Pesti Napló, 1870. április (21. évfolyam, 74-98. szám)
1870-04-12 / 83. szám
83. szám. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. rr~ '.ii ~nM f’nei^————■ Kiadóhivatal Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Kedd, április 12. 1870. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre.......................U frt Negyed évre ... 6 ,50 kr. Két hóra. .... 3 , 70 kr. Egy hóra .... 1 , 86 kr. ESTI KIADÁS: 21. évi folyam. Hirdetmények díja: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél “1 kr Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyílt tér : 6 hasábos petitsor 26 uj kr. PEST, ÁPRILIS 12 . A legfontosabb külföldi napi esemény kétségtelenül a franczia miniszterválság. A párisi sürgönyök szerint a cabinet gyors léptekkel megy a teljes feloszlás elé. Daru gróf és Buffet úr a balközép e két képviselője — beadta lemondását s Napóleon császár azt — úgy látszik el is fogadta. A két pártárgyalat közötti szakadásra a pubiscitum szolgáltatott okot. Tudvalevőleg Buffet azt kívánta, hogy előbb a törvényhozótesttől kérjen a császár engedélyt a plebiscitum megtarthatására s csak azután rendelje el azt. Evvel összefüggésben állt azon kívánság is, mely szerint a senatus consultumból a határozat kihagyassék, mely a császárnak jogot ad bármikor a néphez apellálni.E kívánságokat a császár — állítólag Rouher exminiszter unszolására, — nem vélte teljesíthetőknek, ámbár még 8-án az ügyek fejlődése oly irányt ven, hogy Buffet és barátai az illető pontok módosítását remélhetik. E várakozások azonban nem teljesültek. A 8-án tartott minisztertanács csak élesebbé tette a nézeteltérést s Buffet beadta lemondását. Daru, Falhouet, Chevandier de Valdrome még a minisztertanácsban csatlakoztak a lépéshez. Az újabb sürgönyök szerint azonban Falhouet és Chevandier urak visszavették lemondásukat s csak Buffet és Daru urak visszalépése várható. A cabinet e két férfiú elválásával nevezetes, alig pótolható veszteséget képez. Politikájuk kissé orleanisticus színezetű volt ugyan, de őszinte szabadelvű is; a kabinetben ők voltak a valóban parlamentáris érzelmű Francziaország bizalmi férfiak Utódaiból sok mindenféle államférfiút említenek. Megállapodás eziránt azonban még nem jött létre. A senatus-consultum tárgyalásaira kiküldött bizottság 8-án tartott ülésében hallgatá meg Ollivier, Daru és de Parieu minisztereket s a javaslat módosítására tett indítványokat. A miniszterek azonban kijelenték, hogy a legközelebbi minisztertanácsig nem tehetnek határozott nyilatkozatokat. Eddig három módosítást fogadott el a bizottság. 1) A bevezetés elmarad; határozatai a szövegben, mely függelék helyett összefüggő és egyetlen alkotmányszöveget képezend, szétosztatnak. 2) Azon czikk,mely szerint a választásnak alapját a lakosság száma képezze, elmarad. 3) A császár megtartja ugyan a szenátorok kinevezésének jogát, de kötelezi magát őket bizonyos felállítandó kategóriákból választani. A javaslat, miként a bizottság kezeiből kikerül, 46 czikkből áll s az utóké azon határozatot tartalmazza, hogy ez alkotmány a népnek megerősítés végett előterjesztessék. A Figaro tudni akarja, hogy a baloldal Jules Favre úrnál tartott értekezletén — mint már említek — elhatározta, hogy a plebicitum alkalmából új manifestumot fog kibocsátani, mely a császári proclamatióval egy időben jelenik meg. Bismarck gr. egészségi állapotáról az „Alig. Z.