Pesti Napló, 1871. február (22. évfolyam, 26-48. szám)

1871-02-07 / 30. szám

30. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. X. emelet. E lap szellemi részét illeti­ minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Kedd, február 7.1871. 22. évi folyam. Hirdetmények dija: Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre . . 22 fit. Félévre .... XI frt. Negyedévre ... 6 , 60 kr. Két hóra .... 8 , 70 kr­ Egy hóra ... 1 , 86 kr 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 njkr. Bélyegdij külön 30 ajka Nyílttéri 6 hasábos petitsor 25 njkr. PEST, FEBRUÁR 7. A párisi kormány s bordeauxi delega­­tiója között a viszony naponta érdeseb­bé alakul. Oly különböző körülmények közt, milyenekben a két kormány él és működik, igen természetes, hogy nézete­iknek is lényegesen el kell térniök egy­mástól. A párisi kormány csak Páris nyomorát s Francziaor­szág tehetetlensé­gét látja, impressióit a porosz főhadiszál­lás közvetítésével nyeri, s így nem feltűnő, hogy mindent a legfeketébb színben lát, s minden áron kész a szerencsétlen há­ború befejezését siettetni. Ellenben Gam­­betta nemcsak már természeténél és jelle­mének erélyénél fogva hajlik a háború felé, hanem részben legalább a délen igen hatalmasan működő hadipárt befolyásá­nak is ki­­van téve; a körülötte nyilatkozó pezsgő élet­ét nyugodni nem hagyja, így a két kormánynak a felfogásban való el­térése intézkedéseiben is mutatkozik. A párisi kormány február 1-jén kelt ren­deletével eltörölte a bordeauxi delega­­tiót, Gambetta még nem mer ugyan e határozat ellen demonstrálni, de úgy látszik,­ egészen még sem akar neki en­gedni, mint a tegnapi táviratunkban kö­zölt azon proclamatió mutatja, melyben Favre és Bismarck tiltakozása daczára fentartja a választható képesség korláto­lása ügyében kiadott rendeletét. Leg­újabban Etienne Arago érkezett Bor­­deauxba, hogy a viszály kiegyenlítésé­ben közreműködjék. Az egész párisi kor­mány pedig 10-én fog oda utazni, hogy az összeülendő nemzetgyűlésnek száma­dást tegyen eddigi működéséről. Mi magát a hangulatot illeti, melyet Francziaországban Páris capitulatiója kel­tett, a déli részek nagy városai mindnyá­jan a háborúnak a végletekig menő foly­tatása mellett nyilatkoztak. Bordeaux, Toulon, Lyon, Toulouse és Marseille vá­rosokban mind a községtanács, mind a sokféle népgyűlés és clubb a h­áború ér­dekében demonstrál. Ellenben a depar­­tementokban, a mennyire a hangulat az illető vidéki hírlapokból megítélhető, bé­késebb nézetek emelkedtek túlsúlyra. — Még egy másik irány is naponta na­gyobb hóditásokat tesz a franczia nem­zetben s ez az orleanismus. Kétségtelen, hogy a nemzetgyűlésnek tekintélyes része ezen párthoz fog tartozni, s az orleanista herczegnek legtöbbje szinte beválasztatik a gyűlésbe. Ha — mint mondják — Or­leans herczeg választatnék az ifjú köztár­saság elnökévé, valószínű, hogy előbb­­utóbb ismétlődni fognak az 1848 —1852. év eseményei. Ilyen sem hal sem hús köz­társaság csak pillanatnyi tétellel bírhat­na s az elnök akár erőszakos, akár diplo­­matiai államcsíny utján, csakhamar a mo­narchiát állítaná vissza. A b­­ékef­elté­telek részleteiről még mindig csak megbizhatlan hirek keringe­nek. Úgy látszik, hogy Poroszország nem követel tengeren túli franczia gyarmatot, hanem annál több pénzt akar magának fizettetni. A Schl. Z. nem kíván keveseb­bet, mint tízezer millió frankot, mert Poroszország kötelessége, hogy „Fran­­cziaországnak pénzügyi tekintetben is le­vágja szárnyait.