Pesti Napló, 1870. április (21. évfolyam, 74-98. szám)
1870-04-05 / 77. szám
77. szám. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. szám, I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Kedd, április 5. 200 21. évi folyam. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre..................11 frt Negyed évre ... 6 „ 60 kr. Két hóra............ 3 „ 70 kr Egy hóra .... 1 „ 85 kr. Hirdetmények díja: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél uj kr Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt tér : 5 hasábos petitsor 26 uj kr. PEST, ÁPRILIS 5 A. A franczia politikai köröket egy uj kérdés raplebiscitum kérdése foglalkoztatja. A császár az ujszenatusconsultumot plebiscitum által akarja ratificáltatni. Ez által a törvény nemcsak nehezen megváltoztatható jellemet nyerne, hanem ez után a törvényhozó test hozzájárulása is kijátszatnék. A lapok azt állítják, hogy az oly eljárás lenne, mely nagyon hasonlít az államcsínyhez. Miután a császár a tervet ki akarja vinni, a minisztérium és a kamra szabadelvű tagjaipedig hallani sem akarnak róla, már cabinet válságról is beszélnek. A népszavazás szüksége mellett a Rouherféle reactio közlönyein kívül a La Presse, az Opinion Nat. és némi fenntartás mellett a Journal des Debats is. Daru, Buffet és Tabonet urak lennének azon miniszterek, kik visszalépni szándékoznak, ha népszavazás elve elfogadtatik. A balközép tagjai pénteken értekezletet tartottak, melyen Thiers úr is jelen volt, és melyben azon magatartás felett tanácskoztak, melyet a párt a baloldali interpellatióval, a constituáló hatalomról, továbbá a presbiditummal szemben kövessen. Öttagú küldöttség jön megválasztva, hogy a kormánynak a párt nézetét tudomására hozza, s tőle némi felvilágosításokat kérjen. E küldöttség Martel, d’Auderlaure, Keller, de Chambrun és Latour Dumoulin urakból áll, s péntek este tisztelge Olliviernél. A jobbközép szinte értekezett e napon, és elhatározó, hogy ez ügyben feltétlenül pártolandja a kabinetet. Pénteken Tardieu tanár előadása ismét nagy tüntetésre adott alkalmat. A tanteremben, mely egészen tömve volt, a „szent lélek szállj le hozzánk“ czimü coralót s a Marseillaiset éneklék. Az udvaron szónoklatok tartattak s az vitaták, menesztessék b e a kar dékánjához küldöttség vagy nem ? Négy órakor Tardieu néhány segédorvos kíséretében megjelent; a szószékhez közeli padokon a tanár párthívei foglaltak helyet s tapssal üdvözlők őt. Erre hátul következőleg válaszoltak : „demissió, a szenátusba vele.“ Tardieu ur szétnézett a tzemben s igy szólt: Azért jelentem meg önök előtt, hogy előadást tartsak, nem pedig, hogy felvilágosításokat adjak! Van szerencsém önöket üdvözölni!“ E szavakkal elhagyá a termet, következő kiáltások kisérek őt: „Bravo, ki vele! a szenátusba vele! le a kormánynyal! éljen Rochefort a köztársaság elnöke!“ A tanulók ismét tanácskozni kezdettek s a tüntetés nem sokára véget ért. Az észak-német parlament pénteki ülése igen heves vitáknak volt színhelye. Hoverbeck azt indítványozá, hogy a külügyi budgetben Poroszország speciális viszonyai elintézése czéljából felvett 30,000 tallért ne a szövetség, hanem maga Poroszország fizesse. Bismarck gróf ez inditványt igen rosz néven vette s dühösen megtámadá az inditványozót. A ház többsége megszavazta a kívánt összeget, s Bismarck újra diadalmaskodott. Erre szóba került a tengerészeti budget s vele a botbüntetés. Porosz törvények szerint a botbüntetés el van törülve, de a tengerészetnél mégis alkalmaztatik. Duncker képviselő felvilágosítást kért ez ügyben s Jachman tengernagy oly nyilatkozatot