“ következőket ir: „Bismarck néhány nap óta ismét szenved, s a szobát őrizni kénytelen. A birodalmi tanács izgató jelenetei gyöngített idegrendszerét igen megtámadák, s kétes, vájjon azon helyzetben lesz-e húsvét után, hogy az eddigi kitartással részt vehessen a birodalmi gyűlés ülésein.“ A porosz kormány fellépésére a zsinat ellen a schema de fide adott alkalmat. Bismarck gróf egész csöndben utasította a porosz követet, hogy adja értésekre az északi szövetség püspökeinek, miszerint az illető schemába való egyezésük, püspöki functióik felfüggesztését s porosz területre leendő visszatérések eltiltását vonná maga után. Ezen kívül a követ Antonellivel is közlött utasításokat, melyek szerint a diplomatiai összeköttetést Rómával megszakítani fogja, ha a schemának bevezetése elfogadtatnék. E hírre az észak-német püspökök a bibornok-legátusokhoz siettek, hogy bajukat elpanaszolják, s a legátusok elhatározák a schema bevezetését egészen elhagyni, s a szavazást mindjárt az első czikken kezdeni. Mindezeket a „Morning Postból“ veszszük, de úgy látszik, hogy az egész közlemény téves, miután a szóban levő bevezetés lényeges módosításoknak vettetett ugyan alá, de mindazáltal elfogadtatott. A „Kr. Z.“-nak következő történetet írnak Rómából: „Egy antonianus örmény szerzetes, a diakhiri püspök titkára avval vádoltatott, hogy a konstantinápolyi örmény schismában részt vett volna. Az inquisitió azonnal kiküldé sbirtjeit, hogy személyét hatalmukba kerítsék. De az antiochiai érsek, Monsignor Casangan, ki egyszersmind az antonianus szerzet főapátja is, megtagadta kiadását és a szerzetesnek sikerült a kolostorból kiszökni és püspökéhez menekülni. Ez Rustem beyhez fordult, s ennek közbenjárására Antonelli bíbornok megígérte, hogy a szerzetest békében fogják hagyni. Alig hagyta el azonban a török diplomata Rómát, midőn az inquisitió ismét előállt , de a szerzetes nem volt többé a városban. Erre a két örmény praelatus parancsot kapott, hogy megbánják bűnöket s mindegyik más más kolostorba internáltatott. Mindkettő vonakodott engedelmeskedni, mire a vicariatus s az inquisitio rájok parancsolt, hogy bizonyos idő alatt az egyházi börtönbe menjenek, különben el fognak fogatni. A keleti püspökök ez ügyben tanácskozást tartottak; a bibornokok is tanácskoztak ez esemény felett; még nem tudni, hogy mit határoztak.“ Dom Louis király mártius 31. nyitotta meg a portugál kamrákat. A miniszteri felelőségről és a pakkamra reformjáról szólló törvényjavaslatokon kivül, a trónbeszéd főleg a pénzügyi állapottal foglalkozik. A kormány a létező adókat emelni s újakat behozni akar. Különben Lissabonban általános pénz szűke és nagy szükség uralkodik, midőn a király nemrég a fővárosból egyik vidéki palotájába kocsizott, foglalkozás nélküli munkások köveket dobáltak kocsijába, úgy, hogy visszajövetelekor szükségesnek találták az utczákatkatonasággal őriztetni. A jelen minisztérium ugyan még jámborabb kamrával rendelkezik, mint az volt, melyeket januárban haza küldött. De ha a kormány kebelében egyenetlenség törne ki — mi nem igen valószínűtlen * — s Loué herczeg miniszterelnök Arita és Castro társaitól elválnék,a kamra is számos fractióra fog szakadni. A pair kamra reformját tárgyazó javaslatra megjegyezzük, hogy a pair kamra már 1864-ben is reformáltatott. Akkor a méltóság örökségét bizonyos családokban eltörölték s a pairek kinevezési jogát a királyra bizták, ki egyszersmind az elnököt és alelnököt is kinevezte. A jelen javaslat e rendszert fogja megváltoztatni, hazafius bánat és elkeseredés nehéz perezében megfogamzott nyílt levelének közzététele által meglazítatott. Azt vélem, közeledik az idő, midőn a fiumei kérdés