Pesti Napló, 1870. szeptember (21. évfolyam, 207-236. szám)

1870-09-25 / 231. szám

dig elég változatos magánjogokkal ellá­tott államokban meg volt honosítható, te­hát az általánosításra leginkább alkalmas. Hiába említené fel valaki a fran­czia code de commerce-t, mint mely Fraancziaor­­szág, Olaszország, Belgium, Serbia, Ro­mánia, Görögország , más országokban civik, s igy nagyobb területen uralko­dik. Meg kell fontolni, hogy a code de commerce elavult,s hogy mindenütt, ahol meghonosult, annak revisiójáról gondol­koznak. Ily törvény revisiója pedig sok időt igényel, s hihetőleg az egyes álla­mokban más eredményekre vezet. Midőn azonban a német kereskedelmi törvényt ajánljuk hazánkban is meghono­­sítani, nem akarjuk e törvényt úgy, mint van, átültetni. E törvénynek is vannak hiányai, azokat ki kell javítani, egyes ré­szeket is egészen át kell idom ó­ni,­­ újab­bakkal pótolni. Alapul azonban törvényt el kell fogadni. Ha így jár el a jogászgyűlés, megtette akkor az első lépést, mely a kereskedelmi jog nemzetközitését lehetségessé teszi, és megtette azt, mire hazánk kereskedőinek múlhatlanul szükségük van. Pest, September 24. A „Pest, Lloyd“ az országgyűlés összehívá­sára vonatkozó czikkünkre nézve mondja : „Megbízható forrásból vett értesülés nyomán állíthatjuk, hogy a költségvetési előirányzat — természetesen leszámítva a delegációk által meg­szavazandó tételeket — a pénzügyministérium­­ban teljesen ki van dolgozva , úgy hogy a költségvetés tárgyalásának e részről semmi sem áll útjában, így szintén egy egész sereg törvény­javaslat fekszik készen az adóreformra vonat­kozólag, különösen az egyenes adókra vonat­kozó összes törvények, úgy­hogy ezek, ha kí­­vántatnék, rögtön be volnának terjeszthetők a képviselőháznak. De ezen adótörvények oly terjedelmesek s oly mélyen beható megfontolást igényelnek, hogy majdnem physikai lehetetlen­ség ezeket a budgettel egyetemben az év vé­géig letárgyalni. Ha az országgyűlés a budget vitához azon feltett szándékkal fogna hozzá, hogy még az adótörvényeket is ezen évben akarja letárgyalni, ezáltal a budgettárgyalás valószínűleg csak felületessé válnék. Ennek ki­kerülésére czélszerűbb lenne, először a költség­­vetést lelkiismeretesen letárgyalni és csak azu­­tán fogni hozzá az adóreform nehéz munkájához a félhivatalos comuniquére csak néhány rö­vid megjegyzést,. Igen örülünk, hogy a P. Lloyd segélyével kissé föllebben a fátyol, mely a pénz­ügyminisztérium titkait mindaddig fedezte,s még jobban örülünk, hogy végre valahára az adóre­form körül is egy határozott, s tagadhatatlanul örvendetes nyilatkozatot registrálhatunk. E nyi­latkozatért igen szívesen megbocsátjuk a com­munique szerzőjének, hogy olyanokat fog ránk, a­mit a Napló szóban levő czikke nem mondott. Mi például nem állítottuk, hogy a költségvetés még nem kész, csak­is arra utaltunk, hogy még azon netaláni esetben is, ha a költségvetés nem készült még el teljesen, ez az országgyűlés működése elkezdésének nem lehet akadálya. Azt sem állítottuk, hogy az adóügyi reformokat (főkép ha valamennyi adónemre vonatkoznának) még a jelen évben, vagy csak a jelen ülésszak alatt is, le lehessen tárgyalni. Mi csak azt je­gyeztük meg, hogy a költségvetés tárgyalása szoros kapcsolatban áll az adóügygyel, mely nálunk egészen elhanyagolt, s hogy óhajtandó volna, valahára e tekintetben is hozzálátni a reformműködéshez. Egyébiránt e szándékos vagy szándéktalan kis eltérések nem zavarják meg a félhivatalos nyilatkozat fölötti­­ örömünket.