ten, mely isszonyu visszatetszést okozott. Bismarck gr. tehát ismét fölszóllalt s kijelenté, hogy a büntetés végleges eltörlése iránt folynak a tárgyalások. Egy bajor, a hazafi párthoz tartozó hirlap Bray gróf mondását idézi, melyet a miniszter egy idegen diplomatával tartott értekezleten mondott, s jellemző az uj minisztérium programmjára. Bray gróf igy szólt: „a külfölddel szemben németek, Németországban bajorok va A „Pesti Napló“óraija. Egy úri társaság. Gabriau E. regénye. II. (Folytatás.) Azon súlyos feladat terhe alatt, mely de la Ville-Haudry uri köre káromlott, a közönséges nő azt tartotta volna, hogy elég erényt gyakorol, ha megőrzi a férje iránti hűséget. De a grófnő nem volt közönséges nő. Számolt magával s elhatározá, hogy legalább mutatni fogja, mintha megnyugodott volna. Igaz, hogy most már egy imádott gyermek lánczolá lelkét otthonához. Volt kis leánykája, Henriette, a kinek kedves szőke fürteire a legcsodálatosabb tervek egész világát alapitá... E pillanattól fogva felhagyott hideg közönyével, melyben két év óta tespedett s tanulmányozni kezdé a grófot ama bámulatos éles látással, melyet csak felette nagy érdek kölcsönözhet. De la Ville-Haudry úr egy elejtett szava felvilágositá őt. Egy reggel ketten egyedül reggeliztek. — Nancy téged igen szeretett — mondá a gróf — élete utolsó perczeiben, midőn már tudta, hogy nincs többé menekülés, mindenre kért, hogy téged nőül vegyelek. Ezen Nancy a kastély gazdasszonya volt. A gróf ezen tapintatlansága után nem vola nehéz kiokoskodni, minő szerepet játszott eme nő. Világossá jön, hogy ő, ki már alacsony helyzeténél fogva is a homályban szerényen elenyészett, ő volt a gróf eszének, erélyeinek és akaratának vezetője. Befolyása, melyet urára gyakorolt, oly nagy volt, hogy még halála után is tartott, s hogy még a síron túl is engedelmeskedett neki az élő. Midőn e nő meghalt, a gróf teljesen tájékozatlan maradt s folytonos habozása, időnkinti gyöngesége és részkor alkalmazott heveskedései által ha nem is teljesen eljátszotta, de igenis jóval alábbszállitotta a fennhéjázó hirnevet, melyet egy nő bölcs vezetése tizenöt év alatt számára szerzett. Férjének vallomása által kínosan érintette, a grófnőnek elég erejű volt boszuságot nem táplálni férje iránt. — Jól van! . .. mondá magában — boldogsága és közös nyugalmunk kedvéért le fogok az állani Nancy szerepéig. Könnyebben esett határozatot hozni, mintsem azt kivinni, mert de la Ville Handry úr nem tartozott azok közé, kik engednék magukat nyíltan vezettetni, sem azok közé, kik elfogadnák a jó tanácsot, ha annak helyességét be is bizonyítá előttök valaki. Mivel ingerlékeny, komor és zsarnok volt, mint a gyengék mind, semmitől sem félt inkább, mint tekintélyének ilyetén képzelt megsértésétől. Mindenben, mindenütt és mindenkor ő akart itr és legfőbb biró lenni. Gyanakodása e téren oly messze terjedő és gyermekes volt, hogy neje még a szándék árnyékát sem mutathatá, hogy a gróf annak egyenes ellentétét ne akarta volna. — Nem vagyok én szélkakas! . . . volt ilyenkor kedvencz válasza. Szegény ember! Nem tudta, hogy a szél azért nem fordul meg, ha a szélkakast erővel más irányba igazítják is. A grófnő ezt felfogta s ebben állott ereje. Több havi türelem és tapogatódzás után, úgy tetszett előtte, hogy elérte czélját, s hogy ezentúl, a mint komolyan akarja, férjét tetszése szerint kormányozhatja. Nem sokára akadt alkalom egy kísérlet tételére. Midőn a környék nemessége már eleget vesztett tekintélyéből, s a grófnő maga, kivált az örökösödés óta, majdnem teljesen visszanyerte tekintélyét, a grófnő