Pesti Napló, 1870. április (21. évfolyam, 74-98. szám)
1870-04-06 / 78. szám
78. szám. Szerkesztési iroda ,/erencziek-tere 7. tzáre. I. emeled. E lísp szellemi részit illető mindé-' küzleménye szerkesztőséghez intézendő. Bémentetlen levelek csak ismert kerektől fogadtatnak el. Szerda, április 6. 1870 Kiadó hivatal: f erencziek, tere 7. szám fil. 1.pt. A lap anyagi részét illető kirlemények (előfizetési pént , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-bradalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetni föltételek: Vidékre, postán, helybeli, házhoz, hordva. Kifőzz évre . . ...2 írt. Félévre.......................11 ért Kegyedésre ... 5 „ 50 kr. Khóra........... 3 „ 70 kr Kry kára .... 1 * 85 kr. 21. évi folyam. Hirdetmények díja: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 uj kr. VélyftgdfJ kftUta SO ajk». Kyilt-tér : 5 hasábos petsor V» uj kr. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ ápril—júniusi évnegyedére. Közeledvén az előfizetési idő, tisztelettel figyelmeztetjük azon t. et. előfizetőinket, kiknek előfizetése folyó mártius hó végével lejár, előfizetésüknek idején megújítására. A lap tartalmát illetőleg tudatjuk t. előfizetőinkkel, hogy amennyiben a szedők strikja miatt hátralékban maradtunk, a jövő folyamban igyekezni fogunk azt mellékletekkel pótolni. Az előfizetés megtételére, miután előfizetési ívet a lap mellett nem fogunk küldeni, ajánljuk a postai utalványokat, mint a legjutányosabb és legczélszerűbb előfizetési módot. Előfizetési árak: April—júniusi évnegyedre 5 frt 50 kr. April—septemberi félévre 11 frt. April—decz. 3 negyedévre 16 frt 50 kr. Az esti kiadás postai külön küldéséért felül fizetés havonkint 30 kr Pest, martius hóban. 1870. A „P. Napló“ kiadó-hivatala. PEST, ÁPRILIS 5 Batthyány Lajos emlékére. — Harminczötödik kimutatás. — Lapunk szerkesztőségénél újabban befolyt : Budai főgymnasium tanári kara 30 frt, melyhez járultak : dr. Lutter Nándor 10,frt, Schmidt József 2 frt, Szamosi János 1 frt, Ábel Károly 3 frt, Gyurmann Andor 1 frt, Mészáros Nándor 1 frt, Rejtényi Antal 2 frt, Danay Ferencz 2 frt, Vass József 1 frt, Abs Antal 1 frt, dr. Dékány Ráfáel 1 frt, Straub József 1 frt, Póra Ferencz 1 frt, Könyves József 1 frt, P. Thewrewk Emil 1 frt, Ribáry Ferencz 1 frt,30 frt, S boldai Gyertyánffy Lajos Florenczből 25 frt, Pécsi takarékpénztár 200 frt, az „E11 e n őr“ szerkesztősége 161 frt 65 kr és 1 db arany; a „Kolozsvári Közlöny“ szerkesztősége 100 frt; összesen 516 frt 65 kr és 1 db arany; a 34. kimutatásban foglalt összeggel 7132 frt 79 kr, 6.P arany, 4 tallér, 5. e. frtos és 3. e. huszas , amely összeget a Batthyány-bizottmány pénztárnoka, Sztupa György urnak adták át. A honvédmentházra begyült: Bobdai Gyertyánffy Lajos 25 frt, a zalaegerszegi febr. 18. bál jövedelme 27 frt, Perkata községe 11 frt 80 kr, a „Békés“ szerkesztősége 83 frt 70 kr, Babó Ferencz Stomfáról 179 frt és egy db.arany. — A részletes kimutatást legközelebb. A honvéd rokkantak javára : a pécsi takarékpéztártól 500 frt. Az árvízkárosultak javára: a pécsi takarékpénztártól 100 frt. — Egyszersmind megemlítjük, hogy legutóbbi kimutatásunkban hibásan áll: „tolsvai takarékpénztár“, e helyett: jolsvai takarékpénztár, mely intézet az árvizkárosultak részére mart. 22-dikén 100 ftot küldött. A „Festi Napló“ tárcsája. A nemz. színház köréből. (ar.)