Pesti Napló, 1870. május (21. évfolyam, 99-123. szám)

1870-05-01 / 99. szám

A bizonyíték fő pontjai röviden a kö­vetkezők. A törvényjavaslat 4. §. azt­­ mondja, hogy a törvényhatóság sérelmes határozatai ellen, a miniszterhez lehet folyamodni. E határozat által a kormány a törvényhatóságot egészen kezeibe szo­rítja és másodszor bíróságot gyakorol. Hol hallotta a világ, hogy egy törvény­­hatóság és magánegyén közti perben, mely tehát szükségkép magánper­t a kormány ítéljen? Pedig ítél, még­pedig perben, azt bizonyítja az is, hogy ugyane czikkely meghagyja a megyének a sza­badságot, miszerint meghatározhassa,hogy mikor történjék a folyamodás birtokon kívül és mikor birtokon belül. Ez tehát az első vádpont. Erre röviden ez a válaszunk. A „Hon“ czikkírója — úgy látszik — összetéveszti a mostani megyét azzal, mely e javaslat alapján létesülni fog. A jövő megye már nem gyakorol semmi birói hatalmat, ad­ministratív közeg, s közigazgatási dolgok­ban mindenütt és nálunk is a belügy­miniszter a legfelsőbb forum apellatorium. A megye a közigazgatás közvetítője, a ju­­ridicumhoz semmi köze. Már most n­i igen könnyen gondolha­tunk oly megyét is, melynek határozatai­val szemben — közigazgatási dolgokban — az egyén jogai semmikép sincsenek biztosítva. Ily megyét annál könnyebben gondolhatunk, mert az eddigi is,fájdalom, ilyen volt. A magát jogaiban sértve hitt egyén azelőtt folyamodott a can­­celláriához, az leírt, de leirata hajó­törést szenvedett a megye vis m­ertiá­­ján. A megye határozata foganatba ment, s az egyén láthatott, juthatott fűhöz fához, jó szerencse volt, ha még nagyobb baja nem esett. Ily apró-cseprő dolgokért csak nem küldhették a megye nyakára királyi biztost, s igy előbb-utóbb ez egész ügy szépen csendesen elaludt. Ez természetesen így nem maradhatott. Gondoskodni kellett az egyén jogainak biztosításáról — nota bene administratív ügyekben. És ezt tette is a törvényjavas­lat. 4-ik czikkelyében kimondja, hogy magánfelek a törvényhatóság sérelmes határozatai ellen a miniszterhez folyamod­hatnak. A miniszter mint legfelsőbb fórum dönt, vagy az egyén, vagy a megyei ha­tározat javára. Itt azonban a törvényja­vaslat nem áll meg. Megállapítván a fel­lebbezés módozatát, tovább is megy az egyén jogainak biztosításában. Ott van a 73. és 74. czikkely, mely megállapítja a bizottsági tagok és tisztviselők teljes felelősségét. A tisztviselő felelős minden kárért, melyet hivatalos eljárásban a kár mulasztása által szándékosan, vagy vét­kes gondatlanságból az államnak, vagy egyeseknek okozott, s ha a kár szabály­szerű jogorvoslattal elhárítható nem volt, teljes kártérítéssel tartozik. Ha azonban a tisztviselő illetékes meghagyásból, s a meghagyás szerint járt el, a kártala­nítási keresetek mindig azok ellen inté­­zendők, kik a törvénytelen cselekményt elrendelték. Mit mondanak együttesen e pontoza­­tok? Röviden megmondjuk a „Hon“ czikkírójának, hogy máskor buzgalmát kissé mérsékelje. E pontozatok biztosí­tották az egyént a közigazgatás összes fórumaival, a megyével úgy mint a kor­mánynyal szemben. E pontozatok azon­ban meg is adták az egyénnek azon lehe­tőséget, hogy közigazgatási ügyekben a belügyminiszterhez való apelláta által a megye határozatának reá nézve sérelmes követelményeit elhárítsa. Ily módon nem­­­csak hogy a végrehajtó hatalmat nem elegyíti bírói ügyekbe, hanem ellenkező­leg a közigazgatási ügyet következetesen keresztül vive a közigazgatás összes fó­rumain lehetlenné teszi a bíróság idő előtti interventióját, közbelépését