Pesti Napló, 1870. április (21. évfolyam, 74-98. szám)

1870-04-06 / 78. szám

78. szám. Szerkesztési iroda­­ ,/erencziek-tere 7. tzáre. I. emeled. E lísp szellemi részit illető mindé-' küzlemény­e­ szerkesztőséghez intézendő. Bém­entetlen levelek csak ismert kerektől fog­adtatnak el. Szerda, április 6. 1870 Kiadó hivatal: f­ erencziek, tere 7. szám fil. 1.pt. A lap anyagi részét illető ki­rle­­mények (előfizetési pént , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-b­radalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetni föltételek: Vidékre, postán, helybeli, házhoz, hordva. Kifőzz évre . . .­­..­2 írt. Félévre.......................11 ért Kegyedésre ... 5 „ 50 kr. K­­­hóra........... 3 „ 70 kr Kry kára .... 1 * 85 kr. 21. évi folyam. Hirdetmények díja: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 uj kr. VélyftgdfJ kftUta SO ajk». Kyilt-tér : 5 hasábos pe­t­sor V» uj kr. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ ápril—júniusi évnegyedére. Közeledvén az előfizetési idő, tisztelettel fi­gyelmeztetjük azon t. et. előfizetőinket, kiknek előfizetése folyó mártius h­ó végével lejár, előfi­zetésüknek idején megújítására. A lap tartalmát illetőleg tudatjuk t. előfize­tőinkkel, hogy a­mennyiben a szedők strikja miatt hátralékban maradtunk, a jövő folyamban igyekezni fogunk azt mellékletekkel pótolni. Az előfizetés megtételére, miután előfizetési ívet a lap mellett nem fogunk küldeni, ajánljuk a postai utalványokat, mint a legjutányo­­sabb és legczélszerűbb előfizetési módot. Előfizetési árak: April—júniusi évnegyedre 5 frt 50 kr. April—septemberi félévre 11 frt. April—decz. 3 negyedévre 16 frt 50 kr. Az esti kiadás postai külön küldéséért felül fizetés havonkint 30 kr Pest, martius hóban. 1870. A „P. Napló“ kiadó-hivatala. PEST, ÁPRILIS 5 Batthyány Lajos emlékére. — Harminczötödik kimutatás. — Lapunk szerkesztőségénél újabban befolyt : Budai főgymnasium tanári kara 30 frt, melyhez járultak : dr. Lutter Nándor 10,frt, Schmidt József 2 frt, Szamosi János 1 frt, Ábel Károly 3 frt, Gyurmann Andor 1 frt, Mészáros Nándor 1 frt, Rejtényi Antal 2 frt, Danay Fe­­rencz 2 frt, Vass József 1 frt, Abs Antal 1 frt, dr. Dékány Ráfáel 1 frt, Straub József 1 frt, Póra Ferencz 1 frt, Könyves József 1 frt, P. Thewrewk Emil 1 frt, Ribáry Ferencz 1 frt,30 frt, S boldai Gyertyánffy Lajos Flo­­renczből 25 frt, Pécsi takarékpénztár 200 frt, az „E11 e n ő­r“ szerkesztősége 161 frt 65 kr és 1 db arany; a „Kolozsvári Köz­löny“ szerkesztősége 100 frt; összesen 516 frt 65 kr és 1 db arany; a 34. kimutatásban foglalt összeggel 7132 frt 79 kr, 6.P arany, 4 tallér, 5. e. frtos és 3. e. huszas , a­mely összeget a Batthyány-bizottmány pénztárnoka, Sztupa György urnak adták át. A honvédmentházra begyült: Bob­dai Gyertyánffy Lajos 25 frt, a zala­egerszegi febr. 18. bál jövedelme 27 frt, P­e­r­k­a­t­a községe 11 frt 80 kr, a „Békés“ szerkesztősége 83 frt 70 kr, B­a­­­b­ó Ferencz Stomfáról 179 frt és egy db.arany. — A részletes kimutatást legközelebb. A honvéd rokkantak javára : a pécsi takarékpéztártól 500 frt. Az árvízkárosultak javára: a pécsi takarékpénztártól 100 frt. — Egyszersmind megemlítjük, hogy legutóbbi ki­mutatásunkban hibásan áll: „tolsvai takarék­­pénztár“, e helyett: jolsvai takarék­­pénztár, mely intézet az árvizkárosultak ré­szére mart. 22-dikén 100 ftot küldött. A „Festi Napló“ tárcsája. A nemz. színház köréből. (ar.)