Pesti Napló, 1871. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1871-01-12 / 9. szám

Csütörtök, január 12.1871. 9. szám. 22. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. szára földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6 , 60 kr. Két hóra .... 3 , 70 kr­ Egy hóra . . . 1 , 85 kr Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 5 hasábos petitsor 25 ujkr. PEST, JANUÁR 12. Többször volt alkalmunk hangsúlyoz­ni, hogy a francziuikra nézve a katonai helyzet súlypontja nem Párisban, hanem ama hadseregben fekszik, mely mind szá­mára mind szervezetére nézve első helyet foglal el az újonnan alakított franczia h­an­dák között s melytől Páris egyedül vár­hatja fölmentését. A német fővezénylet e hadseregre irányozza tehát legtöbb fi­gyelmét s minden áron ezt iparkodik a franczia fővárostól minél nagyobb távol­ságban tartani. Tann expeditiója Orleans ellen nov. első felében, később a mecklen­­bourgi nagyh­erczeg még később Frigyes Károly herczeg műveletei mind ide irá­nyultak. A napokban a németek a franczi­­ákkal egyidőben ismét megkezdék offensiv műveleteiket s Le Mans felé vonultak, hol Chanzy tábornok hadai előretolt had­állásokban álltak. Több nap óta folyt a küzdelem s a németek naponta több tért nyertek, mig 10-én Le Mans északkeleti részén a városhoz alig egy-két mértföld­­nyi távolságban támadták meg a francziá­­kat, s hat órai véres h­arcz után visszavo­nulásra kényszeríték őket. Úgy látszik, a francziákk­a­­­lA mértföldnyire levő com­b­i táborra húzódtak, hol a napokban min­den esetre nagy csata várható. Chancy tábornok ugyanazon hibát követte el, mint Paladine nov­ végén és dec. elején, túlságosan szétszórta erőit. Ha nagyobb csatát találna veszteni, úgy Páris felmen­tésének reményéről ez idő szerint le kell mondanunk. Páris bombázása még eddig nem sok sikerre vezetett. Mint 3-án kelt ballonle­velek jelentik, a bombázás az erődökben igen csekély kárt tett. Az embervesztesé­gek egészen jelentéktelenek, St.-Denis la­kói falragaszok útján felhivattak, hogy az ágyúzás miatt Párisba költözködjenek, de e felhívásnak nem tettek eleget, mert ott­hon is elegendő biztonságban érezék ma­gukat. Azonban az ostromolt városnak a hidegtől kell sokat szenvednie. A hideg és szükség folytán a halálozás igen nagy. 10-én a bombázást a köd miatt c­aklany­hán folytaták. Újabb berlini hírek ma is arról szólnak, hogy Páris capitulatiójá­­nak előestéjén állunk. A keleti csatatérről fontos hír érkezik. Az Elsass ezen részén álló szétszórt s összesen körülbelől 60—70,000 főre te­hető porosz seregekből egy nagyszerű keleti hadsereg fog alakíttatni, mely kü­lön főparancsnoksággal birand. Werder letétetik, azaz közönséges tábornok lesz, míg főparancsnokká Manteuffel ne­veztetnék ki, kinek helyét Goeben tábor­nok, a 8. hadtest eddigi parancsnoka foglalja el. A villersexeli csata úgy lát­szik nem volt oly döntő, mint első pilla­natra látszott. A francziák legalább nem mondják, hogy az általa nyerhetett nagy­szerű stratégiai előnyöket kizsákmányol­ták volna. Politikai eseményekben e hét fölötte szegény. A conferenczia újólag el­­napoltatása képezi legfőbb mozzanatát. Mint a „Corr. Havas“ írja, megnyitása azért halasztatott el, hogy Jules Favre­­n­a­k részvéte, ki a porosz útlevelet már megkapta, lehetővé váljék. A rumén fejedelem még mindig nem mondott le magasröptű terveiről. Egy bukaresti magánsürgöny szerint több ide­gen consul előtt keservesen panaszkodott a felett, hogy a hatalmak mindnyájan visszautalták előterjesztéseit, pedig nem­sokára be fogják majd látni, milyen ala­posak és jogosultak voltak. Úgy látszik a fejedelem saját trónját félti, s a felve­tett kérdés csak villámhárító akart lenni, mely a feje felett összetoluló vihart a por­tára s a szomszéd államokra akarná leve­zetni. Úgy látszik,a fejedelem uralkodásá­nak napjai meg vannak számlálva. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Egy csókért. — Capendu regénye. — (Francziából.) (19. Folyt.) XVIII. A tengeri kaland. — Most folytatom elbeszélésemet — szólt sir Williams rövid szünet után. Mondtam már, hogy Baselt elhagyva, írtam Tonynak hogy jöjjön utánam Párisba. Alig meg­érkezve, minden zugában felkutattam a nagy várost. Egy hét lefolyta után meggyőződtem ke­resésem hiábavalóságáról. Sandoval herczeg és sógornője nem érintették Francziaországot. Hova mentek ? Ez volt a megoldandó kérdés. Talán Spanyolországba?Elhatároztam hogy rög­tön odaindulok. Indulásom előestéjén Tony megérkezett. Ör­vendtem látásán. — Tony, — mondtam — más időre kell kéj­­utazásunkat tenni. Én, jelenleg legalább, kibé­kültem az élettel. — Mylord, őszintén beszél ? — kiáltó a de­­rék fiú. — Őszintén. — Az ég áldja meg! — Hogyan, Tony, nem volna több kedved az öngyilkosságra ? — De sohasem volt mylord. — Hogyan? — Régóta aggódva követem ama betegség ha­ladását, melytől mylord most meggyógyult. — Ah, tehát orvos vagy Tony. — Nem, mylord , csak hogy tudom, miszerint az ellent­mondás a szerelemre nézve az, mi a ka­lapács a szegnek. Ha megpróbáltam volna my­­lordo­t szándékától elfordítani, bizonyára még Londonban ölte volna meg magát. — Az hihető, Tony. — Míg mylord nézeteit elfogadva és oly ön­gyilkossági módot ajánlva, mely bizonyos idő­haladékot kívánt, reményem lehetett, hogy ez idő lefolyása alatt, mylord találkozhatik valami körülmény­nyel, mely meggyógyíthatja és esz­memenetét megváltoztathatja. —És reményed betelj­esül tizony.Neked köszö­nöm életemet és minthogy e naptól fogva többé nem vagy szolgám, hanem meghittem, tudatni akarom veled mi történt távollétedben. S avval, kedves Róbertem, hűségesen elbe­széltem a szolgák e mintaképének, utazásom minden eseteit, s az indokokat melyek a her­­czegnő iránt szerelmemet kisérik. Midőn befe­jeztem, Tony hosszan elgondolkozok. — Mylord, megvan-e győződve, hogy e hölgy n­em érintette Párist?— kérdi tőlem. — Kétségtelenül, Tony! — Mylord küldött a rendőrhivatalba ? — Magam mentem oda. — Látta a lajstromokat, melyeken minden idegen neve fel van írva? — Láttam. — A herczeg neve nem volt ott ? — Nem volt. — Sandoval herczegnek Spanyolországban vannak rokonai, talán maga is oda ment ? — Már erre gondolok. — Meglehet, hogy Amerikába szállt, hogy Brasiliába térjen vissza. — E feltevések mind lehetségesek, Tony. — Mylord határozott már valamit ? — Spanyolországba akartam menni. — Mylord megengedi, hogy én is véleményt mondjak ? — Kétségtelenül, beszélj. —■ Genuába kell utaznunk. .. — Genuába? — Igen. A yacht kétségtelenül megérkezett. Aztán ? — Tengeren előbb Barcellónába megyünk, aztán Gibraltárba, Cadixba, Lissabonba, egy­szóval a félsziget minden nagy kikötőjébe. E városok mindegyikében értelmes szolgát ha­gyunk, kit avval bizunk meg, hogy a herczeg netalán érkezéséről értesítsen. A herczeget mondom, mert nem