Pesti Napló, 1870. június (21. évfolyam, 124-146. szám)

1870-06-11 / 132. szám

132. szám Szombat, junius II. 1870. 21. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere 7. cim. I. emelet. E lap szellemi rászát illető minden kitzlomány a szerkesszőséghez intézendő­. Bárminkvden levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencciek tere 7. szám földszint. A lap anyagi rizsát illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli pan­­asok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz Intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán: T*F7 helyben, házhoz hordva: Égés évre ... .It frt. Félévre........................11 firt Negyed évre ...­­ , 50 kr. Két hóra. .... 3­0 50 kr. Egy hóra .... 1­­­86 kr. Hirdetmények díja: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 nj kr. Bélyegdíj külön 80 nj kr. Nyilt^ér : 6 hasábos petit­sor 15 nj kr. PEST, JUNIUS 10. A Az angol nemzet legközelebb mérsé­­keltségéről és politikai belátásáról fényes tanúságot ten. Ép amaz időben, midőn a fanatizált ir­áeni tömegek fegyveres betö­rést rendeztek a brit állam területére ; midőn az angol nemzet egyik kezével kar­dot vonni volt kénytelen lázadó alattva­lóinak leverésére, épen akkor nyújtotta másik kezét a béke és az engesztelődés jelvényeivel és biztosítékával az ír nem­zetnek. Ugyanakkor, midőn az amerikai félnek a hadak átkát akarák birodalmába szórni, szavazta meg és fogadta el harma­dik olvasásban az angol képviselőház a híres i­honi földbirtok-bilit, mely a sze­rencsétlen ir nemzet legfájdalmasabb se­bét orvosolni van hivatva. Mint a nagy ir egyházi bili, úgy a je­len törvény is a Hith Gladstone-miniszté­­rium műve, mely Anglia politikájának Erin irányában általában először adott barátságos és testvéries irányt. Nem mint­ha az előbbi kormányok ellenséges érze­lemmel viseltettek volna Írország irányá­ban. A jóakarat valószínűleg bennök is meg­volt, de nem adtak neki kifejezést a tettekben. Gladstone volt az első, aki a nagy reformok megvalósítását tényleg mégis kísérte. Egy Izlandra vonatkozó indítványával szavaztatott bizalmatlansá­got elődjének, Disraelinak, ki — mielőtt a parlament votuma előtt meghajolt volna, feloszlatá azt és magához a nemzethez fo­lyamodott. Az angol nép Disraeli ellen és az ithoni reformok mellett nyilatkozott s Gladstone azonnal a nemzet akaratának megvalósításához fogott. A parl­ament első ülésszakát az egy­házi kérdés dominálta és megoldása csak hosszú küzdelem után sikerült. A máso­dik ülésszakban a sokkal bonyolultabb földbirtok-kérdés került napirendre. Mind­két törvény mélyen anyagi, pénzügyeket érinte ; de míg az első csak egy testüle­tet, az anglicán egyházat illette, az utóbbi ezer és ezer angol kisebb családot, s az aristocratiának azon majdnem egész részét érdekli, mely a felsőházban a törvény­hozói hatalmat gyakorolja. A legnagyobb tapintat, belátás és mér­séklet kellő tehát ahhoz, hogy oly tör­vényjavaslat készüljön, mely egyfelől az írek legalább józanabb részét kielégíti, másfelől az érdeklett angoloktól sem kí­ván rendkívüli áldozatokat. Hol pénzről, anyagi előnyről való lemondásról van szó, ott tudvalevőleg a conservativ angol főurak még inkább conservativek, mint más kérdésekben, már pedig az ő bele­egyezésük nélkül a nemzet akarata tör­vényerőre nem emelkedhetik. A javaslat készítésekor tehát Gladstone előtt két