Pesti Napló, 1870. november (21. évfolyam, 264-288. szám)
1870-11-26 / 285. szám
285. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő Bérmintetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Szombat, november 26.1870. 21. évi folyam. Hirdetmények dija: 5 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postám vagy Helyben, házhoz hordva Egész évre ... 22 írt. Félévre . . . U írt. Negyedévre ... 6 , 50 kr. Két hóra .... S „ 70 kr. Egy hóra . . . 1 „ 85 kr Nyilttér: 6 hasábos vetűsor 25 ujkv PEST, NOVEMBER 25. „Nem látom többé Európát* — igy panaszkodik Beust gróf October 12-dikén Chotek grófhoz intézett sürgönyében. És valóban, a 44. okmány, melyet a közös külügyminiszter a monarchia magatartásáról szemben a német-franczia háborúval a vörös könyvben közzé tesz, nem egyéb mint e siralmas panasznak a legnagyobb művészettel előadott folytonos variatiója. Egy uj Jeremiás Európa romjai fölött — ily szerepet vállalt magára Beust gróf azon percztől fogva, melyben a háború megindult. Ő maga azon helyes meggyőződésből indul ki, hogy az osztrák-magyar monarchiának nem lehet hivatása, sem isolában, sem kezdeményezőleg a béke helyreállítása körül föllépni, hogy speciális helyzete a monarchiát arra utalja, miszerint közvetítési actióba legfölebb egy másik nagy hatalom kísérőjéül vállalkozzék , hanem e meggyőződés nem arra bírja, hogy resignált nyugalommal várja be e csatlakozás lehetőségét, hanem majd jobbra, majd balra fordul, fűhez fához kapkod, majd Pétervárott,majd Londonban hallatva kérő szózatát, hogy az istenért, tegyenek már valamit, lépjen föl Oroszország, lépjen föl Angolország, adjanak kifejezést a békét sürgető európai közvéleménynek, állítsák lábra a semleges Európa tekintélyét, ne engedjék abdicálni az egész világrészt. Nem látom többé Európát — így tör ki végtére Beust gróf kebléből azon keserűség, melynek nyomára minden egyes sürgönyben akadhatunk. Nem tagadjuk, hogy Beust gróf magatartásában van valami nemes, humánus, van bizonyos rokonszenves vonás, de azért kételkedünk , hogy az osztrák-magyar külügyminiszternek csakugyan úgy kellett magát viselnie, mint azt Beust gróf tévé. Kiindulási pontját minden habozás nélkül magunkévá teszszük, azt tudniillik, hogy az osztrák-magyar kabinet egymagában nem léphetett a küzdő felek közé. A harczi események Sedan és Metz után oly fordulatot vettek, hogy egyes hatalom intervenciója nem kecsegtethette magát a sikernek leghalványabb reményével sem. Azután tekintetbe veendő az osztrák magyar birodalomnak speciális helyzete Poroszországgal szemben. Csak nehezen lett volna kikerülhető azon látszat, hogy a bécsi kabinet nem annyira az európai béke, mint az egyik vagy másik küzdő fél érdekében lép ki teljes semlegességéből. E kellemetlenségnek, hogy ne mondjuk, veszélynek, a monarchiát nem lehetett kitenni. Ennyiben tehát Beust grófnak tökéletesen igaza van, de nem további magatartásában. Ha igaz, hogy a monarchiának a küzdő felekkel szemben speciális helyzete volt, ha igaz továbbá, hogy a többi semleges hatalom épenségesen nem mutatott semmi kedvet a közvetítés megindítására , akkor Beust gróf a monarchia érdekében nem tehetett volna egyebet, mint nyugodt méltósággal félrevonulni, s várakozni azon perezre, melyben egyik-másik neutrális hatalom — a semlegességi liga értelmében — tudatja vele, hogy elszánta magát