Pesti Napló, 1870. november (21. évfolyam, 264-288. szám)

1870-11-26 / 285. szám

285. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő­ Bérmintetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Szombat, november 26.1870. 21. évi folyam. Hirdetmények dija: 5 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postám vagy Helyben, házhoz hordva Egész évre ... 22 írt. Félévre .­­ . . U írt. Negyedévre ... 6 , 50 kr. Két hóra .... S „ 70 kr. Egy hóra . . . 1 „ 85 kr Nyilttér: 6 hasábos vetű­sor 25 ujkv PEST, NOVEMBER 25. „Nem látom többé Európát* — igy panaszkodik Beust gróf October 12-dikén Chotek grófhoz intézett sürgönyében. És valóban, a 44. okmány, melyet a közös külügyminiszter a monarchia magatartá­sáról szemben a német-franczia háborúval a vörös könyvben közzé tesz, nem egyéb mint e siralmas panasznak a legnagyobb művészettel előadott folytonos variatiója. Egy uj Jeremiás Európa romjai fölött — ily szerepet vállalt magára Beust gróf azon percztől fogva, melyben a háború megindult. Ő maga azon helyes meggyő­ződésből indul ki, hogy az osztrák-ma­gyar monarchiának nem lehet hivatása, sem isoláb­an, sem kezdeményezőleg a béke helyreállítása körül föllépni, hogy speciális helyzete a monarchiát arra utal­ja, miszerint közvetítési actióba legfölebb egy másik nagy hatalom kísérőjéül vál­lalkozzék , hanem e meggyőződés nem arra bírja, hogy resignált nyugalom­mal várja be e csatlakozás lehetőségét, hanem majd jobbra, majd balra fordul, fű­hez fához kapkod, majd Pétervárott,majd Londonban hallatva kérő szózatát, hogy az istenért, tegyenek már valamit, lépjen föl Oroszország, lépjen föl Angolország, ad­janak kifejezést a békét sürgető európai közvéleménynek, állítsák lábra a semle­ges Európa tekintélyét, ne engedjék ab­­dicálni az egész világrészt. Nem látom többé Európát — így tör ki végtére Beust gróf kebléből azon keserűség, melynek nyomára minden egyes sürgönyben akad­hatunk. Nem tagadjuk, hogy Beust gróf maga­tartásában van valami nemes, humánus, van bizonyos rokonszenves vonás, de azért kételkedünk , hogy az osztrák-magyar külügyminiszternek csakugyan úgy kel­lett magát viselnie, mint azt Beust gróf tévé. Kiindulási pontját minden habozás nélkül magunkévá teszszük, azt tudniillik, hogy az osztrák-magyar kabinet egyma­gában nem léphetett a küzdő felek közé. A harczi események Sedan és Metz után oly fordulatot vettek, hogy egyes hata­lom intervenciója nem kecsegtethette ma­gát a sikernek leghalványabb reményé­vel sem. Azután tekintetbe veendő az osztrák magyar birodalomnak speciális helyzete Poroszországgal szemben. Csak nehezen lett volna kikerülhető azon lát­szat, hogy a bécsi kabinet nem annyira az európai béke, mint az egyik vagy má­sik küzdő fél érdekében lép ki teljes sem­legességéből. E kellemetlenségnek, hogy ne mondjuk, veszélynek, a monarchiát nem lehetett ki­tenni. Ennyiben tehát Beust grófnak töké­letesen igaza van, de nem további maga­tartásában. Ha igaz, hogy a monarchiának a küzdő felekkel szemben speciális hely­zete volt, ha igaz továbbá, hogy a többi semleges hatalom épenségesen nem muta­tott semmi kedvet a közvetítés megindí­tására , akkor Beust gróf a monarchia ér­dekében nem tehetett volna egyebet, mint nyugodt méltósággal félrevonulni, s vára­kozni azon perezre, melyben egyik-másik neutrális hatalom — a semlegességi liga értelmében — tudatja vele, hogy elszánta magát valamely