alternatíva állt. Vagy olyat ké­szít, mely az íreknek tetszik, de a felső­ház ellenzése folytán soha törvénynyé nem válhatik, vagy pedig olyat, mely az angol főuraknak tetszik, de Izland nyomorát enyhíteni nem képes. A Glad­stone előtt fölmerült, ide vonatkozó re­formtervek mindnyájan e két osztályba sorolhatók. Egy részük a birtokjogviszo­­nyok teljes átalakítását s létező jogoknak a birtokosoktól való elvonását s a bérlőkre leendő átruházását czélró, akár állami kárpótlás mellett, akár pedig a nélkül. Még Mill, a híres nemzetgazda és phil­­antrop is kényszer utján akarta az ir bérlő-osztályt szabad paraszt-osztálylyá átalakítani. Természetes, hogy az ilyen tervek megvalósítása ez idő szerint a lehetetlenségek közé tartozik. A többi tervek részint a bérleti időt, részint a haszonbért akarók törvény útján meg­­határoztatni s igy gyakorlati eredmény­nyel nehezen bírhattak volna. Gladstone javaslata e két szélsőséget teljesen elkerülte és egészen más alapelvek­ből indult ki. A meglehetősen terjedelmes munka két részre szakad. Az első azon kárpótlásokat szabja meg, melyeket a tulajdonos a bérlőnek azon esetre, ha bérletét bármi okból elhagyja, épületek és más tartós beruházásokért adni köteles. E rész egyszersmind a bérlő­ igényének meghatározási módozatát is előírja. A második rész a bérbe adott jószágok önkéntes eladását könnyíti meg. A bér­lők az állampénztárból e czélra olcsó ka­matért és évi törlesztésre előleget kapnak mely a törlesztés idején át a jószágra van kebelezve. A bili főelve azonban nem ezekben fekszik, hanem Izland sajátságos birtokvi­szonyaiból magyarázható ki. Az ir bir­tokviszonyok alapját a hódítás képezte. Az erőszak jogczime pedig csak a hóditó­ra nézve alapit kedvező állapotokat. A kifosztott i­honi szabad birtokosok kis bérlőkké sülyedtek, kik oly területen gazdálkodnak, melyből csak nyomorúsá­gosan tengethetik életüket. Miután régeb­ben a törvényhozási jog gyakorlásából is kizárattak, az angol birtokosok humani­tása sem ment annyira, hogy a bérlőkre nézve csak elviselhető törvényeket is al­kottak volna. A régi törvények betűje tehát valóban embertelen vadsággal sú­­lyosodik a nagyszámú irhoni kis bérlőre. E törvények jellemzésére csak azt említjük föl, hogy a tulajdonosnak megadják a jo­got, miszerint a bérlőt a birtokból bár­mikor kitehesse vagy pedig a haszon­bért fölemelhesse. Azonban a törvényhozók önzését és szívtelenségét az idők folyamában mér­­séklő, szelidsté az emberiebb közérzület nyilatkozata : a szokás. A szokásjog a törvényjog szigorát sokban meghiúsította de kedvezőbb állapotok alkotására már azért sem volt képes, mert természete sze­rint minden vidéken és minden egyes jogviszony körül igen eltérő volt. Néhol kedvezőbb, néhol kedvezőtlenebb a bér­lőre, de aránylag legszelídebb Ulster tar­tományban, hol a bérlet beruházásaiért már előbb is kárpótlás illette, akár ön­kényt hagyja el a birtokot akár nem. A bili tulajdonképenn és fő feladata tehát, hogy a jog s a tényleges állapot, a tör­vény s az ingadozó, mindenütt különbö­ző szokás között az ellentétet kiküszöböl­je , hogy a szokást törvényszerűen meg­állapítsa, érvényre emelkedését biztosítsa s czélszerű igazságügyi s törvénykezési intézmények alkotása által minden jogos igény védelmét és érvényesülését lehető­vé tegye. A bik­ e czélját maga Gladstone ekkép fejezte ki : »Úgy veszem a dolgo­kat, a­mint találom őket. Nincs szándé­komban a kísérleteket behozni vagy meg­szüntetni. Nem foglalkozom a gondolat­tal, hogy az angol gazdasági rendszert Izlandba átültessem vagy azt onnan ki­zárjam. Csak azt óhajtom, hogy a törvény öszhangzatba jöjjön a jelenlegi szokással, hogy ezután két ré­dszerünk ne legyen egymás mellett , az a törvény be­tűjében, a másik a nép szívében.