Pesti Napló, 1870. május (21. évfolyam, 99-123. szám)
1870-05-05 / 102. szám
102. szám. Csütörtök, május 5. il.ő, 21. évi folyam, Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szim. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal :Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás közöli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán: ▼*ST7 helybeni házhoz hordva: Egész évre . . . frt. Félévre...................11 frt Negyed évre ... 550 kr. Két hóra................. 370 kr. Egy hóra .... 1 85 kr. Hirdetmények díja: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 aj kr. Bélyegdíj külön 30 új kr. Nyilt tér: 5 hasábos petitsor 25 aj kr. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Egy erdélyi országgyűlés II. József császár korában. — SZILÁGYI FERENCZTŐL. — Felolvastatott a m. tud. akadémia máj. 2-ki szakülésén.) (Vége.) A gubernátor elnöki levele az udv. kanczellariának 1781-ben febr. 7-én tartott üléséből a dologra vonatkozó következő votummal a császárhoz felterjesztetett. Miután a gubernium feliratában el van enyésztetve az udvari kanczellária két fő kételye, annálfogva valamint a csak mintegy három napra összehívandó országgyűlés a tartományi pénztárnak terhére nem válnék, úgy másfelől a rendeknek is, maguk kérelmeikkel előállani alkalmuk nem volna, az udvari kanczellária is a gubernium javaslatához csatlakozik, s a hódolati hitnek diaetaliter leendői letételét az ajánlott időmegszorítással elfogadhatónak tartja, kérvén a felséget, hogy azon ünnepélyre nevezzen egy királyi biztost, ki az erdélyi főhadparancsnok lehetne, s ha azzal ő felsége engedelmével az udv. kanczellária magát érintkezésbeteheti’, a guberniummal egyetértőleg készítendő hódolati okmánynak ő felségéhez helybenhagyás végett felterjesztését véli ajánlani, valamint az országgyűlés határidejére nézve is az ő felsége parancsát kikérni fogja. A császár az udv. kanczellária e feliratát következő legfensőbb határozatával: „Ich begnehmige das Einrathen“, jóváhagyta. V. Az országgyűlés Nagy-Szebenbe 1781. augusztus 21-re összehívatik. A kir. hivatalosok. Az országgyűlésnek a fenebbiekben leirt és a császár által jóváhagyott módon t. i. csupán a homagium letételéért leendő összehívása felől a gubernium 1781-ben kelt kir. leiratban értesittetett, melynek egyszersmind a császár parancsolta az erdélyi főhadparancsnokkal, mint kinevezendő kir. biztossal egyetértőleg a hódolati okmány tervét elkészítni, a megerősítés végett felterjeszteni, valamint a rendek összehívásának ideje felől is véleményt adni. E rendelet következtében a gubernium mind a hódolati okmánynak, mind pedig az eskü letétele alkalmával az 1741-beli módon tartandó ünnepély tervét előbb a főparancsnokkal közölte, kinek azon iratokra nézve semmi észrevétele sem volt, így azok 1781-ben ápril 5-én kelt kormányszéki jelentés mellett a felséghez jóváhagyás végett felterjesztettek, melyben egyszersmind, mivel régi szokás szerint az országgyűlést kinyitása előtt, hat héttel elébb kell összehívni, e czélra azon évi augusztus 21-re, mint legalkalmasabb időpont ajánltatott, midőn egyfelől az országgyűlésen jelen lenni köteles királyi tábla azon periódus alatt szünetel, mely azért eddig is annak tartására volt szánva, másfelől a nyári mezei munkák akkor már nagyobbára bevégezve lévén, az országgyűlési tagok megjelenhetnek, a nélkül, hogy gazdaságukban kárt vagy rövidséget szenvednének. Az udvari kanczellária a gubernium ezen tudósítását a hozzá mellékelt irományokkal együtt, melyekre nézve semmi megjegyzése sem volt, 1781-ben ápril 18-án tartott üléséből a felséghez felküldötte, egyszersmind maga részéről is legjobbnak látta, ha az ország rendei augusztus 21-re fognak összehivatni. A császár az udvari kanczellária véleménye szerint, a gubernium ajánlatát, s igy az országgyűlésnek a kitűzött napra , azon esztendő augusztus 21-re