“ Berlini hírek szerint Bismarck csak hatezer milliót köve­tel, mely összeg franczia évjáradékj­egy­ék­ben lenne fizetendő, ellenben nem kívánja sem a 20 hadihajó, sem a gyarmat átadá­sát. Remélhető azonban, hogy Bismarck gróf még ez összegből is engedni fog. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Az országos zeneakadémia. A „R e f o r m“ I. évi január 21-iki számában „Az országos zeneakadémia“ czím alatt egy czikk jelent meg Feigler Géza, nemzeti zenedei tanártól, melyben az említett, a létesí­tendő intézet szükségességét támadja meg, nem ugyan érvekkel — melyeket hasztalanul ipar­kodnék bárki is nevezett tanár úr czikkéből ki­­böngészni, — hanem érvek helyett: „neve­t­­séges lelkismeretlen dolog, a zene­akadémia felállítására gondolni“ s más hasonló kíméletlen kifejezésekkel. A czikk ép az érvek és tartalom szegénységénél fogva nem is bír oly fontossággal, hogy azért szük­ségesnek tartottuk volna arra válaszolni, annál kevésbé, mert a nagy­közönség műveit és ta­pasztalt része eléggé tudja, hogy nincs nap­jainkban oly szent és magasztos ügy, melynek ellenzői ne akadnának. De minthogy a czikkíró, ki ez ügyet nyilvá­nosan megtámadja, azok sorában foglal helyet, kiknek legszentebb kötelességük volna főleg „m­int zenész­ek­ne­k“ két kézzel m­egragad­­ni az alkalmat, mely hazánkat a művészet terén is más művelt európai államokkal — legalább­­ megközelítőleg — egyenlő színvonalra emelni törekszik, ez okból nem mulaszthatom el a t. tanár úr megtámadására, néhány szóban vála­szolni. A t. tanár úr említett czikkében elmondja,mit ért vagy­is inkább mit kell érteni az országos zeneakadémia alatt ? E tekintetben nézetét má­gam­ is tökéletesen osztom s magaménak elisme­rő, s részben azt hiszem, hogy a hazai művé­sz minden bajnoka és barátja is részünkön van, és mert a t. tanár úr az akadémia fogalmát oly tökéletesen birja, azért joggal várhattuk volna tőle, hogy annak czélját s elvitázhatjan nagy hasznát is a művészet emelésére ne oly félszegen fogta volna fel, mint azt czikkében nyilvánította. úgy hiszem, nem találkozik művelt ember, ki a m. t. akadémia vagy a m. t. egyetemnek a tudomány emelése, a fiatalság kiképzése s kü­lönösen az utóbbinak a tanerők fejlesztése kö­rüli hasznát és érdemét kétségbe merné vonni, sőt engedje meg­­. tanár úr, hogy föltételezzem, miszerint ön sem képez e tekintetben kivételt. De ebből folyólag, a­mily haszna van az em­lített intézeteknek a tudományra nézve, ugyan­azon haszna leend az országos zeneakadémiá­nak is a hazai művészetre nézve. Azt mondja czikkíró,hogy nevetséges dolog az országos zeneakadémiának felállítására gon­dolni. Tekintsen csak egy kissé vissza az 1825-ki országgyűlésre, midőn nagy hazánkfia, a tudo­mány lelkes pártfogója és bajnoka, gróf S­z­é­­chenyi István a m. t. akadémia ügyét hoz­ta szóba, akkor is találkoztak, kik a dolgot az akkori viszonyok közt talán több joggal, mint czikkíró, nevetségesnek tartották; több joggal, mint jelenleg, mert mind anyagi, mind szellemi tekintetben, a nemzet akkor sokkal szegényebb volt. A t. tanár úr ugyan ellenvetheti, hogy nap­jainkban nem fog találkozni oly maecenas, mint a­ki akkor az általa oly hévvel