“ Mint minden nagy törvényhozási mű­nek, Gladstone javaslatának is nem egy hiánya van. Az angol-ír viszonyok isme­rői főleg azt hozzák föl ellene, hogy al­kalmazása kissé nehézkes, hogy a végre­hajtásban oly sok tényező összműködésé­­re szorul, miszerint a gépezet megakadá­sa nem tartozik a lehetetlenségek közé, ámbár a parlament több practicus módo­sítást ten rajta. Azonban egyes elhibázott részletei mel­lett is emlékezetes marad e bili az angol állam történetében. Az igazság és huma­nitás győzelmét képviseli az a középkor szívtelen, erőszakos, hódítási theóriái fe­lett. Meghozza-e azonnal az évszázados igazságtalansággal szemben a várt gyü­mölcsöket? Kiirthatja-e egy varázsütésre a mélyen a szívekbe gyökerező gyűlöle­tet és keserűséget? Arra csak a jövő fe­lelhet, de maguk az angol államférfiak is elismerik, hogy a bili jótéteményei csak lassan-lassan fogják Írország közéletét át­hatni s a fölzaklatott társadalmi viszo­nyokba a béke és rend áldásait átplán­tálni. Ha Anglia két-három évtized előtt gondolt volna Izland sebeinek behegesz­­tésére, úgy ma nem lenne kénytelen ott a börtönőr szerepét játszani. Mind magá­­nak, mind szenvedő testvérének nem egy keserű órát megkímélt volna. A reform sokáig váratott magára, nem csoda tehát, hogy sokan reformnak sem akarják tekinteni azt. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. A magyar aristocratia 1848 előtt és ma. H. Ezen évek uj korszak kezdetét jelölik, mely­nek politikai valódi jelleme, értéke s vége nem constatálhatók. Kettő azonban bizonyos : 1) a magyar korona tartományai uj súlypontot nyer­tek, illetőleg hagyományos, közjogi és történeti súlypontjukat visszanyerték, a nemesség helyett a nép lett a korona tagjává, ámannak előbbi al­kotmányos jelentősége a jogegyenlőségben olva­­dott fel; 2) a parlamenti kormány behozása ál­tal a közdolgok intézési joga a honpolgárainak közös jogává vált. Ma más képességekkel kell bírni az államhajó kormányosainak mint régen, az utóbbi absolut kormányrendszer alatt össze­vissza vegyült népelemekből ki kell keresni azokat, melyeken az új állapotokat a magyar faj hegemóniája alatt reconstruálni és megszi­­lárdítni lehet. A kezdés megvan, miként lefolyása az égi kéz és jövő titka. A mostani rend végleges meg­állapodása processusánál nem lesz-e az aristoc­ratiának s később tán a democratiának a társa­dalmi erők és egyéni jogok egyensúlyát megza­varó befolyása ? E kérdéssel ideje foglalkoznunk. Legyen szabad egész általánosságban nekem is reflectálnom reá. Ha — a­mint remélnünk kell — a magyar korona országai és az osztrák császárságot ké­pező országok és tartományok között létrejött közjogi viszonyok állandósulnak, én tekintet nélkül a nemzetiségre, azon társadalmi elemnek jóslók döntő súlyra emelkedést, mely a földbir-­­­tokot kezében tartván, értelmiségben s politikai­­ kormányügyességben a többit felülhaladja, ha birtoka értékét okszerű gazdaságvitel s gyáripar utján hatványozni, piaczati kereskedelmi egy­­beköttetések