­Mi midőn a bud­gettárgyalás további halogatása ellen fölszóla­lunk az országgyűlési működés megkezdését még arra a „non putarem“ esetre is sürgettük, ha a budget még nem egészen kész. Most azt hall­juk, hogy nem csak hogy kész, hanem még az adóreform-javaslatok egy tetemes része is a ház elé terjeszthető. Annál jobb, annál kevésbé indo­kolt tehát minden további időveszteség­­n­é­l történt, honnan egy fran­czia hadtest este felé igen rosz­időben sikeres kiroha­nást tett. Úgy látszik, Canrobert tábor­nagy néhány ezer emberrel ekkor csak­ugyan keresztültört az ostromlók ha­dain. T­h­i­e­r­s tegnap este érkezett Bécsbe. Állítólag diplomatiai körökben csekély fontosságot tulajdonítanak ottani tartóz­kodásának. Az utazás czélja Oroszorszá­got és Ausztriát diplomatiai interventióra bírni, mire azonban kevés a remény Egy bécsi lap szerint Beust gróf nem hajlandó eddig követett magatartását megváltoz­tatni, hacsak az összes hatalmak collectív lépésre nem szánják el magukat. Thiers úr valószínűleg vasárnap utazik Sz.-Pé­­tervárra. Az olasz kormány a római ügyek­ben következőleg fog eljárni. Mindenek­előtt plebiscitumot rendel el, mire egy ró­mai küldöttség kérvényben felhívja a ki­rályt, hogy a tartományt Olaszországba kebelezze. A király megígéri ezt, ha a parlament beleegyezik, mire a parlamen­tet Flórenczbe összehívja, mely megsza­vazza a főváros áttételét Rómába, s az erre szükséges ö­szegeket. Csak ezután oszlatják fel a mostani kamrát, s az egész országban — Rómában is — új választá­sokat rendelnek el. Az uj parlament 1871. február havában Rómában gyülend össze. Az A. A. Z. a t­ö­r­ö­k-o­rosz had­­készületekre vonatkozólag következő le­­velet hoz Törökországból: A portának teljes oka van Anglia ta­nácsát követni, mely így hangzik: „a legokosabb, mit a szultán kormánya most tehet a hadsereg és hadi­szerek lehető legnagyobb szaporítása.“ Alig szenved már kétséget, hogy Oroszország az 1856. szerződést megsemmisíteni akarja.A porta Oroszország igen jelentékeny készülődé­seiről értesült. A varsói táborban öszpon­­tosult csapatokon kívül, Podoliában két erődített tábor alakult s egyedül Elisa­­bethgradban 30,000 lovas és gyalogkato­na van elszállásolva. Beszarábiában két hadtest alakíttatik.­­ Óriási liszt-vágó­marha és szalonnaszállítmányok osztattak ki. Megjegyzendő, hogy egész csöndben a doni és uráli kozákok mozgósítását is elrendelték és hajtják végre. Ez esemé­nyek a szultán kormányára természetesen nem közömbösek. Egész erejével ő is ké­szül. Mellékesen szövetségeseket keres s a távírda London, Bécs és Konstantiná­poly közt folyton működik. Azonban némely jel arra is mutat, hogy csak a franczia-porosz háború túlságos el­húzása fogja az orosz kormányt közvetlen actióra bírni. Mindenesetre sok függ azon jelentéstől, melyet Ignatieff tábornok kon­stantinápolyi orosz követ személyesen fog Sz. Pétervárott tenni. A tábornok elutazá­sa előtt hosszú kihallgatáson volt a szul­tánnál, melyen ismét a párisi szerződések módosításáról volt szó. Ignatieff azonban állítólag elégedetlenül hagyta el a császári palotát.