Pesti Napló, 1870. szeptember (21. évfolyam, 207-236. szám)
1870-09-11 / 217. szám
217. szám. Vasárnap, September 1. 1870. 21. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 5 , 60 kr. Két hóra .... 8 , 70 kr. Egy hóra ... 1 ,, 85 kr. REGGELI KIADÁS. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 njkr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 njkr. A „Pesti Napló“ előfizetési ára: September hóra .... 1 frt 85 kr. Sept. —decemberre (4 hóra) 7árt 35 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint 30 kr. A „P. Napló“ kiadóhivatala. PEST, SEPTEMBER 10. A német sereg elővédcsapatai sept. 8-án Soissons körül jártak. Soissons Páriától 13 V* mértföld, tehát e hó 12-ke körül kezdődhetik Pária megpróbáltatása, mert nincs franczia tábor, mely a németek előhaladását csak némileg is feltartóztathatná. Bazaine, ki nem képes szabadulni a Metz körül vont vas- és tűzövből s élelmi és lőszerei mennyiségétől függ, mikor lesz kénytelen Mac-Mahon seregének példáját követni! A világtörténelem legnagyobbszerű drámái egyikének előjátéka és első felvonása tehát lejátszatott; következik egy kis szünet és kezdődik azután a második felvonás: a franczia köztársaság fellépése, Páris védelme és a Loire-völgyben képződésben levő seregnek működése. Addig van időnk az eddigi események indokainak áttekintésére, hogy azokon okulva, mihamarább hasznát vehessük a nyert tanulmányoknak , mert mindenben, mi háborúra vonatkozik, egyedül az erély veti a sikernek alapját, míg erélyes ellenek és szomszédok mellett az idővesztegetés okvetlenül kárt, sokszor végleges megbukást is okoz. Tekintsünk a franczia történelem legújabb lapjaira és vizsgáljuk meg e hatalmas nemzet bukásának okait. Már négy évvel ezelőtt kérdésbe tétetett Francziaországban : nem lenne-e czélszerűbb a seregnél a szolgálati időt rövidebbre szabni, és az ez által elért megmegtakarítások árán több embert tanítani a katonai szolgálatra ki ? A franczia sereg élén levő emberek e javaslatot határozottan visszautasíták, és midőn két évig tartó ellenállás után végre engedelmességre kényszeríttettek, mégis kivívták, hogy a legénység öt évet töltsön zászló alatt. Hiába mondták nekik, hogy háborúban 700 ezer csak 2 és fél évig tanított katona is többet ér, mint 400 ezer oly harczos, ki öt évig szolgált, pedig a költség e két esetben egyenlő, ők erre nem hallgattak , soldateseát akartak nevelni és ezzel a dynastiát biztosítani — mily eredménynyel, azt láttuk. De mint mindenütt, úgy a francziáknál is a szélsőségek érintették egymást. A rendes seregnél öt évet is keveseltek egy kakatona kiképezésére, és a nemzetőröket nem volt szabad évenkint 15 napnál tovább gyakoroltatni! A porosz honvédségre tekintve, a franczia nemzet sürgősen követelte évek óta hasonló intézmény kifejlesztését. A kormány iszonyodott a „fegyverben levő nép“képzeletétől, és hosszas sürgetés után végre valahára „mozgó nemzetőrség“ cime alatt annak szervezése törvényileg meg is hagyatott, a katonai magasabb körök annak életbeléptetését és kifejlesztését mindenféleképen nehezítették vagy teljesen meg is gátolták. Tizenhat nappal a hadüzenet után keservesen megbánták. Az ország bőkezűen szavazta meg a fegyver- és lóvásárlásokra szükséges pénzt. A háború kitörése után kisült, hogy sem fegyver, sem ló, sem ruhanemű nincs elegendő.