egybehivását jóváhagyta. E legfensőbb intézmény következtében, miután az udvari kanczellária május 2-ai ülésében az összehívó, s a kir. biztoshoz, a guberniumhoz, valamint az ország rendeihez szóló három királyi leirat conceptusa a császárnak már tudva levő határozata szerint elkészítve megállpittatott, azokat ő Reischach udvari kanczellár május 13-án kelt elnöki jegyzéke mellett „legfensőbb előleges megtekintés és jóváhagyás végett“ a császárhoz felterjesztette, ki arra következő választ adá:„Ez egészen jól szerkesztett királyi leírati terveket jóváhagyom, s az udvari kanczellária azoknak az országba leküldése iránt intézkedjék.“ Az igy helybenhagyott három királyi leirat tisztába leíratván, azok az udv. kanczelláriának május 18-án tartott üléséből az udv. haditanácshoz átküldettek, hogy azokat az erdély főhadparancsnoknak, mint országgyűlési teljhatalmú kir. biztosnak hivatalos használat végett kezébe jutassa. A gubernium annálfogva, mihelyt az illető kir. leiratot megkapta, az országgyűlésnek II.-Szebenben 1781. august 21-re rendelt összehívását szokott módon a regalisoknak az egész hazában szétküldözésével kihirdettette,melyben mint már tudjuk, világosan kimondatott, hogy azon gyűlésen csupán a hódolati eskü letétele az arra tartozó ünnepélyek megtartásával együtt fog eszközöltetni ; egyszersmind későbben, mikor alkalmasabb idős körülmények engedni fogják, más tárgyak végett is, egy országgyűlésnek tartása kilátásba lön helyezve. Még egy, az országgyűlés összehívását megelőző lényeges kir. intézvény felöl kell emletést tenni, mely az úgynevezett regalistákra, vagy királyi hivatalosokra vonatkozik. Ezek a törvény s régi szokás értelmében a főbb nemesség tagjai közül, határozatlan számmal a fejedelem által neveztettek ki, vagy inkább egy regálissal az országgyűlésre meghivattak. Az osztrák korszakbeli s a haza jogaira nézve sérelmes kormányrendszer folytán, az országgyűlés, melynek minden évben tartatni kellett volna, ritkán s néha egymástól messze eső időközben hivatott össze; igy péld. Mária Terézia korában 1761-ben volt a rendek utolsó gyűlése, kinek 1780. vége felé történt haláláig s igy közel 20 év alatt több országgyűlés nem volt. Ily körülmények között a kir. hivatalosok száma természetesen nagy mértékben leapadott. Egy 1755-ben márcz. 8-án kelt kir. rendeletben a gubernátor és országos elnök azon joggal ruháztatván fel, hogy szükség esetében s ha a közszolgálat érdeke kívánná, arra képes regalistákat ajánlhassanak, az országgyűlésnek 1861- ben összehívása alkalmából b. Bruckenthal Sámuel gubernátor és gr. Betfalvn Miklós országos elnök a mondott év április 14-én a császárhoz intézett fölterjesztésükben megbízásukat teljesítették. Ahhoz három kimutatást csatoltak. Az első az 1781- beli regalisták közül időközben részint előléptetett 13, részint meghalt 35 mágnás és nemes névsorát, a második a még életben lévő 14 regalistát tartalmazta, kikhez járult még regalissal meghívandó két főúr özvegye, mint szintén a károly-fehérvári káptalan és a kolosmonostori convent; végre a harmadik az akkor ajánlott mindössze 109 új regalista jegyzéke volt. Az udv. kanczellária e fölterjesztést a kinevezendő regalisták ügyében ápril 25-én tartott üléséből maga részéről pártolva, a császárhoz felküldötte, ki azt jóváhagyta, s igy az ajánlott egyéneket regalistáknak kinevezte, mely legfelsőbb intézvény felől az udv. kanczellária május 2-án a guberniumot a teljesitendők teljesítése, jelesen az illetőknek szokott módon az országgyűlésre meghívása végett értesítette. II. Az országgyűlés és a haza sérelmei. Átmenve már főtárgyunkra, t. i. az országgyűlésre, e részben elég jellemző, hogy annak előadása úgyszólva nem egyéb, mint a haza sérelmeinek elősorolása. Mi az országgyűlés folyamát illeti, annak kinyitása napján, u. m. august. 