“ Egy tegnapi konstantinápolyi sürgöny szerint Ignatieff tábornok Bécsé­csen át,hol valószínüleg szintén az 1856. szerődések ügyében az osztrák-magyar cabinettel értekezni fog,utazik Pétervárra. A háború, Toul eleste képezi a nap főesemé­­nyét.Bármily csekély jelentőséggel biztos e hely mint erősség, azon körülmény, hogy helyzete dominálta a vaspálya összekötte­tést Párissal, nem megvetendő fontosságot kölcsönbe neki. Még az utolsó napokban is azon hir terjedtek hogy a déli részekről Langresből 6000 mozgó nemzetőr siet föl­mentésére. Úgy látszik azonban, hogy e hir nem volt igaz, vagy pedig a segélycsapa­tok későn indultak meg. Hir szerint P­á­r­i­s legfontosabb po­sitjon a rendes hadsereg tartja megszállva. Állítólag Mellinet tábornok 40.000 ember­rel az északi arczvonalat Argenteuilnél, a délit Sceaux és Bourg között Vincy szintén 40.000 emberrel tartja megszállva. Észa­kon Bourgesnél áll a lovasság, a keleti fronton pedig Noisy és Villiers közt 60.000 mozgóőr van. A többi 100 000 nemzet­ és­ mozgóőr az erődökben van szét­osztva s tartalékul szolgál. A poroszok természetesen nem igen sietnek a reájok nézve kedvezőtlen hirek közlésével, így a berlini hivatalos lap csak ma szól azon ütközetről, mely 6-án M­est .­ Porosz igényeli a pénzbeli hadiköltsé­geket illetőleg. A német sajtóban jelenleg gyakori fejtegetés tárgyát képezi a Francziaország által fizetendő hadi kárpótlás kérdése. A legtúlzóbb követelé­­sek merülnek olykor föl. Ezekkel ellentétben Richter Jenő porosz képviselő elisme­résre méltó mérséklettel fogja föl e tárgyat s az általa fölállított igényeket is oly érdekesen fej­tegeti, hogy czikkének ismertetését nem von­hatjuk meg olvasóinktól. A szerző azon föltevésből indul ki, hogy ok­tóber elején a fegyverszünet beálland s no­vemberben a béke megköttetik s igy a hadi állapotot 37­ hónapra számítja, úgy hogy ha tovább tartana, az általa fölvett költség napon­kint egy százalékkal emelkednék. 1. Először az állampénztár kiadásait számítja föl Richter, melyek a hadseregre és hajóhadra fordíttattak. Erre nézve az 1866-iki számadáso­kat­ vi­szi föl mérvadókul. A hadsereg létszáma most úgy áll az akkorihoz, mint 16*/* a 9-h­ez. Tekintetbe jő azonban, hogy akkor a hadi­álla­pot tovább tartott 3­2 hónapnál , hogy a had­sereg a mozgósítás után csak 2 hónap múlva állott ellenséges földön, most pedig már három hét múlva , tehát mindent tekintetbe véve, az állampénztár tiszta kiadásait 115 milióra szá­mítja. 2. A német hadsereg és a hajóhad összesen áll most 1.135,000 emberből és 250,000 lóból. Ebből 800,000 ember 200,000 lóval három hé­tig szállásolt a belföldön kárpótlás nélkül. Ha már most naponként egy emberre 5 ezüst ga­ras, egy lóra egy ezüst garas kárpótlás számít­­tatik: ez 3.100,00 tallért tesz, ha a kézi és fu­varozási költségek is hozzá számíttatnak. 3. A tartalékosok és landwehrek családjai ré­szére a községtől adott kárpótlás fejében 6 milió tallért számít föl Richter, úgy véve föl, hogy 750,000, a hadsereghez behívott emberek közül 500,000 házas volt s 400,000-nek családja sze­­rult segélyeztetésre. 4. A behí­vott tartalékosok és landwehrlegé­nyek kárpótlását fejenkint 50 tallérra számítja az elmulasztott időre; ez tesz 37­­2 millió tallért. 5. Az elhalt katonák hátramaradottai részére fizetendő kárpótlást is az 1866-os mérv szerint veszi föl. Akkor 12.000-re ment a sebeik és be­tegség következtében elveszett katonák száma; most az eddigi közlemények szerint ennek há­romszorosát lehet számítani. Az ezek hátraha­gyott családtagjai részére fizetendő élváradék 684,765 tallérra megy, minek 7 milliónyitoké felel meg. 6. A rokkantak ellátására 30 milliót követel az iró, hogy ebből 3 millió nyugdijat lehessen fizetni. 