Pesti Napló, 1870. február (21. évfolyam, 24-47. szám)
1870-02-05 / 28. szám
28. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. I. emeleti E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivathoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Szombat, február 5. 1870 21. évi folyam. Hirdetmények díja: Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, vagy helybeli, házhoz hordva. Egész évre . . . -2 frt. Félévre..... H frt. Negyed évre ... 5 50 kr. Két hóra. . . . -s 3 Tj 70 kr. Egy hóra .... 1 r5 kr. 9 hasábos pontsor egyszeri hirdetésinél 9 nj kr. Bélyegig nylim 30 vtjkr. Nyílt tér : 5 hasábos petitsor 25 nj kr. Post. február (i nd.) Valahányszor mi az osztrák ügyekről beszélünk, és fájdalom, igen gyakran esik alkalmunk ezt tenni: mindig egy különös praedilectio befolyása alatt állunk. Magától értetődik, hogy az osztrák ügyek végleges consolidatióját, az ellenkezésben álló felek őszinte kibékülését szívünkből kivonjuk. Állami életünk egyik elsőrendű érdeke, hogy túl a Lajthán is teljesen megszilárduljon a dualistikus államszervezet által teremtett állapot. Hanem e szemponthoz járul még egy másik is, mely az osztrák ügyek jó vagy rész fejlődéséhez elvárhatlanul csatolja legmelegebb érdekünket E szempont az, hogy Ausztria megszilárdulásának nagy műve jelenleg egészen és kirekesztőleg a szabadelvű polgárság kezeiben nyugszik. A háttérbe szorítva, ott leskelődnek a politikai csődbe jutott absolutizmus kufárjai. A feudális párt egy oldalon, a másikon a lázastevékenységet kifejtő ultramontanismus, s közből jobbrabalra kacsingatva, karjait mind a két oldal felé kinyújtva,a bureaucrata hierarchia. E veszedelmes háromság, mely a kellő perezben bizonyára egységgé olvad össze, visszafojtott lélegzettel lesi a német polgárság képviselőinek erőlködéseit. Minden ballépésre halleluját zeng az ájtatos szövetség, minden hiba új reményeket önt e fekete seregbe. Várják a perczet, midőn mint éhes varjak lecsaphatnak a prédára, s hozzáfoghatnak az utolsó lakomához. Magyarország e politikai pártok bármelyikétől nem várhat semmi jót. A mi érdekünk kívánja,hogy Lajthán túl a szabadelvű eszme zászlóvivői álljanak a kormányrúdon, a mi érdekünk tiltja, hogy Lajtán túl ne legyen oly minisztérium, mely Magyarország minden szabadelvű vívmányában saját fönnállására nézve lát bajt és veszedelmet. Ezért foglalkozunk mi a Lajtán túli ügyekkel fokozódott figyelemmel. Ami már az ottani állapotok legújabb fasisát, a minisztérium kiegészítését és Stasner miniszterelnök programmbeszédjét illeti , e tényekben mindenesetre jobb állapotok biztató jeleit lehet üdvözölni. A kormány nem nyert ugyan magasabb mérvű politikai egyéniségeket, nem nyert élére oly férfiút, kinek neve már maga egy új korszak biztosítása, mint például volt Canning Angolországban, Casimir Perier Francziaországban, az utolsó időben Gladstone, némi tekintetben még Ollivier is, hanem nyert legalább,mint Hasner kijelentette— saját maga keblében egységet és egyöntetűséget, ami már magában véve is mindenesetre nagy előny. E kormány szándékait nem fogják maguk a miniszterek ellensúlyozni, s amiben a minisztérium megalkotásánál megegyezett, azt együttes erővel, vállvetve fogják kivihetni. Hogy miben állanak a történt megállapodások, arról Hafner programmbeszéde csak igen gyér fölvilágosítást ad. E programm többet mond ugyan, mint a a híres többségi memorandum, de