kínosnak kezdé tartani helyzetét és élénken vágyott elhagyni a vidéket. Különben is sok olyan volt e vidéken a mit feledni akart. Voltak bizonyos utak és ösvények, melyeken át nem haladhatott a nélkül, hogy szive csaknem megszakadt. Másrészről azonban tudva volt, hogy a gróf megesküdött, hogy élete végnapjait Aujonban akarja tölteni, mert utálta a nagy városokat. Azon gondolat, hogy el kell hagynia — ha mindjárt csak egy hétre is — a kastélyt, hol szokásainak nyugodtan élhetett, kiállhatatlan kedvbe helyezé. Azért hihetlennek is látszott mindenki előtt a hír, hogy örökre elhagyja Ville-Haudryt mivel Páriában a rue Varennes-ben palotát vett, ahol állandóan megtelepedni szándékozik. — Ezt különben a grófnő akarata ellenére teszem — mondá a gróf pöffeszkedve — semmi áron sem akart beleegyezni, de én nem vagyok szélkakas; én szilárd maradtam s végre is ő engedett. így történt, hogy 1851. év október hó utolsó napjaiban de la Ville-Haudry gróf és neje bevonultak a rue de Varennes-ben fekvő pompás palotájukba. Fejedelmi lakás volt, melyet ők a valódi érték egy harmadán vettek, mivel épen azon időben az ingatlanok értéke rendkívüli módon alászállott. A grófot Párisba vezetni, még csak játék volt. A nehézség abban állott, hogy ott meg is maradjon. Fel lehete tételezni, hogy a gróf a falusi szabad mozgás s a fáradalmak hiányában, egy nagy földbirtok által adott gondok hiányában vagy meghal unalomból, vagy pedig kicsapongásra adja magát. Ismerve e két egyaránt félelmes esélyt, a grófnő keresett és végre talált is táplálékot de la Ville-Haudry úr megnyugodni nem tudó tevékenységének. Mielőtt elhagyták Aujont, oly szenvedély csiráját ejté a gróf szivébe, mely egy ötven éves embernél mindezeket pótolni képes, s ez a nagyravágyás. A gróf Párisba érkezett azon titkos óhaj és reménynyel, hogy egyike lesz azoknak, kik a pártokat vezetik, egyike azon politikusoknak, kiknek egyénisége szoros kapcsolatban van minden nagy horderejű ügygyel. Mielőtt azonban férjét kiküldené a pályatérre, melyről tudta, hogy sikamlós és mélységekben bővelkedik, a grófnő elhatározá, hogy először is tanulmányozni fogja e tért. Ebben neve és vagyona hatalmas támogatást nyújtott. Összeköttetései segélyével salont nyitott. Szerdái és szombatjai nemsokára híresek lettek,és a nagy világ igyekezett meghívást kapni ebédeire vagy még inkább vasárnapi bizalmas estélyeire.] A kastély a rue de Varennes-ben semleges tér jön, hol a régi boszankodás s a jövő reménye között nyújtott egymásnak. De la Ville-Haudry úrnő egész télen át észlelt. Ki gondolta volna, hogy a kandalló mellett ülő grófnő mással is foglalkozhatik, mint gyermekével, a kis Henriettével, ki lábainál olvasott vagy játszót. És mégis, ő figyelmesen hallgatott mindenre, értelmével áthatotta a kérdéseket, követte a vitatkozások szálait, s igyekezett a szenvedélyek és érdekek játékát tisztázni és megismerni, kitől kell félni és kire lehet támaszkodnia. Mint bizonyos rögtönző tanárok, kik csak reggel tanulják meg azt, a miről este előadást akarnak tartani, a grófnő szorgalmasan tanulta a leczkét, melyből legközelebb oktatást akart adni. Magasabb miveltsége, női ösztöne, természetes elemnél, és oly tulajdonok, melyeket önmaga sem gyanított magában, megröviditék e kinos novitiatust. Az eredmények nem késtek. A jövő téltől kezdve a gróf, ki eddig kétes pártállást foglalt el, nyilvánosságra lépett és határozott szint vallott. Fellépésénél tetszést aratott kitünően finom külsejével, szép modorával és zavarba nem hozható szilárdságával. Beszélt s a világ el volt bájolva helyes felfogása által. Tanácsokat