valamely közvetítő lépésre. Akkor azután hozzájárulhatott volna Beust gróf is, s kifejezést adhatott volna mindannak, ami szívét nyomta. E helyett a közös külügyminiszter csak úgy szórja a sürgönyöket, panaszkodik, érzelgősködik, fohászkodik , és mindezt — hiába! Sem Oroszország, sem Angolország nem hajlott Beust gróf szavára, de azért ő excellentiája nem hagy abba buzgalmában, mely minden esetre nagyobb becsületére válik az embernek, mint az államférfinak ! És mi az eredménye az ily magatartásnak? Látjuk, lépten-nyomon átjuk. Kibékítettük-e semlegességünkkel Bismarck grófot, s meggyőztük-e Francziaországot, hogy máskép nem tehettünk? Az észak-német kanczellár ma erősebben durczáskodik mint valaha, s meg vagyunk arról győződve, hogy az ideiglenes franczia kormány sem fogja jó néven venni Beust gróf magatartását. És ne mondja senki, hogy ez rendesen a semlegeseknek sorsa! Nem a semlegességet fogják az osztrák-magyar cakietnek szemére lobbantani, hanem azon magatartást, melyet e semlegességen belül elfoglalt. Mind Bismarck gróf, mind a franczia kormány Beust gróf diplomatiai működésében fog elegendő pontra akadni, melyet egyenesen az ő érdekei ellen intézettnek nézhet. Elég, hogy a semleges hatalmak egyikét sem tehettük barátunkká — az, hogy mindkettőjükben az ellenszenv, a harag vagy boszuság érzetét keltsük, az már teljesen fölösleges. Egyáltalán mi azt veszszük észre, hogy Beust gróf az erőt a sürgés-forgással, a méltóságot a versatilitással hiszi helyettesíthetőnek. Ez pedig igen nagy tévedés. És mivel a monarchia most oly állapotban van, hogy tartózkodnia kell minden bátrabb, kockáztató politikától, s és mivel Európában gyöngeségünket nem csak ismerik, hanem azt még sokkal nagyobb mérvben föltételezik, mint amilyen a valóságnak megfelel, a monarchiának magatartása nem lehet egyéb, mint a tartózkodásnak azon foka, mely az óvatosságot elválasztja a teljes tétlenségtől, a reservát az önlemondástól. Ezt eltalálni természetesen nem könnyű dolog, de hát ki tagadja, hogy Ausztria- Magyarország külpolitikájának vezetésére ép oly éles szem, mint szilárd kéz kell ? Az, hogy a monarchia külügyére minden gondolható alkalmat megragad, hogy szavát latba vesse, még nem jelent annyit, hogy az nyom is valamit. Mi haszna, ha a legügyesebben beszélünk is, ha a legfinomabb pointírozással látjuk el sürgönyeinket, midőn senki sem hallgat reájuk, sőt itt-ott azon veszélynek teszszük ki a monarchiát, hogy szavát kicsinyléssel fogadják ! Mi részünkről meg vagyunk győződve, hogy Beust gróf a franczia-német viszályban sokkal kevesebb sürgönynyel, sokkal kisebb ostentatióval elérhette volna azon eredményeket, melyekkel jelenleg dicsekedhetik. És e mellett nem exponálta volna sem a monarchiát, sem önmagát. Ne féljen ő excellentiája, nem fogják elfelejteni , hogy Ausztria-Magyarország is létezik! Ha kell, ha a helyzet csakugyan úgy parancsolja, majd eszébe fogjuk mi juttatni Európának, hogy reánk is reflectáljon. Ezk azon benyomások, melyeket Beust grófnak a háborúra vonatkozó sürgönyei bennünk keltettek. S végre még csak két megjegyzést. Beust gróf sürgönyei nagyobbára a porosz-franczia viszály azon időszakára vonatkoznak, midőn már a háború kitört. Mit csinált Beust gróf a háború kitörése előtt, midőn talán még lehetett eredménye az erélyes, őszinte közbelépésnek ? Az angol kék könyv igen