felkarolt ügynek egyszerre 60,000 frtot áldozott, s igaza lehet. De miután hazánk jelenleg oly szerencsés helyzetben van, hogy költségvetése felett maga intézkedik, miután továbbá, minden honpolgár­nak legelső óhaja és kötelessége, gyermekei szel­­lemi kiképzésre minél több alkalmat nyújtani, mert csak ott, hol a tudomány és művészet virá­goznak, lehet remény,hogy az állam anyagi téren is gazdagodik, és így a befektetett tőkének áldá­sos gyümölcseit szedheti, mondom, mindezeknél fogva remélhetjük, hogy a magyar nemzet sem fog tétovázni, midőn ily hasznos czélra anyagi áldozatot kellene hoznia. Hogy mennyire felel meg a közodajnak az inté­zet minél előbbi életbe léptetése, azt igen köny­­nyen megértheti czikkbró is, ha nem rostél velem visszapillantani a kezdetre. Az 1870-ik évben február 10-én a főváros legtekintélyesebb zeneművészei, köztük a nem­zeti zenede tanárai is — egy pár kivételével — az általam egybehivott értekezletre összegyűl­vén, midőn a felállítandó országos zeneakadé­miára vonatkozó emlékiratomat elébük terjesz­tettem, azt egyhangúlag elfogadták, aláírták és a legmelegebben felkarolták. A múlt évben az országos daláregyesület buz­gó és lelkes elnöke Királyi Pál erre vonatkozó indítványát a 46 hazai daláregyi. képviselő köz­ponti ig. vál. elé terjesztvén, az itt is a legnagyobb örömmel fogadtatott, és a választmány ez ügy­nek minél előbbi keresztülvitele tekintetéből kérvényt nyújtott be Magyarország képviselő testületéhez, — az országgyűlés e kérvényt el­fogadta és a pénzügyi bizottsághoz utasította, mely ez intézet életrevalóságát és szükségessé­gét szintén átlátva, pártfogással küldte azt fel a minisztériumhoz. De ha D­e­á­k Ferencz, ki a magyar határ­egyesület kérvényének benyújtását hazafias készséggel elfogadta, a miniszterelnök, a bel­ügyminiszter, Tóth Vilmos államtitkár és az ügynek indítványozója és legbuzgóbb pár­tolója, egy Csengery Antal,s mindezekkel az ország képviselői, a tudomány és művészet kép­viselői belátják az országos zeneakadémia élet­­beléptetésének a művészet emelésére vonatkozó nagy horderejét, szükségességét és életrevalósá­gát, akkor talán még­sem oly nevetséges és lel­kiismeretlen dolog annak felállítására gondolni, mint azt cikkíró szeretné elhitetni a közönséggel. Azt mondja czikkíró, hogy a kitűnőbb zene­tehetségek számára van már intézetünk, a nem­zeti zenebe; nem akarom kétségbe vonni ez in­tézet czélszerűségét, mert tagadhatlan, hogy az elemi tanításra igen alkalmas, de nem a maga­sabb kiképzésre, bár jeles tanárai vannak, mi már azon oknál fogva is lehetetlen, mert min­den 6 forintos alapí­tónak jogában áll egy tanít­ványt az intézetbe díj nélkül járatni, minthogy pedig az alapítók kötelezettsége nagyon csekély, igen természetes, hogy számuk, és így az álta­luk protegált tanítványok száma is, kivált a zon­gora, hegedű­s ének osztályokban túlságosan nagy, úgy annyira, hogy egy tanárnak évenkint 50—60 tanítványa is lévén, lehetetlen hogy azok közt a kiválóbb tehetségeket felismerhes­se, annál kevésbé fordíthat kiképzésükre annyi időt és fáradságot, mennyi a magasabb kikép­zésre szükségeltetik. Vannak kik azt állítják, hogy a nemzeti ze­nedéből már számos művész került ki, kik ki­képzésüket ott nyerték; de azt tagadnom kell mert azok a kiket emlegetnek, csak is elemi­ oktatásban részesültek