése alatt áll,­­ jövő október hó 1-jén , azaz­ az új tanév kezdetével már az új szervezet alapján nyílik meg. Az előadások német és magyar nyelven fognak tartatni oly módon, hogy min­denkinek módjában lesz minden egyes tantár­gyat akár németül, akár magyarul hallgatni s a vizsgát is bármelyik nyelven tenni le. Az újon­­ kinevezett tanárok nevei legközelebb fognak hi­vatalosan közzététetni, s egyelőre is elmondhat­juk, hogy egytől egyig jeles tanerők neveit ol­­vasandja a közönség, kikben az intézet eddigi magaslata megtartásának, sőt emelésének zálo­gát kirondja. Pest, sept. 11. (Dr. Konek Sándor tanár úr és a „Századun­k.“) A Sz. dr. K­o­n­e­k Sándornak nem­régiben egy czik­­ket szentelt, melyben háromrendbeli megtáma­dásban részesíté : megtámadta őt mint tanárt, a mennyiben dr. Kőnek saját személyében a sta­­tistikai mellett az egyházjogi tanszéket is egye­síti ; továbbá megtámadta őt nézeteiben, a meny­nyiben „a legnehezeb kaliberű ultramontán“­­nak mondja, s végre megtámadja mint szaktu­dóst a mennyiben a „Sz.“ szerint dr. Konek Sándor egész tudományos „habenje“ volna, egy szakmájában vetélytárs nélkül áll; s mind ezt felereszti még a nevezett lap kevésbé fontos remarqueokkal. — E támadás ellen egy czikket vettünk, melynek veleje a következőkben von­­ható össze , a­mi mindjárt az utolsó vádat illeti.

Next