sok sürgönye a st. jamesi cabinet ez irányban kifejtett működésére vonatkozik, miért nem tette ugyanezt Beust gróf? A delegátióknak gondoskodniok kell, hogy e mulasztás helyre pótoltassák. Ez első megjegyzésünk. A második ama jellemző tévedésekre vonatkozik, melyekben Beust gróf elejétől végig Oroszországra nézve magát ringatta. A közös hadügyér mindent Oroszországtól várt, s mindvégig ennek kezdeményezésére fektette a fősúlyt. És ezt nem úgy tette, mintha ez által csak pressiót akart volna gyakorolni Szt. Péter arra, hanem a legjobb hiszemben s a gyanúnak minden legcsekélyebb árnya nélkül. Sőt midőn már derengeni kezdett előtte a valóság, egész naivul panaszkodik, hogy Oroszország most már máskép beszél, mint azelőtt. Ma talán — ami Gorcsakoff herczeget illeti — ábrándjain mégis túladott már Beust gróf. De Choteknek missiója? Erről egészen hallgat a rózsaszínű krónika. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. III. Napoleon történetéből. Irta : KING BLAKE. (IX. Folytatás év vége.) (A számüzöttek száma; a plebiscitum; szavazás ostromállapot mellett; a mészárlás egyenes rendeletből történt-e; a diadal; az egyház megszenteli a történteket. A császár.) A szövetségesek tovább mentek. Decz. 9-bén egy rendelet jelent meg a hivatalos lapban, melynek értelmében mindazok, kik valaha egy titkos társaság tagjai voltak, száműzetésre ítéltettek. Minő nagy azok száma, kik Afrika sivatagaiban vagy Cayenneben elvesztek, az talán soha sem fog kiderülni, de még Bonaparte Lajos dicséneklője is megvallja, hogy a decz. 2-kár a következő néhány hétben 26,500-ra ment a száműzöttek száma. Ha csupán munkások vagy katonák lettek volna, akik így kiragadtattak a nemzeti élet bensejéből, néhány év talán elég leendett a hiány pótlására, de midőn 20— 30 ezer oly embert száműznek, akik a szabadság és becsületért mindent koczkára tettek, ez mély sebet vágott Francziaországon, s az ország évek hosszú során át megsínylette. Ismét más ezer és ezer a várak börtöneiben s a hadihajók aljában ült hónapokig, évekig fogva , és csupán azért, mert értelmességük és ennek segélyével környezetökre gyakorolt befolyásuk veszélyes lehet, az összeesküvőkre. Most itt volt a plebiscitum ideje. Csak igen vagy nemmel lehete válaszolni, s a rettenetes hatalom, melyet a belügyminisztérium gyakorolt, nem is engedett az iránt kétséget felmerülni, hogy a nép, mely ez iszonyú vasgépezet nyomása alatt négy év óta vallotta, hogy neki más nem kell, mint köztársaság, most ugyanezen nyomás alatt, ha szükséges leendett, térden állva vallotta volna, hogy egyedüli törvényhozója az, akit Morny úr ad nekik. De az Elysee férfiai most még e gépezet erejében sem bíztak és nem engedének szabad választást. 32 departement ostromállapotba helyeztetett a választás idejére. Ily körülmények közt a sajtó tehetett volna valamit, de csak Moray úr czéljaira szolgált most a sajtó. Még nemre szóló szavazatjegyeket sem volt szabad nyomatni s a szavazás alkalmával többeket elfogtak és bebörtönöztek, mert állítólag többeket tagadó szavazatjegyek beadására akartak rábeszélni. A katonaság sokkal előbb szavazott, és a szavazás eredménye közzététetett, hogy a közönség lássa, miszerint összeütközésbe jönne a hadsereggel, ha nem az elnök javára szavazna. Francziaország most már csak kétségbeesett, és e mellé kétes harczot kezdhetett volna