megoldásának fokozatos fejlődéséről, az előtérben szereplő egyének működéséről, mint illetékes tényező magam is bővebben nyilatkozhatván, kimutathatom, hogy nagy politikai botrányt követ el az, aki a fiumei kérdés miatt épen Deák Ferenczet tűzi ki az ily meggondolatlan támadás czéltáblájául; egyszersmind kimutathatom, hogy az itt naponként növekvő elkeseredés és aggodalomnak forrása főleg a Bach rendszer egyik volt tekintélyes emeltyűjének itteni tapintatlan eljárásában keresendő. Csoda-e azután, ha a már évekig tartó áldozatkész küzdelem s várakozás eredménytelensége a csalódás és lealáztatás vérig sértő érzetét keltvén fel a polgárok kebelében, az általános nyomás alatt egy különben tisztelt jellemű férfiú s jó hazafi ily szánalomra méltó lépésre engedi ragadtatni magát. Kötelességem az igazságérdekében, s egyszersmind azon tisztelet folytán, melylyel Deák Ferencz iránt állandóan viseltetem, kijelenteni , miszerint az ő személye ellen, tekintve Fiume közjogi viszonyának, s kölcsönös érdekeinknek védelme körül minden alkalommal tapasztalt hazafiai buzgalmát, jóakaró, nemes intenzioit, senki, s igy bizonyára Matcovich Gáspár úr sem lehet szemrehányásra feljogosítva. Nem vélem egyébként hogy tévednék, midőn azt hiszem, hogy Matcovich Gáspár úr, legyen bár hogy emlékező tehetsége, vagy hogy rosszul értett tolmácsolás folytán jön tévútra vezetve,— ezen mindenkit méltán meglepő nyilatkozatát, kellő indokolás kíséretében visszavonandó a. Radich Ákos. (Az egyetemi törvényjavaslatról szóló bizottsági munkálatot az egyetem bölcsészeti kara ma délelőtt tartott ülésében tárgyalás alá vette, s némely lényegtelen módosításokkal egyhangúlag elfogadta. Az orvosi kar — mint halljuk — a húsvéti ünnepek után veszi tárgyalás alá, és semmi kétség, hogy szintén elfogadja. A két krar,úgy értesülünk, az emlékiratot nemcsak a miniszternek nyújtja be, hanem Deák Ferenczet is fel fogja kérni, hogy azt a képviselőházban átnyújtsa. (Az Ungarischer Lloyd-ból), mely mellékesen megjegyezve, bécsi informatiói korrektségében is újabb időkben tetemesen túl tesz a „Pester Lloyd“-on, átvesszük a bécsi válság pragmaticus történetének következő összeállítását . A kabinet alakítás kísérletei következőleg folytak le . A császár hétfőn reggel hirtelen Bécsbe érkezett,hamarább mintsem a programaiban megállapítva vala. Magához hivatta Potockit, ki az előbbi estén érkezett Bécsbe s a két óráig tartott értekezlet folytán uj kabinet alakításával bizta meg a grófot. Ezt a megbizatás nem, de meglepte az időpont, s ezért kis előkészülődési időt kért magának. Legelőször Kis Rechbauerhez és pártfeleihez fordult, hogy velük programmot állapítson meg, mely a kisebbségi memorandum némely pontjait tovább fejtse. Potocki A „Pesti Napló“ tárcsa. Egy uri társaság. Graberi au E. regénye. (Folytatás.) IH. Látva, hogy e név : Sarah Brandon kimondása is mily rendkívüli hatást ten Dánielre, Henriette ereiben megfagyni érezé a vért. Hogy oly férfiú, mint Dániel, ennyire megrémülhessen, valami rendkívüli, lehetetlennek látszó dolognak kellett történnie. — Ön ismeri, Dániel, ez asszonyt ? kérdé lázasan. Dániel azonban már föleszmélni kezdett és törekedett elhárítani előbbi vigyázatlanságának következményeit. — Esküszöm önnek, kezdő .. . — Ne esküdjék, ön ismeri . . . — Épen nem. — De azért. . . — Anyi igaz, hogy hallottam róla beszélni,de az régen volt. — Ki beszélt önnek ? — Egyik barátom, Bévan Maxime, igen derék és becsületes fiú. — S milyen nő az ? — Istenem, én nagyon keveset tudok róla.. Maxime