21-én, az ország rendei az előre kiszabott módon, s esküforma szerint a király iránti hűségre a hitet letették, s miután a következő három napon aug. 22, 23, 24 én a hódolati okmány aláírása megtörtént, august. 25-én különös kir. leiratban adott engedelemnél fogva, egy második tárgyat is, t. i. Mária Terézia által négy idegennek adott honfiusitás ügyét is bevégezték, s igy az august. 27-én tartott utolsó ülésben az országgyűlés a kir. biztos által bezáratott. Az ily rövidben foglalt országgyűlési tárgyalások azonban a hazának többnemű fen érintett súlyos sérelmeivel, s jogai csonkításával voltak összekapcsolva. 1. Az erdélyi alkotmány, a törvények értelmében a kir. gubernium tanácsosait, s a főbb hivatalnokokat, péld. gubernátort, udv. kanczellárt, országos elnököt, a kir. tábla elölülőjét, ítélő mestereket, csak az országgyűlés által választott, vagy kijelölt egyének közül lehetett a fejedelemnek kinevezni. A kérdéses időben mindezen hivatalokat országgyűlésen kívül kinevezett, a rendektől nem ajánlott, s igy törvényellenes helyzetben lévő egyének viselték, sőt az udv. kanczellár a leopoldi hitlevél ellenére nem is hazafi volt. 2. Miután gr. Berten Miklós az országos elnök, súlyos betegsége miatt a kinyitásra meg nem jelenhetett, a rendek elfelejtkezvén a törvényről, sőt az 1741-beli esetről is, midőn kormány széki tanácsos gr. Kornis Istvánt ideiglenes elnöknek megválasztották, s a guberniumtól beküldött, nem törvényesen választott consiliariust, s tartományi főbiztost b. Bánfi Farkast, Bint elnököt elfogadták. 3. Midőn a rendek a fejedelem iránti tartozó kötelességüket, a homagium letételével teljesítették, eszükbe sem jutott, hogy a fejedelem is kötelezve volna az ország alkotmányát és törvényeit biztosítni, s hogy az legalább kir. leiratban történjék, mint II. József előtt gyakoroltatott — az uj uralkodótól azt kérni szükségesnek nem tartották, legalább elmulasztották. 4. A hódolati eskü, mint szintén a hódolati okmány elkészítése is a rendek részvétel beírása nélkül, csupán a kormány által volt szerkesztve, s az az országgyűlésnek hozzászólás nélkül elfogadásra feküldve. E részben különö- Pest, május 4. (Az első bíróságokról szóló törvényjavaslatot) ma a III-dik osztály is elvégezte s igy már valamennyi osztály elkészült vele, úgy, hogy a központi bizottság holnap valószínűleg összeülhet. A VII. osztályban az ellenzék túlsúlyra vergődött módosításaival, azonban az osztály előadójának mégsem adatott azon utasítás, hogy a központi bizottságban külön véleményt adjon be a törvényjavaslat ellen. tummmimmagmamuaummm FEST, MÁJUS 4. (B. Zs.) Nincs semmi túlzás benne, ha azt állítjuk, hogy kilencztizede azoknak, kik nálunk a municipális törvényjavaslatról ítéletet mondanak, elsősorban csak azt kutatják, milyen viszonyban áll e törvényjavaslat szerint a municipium a központi kormányhoz. Centralisatio vagy decentralisatio — ez lett nálunk évtizedek hosszú discussióján keresztül nem csak a szabadelvűség fokmérője, hanem egyszersmind critériuma annak, vájjon a törvényjavaslat mindenben megfelel-e Magyarország speciális állami érdekeinek, vagy mint hasznavehetlen kísérlet egyszerűen anathematisáltassék. Arra, hogy a törvényjavaslat biztosítja-e az állami közigazgatás szilárd és rendes menetét; hogy vájjon az önkormányzatnak egészséges és fejlődésre képes közegeket teremtett-e ; hogy az önkormányzatot bevitte-e a közélet utolsó rétegéig; hogy az államalkotó, a rendet és haladást biztosító tényezőkkel szemben mily álláspontot foglal el a törvényjavaslat; hogy a magyar állam eszméje mit várhat az operátum életbeléptetésétől — mindezek oly szempontok, melyeknek szégyenteljesen hátrálniok kell ama kérdés elől: több vagy kevesebb hatalmat ad-e a szóban levő javaslat a magyar, felelős és parlamentáris kormánynak ? Ez a discussiónak, az általános felfogásnak oly áramlata, melyet egészségesnek, természetesnek egyáltalán nem lehet nevezni. Általán véve a leganomalikusabb