már akkor, midőn még a kérdéses ügy imperfect, mi­dőn még a rendelkezésre álló administra­tív remedium nincs fölhasználva. Vegyünk concret példákat, ezek leg­jobban megmagyarázták a dolgot, s a magyarázat ezúttal — ha minden jel nem csal — nem fölösleges. Tegyük föl, hogy Pest városa— a végsőre határozza el ma­gát, s fagyos időben szigorú rendeletet ad ki, hogy az egyes „Hausherrek“ gon­doskodjanak a passage járhatóvá tételé­ről. Ez ugyan igen bátor föltevés, de azért nem épen lehetetlen. Már most te­­gyük föl továbbá a­mi szintén nem tar­tozik a lehetetlenségek közé, hogy egyik másik házi úr e rendeletet magára nézve sérelmesnek tekinti. A „Hon“ szerint rög­tön a bírósághoz kellene folyamodni, mi azt hiszszük, hogy itt a bíróságnak sem­mi dolga. ..Vagy a megye elhatározza, hogy A. helységtől B-ig utat kell nyitni. Ez egyikre vagy másikra nézve sérelmes lehet. Már most kinél keressen jogorvos­latot? A bíróságnál vagy a belügyminisz­ternél ? A „Hon“ czikkírójának észjárása egy­általán igen rejtelmes. Ő megtámadja a törvényjavaslatot, hogy a végrehajtó ha­talmat bírói ügyekbe elegyíti. Ez nem áll. De áll az, hogy a „Hon“ munkatársa a bíróságokat administratív kérdésekben teszi felsőbb fórummá, ő azt mondja, hogy a törvényjavaslat szerint az ad­ministratív közeg bíráskodik. Ez szintén nem áll. De áll az, hogy a „Hon“ azt akarja, miszerint a bíró administráljon. Az eszmék összezavarása, a confusio te­hát másutt keresendő mint a­hol a „Hon“ czikkírója keresi. Igen, de vannak oly közigazgatási ügyek, melyek valósággal magán­érde­keket sértenek, és így bírói eljárás tár­gyát képezhetik. De lehetetlenné teszi ezt e törvényjavaslat? Ellenkezőleg, meg­adja a módot, hogy minden magánfél ott keresse jogát, a­hol azt in ultima analysi ha a megye vagy a kormány jogsérelmet követett el rajta, egyedül találhatja: a bíróságnál. A törvényjavaslat csak azt akarta elérni, hogy administrativ ügyek­ben is meg legyen található a jogorvos­lat. Ez­által temérdek pernek veszi elejét s az egyén jogait az erre legközelebb eső után helyre állítja. Ha ő is magáévá teszi a megye egyéni jogot valósággal sértő határozatát, ott van a 73 74. czikkely, ott van az egyénnek ama joga, hogy a „cselekvény elrendelője“ ellen a bíróság­nál keresse jogát. Czikkiró azzal akarja bebizonyítani, hogy a kormány valóban „perekben“ ítél, hogy ott van a törvényjavaslatban, miszerint a megye meghatározhatja, mi­kor történjék a folyamodás birtokon be­lül és mikor birtokon kivü­l. Czikkirónak nagy a malheurje érveléseiben. Már megint, rosz helyütt keresgél. Nem gondolhat-e érdemes ellenfelünk oly ese­teket, mikor határozottan administrativ szempontokból oly rendeletet ad ki a megye, melynek folytán az apelláta csak is birtokon kívül történhetik ? Például egy nagy árvíz közeledtének biztosságánál, mikor már jobbról-balról jönnek a ve­szély­hirdető telegrammok, s a baj elhá­rítására egy malomgát kiszakítása okvet­len szükséges. Nem teljesen indokolt ad­ministratív eljárás-e ez, s az apellatának nem kell-e eo ipso birtokon kívül tör­ténni ? Nagyon hosszúra nyúlt­­már c­áfola­­tunk, s azért ma a „Hon“ czikk­ójának többi érveire nem reflectálhatunk. Ha jó kedvünk lesz, később talán visszatérünk rájuk. Annyit azonban már most is mond­hatunk, hogy a többi argumentum egészen az elsőnek színvonalán áll. Szakasztott mása az első okoskodásnak. Hogy ez nem bók, arról mi nem tehetünk. Arról a „Hon“ czikkírója tehet, ki zavaros, ki nem forrt eszmékkel s az avatatlanság bá­torságával oly vádak emelésére