— A nemzeti színházról — kivételképen darab idő óta jó hireket is hallani. Zichy Antal, az ideiglenes igazgató, erélyesen és kedvvel látott a művészeti szempontból nagyon degradált intézet fölemeléséhez s már azon pár részlet, melyek a színfalak mögül nyilvánosságra jöttek, világosan mutatják, hogy Zichyben a közvélemény nem csalódott, mert ő jó uton akar haladni. Radnótsáy halála után a pénzügyileg rendezett színházat művészi tekintetben kellő jobb karba helyezni, nehogy az eltűnt anyagi hiány helyét erkölcsi deficit foglalja el. E feladat megoldása annál nehezebb, mert az eddigi személyzet a múlt évek veszteségei után, , megritkult és e megfogyott személyzet is a magasabb czélú ideál nélküli vezetés folytán — dekadencziába esett, a lazult fegyelem demoralisatiót (természetesen művészit) eredményezett, clique-ek alakultak, melyek az igazi életet elnyomó érdekek indáival mindent befutva, a feltörekvő gyengébb erőket elfojták s a concurrentia elől biztosítva lévén — édes semmittevésben élvezék fizetéseiket. Mindennek sommája aztán röviden nem lehetett egyéb, mint : érdektelen, kopott játékrend; rendesen középszerű, néha bántólag gyönge előadások ; öreg színészek, kik már pályájuk magaslazán vélvén magukat, följebb nem törekesznek; néhány fiatal tag, kik szeretnének előre hatolni, de az öregek minden tért elzárnak előlük ; pár jó erőt a provinczián, kiket a clique be nem bocsát, nehogy az édes nyugalmat valami szilaabb törekvés megzavarja. Ezen segíteni, oly ember kivántatott, ki feladatát tisztán felfogva — akarattal és képességgel is beir e bajokat elhárítani és az intézet tespedő mocsarát szellemével felkavarva — a holt vizet élővé változtassa. Zichy Antal azon embernek látszik, ki képes lesz nehéz feladatával megküzdeni. Azon külön véleményéből legalább, melyet mint a színházi enquéte tagja — a ministeriumnak benyújtott s melyet kivonatilag mi is megismertettünk olvasóinkkal, ilyesmit olvasunk ki. Az enquéte dolgozatát — különféle elemek s érdekek e compromissuma — alighanem már el is vete a kormány, Zichyét ne vesse el. Csak egy pontjával fogunk most foglalkozni, mert tárgyunkhoz csupán ez tartozik. Zichy Antal az egész szinházi vezetést s igazgatást egy embernek — az intendánsnak kezében kívánja öszpontositva látni, holott az enquéte a két (operai s drámai) szakvezető s igazgató közt osztotta volt meg azt Zichy A. kivánja, hogy az intendáns állása ne méltóság legyen, hanem hivatal — holott az enquéte belőle a kettő között álló mixtum compossitumot csinált. Az intendáns — szerintünk — lehet vagy tisztán piotus masculus, országos dignitás, ki az intézetet külfelé s felfelé képviseli, de akkor bele ne szóljon művezetői tetteibe, kik egyedül felelősek a mindenért. Ez esetben van értelme a két , széles hatáskörrel bíró szakvezetőnek, mert tulajdonképen ők az igazgatók. De oly állást teremteni, a mely esetleg igen széles hatáskörrel bir — ha , annak viselője azt ki akarja aknázni a alája mégis felelős vezetőket állítani, kiknek befolyá-sa, hatalma tulajdonképen az intendáns tetszésétől függne, mert ő kiszámithatlan pressiót gyakorolhat rájok, hol egyenes vétója nincsen is, s ez képtelenség. Zichy komolyan lát feladatához s azt akarja, hogy az intendáns igazgató, direktor legyen. Ez a leghelyebb választás, ha azon tisztet