dolgok egyike, hogy az 1867-ben teremtett közjogi pártcsoportosulások a municipalis rendezés kérdésére is kiterjeszkedtek. Így történt, hogy mindaz, aki a kiegyezkedéssel nincs megelégedve, eo ipso erős municipalista. Pedig a dolgoknak, a maguk természetes ratiója szerint épen ellenkezőleg kellett fejlődniök. A ki Magyarországnak Ausztriához való viszonyát a personális unió alapján akarja rendezni; a ki ez államot, megfosztva őt legközelebbi szövetségesétől,egészen a saját maga lábára akarja állítani ; a ki e politika által a körülöttünk és közöttünk élő nemzetiségek resistentiáját a végletekig fokozza , annak okvetetlen, még a municipális szabadság kisebb-nagyobb részének árán is, minden áron erősbíteni kell a központi parlamentet és a kormányt. A centrifugális erők összefoglalására nem lehet a központ gyöngítése az út és eszköz. Teljesen független, a szélső bal szellemében vagy pláne Kossuth imcompatibilitása értelmében szervezett Magyarország —ha egyáltalán a reá törősok ellen között meg bír élni, a legszigorúbb centralisatió nélkül semmi esetre sem tarthatja fönn magát. És így voltaképen az aránynak úgy kellene állani : minél erősebb ellenzéki az ember, annál jobb centralista.Theoriában ez igaz, de in praxi nem így áll a dolog. A mi baloldali vezérférfiaink úgy vitáznak a centralisatióról, mint a jámbor hívő a sátánról.Csak a kiegyezkedés alapján álló kormány felel meg az általunk fölállított aránynak s oly törvényjavaslatot terjeszt a ház elé, melyről még Mocsáry is körülbelül azt mondja,hogy nem törli el egészen a vármegyét. Az a törvényjavaslat, melyről Miskolcz városa érdemes képviselője — így nyilatkozik — a mi legbensőbb meggyőződésünk szerint lehetetlen — hogy kelletén túl centralista legyen ! Hanem azért — akár az, akár nem már az ellenzéki decorum kedvéért rettenetesen centralistának kell bsz annak lenni, hogy ennek folytán con amore agyba-főbe legyinthessék. Mit találjon az ellenzék a törvényjavaslatban, ha nem azt, hogy a központi kormány befolyását túlságosan öregbíti? Máris elmondták a „Hon“-ban a municipium fölött a circumdederumot. A miniszter az úr, a vármegye az alázatos szolga. A kormány úgyi rátette lábát a köztörvényhatóság nyakára, hogy szegény nyomorultja még szuszogni sem bír majd. Sőt már azt is olvastuk, hogy Rainer és Horváth Lajos municipiuma voltaképen nem egyéb, mint franczia departement. Az ilyen beszámítás alá nem eső hóbortokat természetesen nem lehet komolyan venni. Az ily túlzásokon mosolyogni, vagy a vérmérséklet szerint haragudni lehet, de nem szabad azokat megczáfolni. Maga a kérdés azonban, mily viszonyban áll a törvényjavaslat szerint a municipium a kormányhoz, továbbá mily foka van a centralisatiónak a törvényjavaslatban keresztülvive,s mint már megérintettük az általános discussiót oly kiváló mértékben dominálja, hogy mi is vele kezdjük meg fejtegetéseink sorozatát. Oszszunk egyelőre az árral, abstraháljunk sokkal fontosabb szempontoktól s kutassuk, centralista-e a törvényjavaslat, vagy nem. Mindenekelőtt kijelentjük, hogy theóriával nem sokat fogunk bajlódni. Nincs könnyebb, de nincs egyszersmind meddőbb, mint sok szép szóval a centralisatió vagy decentralisatió egyedül üdvözítő elméletét megállapítani. Ezt tették már előttünk sokan, s teszik utánunk még többen. Mi ezúttal csak az előttünk fekvő javaslattal fogunk foglalkozni, s annak egyes intézkedéseiből fogjuk következtetetni a szellemet, mely rajta keresztülvonul, a czélzatokait, melyeket maga elé tűzött, s az irányt, melyet Magyarország municipális életének elészabott. Hogy ezt megtehessük, vizsgálnunk kell a municipiumot összes functióiban. Nézzük tehát, mily működési köröket nyitott a törvényjavaslat az ezentúli köztörvényhatóságoknak ? Az új törvényjavaslat szerinti köztörvényhatóságnak háromféle egymást szervesen kiegészítő jogköre van, tudniillik : 1- szer. Publico-politikai, mely