Pesti Napló, 1870. április (21. évfolyam, 74-98. szám)

1870-04-05 / 77. szám

77. szám. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. szám, I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető­ közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Kedd, április 5. 20­0 21. évi folyam. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre..................11 frt Negyed évre ... 6 „ 60 kr. Két hóra............ 3 „ 70 kr Egy hóra .... 1 „ 85 kr. Hirdetmények díja: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél uj kr Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt­ tér : 5 hasábos petit­sor 26 uj kr. PEST, ÁPRILIS 5 A. A franczia politikai köröket egy uj kér­dés raplebiscitum kérdése foglalkoz­­tatja. A császár az uj­­szenatusconsultumot ple­­biscitum által akarja ratificáltatni. Ez által a törvény nemcsak nehezen megváltoztatható jellemet nyerne, hanem ez után a törvényhozó test hozzájárulása is kijátszatnék. A lapok azt állítják, hogy az oly eljárás lenne, mely nagyon hasonlít az államcsínyhez. Miután a császár a tervet ki akarja vinni, a minisztérium és a kamra szabadelvű tagjai­­pedig hallani sem akarnak róla, már cabinet válságról is beszélnek. A népszavazás szüksége mellett a Rouherféle reactio közlönyein kívül a La Pres­se, az Opinion Nat. és némi fenntartás mellett a Journal des Debats is. Daru, Buffet és Tab­onet urak lennének azon miniszte­rek, kik visszalépni szándékoznak, ha népsza­vazás elve elfogadtatik. A balközép tagjai pénteken értekezletet tartottak, melyen Thiers úr is jelen volt, és melyben azon magatartás felett tanácskoztak, melyet a párt a baloldali interpellatióval, a con­­stituáló hatalomról, továbbá a presbiditummal szemben kövessen. Öttagú küldöttség jön meg­választva, hogy a kormánynak a párt nézetét tudomására hozza, s tőle némi felvilágosításokat kérjen. E küldöttség Martel, d’Auderlaure, Kel­ler, de Chambrun és Latour Dumoulin urakból áll, s péntek este tisztelge Olliviernél. A jobb­közép szinte értekezett e napon, és elhatározó, hogy ez ügyben feltétlenül pártolandja a kabi­netet. Pénteken Tardieu tanár előadása ismét nagy tüntetésre adott alkalmat. A tanterem­ben, mely egészen tömve volt, a „szent lélek szállj le hozzánk“ czimü c­oralót s a Marseillai­­set éneklék. Az udvaron szónoklatok tartattak s az vitaták, menesztessék b e a k­ar dékánjához küldöttség vagy nem ? Négy órakor Tardieu néhány segédorvos kíséretében megjelent; a szó­­székhez közeli padokon a tanár párthívei foglal­tak helyet s tapssal üdvözlők őt. Erre hátul kö­vetkezőleg válaszoltak : „demissió, a szenátusba vele.“ Tardieu ur szétnézett a t­zemben s igy szólt: Azért jelentem meg önök előtt, hogy elő­adást tartsak, nem pedig, hogy felvilágosításokat adjak! Van szerencsém önöket üdvözölni!“ E szavakkal elhagyá a termet, következő kiáltások kisérek őt: „Bravo, ki vele! a szenátusba vele! le a kormánynyal! éljen Rochefort a köztársa­ság elnöke!“ A tanulók ismét tanácskozni kez­dettek s a tüntetés nem sokára véget ért. Az észak-német parlament pénteki ülése igen heves vitáknak volt színhelye. Ho­v­er­be­c­k azt indítványozá, hogy a külügyi budget­­ben Poroszország speciális viszonyai elintézése czéljából felvett 30,000 tallért ne a szövetség, hanem maga Poroszország fizesse. Bismarck gróf ez inditványt igen rosz néven vette s dühö­sen megtámadá az inditványozót. A ház többsége megszavazta a kívánt összeget, s Bismarck újra diadalmaskodott. Erre szóba került a tengeré­szeti budget s vele a botbüntetés. Porosz törvé­nyek szerint a botbüntetés el van törülve, de a tengerészetnél mégis alkalmaztatik. Duncker képviselő felvilágosítást