1866-ban 11,785 egyén lett rokkanttá, a mostani háborúra háromszor ennyit vesz föl. 7. A kehli fölrobbantott híd fölépítésére, a kehli leégett házak s a saarbrückeni indóház helyreállítására 3 millió költséget számít. 8. A kikötőzárlat által a hajózásban okozott károkat 30 millióra veszi föl a szerző. A német kikötőkben évenként 120,000 hajó köt ki, vagy hagyja el azokat, e szerint a 2 hónapig tartó zárlat által 20,000 hajó akadályoztatott meg mozgásában , ha minden hajó akadályoztatásáért csak 1000 tallért számítunk is, 30 millióra rúg ez, melybe be van foglalva már a nem nagy szá­mú lefoglalt hajókért járó kárpótlás is. Mivel pe­dig nem lehet az egyesek által szenvedett káro­kat­ megállapítani, szerző úgy véli, hogy ez ösz­­het legczélszerű­bb lenne a tengeri hajózás ér­dekeinek emelésére fordítani, név: a beviteli vá­mok mérséklését eszközölni általa. 9. A Fraancziaországból kiűzött 30,000 német számára 6 miliónyi kárpótlást vesz föl Richter, minden­ öt tagból álló család részére átlag 1000 tallért téve folyóvá. 10. Végül a szerző 150 millió átlag összeget vesz föl az iparviszonyoknak a háború által okozott zavartatásáért. Ezek szerint egészben a tíz pontozat össze­gezése 380 millió tallérra, azaz 1425 mil. frankra rúgna. Ez felét tenné azon összegnek, melyet Francziaország 1815-ben a szövetségeseknek fi­zetett. Vigaszul a francziák számára hozzá teszi szerző, hogy az ezen hadi kárpótlás törleszté­sére fölveendő kölcsön a franczia államadóssá­got cssk mintegy 10 százalékkal emelné és hogy Francziaország, mivel a császárság 18 év alatt a franczia államadósságot 5 miliárdról 15-re emelte, a németek részére csak 1­2 miliárdot fizetne azért, hogy ezen császárságtól megsza­­badíttatott; úgy hogy a francziák még jó üzletet csináltak. Ez a czikk tartalma. A követelés túlságosnak nem mondható, ha Francziaország csakugyan teljesen levezetnék. Ez azonban még kérdés, melyre csak k­­ésőbb jó felelet. Bazaine Metzben, Luxem­burg, September 20. Francziaország ezen legerősebb várának makacs védelmezőjéről már a népmonda is kezd szólani. A monda beszéli, hogy a tábornok min­den éj­jel sötét katonai köpenyben járkál az elő­őrsök közt, hogy a netalán alvókat meglepje és rajtuk brevi manu végrehajtsa a halálitéletet. De ebben még nem volna semmi különös. A vár körül lakó népség azonban azt állítja, hogy Ba­zaine minden pillanatban képes elhagyni Metzet és hogy egyszer már volt is Thionvilleban és Longwyban, hogy meggyőződjék védképessé­­geieről. Sőt nem is csodálkoznának, ha a tábor­nok egy szép reggele a Páris védelmezői közt felbukkant, és erősen hiszik, hogy fel is fog kö­zöttük tűnni, ha itt lesz az idő, ha t. i. Párisban nagy lesz már a szükség. Ha­­­zt kérdezi az em­ber, hogyan lehetséges az, hogy Bazaine a két­szeresen körül­vett várból kimenekülhet, akkor azt mondják, hogy mint dohány­csempész jön és megy. Nem múlik el t. i. nap, hogy 24—30 ilyen csempész ne jutna be a várba. Ezt a poroszok minden vigyázatosságuk mel­lett sem akadályoztathatják meg. A roppant nagy kiterjedésű zárvonal, nevezetesen a két főerőditvény környékén, vakmerő embereknek úgy nappal mint éjjel elég rést nyit a bejutha­­tásra. Ezen csempészek állítják,hogy maguknak a poroszoknak elég gondjuk van magukat biz­tosítani ne hogy hirtelen támadásoknak ki legye­nek téve. Ezenkívül azt is beszélik,hogy Bazaine mindig pontosan ismeri azon helyeket, hol nincsenek vadászok elhelyezve,és hogy mindig ezen irány­tan teszi kirándulásait. Nem közölném ezen kalandosaknak