adott s azok helyessége meglepett mindenkit. Ha párthiveket és heves elleneseket szerzett magának; mindenki jövő pártvezérét kereste benne s ő ezt felhasználva rendkívüli tevékenységet fejtett ki; járt, írt, beszélt. — Még ez is bajt szerez nekem házamnál — mondá meghittjeihez — mert nem egyik azon félénk nőknek, kik nem akarják megérteni, hogy a férfiaknak részt kell venni a közélet mozgalmaiban. .. . Még most is Anjonban volnék, ha hallgattam volna reá. S a grófné, kitünően játszotta szerepét. Hiszen a gróf által elért siker csak még inkább megérteté vele önnön becsét! . . . . Ezen érzelmek olyanok lehetnek, mint midőn a drámaíró látja, hogy tapssal fogadják az alakokat, melyeket ő teremtett. Azonfelül még az a bámulatos de la Ville Haudry úrnő művében, hogy senki sem gyanita. Senki, még leánya sem. Henriette kevésbé mint bárki más. Azt akará a grófnő, hogy az illusio teljes legyen, hogy Henriette nem csak szeretni tanulja atyját, hanem tisztelni és imádni benne a felsőbb embert. De la Villé Haudry úr természetesen utolsó lett volna, aki belátta a valót. Ha valaki megmondja neki, talán kicsinylőleg vállát vonta volna. Azt hive, hogy az irányt, melyet neje eléje tüzelt, ő maga találta meg. Ő magát ámította azzal, hogy a beszédeket, melyeket neje szerkesztett, ő maga szőtte és rendezte. A hírlapi czikkekről, melyeket neje mondott tollába, azt hive, hogy ő maga teremté és irta. S néha mégis csodálkozott, mily kevés itélőtehetsége van nejének s gúnyosan megjegyzé, hogy neki épen az sikerül legjobban, a miről neje le akarja beszélni. (Folyt, következik.)gyunk“. E lap következő megjegyzésekkel kiséri e mondatot: Ha talán azoknak, kik jó fizetésért, vagy a nélkül már ma szeretnék a fekete fehér zászlót tornyainkra kitűzni, e szavak nem igen fognak izleni, minden becsületes bajor correcteknek találandja őket. Fest, april 5. (A határőrvidéki kérdéshez.) A következő sorokat vettük: A „P. N.“-nak a határőrvidéki quótáról szóló tuai első czikke, ha jól értettem, az elvállaltni javasolt 2 petét a 30 perhez viszonyítja, s így számítja fel, hogy az tulajdonképen 4 vagy 5 pet. Ha így tekintjük a dolgot, a számítás helyes lehet, de nincs gyakorlati értéke. S mint ahogy a czikk nem említi föl, hogy épen a törvényjavaslatban foglalt számítási mód másrészt — s ez a dolog tulajdonképeni lényege — Magyarországnak nevezetes előnyt biztosít, s épen e számítási mód a 2 petét nemcsak nem fokozza, hanem tetemesen leszállítja, engedje meg, hogy azt utánpótolhassam. A 2 pet ugyanis az összes közösügyi kiadásokból levonatván, a 30: 70 elosztandó összeg s így a Magyarországra eső qvóta is csekélyebb mint ahogy az eddig volt,s mert a létrejött egyezmény s az ennek alapján előterjesztett törvényjavaslat ez előnyt a magyar korona országainak feltétlenül biztosítja, világos, hogy mi összesen nem 2 petét fizetünk, hanem csak körülbelül 120-ot, s így quótánk nem, mint említtetett, 4—5 pettel, hanem tulajdonképen csak lás-dal, vagy talán még kevesebbel szaporodik, mi, összegben kifejezve, a legutóbbi évek közösügyi kiadásai nyomán , mintegy másfél milliót tesz. Nem kétlem, hogy a kormány bővebb előterjesztései meg fogják világítani az egyezmény egyéb pénzügyi előnyeit is; ezt az egyet azonban, magának a törvényjavaslatnak szövege is félreismerhetlenül constatálja. — Fogadja stb. (A bankenquéte részéről) ma d. e. 10 órakor előtanácskozmány tartatott az iránt, hogy — mivel egyfelől a bizottmány némely tagjai rendkívül el vannak foglalva halaszthatlan pénzügyi tanácskozásokkal, másfelől a kihallgatásokat az ünnepekig úgy sem