— A nemzeti színházról — kivételképen darab idő óta jó hireket is hallani. Zichy Antal, az ideiglenes igazgató, erélyesen és kedvvel lá­tott a művészeti szempontból nagyon degradált intézet fölemeléséhez s már azon pár részlet, melyek a színfalak mögül nyilvánosságra jöttek, világosan mutatják, hogy Zichyben a közvéle­mény nem csalódott, mert ő jó uton akar halad­ni. Radnótsáy halála után a pénzügyileg rende­zett színházat művészi tekintetben kellő jobb karba helyezni, nehogy az eltűnt anyagi hiány helyét erkölcsi deficit foglalja el. E feladat meg­oldása annál nehezebb, mert az eddigi személy­zet a múlt évek veszteségei után, , megritkult és e megfogyott személyzet is a magasabb czél­ú ideál nélküli vezetés folytán — dekadencziába esett, a lazult fegyelem demoralisatiót (termé­szetesen művészit) eredményezett, clique-ek ala­kultak, melyek az igazi életet elnyomó érdekek indáival mindent befutva, a feltörekvő gyengébb erőket elfojták s a concurrentia elől biztosítva lévén — édes semmittevésben élvezék fizetései­ket. Mindennek sommája aztán röviden nem lehe­tett egyéb, mint : érdektelen, kopott játékrend; rendesen középszerű, néha bántólag gyönge elő­adások ; öreg színészek, kik már pályájuk magas­­lazán vélvén magukat, följebb nem törekesznek; néhány fiatal tag, kik szeretnének előre hatolni, de az öregek minden tért elzárnak előlük ; pár jó erő­t a provinczián, kiket a clique be nem bocsát, nehogy az édes nyugalmat valami szila­­abb törekvés megzavarja. Ezen segíteni, oly ember kivántatott, ki fel­adatát tisztán felfogva — akarattal és képesség­gel is beir e bajokat elhárítani és az intézet tes­­pedő mocsarát szellemével felkavarva — a holt vizet élővé változtassa. Zichy Antal azon em­bernek látszik, ki képes lesz nehéz feladatával megküzdeni. Azon külön véleményéből legalább, melyet mint a színházi enquéte tagja — a mi­­nisteriumnak benyújtott s melyet kivonatilag mi is megismertettünk olvasóinkkal, ilyesmit olva­sunk ki. Az enquéte dolgozatát — külön­­féle elemek s érdekek e compromissuma — alighanem már el is vete a kormány, Zichyét ne vesse el. Csak egy pontjával fogunk most fog­lalkozni, mert tárgyunkhoz csupán ez tartozik. Zichy Antal az egész szinházi vezetést s igaz­gatást egy embernek — az intendánsnak kezé­ben kívánja öszpontositva látni, holott az enquéte a két (operai s drámai) szakvezető s igazgató közt osztotta volt meg azt Zichy A. kivánja, hogy az intendáns állása ne méltóság legyen, ha­nem hivatal — holott az enquéte belőle a kettő között álló mixtum compossitumot csinált. Az intendáns — szerintünk — lehet vagy tisz­tán piotus masculus, országos dignitás, ki az inté­zetet külfelé s felfelé képviseli, de akkor bele ne szóljon művezetői tetteibe, kik egyedül felelősek a mindenért. Ez esetben van értelme a két , szé­les hatáskörrel bíró szakvezetőnek, mert tulajdon­képen ők az igazgatók. De oly állást teremteni, a mely esetleg igen széles hatáskörrel bir — ha , annak viselője azt ki akarja aknázni a alája mégis felelős vezetőket állítani, kiknek befolyá-­­­sa, hatalma tulajdonképen az intendáns tetszésé­­­től függne, mert ő kiszámithatlan pressiót gya­­­­korolhat rájok, hol egyenes vétója nincsen is, s ez képtelenség.