És most a paraszt ruhában elfogott franczia újoncz vagy mozgó nemzetőr, a poroszok által, mint útonálló, felakasztatik. A franczia sereg élei tehát hibáztak, midőn először fel nem fogták a hadviselés kifejlődésének szellemét,mely szerint a hadseregek folytonosan számosabbakká válnak és következőleg mindinkább a militrendszer felé szorittatnak. A múlt században még a zsoldosok rendszere uralkodott: kevés, de élethosszig szolgáló katonák. A franczia forradalom hozta be a conscriptiót: a seregek nagyobbodtak. Poroszország fektetett először nagy súlyt „lehetőleg sok ember“ kiképezésére, igen helyesen ítélve, hogy háborúban a három évig tanított harcos mindenesetre többet ér, mint két olyan, ki 8 éven át szolgált. Ezt a franczia tábornokok nem akarták megérteni. A franczia sereg szervezői hibáztak továbbá, midőn még a minden katonai akadémiában tanított amaz elvet sem követték, mely szerint minden sereg számára legalább is a kétszeres hadi létszámra való teljesen haszonvehető fegyvert kell folytonosan készen tartani. Hála a virement-jognak, kétszer annyi tábornok neveztetett ki, mint amennyire még akkor is szükség lett volna, ha a sereg csakugyan a papíron rendszeresített hadi létszámmal áll ki, fegyverek azonban nem vásároltattak a hadtudomány igényeinek megfelelő számban! E hibában azonban a túlságosan udvarias mindent vakon hivő képviselők is bőven osztozkodnak. Több erély, egy commissió kiküldetése, mely nemcsak papírok előmutatásával elégítteti ki magáthanem néhány nagyobb fegyvertárban a valóban meglevő fegyverek szám és a papíron kimutatottaké közt összehasonlítást tesz, s Francziaország ma nem áll oly borzasztó örvény szélén! íme az előjátéknak katonai oldala. Térjünk át a diplomatia működésére.Ez, ha lehetséges,még nyomorultabb. A franczia seregnek első felfejlődése nyilván arra mutat, miszerint a franczia kormány olasz, osztrák és dán segítségre és a délnémetek neutralitására számított, mert lehetetlen képzelni, hogy csak egy franczia tábornok is oly őrült lehetett volna, hogy azt higyje, miszerint 400 ezer emberrel 900 ezer német, vagy ha a délnémeteket nem számítjuk, 700 ezer porosz ellen legyen képes diadalmasan harczolni. Lehetséges ugyan ilyesmi, de csak őrült számíthatna arra, csak őrült menne önkényt ily helyzetbe! A tábornokok tehát külsegítségre számítottak; erre mutat a tengeri expeditio számára a főhadszínhelytől elvont tábor, melynek elküldetése — amint azt annak idején hangsúlyoztuk is — a dánok közreműködése nélkül a lehetetlenségek közé tartozott. És ki okozta e borzasztó tévedést? A franczia diplomatiának Ügyetlensége. A követül küldött kegyenczek nem voltak képesek az európai hatalmak szándékait kipuhatolni, és nem vették elegendőleg figyelembe a közvéleményt, mely ma már többet nyom, mint az udvaroncz-sereg hajlama. Kezdődött a hadjárat. A franczia seregnél hiányzott az egységes vezérlet, hiányzott a fővezér. Erélytelenség , tapogatózás mihamar megtermette gyümölcseit. Július 18-án kézbesittetett a hadüzenet és aug. 3-án, tehát 16 nappal később,már 500 ezer német lépte át a franczia határt, és 6-án már 700 ezerre emelkedett a német harcrosok száma. Míg a németek roppant erélylyel, előre megállapított terv szerint, minden idővesztegetést kerülve, megkezdték hadműködésüket, addig a francziák feltűnő lassúsággal szállták csapataikat, s azokat egy 12 mértföldnyi hosszú vonalon szórták szét. Eleintén nem ismertük e két hibának indokait. Most már ismerjük. A csapatok szállításának lassúsága leginkább a hadszínhelytől távolabb fekvő vasutak szállítóeszközeinek megkímélésében rejlett. Ez helyén kívüli, lágy szívesség volt. Poroszország összes vasutainak szállítóeszközeit igénybe vette, s ezt helyesen