távolról sem elevet. Ama memorandum a kormány tacticáját állapította meg szemben a nemzeti ellenzékkel, és azt is — véleményünk szerint — igen szerencsétlenül; most az következett volna, hogy Hafner a minisztérium nevében részletezze magát a megállapított működési tervet. E helyett nyerünk rejtelmes célzásokat, általános fejtegetéseket, amint is Hasner minden beszéde ki nem bír bontakozni az előbbi német professor doctrinak légköréből. Annyit azonban az általánosságok daczára e beszédből mégis kivehettünk, hogy a ma sokszor emlegetett memorandum rideg, visszataszító álláspontja ma már maguknál az azt aláíróknál tökéletesen túlhaladott álláspont. Ma már nem a non possumus többé ez osztrák kormány politikai dogmája, s jelenleg már legalább kijelentik, hogy idegenkedés nélkül fognak foglalkozni minden oly kiegyezkedési javaslattal, mely a birodalom érdekeire és erejére nézve nem „absolute“ káros. Ez mindenesetre haladás, mégpedig nem kicsinylendő. A memorandumból a kétségbeesett, tehetetlenségre kárhoztatott pessimismus sírt ki, itt legalább oly fölfogással állunk szemközt, mely Ausztria végleges megszilárdulását nem tartja egyáltalán lehetetlennek. A consolidatio e nagy művének mikénti megkísérlése felől a programmbeszéd nem tartalmaz semmi kijelentést, és ez Hasner nyilatkozatának legnagyobb hibája. Az osztrák kormány úgy látszik, még mindig azon álláspontot foglalja el, hogy az államjogi ellenzék feladata, elfogadható kiegyenlítési pontozatokat formulázni,melyekkel szemben azután a kormány is kilép váró magatartásától. Ez — úgy hisszük — végzetes hiba, melynek a kormány drágán fizetheti meg az árát. Amint mi a cseh ellenzéket ismerjük, az a passiv ellentállás politikáját, mely ittott activitástól sem irtózik vissza, nem fogja egyhamar elhagyni. Miért is tenné, miért mutatná meg, hogy nála a declaratió nem ultimátum,hanem csak viszonzása az ellene követett kormánytacticának ? A cseh ellenzék várhat, élvezi a birodalmi tanács szabadelvű vívmányainak mindegyikét, sőt azokat teljes erejéből fölhasználja a kormánypolitika megkárosítására. Neki van ideje, s bizonyára fog is várakozni. Az ily tétlenség azonban a kormány részéről csak egy esetben van helyén, ha tudniillik — úgy mint Magyarország tett a horvátokkal szemben — fehér lapot nyújt az ellenzéknek. Ezt az osztrák minisztérium nem teszi,és ő maga mégsem akar föltételeivel kilépni. Kétségbevonhatlanul az az osztrák kormány Schillessarka, és nagyon félő, hogy az ily eljárás mellett nem sokára újra meggyűl a baja. A kilátásba helyezett szabadelvű tények — tagadhatatlanul nagy becsűek — hanem ezekkel az államjogi ellenzéket nem fogják kibékíteni. A német elem úgy is a kormány részén van, ha szélső bal szárnya kissé békétlenkedik is, s — ha más dolga nincs — duzzog és perorál. A „Pesti Napló“ tárája. M. Chevalier a tőkéről. — Felolvastatott a „College de Francésban 1870.jan. 7. — (Harmadik közlemény.) A tőke nagyszámú erőnek eredménye, mely erők az egyes egyénekben, vagy a társadalomban léteznek. Soroljuk fel a nevezetesebbeket. Ide tartozik mindenek előtt az értelem, mely miután a természet tevékeny erőit feltalálta, feltalálja egyszersmind azon törvényeket, melyek által az erőket hatalmunk alá helyezhetni. A haladásnak érzéke folytonos tevékenységben tartja értelmünket, kötelezi azt, hogy folytonosan új és új kérdéseket fejtsen meg és harczol azon nézet