­­ Zichy komolyan lát feladatához s azt akarja,­­ hogy az intendáns igazgató, direktor legyen. Ez a leghelyebb választás, ha azon tisztet szak­ember viseli. Ha a központosítás sehol sem óhaj­tandó, a szinházi vezetésben valóban elkerülhet­­lenül szükséges. Mihelyt itt a hatalom meg van osztva, az ellentétes érdekek külön-külön ke­zükbe kerítenek egy-egy hatalmast s a megosz­tott befolyások azonnal harczot inditanak egy­más ellen. Egy ember legyen felelős mindenért, de ez egy korlátlan úr legyen házában. Szín­házaknál alkotmányos theóriákat nem igen le­­het sikerrel alkalmazni, a tapasztalás legalább az absolutismus mellett van. Hogy Zichy Antal a dolog e nehezebb oldalát ragadja meg, mutatja bátor határozottságát és komoly akaratát. Nem dilettáns nagyúr, ki egy színház igazgatását sportnak tekinti. Magas­ művészi irányát műveiből ismerjük, szeretetét a színpad iránt mutatja, hogy sikertelen kísér­letek után is igyekezett e síkos pályán előre haladni, sok­oldalú tudományos műveltségét mindenki ismeri. Azonkívül a mily kellemes em­ber, mi színigazgatónál elkerülhetlen szükség, ép oly erős meggyőződésében és szilárd megálla­pított nézetei érvényességében. „Ez jobb dal mint a többi“, mondanák Sha­­kespearrel, ha intendánsokban annyiszor nem csalódtunk volna, hogy a kedvező előjelek után is végleges véleményképen csak annyit mond­hatunk : Zichyben megvan azon tulajdonságok nagy része, melyek a jó igazgatóban megkíván­­tatnak. Legújabb tettei után azonban már meg kezd bennünk annak hite is gyökerezni, hogy Zichy e tulajdonságait kellőképen fel is használja. Első gondját a hiányos személyzet kiegészítése lát­szik képezni s mint halljuk, Némethy Irmát, Ujházyt már szerződteté. Figyelmét el nem ke­rülte a drámai hős hiánya sem és Molnár György — ki most legjobb e szakmában — valószinüleg nemsokára vendégszerepelni fog. A szinészren­­dezőséget feloszlatá­s azt egészen Paulay kez­é­be adta, ez minden tekintetben jó választás. A próbákra nézve azon újítást lépteti életbe, hogy a közműködök már az első színpadi próbán sze­repeiket tudni tartozzanak. E rendszabállyal a színházi hanyagság előhasába vágta kését, mert eddig a mi próbáink nem próbák, hanem tanórák voltak, a színészek nem a darabot vagy szere­peiket dolgozták ki azokon, hanem csak szere­peiket tanulták be — hal­­ál után. Nagyon ter­mészetes, hogy ily rendszer mellett 7—8 próba is elégtelen s az első előadások rendesen gyön­gén mentek, mert a játszók — kevés kivétellel — csak az utolsó napokban tanulván be vala­hogy szerepeiket, azt át sem tanulmányozták, ki sem dolgozták. Ö­szjátékra gondolni is nevet­ség, hol mindenki — a súgóra figyel. Első lépései tehát igen gyakorlatiak s helye­sek. Remélhető, hogy egyes akadályoktól vissza nem riad szilárd akarata s el nem felejti, mily magas czél vár reá : a magyar szinészet regene­rálása. * * * A nemzeti szinházra vonatkozólag, lapunknak egy másik munkatársa a következőket írja : — A nemzeti színház és szini tanoda jelenlegi igazgatói közt oly differentia támadt, hogy vagy Zichy Antalnak, vagy gr. Festetich Leónak vissza kell lépnie az igazgatástól. E differentia oly botor eljárás szüleménye, me­lyet az ildomosság kikerülhetett volna. A szini tanodában változások történnek, s többi közt egyik énektanári állomást új egyénnel kívánják betölteni, mivel Böhm Gusztáv, mint operai ren­dező, nem csak igen el van foglalva, hanem néha külföldre is kell utaznia, egy-egy új dal­­mű tanulmányozása végett, s ilyenkor eddig mindig kényszerű szünet állt be