tetsző híreket, ha nem találtam volna Bettenberg hely­ségben, közvetlenül a határ mellett egy csapat, csempészt, kiknek azon nyilatkozatok szerint melyeket tettek, valóban Metzben kellett lenni­ük. Fele eladta áruit a poroszoknak, másik fele pedig a francziáknak a várban. Összehasonlítot­ták bevételeiket, és úgy látszott, hogy azok, kik elég merészek voltak bemenni a várba, jobb üz­letet csináltak. Száz szivarért 50 francot kap­tak, és egy font dohányért 30­0 francot. Miután ezen emberek, újonan ugyanazon útra készül­tek, úgy látszik, nem igen aggódnak az iránt, hogy a vár rövid idő alatt meg fogja magát adni. Oroszország és a jelenlegi h­áború* A sz.­pétervári „Birzevija Viedomosti“ egy czikket hoz az ismert F a d i e j e­v tábornoktól, melynek lényeges kivonatát közöljük: „Ha Ausztriának jobb tábornokai és Fran­cziaország­nak jobb kormányférfiai volnának, akkor az osztrák és franczia hadsereg árthatná­nak Bismarck dicsvágyó terveinek. Ez elvitáz­­hatlan tény. De ki állíthatná, hogy ez vagy az a hadsereg legyőzhetlen ? Mely ország támasz­­kodhatik hadseregei legyőzhetlen erejére? Az ildomos hadvezérnek, bármennyire meg legyen is győződve a győzelemről, a csata előtt a visz­­szavonulásra is kell gondolnia, és csak az, ki­nek semmi veszteni valója nincs, mulasztja el ezen elővigyázatot. Egészen a hadsereg erejére csak azon államok támaszkodnak, melyek mö­gött nem a polgárság és a nép, hanem csak rabszolgák és ellenségek állanak. Ausztria egé­szen a seregre alapította lételét és azért a sereg vereségével meg is bukott. Az orosz hadsereg mögött, ha Bismarck úr által harczra kényszeríttetnék, az egész nép ál­land. Ausztriának 17 millió poroszszal volt dolga, Francziaországnak a 40 milliót számláló Német­országgal .Oroszország mikor rá fog kerülni a sor, 60 millió némettel álland szemközt. Ausztria és Francziaország baleseteinek oka a szövetségesek hiányában és az ország belsejében létező el­lenséges elemeken rejlik. Oroszországnak is a rokon szláv népekben kívül nincs szövetségese. De ezek meg vannak osztva és gyengék. Kon­stant­ N­ápolj­ba vagy Bécsbe egy lövés nélkül juthatnánk ugyan azok segélyével, de a Porosz­­ország elleni harczban csak a poseni lengyeleket találjuk, és azon kérdés feszegetése, vájjon azok e harczban velünk vagy ellenünk fognak-e men­ni, sem nem könnyű, sem nem hasznos. Oroszor­szág csak a szláv népek felszaba­dítása által szerezhet magának szövetsé­geseket. Oroszország belső sebét a lengyelek képezik. Világos dolog pedig, hogy azon a na­pon, a­melyen Oroszország a szláv ügyet felkarolja, a Németországgal való harcz elkerül­­hetlenné válik. A szláv ügyet tehát a politikai kérdés megoldása nélkül felkarolni annyit ten­ne, mint a reánk nézve legkedvezőtlenebb pilla­natban odaverni Németországnak a keztyűt. Bizonyosak lehetünk, hogy Bismarck a tizen­­kilenczedik század Bayardja, ki a dán háború­ban az elnyomott Holsteinnek, Ausztria ellen az olaszoknak nyújtotta kezét és segítséget ígért a magyaroknak,­­ a keleti tenger tarto­mányaiban és Finlandban a protes­­tantizmust és a német lakosságot fogja megmenteni, és egy időben kezet nyújtani az elnyomott Len­gyelországnak. Kétségtelen tény, hogy a franczia háború be­fejezése után Lengyelországban csakhamar p­o­­r­o­s­z párt fog alakulni, miként Sadowa után osztrák párt képződött. Oroszországnak, mely a volt lengyel respubli­kának legnagyobb részét bírja, nincs pártja Lengyelországban, holott