is tette, mert a közérdek korántsem szenved annyit, ha vasutain néhány napra a forgalom megszüntetik vagy korlátoltatik, különösen , ha a forgalom teljes megszüntetése nem egyszerre valamennyi vonalon, hanem felváltva eszközöltetik, mint amennyit szenved, ha az öszpontosítás lassúsága miatt serege csatákat veszít. A vasúti forgalmi eszközök ki nem elégítő száma különösen érezhetővé vált akkor, midőn az első vesztett ütközetek után e miatt részint nagyobbszerű csapatmozgalmak nem eszközöltethettek vasúton, részint roppant mennyiségű hadkészletek estek az ellenség kezébe, mert nem voltak mozdonyok, melyek legalább a míg vagyonokra rakottakat eltolták volna. Mac-Mahonnak hadteste aug 11-kén már Metz előtt állhatott, ha onnan 5-én elegendő vonatokat lehetett volna Savernre küldeni. Savernben 6-dikáról 7-dikére legalább is 30 vonat indulhatott Metzre, 7-dikéről 8-dikára Saarburgból újra indulhatott volna 30 vonat, és a hadtest utóvéde 8-dikán Arricourtnál szállhatott volna vagyonokba. Megjegyzendő, hogy a németek portyázói csak 8-án este érkeztek Savernehez. De a franczia fővezérlet, megfoghatlan hanyagsággal, nem gondoskodott elegendő vasúti forgalmi eszközökről, és nemcsak hogy Mac-Mahon seregének kellett gyalogolni, de még a Metz és Thionville előtt szétszórt hadtestek sem pontosíttathattak össze vasúton, mert a vonatok mind élelemszállítás által voltak igénybe véve. A franczia vezérek egyáltalában nem fektettek elegendő súlyt az „időnyerésre“, pedig minden ettől függ a háborúban. Még gyalogolva is 200 ezer franczia gyűlhetett volna össze már 10-én a Nied völgyében. Ezek ellenében csakis a németek II. serege állott, mely csak 12-ére várhatott segélyt I. seregétől, és csak 13-án a koronaörököstől ! A vasúti forgalmi eszközökben való hiányokon, mindezek daczára, nem segítettek, és Bazaine, valamint Mac-Mahon is nem egyszer keservesen érezhették azt. Még nem tudjuk, mi indíthatta Bazaine-t arra,hogy Metznél oly soká vesztegeljen, s hogy végre is oda beszoríttassék ? Nem tudjuk még, kinek juthatott eszébe, Mac-Mahont a belga határszél felé küldeni, mely a hadászat alapelveivel annyira ellenkezett, hogy midőn e hir hozzánk érkezett, „absurd“-nak mertük nevezni. A nagy hibák elésorolásánál méltó helyet kell hagynunk ama téves nézetnek is, melynek alkalmazása alighanem „felülről“ hagyatott meg, hogy t. i. a jelenlegi fegyverzettel csakis védcsatákat szabad vívni. Ez teljesen ellenkezett a franczia hadvezérek eddigi hadviselési módjával, és természetesen zavarba hozta őket. A gyanút, hogy ez „felülről“ hagyatott meg, előidézte bennünk a franczia hadügyminisztériumhoz igen közel álló „Spectateur Militaire“ ez évi áprilisi füzetének vezérczikke, melyben hosszadalmasan bizonyíttatik, miszerint ezentúl csakis megerődített csatatereken kell védcsatákat vívni és támadólag csatába soha sem bocsátkozni. Leboeuf tábornok elfelejtette, hogy soha sem szabad effél általános szabályokat kibocsátani. 1859-ben az osztrák sereg főleg tüzeléssel vélt győzhetni, — megveretett; 1866-ban, állítólag, csakis a szurony hegyével lehetett győzni, — megveretett, így jártak most a francziák is; csupán megerődített csatatereken véltek győzhetni ; e miatt hadászati hibákat követtek el, és a folytonosan támadólag fellépő németek által mindig megverettek, mert ezek a taktikát nem emelték a stratégia fölé, mely utóbbinak feladata, fontos pontokon túlszámmal szorítani az ellenséget reá nézve kedvezőtlen irányba. KÁPOLNAI: A „Pesti Napló" tárczája. Heti tárcza. (Tagosítás. — Kiadó országok. — A békebarát. — Az utolsó ügyvéd. — Molnár György és Lear-je.) Kedélyes idők! Európa tagjait. Kinek a melyik parcella a szomszéd fekvőségében megtetszett, kihasítja, csak legyen mivel. Most Poroszország kerekíti ki magát, 1866- ban nem nyújtózhatott ki a Rajnáig Hannovera miatt, 1870-ben éjjeli nyugalma megköveteli Elszászt. 