hiszem, hogy újból a her­­czegnő ő kegyelmességétől elvált volna. — Én is azt hiszem. — Ha utazásunk a spanyol­­kikötőkbe hiába való, ismét Francziaországba megyünk s onnét Angliába. Midőn azután konstatáltuk,­ hogy a herczeg nem szállt hajóra, biztosak leszünk benne, hogy Európában maradt, s akkor kutatásaink köny­­nyebbek lesznek. Azon esetben ha keresztez­nénk, midőn ő Braziliába tér vissza, küldötteink értesíteni fognak.Ez egyszerű­ idő, és pénz kér­dése. — A mi semmi, Tony. — Mylord, helyesli tehát tervemet ? •— Teljesen.­­— Akkor rögtön indulok. Mylord előtt leszek Genuába, s elő fogom készíttetni a yachtot. Tony még az­nap Olaszországba sietett, én követem. A postakocsiból hajóm fedélzetére szálltam és magam kormányoztam az induláskor. Két nappal később a legirtóztatósabb időben Bar­­cellonába értünk­, sem a herczeg, sem a her­­czegnő nem járt itt, ott hagytam a szükséges ér­tesítésekkel egy szolgát és ismét tovább vitor­láztam. Palos foka magaslatán egy nyugati szélcsapás ért, mely a gibraltári szoros felé vetett. E kikötő felé irányultam magam is, az elemek tehát ked­veztek. Minél inkább közeledtünk az afrikai partok felé, ennél nagyobb lett a szél ereje. A yaeht két víz közt úszott. Semmi komolyabb eset azonban nem tartóz­tató fel­hajózásunkat. Nap lehunytakor a majom­hegységet pillanták meg. Balra a gibraltári csú­csot kell kerülnünk, hogy a révbe jussunk. Magam kormányoztam a veszély pillanatá­ban, szeretem a főnöki tisztet betölteni. A szél erősen fújt. Éjjel sűrű köd szállt le hirtelen. Alig vehettük észre a világító tornyot. A hajósok ket­tőzött erélylyel küzdtek a vihar s a fáradság el­len. Mind hiába. A szél s az ár nyílsebességgel sodrott magával. Tengerbe reméltem menekülhetni, de erre be kellett volna várni a reggelt, mert a kikötő megközelítése éjjel lehetetlen. Semmi tűz sem jelölte a partot. Meg kell­ kísértenünk valami parti kikötést ez átkozott szorosban, midőn a nyugati szél a tenger felé hajtott. Hajóm jóságába és hajósaim ügyességébe bízva, koc­káztattam a kísérletet. Ismétlem, Róbert, hogy két ölnyire maga előtt már nem látott az­ember semmit. Ily értelemben osztom ki a parancsot. Azon pillanatban azonban, midőn a vitorlákat igazi­­ták a yacht előrésze felől jajkiáltás hallatszik. — Hajó ütközött a kormányszélbe ! Csakugyan egy fekete tömeg, világi­ pontok­kal kiemelkedett az éjből és nemsokára egy gőz­hajó tüzére ismerek, mely a szél ellen küzd. Hi­­hetetlen gyorsasággal siettünk felé. A kormányos rudjával jelt adott, ezáltal re­mélve kikerülhetni a veszélyt, de már késő volt.............. A két hajó összeütközött..... Yachtom[az összecsapás egész súlya alatt szen­vedi. Ijesztő recsegés hallatszott hajóorrtól a végig, árbocz tetőtől fedélzet talpig. Egy meg­rendült árbocz súlyosan ledőlt. A yacht lábunk alatt sülyedezni kezdett. Egy irtózta­tó hullámdagály végkép befejezte, mit a gőzhajó csak három negyedrészben tehe­tett. Előre rohantam................ E perezben erőszakos idegmozdulatot érzek fejemben, nehány lépést előre tevék, s azután az ár által elragadtatom. XX. A hajós. — Yachtja tehát hajótörést] szenvedt? — kér­­dé Róbert. — Mindenestül elveszett, — felesé­gí­ Wil­liams. — Három perc­ elegendő volt a baleset kivitelére. — És ön ? — Midőn ismét feleszméltem, fekvő helyzet­ben voltam, de nem tudtam megmozdulni. A fáj­dalom által egészen megtöretve voltam. Sir Williams megállapodott. E mozzanattól fogva — mondó — elbeszélé­sem világosabbá váland az eddiginél, mert nem fogom többé elmondani, el fogom olvasni. — Olvasni? — kérdé a törzskari lovaspa­rancsnok, — ön tehát megírta e történetet? — Igenis, mert egyéb mániák közt még az is bánt, még pedig igen gyakran, hogy emlékira­tokat írjak. Az emlékiratok játékszerei annak a ki irja, az ember játszik emlékeivel, midőn min­­­den oldalról megforgatja őket, csak úgy mint a macska ki egy papirosgolyóval hangzuz. — Az emlékiratok — mondá Róbert — még­is hasznosak. — Igen, ha hazudnak, — Ah! Williams. (Folyt, köv.) Pest, január 12. (Lónyay Menyhért Flórenczben.) Lónyay közös pénzügyminiszter úr flórenczi küldetésének a félhivatalos „Economista d’ Ita­lia“ hosszabb czikket szentel. Előbb magát a küldetés czélját, a birodalom régi olasz össze­köttetéseiből származó pénzügyi viszonyok le­bonyolításának történetét adja elő, azután így szól: Lónyay úr itt a legbarátságosabb fogad­tatásra talált, s mind Venusta, mind Sella a leg­nagyobb előzékenységben részesíték őt. Kor­mányunk a kiengesztelődés szellemétől lelke­sítve, s hogy bebizonyítsa, mily sokat ad arra, hogy az osztrák-magyar monarchiával a baráti viszonyokat fenntartsa, részéről minden lehe­tőt megten, hogy az eddig tárgyalt kérdésekben teljes megegyezést hozzon létre. Lónyay és Sella az egyezmény főpontjait megállapiták s csak még a formakérdés maradt hátra. Mindkét részről engedmények létettek s Sellannak az is sikerült, hogy Rafael híres Madonna del Granduca-ja a Piris képtárban Olaszországnak megmarad, no­ha a Lothringen-ház tulajdonkép visszaköve­telte azt. A depossedált olasz fejdelmek minden igényeit békésen kiegyenlítették. Az olasz kor­mány a kötött szerződés alapján néhány millió­val adós marad s Lónyai az adóság közeli tör­lesztését óhajtá, mi azonban az olasz pénzügyek állapota folytán lehetetlen. Ezen néhány év óta függő kérdések megoldása ama baráti viszonyo­kat melyek Olaszország s Ausztria közt már léteznek, még inkább megerősitendi s szorosab­bá teendi s Lónyay küldetése hozzá fog járulni ahhoz, hogy ama két államot minél közelebb hozza egymáshoz, melyek természeti fekvésök által arra hivatvák, hogy az anyagi és erkölcsi haladásban szövetségesek legyenek.“ Prim temetéséhez. Madrid jan. 2. (A „Daily News“ levele.) Prim tick holtteste szombaton balzamásztatott be és vasárnap (új­évkor) vitetett nagy pompával az atocha-tem­­plomba. Daczára a Spanyolországban felette rit­ka nagy hidegnek — az egész város talpon volt. A hó vastag rétegben bob­ta a földet. A holttest há­rom koporsóba záratott: az első ólom, a második mahagonyfa, a harmadik, gazdagon feldíszített bronz. A nyitott koporsó fedő mellett, egy üveg táblán át, az elhunyt alakja valt látható. Voná­sai kevésbé változtak el. Holnapig marad úgy kitéve az atochai templomban, s a polgárok ez­­rivel özönlenek megnézésére, hogy ama férfiú­nak megadják a végtiszteletet, kinek az ország annyit köszön, s a kit politikai ellenségei öltek meg. Minden a legnagyobb rendben folyt. A nép bánkódni látszott és hangos, szenvedélyes át­kokkal halmozta el a gyilkosokat. A templo­mokban a­z összes clerus tarta meg a halotti is­teni tiszteletet; a katonai díszlövések után a tö­meg békésen szétoszott. Ma érkezett a király Madridba és már is a cortes gyűlésbe ment, hogy az alkotmányra es­küt tegyen. Minthogy a szertartásnak már csak