Pesti Napló, 1869. december (20. évfolyam, 276–300. szám)

1869-12-01 / 276. szám

Ország­gyűlés. A képviselőház no­v . 30-án tartott ülése. Elnök: Somssich Pál. J­e­g­y­z­ő­k: Mihályi Péter, Bujanovics Sán­dor. A kormány részéről jelen vannak: Gorove István, b. Bedekovich, gr. Festettek, b. Eötvös, Lónyay s Horvát Boldizsár miniszterek. A múlt ülés jegyzőkönyvének észrevétel nél­küli hitelesítése után, elnök a gaz­dasági bizott­ság részéről tesz jelentést, melyben két ország­gyűlési hivatalnok végkielégítésére 100—100 frt. kéretik. A képviselőház ezt megadja. Kemény­fy János, Ormos Sándor, Harkányi Károly több rendbeli kérvényt nyújtanak be, melyek az illető bizottságokhoz utasíttatnak. Román Sándor: Észrevételeket akar tenni Horvát igazságügyi s Rajner Pál belügyminisz­ter által a tó­­lusi interpellációkra adott vála­szokra, minthogy a válaszok alkalmával nem volt az ülésen jelen. Elnök: A házszabályok értelmében figyel­mezteti szónokot az iránt, hogy az interpellációk­­ra adott miniszteri válaszokat a ház annak ide­jében tudomásul vette, így tehát azokhoz többé hozzá­szólani nem lehet., Román Sándor: Hosszas indokolással e kö­vetkező határozati javaslatot terjeszti elő: Határozati javaslat. Tekintve azt, hogy a ház szabályai nem in­tézkednek, azon esetről, midőn egy interpelláló képv. az illető miniszter által adott felelet alkal­mával az ülésben esetlegesen nincs jelen s ha váljon ez által az illető képv, elveszti e jogát, hogy a miniszteri feleletre észrevételeit megte­hesse . Tekintve továbbá azt, hogy a ház szabályaiban ilynemű jogvesztésről egy szó sem fordul elő, valamint józanon nem is fordulhat elő . Tekintve végre azt, hogy már esetek fordul­tak elő e házban, midőn az interpelláló képvise­lők ezen természetes joguktól elültettek ; tiszte­lettel kérem a képv. házat határozatilag kimon­dani, miszerint : „Azon előfordulható esetre, ha az interpelláló képv. a miniszteri felelet alkalmával az ülésben jelen nem volna, sértetlenül tartassák fel azon alkotmányos joga, hogy az akadály megszűnte után azonnal legelső megjelenésekor az ülésben észrevételeit a miniszteri feleletre megte­hesse. “ E határozati javaslat ki fog nyomatni s napi­rendre tűzetni. Ugyancsak Román Sándor több tófalvi lakos­nak kérvényét nyújtja be aziránt, hogy az el­lenük hozott harmadbirósági"itélet megsemmisit­­tessék , és az egész per a jelenlegi m. kir. curia legfőbb itélőszékéhez felterjesztessék. Ezen kérvény a kérvényi bizottsághoz uta­­sittatik. Kollár Antal : A pénzügyminiszterhez inter­­pellatiót intéz aziránt: Miért nem adatnak vissza Esztergom városának a bécsi kormány által 1866 ban minden jogalap nélkül s katonai erővel elvett, s a magyar kormány által 1867-ben á­t­vett 59.965 frt 50 kv. értékű államkötvé­nyek ? Ezen interpellatio a pénzügyminiszternek kiadatni rendeltetett. Gorove István: Németh Albert képviselő úr, a következő interpellátiót, illetőleg interpel­­latiókat intézte hozzám. Van-e tudomása a mi­niszter úrnak a Heves megye Tiszanána posta állomásán történt 60­.­ forintot tartalmazó levél elsikksasztásáról és van-e tudomása Török Sán­dor jelleméről, múltjáról, képességéről stb. to­vábbá, történt-e nyomozás s minő stádiumban van az ? Igenis t. képviselő úr­­i okom van tudomásom azon postaügyről, mely interpellátiójára alkal­mat nyújtott. Deutsch Gábor és József pesti ke­reskedők folyó év augustus 20-án hatezer fo­rinttal te­helt levelet adtak fel megbízottjuk Neumann Gyula czíme alatt a tisza-nánai pos­tára intézve. Később néhány hét múlva e keres­kedők felszólítást intéztek a postaigazgatóságá­hoz a­miatt, hogy ezen hatezer forintos levél a tisza-nánai posta által megbízottjuknak Neu­mann Gyulának állítólag nem kézbesíttetett. E felszólítás következményének természetesen an­nak kellett lenni, hogy a postaigazgatóság ré­széről a vizsgálat e postaügyben elrendeltetett. E vizsgálat eredménye azonban az jön, hogy