1874-ben — még nem tudni, melyik oldalra fog feküdni. Azok a szegény középkori lovagok csak en detail — kicsiben ököljogoskodtak s az újkor történetíróitól viseletükért szörnyű leczkéket kénytelenek eltűrni. Most már nagyban megy minden. Minden határon egy czédula lóg: „Egy tisztességes ország egy vagy két nagyhatalmasság számára kiadandó.“ — áll az európai árverés. „Én adok 100,000 emberéletet!“ — kiált az egyik hatalom. — 100,000 emberélet ? Bagatelle. Egy jóféle typhus vagy kolera kisebbik fogára veszi. Én adok 200,000 embert, felel a másik. „Egy csata per 40,000 ember, 200,000 ad 5 csatát. Mi marad aztán magnak? Én vetek a térre „500,000 embert", vágott közbe a harmadik. S a szegény békebarátok kezüket tördelik, hogy a tények ily állása hová viszen, hogy hát mi a kultúra, XIX. század, a művelődés, haladás ? Minek írták ők azt a sok szép könyvet és czikket, minek tartottak Genfben gyűlést, hol a korszellem nevében megtiltatott egyetlen csöpp embervért ontani, ha senki sem gondol az ő szavukkal. Van egy ilyen békebarátom, kinél múltkor délután fekete kávé közben hosszasan elmélkedtünk minden lehető conjecturák felett. Az inas nem hozta még be barátom pipáját. — „Milyen idők mond a békebarát elkeseredve, mily veszekedés, düh, szenvedély s gyűlölet. Mikor fog az emberiség megnyugodni, mikor fogják a népek egymás hibáit s vágyait türelemmel elviselni. (Pista ! mégsem hozod azt a pipát te te lajhár ?) Ha ez igy megy, megeszszük egymást. (Pista! ha nem hozod azt a pipát, a fejedhez vágom ezt az üveget.) Békét uraim ! békét emberek ! Szeressétek egymást. Oly szépnek képzeltem ezt a századot, azt hittem, a civilisátió megalapítá a világbékét. . . (Feleség! ma megint rész a kávé. Csak nem itatod meg velem ezt a kabarékot. Vigyen el az ördög, ha kévéházba nem járok délutánonkint!) Istenem! ha minden ember szívében a béke valódi szeretete laknék, ha mindenki felfogná az olajág áldásait. . . (Megbocsáss barátom! Most jut eszembe, hogy ügyvédem e pillanatban vár. Szomszédommal határvillongás miatt perelek. Átkozott! Ez a per már elnyelte 300 iitomat, de kikeresem az igazságomat, ha addig élek is és tönkre juttatom azt a mihaszna pervadászt.) Viszontlátásig barátom ! Elmélkedjél! A világbéke az én ideálom."* Én haza siettem s következőket írtam naplómba. A világbéke helyreáll, mihelyt nem lesz férj, ki feleségével veszekszik, ur, ki inasát tépázza. A világbéke helyreáll, mihelyt senkinek sem lesz szomszédja. A világbéke helyreáll, mihelyt ügyvéd nem lesz a világon. Az utolsó hadvezér az utolsó prókátorral egy napon fog meghalni. Az utolsó háború az utolsó gyilkossági tárgyalás napján fog végződni. Az utolsó annexio az utolsó tolvajság reggelén. Miután pedig e kilátások csak a távolban kéklenek, éljünk az alkalommal s annektáljunk. A nemz.színház már megtette, — még Zichy Antal átmeneti igazgatósága alatt, midőn a magyar színészet bolygó zsidóját, Molnárt, a kerepesi utón állandóan megtelepítette. Mióta a magyar színészet régi gárdája a szinlapon nem szerepel, nemzeti művészetünk ez ága egészen beiszaposodott. A magyar színészet holt viz. A régiek magasabb törekvése beleesett a hétköznapiság ez ingoványába s belefult. A holt vizet nem mozgatja semmiféle dagály. Csak néha habzik egyet, mikor a gázsi kerül szóba. A magyar művészek utolsó szereplése a színházi enquéte-on ment végbe. Előadásra került a közkedvességű darab: „Nagyobb fizetés !