s okos operaviszonyok által szapo­­rítni képes lesz. A kormány nem tagadja meg lélkútfejét és származási okát, a korona pedig a legfőbb államérdek,a kötések és egy egészséges politika szellemében cselekszik, ha a közbizton­ság és jóllét alapjait ebben keresi. A mely nép Magyarország földét legnagyobb számban lakja, az szerezte és ma is verítékével kövéríti, jobbadán az ő fiai védik külellenség ellen, hordozzák a közterhek nagyobb részét, annak van szivén a rend és szabadság, annak igazán hona e haza. Ez a már ma egygyé vált kis és nagy földbirtokosok millióra menő száma, mely ellensúlyozni képes mind a nagy tőkepén­zeseket, mind a semmivel nem bírók és napi szol­gálatok béréből élők osztályát, melyek közül egyik — a­mint Rousseau megjegyzi — m­i­n­­dig hajlandó eladni, a másik meg­venni a szabadságot. Érdemlett tisztele­tet adok a tőkepénzesnek , kivált bomlott finan­­cziáju országokban ez felette hasznos, s ám bir­­jon aránylagos befolyással; de a pénz utoljára is csak csere-anyag, vásári eszköz lévén, mely néha való értékkel sem bir, sőt kivált a papír­pénz mindennél változóbb értékalapot képezvén, birtokosa előtt, mig nemesebb attribútumai nin­csenek, kalapot nem veszek. Legyen a tőkepén­zes jó hazafi, mozdítsa elé a közjót, a tudo­mányt, művészetet, a közintézeteket gyámolítsa, humanitárius czélokra legyen kész áldozni, ak­kor tiszteletet érdemel, de az nem, a­kinek tör­vénykönyve, állambölcsesége, hona és fejedel­me, istene és menybeli üdvössége pénz­zacskója és a börze. Az ilyenekkel részint bujdosó és min­denütt csak az önhasznot néző természetüknél fogva nem tartja fenn magát egy trón, egy kor­mány is, rendes időkben rájuk sem a hatalo­n gyeplőjét, sem a népek sorsát s a közjóllét ügyét bízni nem lehet. A pénzaristocratiát némelyek azért teszik fö­lébe a születésinek, mert sorompói senki előtt nincsenek elzárva, mindenki tagja lehet. Csodá­latos, hogy tényleg mégis oly csekély a számuk. Miképen esik az, hogy a történetírás oly kevés pénzkirálynak dicsőíti nevét, hogy a hajdankor­­ból egy mesés gazdagságú Croesusról és Darius­­ról is csak annyit jegyeztek fel, hogy éltek s gazdagok voltak ; mig Lykurgosz, Themisto­­kles, Perikies, meg egy Mucius Scevola, Cato, Maecenas, Marcus Aurelius életéről dicsőitőleg írják, hogy bazájokat szerettek, a közjóért sze­mélyes érdeküket is föláldozták, a tudományo­kat terjesztették, az emberiség hasznára éltek.A pénzembereknek már foglalkozásuk olyan, hogy általa a kedély sivárrá lesz, a lélek elfásul, szel­lemi érvekre, nemesi benyomásokra fogékony­­talanná válik; a pénzzel bánás a gyöngéd ér­zelmeket nem táplálja, sőt kivált a ki azt bál­ványozza, rendesen önző, nyers, részvétlen, fenn­héjázó s pénzadta hatalmát durván éreztető szo­kott lenni. Hasonlítsuk össze azok büszkeségét, kiknek fényes rangállásuk, terjedelmes birtokuk magas születésök van, az úgynevezett pénz királyok dölyfével, nézzük ezek lelki ürességét, érczes hideg arczukat, s aristocratia belér­­tékét azonnal megítélhetjük. Valóban kevés mammon-imádó van, akár örökölt, akár szer­zett legyen gazdagsága, kinek lelke nagy és magasztos czélokért hevült, szive a közjóért és szabadságért dobogott, kevés, a ki vallásért, tu­dományért és művészetért áldozatodat tett vol­na ; olyan pedig, a ki királyért vagy honért, el­vért és ügyért vagyont s életet áldozott fel, tán egy sincs. A