a Tisza-nánai postamester Török Sándor előmu­tatta azon­ leadási revényt, vagy mint nevezni szokták receptssel, mely által igazoltatik az, hogy ő Neumann Gyulának a hat ezer forintot tartalmazó levelet aug. 24-én kézbesítette. Elő­­mutattatott azután a panaszlók megbízottjának Neumann Gyulának saját aláírásával erősített nyugtája, ki az aláírást nem tagadta, sőt elis­merte, hogy az csakugyan saját kézirása, azon­ban daczára ez elismerésnek, azt állította, hogy ő nem a hatezer forintos levelet kapta meg, ho­nora azon hiedelemben írta alá e leadási revényt, vagyis az. u. n. postai nyugtát, mintha ő a mel­lett ajánlott levelet kapott volna, a postamester azonban neki mégis nem ajánlott, hanem csakis egyszerű levelet kézbesített. Neumann erre a postamestert állítólag figyelmeztette is, aki azt f­­elé, hogy ajánlott levél nem is érkezett az ő czíme alatt, és ő­­gy más levelet neki átadni nem tud. A vizsgálat folyama alatt azonban felszólítta­­tott Neumann Gyula, mutatná tehát elő azon egyszerű postalevelet, melyet ő, állítása szerint, a hatezer forintot tartalmazó levél helyett ka­pott. Erre Neumann előmutatott egy egyszerű levélborítékot, melyen sem a postajegy nem volt átbetűzve, mint történni szokott, sem pedig az úgynevezett fel- és leadási postabélyeg nem volt meg, tehát ez esetben sem a pesti, sem a nánai postabélyeg nem volt reá nyomva, így tehát oly levélborítékot mutatott elő, mely pos­tát soha sem látott. Igen sajnálom, te­hát, hogy becses idejüket ily részletekkel kell igénybe vennem (Németh A. közbeszól: „De szükséges!“), hanem el kell, legalább is ezt mondanom, mert nekem a postai kincstár érdekének veszélyeztetése nélkül , a kellőleg kiállított okmányt, vagyis az aláírt recepissét olyannak kellett tekintenem, melylyel magát a tiszanánai postamester Török Sándor teljesen igazolta, valamint e mellékkörülmé­nyekből meg kelle erősíttetnem azon határoza­tomban, hogy a magát így igazolt postamester­nek, miután a vizsgálat alatt hivatalától felfüg­gesztve volt, postamesteri hivatalában visszahe­­lyeztetését elrendeljem. Még inkább sajnálnám azonban te­hát, ha e válasz, melyet előadni szerencsém való, legke­vésbé is nehezítené akár a panaszlót, akár pa­­nasztottat magán­sérelmeiket törvény útján ke­resni. Teheti azt úgy a tiszanánai postamester Tö­rök Sándor megtámadott becsületének megtor­lása tekintetéből, valamint a panaszló teljes kár­talanítása érdekében a postaigazgatóságnak meg van hagyva, hogy a törvényszéknek annak fel­szólítása következtében azon vizsgálati iratokat szolgáltassa ki (Helyeslés). Mi okból neveztetett ki Török Sándor, — azt méltóztatott a képv. urnak kérdezni — posta­mesternek. (Halljuk! Zaj.) Török Sándor kine­veztetett folyamodásához mellékelt azon bizo­nyítványainak alapján, melyek szerint az egyik tanúságot tesz arról, hogy Török Sándor 5 éven át 1862 - 1867-ig Doboczky László főszolgabíró aláírása által az együdti hivatalt józan élete, példás jelleme és becsületessége által nem csak az ő, hanem az egész kerület bizalmára be­töltötte; kineveztetett továbbá azon bizonyítvány alapján, mely alá van irva Szederkényi Nándor Hevesmegye aljegyzője által, melyben az állita­­tik, hogy Török Sándor az alispán előterjesztése folytán a bizottmány beleegyezésével a főispáni helytartó által 1867. julius 22-én tiszteletbeli es­­küttnek kineveztetett, kineveztetett azért, mert Török Sándor nekem oly férfiak ált­a­lön aj­ánlva, kik tiszteletemet és bizalmamat teljes mértékben bírják. (Helyeslés a jobbon ) Németh Albert: Többszöri félbeszakítások közt hosszasan válaszol a miniszter beszédére, s igen élesen kikel Török Sándor tiszanánai pos­tamester ellen. Gáncsolja szónok továbbá a ke­reskedelmi minisztert azért, hogy a tiszanánai postamesteri állomásra Török Sándort alkal­mazta 850 frtnyi évi fizetéssel, daczára annak, hogy ezen állomásra 450 frtnyi fizetéssel ajánl­kozott egy a postakezelésben