közvetítő lépésre. Akkor azután hozzájárulhatott volna Beust gróf is, s kifejezést adhatott volna mindannak, a­mi szívét nyomta. E helyett a közös külügyminiszter csak úgy szórja a sürgö­nyöket, panaszkodik, érzelgősködik, fo­hászkodik , és mindezt — hiába! Sem Oroszország, sem Angolország nem haj­lott Beust gróf szavára, de azért ő excel­­lentiája nem hagy abba buzgalmában, mely minden esetr­e nagyobb becsületére válik az embernek, mint az államfér­finak ! És mi az eredménye az ily magatar­tásnak? Látjuk, lépten-nyomon átjuk. Kibékítettük-e semlegességünkkel Bis­marck grófot, s meggyőztük-e Franczia­­országot, hogy máskép nem tehettünk? Az észak-német kanczellár ma erősebben durczáskodik mint valaha, s meg vagyunk arról győződve, hogy az ideiglenes fran­­czia kormány sem fogja jó néven venni Beust gróf magatartását. És ne mondja senki, hogy ez rendesen a semlegeseknek sorsa! Nem a semlegességet fogják az osztrák-magyar caki­etnek szemére lob­bantani, hanem azon magatartást, melyet e semlegességen belül elfoglalt. Mind Bis­marck gróf, mind a franczia kormány Beust gróf diplomatiai működésében fog elegendő pontra akadni, melyet egyene­sen az ő érdekei ellen intézettnek nézhet. Elég, hogy a semleges hatalmak egyikét sem tehettük barátunkká — az, hogy mindkettőjükben az ellenszenv, a harag vagy boszuság érzetét keltsük, az már teljesen fölösleges. Egyáltalán mi azt veszszük észre, hogy Beust gróf az erőt a sürgés-forgással, a méltóságot a versatilitással hiszi helyette­­síthetőnek. Ez pedig igen nagy tévedés. És mivel a monarchia most oly állapot­ban van, hogy tartózkodnia kell minden bátrabb, koc­káztató politikától, s és mivel Európában gyöngeségünket nem csak ismerik, hanem azt még sokkal na­gyobb mérvben föltételezik, mint a­mi­lyen a valóságnak megfelel, a monar­chiának magatartása nem lehet egyéb, mint a tartózkodásnak azon foka, mely az óvatosságot elválasztja a teljes tétlen­ségtől, a reservát az önlemondástól. Ezt eltalálni természetesen nem könnyű do­log, de hát ki tagadja, hogy Ausztria- Magyarország külpolitikájának vezetésé­re ép oly éles szem, mint szilárd kéz kell ? Az, hogy a monarchia külügyére min­den gondolható alkalmat megragad, hogy szavát latba vesse, még nem jelent annyit, hogy az nyom is valamit. Mi haszna, ha a legügyesebben beszélünk is, ha a legfi­nomabb pointírozással látjuk el sürgö­nyeinket, midőn senki sem hallgat reájuk, sőt itt-ott azon veszélynek teszszük ki a monarchiát, hogy szavát kicsinyléssel fo­gadják ! Mi részünkről meg vagyunk győ­ződve, hogy Beust gróf a franczia-német viszályban sokkal kevesebb sürgönynyel, sokkal kisebb ostentatióval elérhette volna azon eredményeket, melyekkel jelenleg dicsekedhetik. És e mellett nem exponálta volna sem a monarchiát, sem önmagát. Ne féljen ő excellentiája, nem fogják elfe­lejteni , hogy Ausztria-Magyarország is létezik! Ha kell, ha a helyzet csakugyan úgy parancsolja, majd eszébe fogjuk mi juttatni Európának, hogy reánk is re­­flectáljon. Ez­k azon benyomások, melyeket Beust grófnak a háborúra vonatkozó sürgönyei bennünk keltettek. S végre még csak két megjegyzést. Beust gróf sürgönyei na­­gyobbára a porosz-franczia viszály azon időszakára vonatkoznak, midőn már a há­ború kitört. Mit csinált Beust gróf a há­ború kitörése előtt, midőn talán még lehe­tett eredménye az erélyes, őszinte közbe­lépésnek ? Az angol kék­ könyv