kért ez ügyben s Jach­­man tengernagy oly nyilatkozatot ten, mely isszonyu visszatetszést okozott. Bismarck gr. tehát­ ismét fölszóllalt s kijelenté, hogy a bünte­­tés­ végleges eltörlése iránt folynak a tárgya­lások. Egy bajor, a hazafi párthoz tartozó hirlap B­r­a­y gróf mondását idézi, melyet a miniszter egy idegen diplomatával tartott értekezleten mondott, s jellemző az uj minisztérium programm­­jára. Bray gróf igy szólt: „a külfölddel szemben németek, Németországban bajorok va­ A „Pesti Napló“­­óraija. Egy úri társaság­. Gab­­ri­au E. regénye. II. (Folytatás.) Azon súlyos feladat terhe alatt, mely de la Ville-Haudry uri köre káromlott, a közönséges nő azt tartotta volna, hogy elég erényt gyakorol, ha megőrzi a férje iránti hűséget. De a grófnő nem volt közönséges nő. Számolt magával s elhatározá, hogy legalább mutatni fogja, mintha megnyugodott volna. Igaz, hogy most már egy imádott gyermek lánczolá lelkét otthon­ához. Volt kis leánykája, Henriette, a kinek kedves szőke fürteire a leg­csodálatosabb tervek egész világát alapitá... E pillanattól fogva felhagyott hideg közönyé­vel, melyben két év óta tespedett s tanulmá­nyozni kezdé a grófot ama bámulatos éles látás­sal, melyet csak felette nagy érdek kölcsö­nözhet. De la Ville-Haudry úr egy elejtett szava fel­­világositá őt. Egy reggel ketten egyedül regge­liztek. — Nancy téged igen szeretett — mondá a gróf — élete utolsó perczeiben, midőn már tudta, hogy nincs többé menekülés, mindenre kért, hogy téged nőül vegyelek. Ezen Nancy a kastély gazdasszonya volt. A gróf ezen tapintatlansága után nem vola nehéz kiokoskodni, minő szerepet játszott eme nő. Világossá jön, hogy ő, ki már alacsony hely­zeténél fogva is a homályban szerényen elenyé­szett, ő volt a gróf eszének, erélyeinek és akara­tának vezetője. Befolyása, melyet urára gyakorolt, oly nagy volt, hogy még halála után is tartott, s hogy még a síron túl is engedelmeskedett neki az élő. Midőn e nő meghalt, a gróf teljesen tájéko­zatlan maradt s folytonos habozása, időnkinti gyöngesége és részkor alkalmazott heveskedései által ha nem is teljesen eljátszotta, de igenis jó­val alábbszállitotta a fennhéjázó hirnevet, melyet egy nő bölcs vezetése tizenöt év alatt számára szerzett. Férjének vallomása által kínosan érintette, a grófnőnek elég erej­ű volt boszuságot nem táp­lálni férje iránt. — Jól van! . .. mondá magában — boldog­sága és közös nyugalmunk kedvéért le fogok az állani Nancy szerepéig. Könnyebben esett határozatot hozni, mintsem azt kivinni, mert de la Ville Handry úr nem tartozott azok közé, kik engednék magukat nyíltan vezettetni, sem azok közé, kik elfogad­nák a jó tanácsot, ha annak helyességét be is bizonyítá előttök valaki. Mivel ingerlékeny, komor és zsarnok volt, mint a gyengék mind, semmitől sem félt inkább, mint tekintélyének ilyetén képzelt megsértésé­­től. Mindenben, mindenütt és mindenkor ő akart itr és legfőbb biró lenni. Gyanakodása e téren oly messze terjedő és gyermekes volt, hogy neje még a szándék árnyékát sem mutathatá, hogy a gróf annak egyenes ellentétét ne akarta volna. — Nem vagyok én szélkakas! . . . volt ilyen­­kor kedvencz válasza. Szegény ember! Nem tudta, hogy a szél azért nem fordul meg, ha a szélkakast erővel más irányba igazítják is. A grófnő ezt felfogta s ebben állott ereje. Több havi türelem és tapogatódzás után, úgy tetszett előtte, hogy elérte czélját, s hogy ezen­túl, a mint komolyan akarja, férjét tetszése sze­­rint kormányozhatja. Nem sokára akadt alkalom egy kísérlet té­telére. Midőn a környék nemessége már eleget vesz­tett tekintélyéből, s a grófnő maga, kivált az örökösödés óta, majdnem teljesen