járatos postatiszt. Gorove István kereskedelmi miniszter. Én többé a tárgyhoz hozzászólani nem kívánok, ha­nem a t. képviselő úrnak meg kívánom jegyezni, hogy ha parl­amenti illemet és házszabályokat méltóztatik ismerni, akkor tudni kellene azt is, hogy a miniszter nem egyes képviselőtől vesz át iratokat, hanem a ház határozatánál fogva az elnökség útján kapja azon irományokat, melyek­nek közlését vele a ház elhatározza. (Helyeslés a jobbon.) Magára a tárgyalás formájára nézve pedig azt jegyzem meg, hogy ha a ház kívánja, hogy ilyen tisztán hivatalt illető dolgok mintegy vizsgálatként a ház előtt tárgyaltassanak, s hogy a ház az azok feletti bíráskodásban vegyen részt, akkor méltóztassék eddigi szokásaitól s egyálta­lában minden parliamentáris szokásoktól eltérni s azt nekem határozottan kötelességemmé tenni, akkor igenis kész leszek mindazon állításokra, melyeket a t. képviselő úrtól hallottam, tökéle­tesen, részletesen válaszolni, de, a­mint már elő­adásomban megjegyeztem, igen sajnálnám, hogy ha a panaszlól a törvény útjától elzárni akar­nék (élénk helyeslés a jobboldalon), sőt ré­szemről ezen ügynek elősegítése azáltal nyilvá­níttatott, hogy meghagytam a postaigazgatóság­nak, miszerint — mihelyt a törvényszék ezen vizsgálatnál szükséges okmányokat követelni fogja, azokat azonnal szolgáltassa ki. (Élénk helyeslés a jobbon.) A­mi pedig a t. képviselő úrnak azon utol­só állítását illeti, hogy a kineveztetés előtt talál­kozott valaki, ki kisebb fizetés mellett — mint a­hogy a fizetés rendszeresíttetett — volt kész el­vállalni a postamesterséget (Derültség) azon egyszerű megjegyzése van, hogy méltóztassék önmagának számot adni arról, vájjon egyáltalá­ban helyes eljárás volna-e a postaállomásokat úgy­nevezett minuendo licitátiókon eladni. (Elénk helyeslés és derültség.) Ezután felvétetvén a napirend, legelőször fel­szólal Csáky Tivadar gr.: T. ház! Nevezetes az, hogy Simonyi Ernő képv. ur éppen akkor, midőn abbeli kívánságának adott kifejezést, vajha a szónokoktól valami újat hallana, maga is oly dolgot hozott fel, melyet mindnyájan már igen régen tudunk, t. i. azt, miszerint az ő kívánsága körülbelül abban pontosul össze, hogy a jelen kormány álljon félre és adjon helyet másnak. Ismerjük t. hát azon mondatot: „Ote-toi de la, que je m’y mette“, hanem azt hiszem, hogy ez jelenleg még nagyon is időelőtti. E tekin­tetben kényszerítve leszünk a t. képv. urat még egy kis várakozásra, egy kis türelemre kérni. (Derültség.) Különben úgy hiszem, hogy kö­szönettel tartozunk a t. képviselő úrnak ezen kifejezésért, (halljuk) mert az én felfogásom szerint ezen kifejezésével e vitában saját és az egész ellenzék álláspontját jellemezte. És azért nem is csodálkozom , hogy az igen t. pénz­ügyminiszter úr a jelen vita alkalmával oly heves támadásoknak volt kitéve. Ez uraim taktika, és pedig oly taktika, mely nem a mi­­. ellenzékünk találmánya, hanem tulajdona minden ellenzéknek az egész világon. Ódon taktika ugyan, de szerintem nagyon ügyes. Mert az ellenzék egy kérdésnél sem számíthat annyira rokonszenvre a közönségnél, mint épen a pénzkérdésnél, főleg ott, a­hol számadás­ról van szó. Mert természetes szövetségesre talál azon gyanú érzésében, mely ösztönszerűleg tulajdona minden embernek ott, a­hol pénzről, főkép a hol számadásról van szó. így van ez mindenütt (igaz!) és különösen minálunk, a­hol az adófizetést egy igazságtalan kényszernek, majdnem a rablás egy privilegiált nemének szeretik tekinteni. Én a mondottakkal nem akarok egyebet elérni te­hát­ mint azt, hogy a jelen discussiót valódi színében tüntes­sem fel. Nem arról van itten szó, szerintem, hogy a­mint hallottam, a szegény nép belátást és meg­nyugvást nyerjen adófillére kezelése tárgyában, ez te­hát egy hangzatos frázis és nem egyéb. Itt arról van szó, egy a szigorú ellenőrzés palástjába burkolt általános rohamot intézni a pénzügyminiszter személyében az összes kor­mány