születési és éBZ-aristocratia minden­­ időben állított elő ily lélekemelő példány-jelle­meket. Sokrates és Leonidász, Pompejus és Bru­tus, Oraniai Vilmos és Egmont, Montmorency és Byron, Zrínyi és Nádasdy ilyenek. A pénz — mailag szólva, papirosaristocratia tehát sem szár­mazása és szerzett érdemek, sem lelki hajlamok és tehetség által, sem végre ingatag létalapjánál s honát változtatni szerető természeténél fogva az államlét alapja nem lehet. Ez intés egyszersmind bátorító példa a bir­tokos aristocratiára nézve, hogy a birtokát meg­tartsa. Míg nála lesz a haza földének na­gyobb része, s ő politikai képzettség, szabad el­vek s honfierények tekintetében a társadalom többi részeivel versenyez, mindig egyik oszlopa lesz ő a haza államépületének, Anteusa nemze­tiségünknek ; ha elveszti, elnyirt hajú Sámson­ná válik, ki bajával erejét veszítette el, hó­szo­borhoz hasonlóvá, a­mi a tavaszi szél első fu­­galmára összeroskad. Egy más versenyző eleme az új társadalom­nak, természetes antagonistája a nemességnek, az iparos és kereskedői világ, bár ezeket már hivatásuk saját hatáskörökbe, önügyeik vitelé­re utalja. Ezek nagyobb száma, a német és szász jogaink régi részesei, az örmények, kik nyelv­ben és rokonszenvben velünk egyek; a zsidók, kiknek fényes elégtételt adott a törvényhozás s a kik uj társadalmi állásukat bizonyára a bűn javára használják fel; végre a magyar városok polgársága, a­mely szintén tetemes földbirtoká­nál s véregységénél fogva az aristocratia ellenére nem lehet. Ha az aristokratia az uj tár­sadalom elősorolt elemeinek az őket megillető tiszteletet megadja, azok kötelességeiket irányá­ban bizonyára teljesítendik. A katonai hatalom normális viszonyok közt nem fog mint versenytárs fellépni a társadalom kormányzásában. Az­ állandó hadseregek tartása hanyatló intézmény Európában. Mivel a népek ily óriási inproductív erőt nem soká tűrnek ke­­belekben.Az országok békéjének a honvédrend­szerre fektetése, ez alapon biztosítása csak idő­kérdés. A katona különben is képtelen polgáris politikai kormányra, az ő vezércsillaga s kor­mányelve a parancs­szó, a szurony és a golyó iránya , saját szelleme van és geniusa, mely ki­zárja őt e szereplésből. Ezt maga is érzi, ezért a politikába vegyülése mind apad, mind hatása szűkebb körre szorul, s rövid időn rendes kere­tébe száll vissza. Ez áll a hivatali seregről is. Ez a mai nap embere, a múltat hamar feledi,mert az rendesen ellentétben állván a jelennel, neki ott kellemet­len emlékezései vannak : a jövővel nem tépelő­­dik, ezt a politikusokra bízza. Ez társadalmi ön­álló befolyásra egy életrevaló államban sem ju­tott; a közrendet még kevesebbé forgatta fel. Et­től az aristocratia befolyását nem féltheti. Ha az ész és politikai képzettség akár egye­dül, akár társulva a pénzaristocratiával, ettől fogadva el, és anyagi kérdésekben neki viszon­­szolgálatokat téve, egy új vegyes elemet emelne a társadalom és állam igazgató hatalmává : a nagybirtokú születési aristocratia igy is megáll­hatja helyét, mihelyt szellemi és anyagi, társa­dalmi és történelmi előnyeit mérlegbe veti. Erő­sebb versenytársa neki az egy vérből való, bűn­­szeretetben vele mérkőző, munkásságban és ál­dozatkészségben tán őt felül is múló közép és kis birtokú volt nemesség, a tiszta magyar ipa­ros és földműves osztály műveit férfiai, az egy­házak, tanszékek, akadémiák, jog, irodalom