zsarnokaival, ha nem áll feltétlenül az elnök pártjára. A nemzet aláveté magát a kényszernek. Midőn aztán megtörtént a szavazás, midőn majdnem 8 millió férfi igennel szavazott, megmondák Párisnak, hogy az, ki eddig életeik kedvencz tárgya volt, az most egyedüli törvényhozója egész Francziaországnak. Lajos herczeg ügyes volt a törvények szerkesztésében s a tiszta keleti önuralmat nagyon ügyesen tudta oly szavakba burkolni, melyek szabad európai államok politikai rendszereiből voltak véve. Morny és többi társai beleegyezésével meghozta a törvényt, hogy egyedül ő parancsol, s hogy Francziaország neki hódolni és fizetni köteles. Az összeesküvés sikere tehát a vérfürdő eredménye volt. Decz. 4-én délutáni 3 órakor az összeesküvés sikere reménytelen volt. Lajos herczeg és társai eltárolva állottak mindenkitől, de mihelyt a mészárlás után eltakariták a hullákat, Páris és egész Francziaország kezeikben volt. A ki a vérfürdőt látta, okvetlenül arra gondolt, ki abból hasznot húzott, s igy természetes volt a gyanítás, hogy e mészárlás Lajos herczegnél rendszeresen tervezve volt. Ez állítást azonban nem támogatja elég határozott bizonyíték és sokkal észszerűbb a feltevés, hogy a mészárlás a boulevardokon több eszműködő oknak volt eredménye. Az elnök decz. 2. és 4-ke között nagyon határozatlan volt és jól tudta, hogy veszélyben forog. Lovasságot tartott maga mellett, hogy szükség esetén futását fedezze. Kedélyállapotát azonban legjobban jellemzi az, minő állást foglalt el a hadsereg irányában. 50,000 francot küldött Fleury által a csapatoknak, a demagógia hős legyőzőinek. Eleinte azt mondta, hogy majd ő áll élére a csapatoknak s ő vezeti majd az ellenség ellen; később azonban habozni kezdett és maga helyett pénzt küldött. A csapatok szívesebben is fogadták ezt. Miggy Lajos herczeg minden reményét a seregbe helyező, nagybátyja, Jerome teljesen elvesztő lélekjelenlétét; levelet tett közzé, melyben kifejezi aggodalmait és kijelenti, hogy noha az elnökkel decz. 2 d án nyilvános helyen megjelent, ő mégis ártatlan az egész összeesküvésben. Mint mondják, fia (kit most Napoleon hg név alatt ismernek), erősen rászallta az elnök eljárását. Napoleon herczegnek elég oka volt az általános zavarban mentegetni magát, de az elnökre nézve nem lehet nagyon megnyugtató látni, miként vonják el magukat a Bonaparte herczegek az ő ügyétől. Maupas erőteljes ember volt, de e napok izgatottsága annyira hatott rá, hogy épen a legválságosabb pillanatban leroskadt a behatás alatt, s decz. 2. és 4-ke között beteg volt. Ez mind oly jel volt, melytől az Elysée szövetségesei megijedtek. A franczia hadseregben nincsen meg az a társadalmi különbség a tisztek és a legénység között, mely pedig eddigelé leghathatósabb ellenszere a vad ijedelemnek. A francziákoknál minden külbefolyás villámként átjár mindenkit és felvillanyozza az egész tömeget. A vad ijedelem a hadseregekben rendesen alulról veszi eredetét. Most felülről látszott jönni. A katonaság, a tábornokok készen voltak s mégsem történt semmi. A tábornokoknak végre be kelle látniok, hogy felül ingadoznak, haboznak, s mivel e tétlenség egy egész délelőtt tartott, joggal fel lehete tenniök, hogy az összeesküvés támogatás hiánya miatt meghiúsult, s most eszükbe jutott a roppant veszély, mely őket is fenyegeti, ha mindez áll. Mihelyt az izgatottság a vezéreknél ily