igen különösen beszélt róla, s én hinni is akarom, hogy egykor ... S ha az előbb oly kábán kiáltottam fel, azért történt,mert hirtelen eszembe jutott egy .. sajnálatos történet, melynek hősnőjéül Maxime őt tünteté fel, de azért... Majdnem nevetséges volt látni, hogy ő derék, őszinte férfiú, mint törekszik eltakarni az igazságot. El is fordítá arczát, hogy ne kelljen Henriette tekintetével találkoznia. Henriette Dániel szavába vágott, behízelgő hangon : — De azt hiszi-e ön, hogy én annyira gyönge vagyok, hogy el kell titkolnia előttem az igazságot ? — Kisasszony . . . — Nem látja-e, hogy tettetett nyugalma, nem őszinte szavai jobban elrémítenek, mint előbbi felindultsága! — Biztosítom önt .. . — S nem látja-e be végül azt is, hogy bármi legyen vagy bármi lehessen a dologban, felizgatott képzelmem mindenben fölülmúlja a valót. S végül is, Dániel, ön nekem mindent mondhat, midőn atyámról van szó. Dániel nem felelt azonnal. Megzavarva a helyzet különös volta által, kimenekülést keresett. De nem talált. Végre igy szólt : — Engedje meg Henriette, hogy még most hallgathassak. Mondtam önnek, hogy bizonyosan semmit sem tudok, és lehet, hogy teljesen alaptalanul zavartam meg ön nyugalmát. De el fogok önnek mondani mindent, mihelyt bizonyosat tudok. — S mikor lesz az ? — Még az este, ha honn találom Brevan Maximét, s holnap reggel, ha nem találnám honn. — S ön el fogja azt mondani nekem, amit megtudott ? — ígérem önnek. Ez ígéret látszólag megnyugtató Henriettet. De valóban mégsem. Egy pillanatig elgondolkozott , aztán oly tekintetet vetve Dánielre, melylyel mintha a lélek legbensejét akarná kiolvasni, igy szólt: — S ha ön gyanúja alapos ? Ha ön roszhíreket kap, s amit most csak gyanít, s én még nem tudok , igaznak bizonyul be? Akkor, mondja, akkor mit teszünk? Dániel felkelve, minden habozás nélkül, lelke mélyéből felelte : — Én nem fogom önnek ismételni, hogy menyire szeretem. Azt sem fogom mondani, hogy önt elvesztve, elvesztettem az életet , a példa mutatja, hogy családunkban nem igen ragaszkodnak az élethez . . . De mindennek daczára, Henriette, ha gyanúm alapos, de reményem, hogy nem az; nem fogok egy pillanatra sem késedelmezni, hogy önhöz is szóljak . Bármi történjék, Henriette, még azon az áron is, hogy mi örökre el legyünk választva, a kezünkben levő minden eszközzel, minden erőnkkel küzdenünk kell az ellenében, hogy Ville-Haudry gróf és Sarah Brandon házassága végbe mehessen. E szavakra oly sok kin után, kimondhatlan öröm lepte el a fiatal leány szivét. Ah, e férfiú, kit oly sokak közöl szabadon választott ki, méltó arra, hogy egész önfeláldozással szeresse! Kezét nyújta neki és szemében, az elragadtatás vonása csillámlott fel: — Ez jól és helyesen van mondva, Dániel! . . S azután halkabban, kipirulva folytató: — S én anyám emlékére esküszöm önnek, hogy történjék bármi, alkalmazzanak bármely erőszakot, én kezemet csak önnek adom. Dániel megragadta e kezet és hosszan, forrón függött rajta ajkaival. Majd a valóra eszmélve szólt: — Most azonban el kell önt hagynom Henriette, ha Brevannal találkozni akarok. S eltávozott lázasan, lecsüggesztett fővel, közel az őrüléshez. . . Élete, boldogsága volt játékon, s egy szótól függött, hogy megdöntse a serpenyőt. Egy bérkocsi arra hajtott. Megállító, s magát belevetve, hangosan kiáltá: — Sebesen hajtson . . . Kettős dijat adok. . . 