ellen és annak rendszere ellen. (Felkiál­tás a jobbon: Igaz!) azon rendszer ellen, mely ha egyebet nem, de visszaadta ezen or­szágnak politikai életét. (Felkiáltások a jobb­oldalon : Igaz! Úgy van!) S hogy a jelen dis­­cussió pártkérdéssé alakult át, annak bebizo­nyítására azt hiszem, elégséges, hogyha Simonyi Ernő t. képviselőtársunkra hivatkozom, a­ki ugyanis tegnapi beszédének elején sok szép dolgot mondott pártállásról, pártfegyelemről, melyek — a­mint hallottam — a jobboldalon bomlófélben vannak, hanem a mint tapasztalni szerencsénk van, nagyon is fennállnak és szigorúan kezeltetnek a tisztelt ellenzék kebe­lében és épen erre vonatkozólag igen feltűnt nekem Máriássy Béla­­ képviselő úrnak egyik mondata, igaza van, hogy otthon kell szennyes ruhánkat mosni,de ha a mosás előtt az ablakba függesztjük, akkor mindenki láthatja, hogy csakugyan szennyes. És épen mivel én ezen kérdést jelen stádiumában tisztán politikai kérdésnek tekintem, természetesnek tartom, hogy az ellenzék minden ütegeit viszi az üt­közetbe, és hogy a t. pénzügyminiszter úr dialektikájának egész erejével száll sajá vé­delmére. Én ha tehetségem meg is­ engedné, a fényes szónoklatok terén nem akarom az előt­tem szólókat követni, csak a t. ház engedel­mével igen szárazon akarok ezen száraz tárgy­hoz szólani. Három indítvány fekszik előttünk: a pénz­ügyi bizottság véleménye, Ghyczy Kálmán és Justh József t. képviselő urak határozati ja­vaslata. Az én szerény felfogásom szerint ezen három véleménynek egyike sem egyez meg az itt sokszor idézett 1848-ik évi 3-ik t. ez. 37. §-val, mert azon három indítvány mindenike a szám­adások felülvizsgálatának egy bizonyos részét a számvevőszékre akarja bízni, azon szám­vevőszékre, melyről az 1848-iki törvény nem szól és nem is szólhat, miután az sem akkor nem létezett, de jelenleg sem létezik, és az idézett törvény a vizsgálat összes teendőit magára a képviselőházra bízza. Már most azon körülményből, hogy az in­dítványozók egyike sem kíván e tárgynál szo­rosan ragaszkodni a törvény betűjéhez, nem vonható egyéb következés, mint az, hogy ez jelenleg vagy lehetetlen, vagy nem czélszerű. Az ily szerintem kényes állásban azt tartom, hogy a törvényhozó testület egyebet nem te­het, mint megvizsgálni, vájjon a törvény szel­leme megengedi-e annak betűitől való eltérést és vájjon czélszerű­-e ez, vagy nem ? Mindkét kérdésre határozottan igennel kell válaszol­nom. Ugyanis kétségtelen a képr­­háznak azon joga, hogy a számadások átvizsgálási módo­zatait maga szabja meg; az is természetes és nem tagadható senki által, hogy a számvevő­­szék a számtani vizsgálat megtételére sokkal alkalmasabb, mint bármely bizottsága a ház­­nak. Így állván a kérdés, szükséges lesz meg­vizsgálni, hogy az előttünk fekvő módosítvá­­nyok közül melyik a legczélszerűbb. Ghyczy Kálmán, tiszt, képviselő­társunk nem akar egyebet, mint a pénzügyi bizottság, és épen mert ugyanazt akarja, kívánja a pénz­ügyi bizottságot felszólítani arra, hogy a beadott a számvevő­szék felállításáról szóló törvény­­javaslatot, illetőleg véleményét terjeszsze a ház elé — mt hiszem, külön vitatás nélkül is al­kal­­masint legközelebb meg fog történni. Justh J. barátom határozati javaslatát, mi­vel én is nevén szeretem nevezni a gyer­meket — a pénzügyminiszter véleményének tekintem. Én ezen két eltérő indítvány közt elvi különbséget nem látok. Ugyanis a pénz­ügyi bizottság mit kíván ? Szigorú megvizsgá­lását a zárszámadásoknak. De kérdem: a pénz­ügyminiszter megtagadja-e azt? Az egész kü­lönbség csak abban áll, hogy a pénzügyi bizott­ság azt kívánja, miszerint a zárszámadások a felállítandó számvevőszék által vizsgáltassanak meg előbb számtanilag és tételek szerint, és terjesztessenek azután a parl­ament felülvizsgá­lata alá. Nem tagadja senki, a t. pénzügyminisz­ter sem, hogy a rendszeres eljárás ez, és bizo­nyára, ha a számvevőszék föl lesz állítva, miná­lunk is úgy lesz, de nem is lehetne másképen. A pénzügyminiszter úr azonban jelenleg kivé­telesen azon nézetben van, hogy a zárszámadá­sok tételek szerinti és parliamentáris megvizsgá­lása eszközöltessék mindjárt, a számtani meg­vizsgálás pedig azután bizassék a fölállítandó számvevőszékre. Itt tehát nézetem szerint csak az jöhet tekintetbe, vájjon ezen tételek szerinti parliamentáris átvizsgálást a képv.