igen sok sürgönye a st. jamesi cabinet ez irányban kifejtett működésére vonatkozik, miért nem tette ugyanezt Beust gróf? A dele­­gátióknak gondoskodniok kell, hogy e mulasztás helyre pótoltassák. Ez első meg­jegyzésünk. A második ama jellemző tévedésekre vonatkozik, melyekben Beust gróf elejétől végig Oroszországra nézve magát ringat­ta. A közös hadügyér mindent Oroszor­szágtól várt, s mindvégig ennek kezdemé­­nyezésére fektette a fősúlyt. És ezt nem úgy tette, mintha ez által csak pressiót akart volna gyakorolni Szt. Péter­ arra, hanem a legjobb hiszemben s a gyanú­nak minden legcsekélyebb árnya nélkül. Sőt midőn már derengeni kezdett előtte a valóság, egész naivul panaszkodik, hogy Oroszország most már máskép beszél, mint azelőtt. Ma talán — a­mi Gorcsakoff herczeget illeti — ábrándjain mégis túl­adott már Beust gróf. De Choteknek missiója? Erről egészen hallgat a rózsaszí­nű krónika. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. III. Napoleon történetéből. Irta : KING BLAKE. (IX. Folytatás év vége.) (A számüzöttek száma; a plebiscitum; szavazás os­tromállapot mellett; a mészárlás egyenes rendeletből történt-e; a diadal; az egyház megszenteli a történte­ket. A császár.) A szövetségesek tovább mentek. Decz. 9-bén egy rendelet jelent meg a hivatalos lapban, melynek értelmében mindazok, kik valaha egy titkos társaság tagjai voltak, száműzetésre ítél­tettek. Minő nagy azok száma, kik Afrika siva­tagaiban vagy Cayenneben elvesztek, az talán soha sem fog kiderülni, de még Bonaparte Lajos dicséneklője is megvallja, hogy a decz. 2-kár a következő néhány hétben 26,500-ra ment a száműzöttek száma. Ha csupán munkások vagy katonák lettek volna, a­kik így kiragadtattak a nemzeti élet bensejéből, néhány év talán elég leendett a hiány pótlására, de midőn 20— 30 ezer oly embert száműznek, a­kik a szabad­ság és becsületért mindent koczkára tettek, ez mély sebet vágott Francziaországon, s az ország évek hosszú során át megsínylette. Ismét más ezer és ezer a várak börtöneiben s a hadihajók aljában ült hónapokig, évekig fog­va , és csupán azért, mert értelmességük és en­nek segélyével környezetökre gyakorolt befo­lyásuk veszélyes lehet, az összeesküvőkre. Most itt volt a plebiscitum ideje. Csak igen vagy nem­mel lehete válaszolni, s a rettenetes hatalom, melyet a belügyminisztérium gyako­rolt, nem is engedett az iránt kétséget felmerül­­ni, hogy a nép, mely ez iszonyú vasgépezet nyomása alatt négy év óta vallotta, hogy neki más nem kell, mint köztársaság, most ugyanezen nyomás alatt, ha szükséges leendett, térden állva vallotta volna, hogy egyedüli törvényhozója az, a­kit Morny úr ad nekik. De az Elysee férfiai most még e gépezet ere­jében sem bíztak és nem engedének szabad vá­lasztást. 32 departement ostromállapotba he­lyeztetett a választás idejére. Ily körülmények közt a sajtó tehetett volna valamit, de csak Moray úr czéljaira szolgált most a sajtó. Még nem­re szóló szavazatjegyeket sem volt szabad nyomatni s a szavazás alkalmával többeket el­fogtak és bebörtönöztek, mert állítólag többeket tagadó szavazatjegyek beadására akartak rábe­szélni. A katonaság sokkal előbb szavazott, és a szavazás eredménye közzététetett, hogy a kö­zönség lássa, miszerint összeütközésbe jönne a hadsereggel, ha nem az elnök javára szavazna. Francziaország most már csak kétségbeesett, és e mellé kétes harczot kezdhetett volna