fokot ért el, csakhamar átment a csapatokra is, melyek épen azért voltak izgatottak, mert az egészről semmit sem tudtak. Végre megjött a parancs s a katonák most vakon rohantak a védtelen népre. Lajos herczeg tehát nem rendelte el a kíméletlen mészárlást, de minden esetre oka volt társaival egyetemben. Először ők szították a katonák dühét a párisiak ellen, ők inditak a torlaszok ellen és ott feszült várakozásban tartották őket, mely izgatottságukat csak növelte és oly sokra vitte, hogy a katonák azután semmit sem tekintettek. S az egyének, kik kezeiket igy beszennyezék vérrel, elvették jutalmukat is. Napoleon Lajos, Morny, Fleury, Maupas, Magnan és Persigny még mindnyájan élnek (1863), s mindenki láthatja birtokukban Francziaország közkincseit. Játékosok, vén játékosok voltak, kiknek már nem igen lett volna bátorságuk a játékra, ha egy ifjú nem sürgeti, nógatja őket. S ők engedtek ; ők tettek; nem sokat tettek ők koczkára és sokat nyertek. Megnyerték Francziaországot és kifoszták; elvették szabadságát, elvették pénzét s ezt megtarták. Királyok és államférfiak helyét foglalák el, és a nagy nemzettel Európa szeme láttára úgy bántak, a mint nekik tetszett. A szabadság ellenei örültek rajta. S mindezt az a Napoleon Lajos tévé, ki 1848. decz. 20-án ezen esküt mondá: „Isten és a nemzetgyűlés által képviselt franczia nemzet előtt esküszöm, hogy a democraticus oszthatlan köztársaság iránt hű maradok és minden kötelességet teljesíteni fogok, melyet az alkotmány reám ró.“ S aztán hozzá téve: „Én mindazokat a haza ellenségeinek fogom tekinteni, akik azt, amit Francziaország épített, törvénytelen eszközökkel meg akarják változtatni.“ Akkor sok férfi és sok millió nő meg volt győződve, hogy a papok kezeibe van letéve az jog és igazság, ítélni a felett, mi jó és mi rész. És ime decz' 2-a után a 13 dik napon az ősi tisztes oszlopcsarnokok alatt teljes egyházi díszben püspökök, apátok és közpapok álltak és várták a férfiút, ki általuk akarta megszenteltetni tetteit. Ahol Francziaország királyai térdeltek, most letérdelt a Strassburgban, Boulogneban szerepelt összeesküvők fáradhatlan feje és körülötte társai. A mint a szép társaság bevonult és helyet foglalt, az isteni tisztelet kezdetét véve, ezerek füle hallatára elzengték a dicséneket, melynek milliók hálaérzelmeit kell vala tolmácsolnia s a papok kara eléneklé: Domine, Salvum fac Ludovicum Napoleonem. Uram áldd meg Napoleon Lajost, így feleltek a Notre-Dame-ban a kérdésre, melyet ő a papokhoz, a jónak és rosznak megkülönböztetőihez intézett. A következő év deczember havában az államrendszeren a valóságnak megfelelőleg egy kis változást tettek s a köztársaság elnöke franczia császár lett e czimen: III. Napóleon, isten kegyelméből és a nép akaratából a francziák császárja. Az absolut demokratiától való félelem dönté Francziaországot a császárságba, mert ott is azt lárták, hogy az absolut demokratia korlátolja az egyéni szabadságot. De jóllehet,Francziaország elveszti szabadságát, mégsem szabad képzelnünk, hogy a köztársaság romjain az oroszhoz hasonló császárság alakult. Ott az uralkodó minden alattvalóját kényszerítheti, hogy neki szolgáljon. Francziaországban az értelmesebbek elhatározták, hogy távol maradnak a kormánytól s ha egyikök elcsábíttatni engedé magát a kormány közébe lépni, volt társai megvetéssel tekintenek reá. Csak alkalomra vártak, hogy felléphessenek az uj császár és császárné ellen. Pest, november 25. Az orosz conflictus ügyében a félhivatalos bécsi „C.W.