az ő osztályá­­ba­. Gr. Festetich Leo eddig ezt elnézte, mint sok egyéb hátrányos dolgot, hanem Zichy A. segitni óhajtott a bajon, s Böhm helyére egy igen értelmes és gyakorlott énekesmestert aján­­a, ki teljesen képes a növendékeket művészi énekre s magyar szöveg értelmes kiejtésére taní­tani. Gróf Festetich Leónak azonban ez a kijel­ölt egyéniség sehogy sem tetsze­tt (meglehet azért, mert a zenéhez jóval többet ért mint ő), s e nem tetszésének kijelentésére oly utat válasz­tott, melyen a színház igazgatóját compromitál­­ta. Nevezetesen a szini tanoda tanári testülete elé vitte a dolgot,s az előtt mindenféle vádakkal illetett olyan egyént, kit a színház intendánsa, — teljes joga szerint — kinevezni óhajtott. Ez elhibázott lépésnek aztán az a következ­ménye jön, hogy Zichy Antal fölterjeszté ez ügyet a belügyminiszternek, mint ez iker­inté­­zezet főfelügyelőjének, s ennél fogva most már vagy Zichy lép vissza, vagy gr. Festetich Leó­nak kell lemondania, a mivel különben már ed­dig is tartozott volna ,mind a közvéleménynek, mely az enquéteben is erős kifejezést nyert,mind pedig a magyar színművészet ügyének. Ha a kettő közt kell választani , akkor a dolog köny­­nyű, mert a Festetics L. eltávozása már magá­ban is igen nagy nyereség volna.­Vannak azon­ban főrangú urak,kik már­is járnak kelnek,hogy Festetich Leótól elhárítsák e bajt, nem azért, mintha őt szükségesnek vagy hasznosnak talál­nák, hanem hogy neki az állás hasznát megtart­hassák. Az egész differentia, mely — a­mint hiszszük — a művészet s főleg a szini tanoda érdekében fog eldöntetni, megint egy erős érvet szolgálta­tott ama véleményhez, hogy a színháznak és szini tanodának kizárólag egy igazgató alatt kell állania, különben sohasem lesz ez egymást kiegészítő két intézetközi öszhangzat, hanem igen is lesz koronkint oly meghasonlás, mely a hibás igazgatási rendszer miatt a művészet ér­dekeit csorbítja. Fest, ápril 5. (B. Zs.) Közelebb fekvő ügyek nem engedték, hogy a franczia viszonyokkal tüzetesebben foglalkoztunk volna az utol­só napokban. Pedig a­mi Párisban törté­nik, az nagyban magára vonja az általános figyelmet. Rendkívül érdekes tünemények egész sorozata vonul­ott el a meglepett francziák szemei előtt. Az épület megko­ronázásának nagy műtéte új fasisba lé­pett. Mindeddig Napóleon csak a két al­kudozó fél egyikét, a franczia nemzetet tartotta szeme előtt. Pedig ő is azt tartja, hogy kettőn áll a vásár, a második fél pe­dig senki más, mint ő maga III. Napóleon császár ő felsége. Utóvégre eszébe jutott, hogy jó lesz maga magáról, illetőleg a na­póleoni dynastiáról is egy kevéssé gondos­kodni. S úgy tett a mint beszélt, s előter­jesztette az ámuló Ollivier elé magányos contemplatiói legújabb szülöttjét, az al­kotmány­ozó hatalmat meghatározó sena­­tus consultumot. S a­mi a napóleoni uj aera szögletkö­­véül volt szánva­, lett belőle csakhamar lapis offensionis, a melyen talán az egész Ollivier - kormány megbotlik s nyakát szegi. Már­is kárognak a vészmadarak, a kormányválságról szállongó hirek. S va­lóban ez a legújabb senatus-consultum oly csodálatos­­potpourija a szomorú és vig dallamoknak, oly bámulatos ügyes­séggel összeállított egyvelege a szabadel­vű újításoknak, s a visszafelé mutató meg­állapodásoknak, hogy az embernek nem jut hamar eszébe, kit csodáljon inkább : a fejedelmet--e, ki e hermafrodita természetű művet létrehozta, vagy