91, Caumartin-utcza. Ott lakott Brévan Maxime ur. Ez 27—28 éves szőke fiatal ember volt, értelmes arcz és igen rokonszenves magaviselettel. A „nagy világban,“ ama férfiak sorában, kiknek egyedüli gondját az élvek utáni vágy kielégítése képezé, Brevan igen kedvelt volt. Igen derék pajtás, víg czimbora volt, s minden pillanatban kész, hogy barátjainak bármely párbajban segédéül szolgáljon. Sem rágalom, sem irigység nem fért jó hírnevéhez. S a bölcs mondásával ellentétben, ki azt tanácsolja, hogy a lehetőleg titokban éljünk,Brevan csak is arra látszott gondolni, hogy élete minden apróságát közhírré tegye. Ami vele történt, azt tudta mindenki, a legapróbb részletig. Tőle meg lehett tudnia mindenkinek, hogy a Brevanok Poitouból származnak, s hogy ő az utolsó sarj, ki egymaga képviseli eme nagy családot. Ha valaki hozzá jött, annak kétségkívül megmutatá hálószobájában ősei képeit, ezek között Brévan Antal Jánosét, ki XIV. Lajosnak egyik kedvencze volt. Származására nézve nem volt büszke, sőt egészen őszintén megvalló, hogy őseitől nem sok maradt reá, alig annyi, hogy megélhet. De milyen volt ez az összeg, amelyből megélhet, azt nem mondta meg senkinek és nem is tudta senki sem. 15—20—30 ezer fivres jövedelme volt-e, e fölött nagyon szétágaztak a vélemények. Annyi bizonyos, s ezt becsülete és dicséretére emelték ki, hogy ő, ki aránylagosan szegény volt, Páris leggazdagabb fiatalai között élve, teljesen fenn tudta tartani függetlenségét és méltóságát. De az is igaz, hogy a pénzkérdésben hajthatlan elvei voltak. Soha sem fogadott el többet, mint amennyit visszaadhatott, s ha valamely igen költséges tervvel állottak elő, minden álszégyen és zavar nélkül kijelenté, hogy az fölülmúlja erszényét. Továbbá nem játszott soha, és példánykép emlegették, hogy egész életében kártyához sem nyúlt. A Caumartin-utczában szerény lakást birt száz louisért és csak egy szolgája volt. Kocsiját havonkint kibérté. Mint lett Dániel Brévannak barátja ? ... A legegyszerűbb módon. . . A tengerészeti miniszter bálján, egy közös barátjuk, egy hajós kapitány mutatá be őket egymásnak. Együtt távoztak el hajnali egy órakor s a költői holdvilágnál, a csöndes enyhe légben elszívtak egy szivart, nagy léptekkel bejárva a Concorde-tér kövezetét. Várjon Maxime csakugyan érezte ama rokonszenvet Dániel iránt, amelyről biztosítá ? Meglehet. Dánielt azonban mindenesetre megható Maxime különössége, ama furcsa szoicismus, melylyel aranyzott nyomoráról egy idegennek beszélt. Többször találkoztak s azután meg is látogatták egymást. Egy ízben Maxime, pénzzavarban lévén, négy ezer frankot kért kölcsön Dánieltól, ki azt neki kölcsönzé is... Maxime visszafizetés ekkor bizalmasak lettek. Maxime épen öltözőben volt, hogy az operába menjen, hol barátaival találkozni kellett, midőn belépett Dániel. Mint mindig, úgy most is öröm kiáltással fogadó : Hogyan ? Ön szorgalmas munkás a bal partról, mit keres ez elhagyott világban ? Mily jó szél hozza önt közzénk! De csakhamar észrevévén Dániel dúlt arczát, fájdalmasan kiáltá fel: — De mit beszélek itt, hisz a ön kétségbeesetten néz ki. ... mi történt ?.. . — Meglehet, hogy nagy szerencsétlenség. . felelte Dániel. — Önön? . . Lehetséges? .. — S én öntől egy szívességet kérek .. — Ah, jól tudja, hogy mindenben szolgálatára állok. Dániel ezt valóban úgy hitte. — Előre köszönöm, kedves Maxime, de most nem akarom önt zavarni. . Amit én önnek mondani akarok, az hosszú történet, s önnek távoznia kell. . Brevan egy szívélyes mozdulattal félbeszakító : — Én csak unalomból akartam kimenni, becsületszavamra mondom . .. Foglaljon tehát helyet és beszéljünk . . . (Folyt. köv.) Pest, april 12. (Fiuméből, april 10-ről) a