szakember viseli. Ha a központosítás sehol sem óhajtandó, a szinházi vezetésben valóban elkerülhetlenül szükséges. Mihelyt itt a hatalom meg van osztva, az ellentétes érdekek külön-külön kezükbe kerítenek egy-egy hatalmast s a megosztott befolyások azonnal harczot inditanak egymás ellen. Egy ember legyen felelős mindenért, de ez egy korlátlan úr legyen házában. Színházaknál alkotmányos theóriákat nem igen lehet sikerrel alkalmazni, a tapasztalás legalább az absolutismus mellett van. Hogy Zichy Antal a dolog e nehezebb oldalát ragadja meg, mutatja bátor határozottságát és komoly akaratát. Nem dilettáns nagyúr, ki egy színház igazgatását sportnak tekinti. Magas művészi irányát műveiből ismerjük, szeretetét a színpad iránt mutatja, hogy sikertelen kísérletek után is igyekezett e síkos pályán előre haladni, sokoldalú tudományos műveltségét mindenki ismeri. Azonkívül a mily kellemes ember, mi színigazgatónál elkerülhetlen szükség, ép oly erős meggyőződésében és szilárd megállapított nézetei érvényességében. „Ez jobb dal mint a többi“, mondanák Shakespearrel, ha intendánsokban annyiszor nem csalódtunk volna, hogy a kedvező előjelek után is végleges véleményképen csak annyit mondhatunk : Zichyben megvan azon tulajdonságok nagy része, melyek a jó igazgatóban megkívántatnak. Legújabb tettei után azonban már meg kezd bennünk annak hite is gyökerezni, hogy Zichy e tulajdonságait kellőképen fel is használja. Első gondját a hiányos személyzet kiegészítése látszik képezni s mint halljuk, Némethy Irmát, Ujházyt már szerződteté. Figyelmét el nem kerülte a drámai hős hiánya sem és Molnár György — ki most legjobb e szakmában — valószinüleg nemsokára vendégszerepelni fog. A szinészrendezőséget feloszlatás azt egészen Paulay kezébe adta, ez minden tekintetben jó választás. A próbákra nézve azon újítást lépteti életbe, hogy a közműködök már az első színpadi próbán szerepeiket tudni tartozzanak. E rendszabállyal a színházi hanyagság előhasába vágta kését, mert eddig a mi próbáink nem próbák, hanem tanórák voltak, a színészek nem a darabot vagy szerepeiket dolgozták ki azokon, hanem csak szerepeiket tanulták be — halál után. Nagyon természetes, hogy ily rendszer mellett 7—8 próba is elégtelen s az első előadások rendesen gyöngén mentek, mert a játszók — kevés kivétellel — csak az utolsó napokban tanulván be valahogy szerepeiket, azt át sem tanulmányozták, ki sem dolgozták. Öszjátékra gondolni is nevetség, hol mindenki — a súgóra figyel. Első lépései tehát igen gyakorlatiak s helyesek. Remélhető, hogy egyes akadályoktól vissza nem riad szilárd akarata s el nem felejti, mily magas czél vár reá : a magyar szinészet regenerálása. * * * A nemzeti szinházra vonatkozólag, lapunknak egy másik munkatársa a következőket írja : — A nemzeti színház és szini tanoda jelenlegi igazgatói közt oly differentia támadt, hogy vagy Zichy Antalnak, vagy gr. Festetich Leónak vissza kell lépnie az igazgatástól. E differentia oly botor eljárás szüleménye, melyet az ildomosság kikerülhetett volna. A szini tanodában változások történnek, s többi közt egyik énektanári állomást új egyénnel kívánják betölteni, mivel Böhm Gusztáv, mint operai rendező, nem csak igen el van foglalva, hanem néha külföldre is kell utaznia, egy-egy új dalmű tanulmányozása végett, s ilyenkor eddig mindig kényszerű szünet állt