a kormányt, mely azt hiszi, hogy ily föllépéssel valóban biztosítja a parlamentáris kormányrendet és megszilárdítja a nemzet és a dynastia közötti békés egyetértést. Tagadhatatlan, hogy a szóban levő se­­natus-consultum sok szembeötlő jó tulaj­donnal is bír. Mindenek előtt kiemelendő, hogy az eddigi senatust, a napóleoni kor­mányrendszer e szörnyszülöttjét, egészen kivetkőzteti eddigi praeponderáló jellemé­ből. Az alkotmányozó hatalom nem tar­tozik ezentúl a senatus jogköréhez. Eddig bármely változást akartak az 1852. meg­állapított alkotmányon tenni, ez csakis a senatus révén történhetett. E testület pe­dig elejétől végig nem volt más, mint minden kormánynak legis legalázatosabb szolgája. Ha Napóleon szemöldökeit moz­gatta , e fényes testület nem tudott hová lenni devoziójában. Az alkotmány­változ­tató hatalom tehát a senatustól elvétetik. Az alkotmánynak ama párját ritkító pa­­ragraphusa, melynek értelmében Napo­leon császár, ha ép kedve telt, hazaküldte a törvényhozó testületet, s uralkodott a senatussal solo — ez is az orcusba ván­­­­dorolt A senatus többek közt azon joggal is bírt, hogy bármely a törvényhozótes­tület által elfogadott törvényjavaslatot egyszerű vétója által lehetetlenné tehetett. Ez a pont is az új consul­tum megállapí­­tásánál a toklban maradt. Ezek azonban csak negatív érdemek, de vannak a szóban levő javaslatnak po­zitív előnyei is. A törvényhozótestületnek visszaadatik a módosítási jog. Ezentúl a törvényjavaslatokon változtathat kénye­­kedve szerint, míg eddig csak kettő közt volt választása: a visszautasítás és az en bloc elfogadás között. A törvényhozótes­­tület a consultum szerint három hónapnál tovább is ülésezhet. A maireknek kineve­zése nem tartozik többé a végrehajtó ha­talom jogkörébe, stb. stb. Mindezt épenséggel nem mondhatni alárendelt és becs nélküli reformnak. Ha­nem van a senatus consultumnak oly árnyoldala is, mely homályba borítja összes előnyeit. A császár legújabb műve úgy lett a világnak bemutatva, mintha ez az alkotmányozó hatalmat helyes ará­nyokban megosztaná az erre illetékes kö­zegek között. Pedig a­ki ezt várta a se­­natus-consultumból, az nagyban csaló­dott. Az alkotmány megváltoztatása ezen­túl az államtanácstól , tehát Napóleon császártól, s a senatustól, tehát újra Na­póleon császártól függött.Most ez bizonyos tekintetben máskép lesz. Eddig a császár­nak kétszer kellett interveniálni, ezentúl elég lesz egyszer. Az alkotmánynak min­den megváltoztatása tudniilik egy általá­nos népszavazástól tétetik függővé Hogy pedig az ily plebiscitum mit jelent,midőn Napóleon teszi fel a kérdést, ezt megmu­tatta az 1851-dik és 52-dik év története, ezt mindenki tudhatja,a kinek a franczia centrálisaim gépezetéről csak némi homá­lyos sejtelme van. * Hanem nem a senatus-consultumnak e része okozta mégis, hogy az Ollivier-kor­­mány düledezni kezd, körülbelül két héttel legszebb parllamentáris győzelmei után. A válságot azon körülmény idézte fel, hogy a napóleoni személyes kormányzat ez utolsó szüleményét nem a két kamra hozzájárulásával, hanem szintén csak ál­talános népszavazás útján akarják létesí­teni. Még­pedig úgy, hogy a corps legis­lativ hozzá se konyítson a dologhoz. E­miatt roppant felindulás van parliamen­­táris körökben, s maga az Ollivier-kor­­mány is, mint állítják, két pártra szakadt. Az ellenzék kierőszakolta a kérdés discus­­sióját egy interpellate