következő sorokat vettük : T. szerk. ur! Távollétem folytán csak most jutott kezeim közé Matkovich Gáspár úrnak a Hon 76-dik számában Deák Ferenczhez intézett nyílt levele. Felette sajnálom hogy azon viszony, mely köztem s Marcovich Gáspár úr között évek óta fennáll, ezen, hajlandó vagyok hinni,félreértésen, hibás tolmácsoláson alapuló, vagy talán a azt hiszi a felirati és galicziai határozati viták folytán, hogy az autonomista párton kívül ha nem is támogatásra, de legalább ellenségeskedésre nem talál. Meg akará egyszersmind győzni a korábbi többséget is arról, hogy bármiről inkább lehet szó, mintsem a nevezett párt által jósolt alkotmányszegésről s ez okból Kaiserfeldet is belevonta a programm-értekezletbe. Ez azonban kivonta magát, mig az autonomisták megtarták szavukat. Rechbauer feladatává vált miután a kabinetbe lépésre felszólittatott a programm kidolgozása. Rechbauer több értekezleten át kifejtő programmját, s ennek elfogadásától feltételező beléptét. Potocki a programm három főpontját teljesen elfogadta, úgy látszik azonban, hogy a tulajdonképi működésre vonatkozólag eltértek a nézetek. Rechbauer először a választási reformot közvetlen választások útján akarta eszközölni a curiák és gruppok kizárásával, s reformálni az urakházát; másodszor a vallásügyi törvény szabadelvű fejlesztését és a hadsereg reformját kívánta. Potocki kijelente, hogy ezen alapeszmékkel ellenkező nem fog követtetni a kormányzásban, minthogy azonban az átmeneti minisztériumot a közvélemény bizalmatlan szemmel nézné, egyszerre mind a három téren nem lehet tényleg működni, melyeknek mindegyike egész tevékenységét igénybe venné a minisztériumnak, és a parlamentáris többségnek. Az új kormány feladata csak az, hogy a választási reformot elkészítvén, az új választásokat eszközöltesse, s az új parlamentnek azután előterjessze az alkotmányreformról és a választási reformról szóló előterjesztéseket. A többire nézve nehogy az erőt elforgácsolja, nehogy reményleges barátokból ellenséget csináljon, egyelőre in statu quo kell maradni. Az autonomisták elismerék az opportunitási okokat, de aggódtak oly kormányba lépni, mely nem kezdődik mindjárt nagyszerű szabadelvű tényekkel. Erre azon féktelen gyanúsítás bírta őket, melyet a korábbi miniszteriális párt mindazok ellen szórt, kik a kormányba lépni mernének. Ezen izgatás nemcsak a két ház elnökeit és a sajtót tudta Reckbauer ellen, sőt még Gráczból is tüntetések fenyegetését juttatá hozzá. Ha az autonomisták nem lépnek be, akkor a hivatalnok-minisztérium áll fel, és a parlament és az országgyűlések feloszlatása rögtön megtörténik, fiatalabb tehetséges hivatalnokok állíttatnak az ügyek élésre, utána tévén, hogy e minisztérium kineveztetése legközelebb kilátásban áll. Egy bécsi távirat már azt is jelenti, hogy az új minisztérium megalakíttatott, de neveket nem említ. Más oldalról, s ezt az új „Presse“ is hangoztatja, bizonyosnak mondják, mit mai reggeli lapunkban is említünk,hogy Taaffe csakugyan belép a kabinetbe, mégpedig mint belügyminiszter a honvédelmi tárczát szintén kezébe vévén. Egyébiránt a „Tagespresse“, melynek a részben szintén jó kutforrásai vannak azt írja, hogy Dep ret is osztálytanácsos a kereskedelmi, és Benoni Clanisberg mint tanácsos az igazságügyet, Moser a pénzügyet veszi át. Minthogy az új miniszterelnök programjában a birodalmi tanács képviselőházának feloszlatása is bennefoglaltatik, e feloszlatás, mint egy jól értesült tudosító mondja szintén a legközelebbi jövőben és pedig a kinevezésekkel egy időben