“ a következő közleményt hozza: „Épen most érkezett híreks érint, fájdalom, igen kétséges, hogy a szentpétervári kabinet módosítaná azon lépését, melyet Gorcsakov herczeg sürgönye oly sajnálatos módon bejelentett.“ Ez officiosus közlemény azt sejteti, hogy az orosz birodalmi kanczellár Beust grófnak 16-án kelt sürgönyére nem kielégítő, talán kihívó választ küldött Bécsbe. Londoni hírek pedig oda mutatnak, hogy Granville lord sem kapott barátságosabb választ utolsó sürgönyére s ott komolyabb rendszabályok szükségét érezik. Innen magyarázható ki azon hír, hogy a kabinet négy tagja — közöttük maga Gladstone — letette volna tárczáját. E négy államférfin a minden áron békét kivánó párthoz tartozik, s így kiválásuk a kormányból biztos jele annak, hogy Anglia nagy hatalmi méltóságát, s a keleten levő élet érdekeit szükség esetén fegyverhatalommal is megóvni kész. Bármennyire fájlalná az európai világ, ha komolyan számításba kellene venni az Oroszországgal való háború lehetőségét, mégis el kell fogadnia azt, ha a szt. pétervári kormány minden áron provokálja. A nyugati hatalmak között levő érdeksolidaritásnak, mely az ötvenes évek elején oly eclatáns módon nyilatkozott, újólag érvényre kell emelkednie, és mivel jelenleg Francziaország egy vészes háború labyrintjába van bonyolítva, Angliának kötelessége, hogy jó példával menjen elő s az európai, főleg a keleteurópai államokról az orosz alpnyomást leemelni segítse, mely végenyészettel fenyegeti őket, s melynek hatását az angolok sem csekély mérvben fognák érezni. Úgy látszik, Anglia teljes nagyságában fölfogta hivatását, s ha a kabinetválság még a parlament összeülése előtt beállana, Anglia igen komoly elhatározásainak előhírnökéül lehetne tekinteni. A St. Pétervárról érkezett válaszszal áll öszszefüggésben a bécsi lapok azon híre is, hogy Beust gróf a delegátiók ülésezésének daczára holnap Bécsbe tér vissza. Az osztrák-magyar kormány határozott föllépését mindenesetre sikeresebbé teendi azon körülmény, ha az angol kabinetválságból oly kormány kerülne ki, mely az ügy teljes horderejét fölfogni és méltányolni képes. A harcztérről ma sem érkezett fontosabb hír. Hol van a Loire-hadsereg ? Mit akar ? Hova iparkodik jutni ? mindezen kérdésekre hasztalan kérünk választ. Csak az látszik valószínűnek, hogy oldalmozdulata annyiban sikerült, amenynyiben Bourbaki tábornok északról jövő hadtestével egyesülhetett, mit abból következtethetni, hogy Bourbaki Toursba érkezett. E közben a német hadak kétfelől iparkodnak a franczia csapatokat körülvenni. A mecklenburgi nagyherczeg seregei az egyik oldalon Chartrest már jóval elhagyták s hír szerint Nogent le Rotrou-t (Eure et Loire dep.) megszállották. Frigyes Károly hadtestei pedig a másik oldalon haladnak előre és Montargisban (Loire dep., öt mértföldnyire Orleanshoz) vannak. A franczia seregnek tehát vagy az egyik vagy a másik ellenséges tömeget kell megtámadni, még mielőtt a kellő érintkezésbe jő egymással, különben a körülkerítés veszélyének teszi ki magát. Mint eztől írják, a porosz főhadiszállás parancsára az ottani külvédműveken levő hiányok gyorsan kijavíttatnak s a vár minden tekintetben a többi porosz várak módjára rendeztetik be. E czélból több porosz főmérnök és tüzértiszt érkezett Metzbe s bizottság alakíttatott, mely az erődítési műveleteket vezetendi. Poroszországban jelenleg két új vadász zászlóaljat szerveznek, melynek neve „lothringiai vadászzászlóalj.