zsarno­kaival, ha nem áll feltétlenül az elnök pártjára. A nemzet aláveté magát a kényszernek. Midőn aztán megtörtént a szavazás, midőn majdnem 8 millió férfi igennel szavazott, meg­­mondák Párisnak, hogy az, ki eddig életeik kedvencz tárgya volt, az most egyedüli törvény­hozója egész Francziaországnak. Lajos herczeg ügyes volt a törvények szerkesztésében s a tiszta keleti önuralmat nagyon ügyesen tudta oly szavakba burkolni, melyek szabad európai államok politikai rendszereiből voltak véve. Morny és többi társai beleegyezésével meghozta a törvényt, hogy egyedül ő parancsol, s hogy Francziaország neki hódolni és fizetni köteles. Az összeesküvés sikere tehát a vérfürdő ered­ménye volt. Decz. 4-én délutáni 3 órakor az összeesküvés sikere reménytelen volt. Lajos herczeg és társai eltárolva állottak mindenki­től, de mihelyt a mészárlás után eltakariták a hullákat, Páris és egész Francziaország kezeik­ben volt. A ki a vérfürdőt látta, okvetlenül arra gondolt, ki abból hasznot húzott, s igy termé­szetes volt a gyanítás, hogy e mészárlás Lajos herczegnél rendszeresen tervezve volt. Ez állí­tást azonban nem támogatja elég határozott bi­zonyíték és sokkal észszerűbb a feltevés, hogy a mészárlás a boulevardokon több eszműködő oknak volt eredménye. Az elnök decz. 2. és 4-ke között nagyon ha­tározatlan volt és jól tudta, hogy veszélyben forog. Lovasságot tartott maga mellett, hogy szükség esetén futását fedezze. Kedélyállapotát azonban legjobban jellemzi az, minő állást fog­lalt el a hadsereg irányában. 50,000 francot küldött Fleury által a csapatoknak, a demagó­gia hős legyőzőinek. Eleinte azt mondta, hogy majd ő áll élére a csapatoknak s ő vezeti majd az ellenség ellen; később azonban habozni kez­dett és maga helyett pénzt küldött. A csapatok szívesebben is fogadták ezt. Mig­­gy Lajos herczeg minden reményét a seregbe helyező, nagybátyja, Jerome teljesen elvesztő lélekjelenlétét; levelet tett közzé, mely­ben kifejezi aggodalmait és kijelenti, hogy noha az elnökkel decz. 2 d án nyilvános helyen meg­jelent, ő mégis ártatlan az egész összeesküvés­ben. Mint mondják, fia (kit most Napoleon hg név alatt ismernek), erősen rászallta az elnök eljárását. Napoleon herczegnek elég oka volt az általános zavarban mentegetni magát, de az elnökre nézve nem lehet­ nagyon megnyugtató látni, miként vonják el magukat a Bonaparte herczegek az ő ügyétől. Maupas erőteljes ember volt, de e napok izgatottsága annyira hatott rá, hogy épen a legválságosabb pillanatban leroskadt a behatás alatt, s decz. 2. és 4-ke között beteg volt. Ez mind oly jel volt, melytől az Elysée szö­vetségesei megijedtek. A franczia hadseregben nincsen meg az a társadalmi különbség a tisztek és a legénység között, mely pedig eddigelé leghathatósabb el­lenszere a vad ijedelemnek. A francziákoknál minden külbefolyás villámként átjár mindenkit és felvillanyozza az egész tömeget. A vad ijede­lem a hadseregekben rendesen alulról veszi ere­detét. Most felülről látszott jönni. A katonaság, a tábornokok készen voltak s mégsem történt semmi. A tábornokoknak végre be kelle látniok, hogy felül ingadoznak, haboznak, s mivel e tét­lenség egy egész délelőtt tartott, joggal fel lehete tenniök, hogy az összeesküvés támogatás hiánya miatt meghiúsult, s most eszükbe jutott a rop­pant veszély, mely őket is fenyegeti, ha mind­ez áll. Mihelyt az izgatottság a vezéreknél ily fokot ért