történik meg, s kitüzetik a határidő, melyben az új országgyűlések és a képviselőház összeül, hogy a parlamentáris minisztériumot megalakíthassák és a delegatióba az uj törvényhozás képviselőket választhasson, a delegatió törvény 26. §-a szerint ugyanis a feloszlatással a delegatióba történt választások szintén érvénytelenekké válnak. Az uj ministerium egyszersmind egy manifestatiot is tervez, melyben azon szándékának is kifejezést adand, hogy az uj parlamentáris ministeri combinationak, mihelyt az uj választások végbe mennek, helyt adand. Az utóbbi időkben mindenféle nevet előkaparitottak az alkotmányos, az alkotmányszerv, a Schmerlingkorn és a Sisthrung-féle Belcredi korszakok lomtárából, s kiporolva mind tárcza mellé álliták őket. Most meg Belcredi nevével ijesztegetik a világot. Azon esetre, ha a Potockinak nem sikerülne a kabinet megalakítása, Belcredivel is kezdtek alkudozást, és Belcredi bele is egyezett, még pedig első feltételül Be u s t elbocsáttatát kérte volna. Bécsi dolgok. (Rechbauer visszaléptének okai. Az uj minisztérium megalakult. A birodalmi tanács feloszlatása. Az uj minisztérium manifestatiója.( Belcredi neve ismét kisért.) Rechbauer visszaléptének okai mint a jól értesült „Presse“ mondja nem a politikai programm külömbségében gyökereztek, ebben nem volt nézetkülömbség. Egyik fél beleegyezett az országok autonómiájának tágításába, s a másik fél elfogadta a választási reformot, az sem áll, hogy Rechbauer ellenszegült volna a csehekkel való kibékülésnek. A kérdés tisztán csak két pontra szorítkozott, s e két pont a vallásügyi és a hadseregi költségvetés apasztásában állt, Rechbauer ugyanis azt kívánta, hogy a katonai költségvetés 15—20 millióval apasztalnék, mire Potocki nem állt rá. Ennyit mond a „Presse“ erről, de a vallásügyi kérdést nem említi, minthogy pedig Rechbauer ismert programmja szerint a concordatum teljes eltörlését kívánta már régebben, könyen kitalálható, hogy mi volt e pontra nézve a nehézség. Az ideiglenes kabinet alakítását a „Presse“ is megerősíti, s azt mondja rá, hogy zárásból. I. A törvényhozó test 7-én,a sajtóvétségekről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásával foglalkozott. A vita az egész ülés alatt az első czikk körül forgott, mely a sajtó és más politikai vétségeket esküdtszék elé utasítja. A vita főleg e két kérdésre vonatkozott: 1) Mik a „más“ politikai vétségek? 2) Megtartassék-e a jury jelen keletkezési alakjában ? Az elő ponthoz Geulen előadó a politikai vétségek sorozatát olvasta fel, melyet Marte tökéletlennek talált, mert sem a titkos társulatokat, sem a nem engedélyezett szövetkezéseket nem tartalmazta. A bizottság e sorozat újólagos átnézését vállalta kl. Ollivier miniszter kijelente, hogy a kormány nézete szerint bizonyos politikai vétségeket a rendes bünfenyítő törvényszék kompetentiájának kell fenntartani, de egyszersmind biztosítá a kamrát, hogy e javaslat csak átmeneti intézkedés, s a kormány szándékában áll majdan minden politikai és nem politikai vétséget az esküdtszékek elé utasítani, s így azt egészen a betetőtörvényszék helyébe tenni, továbbá a sajtóvétség fogalmát végleg kitörülni a törvényhozásból , csak hogy a reformot fokonként és elővigyázattal kell végrehajtani. Mi a jury alakítását illeti, abban mindenki megegyezik, hogy azt reformálni kell, de nem ez alkalommal. A baloldal több szónoka az ellenkezőt bizonyítá. A 8-ai ülésben Lefévre-Poutalis következő törvényjavaslatot terjeszte elő : „az 1868 július 1-ei törvény a nyilvános gyűléseket illő II.