posta fordultával lesz vége, annak leírását hol­napra kell hagynunk. A király fogadtatása igen lelkesedett volt. Hogyan étkezik Páris ? Charles Mouselettől a párisi „Monde illustré“-­­ ben egy kedves, humorteljes czikk jelent meg, mely bizonysága annak, hogy a párisiak, szen­vedéseik közepette még mindig tudnak nevetni és él­relni. A czikk így hangzik : „Szomorú ebéd, elég silány, elég sovány. Vá­ratlan böjt, mely keserű emléket fog hagyni a kortársak gyomrában. Azonban egy lapot képez történetünkben, és nekem, talán inkább mint másnak, jogom van néhány sort írni e lapra. Ma kegyetlenül­­lakolok ingenességemért.“ „Bűnhődöm ott, a­hol vétkeztem, fájdalom! Őh zamatos levesek, pompás halak, illatos va­dak, ízletes vetemények, gömbölyű szárnyasok, hová tüntetek oly gyorsan ! Nyolcz nap óta a legkülönösebb terményekkel táplálkozom, már lóhúsra sem szabad gondolnom , hanem a sza­­márhúsig sülyedtem. A legvalószínütlenebb dol­gokat eszem, oly maradékokból készitve, me­lyeknek nincs nevök egy polgári szakácskönyv­ben sem.“ „Eléggé meg van-e már boszulva egykori meg­vetésem irántatok, szerény házinyulak. Esti alá­zatos borjuk a sorompóknál, mennyit adnék ma egy olyan „pórias“ kis ételért, melyet nem kí­méltem meg mindig gúnyomtól! De már késő! Örök szava a forradalmaknak! „Emlékeztek-e azon darabra, melyben Robert Macaire és Bertrand kérdik Péter pinczértől, mit adhatna nekik reggelire : Péter a legnagyobb szolgálatkészséggel egymásután ajánlja nekik az emeletteket, coteletteket stb. Robert Macaire, miután komoly figyelemmel végighallgatta, vég­re azt mondja neki : „Ám adjon nekünk két soll­­ért árnyéres sajtot.“ „Az egész közönség hahotára fakadt ezen váratlan sülyedésre, mert a grnyéres sajt akkor utolsó fokát jelentette a szerénységnek, és első fokát a szűkölködésnek. „Mennyire megváltoztak az idők ! Ma Robert Macaire elkényeztetett ingeneznek tűnnék föl. Imént egy igen ismert bűvészszel találkoztam. — Csinálja meg nekem egyik legközönségesebb mutatványát, mondom neki. — Szívesen, me­lyiket ? — Egy emelettel a kalapban. Bűvészem szó nélkül elillant. Tehát annyira jutottunk, hogy egy tojást ritkaságnak kell tekintenünk és visz­­szagondolnunk, hogyan nézett ki hajdan a sar­­dina. A tengeri rák olyan meséssé vált, mint az apocalypsisbeli állat.A pudding már a művészetek tárgyai közé tartozik.Néhány polgár,hosszú,kínos küzdelm­ek után elszánta magát, és megették ausztráliai papagályaikat, nyársra tették csízei­ket, kirántották arany halaikat és szalonával tűzték evetjeiket. „Kemény szükség! Azután az állatseregi etek­­re és a füvészkertre került a sor. „E pillanatban, hogy mindent kivalljak, gyom­rom néhány kellemes meglepetésben részesült: Bignonnál kangurut, Brébantnál tibeti kecskét, Dinochannál majmot ettem. Ezen magasabb rendből leszálltam a leggya­lázatosabb nyalánkságok régióiba. Tegnap este, egy barátommal ebédelve, egy darab öszvér sülttel birkóztam meg. Az öszvér még hagyján, mormogám felsóhajtva, de mi lesz azután ? — Bab! kiáltott fel barátom, egyike a legnagyobb optimistáknak, úgy fog tenni mint az egész vi­lág, macskát és patkányt fog enni. „Ettől undorodom! Miért ? felelt barátom, ez csak előítélet. Bordeuxban magam nem egyszer ettem patkányt, mit az ottani hajósok főzelékkel, sóval és jó adag borssal ízletesen elkészíttettek. Az n­em csak jó, hanem pompás, felséges volt. „Én kétkedve mosolyogtam. Nem