­ház bizott­sága képes-e teljesíteni vagy nem és vájjon az átvizsgálásnak ekkénti megosztása fölmenti-e legkevésbé is a pénzügyminisztert a felelősség alól. A­mi az elsőt illeti, az előttem már igen helyesen bizonyíttatott be, hogy egy 24 tételből álló zárszámadás átvizsgálása lehetséges, de azt az 1848. törvény sem tartotta lehetetlennek, mert különben nem bírta volna az átvizsgálás összes teendőit, épen a képviselőházra. Ha tehát már ezen tételek szerinti átvizsgálásra, mint többször hallottam említeni, bátorság szük­séges , én részemről bocsánatot kérek, ha azt mondom, hogy vakmerőségnek tartom azt, egyes kiszakított tételek, vagy egyes összefüg­gésben nem álló számok elősorolásával vala­mit számtanilag bizonyítani akarni (helyeslés, jobbon) valamint azt is előre kimondani egy számadásra, mely meg sem lett vizsgálva, hogy az rész, és így előre is gyanút kelteni a közön­ségben azon számadások irányában (Tetszés a jobb oldalon) sőt mi több, megingatni a honpol­gárok keblében a bizalmat az államvagyon lelkiismeretes kezelése iránt. (Élénk helyeslés a jobb oldalon; Mozgás a balon). Ez szerintem bi­zonyítékok, vagy legalább is igen alapos gyanú okok nélkül nem egyéb, mint morális békeza­­­­rás. (Zajos tetszés a jobb oldalon; mozgás a bi­ on). A másik kérdést, t. i. a felelősséget ille­tőleg igen meddőnek tartom azon állítást, hogy a tételek szerinti megvizsgálás elszakítása által a számtani vizsgálattól, a pénzügyminiszter úr fe­lelősségétől felmentetik. Hiszen te­hát, a pénz­ügyminiszternek valóságos parl­amenti felelős­sége csakis a tételek szerinti átvizsgálás, s csak­is a parl­amenti átvizsgálásnál van kérdésben, míg a számtani átvizsgálásnál a pénzügyminisz­ter csak azon anyagi felelősséggel tartozhatik, melylyel tartozik minden bármely alapot ke­zelő államhivatalnok. De a netán előforduló számtani hibák nem is terhelhetik egyenesen a pénzügyminisztert, mert nem a pénzügyminisz­ter az, ki a felszámítást teljesíti, nem a pénz­ügyminiszter az, ki a pénztárakat kezeli; ily hibák tehát csak a pénzügyminisztérium bár­mely közege által történhetnének, s ha előfor­dulnának, bizonyosan a pénzügyminiszter úr kötelességét teljesítené s az illető közegeket fe­lelősségre vonná, illetőleg kártérítésre köte­lezné. (Felkiáltások jobbról: Igen, úgy van! Mozgás a baloldalon.) A mondottak után t.­hát (halljuk!) ki kell jelentenem azt, hogy én egész készséggel hoz­zájárultam volna a pénzügyi bizottság vélemé­nyéhez, ha a pénzügyminiszer úr ellenkező né­zetet nem nyilvánított volna. (Nevetés a balol­dalon. Felkiáltás : Nagyon jó indokolás!) tessék indokolásomat meghallgatni és azután nevetni! Én nem kutatom azon indokokat, melyeknél fogva a pénzügyminister úr szükségesnek látta eltérő nézetet nyilvánítani; de bocsásson meg a t. pénzügyminister úr, én annak szükségét ré­szemről át nem látom, mert a pénzügyminister úr, mint azon kormány tagja, mely a képviselő­ház többségének kifolyása, annak bizalmával is bír, bátran tovább viselhette volna néhány hó­napig a múlt kezelésért való felelősséget, a gya­núsítások pedig számba nem vétethetnek oly ál­lásban, mely állás a fejedelem és képv.­ház több­ségében, bizalmában gyökerezik, a gyanúsítások­hoz pedig nagyon t. pénzügyminister úr hozzá­szokhatott; már különben gyanúsításoknak min­den magyar pénzügyminiszer és egyáltalában a világon minden pénzügyminister ki volt és ki is lesz téve. (Halljuk!) Ezen alkalommal meg akarom jegyezni azt is, hogy én az 1867-ki 10 évnek nem kölcsönözhe­tem azon tág értelmet, melyet annak Justh Jó­zsef t. barátom és mások adtak, mert én a képr.