magában foglalja a vitatkozás, kérelmezés, fölírás és levelezés jogát; 2- szor. Önkormányzati, mely a municipium házi ügyeinek kezelésére vonatkozik, s végül 3- szor. Állami, mely magában foglalja az állami közigazgatásnak a municipium által történő közvetítését. E három jogkört foglalta magában a régi magyar vármegye, de chaotice, minden szerves rend nélkül, folytonos, majdnem kibékíthetlen tusában egymás ellen. A politikai jogkör paralysálni volt hivatva az állami közigazgatás közvetítéséből következő netaláni sérelmeket; az állami közvetítés százirányú feladataival, s közpolitikai hátterével egészen elnyomta a municipiumra bízott jogkörök legfontosabbikát : az önkormányzatit. A megye folytonos terjeszkedése mellett, a politikai kérdések halmaza alatt a valódi önkormányzat nem birt lábra kapni, csak lézengett s meggörnyedten várta a jobb idők közeledtét. Ugyane három jogkört foglalja magában az uj municipium is, de teljesen kibékítve egymással, az egyik a másikat kiegészítve, mindhárom egy erős, életképes organismus külön-külön tünetiéit képezvén. E három jogkör összeegyeztetése, e háromféle functió rendezése , ebből állt a megyei kérdés. Feladatunk tehát az : megvizsgálni, milyen befolyása van a kormánynak e három jogkör mindegyikére. Lássuk tehát, mily terjedelmű az uj megye közpolitikai jogköre, meg van-e nyirbálva és ha van — mily mérvben, mennyire teszi ki az új törvényjavaslat az önkormányzati hatáskört mindenféle kormánybefolyásoknak, s végül, mily állása van a municipiumoknak — az állami közigazgatás közvetítése körül — szemben a központi kormánynyal ? A válasz, melyet e kérdésekre a törvényjavaslat ad, meg fogja mondani azt is, hogy centralisticus-e a kormány elaboratuma vagy nem ? Most a királyi ügyészekről szólójavaslat van tárgyalás alatt, melyet — mint már említek — eddigelé több osztály elvégzett, köztük ma a III. osztály is. (Az első bíróságok és a királyi ügyészség iránti törvényjavaslatok holnap május 5-én reggeli 11 órakor fognak a központi bizottságban tárgyaltatni. (A kereskedelmi minisztérium Statistikai osztályában tegnapelőtt tartatott az első értekezlet ezen osztálynak önálló országos statistikai hivatallá való átalakítása ügyében. Keleti Kálmán osztálytanácsos úron kívül még Kőnek, Hunfalvy és több szakférfiú vett részt e tanácskozásban. Miként értesülünk a statistikai osztály e kérdésben terjedelmes memorandumot dolgozott ki, melyet az országos statistikai tanács is elfogadott. Ezenkívül ugyanez ügyben egy kilenc pontból álló törvényjavaslat is elkészült, mely a statistikai hivatal teendőit és hatáskörét szabja meg. E javaslat szerint az országos statistikai hivatal önálló központja és vezetője leszen az összes vidéki statistikai közegeknek, melyek az ő közvetlen utasításai szerint járnak el, gyűjtik az adatokat s küldik egyenes hozzá, hol további fedolgozások és közzétételek eszközöltetik. A tárgyalások ez ügyben még folytattatni fognak. (A földmiv. miniszter által egy szakértő és termelőkből álló bizottság küldetett ki az Adamovics Kpisztran János slavoniai birtokosnak a kender áztatás nélküli elkészítésére felállított gyára megszemlélése és tanulmányozására. A nevezett bizottság e hó 12. fog a helyszínen megjelenni. (A debreczeni orsz. gazdasági intézetben tudományos pontossággal eszközlendő kísérletek megkezdését rendelte el ugyancsak a földmiv. miniszter, melyeknek tárgya a zöld kukoricza nedv cukortartalmának meghatározása, a vetés mód, s tenyészeti stádiumra való tekintettel, továbá a Yue és Rame indiai szövetnövények meghonosítása, melyeknek utóbbika a selyemhez sokban hasonló, feltűnően szép szövetek készítésére alkalmas, s hazánk déli részeiben valószínűleg megtelepíthető. (A népoktatási körök központi bizottsága) tegnap d. u. 5 órakor tartotta az académiában újabb ülését. Ennek főtárgya az ország különböző hatóságaihoz intézendő