a zenedében, míg maga­sabb kiképzésüket vagy külföldön, vagy más után nyerték, igy Singer Bécsben 4 évig képezte magát a híres Böhm tanár mellett, Auer és Langer Lipcsében, Sipos Wei­marban 4 évig Liszt mellett, B­i­g­n­­­o Stoll és Gentilomonál, Toperczer Ilka, Rabatinsz­­k­y Mari­k­­a, Bécsben stb. stb. A­mint tehát czikkíró láthatja, a hazai tehet­­ségek mind külföldre szorulnak, mert hazánk­ban nem létezik oly intézet, mely a kiválóbb tehetségeknek alkalmat nyújthatna teljes kikép­zésükre. Pedig nem mondhatnók, hogy tehetsé­gekben nagy hiány volna, eltekintve attól, hogy a magyar faj a zenére már természeténél fogva nagy hajlammal bir és igy önmagában hordja csiráját a művészetben elhaladásának; más­részt oly művészekkel is dicsekedhetünk, kiket a külföld is irigyel tőlünk, s bizonyára egy Lisztnek a külföld is tett már oly ajánlato­kat, melyekhez a mi áldozatkészségünk nem is arányaikat, s hogy eddig el nem fogadta, csak is azon reményben tehette, mert hiszi, hogy ép e téren hazájának fogja szentelni világtehet­ségét. — Nekünk pedig saját érdekünk követeli, hogy a nagy művésznek megfelelő működési kört nyissunk, mert csak az­által érhetjük el, hogy a hazai kiválóbb tehetségek ne kényszerítessenek külföldre vándorolni tehetségeiket érvényesíteni. Czikkiró továbbá azt is mondja, hogy tanítas­suk a zene elemeit, különösen az éneket ország­szerte, és ne ábrándozzunk zeneakadémiáról, mert csak így éri el nálunk is áldásos czélját a zeneművészet. Ez okoskodás körülbelől úgy hangzik, mintha valamely nemzetgazdász azt mondaná, ne építsünk vasutakat addig, míg jól elkészített mellék- és országutaink nincsenek, holott mindenki tudja, hogy épen a vasutak adják az alkalmat, hogy oly vidékek is járjanak jó mellék- és országutakkal, melyek az arra kí­vántató anyagot nélkülözik. Czikkiró taníttatni akarja a zenét és éneket országszerte, de meg nem gondolja, honnét fogja venni a tanerőket ? Akkor tehát, midőn másokat akart egyre-másra megtanítani, jobb lett volna e lépését megfontolnia, és ha már egy a nem­zet jövő előhaladását, a hazai művészet föl­­virágoztatását c­élzó intézményt előmozdítani nem akar, legalább mint „zenész“, „tanár“ és „magyar ember“ ne kelt volna ki ez el­len akkor, midőn állása és az azzal járó erkölcsi kötelesség, épen az ellenkezőt várták volna meg tőle. Bartay Ede: Pest, február 7. (A Deák-kör) tagjai b. Eötvös özvegyéhez a következő részvétiratot intézték : Nagyméltóságu báróné ! Engedje meg Nagyméltóságod, hogy elhunyt férje ravatalánál annak kor- és kortársai, elv- és nézetrokonai megjelen­hessünk, halvány kifejezést adni a mély bánatnak, melyben Nagy méltóságoddal osztozunk, és ama részvétnek, mely e vá­ratlan közös csapás érzetében minden ha­zafi szivét eltölti. Vannak köztünk, kik az elhunyttal együtt léptek a polgári élet küzdterére, egymást támogatva a munka nehéz súlya alatt, egymást vigasztalva az idők viszon­tagságai között; és kiknek e közös pálya közös bajai benső barátság szálaival fűz­te össze éltöket, — és vannak, kiket ko­ruknál fogva az idő később szólított a küzdők sorába, s kik a csalékony látkör ködében, az ismeretlen pálya tévutain benne az íróban, szónokban és államfér­­fiúban keresték és találták fel a kalauzt, ki megjelölje az ösvényt, melyen honsze­retet és férfias kitartás, remény és önbi­zalom hű