és művészet emberei, sőt maga ezen értelmes és mivelt honpolgárok gazdag termőföldje, a lát­hatólag emelkedő magyar és székely nép. Ezek összeségét tartom én az uj társadalom A, Pesti MapLT­L szerkesztőségének helyben. Szivem mélyéből megindittatva azon páratlan s nagyszerű részvét által, mely Istenben boldogult férjem, néhai gróf Batthyány Lajos hült tetemeinek nemes Pest városa által rendezett ünnepélyes el­­takarittatása alkalmával a nemzet minden osztálya részéről nyilvánult, ezennel ked­ves kötelességemnek tartom legforróbb hálámat fejezni ki mindazon mélyen tisz­telt törvényhatóságoknak, egyleteknek és testületeknek, melyek kiküldött képvise­lőik által a gyászünnepély nagyszerűsé­gét emelni törekedtek; de egyszersmind bensőleg megrendülve kedélyemben a gyászos múlt keserű emlékeinek feleleve­ Pest, Június 10. (Aj osztályok közül) ma délután 5 órakor az I. és IV. osztály ülésezett és tár­gyalta a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslatot. Az I. osztály már 44. §-t végzett el. Az ellenzék részéről ma ismét folyt a harcz, M­o­c­s­á­r­y vezetvén a küzdelmet. A többség pártjából Eitel és Stoll szólaltak fel. Az első azt fejtegette, mily nagy különbség van a közt, hogyha felelős tiszt­viselő hajtja végre a kormány törvényes rende­leteit és a jelen helyzet közt. Stoll azt emelte­ti különösen, hogy a megyét öszhangzásba kell hozni a felelelős kormány­nyal, mert különben anomália az egész, s felelős parlamentáris kormánynyal szemben egészen más almegyék s általában az ország helyzete, mint volt a régi dicasterialis kormánynyal szem­ben. A IV. osztály három óráig tartó vita után csak a­z első §-t tudta bevégezni. Mindamellett lényeges módosítás nem történt e 3 szakaszon. Házmán Ferencznek azon indítvány­a,hogy a vá­rosok kivétessenek, s külön törvény intézked­jék felölök kétszeri szavazás után elejtetett. (A vasúti bizottság­ ma délután 5 órakor tartott ülésében elfogadta a pénzügyi bizottságnak az érsekújvár-trencsényi vasútvo­nalra vonatkozó határozatát, Nagyszombatba építendő szárnyvonallal együtt. Jelen volt a tár­gyaláson Gorove közlekedésügyi miniszter is. épülő járdaház munkálatait vezeti, ezen uraktól azon nyilatkozatot vette, hogy ők, ha embereit el nem küldi és az építéssel fel nem hagy, erő­szakkal fogják az őrházat szétrombolni. A köz­­biztonság általában egész Szyriában nagyon veszélyeztetve van és a Damaskus melléki tör­zsek, a Schtais-ek és Ghyias-ok szabályos láza­dásra nyíltan készülnek. A Palmyrába vezető útra épen senki sem merészkedhetik nagy fegy­veres kíséret nélkül. Anglia, Olaszország és Svédhon beyruthi képviselői drastikus jelentést küldtek itteni követeiknek a dolgok e fölötte szomorú állapotáról, és hozzá­teszik, „hogy Da­maskus közvetlen közelében a sétálás életve­széllyel van összekötve.“ A portának komoly rendszabályokhoz kellene majd nyúlni s hogy ezen helyzetnek gyorsan és gyökeresen véget vessen. Hírlik, hogy az orosz czár augustusban láto­gatást fog tenni a szultánnál. Noha e hirt a nagy­vezér közlönye, a „Turquie“ hozza, valósága mégis előlegesen kétségbe vonható. Meglehet, hogy a czár azon alkalommal, midőn Bendert, hol erős tábort állítottak fel, meg fogja látogat­ni, a határon, vagy talán Sumlában is találkozni fog a szultánnal, de hogy Konstantinápolyba jöjjön, az nagyon valószínűtlennek látszik. Ezen nézetet diplomatiai körökben szereztem, hol a dologról jól értesülve lehetnek. Hogy egyébiránt e hít képezi a közbeszéd tárgyát minden körben azt önök könnyen elgondolhatják. Csak suttogva, de általánosan beszélnek egy mozgalomról, melyet az ó-török párt tervez, „az a tiszta hit megmentésére.