visszanyerte tekintélyét, a grófnő kínosnak kezdé tartani helyzetét és élénken vágyott elhagyni a vidéket. Különben is sok olyan volt e vidéken a mit fe­ledni akart. Voltak bizonyos utak és ösvények, melyeken át nem haladhatott a nélkül, hogy szi­ve csaknem megszakadt. Másrészről azonban tudva volt, hogy a gróf megesküdött, hogy élete végnapjait Aujonban akarja tölteni, mert utálta a nagy városokat. Azon gondolat, hogy el kell hagynia — ha mindjárt csak egy hétre is — a kastélyt, hol szokásainak nyugodtan élhetett, kiállhatatlan kedvbe helyezé. Azért hihetlennek is látszott mindenki előtt a hír, hogy örökre elhagyja Ville-Haudryt mi­vel Páriában a rue Varennes-ben palotát vett, a­hol állandóan megtelepedni szándékozik. — Ezt különben a grófnő akarata ellenére teszem — mondá a gróf pöffeszkedve — semmi áron sem akart beleegyezni, de én nem vagyok szélkakas; én szilárd maradtam s végre is ő engedett. így történt, hogy 1851. év október hó u­tolsó napjaiban de la Ville-Haudry gróf és neje be­vonultak a rue de Varennes-ben fekvő pompás palotájukba. Fejedelmi lakás volt, melyet ők a valódi érték egy harmadán vettek, mivel épen azon időben az ingatlanok értéke rendkívüli módon alászállott. A grófot Párisba vezetni, még csak játék volt. A nehézség abban állott, hogy ott meg is ma­radjon. Fel lehete tételezni, hogy a gróf a falusi sza­bad mozgás s a fáradalmak hiányában, egy nagy földbirtok által adott gondok hiányában vagy meghal unalomból, vagy pedig kicsapongásra adja magát. Ismerve e két egyaránt félelmes esélyt, a grófnő keresett és végre talált is táplálékot de la Ville-Haudry úr megnyugodni nem tudó te­vékenységének. Mielőtt elhagyták Aujont, oly szenvedély csi­ráját ejté a gróf szivébe, mely egy ötven éves embernél mindezeket pótolni képes, s ez a nagy­­ravágyás. A gróf Párisba érkezett azon titkos óhaj és reménynyel, hogy egyike lesz azoknak, kik a pártokat vezetik, egyike azon politikusoknak, kiknek egyénisége szoros kapcsolatban van min­den nagy horderejű ügygyel. Mielőtt azonban férjét kiküldené a pályatérre, melyről tudta, hogy sikamlós és mélységekben bővelkedik, a grófnő elhatározá, hogy először is tanulmányozni fogja e tért. Ebben neve és vagyona hatalmas támogatást nyújtott. Összeköttetései segélyével salont nyi­tott. Szerdái és szombatjai nemsokára híresek lettek,és a nagy világ igyekezett­ meghívást kapni ebédeire vagy még inkább vasárnapi bizalmas estélyeire.] A kastély a rue de Varennes-ben semleges tér jön, hol a régi boszankodás s a jövő reménye között nyújtott egymásnak. De la Ville-Haudry úrnő egész télen át ész­lelt. Ki gondolta volna, hogy a kandalló mellett ülő grófnő mással is foglalkozhatik, mint gyer­mekével, a kis Henrietté­vel, ki lábainál olvasott vagy játszót. És mégis, ő figyelmesen hallgatott mindenre, értelmével áthatotta a kérdéseket, követte a vi­tatkozások szálait, s igyekezett a szenvedélyek és érdekek játékát tisztázni és megismerni, kitől kell félni és kire lehet támaszkodnia. Mint bizonyos rögtönző tanárok, kik csak reggel tanulják meg azt, a miről este előadást akarnak tartani, a grófnő szorgalmasan tanulta a leczkét, melyből legközelebb oktatást akart adni. Magasabb miveltsége, női ösztöne, természetes elem­nél, és oly tulajdonok, melyeket önmaga sem gyanított magában, megröviditék e kinos novitiatust. Az eredmények nem késtek. A jövő téltől kezdve a gróf, ki eddig kétes pártállást foglalt el, nyilvánosságra lépett és ha­tározott szint vallott. Fellépésénél tetszést ara­tott kitünően finom külsejével, szép modorával és zavarba nem hozható szilárdságával. Beszélt s a világ el volt bájolva helyes felfogása által. Tanácsokat