be az ő osztályába. Gr. Festetich Leo eddig ezt elnézte, mint sok egyéb hátrányos dolgot, hanem Zichy A. segitni óhajtott a bajon, s Böhm helyére egy igen értelmes és gyakorlott énekesmestert ajána, ki teljesen képes a növendékeket művészi énekre s magyar szöveg értelmes kiejtésére tanítani. Gróf Festetich Leónak azonban ez a kijelölt egyéniség sehogy sem tetszett (meglehet azért, mert a zenéhez jóval többet ért mint ő), s e nem tetszésének kijelentésére oly utat választott, melyen a színház igazgatóját compromitálta. Nevezetesen a szini tanoda tanári testülete elé vitte a dolgot,s az előtt mindenféle vádakkal illetett olyan egyént, kit a színház intendánsa, — teljes joga szerint — kinevezni óhajtott. Ez elhibázott lépésnek aztán az a következménye jön, hogy Zichy Antal fölterjeszté ez ügyet a belügyminiszternek, mint ez ikerintézezet főfelügyelőjének, s ennél fogva most már vagy Zichy lép vissza, vagy gr. Festetich Leónak kell lemondania, a mivel különben már eddig is tartozott volna ,mind a közvéleménynek, mely az enquéteben is erős kifejezést nyert,mind pedig a magyar színművészet ügyének. Ha a kettő közt kell választani , akkor a dolog könynyű, mert a Festetics L. eltávozása már magában is igen nagy nyereség volna.Vannak azonban főrangú urak,kik máris járnak kelnek,hogy Festetich Leótól elhárítsák e bajt, nem azért, mintha őt szükségesnek vagy hasznosnak találnák, hanem hogy neki az állás hasznát megtarthassák. Az egész differentia, mely — amint hiszszük — a művészet s főleg a szini tanoda érdekében fog eldöntetni, megint egy erős érvet szolgáltatott ama véleményhez, hogy a színháznak és szini tanodának kizárólag egy igazgató alatt kell állania, különben sohasem lesz ez egymást kiegészítő két intézetközi öszhangzat, hanem igen is lesz koronkint oly meghasonlás, mely a hibás igazgatási rendszer miatt a művészet érdekeit csorbítja. Fest, ápril 5. (B. Zs.) Közelebb fekvő ügyek nem engedték, hogy a franczia viszonyokkal tüzetesebben foglalkoztunk volna az utolsó napokban. Pedig ami Párisban történik, az nagyban magára vonja az általános figyelmet. Rendkívül érdekes tünemények egész sorozata vonulott el a meglepett francziák szemei előtt. Az épület megkoronázásának nagy műtéte új fasisba lépett. Mindeddig Napóleon csak a két alkudozó fél egyikét, a franczia nemzetet tartotta szeme előtt. Pedig ő is azt tartja, hogy kettőn áll a vásár, a második fél pedig senki más, mint ő maga III. Napóleon császár ő felsége. Utóvégre eszébe jutott, hogy jó lesz maga magáról, illetőleg a napóleoni dynastiáról is egy kevéssé gondoskodni. S úgy tett a mint beszélt, s előterjesztette az ámuló Ollivier elé magányos contemplatiói legújabb szülöttjét, az alkotmányozó hatalmat meghatározó senatus consultumot. S ami a napóleoni uj aera szögletkövéül volt szánva, lett belőle csakhamar lapis offensionis, a melyen talán az egész Ollivier - kormány megbotlik s nyakát szegi. Máris kárognak a vészmadarak, a kormányválságról szállongó hirek. S valóban ez a legújabb senatus-consultum oly csodálatospotpourija a szomorú és vig dallamoknak, oly bámulatos ügyességgel összeállított egyvelege a szabadelvű újításoknak, s a visszafelé mutató megállapodásoknak, hogy az embernek nem jut hamar eszébe, kit csodáljon inkább : a fejedelmet--e, ki e hermafrodita természetű művet létrehozta, vagy