társként vezetnek a siker czélja felé. Azonban tartozzunk e csoportok bár­melyikéhez, egy iránt dúlt kebellel álljuk körül a koporsót, mely szemfedele alá rejti a kialudt­­­égészt, melynek fénye még imént átvilágítá a hazát, s a mivelt emberiség tiszteletét vívta ki számára, és hideg ölébe zárja a szivet, melynek heve csak nem rég tettre melegíté a lemondást, részvétre a közönyt, reményre a kétség­­beesést. E nagy csapás sajgó érzetében siratja egyik az elvesztett jóbarátot, kesergi a másik a mindenkorra elhallgatott mestert, és gyászolja mindegyik, gyászoljuk mind­nyájan az embert, a hazafit! Midőn e szavainkkal nagyméltóságod­hoz fordulunk, teszszük ezt, mert fáj­dalmaink a forrás azonosságában, testvé­rekké váltak. És ha van valami vigasz abban, hogy a fájdalom kevésbbé metsző, a szenvedett vesztés kevésbbé sújtó, ha közös, akkor Nagyméltóságod fájdalma találjon eny­hülést a tudatban, hogy a vesztés, mely családját érte, az egész haza vesztést, s hogy a gyász, melyet a halál Nagymél­ ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház febr. 7 -ki ülése. Elnök : Somssich Pál. Jegyzők : Széll, Majláth, Bujanovits, Ivacs­­kovics. A kormány részéről jelen vannak : Andrássy gróf, Szlávy. B. Eötvös széke sötét kelmével van bevonva, asztalán egy babér levelekkel fedett gyászpár­na van. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatik és hi­telesíttetik. Elnök bemutatja Pulszky Ágost, füleki kerü­letben megválasztott képviselő megbízó levelét, (Éljenzés), bemutatja továbbá a honvédelmi mi­­nisterium pótköltségvetését. Jelenti továbbá, hogy Eötvös székét gyász­szőnyeggel vonatta be mely igy marad addig, mig az uj minister ki fog neveztetni. Kaldrovits Andor egészségi szempon­tokból szabadságot kér határozatlan időre. Megadatik. A képviselők közül kérvényt nyújtanak be : Ernuszt Kelemen a közlekedési minisztérium alatt álló mérnöki hivatalnokok részéről fizetés­fölemelés végett. A pénzügyi bizottsághoz uta­­sittatik. Még kérvényeket nyújtanak be Dániel Pál, gr. Mikó Imre, Andrássy Gyula, Perczel Béla alelnök . A ház határozatánál fogva b. Eötvös József elhunyt hazánkfiának temetésénél a házat képviselt küldöttség a te­metkezési helyen Ercsiben tegnap megjelenvén, itt József főherczeg ő felsége képviselőjének, a kesergő családnak, az ország mindannyi minisz­terének, több hatóság, intézet és testület kül­döttségének és nagyszámú közönségnek gyá­szos hozzájárulása mellett a végtisztességben résztvett. Országos képviselők tevék le felejthetlen tag­társunknak tetemét örök nyugalmának helyére. Ez alkalommal nem hagyhatom említés nél­kül azon hazafias készséget, melyet az ercsi ura­dalom tulajdonosa l. Sina Simon ur részéről az ország e drága halottjának befogadása s a gyászünnepély emelése körül tanúsított. A küldöttség nevében kötelességemben álló­nak tartom e szomorú kegyelettel teljesített el­járásomról a közbánatban résztvevő háznak tiszteletteljes jelentést tenni. Következik a napirend a kereskedelmi- ipar­és földművelési költségvetés „gazdasági tanin­tézetek“ (IV.) czíme. Tisza László felvilágosítást óhajtana a föld­művelési minisztertől az iránt, mi oka annak, hogy a tavaly elhatározott 2 gazdasági tanintézet még nem állíttatott fel, óhajtaná azon eredmé­nyeket hallani, melyeket gazdasági tanintéze­teink létrehoztak. Az oktatás ezekben