Lengyelország felosz­tásának többi részesei kisebb-nagyobb pártok­kal bírnak. Stratégiai tekintetben a lengyel királyság Oroszország vára. A Narew, Visztula és Bus közötti háromszög lesz kétségkívül a Poroszág elleni harcz küzdőtere. Ha minket e há­borúban balsors ér, az ellen­ség a legkisebb lengyel párt segélyével is azon háromszög­be temetendi seregeinket. Poroszország ármányos szándékaival szemben Oroszország felállíthatja a szlávság kérdését és a politikai kérdés megoldását a szláv népek egyesítésére alapíthatja.“ Német hangok az annexió-kórság ellen. A berlini „Volkszeitung“, egy szélesen elter­jedt, S szabadelvűsége, demokratikus iránya s ál­talában becsületes jelleme végett tiszteletreméltó lap, következő, magának, a szerkesztőnek nevé­vel alájegyzett czikket hozza: „A tapasztalat tanítja, hogy oly országnak, melyre kényszert alkalmaznak, politikai sza­badságot adni nem lehet, mert ott minden sza­badság épen a kényszer ellen válik politikai fegyveresen.Márpedig önök bizonyosan sajtósza­badságot, összegyülekezési , egyesülési jogot, a politikai és sajtóperekben esküdtszéket óhajta­nak, épen úgy, mint én, elérni a német törvény­­hozás által. Ha ezen német törvényhozásnak Elsassal és Lotharingiával nincs tenni valója, akkor nem szabad felhagynunk a reménynyel, hogy jó törvényhozásunk lesz. Ha ellenben Elsas és Lotharingiából egy darab muszáj­ Németor­­szágot csinálunk, akkor saját magunk szabad­ságát is korlátok közé kell szorítnunk, mivel szabadságot az adott viszonyok közt ama tarto­mányoknak nem lehetne adni. A dal vége az lenne, hogy mi, hogy egy darab muszáj­ Németországot birtokolhas­sunk, egész Németországra kénytelenek volnánk rárakni a rendőri rendszabályozás kényszerítő lánczát! Azonban — ezt a kifogást teszik ideális nem­zetiségi álláspontról — nem kötelességünk-e ne­künk egy oly földet, mely valaha Németország­hoz tartozott és német kulturában virágzott, is­mét Németországhoz csatolni, ismét felnyitni elötte a német műveltséget? Nem a nemzeti polgárisodás parancsolja-e, hogy lelőtte, a­meny­nyire csak kezünk nyúlik, törjünk pályát? Mindenesetre szívesen elismeren ezen ideális álláspontot. A­mennyire erőm ér, én is csak úgy tekintettem a politikai szabadságot mindig, mint a német nemzet magasabb szellemi életének szükséges aljzatát. De mivel épen ez által kény­szerülve voltam a culturai fejlődés komolyabb tanulmányozására, felismertem azt az igazságot is, hogy a culturfejlődés czéljai nem érhetők el a rendőri és hivatalos rendszabályozás útján, melyek által idegen nemzetiségeket egyedül le­het és kell is féken tartani, ha egyszer erősza­kosan bekeblezték őket, hanem csupán elérhetők azok a nemzetek szabad és szellemi versenyzé­sének útján, mely nem szorul kényszer kor­mányzásra. Elsais és Lothringia nemcsak a kard által lé­tetett francziává, hanem még sokkal túlnyomóbb mértékben eszközölte azt a múlt században az a franczia cultúra, mely akkor Németországot is messze felülmúlta. Ki kén­y­szerí tette nagy Fri­gyest arra, hogy minden műveit francziául írja? Francziaország kardja ? Bizonyára nem! Francziaországnak magasabb culturája volt az, mely egész a ma korszakunkig a franczia nyelvet a magasabb művelődés forrásáv­á tette. A művészet és irodalom ott nagyobb virágzás­ban voltak, és megnyerték maguk számára a német nemzet legelső szellemeit. Egész tudo­mányágaknak és különösen a természettannak, mely a világot átalakította teremtő erejével, ott