“ Ezen kívül évek óta nem történik semmi, legalább semmi fölemlítésre méltó. Azok a nagy aesthetikai tollharczok, melyek hajdan az irodalmi s művészeti köröket foglalkoztaták, melyek a nagy közönségben is gyakran érdekeltséget keltettek s csakugyan mindkét részen a nézetek tisztázására sokat tettek— kiküzdvék, elzugtak. A színészet e vádra azt felelheti: foglalkozzék a napi sajtó többet a színházzal s akkor ez intézet is több életjelt fog adni. Nem foglalkozunk-e veletek eleget s ha hallgatunk, nem gyöngédségből történik-e, mert nincs mivel foglalkoznunk? Vagy elég fontos-e a mostani nemz. színház, mely „Haza,“ „Fernande“ s e fajta műveken kívül egyébbel nem képes brillírozni, mely még ezeket is tökéletlenül, becsebb műveket pedig épen csak azért ad elő, hogy a játékrendben számot tegyenek, hogy az intézet czége meg legyen mentve mondom, eléggé fontos események ezek, hogy a sajtó velük kimerítőbben foglalkozzék ? A mi jó akarat vagy még megmaradt erő ez intézetnél található, az sohasem panaszkodhatott mellőzés miatt. Sőt túlságos elnézéssel és buzdítással igyekezünk minden szikrát lángra lobbantani. Ez a „holt víz“ Pesten. A vidék teng-leng. Igyekszik megélni. E holt vízben mégis lakott egy nyugtalan, turbulens, felforgató szellem. Mintha arról akart volna tanúskodni, hogy a magyar színészetből nem halt ki minden erő és tettvágy s hogy az a nyugdíjazás kilátásával egybekötött pontos fizetségen kívül egyéb czélt is ismer. Ezt a szellemet, ezt az embert jó s rész oldalairól egész ország ismeri. Neve Molnár György. Sok hibát követett el, sokszor dolgozott megállapított czél nélkül, gyakran vesztette kezéből az iránytűt, de cselekedett mindig. Néha nyegle volt, de olyankor azt hitte, hogy ez czélja érdekében szükséges. Nem egyszer élt vissza a közönség bizalmával vagy jóhiszemével, de a csorbát új eszmék s tervek megvalósítása által áttitte helyre. Semmiséggel boszanta néha nézőit, de többször adott Pestnek újat, itt még nem látottat. Semmiből színházat teremtett, adóssággal nyitotta meg , újoncz színészekkel, gyakorlatlan erőkkel, pénz nélkül. S képes volt a főváros figyelmét néha hetekre magához lánczolni, az alsóbb rétegek közönyét felrázni s őket karzatára és székeire csőditeni, sőt egy időben a dotált nemz.intézet vetélytársává emelkedni. Az elvetett mag — igaz! nem csírázott ki azzá, a minek remélhettük, de egy eszme általa fogamzott meg a közvéleményben s ez az eszme — kedvező körülmények közt — egykor tán testet fog ölteni. Ez eszme : egy második magyar színház szükséges volta Pesten! S ez is elég egy ember életének. Akármily korai s elhibázott törekvésnek mondjuk, de becsületes munka volt, ezt senki sem tagadhatja. Ennyit megadunk Molnárnak, sem többet, sem kevesebbet. A pályatörés Bovány jutalmát csak az elfogultság fogja tőle megtagadni. S ennél többet nem fogok felőle mondani. Személyes nagyravágyás volt-e törekvése vagy önzéstelen, önfeláldozó — tisztán a szélért ? azt nem keresem, nem kutatom. Vezette legyen akármily indok, ő a magyar színészet e pihenő napjaiban egyetlen volt, ki nem pihent. A szerencsétlen igazgató s vállalkozó azonban egykor — s pedig nem régen — még a magyar színészet egyik reménye volt. Ezt tudta mai számunkhoz fél év melléklet csalói tátik. Bécs, September 9. (Saját levelezőnktől.) 