ellen, mintha a jobb ellensége volna a jónak. A tőke képződésére ható tényezők közt elsősorban egy erkölcsi okot is kell felemlíteni: az embernek saját maga feletti, étvágya, értékei felett való uralmát, mely a czélból létesül, hogy a takarékosság eszközöltessék. Ez uralom gyakran annyira megy, hogy az ember gazdálkodásában még azon tárgyakat is visszautasítja, melyekre nélkülözhetlen szükség van. Mert ha társadalmunkban lehet gyakran részhajlamokra utalni, a részrehajlatlan vizsgáló az emberi nem egy oldalát is föl fogja ismerhetni, mely a tőkegyűjtés eszközlésére vonatkozik, és mely a takarékossági hajlamban áll. A tőkéknek nagy része, mind a városokban, mind a vidéken keletkezik szigorú tartózkodás által, tartózkodás által, mely a jelenlegi örömöket megvetve, vagyoni tőkét gyűjt. A tőke keletkezésének most említett módjainál nem veszünk észre semmit, mi az erkölcstannal, vagy a becsületességgel ellenkeznék. Az említett módokban csakis dicséretest lehet találni. A tőke keletkezésénél egyszersmind az is figyelemre méltó, hogy a szabadságot ki nem zárja. Hogy az értelem a tőke képződésénél legnagyobb tevékenységet fejthessen ki, a legkedvezőbb helyzetbe kell tevékenységet helyezni. De e helyzetet csak akkor találja fel, ha általában szabadon működhetik. A szabadságnak légköre, hol az értelem jól érzi magát, és hol tehetségeit kényelmesen kifejtheti, az egyedüli, hol egész termékenységét élvezheti. A munkaszabadság, mely az általános szabadság egyik leggyakorlatibb oldala, okvetlenül szükséges iparos társadalomban, mert különben ki nem fejlődhetik. E munkaszabadság a tőke nagyobbodására és fejlődésére lényegesen hat. Sőt tovább mehetünk, és bátran állíthatjuk, hogy a tőke nem szaporodhatik, vagy nem is keletkezhetik ott, hol a különböző társadalmi intézkedések következtében a szabadság békákban fekszik, s ellenkezőleg ott, hol a közvélemény a szabadságot tiszteletben tartja, hol a társadalmi osztályok mind a szabadságnak örvendenek , ott a tőke gyorsan, nagyon gyorsan fejlődik.* * * Tárgyunk legkényesebb oldalához érkeztünk. Az újabbkori társadalomban a munkások vagy közöttük számosan, s velük karöltve több publicista azon panaszkodnak, hogy a termények megoszlásánál a tőke a legnagyobb részt saját magának tartja fen. Azt mondják a tőkének jut az oroszlán rész, míg a munkás számára megmaradt rész, mely a munkabérben van képviselve, a munkának nem felel meg. Sőt van egy osztálya az íróknak, mely határozottan azt mondja, hogy a tőkének jutó bármely rész igazságtalan. Vagyis más szavakkal a kamat, melyet a tőke után fizetni szokás, csak visszaélés útján keletkezett. Proudhon, ez igen eszerró, ki azonban igen szerette a paradoxont, harczolt ez eszme mellett, és talált elég tanítványt, kik e részben buzgóan védik állítását. Proudhon véleményének érvényesítésénél támaszkodhatott a régikor legnagyobb lángeszére, a nagy Aristotelesre, és a keresztyén egyház atyáinak nagy részére. Napjainkban mindazáltal ez áilitás már nem érvényesülhet mivel napjainkban a tőke természete és szerepe, valamint szolgálatai sokkal jobban ismervék mint Aristoteles idejében vagy akkor, midőn az egyház uralkodott az emberi nem felett. Századunk egyik első közgazdája, Bastist Frigyes, felelt Proudhonnak ; a harcz melyet egymás ellen mintegy húsz évvel ezelőtt küzdöttek, Bastist előnyére vált. Az hogy tőkének — a kamat neve alatt — jutalom