el, csakhamar átment a csapatokra is, melyek épen azért voltak izgatottak, mert az egészről semmit sem tudtak. Végre megjött a parancs s a katonák most vakon rohantak a védtelen népre. Lajos herczeg tehát nem rendelte el a kímé­letlen mészárlást, de minden esetre oka volt tár­saival egyetemben. Először ők szították a kato­nák dühét a párisiak ellen, ő­k inditak a torla­szok ellen és ott feszült várakozásban tartották őket, mely izgatottságukat csak növelte és oly sokra vitte, hogy a katonák azután semmit sem tekintettek. S az egyének, kik kezeiket igy beszennyezék vérrel, elvették jutalmukat is. Napoleon Lajos, Morny, Fleury, Maupas, Magnan és Persigny még mindnyájan élnek (1863), s mindenki lát­hatja birtokukban Francziaország közkincseit. Játékosok, vén játékosok voltak, kiknek már nem igen lett volna bátorságuk a játékra, ha egy ifjú nem sürgeti, nógatja őket. S ők enged­tek ; ők tettek; nem sokat tettek ők koczkára és sokat nyertek. Megnyerték Francziaországot és kifoszták; elvették szabadságát, elvették pénzét s ezt megtarták. Királyok és államférfiak helyét foglalák el, és a nagy nemzettel Európa szeme láttára úgy bántak, a mint nekik tetszett. A szabadság ellenei örültek rajta. S mindezt az a Napoleon Lajos tévé, ki 1848. decz. 20-án ezen esküt mondá: „Isten és a nem­zetgyűlés által képviselt franczia nemzet előtt esküszöm, hogy a democraticus oszthatlan köz­társaság iránt hű maradok és minden kötelessé­get teljesíteni fogok, melyet az alkotmány reám ró.“ S aztán hozzá téve: „Én mindazokat a haza ellenségeinek fogom tekinteni, a­kik azt, a­mit Francziaország épített, törvénytelen eszkö­zökkel meg akarják változtatni.“ Akkor sok férfi és sok millió nő meg volt győződve, hogy a papok kezeibe van letéve az jog és igazság, ítélni a felett, mi jó és mi rész. És ime decz' 2-a után a 13 dik napon az ősi tisztes oszlopcsarnokok alatt teljes egyházi dísz­ben püspökök, apátok és közpapok álltak és várták a férfiút, ki általuk akarta megszentel­tetni tetteit. A­hol Francziaország királyai tér­deltek, most letérdelt a Strassburgban, Bou­­logneban szerepelt összeesküvők fáradhatlan feje és körülötte társai. A mint a szép társaság bevonult és helyet foglalt, az isteni tisztelet kez­detét véve, ezerek füle hallatára elzengték a dicséneket, melynek milliók hálaérzelmeit kell vala tolmácsolnia s a papok kara eléneklé: Do­mine, Salvum fac Ludovicum Napoleonem. Uram áldd meg Napoleon Lajost, így feleltek a Notre-Dame-ban a kérdésre, melyet ő a papokhoz, a jónak és rosznak megkü­­lönböztetőihez intézett. A következő év deczember havában az ál­lamrendszeren a valóságnak megfelelőleg egy kis változást tettek s a köztársaság elnöke fran­czia császár lett e czimen: III. Napóleon, isten kegyelméből és a nép akaratából a francziák császárja. Az absolut demokratiától való félelem dönté Francziaországot a császárságba, mert ott is azt lárták, hogy az absolut demokratia korlátolja az egyéni szabadságot. De jóllehet,Francziaország elveszti szabadsá­gát, mégsem szabad képzelnünk, hogy a köztár­saság romjain az oroszhoz hasonló császárság alakult. Ott az uralkodó minden alattvalóját kényszerítheti, hogy neki szolgáljon. Franczia­­országban az értelmesebbek elhatározták, hogy távol maradnak a kormánytól s ha egyikök el­­csábíttatni engedé magát a kormány közébe lépni, volt társai megvetéssel tekintenek reá. Csak alkalomra vártak, hogy felléphessenek az uj császár és császárné ellen. Pest, november 25. Az orosz conflictus ügyében a félhivatalos bécsi „C.W.