vannak gyökerei. A culturának hű szeretőtében Németország csak lassan kint emelkedett fel a tanítvány állásából méltó versenytárssá. A­mit a politikában a franczia nemzet szabad­sági törekvéseinek köszönünk, azt megmutatja egy pillantás korunk egyes szakaira.Francziaor­­szág kardját gyakran eltörtük, de Francziaor­szág túlnyomósága művelődés tekintetében egyik haladási lépést közölte a másik után. Ezt tagadni szomorú szellemi korlátoltság, mely egyenesen ellentmond a tudomány törté­netének és a politikai haladásnak. Most azon szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a versenyt, melyben mindenki nyer és senki sem vezet, jó sikerrel felvehetjük. A kultu­rának ezen versenyébe belépni, és azt az ez előtt német tartományokra nézve is érvényesíteni, ez Németországnak legméltóbb feladata. Egy jó, szabad német birodalom mindenesetre hódításo­kat fog tenni. Németország ama végvidéke, Francziaország állami kötelékéből kiválasztva, s különben is áthatva még a régi német elem erejétől, sokkal hamarább fog csatlakozni a német törekvéshez, rendőrség és bureaucratia nélkül, benső,szabad fejlődésben, mint valamely német prefektúra minden kormányzási műfogásai által elérhető volna. A­m­re Németországnak politikailag és katonailag szüksége van, azt ezen országocska, mint köztársaság, német védelem alatt tökélete­sen biztosítja. A­mi azon felül kívánni való ma­rad , az a nemzeti cultúra győzelme, azt a német nemzet a szabad műveltség útján, és nem s erőszak uralma által igyekezzék elérni. E­in­­stein: Az olasz seregek bevonulása Ró­mába. A „Pressernek írják Florenczből septemb­r 21-ikéről: Szerencsére a pápai seregek azon ju­zett el­határozása, hogy Rómát az utolsó emberig vé­delmezni fogják, nem volt komoly, és úgy látszik, megelégedtek a látszólagos ellentállással, hogy a reájuk gyakorlott erőszak constatáltassék, kü­lönben nem volna képzelhető, hogy az olasz se­regek még roppant túlnyomó számuk mellett is hogyan vehették volna be 4 óra alatt az ig­y megerősített Rómát. A lefolyt és aránylag kevés vérbe került harczra nézve,a következő adatokról értesülünk : Miután az átadásra való felszólítás Kanzler a­pápai hadügyminiszter által határozottan vissza­­utasíttatott, tegnap reggel 12 5 órakor háro­m oldalról kezdődött meg a támadás Rómára, i­s pedig a Porta Pia és Solare oldaaáról az 1 hadtest egy része, a Porta San Giovanni oldaláról A­ngio­­letti hadosztálya, a Porta San Pancrazio oldali­ról Bixio hadosztálya által. A főparancsnok, Ca­­dorna tábornok főhadiszállása a Villa Albaniba­n volt, körülbelül 400 méternyire a Porta Sola vetől. 10 óra felé a Porta Piánál működő csapatok egy résen át benyomultak a városba. Csaknem ugyanazon időben kerítette hatalmába Bixio tá­bornok a San Paneratió féle zárdát, és innen foly­tonosan a város felé nyomult. Ekkor hirtelen kitüzetett a fehér zászló az ütegekre, és egy parlament ak­ jelentette magát, hogy a pápa megbízásából Cadorna tábornokkal a capitulat­o végett alkudozzék. A capitulatió feltételei eddig egész szabato­san nem ismeretesek és a tegnap ide érkezett tudósításokból csak annyi bizonyos, hogy a vá­ros megszállása a legnagyobb előre látással fo­ganatosíttatott és mind az öt hadosztály, mely­ből Cadorna serege össze van állítva, részbe­n közreműködött Róma megszállásán­­. Róma öt katonai járásra osztatott és minden hadosztály­nak egy járás adatott át, és kijelöltettek az álta­la elfoglalandó helyek is. A seregek többi