segélyével, s a­mint távirataink mutatják, már megkez­dődött a nagy parliamentáris csata, mely valószínűleg az Ollivier-kormány sorsa felett is elveti a koc­kát. Mi értjük Napóleon aggályait. Még­sem akarja összes hajóit maga mögött megéget­ni, s a parliamentáris rendszer örökös fluc­­tuatiói közepette szeretne egy biztos szi­getecskét, melyen lábát szilárdan megvet­heti. Ezt az alkotmány alapelvének meg­­változtathatlanságában találja. Ő ismeri jó franczia népét, a választók jámbor millióit, s bízik bennök. Ha majd ő fog hozzájuk kérdést intézni, nem fognak mai a­propós felelni. Hanem azt hiszszük, hogy ma már sokkal tovább jutottak Francziaországban a dolgok, semhogy a bal kézzel vissza lehetne venni, a­mit a Hal számunkhoz egy fél ív melléklet van csatolva, jobb adott. Napóleon már az Á-t elmond­ta, a B-re is rákanyarodott, most már az ABC közepén csak nehezen lehet meg­állapodni. A Deák kor 1. évi ápril 6­kán d. u. 6 órakor értekezletet tart. Bécsi dolgok.­ ­A miniszterválság részletei. Az új mintaterek. A kisegítő választá­­si törvényjavaslat napirendről elesik. A birodalmi tanács bezárá­sára szolgáló készülődések.Megha­­zudtolások Beustra és Andrása­y­­ra vonatkozólag.) A miniszerek lemondásukra elfogadó választ még nem nyertek, tehát a hivatalos kelléke a lemondás elfogadásának még nincs meg, azonban senki sem kétkedik rajta — írja a „Presse“ — hogy a válasz minő leend. Hasner ministerelnök, miután nem bírhatta rá a császárt, hogy kijelölt országgyűléseket, melyekről reggeli lapunkban bővebben emlékeztünk, feloszlassa, sőt ellenke­zőleg azot, választ nyerte, hogy ő Fige nem tartja czélszerűnek azt, hogy jelenleg a válasz­tókra hivatkozzanak, és inkább a birodalmi­­ta­nács és azután valamennyi országgyűlés felosz­latását kívánta. Hasner, mondjuk, törekvésének meghiúsulta után, Bécsbe érkezvén, vasárnap délután összegyűjtő miniszertársait, és előadván a dolgok ál­ását, a miniszertanács abban álla­­podott meg, hogy a kabinet beadja lemondá­sát. Az új emberekre nézve azt írja a „Presse,“ hogy Potocki bízatott meg a ministerium­i alakí­tásával. „Kellersperg és Lasser neve közszájon forog. Az elsőről még nincs nyilatkozat, a máso­dikról azt mondják, de csak képviselők körében, hogy sem nem fogad, sem nem kap tárczát.Ezek egyike sem jár közel a valóhoz.“ Ily pythikus nyelven mondja el a Presse, hogy mindkettő fel­­szólíttatott, s hogy az első határozottan még nem nyilatkozott, a második pedig, úgy látszik, elfo­gadja a tárczát. Schröckingerre nézve alap­talannak mondja a felvevést. Másfelől azonban azt írják, hogy Potocki Spiegel gróffal­ és M e n d e v­e­l alkudozik, ez utolsóval az igazságügyi tárcza iránt. A Hasner-minisztérium a parlamentáris téren tegnap már megszüntette működését és a kise­gítő választási törvény az új válság látszólagos oka, a mai ülés napirendjéről kivétetett. Egyszersmind azt is állítják, hogy a Burgban készülődések vannak, melyek azt mutatják, hogy a birodalmi tanácsot ünnepélyesen bezárják, s a trónbeszéd az új minisztérium első műve leend. A delegátió választásai elesnek a napirendről, a dalmatiai kérdés elnapoltatik, a galicziai kér­dés a lengyelek kiléptével elintézettnek tekin­tetik. A­mi Reusznak a császár általi hidegen fogad­tatását illeti, ezt a „Presse“ költöttnek mondja. Az Andrássyról közlötteket szintén, a magyar miniszterelnök — úgymond a nevezett lap — csak azt említi, hogy az új minisztériumban egy olyan erélyes egyéniség, mint Giskra, szük­séges lenne, s mellette emelt szót. Ez azonban a választási reform kísérlete után nem történhe­tik meg, névleg felállítottuk, nem javítottunk a dolgok szomorú állásán a legkevesebbet sem; a végzett technikustól most is azt kívánjuk, mint azelőtt, hogy a műszaki tudományok legheterogénebb disciplináit egymagában egyesítse, ha kell építész s ha kell, mérnök is legyen. Szakosztályokat állítottunk fel, s a szakképzés előfeltételei­re, a gyűjteményekre, szertárakra meny­nyit fordíthatunk évenkint,­­ egyre­­egyre átlagban 300 forintot. Ily összegek árán természetes, hogy csak apró-cseprő dolgokat szerezhettünk be­­ egy-egy érté­kesebb készülékhez, csak úgy juthattunk és juthatunk, ha azt illető műszerésznek türelme van bevárni, míg a megtakarga­tott fillérekkel ki lehet a követelést elé­gíteni. Könyvtárunk — nem tudom sza­bad-e azt a néhány száz, részben elavult, részben tökéletesen hasznavehetlen mun­kával bebútorozott szobát így nevezni, — tehát könyvtárunk dotatióban nem is részesül. Hallatlan, de nem tagadható, hogy technikai főtanintézetünk könyvtára eddigelé semmiféle dotatiót nem élvezett s csupán a hallgatók beiratási dijából tar­tatott fenn. Csak így magyarázható meg aztán az a rettentő anomália, hogy a víz-, híd-, út- és vasútépítészet tanára évenkint 40 forint árával szaporíthatta az intézet könyvtárát, ámbár e szakmákból egyes munkák százakba kerülnek. Mindennek véget kell vetni s pedig oly hamar, a mint csak lehet. Itt nem évekről, hanem hetekről , legfelebb hónapokról szabad szólani. De ne higgye aztán vala­ki, hogy mindezeken oly eszközökkel se­gíteni lehet, melyek legfölebb arra valók volnának, hogy a közönség szemébe port hintsenek. Azzal, hogy a XIX-ik század szüleményét, a polytechnikumot a közép­kori egyetemek formáiba akarjuk önteni, azzal, hogy rektorokat, dékánokat etc. választunk, bizony nem megyünk mesz­­szire. Lássuk be, hogy a mi praktikus irányú századunkban egy polytechnikum reformjában más egyébre van szüksé­günk, mint az egyetemi pedellusok ezüs­tös sceptrumára. Mindenekelőtt pénzre és pedig nem kevés pénzre van szükségünk. De ne fecseréljük azt haszontalanságokra. Szaporítsuk a tanszemélyzetet s vessünk ezzel véget azon anomáliának, hogy mint még most is 2—3 tantárgy egy tanszékhez legyen kapcsolva. Gyarapítsuk könyvtá­runkat, gazdagítsuk gyűjteményeinket, laboratóriumainkat, hogy a practicus tár­gyak előadása egyáltalán lehetséges le­gyen. Szűnjünk meg a mérnököt kény­szeríteni, hogy az architektúrára,két annyi időt fordítson, mint szaktudományára, az út-, vasút-, híd- és vízépítészetre és adjunk a leendő építésznek is alkalmat, hogy ma­­gát alaposan előkészíthesse,a­nélkül,hogy a vasútépítészet részleteibe is be kelljen hatolnia. Szóval szerezzük meg a szak­képzés valódi tényezőit s állítsuk fel a szakosztályokat, ne csak pro forma, ha­nem igazán! Fölvethető még az a kérdés is, a­mint ez már e lapok hasábjain is föl­vettetett. A műegyetem és technikai szak­nevelésünk. A műegyetem mostani állapota való­ban már továbbra fenn nem tartható, s mondjuk ki nyíltan, a technikai tudomá­nyok mai követelményeivel össze sem egy­eztethető. Azzal, hogy a külföldi tech­nikai intézetek példáját követve, néhány év előtt a mérnöki, gépészmérnöki, sőt még a vegyészeti szakosztályt is legalább

Next