­háznak azon megszorítását nem fogadhatom el, hogy a zárszámadások feletti vizsgálatot még az év folytán minden körülmények közt befejezni tartozik. Ezek után szükséges, hogy indokoljam, hogy miért pártolom mégis nagyon t. minister úrnak nézetét. Pártolom azt először is azért, (jobbról : hall­juk!) mert ha nem is látom és nem is láttam szükségesnek, hogy a pénzügyminiszer úr azon­nal kérje ki a képv.­ház verdiktumát kezelése felett, de miután azt kérte, méltányosnak nem találom azt tőle megtagadni. Másodszor párto­lom azért, mert az által, hogy a zárszámadások parli­amentáris átvizsgálása vétetik elő,kiker­ülj­ük a parliamentáris átvizsgálás nélküli számadások felhalmozását, a­mi minden esetre nagy baj, mert minél később veszszük elő az átvizsgálást, annál csekélyebbé válik a vizsgálat pontossága és szigora s következésképen az átvizsgálás értéke is. Pártolom végre és főleg azért, mert mint már kifejeztem volt, ezen kérdés a discussio által tisztán politikai kérdéssé tétetett. Ha természe­tesnek találtam is azt, a­mint találom most is, hogy a t. ellenzék ezen a téren támadja meg a kormányt és annak rendszerét, én, ki kormány­­párti vagyok, nem érezhetem magamat hivatva arra, hogy a t. ellenzéket ezen térre kövessem. (Helyeslés a jobbon.) Lehetnek, létezhetnek, sőt léteznek is olyanok, kik örülnének annak, ha a magyar kormány de­ficitekkel küzdene. Én részemről örvendek azon sikernek, a­melyet financiális tekintetben elértünk, melyet a pénzügyminiszer úr előterjesz­téseiben e háznak bejelentett és azt kívánom, hogy ezen eredmény valódisága felett naponként terjesztett gyanú egyszer alaposan c­áfoltassék meg s óhajtom, hogy az ország minél előbb ve­hesse autentikus és hivatalos megerősítését ezen kedvező eredménynek a képviselő­ház szigorú és alapos átvizsgálása alapján. (Helyeslés a jobb oldalon.) Végre te­hát még egy észrevételt bátorkodom előhozni.Mindaz,a­mi a­z. ellenzék részéről a szám­adások lényegére nézve mondatott, véleményem szerint vagy a vizsgáló bizottsághoz vagy a meg­történt vizsgálat utáni vitához tartozik. Ennek jelenleg szerintem értéke nincs, de nem is lehet, mert itt nem arról van szó, vájjon a benyújtott számadások helyesek-e vagy nem, nem is arról van szó, vájjon azok megvizsgáltassanak-e vagy sem, mert ebben mindenki egy véleményben van; de tisztán csakis arról, hogy mi módon vizsgáltassanak meg . (Igaz!). Pártolom Justh József képv. társam javaslatát. (Élénk helyes­lés. Nagy zaj, sokan eltávoznak.) Elnök: Nem függesztettem még fel az ülést t. ház! Szakácsy Dániel. Lehetetlennek tartja a számadások megvizsgálását, mivel véleménye szerint nincs is alap, mely szerint azokat egyál­talán eszközölni lehetne, ezzel kapcsolatban te­hát szónok azt hiszi, hogy az 1867. és 1868. évi számadásokat még akkor sem lehetne gyöke­resen átvizsgálni, ha az 1867. évi is beadatnék. Gyökeres orvoslást tehát csak úgy vél elér­hetni, ha Ghyczy Kálmán hat­ javaslata fogad­tatik el. Szól aztán többet az országos baloldal­ról trt. Tóth Vilmos államtitkár: A tár­gyalás alatt levő bizottsági jelentés és a két ha­tározati javaslat beadói mindnyájan megegyez­nek abban, hogy a pénzügyminiszter által beadott zárszámadások egy szakértőkből alakí­tandó számvevőszék által megvizsgáltassanak. Eltérés, nézetem szerint csak ott forog fenn, hogy míg­­ barátom Justh J. határozott, fennálló törvényre hivatkozik, addig a bizottság kisebb­sége és többsége, nemkülönben Ghyczy Kálmán csak az államszámvevőszék felállításának szük­ségességére fekteti a fősúlyt. Indítványozom tehát­ Justh J. határozati javaslatának elfogadá­­sát-Én részemről nem vagyok képes ezen határo­zati javaslatban az emlegetett ellentétet felfedez­ni. A fennálló törvényekkel való ellenkezését sem látom át, valamint nem fogadhatom el Tisza K. képviselő úr azon vádját, mintha azok, kik e határozati javaslatot pártolják , az 1848-diki törvényeket akarnák kijátszani, sőt épen a fennálló törvényekre támaszkodva, védjük né­zetünket. (Helyeslés jobbról.) Szónok ezután még Simonyi É.