bánom hát mondám, megeszem a macskát — és a patkányt is, de hát azután ? Azután hátra van még a kutya. Soha! kiáltok fel undorral. Egy pillana­tig mindketten­ hallgattunk. Szerencsétlen Páris! mondám, midőn elváltam barátomtól. KÜLÖNFÉLÉK. Pest, jan. 12. (Személyi hirek.) József főherczeg, Co­burg Ágost és Fülöp herczegek kíséretében teg­nap este 7 órakor Salgó-Tarjánból Pestre érke­zett. — Gróf Schweinitz porosz vezérőrnagy és az észak-német szövetség követe a bécsi udvar­nál, tegnap este Bécsből gyorsvonaton Pestre érkezett. (A tegnap esti bécsi gyorsvonat­ a nagy hóesés miatt ismét elkésett és csak éji 12 órakor érkezett Pestre. (K e g y a­d o m á n­y.) Gr. Károlyi Alajos úr a pesvárosi szegények között leendő kiosztás végett 150 frtot, tűzifára pedig ugyanazok szá­mára 200 frtot tett le Pest városa főkapitánya Thaisz Elek ur kezeihez. (Távirászok kinevezése.) A m. kir. földművelés, ipar- és kereskedelmi miniszter Dimcoglic János, Crnobrat Gusztáv, Ureskovic Imre, Bistyák Ferencz, Rodenbach Ferencz, Ka­locsa Győző, Székely Elek, Detrich Mór, Kati­­neán Sándor, Magyarevics Ljubomir, Mathesius János, Nedics Mihály, Balian Axentie, Ambrus Gergely, Zárics János, Gál Lajos, Farchescu Jó­zsef, Petry János, Raduly János, Dzida Mihály Kuibus János, Strazinger Emil, Gergely István, Csép János, Csipkés Endre távirász-gyakorno­­kokat és Schmitt Manó m. k. mellék­állomás-ve­­zetőt ideiglenes minőségű m.k. Il.oszt. távirászok­­ká: Planeter Sándor, Schürger Tivadar, Tiringer Zsigmond, Káspár Henrik, Róth Károly, Kovács József, Horváth György, Schneider Fülöp, Gál Ferencz, Bencza Miklós, Rozár Emil, Végh Lajos, Sefcsik János, Soltész József, Reich Fe­rencz, Frey Emil, Skinta Mihály, Farkas Ala­jos, Nédics Mihály, Juhász Lőrincz, Mojzes Sándor, Kánschován Pál, Baló Géza, Nyuli György, Grünbaum Miksa, Csekme Antal, Heim Antal, Andráskai József, Golanics Károly, Of­ner Alajos, Rácz Sándor, Argane Constantin, Popovits Sándor, Márton Vilmos, Rieman La­jos, Papp Oszkár, Forray Géza, Viribal La­jos, Somlyay Lajos, Fogarassy Gyula, Debre­­czy Imre, Albu Mózes, Bányász Bálint, Huszerl Samu, Opreán Pál, Csonda János, Kovácsik Ist­ván, Farkas Kálmán, Szentmiklóssy Béla, Pur­­gur Béla, Stefan György, Simó Gyula, Török Jó­zsef, Demeter István, Hoffmann Sándor, Kreis­­macher Márton, Tamás Antal, Jorebl János, Sennyei Lajos, Marczinkievics Lajos, Hodebay Emil, Vipf József, Horváth Mihály, Neubert Ágoston, Zarics Péter, Petes András, Sljerac Ferencz, Hünvert József, Becker János, Sajko­­kovics Dragoljub, Dugacski Emil, Weber Lajos, Samardzics Mihály, Müller Vilmos, Segec Ist­ván, Bakics Márton, Thallac István, Csarak Sándor, Frank János, Heinis József, Sarkotics Antal, Sram Adolf végzett távirász­ati tanfolyam­­hallgatókat — és Mlinarics Alajos, Vragovic Lajos segély­díjas gyakornokokat távirászgya­­kornokká nevezte ki. (Vasúti összekötő híd.) F. hó 9-én a Csepelszigeti községek, valamint Promontor és Albertfalva helységek képviselői Budán tanács­kozásra gyűltek össze, a Csepelszigeten át veze­tendő vasúti összekötő híd tárgyában. A tanács­kozások befejeztével az összegyűltek Gyurmán budai gymnasiumi tanár vezetése alatt, Gorove közlekedési miniszternél tisztelegtek s átnyúj­tottak n­eki egy emlékiratot. A küldöttség elment még tisztelegni Nyáry Pálhoz, Reitter osztály­­tanácsoshoz és Gamperl főpolgármesterhez, hogy ezek ügyeket