adassák, tökéletesen megfelel az igazságnak ; mert ha valaki másnak tőkét kölcsönöz ki azt ismét javak előállítására fordítja, az ez utóbbinak igen előnyös segítséget nyújt és mi sem természetesebb és jogosabb, mint hogy ezen szolgálatért magának jutalmat adasson. Az, ki tőkével rendelkezik, e tőkét szomszédjának kölcsönzi, e körülménynél fogva azon kockázatnak teszi ki magát, hogy a tőkét viszsza nem kapja többé, tehát jobb lenne e tökét elásni vagy szekrényébe zárni, ha e veszélyért nem kapna a kamat alakjában bizonyos előnyt. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy a tőke után fizettetni szokott kamat az embert nagyon ösztönzi takarékosságra és a tőkegyűjtésre. Nyomjuk el ez ösztönt és a tőkék képződése kisebbülni fog. Tehát csak a munkás néposztály kárára volna, ha a kamat megszüntettetnék, mert bebizonyítottuk, hogy atőke szaporodása a népesedés jóllétének egyik fő előmozdítója. Mi új következtetést lehet ebből vonni ? Nem de azt, hogy a kamatot fel kell tartani a munkásosztály érdekében. Egy más kérdésre térünk át, mely sokkal inkább érdekli a munkásokat, mint a tőke kamatjának megszüntetése. E kérdés következő :— az ipar és a földmivelés terményeinek megoszlásánál az oroszlán részt a töke kapja-e, vagy sem ? E kérdés az mely Angolországban jelenleg nagyban feszegettetik, és Francziaországban meglehetősen izgatásban tartja a kedélyeket. A jog terén a munkásnak tökéletesen igaza van, midőn követeli, hogy a törvény ugyanazon szabályokat alkalmazza reá, melyeket a munkaadónál alkalmaz. A munkaadó ugyanis a munkások szemeiben rendesen tőkésnek tűnik fel, s vele egyenlőnek mondatik. A törvény munkás és munkadó közt nem tehet különbséget. A legújabb időkig Európa civilizált népeinél nem volt ez mindenütt így. Harmincz év, s mrt mondhatni bizonyos tekintetben tíz év előtt egyedül az amerikai egyesült államok voltak az egész világon azon nemzet, melynél a munkás és munkaadó a törvény szemeiben tökéletesen egyenlőeknek tekintettek. A jelen pillanatban mindazáltal a nyugati Európának első két nemzete, Francziaország és Angolország már tökéletesen ez egyenlőséget fogadták el és e két nagy nemzetnél eltűnt az egyenlőtlenség, mely munkás és munkaadó közt mutatkozott. A munkás a szerződések kötésénél és oly jogokról rendelkezik, mint a munkaadó. A franczia és angol törvényszékek előtt egy szegény munkásnak szava ép annyit nyom, mint a gazdag gyámoké, még az egymás közt fenforgó ügyekben is. Egyik ép úgy mint a másik szövetkezhetik társaival, a coalitionak ténye megszűnt bűntett lenni, kivéve természetesen ha bűntények elkövetésével jár karöltve , és ez idő óta csakugyan látjuk is, hogy a munkások Francziaországban és úgy mint Angolországban a munkabér felemelése, a munkaidő megrövidítése tekintetében elég összebeszélés fordult már elő. A dolognak ezen állása Európában, úgy látszik, átalánossá teend, hacsak a munkások valami nagy kihágást el nem követnek. A dolog maga ús, és újsága némely egyént talán bámulásra gerjesztend, és talán részt lát benne. De valóban mi félelmest sem vehetni észre mindebben, ha a munkások épúgy mint a munkaadók a törvényt szigorúan, s annak értelmében fogják fel, azaz ha tartózkodni fognak erőszakoskodástól, ha soha sem fogják magukat annyira elragadtatni hagyni, hogy a szabadság gyakorlásának ürügye alatt másoknak szabadságát lábbal tiporják. És át nem hágták a munkások máris a határt ? E kérdésre nézve az Angolországban tapasztalt tények sokkal sulyosbitóbbak és sértőbbek, mint az mit Francziaország mindeddig fel tud mutatni. Angolország „Trades Unions“ czimü egyletei, melyek kezdetben igen figyelemre méltó társulatok voltak s melyek a szegények és betegek segélyezését tűzték ki czéljukul , átváltoztak újabb időben a munkaadók elleni harcznak segédeszközeivé. Ez időtől kezdve, midőn eredeti jellemüktől megfosztattak, az elnyomats eszközeivé változtattak át, elnyomattak kezdetben azon munkások, kik az egyletekhez társulni nem akartak, s utóbb maguk a társulat tagjai. Több társulat élükön közbiztonsági bizottsággal volt ellátva, s ez hogy maga irányában az engedelmességet bztosítsa,a legvégsőtől sem rettent vissza; rendelkezett nemcsak a munkás keresete és szabadsága felett, hanem élet és halál felett is. E bizottságok közül több, gyilkosságokat rendelt el és pénzzel megvesztegetettek által végre is hajtotta határozatát. E társulatokban a munkás, ki annak tagja, nem volt többé a magáé, nem volt szabad dolgoznia, ha neki tetszett; nem volt szabad addig dolgoznia, meddig neki tetszett, s nem volt szabad ott dolgoznia,hol neki tetszett. Zsarnok megszorításokat alkalmaztak, eltiltatott a női munka, a tanulók száma korlátoltatott, a munkának bizonyos neme az egyes gyárakban egészen meg lett szüntetve, egy szóval az említett angol társulatoknak egy része nem más , mint a XIX. század szelleme ellen szóló tüntetés és óvás,azon század elleni óvás, melyben a munka teljes függetlenítése és szabadsága megvalósult. Úgy hiszszük mindezek mellett sem szabad visszarettennünk a szabadság eszméjétől,bármily nagyok legyenek is a visszaélések. Valamint a nap sugarai felkeresik a légkör különböző rétegeiben küzködt mialmakat s behatásuk folytán meg is semmisitik s eloszlatják azokat ; ugyan igy tesz a tökéletes nyilvánosság , mely jelen korunknak sajátja ; kérlelhetlenül napvilágra hozza a bűntényeket, a csalárdságokat és vétkeket, hogy hatásaikat megsemmitse. A szabad tanácskozás és nyilvánosság minél tevékenyebb és éberebb, annál inkább biztosítja a jognak győzelmét a kényuraság ellenében, a szabadság győzelmét a zsarnokság ellenében, bárhol mutatkozzék is az. És végül a tapasztalás be fogja bizonyítani, hogy a kényszer hasonló kísérletei ép oly kevéssé fognak eredményhez vezetni, mint nem vezettek a lefolyt századok alatt a kényszer egyéb nemei sem. Szakférfiak azt állítják, hogy Angolország azon vidékein, hol az említett társulatok legnagyobb mérvben uralkodtak, a népesség jóléte legkevésbé nem fejlődött, úgy hogy a nyomás épen káros volt s nem kedvező. ■* # * A munkások gyakran megkísértették a harczot a gyár urak ellen, amidőn productiv associatióba egyesültek, így megkísértették ők a munkaadó és a munkás helyzetét egyesíteni. E kísérlet elvileg figyelemre méltó. Nem támadja meg sem az erkölcsöt, sem a törvényt. Nem bántja az egyén szabadságát. De van egy hiánya, mely majdnem kipótolhatlan, s ez az, hogy e társulatok majdnem mindig tehetlenségre vannak kárhoztatva. Lehetetlen ugyanis oly gyárak közelében, melyek tökével bővelkednek, oly gyárt alapítani, hogy e gyár az előbbiekig versenyképessé tétessék, kellő töke hiányában. És ez az oka, hogy kevés kivétellel mindazon kísérletek, melyek e téren tétettek,meghiúsultak, mindazon cooperatív társulatok, melyek kevés ideig tengettek, csakhamar tönkre