adott s azok helyessége meglepett mindenkit. Ha párthiveket és heves elleneseket szerzett magának; mindenki jövő pártvezérét ke­reste benne s ő ezt felhasználva rendkívüli te­vékenységet fejtett ki; járt, írt, beszélt. — Még ez is bajt szerez nekem házamnál — mondá meghittjeihez — mert nem egyik azon félénk nőknek, kik nem akarják megérteni, hogy a férfiaknak részt kell venni a közélet mozgalmaiban. .. . Még most is Anjonban vol­nék, ha hallgattam volna reá. S a grófné, kitünően játszotta szerepét. Hiszen a gróf által elért siker csak még in­kább megérteté vele önnön becsét! . . . . Ezen érzelmek olyanok lehetnek, mint midőn a drá­maíró látja, hogy tapssal fogadják az alakokat, melyeket ő teremtett. Azonfelül még az a bámulatos de la Ville Haudry úrnő művében, hogy senki sem gya­­nita. Senki, még leánya sem. Henriette kevésbé mint bárki más. Azt akará a grófnő, hogy az il­­lusio teljes legyen, hogy Henriette nem csak szeretni tanulja atyját, hanem tisztelni és imádni benne a felsőbb embert. De la Villé Haudry úr természetesen utol­só lett volna, a­ki belátta a valót. Ha valaki megmondja neki, talán kicsinylőleg vállát vonta volna. Azt hive, hogy az irányt, melyet neje eléje tüzelt, ő maga találta meg. Ő magát ámította azzal, hogy a beszédeket, melyeket neje szer­kesztett, ő maga szőtte és rendezte. A hírlapi czikkekről, melyeket neje mondott tollába, azt hive, hogy ő maga teremté és irta. S néha mégis csodálkozott, mily kevés itélő­­tehetsége van nejének s gúnyosan megjegyzé, hogy neki épen az sikerül legjobban, a mi­ről neje le akarja beszélni. (Folyt, következik.)­gyunk“. E lap következő megjegyzésekkel ki­séri e mondatot: Ha talán azoknak, kik jó fize­­tésért, vagy a nélkül már ma szeretnék a fekete fehér zászlót tornyainkra kitűzni, e szavak nem igen fognak izleni, minden becsületes bajor correcteknek találandja őket. Fest, april 5. (A határőrvidéki kérdés­hez.) A következő sorokat vettük: A „P. N.“-nak a határőrvidéki quótáról szó­ló tuai első czikke, ha jól értettem, az el­­vállaltni javasolt 2 petét a 30 perhez viszonyítja, s így számítja fel, hogy az tulajdonképen 4 vagy 5 pet. Ha így te­­kintjük a dolgot, a számítás helyes le­het, de nincs gyakorlati értéke. S mint a­hogy a czikk nem említi föl, hogy épen a törvényjavaslatban foglalt számítási mód másrészt — s ez a dolog tulajdonképeni lényege — Magyarországnak nevezetes előnyt biztosít, s épen e számítási mód a 2 petét nemcsak nem fokozza, hanem te­temesen leszállítja, engedje meg, hogy azt utánpótolhassam. A 2 pet ugyanis az összes közösügyi kiadá­sokból levonatván, a 30: 70 elosztandó összeg s így a Magyarországra eső qvóta is csekélyebb mint a­hogy az eddig volt,s mert a létrejött egyezmény s az ennek alapján előterjesztett törvényja­vaslat ez előnyt a magyar korona országai­nak feltétlenül biztosítja, világos, hogy mi összesen nem 2 petét fize­tünk, hanem csak körülbelül 120-ot, s így quótánk nem, mint említtetett, 4—5 pettel, hanem tulajdonképen csak lás-dal, vagy talán még kevesebbel szaporodik, mi, összegben kifejezve, a legutóbbi évek közösügyi kiadásai nyomán , mintegy másfél milliót tesz. Nem kétlem, hogy a kormány bővebb előterjesztései meg fogják világítani az egyezmény egyéb pénzügyi előnyeit is; ezt az egyet azon­ban, magának a törvényjavaslatnak szö­vege is félreismerhetlenül constatálja. — Fogadja stb. (A bankenquéte részéről) ma d. e. 10 órakor előtanácskozmány tartatott az iránt, hogy — mivel egyfelől a bizottmány némely tagjai rendkívül el vannak foglalva halaszthatlan pénzügyi tanácskozásokkal, másfelől a kihallga­tásokat az ünnepekig úgy sem lehetne bevégez­ni, — az