vállalko­zik, melyeknek visszautasítására csak azért vállalkoztunk,mert azok viszonyain­kat eléggé jellemzőleg a „Hon“-ban jeletnek meg. Külföld. Politikai hetiszemle. Pest, ápril 30. A Napoleon császár levele a választókhoz, melyet a hivatalos lap vasárnap ten közzé, meg­­nyitá a manifestumok zsilipjét s az egész hétnek Folytatás a mellékleten. A képviselői immunitás kérdéséhez. Pest, ápr. 30. A „Hon“ f. hó 29-én megjelent reggeli lapjá­ban a képviselőházban folyt viták nyomán „a képviselői immunitásról“ egy czikket közöl, melyet nem hagyhatok észrevétel nélkül. Az említett czikk írója a mentelmi jogot ki­vetkőztet természetes egyszerűségéből, össze­zavarja e jogot annak a képviselőhöz által gyakorolt alaki biztosité­kával s aztán azt bizo­nyítgatja, hogy ezen jog „privilégium.“ Hála az uj kor vívmányainak, ma már nem szorulunk a mentelmi jog méltánylása kedvéért frázisokra, annyi azonban bizonyos, hogy már a priori nehéz föltenni, miszerint a szabadelvű irány, mely minden privilégiumnak ellensége, ez ügyben privilégiumért küzdött volna, míg ki­vívta és sok helyütt küzdene még most is. Csak mentelmi jog valódi természete fölött ke­l tisztába jönni,­­ akkor önként kiderül, hogy váljon az a privilégiumok kategóriájába soroz­ható-e vagy sem. Pozitív törvényünk, mely a képviselők men­telmi jogát körülírná, nem lévén; ezen jog lé­nyegét analógiákból, a dolog természetéből és magának a mentelmi jognak czéljából kell le­vonnunk. Az 18310. országgyűlésen a képviselők men­telmi jogának törvényes támogatására az 17­9’b, XIII t. czikkre hivatkoztak a rendek, mely t. czikkben az mondatik, hogy az or­sággy­űlésre a karok és rendek akadálytalanul megjelenend­­nek és az ügyeket törvényes szabadsággal tár­­gyalandják : „Diaetaliaque negotia legali cum libertate pertractatum­ sunt.“ — Az 1867-ki XII­­. sz. 47. §-sa szerint pedig „a bizottságok (de­­legatiók) tagjai a jelen határozat szerint közö­sekül kijelölt ügyeknek tárgyalása közben tett nyilatkozataikért feleletre soha nem vonathat­nak.“ Ha az utóbb idézett 1867-ki törvényt az or­­szággyűlési tagokra is alkalmazzuk és az 17­9­­191 XIII. t. czikkel egybevetjük, akkor nem lehet kétség a fölött, miszerint törvényeink szellemé­ben a képviselők mentelmi joga nem egyéb mint az iránti biztosításuk, hogy az országgyű­lésen tett nyilatkozataikért feleletre sohasem vonathatnak. Ha már most a dolog természetéből vett ér­vek alapján keressük, hogy a mentelmi jognak mi a czélja s hogy ezen czél elér­ésére mi szük­séges, akkor azt találjuk. 1. hogy a mentelmi jog czélja nem lehet egyéb, mint az országgyűlés tagjait oly helyzet­be hozni, miszerint feladatuknak megfelelhess­e­­nek s kötelességüket akadálytalanul teljesít­hessék, t. i., hogy az ország ügyei fölött szemé­lyes veszélyeztetésük nélkül és teljes szabad­sággal nyilatkozhassanak­ és határozhassanak. 2. hogy ezen czél teljesen el van érve az ál­tal, ha biztosíttatnak, hogy az országgyűlési tárgyalások közben tett nyilatkozataikért és a képviselőház megbízásából tettekért feleletre soha sem vonathatnak. Ha a mentelmi jogot a törvény és a dolog természete nyomán ekként meghatározzuk, ak­kor azzal minden el van érve, a­mi a képvise­lők külön feladatának és kötelességének telje­­síthetésére szükséges, mert minden más tekin­tetben a többi honpolgároknak épen annyi jog­ra van szüksége, mint a képviselőknek s igy ezeknek sem szabad adni több jogot, mint a mennyivel azok birnak. Ámde ezen igy meghatározott mentelmi jog nem privilégium. Nem privilégium