mentek. Fest, febr. 4. (A Deák-körben) a ma esti 6 órakor tartott értekezleten az államszámvevőszékről szóló törvényjavaslatot tárgyalta. Általános vita nem volt. A részletes tárgyalásban az első 13. § elfogadta az értekezlet, kivéve a 8-dik §-ot, mely a felelősségről szól, s melyről hátrább úgy is van említés téve. Az értekezlet 9 óra körül ért véget, s a törvényjavaslat a következő napok estéin tartandó értekezleteken tovább fog tárgyaltatni. (Az erdélyi képviselők mi délután tartott értekezletén indítvány tétetet a királyhágón túl fekvő területnek 20 részre felosztása iránt, melyek mindenike törvényszéket nyervén, annak idején, midőn a politikai szervezés megkezdődik megyékké lesz átalakítható. Ezen indítvány azonban mellőztetett, minthogy most elsősorban a bíróságok rendezése áll szőnyegen, de a területi felosztás kérdése fontosnak ismertetvén el, ennek tárgyalására silletőleg javaslattételre bizottság küldetett ki. Legyen-e és miként gazdasági congressus? Pest, febr. 4. Az orsz. Magyar Gazdasági Egyesület i. é. január 29-én tartott igazg. választmányi ülésén szőnyegre került a gazdasági congressus kérdése is. Az országos magyar iparegyesület igazgatósága ugyanis a hozzá — úgy látszik — tévedésből jutott felhívást Temesvár városa tanácsa részéről, egy mellékelt emlékirattal együtt az orsz. Magyar Gazdasági Egyesület elnökségéhez azon megjegyzéssel küldötte át, hogy ezen ügy főleg az orsz. Gazdasági Egyesületnek van szánva, és a dolog természete szerint is ezen Egyesület van elsősorban hivatva a szóba hozott gazdasági congressus keresztülvitelében eljárni. A vonatkozott emlékirat onnan indul ki, hogy a vagyonosodás egy fejlődő eszme az emberiség közt, sőt az emberiségnek valóságos hivatása. De semmiféle más eszme nem találkozott kifejlődésében annyi akadálylyal. Hogy ezen akadályok minél kisebb mérvben hátráltathassák a közvagyonosodás eszméjének terjedését, sőt hogy az emberiség egyik fő czéljához minél közelebb juthasson , egy gazdasági congressust kell létrehozni. A kiviteli kezdeményezésnek nem szabad locális érdekűnek lenni: a kivitel elhatározása illetékesen csak az országos képviselettől eredhet. De arra, hogy egy ily országos érdekképviselet mint tényleges kezdeményező lépjen fel, az államnak minden polgára jogosítva van agitálni, annál inkább egy város. Hazánkban az országos mezőgazdasági érdekek ekkoráig igen nagyon el vannak hanyagolva. Mi okból felette kívánatos, hogy azon első gazdasági nagygyűlés, mely az önigazgatási szervezetet mintegy constituálni van hivatva , alaki tekintetben is lehetőleg correct eljárásolytán jöjjön létre. A magyar mezőgazdának ki kell ábrándulni azon téves hitből, hogy érdekét a kormány előbbre fogja vinni. Az országgyűlés munkálatatokkal jelenleg annyira el van foglalva, hogy tőle nem igen várhatni, miszerint a munkálatot e tárgyban megkezdje, így tehát, a minta, tények jelenleg állanak, az orsz. Magyar Gazdasági vagy az Iparegyesület legilletékesebb arra, hogy a mezőgazdasági nagygyűlés létrehozására az előmunkálatokat megtegye. Felkéretik annálfogva Temesvár sz. kir. város tanácsa, méltóztassék e tárgyat megvitatva a hazafias polgárság meleg pártfogásába ajánlani. Ezekbe lehet körülbelől a meglehetősen zavaros emlékirat gondolatmenetét összefoglalni. Az emlékirat 28 községből: biró, esküdtek, jegyzők, egy pár lelkész és gazdatiszt által van részint sajátkezüleg, részint