“ Mustafa Fazyl újí­tásai szemét szúrják e pártnak. Az ulemák szün­telenül izgatnak ezen irányban. Én nem vagyok képes ezen ottomán reaktiv üzelmeinek terjedel­mét meghatározni, de arról biztosíthatom, hogy ezen reaktiv a hatalom és hogy élén Murad Effen­­di, az elhunyt Abdul-Medjid fia áll. Sőt azt is suttogják, hogy egy nagyhatalmasság pén­zt osz­togat ezen emberek között. Minden esetre szük­séges volna, hogy a kormány éber szemmel kí­sérje a sötétség ezen emberelle­nítése által, legmélyebb sajnálattal kény­telen valók lemondani azon szerencséről, hogy jelenlegi megindult kedélyhangula­tomban a kiküldött tisztelt választmányo­kat egyenként személyesen fogadhattam volna. Meg lehetnek győződve a tisztelt kül­döttségek tagjai, valamint a haza minden polgárai, miként mélyen s örökre szivem­be vésve maradand, s gyermekeim által szent kegyelettel fog ápoltatni emléke a folyó évi junius hó legközelebb múlt há­rom napjának, melyek folyamában Isten­ben elhunyt felejthetlen férjem hamvainak Pest városa nemes kezdeményezése s ál­dozatkészsége, úgy a nemzet nagyszerű részvéte által igazság szolgáltatott. Kérem a t. szerkesztőséget jelen nyilat­kozatomnak becses lapjában közzététe­lére. Pest, jun. 10., 1870. Gr. Batthyány Lajos özvegye*) A Deák-kör f. hó 1­1-én délutáni 7 órakor értekezletet tart. Justh József, Konstantinápoly, jun. 2. (Saját levelezőnktől.) A Huranból érkező hírek meglehetős kétségbe­esetten hangzanak. A druzok megint felemelik fejeiket és már két angol missionáriust és egy németet teljesen kiraboltak. A portának kevés katonasága van a hegyek közt és ez merészek­ké teszi a druzokat. Ezen merészség már annyi­ra hágott, hogy a török őrnagy, ki az Azzában *) Kéretnek a többi lapok­­. szerkesztőséget ezen nyi­latkozatnak szives átvételére és közlésére. A megyerendezési javaslat. Pest­, jun. 10. (A viru­l» szavazat módosítása.) A virilis szavazati jognak megállapitása — tagadhatatlan — egy oly kísérlet, melynek min­den következményeit előre belátni, megjósolni nem lehet; de minthogy sérti a jogegyenlőség elvét, s ennélfogva hatalmas izgatási eszközül használtathatik fel — mint a­hogy már is hasz­­náltatik — nehogy réven elveszítsük, mit a vámon hisznek megnyerni, igen óhajtandó, hogy kétszeresen gondoljuk meg a törvényja­vaslat e pontját végmegállapodásunk előtt. Hogy a nagy vagyonnak, s vele, vagy közve­títésével az értelmiségnek speciális viszonyaink mellett a kellő befolyást biztosítani helyhatósá­gi önkormányzatunkban több tekintetekből exi­­stentiális kérdés, kétséget nem szenved, azon­ban nagyon sok függ e kérdésben — vélemé­nyem szerint minden — a miként­­­től. Vélekedésem szerint — különösen városok­ban, de­­megyékben is — elvétetnék a nagy va­gyon, s vele az értelmiség külön képviseltetésé­­nek minden ódiuma, ha a törvényjavaslat 20 § -a ekként módosíttatnék: „A bizottság minden tagja szabadon választa­­tik, még pedig fele részben : az országgyűlési képviselőválasztásra jogosítottak adó­minimu­mát legalább húszszorosan fizető legtöbb egye­­nes adót fizetők által,­­az értelmiség adója két-

Next