enquéte szüntesse be üléseit húsvét­­utánig, a­mely idő alatt azonban a vidéki szak­értő testületekkel közöltetvén az eddigi tanács­­kozmányok eredményei, azok arra lennének fel­kérendők, hogy a­mennyiben már eddig írásban beadott vélemények nincs beterjesztve, vagy az eddigi nyilatkozatok többségével ellenkező vé­leményben volnának, az ünnep utánra legyenek szívesek közölni e tekintetben észrevételeiket. Indítványoztatott továbbá, hogy még a fővá­rosból személyesen kihallgatandó lenne Koch­­meister Frigyes, Bécsből Lucom lovag, a nemzeti bank vezértitkára, valamint L­eh­o 1f és Körösi urak is, mint a­kik közül előbbi az „Ung. Lloyd“, az utóbbi pedig a „Pesti Nap­ló”nál volt hosszabb ideig a közgazdasági ro­vat vezetője. (A budapesti kér. és iparka­mara memorandumából­ a bank­­ügyben következőket emelhetjük ki: Alaposan kifejtetvén, hogy a jelenleg még fenálló válság nem pénz, hanem hitelválság; adatokkal van be­bizonyítva, hogy pénz elég volt de hiányzott a hitel; a hitelválságot előidézte a túlspeculatió ; veszteséget csak az szenvedett, ki erején túl üzérkedett, és ki csak a pillanatnyi nyereményt, nem pedig a vállalat életrevalóságát tekintette.­­ A válság okai hosszas deductio után követ­kező pontokban foglaltatnak össze: — A három év előtt beállott politikai és nemzetgazdasági fordulatban az ez által bekövetkezett üzérkedé­­­si kedv, s az addig visszatartott tőkék felszaba­dulásában a rögtöni tőkeképződést okozott ked­vező aratási eredményekben, azon önmagában helyes meggyőződésben, hogy az évtizedekig tartó mulasztás Magyarországon az ipar terén tettleg nagyszerű beruházásokat igényelhet szük­séges, azon pillanat felismerésének lehetetlensé­­gében,a­mely pillanatban e rendelkezésre álló tő­ke absorbeáltatik és a pillanatnyi szükséglet ki­­elégittetik; — a hitel segélyével előállott tul­­speculatio által oly elemek belevegyülésében a melyek sem tőkével nem bírnak, sem reális hi­telre igényt nem tarthatnak; — röviden — a magában véve szükséges és üdvös speculationak egyrészről tulspeculatiová, másrészről egészen közönséges szédelgéssé való elfajulásában rejlik. — Elsoroltatnak a nemzeti banknak bűnei. Ada­tokkal van bizonyítva, hogy befolyása hazánkra nézve nem a legkedvezőbb. A válság elhárítá­sára nem annyira jegybank felállítása, mint in­kább a közönség józansága alkalmas. — Kifej­tetnek azon módok, és eszközök, melyek által a hitel helyreállítható. Messze vezetne h­a azon nagy szorgalommal egybegyüjtött anyag és adathalmazt, mely az emlékiratban lerakva talál­taik, pontról pontra felsorolnék ; oly munkálat ez, melyben a tényleg felálló válságos viszonyok és körülmények a tudomány által elismert el­vekre visszavezethetnek. Nem találunk benne tételt, mely kellőleg indokolva nem volna. Ezek­kel röviden jeleztük az emlékirat tartalmát; hisszük, hogy egyike lesz azoknak, mely az őt megérdemlő elismerésben fog részesülni. Országgyűlés. A képviselőhöz ápril­­-iki ülése. Elnök : Somssich­ Pál, jegyzők : B­ul­ja­n­o­vi­c­s Sándor, Mihályi Péter, Jámbor Pál. A kormány részéről jelen vannak : L­ó­n­y­a­y M., H­o­r­v­á­t B., M­i­k­ó I. gr., Feste­­t­i­c­h Gy. gr. miniszterek. Elnök d. e. 10 órakor megnyitja az ülést. A tegnapi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után elnök bejelenti a beérkezett irományokat. Wächter Frigyes benyújtja több község kérvényét az ellen, hogy a román vasutakkal való összeköttetés ne az ajtori szorosnál létesít­­tessék. Kovács László benyújtja a Deutsch-féle nyomdatársaság egy kérvényét az iránt, hogy az új államkölcsön jegyek kiállítása szabad versenynek adassák át. B­ob­ory Ká­roly, V­i­d­a é­s János kisebb érdekű