a kormányt, mely azt hiszi, hogy ily föllépéssel valóban biztosítja a parlamentáris kormányrendet és megszilárdítja a nemzet és a dynastia közötti békés egyetértést. Tagadhatatlan, hogy a szóban levő senatus-consultum sok szembeötlő jó tulajdonnal is bír. Mindenek előtt kiemelendő, hogy az eddigi senatust, a napóleoni kormányrendszer e szörnyszülöttjét, egészen kivetkőzteti eddigi praeponderáló jelleméből. Az alkotmányozó hatalom nem tartozik ezentúl a senatus jogköréhez. Eddig bármely változást akartak az 1852. megállapított alkotmányon tenni, ez csakis a senatus révén történhetett. E testület pedig elejétől végig nem volt más, mint minden kormánynak legis legalázatosabb szolgája. Ha Napóleon szemöldökeit mozgatta , e fényes testület nem tudott hová lenni devoziójában. Az alkotmányváltoztató hatalom tehát a senatustól elvétetik. Az alkotmánynak ama párját ritkító paragraphusa, melynek értelmében Napoleon császár, ha ép kedve telt, hazaküldte a törvényhozó testületet, s uralkodott a senatussal solo — ez is az orcusba vándorolt A senatus többek közt azon joggal is bírt, hogy bármely a törvényhozótestület által elfogadott törvényjavaslatot egyszerű vétója által lehetetlenné tehetett. Ez a pont is az új consultum megállapításánál a toklban maradt. Ezek azonban csak negatív érdemek, de vannak a szóban levő javaslatnak pozitív előnyei is. A törvényhozótestületnek visszaadatik a módosítási jog. Ezentúl a törvényjavaslatokon változtathat kényekedve szerint, míg eddig csak kettő közt volt választása: a visszautasítás és az en bloc elfogadás között. A törvényhozótestület a consultum szerint három hónapnál tovább is ülésezhet. A maireknek kinevezése nem tartozik többé a végrehajtó hatalom jogkörébe, stb. stb. Mindezt épenséggel nem mondhatni alárendelt és becs nélküli reformnak. Hanem van a senatus consultumnak oly árnyoldala is, mely homályba borítja összes előnyeit. A császár legújabb műve úgy lett a világnak bemutatva, mintha ez az alkotmányozó hatalmat helyes arányokban megosztaná az erre illetékes közegek között. Pedig aki ezt várta a senatus-consultumból, az nagyban csalódott. Az alkotmány megváltoztatása ezentúl az államtanácstól , tehát Napóleon császártól, s a senatustól, tehát újra Napóleon császártól függött.Most ez bizonyos tekintetben máskép lesz. Eddig a császárnak kétszer kellett interveniálni, ezentúl elég lesz egyszer. Az alkotmánynak minden megváltoztatása tudniilik egy általános népszavazástól tétetik függővé Hogy pedig az ily plebiscitum mit jelent,midőn Napóleon teszi fel a kérdést, ezt megmutatta az 1851-dik és 52-dik év története, ezt mindenki tudhatja,a kinek a franczia centrálisaim gépezetéről csak némi homályos sejtelme van. * Hanem nem a senatus-consultumnak e része okozta mégis, hogy az Ollivier-kormány düledezni kezd, körülbelül két héttel legszebb parllamentáris győzelmei után. A válságot azon körülmény idézte fel, hogy a napóleoni személyes kormányzat ez utolsó szüleményét nem a két kamra hozzájárulásával, hanem szintén csak általános népszavazás útján akarják létesíteni. Mégpedig úgy, hogy a corps legislativ hozzá se konyítson a dologhoz. Emiatt roppant felindulás van parliamentáris körökben, s maga az Ollivier-kormány is, mint állítják, két pártra szakadt. Az ellenzék kierőszakolta a kérdés discussióját egy interpellate