nem elég gyakorlati, e mellett főhiány, hogy nincsenek külön kísérleti intézeteink, külön kertészeti tan­intézet felállítása is nagy szükséget pótolna. Okszerű gazdákban nagy a hiány, jó lenne évenkint nagyobb számú gazdákat Helvécziába küldeni. Nem helyesli, hogy a kormány csak sporadice jár el a gazdasági tanintézetek felállí­tásában, czélszerűbb lenne, ha az egész gazda­sági tanügyet a szakértők közbejöttével össze­függésben és egészben véve rendezné. Mukics Ernő : Kívánja, hogy a miniszter hajtsa végre a ház azon múlt évi határozatát, mely egy felsőbb gazdasági tanintézet felállítá­sát rendeli az alföldön. Szlávy József kereskedelmi miniszter. A kép­viselőházban a tavalyi költségvetés alatt Tisza László indítványára határozat hozatott, hogy a kormány az ország déli és éjszaki vidékeire va­ló tekintettel,itt gazdasági tanintézeteket állítson fel. Ő most igazolni kívánja azon mulasztást, melyet a ház e határozatával szemben tanúsított. Nálunk a földtalaj, a föld természete nem oly különböző, hogy például az alföldi gazda Ma­gyar-Óvárott ne szerezhetne magának elég kép­zettséget. A gazdasági tanintézeteinek elég számban vannak, tanerőink hiányos száma is a szaporítás ellen szól, valamint a pénzügyi tekintetek is e fölösleges költségszaporítás ellen szólnak. Ezért fölmentetni kéri magát azon határozat alól,melyet a ház tavaly nemes felhevültében hozott. (He­lyeslés.) Tudósításunk befejezésekor Simonyi Ernő kezd szólni, a miniszter e mulasztását korholván, Jóságodra és családjára méri, az egész nemzet gyásza. Gyászoló részvétünk eme kijelentésé­vel mély tisztelettel vagyunk. (Következnek az aláírások.) (B. Eötvös Józsefért) a gyászisteni tisztelet csütörtök, febr. 9-én délelőtt 10 órakor az egyetemi templomban fog megtartatni. Republikánus hírlapok. Toulouseban jan. 21-én tartott gyűlésekben manifestumot bocsátottak közre, mely lényegé­ben következőleg hangzik : „Daczára fegyvereink által kivívott arányla­­gos sikernek s daczára annak, hogy kilátásaink napról napra több reménynyel kecsegtetnek, mig ellenségeinkre nézve mindig kedvezőtlenebb fordulatot vesz a dolog, gyermekes volna ré­szünkről fel nem ismerni helyzetünk komolysá­gát úgy az egész Francziaországot, mint a köz­társaság kérdését tekintve. Egy részről Páris valószínű eleste — ha Tro­­chy addig erélyes és győzelmes kirohanással nem hozza helyre eddigi meg nem fogható tétlenségét, mely Poroszországnak időt enged teljes erővel a departementokből összeszedett erőkre vetni ma­gát — azzal fenyeget, hogy rögtönzött katoná­inknak minden hősiessége hasztalan leend. Másrészről a rendkívüli kímélet, melyet a bor­deauxi kormány delegálja a különféle monarchi­kus, a haza üdvét a köztársaság megbuktatásá­nak alárendelő töredék iránt mutat, azon ag­gályt gerjesztik bennünk, hogy a külbonyodal­­makhoz nem­sokára belviszályok fognak járulni. Ezen egyaránt gyászos következményekkel járható két eshetőséget szem előtt tartva, a re­publikánus sajtó képviselői szükségesnek tarták összejönni és hosszas tanácskozások után a kö­vetkező rendszabályok hozatalát ajánlják a kor­mány figyelmébe: 1. Tétessenek le azon minden rangú és rendű hivatalnokok,a­kiknek részakarata hanyagsága és tehetetlensége köztudomású dolog s kik Fran­­cziaországnak vesztét okozhatják. 