1.— A cseh tartománygyűlés többségének felirata sajnos módon kimutatta, hogy a remények, melyeket a cseh pártvezérek jobb belátásához kötöttek, nem teljesedtek. Alig kell önöket figyelmeztetnem, hogy a Rieger-féle felirati javaslat nemcsak az ausztriai alkotmány jogfolytonosságát tagadja meg, de még az egész kiegyezést és Magyarország államjogi állását is megtámadja, mert a delegációkról mint közös közegekről, önálló intézményről beszél, holott azok nem egyebek,mint a birodalom két felének képviseletei által a közös érdekek tárgyalására kiküldött közegek. Elég az hozzá, a csehek nemcsak teljes érzéketlenséget árulnak el a birodalmi testvérnépek érzelmei iránt, hanem ezenkívül jókora politikai rövidlátást is tanúsítanak, mert különben be kellene ismerniök, hogy a jelen pillanat a lehető legkevésbé alkalmas arra, hogy a birodalom német népessége iránt elnyomási szándékot tanúsítsanak. Talán megváltoztatják a csehek nézeteiket, de a kormány most már nem tartóztathatja fel magát általuk, midőn a törvényhozás működésére oly égető szükség van. A kísérlet, melyet a csehek és feudálisok lojalitásához intézett apellatióval megkíséreltek, meghiúsult; a világ most már tudja, hogy nem a kormány jóakaratán múlt. Azt nem lehet várni a jelen tartománygyűléstől, hogy a kir. tanács képviselőházába megválaszsza a küldötteket. A kormány is elhatározva látszik lenni, hogy tovább már nem halasztja el a birodalmi tanács megnyitását. Utasította Mensdorff grófot, hogy használja fel minden befolyását arra, miszerint a felirati vita mielőbb véget érjen, a helytartó egyszersmind azzal is megbizatott, hogy tekintve azt, miszerint a cseh pártvezérek oly kifejezéseket használnak, melyek egészen alkalmasak arra, hogy a tartománygyűlés törvényessége kétségbe vonassák és annak méltóságát megsértsék, adott alkalommal minden ily kifejezés ellen tiltakozzék és a tartománygyűlés törvényességét hangsúlyozza. Ha Rieger felirati javaslata, úgy,amint most van, elfogadtatik, akkor a cseh tartománygyűlés feloszlatása lesz rá a válasz. A kormány akkor azon alternatíva előtt áll, hogy vagy közvetlen választásokat rendeljen el, vagy pedig új tartománygyűlést hívjon egybe. Csehország német részeiből ez utóbbit kívánják, mivel bizton reményük, hogy a nagybirtokosok segélyévé sikerülend alkotmányba többségre szert tenni, míg közvetlen választások esetén a cseh kerületek fognak ugyan választani, de a választottak még sem fognak a birod. tanácsba menni, így a Schmerling féle választási szabály ruganyos készülékét még egyszer igénybe kellene venni és pedig ez egyszer a kormány valószínűleg nem maradhat semleges. A birodalmi tanács megnyitása és a delegatióba való választások azonban ez által nem fognak halasztását szenvedni. A Rajna mellől, szept. 6. (K.) „De fiát megőrültek ezek?“ —M ilyen és hasonló kifakadásokat hallani a német közönség közt a párisi legújabb események hírére. Hogyne! — hiszen semmi sem jött váratlanabbul az itteni politikusokra nézve, mint azon hír, hogy a franczia nemzet veszi föl a császárság kezéből dicstelenül kihullott kardot. Voltak igen is egyes meggondoltabbak, kik a sedani eseményekben még nem látták zárpontját a háborúnak, kik az ellenkező nézetüek ellenében még falragaszokban is ki merték nyilatkoztatni, hogy: „az illuminatió ideje még nem jött el, hagyjuk azt a békekötés megtörténtének alkalmára!“ a nagy többség azonban így gondolkozott : „Napóleon fogva van, most ő mindenre kész lesz ráállani, csak hogy a