először azért, mivel ezzel nem veszszük őt ki „az összes polgárzatot köte­lező törvények alól,­ hanem csak biztosítjuk számára azon minden honpolgárt megillető jo­got, hogy törvényes kötelességét szabadon tel­jesíthesse, s azért feleletre ne vonathassák. De nem privilégium ezen jog másodszor azért, mert nincs a képviselő személyéhez köt­ve, hanem k­ép­viselői tisztjéhez. Ugyanis a képviselőnek, hogy kötelességében­­ eljárhasson, az országgyűlésen nagyobb szólásszabadságra van szüksége, mint bármely honpolgárnak a közéletben, h­ogy mint magán­embernek, neki m­agának is. A képviselőnek mint ilyennek törvényt alkot­ni s ha szükséges, a fennállókat változtatni fel­adata, ellenben a magán­embernek a fennálló törvényt megtartani kötelessége. Ezen különbségből világos, hogy pl. míg a magán­embernek a királyi székbeli örökösödés­nek megállapított rendje ellen kikelni hat évig terjedhető fogság és pénzbírság büntetése alatt tilos (1848. XVIII. t. ez. 7. §.), addig a képvise­lő , ha ezt szükségesnek látná, kell, hogy az or­szággyűlésen ezen örökösödési rend ellen sza­badon kikelhessen. Így van ez sok más esetben is, és szükséges, hogy így legyen, szükséges, hogy a képviselő olyat is mondhasson és tehessen törvényhozói tisztének teljesítése közben az országgyűlésen, a­miért a magán­életben minden honpolgár a fenyítő törvény súlya alá esnék, mert a képvi­selő gyakran csak így teljesítheti kötelességét, kötelességének teljesítéséért pedig kérdőre sen­ki sem vonatkozik. Ez oly már a köztörvényekből folyó elv, me­lyet, mint „mentelmi jogot“ külön törvénybe igtatni csak a hatalomnak e téren oly gyak­ran nyilvánult túlkapásai tettek szükségessé. De hogy ez nem privilégium, arra nézve ve­hetünk a fenyító törvényből egy teljesen találó példát. A fenyító törvényszék halálos ítéleteinek vég­rehajtója ebbeli szomorú kötelességének teljesí­tésében embert ölhet, s azért feleletre meg­sem vonatkozik; de azért nem mondható, hogy ez privilégium,mert ez is csak azon általános szabály alkalmazása, hogy törvényes kötelességének teljesítéséért senkit sem lehet felelősségre vonni. Egészen másképen állana a dolog, ha a men­telmi jog kiterjesztetnék a képviselő azon tet­teire is, melyeket ő mint magán­ember, például mint lapszerkesztő elkövet,a­mit a „Hong­ozik k­­irója kívánni látszik, én pedig a jogegyenlőség érdekében ellenzék, mert akkor a mentelmi jog csakugyan személyes privilégium volna és nem azon általános szabály alkalmazása, mely sze­rint törvényes kötelességének teljesítéséért egy honpolgár sem, s így a képviselő sem vonatko­zik felelősségre. A képviselő mentelmi jogától meg kell kü­lönböztetni azon törvényes szokást,mely szerint ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők letar­tóztassanak vagy közkereset alá vétethessenek, a képviselőház előleges jóváhagyása szükséges. Ezen törvényes gyakorlat, mely a delegatio tagjaira nézve az 1867. XII. t. sz. fent idézett §-ban már törvénybe is igtattatott, alaki biztosítéka a képviselők fent körülirt mentelmi jogának s ezen törvényes szokás azon viszonyban áll a mentelmi joghoz, mint átalán­­­ban áll az alaki­ jog az anyagihoz, például a fe­nyító eljárás a büntető törvényhez. Ezen törvényes szokást egész terjedelmében fen­tartani, sőt azt mielőbb az országgyűlés­­i képviselőkre nézve törvénybe igtatni szükséges, mert ha bárki másra mint a képviselőházra bí­zatnék annak megítélése, hogy valamely képvi­selőnek mentelmi joga sértetnék-e az ellene in­té­n­ni szándékolt közkereset vagy letartóztatás