támogassák. (Köztisztaság iránti intézkedé­­s­e­k.) Miután a tanács a gazdasági és köztiszta­sági hivatalt, egy korábban kelt végzésével oda utasította, hogy a háztulajdonosokat és házmes­tereket a házak előtti járdák tisztán tartására szigorúan kötelezze, a mulasztókat pedig szigo­rú megfenyítés végett jelentse be, utóbbit pedig arra kötelezte, hogy a kocsiutak és átjárók tisz­tán tartását fokozott erélylyel eszközölje, mind­­két rendbeli utasításnak pedig kívánt eredménye nem lett, a tanács mai napon hozott határozatá­val felelet terhe alatt felhívta a gazdasági hiva­talt, hogy a tapasztalt mulasztásokra nézve iga­zolást, rögtön adjon be, a köztisztasági felügye­lőt pedig felhívta: jelentse be, mily eszközöket használt fel az utak tisztítására, s ha a tisztítási eszközök elégteleneknek mutatkoznak, mutassa ki,mennyi munkásra, és hány kocsira lenne szük­ség, hogy a város tisztántartása lehetővé téhes­sék. — Ideje volt. (A kamatozó m. kincstári utal­ványokból,­ deczember hó végéig forga­­­lomban volt 100 frtos 3585 darab, 1000 frtos 2047 darab, összesen tehát 5632 darab 2.405,500 frt értékben. (Új postahivatalok.) Január 15- étől fogva fehérmegyei Nagy Perkáta község­ben és hevesmegyei Ludas községben, postahiva­talok lépnek életbe. (Karczag város képviselőtestüle­t­e) jan. 9-án tartott közgyűlésében kiutasította a városból Nemes Károly ügyvédet. Nehogy ezen kiutasításról ferde fogalmak keletkezze­nek a közönségben, a képviselőtestület szüksé­gesnek tartotta bennünket a hivatalos jegyző­könyvi kivonat átküldésével a kiutasítás okai­ról értesíteni. Ha a tényállás csakugyan az, a­mint az a végzés indokolásában foglaltatik, a kiutasítottnak csakugyan nem lehet panasza e némileg drastikus közrendőri intézkedés miatt. (A Duna Pozsonynál­ tegnap a nap folytán, valószínűleg jégtorlódás következtében, hirtelen 67 hüvelykkel áradt. Ellenben azon bir mintha Pest és Buda között is, a Duna 5 lábbal áradt volna, nem való. A tegnap megenyhült időjárás múlt éjjel ismét fagyra változott s reg­gel felé egy kis hó is esett. (Eljegyzés.) Rumunyestyei Fábry Lajos honvédalezredes, eljegyezte Kovács Ida asz­­szonyt (Pestváros törvényszéke s egyes bíróságainak) 1870. január 1-től 1870. decz. 31-ig bezárólag terjedő kimutatása. I. Pol­gári törvényszékhez 1870. évben befolyt 59920. II. Telekhatósághoz 1870. évben befolyt 1­861. III. Pest városa főbirájához (elnöki) 1870. évben befolyt 1947. IV. Vidéki törvényhatóságoktól kézbesítés s egyéb intézkedések tétele végett befolyt 14070, összesen 97798. V. Pest városa fenyitő törvényszékénél 1870. évben befolyt 14160. VI. Pest bel- s lipótvárosi egyesbiróság­­nál 1870. évben befolyt 24680. VII. Pest teréz­városi egyesbirósánál 1870. évben befolyt 17006. VIII. Pest József- s Ferenczvárosi egyesbiró­­ságnál 1870. évben befolyt 14104, vagyis ösz­­szesen 167748 elintézendő ügydarab. Ha már most egybevetjük hogy 1869. évben 127,031 darab, 1870. évben pedig 167,748 darab, te­hát egy év alatt 40687 ügydarabbal több folyt be, nyilván kiderül, hogy Pest városa tör­vényszéke s egyes bíróságainál az ügyek szá­ma évről évre óriási mérvben növekednek.­­ Érdekes továbbá tudni,váljon 1870 évben a Pest városa fenyitó törvényszéki fogdában letartóz­tatva volt, vizsgálat alatti s elitért fegyenczek száma mikép változott. 1870. évi január hó 1-én volt vizsgálat alatti fegyencz 79 fi, 10 nő azaz

Next