lehetne bevégezni, — az enquéte szüntesse be üléseit húsvétutánig, amely idő alatt azonban a vidéki szakértő testületekkel közöltetvén az eddigi tanácskozmányok eredményei, azok arra lennének felkérendők, hogy amennyiben már eddig írásban beadott vélemények nincs beterjesztve, vagy az eddigi nyilatkozatok többségével ellenkező véleményben volnának, az ünnep utánra legyenek szívesek közölni e tekintetben észrevételeiket. Indítványoztatott továbbá, hogy még a fővárosból személyesen kihallgatandó lenne Kochmeister Frigyes, Bécsből Lucom lovag, a nemzeti bank vezértitkára, valamint Leho 1f és Körösi urak is, mint akik közül előbbi az „Ung. Lloyd“, az utóbbi pedig a „Pesti Napló”nál volt hosszabb ideig a közgazdasági rovat vezetője. (A budapesti kér. és iparkamara memorandumából a bankügyben következőket emelhetjük ki: Alaposan kifejtetvén, hogy a jelenleg még fenálló válság nem pénz, hanem hitelválság; adatokkal van bebizonyítva, hogy pénz elég volt de hiányzott a hitel; a hitelválságot előidézte a túlspeculatió ; veszteséget csak az szenvedett, ki erején túl üzérkedett, és ki csak a pillanatnyi nyereményt, nem pedig a vállalat életrevalóságát tekintette. A válság okai hosszas deductio után következő pontokban foglaltatnak össze: — A három év előtt beállott politikai és nemzetgazdasági fordulatban az ez által bekövetkezett üzérkedési kedv, s az addig visszatartott tőkék felszabadulásában a rögtöni tőkeképződést okozott kedvező aratási eredményekben, azon önmagában helyes meggyőződésben, hogy az évtizedekig tartó mulasztás Magyarországon az ipar terén tettleg nagyszerű beruházásokat igényelhet szükséges, azon pillanat felismerésének lehetetlenségében,amely pillanatban e rendelkezésre álló tőke absorbeáltatik és a pillanatnyi szükséglet kielégittetik; — a hitel segélyével előállott tulspeculatio által oly elemek belevegyülésében a melyek sem tőkével nem bírnak, sem reális hitelre igényt nem tarthatnak; — röviden — a magában véve szükséges és üdvös speculationak egyrészről tulspeculatiová, másrészről egészen közönséges szédelgéssé való elfajulásában rejlik. — Elsoroltatnak a nemzeti banknak bűnei. Adatokkal van bizonyítva, hogy befolyása hazánkra nézve nem a legkedvezőbb. A válság elhárítására nem annyira jegybank felállítása, mint inkább a közönség józansága alkalmas. — Kifejtetnek azon módok, és eszközök, melyek által a hitel helyreállítható. Messze vezetne ha azon nagy szorgalommal egybegyüjtött anyag és adathalmazt, mely az emlékiratban lerakva találtaik, pontról pontra felsorolnék ; oly munkálat ez, melyben a tényleg felálló válságos viszonyok és körülmények a tudomány által elismert elvekre visszavezethetnek. Nem találunk benne tételt, mely kellőleg indokolva nem volna. Ezekkel röviden jeleztük az emlékirat tartalmát; hisszük, hogy egyike lesz azoknak, mely az őt megérdemlő elismerésben fog részesülni. Országgyűlés. A képviselőhöz ápril-iki ülése. Elnök : Somssich Pál, jegyzők : Buljanovics Sándor, Mihályi Péter, Jámbor Pál. A kormány részéről jelen vannak : Lónyay M., Horvát B., Mikó I. gr., Festetich Gy. gr. miniszterek. Elnök d. e. 10 órakor megnyitja az ülést. A tegnapi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után elnök bejelenti a beérkezett irományokat. Wächter Frigyes benyújtja több község kérvényét az ellen, hogy a román vasutakkal való összeköttetés ne az ajtori szorosnál létesíttessék. Kovács László benyújtja a Deutsch-féle nyomdatársaság egy kérvényét az iránt, hogy az új államkölcsön jegyek kiállítása szabad versenynek adassák át. Bobory Károly, Vida és János kisebb