“ a következő közleményt hozza: „Épen most érkezett híreks érint, fájda­lom, igen kétséges, hogy a szent­pétervári kabinet m­ódosítaná azon lépését, melyet Gorcsakov herczeg sürgönye oly sajnálatos módon bejelentett.“ Ez officiosus közlemény azt sejteti, hogy az orosz birodalmi kanczellár Beust grófnak 16-án kelt sürgönyére nem kielégítő, talán kihívó választ küldött Bécs­­be. Londoni hírek pedig oda mutatnak, hogy Granville lord sem kapott barátságosabb választ utolsó sürgönyére s ott komolyabb rendszabá­lyok szükségét érezik. Innen magyarázható ki azon hír, hogy a kabinet négy tagja — közöt­tük maga Gladstone — letette volna tárczáját. E négy államférfin a minden áron békét ki­­vánó párthoz tartozik, s így kiválásuk a kor­mányból biztos jele annak, hogy Anglia nagy­ hatalmi méltóságát, s a keleten levő élet érde­keit szükség esetén fegyverhatalommal is meg­óvni kész. Bármennyire fájlalná az európai világ, ha ko­molyan számításba kellene venni az Oroszor­szággal való háború lehetőségét, mégis el kell fogadnia azt, ha a szt. pétervári kormány min­den áron provokálja. A nyugati hatalmak között levő érdeksolidaritásnak, mely az ötvenes évek elején oly eclatáns módon nyilatkozott, újólag érvényre kell emelkednie, és mivel jelenleg Francziaország egy vészes háború labyrintjába van bonyolítva, Angliának kötelessége, hogy jó példával menjen elő s az európai, főleg a kelet­európai államokról az orosz alpnyomást leemelni segítse, mely végenyészettel fenyegeti őket, s melynek hatását az angolok sem csekély mérv­ben fognák érezni. Úgy látszik, Anglia teljes nagyságában fölfogta hivatását, s ha a kabinet­­válság még a parlament összeülése előtt beálla­­na, Anglia igen komoly elhatározásainak előhír­nökéül­ lehetne tekinteni. A St. Pétervárról érkezett válaszszal áll ösz­­szefüggésben a bécsi lapok azon híre is, hogy Beust gróf a delegátiók ülésezésének daczára holnap Bécsbe tér vissza. Az osztrák-magyar kormány határozott föllépését minden­esetre si­keresebbé teendi azon körülmény, ha az angol kabinetválságból oly kormány kerülne ki, mely az ügy teljes horderejét fölfogni és méltányolni képes. A harcztérről ma sem érkezett fontosabb hír. Hol van a Loire-hadsereg ? Mit akar ? Hova iparkodik jutni ? mindezen kérdésekre hasztalan kérünk választ. Csak az látszik valószínűnek, hogy oldalmozdulata annyiban sikerült, a­meny­nyiben Bourbaki tábornok északról jövő hadtes­tével egyesülhetett, mit abból következtethetni, hogy Bourbaki Toursba érkezett. E közben a német hadak kétfelől iparkodnak a franczia csa­patokat körülvenni. A mecklenburgi nagyher­­czeg seregei az egyik oldalon Chartrest már jó­val elhagyták s hír szerint Nogent le Rotrou-t (Eure et Loire dep.) megszállották. Frigyes Károly hadtestei pedig a másik oldalon halad­nak előre és Montargisban (Loire dep., öt mért­­földnyire Orleanshoz) vannak. A franczia sereg­nek tehát vagy az egyik vagy a másik ellensé­ges tömeget kell megtámadni, még mielőtt a kellő érintkezésbe jő egymással, különben a kö­rülkerítés veszélyének teszi ki magát. Mint­­ e­­­z­t­ő­l írják, a porosz főhadiszállás parancsára az ottani külvédműveken levő hiá­nyok gyorsan kijavíttatnak s a vár minden te­kintetben a többi porosz várak módjára r­endez­­tetik be. E czélból több porosz főmérnök és tü­zértiszt érkezett Metzbe s bizottság alakíttatott, mely az erődítési műveleteket vezetendi. Porosz­országban jelenleg két új vadász zászlóaljat szerveznek, melynek neve „lothringiai vadász­zászlóalj.