által, akkor a mentelmi jog illusóriussá válnék. De midőn­­ a képviselőház a törvényes szokás, a mentelmi jog sértetlen fentartása czéljából, rá ruházott ezen korlátlan discretionális jogot gya­korolja, saját méltósága kívánja meg, hogy ezen jogával csakis úgy éljen, hogy azon czél, a­melyből ezen jog rá ruháztatott, eléressék t. i. csak akkor tagadja meg a kiadást, ha látja, hogy a közkereset valamely képviselő ellen oly nyilatkozata okából szándékoltatok intézteim, melyet mint képviselő az országgyűlésen tett, vagy pedig oly tettért,melylyel az országgyűlés által bízatott meg. Ha a képviselőház ezen korláton túlmegy és oly esetben tagadja meg a kiadatást, mely­ben az illető képviselő magán minőségében el­­­­követett tettért szándékoltatik felelősségre vo­natni, mely tette és képviselői állása közt semmi összeütközés nincs; akkor a képviselőház v­i­s­z­­szaél discretionális jogával, akkor a­helyett, hogy törvénytelen üldözést akadályoztatna meg s ezzel az igazságszolgáltatás helyes kezelését előmozdítaná , a törvény érvényesítését tartóz­tatja fel s akadályává lesz az igazságszolgálta­tásnak. Egyetértek az „angol írónak czikkíró“úr által idézett szavaival, „hogy a parlamentek sülye­­désének leghatározottabb jele, ha azok saját jo­gaikat nem tudják érteni s nem képesek megvé­deni, s épen azért óhajtandó, hogy a parlament ezen jogát, annak czélját és horderejét értvén, azzal vissza ne éljen, mert a­mely joggal visszaélések történnek, az a visszaélés által sértett más jogokkal való összeütközés folytán okvetlenül — elvész. HODOSSY IMRE­ megadta fő jellemvonását. E hét — Franczia­­országra nézve a programmok és manifestumok minden rendű és rangú egyének nyilt leveleinek hete volt s némi tekintetben igaza van a párisi életelőknek, kik a plebiscitumot tintatartónak keresztezik melynek fekete nedve betű formá­jában elárasztja a franczia nemzetet. E héten az őszi minisztérium, az egyes miniszterek maga Ollivier és a kis és a nagy szellemek alig belát­ható sora nyilatkozott s látta el a népet külön­böző tanácsssal a küszöbön álló népzavazat ide­jére. Ila magát Párist veszszük szemügyre, úgy tagadhatlan, hogy a fővárosban a plebiscitura sorsa a császárságra nem kedvező leszen. A fő­városok rendesen gyálpontjai az egész állam elégedetleneinek. Ide jó mindenki, kit dicsvágya gyors emelkedésre ösztönöz, a lakosság maga miután rendesen a iparos és kereskedelmi osz­tály túlsúlyban van, természetszerűen nem oly conservativ, mint a vidéki földmivelésosztály s igy rendesen ellenzéki szokott lenni, főleg azon államokban, hol a phrasis a közélet terén oly nagy előnynyel bir a józan okoskodás felett,mint Francziaors2zágban s valljuk meg nálunk is. Pá­riában tehát a császárság körülbelől vereséget szenvedene. A vidéken azonban — bármit mon­­danak a pártszenvedély által elvakított közlö­nyök — kétségtelen, hogy a császárság új alakulása, a császár és kormányának nyilatko­zatai igen kedvező benyomást gyakoroltak s a legtávolabbról sem tarthatni attól, hogy a vidé­ken az ellenzék valami nagyon szembetűnő ki­sebbségre is tenne szert. A franczia nemzet egy­szer már békés után akarja szabadsága megalapí­tását megkisérni s igy az ultrák törekvései most legalább eredménytelenek lesznek. Európa figyelmét egy szomorú esemény a hé­ten keletre irányzó s tulajdonképen az domi­nálta a hét politikai életét. A legszélsőbb délke­leti csúcson, kies déli égalj alatt, a természettől dús virágzási képességekkel felruházott orszá­­gocska van, mely a jövő évben ünnepelendi