érdekű kérvényeket nyújtanak be. Irányi Dániel a következő interpellációt intézi a közlekedési miniszterhez : Miért nem építettek a zákány-zágrábi vasút számára Zágrábban külön indóházat, miért nem rendeltek oda a magyar vasutak részéről külön hivatalszemélyzetet, az interpelláló kiadatik a közlekedési miniszternek. Horváth Boldizsár igazságügyminiszer válaszol Wahrmann Mór interpellációjára a büntető, kereskedelmi és csődtörvény tekintetében. Ami az elsőt illeti, ez már készen van és a jövő télen a házban már tárgyalás alá kerülhet, ami a két törvényt illeti, ennek tervezete is készen van, de a ministérium szükségesnek tartotta azt előbb szakértőkkel közölni és ezek meghallgatása után fogja csak e törvényt megállapítani. A szakértők nyilatkozatától függ tehát, mikor terjeszti be erre nézve a miniszer a törvényjavaslatot. Ami végre a csődtörvényt illeti, ennek megállapítására várni kell, míg a polgári és kereskedelmi törvény el nem készül. Azon hiányokon és viszszaéléseken, melyeket az interpelláló interpellációjában felemlített, addig is az által lesz némileg segítve, ha a büntető törvény s az első fokú bíróságok, a kir. ügyészségek s a közjegyzőségek életbe léptetnek. Wahrmann Móra kijelenti, hogy némileg meg van nyugtatva a miniszter válasza által, de reménye, hogy ha a miniszter a csődtörvényre nézve a felemlített intézményeket nem tartandja kielégítőknek a visszaélések megszüntetése végett, novelláris törvény beterjesztése által segíteni fog a bajon. A ház tudomásul veszi a miniszter válaszát. Horvát B. igazságügyminiszter válaszol Tisza Lászlónak a hirlapcautió ügyében s a magyar sajtóviszonyoknak Erdélyre való kiterjesztése ügyében tett interpellátiójára. (A sajtóügyre nézve eme fontos választ reggeli lapunkban egész terjedelmében közöljük.) Tisza László megnyugszik a miniszter válaszában. A ház tudomásul veszi a miniszter válaszát. Horváth B. igazságügyminiszter válaszol Tisza Lászlónak a tagosítás elrendelése érdekében tett interpellátiójára s ez iránt törvényjavaslatot ígér beterjeszteni. A ház tudomásul veszi a választ. Horváth B. igazságügyminiszter válaszol Mileticsnek azon interpellátiójára, melyben arról panaszkodott, hogy Újvidék városának nem küldik meg rendesen az országos törvénytárt. Válaszában kiemeli, hogy az akkor név szerint felemlített törvények már előbb elküldettek Újvidékre, mintsem az interpellate megtörtént. Mivel az interpelláló nincsen jelen, a határozathozatal e felett holnapra halasztatik. A ház napirendre tér. Bujanovics Sándor közp. bizottsági előadó olvassa e bizottság jelentését az államköltségek iránti törvényről. A ház általánosságban vita nélkül elfogadja a törvényt. A részleteknél a vallás és közoktatási miniszer fejezeténél a „magyar tudományos akadémia“ rovata elé „a magyar történelmi emlékek kiadására“ Lónyay Menyhért pénzügyminiszter indokolására 15.000 forint vetetik fel. Az erdélyi kir. biztosság, a földtehermentesítési alapigazgatóság és igazoló bizottság három rovata Zeyk Károly indítványára egybefoglaltatik.A többi részlet változatlanul elfogadtatik s a főrendiház még a mai ülésében értesittetni fog erről. Bécsi dolgok. (A miniszterválság. A „Presse“ jámborsága. Beust lemondása. Beust kapcsolatban a tannwaldi strickkal. A belépő miniszterek jövő szereplése. Az uj minisztérium. Az Andrássyminisztérium viszonya e válsághoz.) Mit tegnapi esti lapunkból sejthetett, a bécsi táviratokból biztossággal megérthetett az olvasó t. i. az osztrák minisztérium lemondását, az már mint bevégzett tény áll előttünk. Hasner és Beust két ellenfél pénteken este Budára