kérvénye­ket nyújtanak be. Irányi Dániel a következő interpellációt in­tézi a közlekedési miniszterhez : Miért nem építettek a zákány-zágrábi vasút számára Zág­rábban külön indóházat, miért nem rendeltek oda a magyar vasutak részéről külön hivatal­személyzetet, az interpelláló kiadatik a közle­kedési miniszternek. Horváth Boldizsár igazságügyminiszer vála­szol Wahrmann Mór interpellációjára a büntető, kereskedelmi és csődtörvény tekintetében. A­mi az elsőt illeti, ez már készen van és a jövő télen a házban már tárgyalás alá kerülhet, a­m­i a két­ törvényt illeti, ennek tervezete is készen van, de a ministérium szükségesnek tartotta azt előbb szakértőkkel közölni és ezek meghallgatása után fogja csak e törvényt megállapítani. A szakér­­tők nyilatkozatától függ tehát, mikor terjeszti be erre nézve a miniszer a törvényjavaslatot. A­mi végre a csődtörvényt illeti, ennek megállapí­tására várni kell, míg a polgári és kereskedelmi törvény el nem készül. Azon hiányokon és visz­­szaéléseken, melyeket az interpelláló interpellá­­ciójában felemlített, addig is az által lesz némi­leg segítve, ha a büntető törvény s az első fo­kú bíróságok, a kir. ügyészségek s a közjegyző­­ségek életbe léptetnek. Wahrmann Mór­a kijelenti, hogy némileg meg van nyugtatva a miniszter válasza által, de reménye, hogy ha a miniszter a csődtörvényre nézve a felemlített intézményeket nem tartandja kielégítőknek a visszaélések megszüntetése vé­gett, novelláris törvény beterjesztése által segí­teni fog a bajon. A ház tudomásul veszi a miniszter válaszát. Horvát B. igazságügyminiszter­­ válaszol Tisza Lászlónak a hirlapcautió ügyében s a magyar sajtóviszonyoknak Erdélyre való kiter­jesztése ügyében tett interpellátiójára. (A sajtó­ügyre nézve eme fontos választ reggeli lapunk­ban egész terjedelmében közöljük.) Tisza László megnyugszik a miniszter vála­szában. A ház tudomásul veszi a miniszter válaszát. Horváth B. igazságügyminiszter válaszol Tisza Lászlónak a tagosítás elrendelése érdeké­ben tett interpellátiójára s ez iránt törvényjavas­latot ígér beterjeszteni. A ház tudomásul veszi a választ. Horváth B. igazságügyminiszter válaszol Mileticsnek azon interpellátiójára, melyben arról panaszkodott, hogy Újvidék városának nem küldik meg rendesen az országos törvénytárt. Válaszában kiemeli, hogy az akkor név szerint felemlített törvények már előbb elküldettek Újvi­dékre, mintsem az interpellate megtörtént. Mivel az interpelláló nincsen jelen, a határo­zathozatal e felett holnapra halasztatik. A ház napirendre tér. Buj­anovics Sándor közp. bizottsági előadó olvassa e bizottság jelentését az államköltségek iránti törvényről. A ház általánosságban vita nélkül elfogadja a törvényt. A részleteknél a vallás és közoktatási minis­zer fejezeténél a „magyar tudományos akadé­mia“ rovata elé „a magyar történelmi emlékek kiadására“ L­ó­n­y­a­y Menyhért pénzügymi­niszter indokolására 15.000 forint vetetik fel. Az erdélyi kir. biztosság, a földtehermentesí­­tési alapigazgatóság és igazoló bizottság három rovata Z­e­y­k Károly indítványára egybe­­foglaltatik.A többi részlet változatlanul elfogad­­tatik s a főrendiház még a mai ülésében értesit­­tetni fog erről. Bécsi dolgok. (A miniszterválság. A „Presse“ jámborsága. Beust lemondása. Beust kapcsolatban a tann­­waldi strick­kal. A belépő mi­niszterek jövő szereplése. Az uj minisztérium. Az And­r­áss­y­­minisztérium viszonya e vál­sághoz.) Mit tegnapi esti lapunkból sejthetett, a bécsi táviratokból biztossággal megérthetett az olvasó t. i. az osztrák minisztérium lemondását, az már mint bevégzett tény áll előttünk. Hasner és Beust két ellenfél pénte­ken est­e