­s Várady né­hány észrevételeire felel s végül felemlíti, hogy e hat­ javaslatnak még azon előnyös következmé­nye is lesz, hogy mindazon vádakat, melyeket a zárszámadás ellen az ellenzéki sajtó fölhozott, fényesen meg fogja c­áfolni. Elismeri, hogy az ellenzéknek természetes törekvése minden al­kalmat fölhasználni a kormány megbuktatására, de viszont a kormánypárt kötelességének tartja a kormányt,mely hivatásának eddig is megfelelt s jövendőben is meg akar felelni, minden alka­lommal támogatni. — A temesvári fakérdést, igaz, föl lehetne hozni a mellett, hogy várjunk egy évig, majd kiderül ez esetben is a pénzügyér ártatlansága, s ő ez okoskodást elfogadná, ha itt fontos­, az egész országot érdeklő tárgyról nem volna­ szó , ha az egész ország hitele nem forogna kérdésben. Lehetne e ugyanis egy oly országnak hitele, melynek pénzügyére oly számadás nyújt be, melyet a képviselet ítélete szerint meg­vizsgálni nem lehet. Beszédét e nagy nyomatékú szavakkal fejezi be . Én tehát a halasztást az országra nézve ká­rosnak, a pénzügyminiszter arra a legnagyobb mértékben méltánytalannak tartom, de azt hi­szem te­hát, hogy mindkét pártra nézve kívá­natos és szükséges, hogy ezen számadások mi­előbb megvizsgáltassanak. (A baloldalra mu­tatva). Ön­­nek azért, hogy vádjaikat mielőbb beigazolják, minekünk azért, hogy alkalmunk legyen felmutatnunk, miszerint Magyarország pénzügyi helyzete két évi kezdet után olyan , a­minővel a kezdő államok közül Európában egy­sem dicsekedhetik (élénk helyeslés jobbról. El­lenmondás balról), hogy alkalmunk legyen be­bizonyítani, miszerint ezen kormány a k­irály és nemzet bizalmára továbbra is érdemes. (Élénk tetszés jobbról.) Ezért pártolom én Justh József t.-barátom határozati javaslatát. (Élénk helyeslés jobbról.) Vukovich Sebő Csáky azon érvére, misze­rint a balpárt csak gyanúsítni akar, azt feleli, hogy ezzel nem mondott újat, mert az ellenzék­nek alapja mindütt a bizalmatlanság, Ghyczyt az ország hálájára tartja érdemesnek a zárszám­adásban­ kutatásaiért. Ghyczy javaslatát a leg­­czélszerűbbnek tartja, mivel ő csak azt ajánlá, mit a pénzügyi bizottság a legszabadabb nemze­tek példájára javasolt. A számszék nemcsak számok fölülvizsgáló testülete, hanem a legfon­tosb alkotmányos jogok biztosítója. A felelősség nagyságát nem lehet ellenük fölhozni, mert mi­nél nagyobb az, annál óhajtásra méltóbb a fele­lősséggel tartozók előtt a minél szigorúbb meg­­vizsgáltatás. Nem lehet elnézésről sem ez eset­ben már szó, mert ilyet csak gyenge kormány kérhet, az országos hitel pedig és az által fog szenvedni, ha sohasem jövünk ki a pénzügyi provisóriumból. Legkülönösebbnek tartja, ha az hozatik föl ellenök, hogy a 48-iki törvények ér­telme ellen cselekszenek, hisz e törvények czélja az csak nem lehetett, hogy a pénzügyek rendel­lenesen kezeltessenek. Lónyay minden tettét és munkáját a legbecsületesebb szándék eredményé­nek tartja, de midőn az ellenzék padján ül, kö­telességének tartja őt ellenőrizni. Ha Justh ja­vaslata elfogadtatik, úgy ő ezt mint Lónyay nagy befolyásának diadalát tekintendi, ha azonban kívánságáról lemondana, úgy az alkotmányos jo­gok biztosításának előhajczosává lenne. Pártolja a pénzügyi bizottság javaslatát.Végül még beszéd­közben Hoffmann azok, a bírák felelőssége fölötti vita alkalmával mondott szavait is idézte, mely szerint a többség a kormánytól függ, mire H­o­f­f­­m­a­n P. kijelenti, hogy ő ily badarságot sohsem mondott, hanem igen­is azt, hogy a kormány függ a képviselőház többségétől. B. Kemény Gábor: Csak az ellenőrzési fel­adat előadását látja az ellenzék ezélzatának. A többség, ha Justh javaslatát el fogja fogadni, úgy azt nem azért teendi, mert az Kónyay né­zetét képviseli, hanem mert