füg­getlenségének 50-ik évfordulóját. Ez ország az ősmúlt legszebb emlékeivel, a polgári és emberi erények legszebb reminiscentiáival van benépe­sítve. It hol minden talpalattnyi föld egy classi­­cus korra emlékeztet, oly néptörzs lakik, mely­nek szabadságáért egykor egész Európa lelke­sült és annak megalapítását minden módon elő­­segíté. Legjobb fiai vérzettek érette, de haszta­lanul. A függetlenség kivivatott ugyan, de ve­le az anarchia, a zavar és rendbontás is tanyát ütöttek az országban, ötven évnyi időközben a kormány iparkodása még a belső béke megala­pítását sem volt képes biztosítani. Idegen utazók jönak az országba, hogy az ősi nagyság helyeit megszemléljék. Közvetlenül a főváros közelé­ben rablók hatalmába esnek, kik iszonyú mó­don meggyilkolják őket. Az áldozatok között idegen áll­am­ok előkelő hivatalnokai is voltak s a kormány, mely meggyilkoltatásukat okos el­járás által megakadályozhatta volna, ma halá­lukért számadásra vonatik. Az egész világban ez esemény azon meggyőződést kelté, hogy oly állam, mely ötven év alatt a belső fejetlenséget elfojtani sem képes, életképességgel sem bírhat. Az európai hatalmak közösem azon fölhívást in­tézték a görög kormányhoz , melyről szólot­­tunk, hogy adjon biztosítékot a belbéke fentar­tása iránt. Elég sok bűnét elnézte már Európa eddig is. Ama tehetetlen állam, mely nem ké­pes néhány száz rablót ártalmatlanná tenni, folyton bizánczi császárságról, határainak mesz­sze kiterjesztéséről álmodozik , egyre veszé­lyezteti a kelet békéjét. Ezt a hatalmak már megunták s biztosan várhatni, hogy ama sze­rencsétlen esemény, mely legközelebb a hires marathoni sík mellet végbement, nevezetes vál­tozást idézend elő a nagyhatalmak keleti poli­tikájában. Az elégtétel, melyet Görögországtól ki fognak eszközölni, minden esetre olyan lesz, mely Európa érdekeit minden nemű veszélytől le­hetőleg megiovandja. A hét harmadik főeseménye a zsinat néhány hírneves tagjának egyidőben történő síkra szál­lása a pápa csalhatlansága ellen. Azt, mit a sza­badelvű journalistica és irodalom már két év óta meg nem szűnik hangoztatni, ma Rauscher Schwarzenberg bíbornok, érsekek, Hefele és Ket­­teler püspökök is ismételik. Főleg Rauscher bécsi érsek, kinek túlzó ultramontán nézetei Ausztriában nem egy zavarra adtak alkalmat,­ foglalja el minden tisztelete mellett a pápai szék iránt ama kérdésben a szabadelvűek álláspont­ját. Irata minden szempontból bebizonyítja a pápai Csalhatlanság kártékonyságát, és azt, hogy e tan a katholika egyház múltjával és alapta­­naival határozottan ellenkezik. Ugyanezt b­zo­­nyítja a nevezett három püspök röpirata is. Hogy mily eredmény koszorúzandja fáradozásu­kat ? Ez úgy nem fog a curia reájuk hallgatni, mint a­hogy ők nem vették figyelembe a sza­badelvű journalistica két év óta hangzó Cas­­sandra-szavait. Ha ők állanak akkor az agitatió élén, úgy oly mozgalom keletkezett volna, mely a jezsuiták vakmerőségét, hogy az emberi mél­tósággal ellenkező badar gondolatokat dogmati­­záljanak, elvette volna. Ma már késő fáradozá­saik semmit sem használnak többé. Ezek e hét politikai életének legfőbb moz­zanatai. Különfélék. Pest, ápril 30. (A belga királyn­ő), József főherczeg nővére, ki mint tudva van, kegyeskedett a po­zsonyi zászlóalj zászlóanyaságát elvállalni, mint legújabban hírlik, személyesen meg fog jelenni a zászlószentelés ünnepélyénél.A belga királynő jelenleg Bécsben időz. f Granzenstein Gusztáv­ volt pénzügyminisztériumi helyettes államtitkárral, kinek temetése közrészvét között ma délután ment végbe, a hivatalos lap több adatot közöl, melyek közöl kiemeljük a következőket: Született 1808-ban Ny­itra-Szerdahelyen. Atyja Gränzenstein Ignácz kerületi táblai ülnök,anyja Justh Josefa volt. Gymnasiumi tanulmányai be­­végeztével a bölcsészetet hallgatta a pozsonyi ev. lyceumban, 1829-ben ugyanott a kath. jog­­akadémián elvégezte a jogot és aztán Selmeczre ment, hol két év alatt kitűnő sikerrel végezte a bánya-akadémiát. 