jővén, szombaton megtarták értekezleteiket külön külön az uralkodóval, s miután Hasner nem nyerte meg a császár beleegyezését azon javaslatába, hogy a galicziai, istriai, görzi, krajnai országgyűlések és triestvárosi képviselő testület feloszlattassanak, mint melyek a birodalmi tanácsban képviselve nincsenek, tehát arra nézve nem is léteznek: miután mondjuk nem nyerte meg uralkodója beleegyezését, az osztrák miniszterelnök minisztertársaival együtt beadta lemondását, név szerint lemondanak: Hasner, Herbst, Brestel, Plener, Banhans, Stremayr és Wagner; lemondásuk el fogadtatott. Az uralkodó az új „Presse“ szerint azt mondta volna Hasnernek, hogy a történtek után a képviselőház és a 17 országgyűlés feloszlatása elkerülhetetlen. És ilyetén hírek közepette hogy viseli magát a „Presse ?“ Emlékeznek olvasóink, hogy Giskra leléptével, mily biztosan állitá a „Presse,“ — melynek a sajtó irodával való kapcsolata ismeretes dolog, — hogy most már a Hasner miniszterium bukása kétségtelen, s mely ennélfogva kétségkívül legelőször értesült, a dolgok állásáról, mily jámborsággal írja most, s mily naivsággal, hogy mint halljuk a minisztérium lemondott, s lemondása hihetőleg elfogadtatik. Beust grófnak sem állt azonban oly jó rendben a szénája, mint e válság után képzelhető volna. A „Tagespr.“ melynek mint tudva van hiteles és jó forrásból eredő tudósításai vannak, úgy hallja, hogy Beustot a császár igen hidegen, sőt,ridegen fogadta, szemére hányta az ausztriai ügyek állását, s midőn ez megjegyzé rá, hogy semmi befolyása nem volt e dolgokra a... mondá az uralkodó: igaz, hogy most nincs, de midőn az Auersperg minisztérium megalakult, ő (a császár), csak a kanczellár sürgetésére adta beleegyezését, holott később maga a kanczellár mondá, mikor a majoritás és minoritás súrlódása volt, hogy külön-külön derék emberek, de nem együvé valók, mig magyar minisztériumot Deák oly összhangzólag alakitá, s azért itt jól is mennek a dolgok. Most végre kifáradt mentségében, s az uralkodó fokozott élénk szemrehányásai ellenében, azon kérését adta elő, engedné meg ő Felsége, hogy egészen visszavonulhasson az állam ügyeitől. Erre azonban a császár észrevévén, hogy a dolog oly térre ment, mely a miniszternek igen fájdalmas, hirtelen hozzá közeledett s szívélyesen kezet nyújtván neki elmondá, hogy korántsem ide czélzott, mert a külügyek vezetésével nagyon meg van elégedve, s e tekintetben teljes bizalmát bírja. Ekkor minden ismét rendbe jött, s Beusznak azon nyilatkozatára, „bár csak hallották volna felségedet Herbst és Hasner, kik mindig azzal gyanusítnak, hogy felségednél ellenök ármánykodom“ — az uralkodó jó kedvűen nevetni kezdett. Egyébiránt a Hasner minisztérium követ dobál tovább is Beustra, s egyik közlönye egyenesen azt fogja Beustra, hogy a csehországi nyugtalanságokkal kapcsolatban áll , hogy a tannwaldi munkások munka felfüggesztésének gyökerei a kanczellár új terveiben vetnék szálaikat, s hogy a lengyelek lemondó nyilatkozata egyenesen a külügyi sajtóirodából szárnyalt kis Kazko udvari tanácsos tollából folyt kit épen most alkalmazott oda a kanczellár. A lelépő miniszterek szereplése már meg van állapítva. Egy tudósító szerint Herbst egyelőre Bécsben marad, azonban valószínűleg átveszi a csehországi németek vezetését. Hasner ismét elfoglalja helyét a cseh országgyűlésen, Giskra pedig szintén kezébe veszi a morvaországi országgyűlésen a vezér szerepet. Az új minisztérium elnökéül Potocki gr. korábbi földmivelési miniszter van kiszemelve. A korábbi minisztériumból egy sem lép be,azonban Kellersperg báró lenne a belügyér