keresztvonással aláirva. Temesvár sz. k. város közgyűlése örömmel fogadta ez emlékiratban jelzett indítványt, s annak lehető foganatosítása végett, a kérvényt az orsz. Magyar gazdasági egyesületnek Pestre azon kijelentéssel küldetni határozta, hogy azon esetre, hogy ha a megpendített országos gazdasági congressus létrehozatnék, s ennek gyálpontjául Temesvár jelöltetnék ki, e város közönsége a megjelenőket minden tekintetben örömteljes vendégszeretettel fogadandja. A közlött iratok felolvasása után Korizmics László egyesületi alelnök ír emelt szót, megjegyezvén, hogy mielőtt a szőnyegre hozott tárgyra nézve az Egyesület részéről megállapodás történnék, jó lesz talán egy kissé a dolog lényegét megvitatni. Vannak — úgymond — eszmék, melyek megmegjelennek közöttünk, fel-fel hozatnak hol itt, hol itt, s úgy állíttatnak oda, mint panaceák, és ha az ember azt kérdezi, hogy hát sajátlag ki és mit akar ? Jóformán mindkét irányban homályban maradunk. Itt ugyan látjuk, hogy valaki Temesvár vidékén ezen emlékiratot föltette és aláíratta — hiszem — a legjobb szándékú és legjobb akaratú községi elöljárókkal, szám szerint 28 vagy több községben. Vannak köztük olyanok is, kik keresztvonással jelentették ki ezen kívánságukat. Hihetőleg azt mondták nekik, hogy az olyasvalami lesz, mi az országnak minden bajait meg fogja orvosolni; meglehet, azt is mondták nekik, hogy azon gazdasági congressus leszállítandja, vagy épen megszüntetendi az adókat; azután állít közeget, mely az országot rövid időn tejben mézben úszó jólétre fogja emelni, mert azon aláírások az ily föltevéseket valószínűeknek sejtetik. Ha nem volna ezen országnak rendes kormánya, és istennek hála! felelős parliament- kormánya, ha nem volna országgyűlése, és Istennek hála, a haza javáért buzgó férfiakbólálló országgyűlése, ha nem volna országos gazdasági egyesülete, és nem volna már vagy 30—40 gazdasági egylete, utoljára azt mondanám mozogjanak az egyesek. Az állapotokat türhetleneknek találják, segélyt kérnek, jó törekvésüknek maguk sem tudják ugyan még mi lesz az eredménye , de érteném ezen törekvést. Miután azonban az országnak felelős parlamenti kormánya van, buzgó honfiakból álló országgyűlése van, és azt látjuk, hogy a fontosabb kérdések részint munka alatt, részint legalább praeliminálva vannak ; látjuk, hogy dolgoznak a mennyire csak lehet; miután másrészt van egy orsz. gazd. egyesület, és körülbelől 40 gazdasági egylet; miután továbbá két év előtt épen a kormány kezdeményezése folytán együtt volt már akkor 28 gazdasági egylet, mely összejövetelben részt vett körülbelől 120—140 értelmes gazda, kik legalább 20—25 ezer értelmes embert képviseltek, nekem az eszme úgy, mint az emlékiratban oda van állítva, hogy teremtsenek maguknak a gazdák egy fő közeget, mely bajaikat mind megszüntesse, legalább is kissé zavarosnak látszik, és talán nem csalódom, ha azt mondom, hogy formulázásában és kiindulásában temes megyei gazdatársaim ezen combinatiója aligha czélszerű. Én nem vagyok ellene az eszmének, hogy a gazdák összejöjjenek tanácskozás végett, sőt ezt szükségesnek tartom, hiszen már akkor, midőn két éve az említett gazdasági enquete együtt van, kimondatott, hogy esetről esetre, ha szükséges lesz, össze fog az ismét hivatni. Annálfogva azon véleményben volnék, hogy így, mint a dolog elénk terjesztetett, noha teljes méltánylattal vagyok a szándék iránt, s teljes