azon felhívás megállapítása volt, melyben azok ép úgy mint a már létező népoktatási vagy más magántestületek hazafiúi bizalommal kéretnek fel, hogy a melléklendő tervezet szerint az oly felnőtteknek, kiket már a népiskolai törvény nem kötelezhet, de akik a múlt rendszer mellett véghetlen hiányos, vagy majdnem semmi képzettséggel léptek az életbe — barátságos oktatására, köröket alakítsanak, mivel csak ez után remélhető az, hogy addig is, míg talán egy- két évtized múlva a most alkotott népiskolai törvények meghozandják gyümölcsüket, az egész állam gyors elhaladásának legfőbb akadályán a mostani nemzedék értelmi és szakismereti képzetlenségén némileg segíthetünk. Ily eljárásra, mely Német-, Franczia- és Olaszországban csak 1865. óta oly érezhető mérvben mozdította elő a népművelődést, nálunk is, a mint az óriás szükség meg van, úgy eszközökkel is rendelkezhetünk e czél elérésére, mivel amint tanulni soha, bármely előhaladott korban is nem szégyen, úgy tanítani, vagyis ismereteinket embertársainkkal közölni mindenkinek, még a legnagyobb urnák is csak becsületére válhatik, amint a nyugati államokban nemcsak előkelő főrangnűnök, hanem bármely magas állású férfiak, néha maguk a volt miniszterek sem tartják méltóságukhoz férhetlennek, hogy a nép elemi oktatásával foglalkozzanak, (igy pl. egyszer Kossuth, amint az Egyesült Államok hatalmas ősz miniszterét, Webstert kereste, azon választ nyerte szállásán, hogy az iskolában van, s midőn oda is utána ment, csakugyan a kathedrán találta a nagyérdemű államférfiat, aki Kossuth csodálkozására, hogy még erre is van ideje, azt felelte : „egy felvilágosult jó hazafinak e tekintetben is mélhatlanul teljesíteni kell polgári kötelességét.“) E felhívás megállapítása feletti tárgyalásokban, melyhez maga ennek szerkesztője Irányi D.igen becses adatokat is csatolt részt vettek: :az elnök Türr J., Várady G., Székács J., Kubinyi Á., a két Hunfalvy P. és J., Röser M. és mások, de amely tudósításunk vételekor még teljesen nem végződött be, s így teljesen biztos róla nem írhatunk. Valószínűleg több hazai nyelvekre lefordítva, s egy körlevél kíséretében fog megküldetni községi, megyei és másnemű hatóságoknak, vagy tekintélyesebb magánosoknak. A kincstári javakról. § (II.) A gazdasági tisztség, mely a bérlőkre és tartozásaikra folytonosan felügyelni s az ügyészségnek az adatokat előadni köteles, ritkán szokta a hátralékban maradt adóst beperlés végett az ügyészségnek bejelenteni. Pedig a biztosíték a legjobb esetekben isa félévi bérletösszeg erejéig szokott terjedni, s azért a hátralék bejelentésének elmulasztása azt okozza, hogy gyakran a tartozást nem csak a nyújtott biztosíték, de az adósnak összes vagyona sem fedözi többé. Vannak esetek, hogy hat évi bérletidő alatt egyetlen egyszer sem fizettetett meg a haszonbér, és az összes hat évről elmaraolt hátralék a bérlet letelte után is másfél évre jelentetett be az ügyészségnek beperlés végett. Sőt vannak még az ötvenes évekből megmaradt követelések, amelyek a mai napig sem jelentettek be. Nagy mértékben növelte a hátralékok számát azon körülmény, hogy az eddig fenállott ügyészség, ha a hozzá bejelentett hátralékokat megítéltette is, a végrehajtást a legtöbb esetben nem foganatosíthatta, hanem — minthogy előbbi törvénykezési eljárásunk szerint a végrehajtás csak a felperes jelentkezése esetén volt teljesíthető — az ügyészség megbízta a gazdasági tisztséget, hogy a végrehajtást a bíróságnál szorgalmazza, a gazdasági tisztség pedig e megbízást vagy elhallgatva félre tette s a végrehajtási okmányok mint nem sürgetett tárgy a bíróságnál az irattárba tétettek, vagy ha megindittatott is a végrehajtás, ez nagyon sok esetben már csak akkor történt, midőn az adósnak összes vagyonát más hitelezők lezálogolták, s így a kincstári követelés fedezésére semmi sem maradt. Van eset, hogy a zálogolás megtörtént, de az árve-