Budára jővén, szombaton megtarták értekezleteiket külön külön az uralkodóval, s miután Hasner nem nyerte meg a császár beleegyezését azon javaslatába, hogy a galicziai, istriai, görzi, krajnai országgyűlések és triest­­városi képviselő testület feloszlattassanak, mint melyek a birodalmi tanácsban képviselve nin­csenek, tehát arra nézve nem is léteznek: mi­után mondjuk nem nyerte meg uralkodója bele­egyezését, az osztrák miniszterelnök miniszter­­társaival együtt beadta lemondását, név szerint lemondanak: Hasner, Herbst, Brestel, Plener, Banhans, Stremayr és Wagner; lemondásuk el fogadtatott. Az uralkodó az új „Presse“ szerint azt mond­ta volna Hasnernek, hogy a történtek után a képviselőház és a 17 or­szággyűlés feloszlatása el­kerülhetetlen. És ilyetén hírek közepette hogy viseli magát a „Presse ?“ Emlékeznek olvasóink, hogy Giskra leléptével, mily biztosan állitá a „Presse,“ — melynek a sajtó irodával való kapcsolata isme­retes dolog, — hogy most már a Hasner minisz­­terium bukása kétségtelen, s mely ennélfogva kétségkívül legelőször értesült, a dolgok állá­sáról, mily jámborsággal írja most, s mily naiv­­sággal, hogy mint halljuk a minisztérium lemon­dott, s lemondása hihetőleg elfogadtatik. Beust grófnak sem állt azonban oly jó rend­ben a szénája, mint e válság után képzelhető volna. A „Tagespr.“ melynek mint tudva van hiteles és jó forrásból eredő tudósításai vannak, úgy hallja, hogy Beustot a császár igen hide­gen, sőt,­ridegen fogadta, szemére hányta az ausztriai ügyek állását, s midőn ez megjegyzé rá, hogy semmi befolyása nem volt e dolgokra a... mondá az uralkodó: igaz, hogy most nincs, de midőn az Auersperg minisztérium megalakult, ő (a császár), csak a kanczellár sürgetésére adta beleegyezését, holott később maga a kan­czellár mondá, mikor a majoritás és minoritás súrlódása volt, hogy külön-külön derék emberek, de nem együvé valók, mig magyar minisztériu­mot Deák oly összhangzólag alakitá, s azért itt jól is mennek a dolgok. Most végre kifáradt mentségében, s az uralkodó fokozott élénk szem­rehányásai ellenében, azon kérését adta elő, en­gedné meg ő Felsége, hogy egészen visszavo­nulhasson az állam ügyeitől. Erre azonban a császár észrevévén, hogy a dolog oly térre ment, mely a miniszternek igen fájdalmas, hir­telen hozzá közeledett s szívélyesen kezet nyújt­ván neki elmondá, hogy korántsem ide czélzott, mert a külügyek vezetésével nagyon meg van elégedve, s e tekintetben teljes bizalmát bírja. Ekkor minden ismét rendbe jött, s Beusznak azon nyilatkozatára, „bár csak hallották volna felségedet Herbst és Hasner, kik mindig azzal gyanusítnak, hogy felségednél ellenök ármány­­kodom“ — az uralkodó jó kedvűen nevetni kezdett. Egyébiránt a Hasner minisztérium követ do­bál tovább is Beustra, s egyik közlönye egye­nesen azt fogja Beustra, hogy a csehországi nyugtalanságokkal kapcsolatban áll , hogy a tannwaldi munkások munka felfüggesztésének gyökerei a kanczellár új terveiben vetnék szá­laikat, s hogy a lengyelek lemondó nyilatkozata egyenesen a külügyi sajtóirodából szárnyalt ki­s K­­­a­­­z­k­o udvari tanácsos tollából folyt kit épen most alkalmazott oda a kanczellár. A lelépő miniszterek szereplése már meg van állapítva. Egy tudósító szerint Herbst egye­lőre Bécsben marad, azonban valószínűleg át­veszi a csehországi németek vezetését. Has­ner ismét elfoglalja helyét a cseh országgyű­lésen, Giskra pedig szintén kezébe veszi a morvaországi országgyűlésen a vezér szerepet. Az új minisztérium elnökéül P­o­t­o­c­k­i gr. korábbi földmivelési miniszter van kiszemelve. A korábbi minisztériumból egy sem lép be,azon­ban Kellersperg báró lenne a belügyér

Next