részei a város előtt táboroznak. Megegyező tudósítások szerint, a seregek fo­gadása a lakosság részéről lelkesült volt, és a rend teljesen fenntartatott. Olaszország többi vá­rosaiba természetesen szinte roppant lelkesültség uralkodik, és minden oldalról érkeznek üdvözlő táviratok. Alig érkezett ide körülbelül 1 órakor az első hír az olasz seregek actiójáról, midőn már is több ezer emberből álló néptömeg gyűlt össze a Piazza della Signoria-nál, és ott lelkesült Evví­vókban tört ki a királyra, Olaszországra és Ró­mára. Midőn egyszerre a Signoria palota, tor­nyára az olasz tricolore kitüzetett, az ujjongás nem ismert határt, és az egész tömeg a Palazzo Pittihez tódult, hogy a királyt üdvözölje Ötször­­hatszor volt kénytelen a király magát a népnek mutatni, és az ervivák nem akartak megszűnni. Este ugyanazon tüntetés ismételtetett, és az egész város lobogókkal díszítve és kivilágítva vo­t. Szerencsére Róma megszerzése csak igen ke­vés áldozatba kerül, miután az egész olasz had­testből alig esett el 20 ember, és a pápai kato­nák közül még kevesebb lett harczképtelenné. Különfélék: Pest) sept. 24. (Király ő felsége,­ mint a budai „Local Corr.“ tudni akarja, a napokban lelő Pestre, hogy jelen legyen egy nagy hadgyakor­laton, melylyel a rendes katonaság őszi gyakor­latai be fognak rekesztetni. (Katonai dolgok.) A közös hadügy­minisztérium azon rendelete folytán, hogy az octoberben behívandó újonczok a kiegészítési kerületek székhelyein képeztessenek ki, az őszi gyakorlatok befejeztével a Buda-Pesten állomá­sozó 6 ezred mindegyikétől 12 tiszt az ezred­­kiegészítési állomásaira indíttatik.­­ A honvéd­­lovasszázadok parancsnokai utasíttattak, hogy az őszi gyakorlatok befejezése után a békelét­­számon felül levő lovakat az ismert feltételek alatt azonnal kiadják a vállalkozók és mezei gazdáknak. (A katholikus ongressust) Ma­gyarország herczegprimása f. é. oct. 20 ára hívja össze. A „M. Áll.“ ez alkalomból meg­jegyzi , hogy a választásokról szóló jelenté­sek a prímáshoz még máig sem érkeztek be­­minden egyházmegyéből. (A pesti állatvédő-egylet) azon meg­keresésére, hogy az állatkínzók a rendőrség által szigorúan megbüntettessenek, a tanács ez irányban meghallgatta a főkapitányi hivatalt, mely most terjesztette be véleményét hangsú­lyozza, hogy a kapitányság mindenkor köteles­ségének tartotta és tartja az állatkínzást meg­akadályoztatni, azt azonban megengedhetőnek nem tartja, hogy az állatvéd-egylet bármely tagjának felszólításá­ra a rendőri közeg tartoz­zék valakit letartóztatni, mert annak megítélése vájjon vétség történi­ e? csupán a rendőrt illet­heti. — Ez utóbbi egészen új elv a világ előtt. (A t­o r p e d­ó­k.) A nagy német kikötők bejáratait a franczia­ hajóhad­ közeledtekor tor­pedókkal látták el. Már a torpedók elhelyezésé­nél is történt szeren­csétlenség, mert egy dereg­lyét akkor is légberöpített egy elsült torped és most újabb szerencsétlenség történt. Mivel a franczia hajóhad elvonult az északi és keleti tengerről, a kikötőket meg akarják nyitni a ha­józás számára s igy a torpedókat is kiveszik a vizből. E műtét közben néhány nap előtt Ham­burgnál a „Neufeld“ czimü gőzhajó légberepült és 11 ember veszett el. (A jogászgyűlés találkozási estélye) ma este 7 óra után tartatott meg az „Ú­j világ“ termeiben. A fényes társa­ság, mely a birói, ügyvédi és tanári kar tagjai­ból állott, a nagy teremben letelepedvén, miután a terem minden zugában megtelt, Horváth

Next