“ Mindez oda mutat, hogy Bismarck gróf Metzet nem akarja többé a francziák ha­talmába visszabocsátani. Pest, november 25. (A központi bizottság) a közsé­gek rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgya­lását folytatta, a III. osztály által elfogadott szö­vegezés alapján elfogadta az utolsó fejezetig tár­gyalt részt. (A pénzügyi bizottság­ ma este bevégezte a cultus-minisztérium költségvetésé­nek tárgyalását. Jövő ülésén a kereskedelmi mi­nisztérium költségvetése tárgyalását kezdi meg. (A II. o­s­z­t­á­l­y) az irtványokról­ szóló törvényjavaslat tárgyalását folytatta és végezte be. Az 1. §. módosítása folytán a 2. §. elesett, a 3-ik maradt, a 4-ik.§. kimaradt, a többi marad a 14. §.-ig, ennek első bekezdése kimarad, a má­sodik bekezdése marad, a 3-ik következő szer­kezetet nyert: „2-or ha 1820 óta, Erdélyre nézve 1819 óta 1848. évi január 1-éig a volt földesur beleegye­zése nélkül történtek irtások, az irtványok az irtási költség megtérítése mellett visszaváltha­tók.“ — A többi marad. A 4-ik bekezdés kiha­gyatott, a többi §-ra nézve az eredeti szövege­zés maradt. Előadóvá Latinák Rudolf választatott. (A képviselőház III. osztálya köréből.) Elnök Bezerédy, helyettes jegyző Erdódy. Az úrbéri birtok rendezéséről szóló­­javaslat tárgyalása folytattatván, az igazságügyminiszter úr által a foglalásokra vonatkozó 10. és 11. §§-ok helyett készített új szerkezet lett bemutatva, mely az osztály részéről tett némi módosítással ekként fogadtatott el : 10. §. Az úrbéri állománynak a földesúri föl­dekből vagy a közös legelőből való foglalás által keletkezett minden nagyobbítása, nemkülönben annak az előbbi földesuraság által tett foglalás­ból származó kevesbítése ott, a­hol az úrbéri rendezés még meg nem történt, vagy a közösség a legelőre, erdőre vagy nádasra nézve a volt földesúr és a volt úrbéresek között még fennáll, az eddigi törvények szerint kezelendő, azonban a következő korlátok között: a) Az 1836. évi január 1-ig fennállott békés birtok se egyik, se másik részről meg nem tá­madható. b) A foglalások iránti kereset, habár az külön per útján indíttatott is meg, összefoglalandó az úrbéri rendezési, s illetőleg legelő vagy erdőel­­különzési perrel s ez utóbbival együttlegesen jön tárgyalás és bírói határozat alá. c) Ott, hol úrbéri rendezési, vagy legelő,avagy erdőelkülönzési per nincs folyamatban, sem pe­dig az a jelen törvényben meghatározott záros határidő alatt meg nem indíttatnék, a foglalásuk iránti kereset külön per utján csak annyiban ér­vényesíthető, a mennyiben a külön per 1859. év vége előtt már megindittatott. d) Az 1859. év vége óta történt foglalások tekintetében, addig, a mig a törvényes biróság azok felett érdemlegesen határozna, a birtokálla­pot ideiglenes fentartása az 1868. évi 54. t. sz. 93. §-nak i) pontja értelmében sommás uton eszközlendő. 11. §. A hol a volt földesur és a volt jobbá­gyok között a közösség a legelőre, erdőre és ná­dasra nézve megszűnt, ott a foglalások iránti kereset a magánjogi törvények hatálya alá esik. A 12., 13., 14., §§-okat az osztály bővebb megvitatás után változtatás nélkül elfogadta. A 15. §-ból az „és 11. §“ kihagyatott.

Next