az magának a több­ségnek is szilárd meggyőződése. Szónok ezután így folytatja : Két törvény van, melyet számtalanszor hal­lottam idéztetni a közelebbi napokban, melyben szó van a zárszámadásokról, és a háznak e rész­ben hozandó határozatáról. Mind akettő a zárszámadások megbírálásáról s az e tekintetben hozandó végzésről csak mel­lesleg szól. Nekünk, mint felemlítette Vukovics Sebő J. képviselő­társam, hogy az igazságügyminiszter­nek szokása azt mondani, hogy az 1848. törvé­nyek csak skizzírozták a dolgok állását, tovább építeni s a szerint kifejteni hivatásunk. Ez a leghatározottabban áll, és ez nem szen­ved kétséget előttem. Hogyha tüzetesen szólott volna az 1848 vagy valamely 1867, 1868-iki törvény a zárszámadások megvizsgálásáról, s az országgyűlésnek e részben hozandó határozatá­ról s felállította volna a legfőbb számvevőszéket, és ellenőrző hatóságot, nem kételkedem, hogy meg lenne határozva benne az idő, hogy ne le­hessen kétség a­felől, hogy mikor kell a zárszá­madások megvizsgálásának történni. Azonban, mindez egész határozottsággal nem történik. Ámbár felfogásom szerint a törvény­nek szelleme és szavai is tisztán oda czéloznak, hogy még azon esztendőben, mikor a zárszáma­dás beadatik, az mindenesetre tárgyaltassék az országgyűlés által — és e tekintetben végh­atá­­rozat mondassák. Azonban rendkívül nagy érv lenne, ha az be­­bizonyittatnék, hogy a zárszámadások megvizs­gálása lehetetlen; ha bebizonyittathatnén az, hogy nem lehet máskép mint alaposan be­­hatólag és csak oly módon eszközölni, mely által az országgyűlésnek azon joga, hogy a mi­nisztériumot felelősségre vonja, a pénzügy kö­rüli eljárásra nézve fel lenne áldozva. De mi következik ebből ? Elfogadható volna-e akár a pénzügyi bizottság, akár pedig­­. képviselőtár­sam Ghyczy Kálmán határozati javaslata ? Nem. Nagyon helyesen jegyezte meg vélekedésem szerint Simonyi képviselőtársam, hogy az 1848 . 4. t. ez. 6. § ra nem lehet hivatkozni itt, mert a törvény által módosíttatott. Igen­is módosítva van törvény által. Nem kívánok arra hivatkoz­ni. De hivatkozhatom mindazon törvényekre, melyek nincsenek módosítva,és itt azon törvény, mely 1848-ban hozatott az 1867-ik törvényczikk által nem a részben módosíttatott, hogy ne tartoz­nék a számadásokat megvizsgálni, hanem az egyéb parliamentáris viszonyokra vonatkozik. A dolog természete azt hozza magával, hogyha magában a törvényben nincsen is határozottan benne a felelősség, az idő, mikor annak ér­vénybe kell lépni, hogy az nyomán akkor tör­ténjék, mikor a zárszámadások beterjesztetnek, és annyival is inkább, ha egy egész sereg be­széd, oly aggodalmaskodó és mint talán gyanút keltő, sötét háttér áll elő, melyben a bizalmat­lanság denevérei seregesen röpködnek, és nem­csak magát a kormányt gyanúsítják, de maga az országgyűlés ellen is bizalmatlanságot ter­jesztenek el az országban; ugyanazért szónok is nagyon szükségesnek tartja azon törvényt, mely szerint a számvevőszék a zárszámadásokat megvizsgálná, s ez esetben helyeselné is Ghyczy indítványát, de mivel az még nincs, a legczélsze­rűbb eljárásnak tekinti Justh javaslatát, s ugyan­azért pártolja is azt. (Sajnáljuk, hogy e beszéd a kőnyomatú or­szággyűlési tudósításban oly zavaros szövegben küldetett a hírlap-szerkesztőségekhez, hogy tö­mörebb kivonat készítése lehetetlen. A szerk.) Mocsáry Lajos kiemeli, miszerint Ghyczy egész beszédében a legcsekélyebb vádat sem látja Lónyay ellenében. Ő azt óhajtaná, hogy ez esetben a jobboldal is elfogadva a balpárt néze­tét, egy osztatlan számadásra vonó testületet képezzen, s magát az egész ház a pénzügyőr természetes ellenfelének tekintse. Ha a többség most győzne, ő ezt a legveszélyesb pr­ecedens­nek tekinti alkotmányos jogaink feladására néz­ve, mert ha már a közösügyi költségeknél osz­tatlan befolyásunkat kisebbítettük, úgy remélte volna, hogy annál erélyesbben érvényesítendő a Folytatás a mellékleten.

Next