1830-ban államszolgálatba lé­pett és a főbányagrófi hivatalhoz járulnokká neveztetett ki. Négy év múlva már titkárrá ne­veztetett ki a szomolnoki bányahivatalhoz, ke­véssel reá bányászati előadóvá az oraviczai bá­nyaigazgatósághoz. 1836-ban már az igazgató­ság elnöke volt.Ez volt életének legszebb szaka. Tevékenysége itt hálás, tág térre talált. Alapos bányászati ismeretei nem engedték, hogy meg­elégedjék az oraviczai bányák kezelésével. Meg­alapít­­a nagyszerű resiczai vas és a steyerdorfi szénbányaüzleteket, melyek az utóbbi években eladatván az állam vasúttársaságnak, most már oly kiterjedésüek s oly üzletforgalmat mutatnak fel, mely az utazókat bámulatra ragad­ja. A kez­deményezés Gränzenstein érdeme. Az oraviczai és bogsáni kincstári birtokokat kitűnőleg ren­dezte és általában az egész vidéken közkedves­ségre tett szert, úgy,hogy 1­848.,midőn a magyar kormány meghívta Gränzensteint a bányászati osztály főnökévé a minisztériumba, jó emléket hagyott maga után a vidék lakosságánál. A pénzügyminisztériumban megismerkedett Ló­­nyayval,az akkori államtitkárral s az ismeretség csakhamar belső barátsággá lett. 1849-ben kö­vette a kormányt Debreczenbe és a Dusek, mi­nisztériumban osztályfőnök volt. 1851-ben nyu­galomba helyezték. A magánéletben sem pihent. 1854-ben kiadatván az uj bányatörvény,ő com­­mentárt irt hozzá,mely szakértők véleménye sze­rint az újabb bányajogi munkák legkitűnőbb­jei közé tartozik. E művében különösen fejtegeti a magyar bányászati viszonyokat s azok hiányait; az eleinte ellenségeket szerzett neki, de később belátták, hogy neki igaza volt. 1857-ben meg­hívták Tyrolba és egy vasiparral foglalkozó tár­saság igazgatójává nevezték ki. Az 1860-iki országbírói értekezletre Gränzenstein is meghi­vatott. 1867-ben, mihelyt a felelős magyar mi­nisztérium megalakult, l­ónyay Menyhért Grän­­zensteint választotta, hogy őt a pénzügyminisz­­térium alakításának nagy munkájában segítse, osztályfőnökké és államtitkári helyettessé téve. Az oraviczai kerület is megemlékezvén az érde­mekről, melyeket Gränzenstein Oravicza és kör­nyéke körül szerzett, megválasztá őt képviselő­jének 1867-ben és 1869-ben. Buzgó,fáradni nem tudó ember volt. Addig nem szűnt meg munkál­kodni, mig össze nem roskadt a teher alatt. Alig nyolcz nappal nyugalmaztatása után elérte őt a halál. (Missies tragicemicus j­elölts­é­­g­e.)Temesvárról ápr. 24-ről Írják nekünk:Missics János a román képviselőjelölt s Hornnak „pár excellence“ collegája, ismét megbukott! A biztos „megválasztás“ másod ízben mondott csütörtö­köt Torontál vármegyében, honnan Mihalovics Miksa úr és a közép balpárt biztató levelei mel­lett még küldöttségek is érkeztek városunkb­a­a „magas“ férfiúhoz, ki veleszületett képviselős­­ködhetnémsége folytán a felhívásnak nagy ne­hezen egy szóra engedett. Azonban újra és is­mét megbukott, s ez alkalommal sokkal fénye­sebben mint valaha. — Dániel Ernő, a jobboldal képviselő­jelöltje 500 szavazat­ többséggel lett megválasztva, a hazafias balközép párt jelöltje Missies, és a nemzetiségi töredék által pártolt Grotesku Tulián