“ Mindez oda mutat, hogy Bismarck gróf Metzet nem akarja többé a francziák hatalmába visszabocsátani. Pest, november 25. (A központi bizottság) a községek rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását folytatta, a III. osztály által elfogadott szövegezés alapján elfogadta az utolsó fejezetig tárgyalt részt. (A pénzügyi bizottság ma este bevégezte a cultus-minisztérium költségvetésének tárgyalását. Jövő ülésén a kereskedelmi minisztérium költségvetése tárgyalását kezdi meg. (A II. osztály) az irtványokról szóló törvényjavaslat tárgyalását folytatta és végezte be. Az 1. §. módosítása folytán a 2. §. elesett, a 3-ik maradt, a 4-ik.§. kimaradt, a többi marad a 14. §.-ig, ennek első bekezdése kimarad, a második bekezdése marad, a 3-ik következő szerkezetet nyert: „2-or ha 1820 óta, Erdélyre nézve 1819 óta 1848. évi január 1-éig a volt földesur beleegyezése nélkül történtek irtások, az irtványok az irtási költség megtérítése mellett visszaválthatók.“ — A többi marad. A 4-ik bekezdés kihagyatott, a többi §-ra nézve az eredeti szövegezés maradt. Előadóvá Latinák Rudolf választatott. (A képviselőház III. osztálya köréből.) Elnök Bezerédy, helyettes jegyző Erdódy. Az úrbéri birtok rendezéséről szólójavaslat tárgyalása folytattatván, az igazságügyminiszter úr által a foglalásokra vonatkozó 10. és 11. §§-ok helyett készített új szerkezet lett bemutatva, mely az osztály részéről tett némi módosítással ekként fogadtatott el : 10. §. Az úrbéri állománynak a földesúri földekből vagy a közös legelőből való foglalás által keletkezett minden nagyobbítása, nemkülönben annak az előbbi földesuraság által tett foglalásból származó kevesbítése ott, ahol az úrbéri rendezés még meg nem történt, vagy a közösség a legelőre, erdőre vagy nádasra nézve a volt földesúr és a volt úrbéresek között még fennáll, az eddigi törvények szerint kezelendő, azonban a következő korlátok között: a) Az 1836. évi január 1-ig fennállott békés birtok se egyik, se másik részről meg nem támadható. b) A foglalások iránti kereset, habár az külön per útján indíttatott is meg, összefoglalandó az úrbéri rendezési, s illetőleg legelő vagy erdőelkülönzési perrel s ez utóbbival együttlegesen jön tárgyalás és bírói határozat alá. c) Ott, hol úrbéri rendezési, vagy legelő,avagy erdőelkülönzési per nincs folyamatban, sem pedig az a jelen törvényben meghatározott záros határidő alatt meg nem indíttatnék, a foglalásuk iránti kereset külön per utján csak annyiban érvényesíthető, a mennyiben a külön per 1859. év vége előtt már megindittatott. d) Az 1859. év vége óta történt foglalások tekintetében, addig, a mig a törvényes biróság azok felett érdemlegesen határozna, a birtokállapot ideiglenes fentartása az 1868. évi 54. t. sz. 93. §-nak i) pontja értelmében sommás uton eszközlendő. 11. §. A hol a volt földesur és a volt jobbágyok között a közösség a legelőre, erdőre és nádasra nézve megszűnt, ott a foglalások iránti kereset a magánjogi törvények hatálya alá esik. A 12., 13., 14., §§-okat az osztály bővebb megvitatás után változtatás nélkül elfogadta. A 15. §-ból az „és 11. §“ kihagyatott.