segélyével, s amint távirataink mutatják, már megkezdődött a nagy parliamentáris csata, mely valószínűleg az Ollivier-kormány sorsa felett is elveti a kockát. Mi értjük Napóleon aggályait. Mégsem akarja összes hajóit maga mögött megégetni, s a parliamentáris rendszer örökös fluctuatiói közepette szeretne egy biztos szigetecskét, melyen lábát szilárdan megvetheti. Ezt az alkotmány alapelvének megváltoztathatlanságában találja. Ő ismeri jó franczia népét, a választók jámbor millióit, s bízik bennök. Ha majd ő fog hozzájuk kérdést intézni, nem fognak mai apropós felelni. Hanem azt hiszszük, hogy ma már sokkal tovább jutottak Francziaországban a dolgok, semhogy a bal kézzel vissza lehetne venni, amit a Hal számunkhoz egy fél ív melléklet van csatolva, jobb adott. Napóleon már az Á-t elmondta, a B-re is rákanyarodott, most már az ABC közepén csak nehezen lehet megállapodni. A Deák kor 1. évi ápril 6kán d. u. 6 órakor értekezletet tart. Bécsi dolgok. A miniszterválság részletei. Az új mintaterek. A kisegítő választási törvényjavaslat napirendről elesik. A birodalmi tanács bezárására szolgáló készülődések.Meghazudtolások Beustra és Andrásayra vonatkozólag.) A miniszerek lemondásukra elfogadó választ még nem nyertek, tehát a hivatalos kelléke a lemondás elfogadásának még nincs meg, azonban senki sem kétkedik rajta — írja a „Presse“ — hogy a válasz minő leend. Hasner ministerelnök, miután nem bírhatta rá a császárt, hogy kijelölt országgyűléseket, melyekről reggeli lapunkban bővebben emlékeztünk, feloszlassa, sőt ellenkezőleg azot, választ nyerte, hogy ő Fige nem tartja czélszerűnek azt, hogy jelenleg a választókra hivatkozzanak, és inkább a birodalmitanács és azután valamennyi országgyűlés feloszlatását kívánta. Hasner, mondjuk, törekvésének meghiúsulta után, Bécsbe érkezvén, vasárnap délután összegyűjtő miniszertársait, és előadván a dolgok álását, a miniszertanács abban állapodott meg, hogy a kabinet beadja lemondását. Az új emberekre nézve azt írja a „Presse,“ hogy Potocki bízatott meg a ministeriumi alakításával. „Kellersperg és Lasser neve közszájon forog. Az elsőről még nincs nyilatkozat, a másodikról azt mondják, de csak képviselők körében, hogy sem nem fogad, sem nem kap tárczát.Ezek egyike sem jár közel a valóhoz.“ Ily pythikus nyelven mondja el a Presse, hogy mindkettő felszólíttatott, s hogy az első határozottan még nem nyilatkozott, a második pedig, úgy látszik, elfogadja a tárczát. Schröckingerre nézve alaptalannak mondja a felvevést. Másfelől azonban azt írják, hogy Potocki Spiegel gróffal és M e n d e vel alkudozik, ez utolsóval az igazságügyi tárcza iránt. A Hasner-minisztérium a parlamentáris téren tegnap már megszüntette működését és a kisegítő választási törvény az új válság látszólagos oka, a mai ülés napirendjéről kivétetett. Egyszersmind azt is állítják, hogy a Burgban készülődések vannak, melyek azt mutatják, hogy a birodalmi tanácsot ünnepélyesen bezárják, s a trónbeszéd az új minisztérium első műve leend. A delegátió választásai elesnek a napirendről, a dalmatiai kérdés elnapoltatik, a galicziai kérdés a lengyelek kiléptével elintézettnek tekintetik. Ami Reusznak a császár általi hidegen fogadtatását illeti, ezt a „Presse“ költöttnek mondja. Az Andrássyról közlötteket szintén, a magyar miniszterelnök — úgymond a nevezett lap — csak