ellenében. Ez alkalommal azonban csak maga Missies állt szemben a jobb párt képviselőjelöltjével , miután Grozesku visszalépett. Most már az időt sem lehet okozni azzal, hogy a balpárt ellen összeesküdött volna a jobb­oldallal, a mint okozta a balpárt a pár­­dányi választás alkalmával. Kiváncsiak vagyunk, hogy a közel­jövőben hol —eibukik vagy lép föl Miesics úr, kit kissé aggaszthat azon körülmény, hogy Lónyay eltávozik s igy alkalma nem le­het a fa-kérdésben feltűnő módon szerepelhetnie. (M. T. A k a d e m i­a.) A Il­ik osztály május 2-iki ülésén 1. Szilágyi Ferencz 1. t. ily czim alatt fog értekezni: „Egy erdélyi ország­gyűlés Ilik József császár korában.“ 2. T­o­­­dy Ferenczr. t. előadandja észrevételét követ­kező czim alatt: „Anonymus és Guido de Co­­lumpnis.“ Pest, 1870. ápril 30. Rónay Jáczint osztálytitkár. (A „Kereskedés“ czimü uj ha­jój­ a mint tegnap délben Uj-Pestről a hajó­gyárból Pestre akart menni, mindjárt ezen első útja alkalmával baj érte, mennyiben a hajó ké­ményével és árboczával,nem tudni,kinek hibájá­ból, beleütközött a lánczhídba, úgy hogy a ké­mény eltört. A hajó azonnal visszavonult Új- Pestre. (Elgázoltatás.) Tegnap este 7 órakor a budai lánczhidfőnél a Pestről jövő postakocsi elgázolt egy 15 éves kőmivesinast. A rúd földre tem­te a fiút s a lovak, valamint a súlyos kocsi keresztülment rajta. A kocsis a gyors hajtás miatt felelősségre fog vonatni; az elgázolt fiút a kórházba szálliták. Sérülései jelentékenyek a­mennyiben a kocsi lábain keresztül ment, de azért van remény életének megmentéséhez. A szegény mindazonáltal valószínűleg nyomorék lesz egész életén át. (Azon ingyenes gyorsirászati tan­­f­oly­am), melyet annak idejében az egyetem helyiségei­ben Markovits Iván, orsz. gy. gyorsíró revisor a nagy közönség számára meg­nyitott, és mely a húsvéti szünidő miatt több hétre felfüggesztetett, május 2-án esteli 6 órakor folytattatni fog. Egyidejűleg az előhaladottabbak számára is ugyanott tanfolyam nyittatik, mely hetenkint 3-szor reggeli 8 órakor fog tartatni. (Rasztinai báró Re­dl Gyula) több évi szenvedés után ápril 21-én éltének 74. évében Bécsben meghalt. (A p­e­s­t­i ág. hitv. magyar német egy­ház presbyteriuma) legutóbbi ülésében olyan határozatot hozott, melyhez hasonlót óhaj­tanánk több hazai egyháztanácsról is följegyez­hetni. A pesti ág. hitv. egyház elemi tanítói ugyanis azon kérelemmel fordultak az egyház­tanácshoz, engedné meg nekik, hogy a német­­országi elemi tanítóknak pünkösd hetében Bécs­ben tartandó közgyűlésében tapasztalásaik gya­rapítása végett a tanügy érdekében, ők is részt vehessene­k. Az egyháztanács nemcsak megadta a kért engedélyt, hanem minden tanítójának, ki ama Közgyűlésre el akar utazni, pénzsegélyt is utalványozott. (A fegyvereket a honvédség számára) Markovics alezredes már mind átvette és elküldte az egyes zászlóaljaknak. Mindazonáltal Bécsben fog maradni, hogy a töltényeket is átvegye. (Uj távirda állomások.) Kralje­­vicán (Porto Ré) Horvátországban Fiume megyé­­ben uj m. kir. távirdai mellékállomás nyittatott meg korlátolt napi szolgálattal és a fiumei távír­dai állomás árszabályzatával. F. é. május 1-től kezdve a magy. kir. államvasutak vonalain lé­vő következő vasúti távírdák hatalmaztattak fel a magán- sürgönyök kezelésére, u. m. a) az éj­szaki vonalon : Gyöngyös, Ludas, Kápolna, a vá­­mos-györk-gyöngyösi, Füzes Abony, Mező-Kö­­vesd és Mező-Nyárad az egri, végre Em­őd és Nyék-Ládháza a miskolczi magy. kir­ államtá­­virdai állomás öv- és árszabályzatával b) a déli

Next