azt említi, hogy az új minisztériumban egy olyan erélyes egyéniség, mint Giskra, szükséges lenne, s mellette emelt szót. Ez azonban a választási reform kísérlete után nem történhetik meg, névleg felállítottuk, nem javítottunk a dolgok szomorú állásán a legkevesebbet sem; a végzett technikustól most is azt kívánjuk, mint azelőtt, hogy a műszaki tudományok legheterogénebb disciplináit egymagában egyesítse, ha kell építész s ha kell, mérnök is legyen. Szakosztályokat állítottunk fel, s a szakképzés előfeltételeire, a gyűjteményekre, szertárakra menynyit fordíthatunk évenkint, egyreegyre átlagban 300 forintot. Ily összegek árán természetes, hogy csak apró-cseprő dolgokat szerezhettünk be egy-egy értékesebb készülékhez, csak úgy juthattunk és juthatunk, ha azt illető műszerésznek türelme van bevárni, míg a megtakargatott fillérekkel ki lehet a követelést elégíteni. Könyvtárunk — nem tudom szabad-e azt a néhány száz, részben elavult, részben tökéletesen hasznavehetlen munkával bebútorozott szobát így nevezni, — tehát könyvtárunk dotatióban nem is részesül. Hallatlan, de nem tagadható, hogy technikai főtanintézetünk könyvtára eddigelé semmiféle dotatiót nem élvezett s csupán a hallgatók beiratási dijából tartatott fenn. Csak így magyarázható meg aztán az a rettentő anomália, hogy a víz-, híd-, út- és vasútépítészet tanára évenkint 40 forint árával szaporíthatta az intézet könyvtárát, ámbár e szakmákból egyes munkák százakba kerülnek. Mindennek véget kell vetni s pedig oly hamar, a mint csak lehet. Itt nem évekről, hanem hetekről , legfelebb hónapokról szabad szólani. De ne higgye aztán valaki, hogy mindezeken oly eszközökkel segíteni lehet, melyek legfölebb arra valók volnának, hogy a közönség szemébe port hintsenek. Azzal, hogy a XIX-ik század szüleményét, a polytechnikumot a középkori egyetemek formáiba akarjuk önteni, azzal, hogy rektorokat, dékánokat etc. választunk, bizony nem megyünk meszszire. Lássuk be, hogy a mi praktikus irányú századunkban egy polytechnikum reformjában más egyébre van szükségünk, mint az egyetemi pedellusok ezüstös sceptrumára. Mindenekelőtt pénzre és pedig nem kevés pénzre van szükségünk. De ne fecseréljük azt haszontalanságokra. Szaporítsuk a tanszemélyzetet s vessünk ezzel véget azon anomáliának, hogy mint még most is 2—3 tantárgy egy tanszékhez legyen kapcsolva. Gyarapítsuk könyvtárunkat, gazdagítsuk gyűjteményeinket, laboratóriumainkat, hogy a practicus tárgyak előadása egyáltalán lehetséges legyen. Szűnjünk meg a mérnököt kényszeríteni, hogy az architektúrára,két annyi időt fordítson, mint szaktudományára, az út-, vasút-, híd- és vízépítészetre és adjunk a leendő építésznek is alkalmat, hogy magát alaposan előkészíthesse,anélkül,hogy a vasútépítészet részleteibe is be kelljen hatolnia. Szóval szerezzük meg a szakképzés valódi tényezőit s állítsuk fel a szakosztályokat, ne csak pro forma, hanem igazán! Fölvethető még az a kérdés is, amint ez már e lapok hasábjain is fölvettetett. A műegyetem és technikai szaknevelésünk. A műegyetem mostani állapota valóban már továbbra fenn nem tartható, s mondjuk ki nyíltan, a technikai tudományok mai követelményeivel össze sem egyeztethető. Azzal, hogy a külföldi technikai intézetek példáját követve, néhány év előtt a mérnöki, gépészmérnöki, sőt még a vegyészeti szakosztályt is legalább