2. Az 1871-ik évi korosztály, mely különben is kormány­rendeletnél fogva már a hadügyminis­­ter rendelkezése alá bocsáttatott, hivassák be rögtön. 3. Köteleztessék minden polgár, a nősek úgy mint a nőtelenek, 18 évtől 40 évig, naponkint két órai fegyvergyakorlatra. 3. Az új fegyverek készítésére alkalmas mun­kások szoríttassanak mind ebbeli államszolgá­latra. 5. Alakíttassanak át a régi fegyverek mind hátultöltőkké. 6. Bármi módon tétessenek folyóvá a harcz folytatására szükségelt összegek , mert a harcz folytatását a republikánus Francziaország be­csülete és életérdeke kívánja. 7. A katonai hivatalnokok, kik erre képesek­nek mutatkoznának, osztassanak be a fegyvert viselő tisztek sorába. 8. Minden egyes hadsereghez küldessenek pol­gári biztosok, kik a republikánus kormányt az ellenséggel szemben képviseljék, s a bordeauxi kormányt folyton értesítsék mindenről mi a tá­borban történik. 9. Mondassák ki, hogy a franczia köztársaság határtalanul kész folytatni a harcrot és semmi­féle alkudozásba nem lép addig, mig az ellenség a hazai földről teljesen elűzve nem lesz. 10. Semmiféle választás ne történjék addig, mig a béke be nem áll,mert ezek csak árthatnának úgy Francziaországnak mint a köztársaságnak és különben is alig képzelhetők a jelen körül­mények közt. 11. Ideiglenesen a 6000 francot meghaladó minden fizetés felére leszállíttatik, úgy azonban, hogy a leszállítás csak a 6000 francon felül levő összeget érje. 12. Minden egyes departementban hivassanak össze megyei bizottságok, melyek a megye vé­delméről gondoskodjanak. A kormány felhivatik, hogy minden trónkö­vetelő ellen, ki Francziaország földjén van, vagy arra lépne, erélyes rendszabályokhoz nyúljon. Ezen nyilatkozatot aláírták és elfogadták a kővetkező lapok főszerkesztői, illetőleg megbí­zottjai : A toulousei „Depéche,“ a montpellieri „Droits de l’homme,“ a saintetiennei „ Eclaireur,„ a saint affrique-i „Éclaireur,“ a marseille „Ega­­lité „Peuple“ és „Revolution,“ a toulousei „Emancipation.“ a perigeuxi „Electeur republi­­cain,“ a i’heraulti „Liberté,“ a lyoni „Progres,“ a niorti „ Progres, „ Patriote albigevis,“ „Refor­­mateur du Lot,“ „Republicain de la Dordogne,“ „Republicain d’ Allier“ s a „Reveil du Lot-et Garonne“ képviselői. Az első franczia hadseregről. Az első franczia hadseregnek Svájczba vo­nulásáról Billot tábornok febr. 3-án következő sürgönyt intéző Gambettához . Miután — mond­ja a tábornok — Clinchaut tábornok parancsai szerint a hadsereg visszavonulását fedeztem, az ő felhatalmazásával s a nélkül, hogy belebbez­­tettem volna, jelentést tenni a helyzetről a nem­zeti védelem kormányának s a parancsait be­várni jövök. A 18. hadtest s a tartalék, vitézül küzdött, az első La Clusenél s Vyenél Joux erőd mellett. A poroszok két támadása visszautasit­­tatott s mi az egész vonalon állásaink urai ma­radtunk. Sok fogoly maradt kezeink közt. Az ellenség vesztesége jelentékeny. Az élelmi­sze­­rekben s a lőszerben beállt hiány, összekötte­tésben az előírt mozdulatokkal, melyeket a fegy­verszünet által a hadseregnek alkotott helyzete következtében három nap alatt végrehajtottunk, mig az ellenség oly mozdulatokat ten, hogy összeköttetéseink megszakításától kelle tarta­nunk, arra biztak, hogy Clinchant tábornok uta­sítása szerint a visszavonulást elrendeljem. Ez részint a Svájczba, részint egyes hadtesteknél, melyeknek én a mozdulatok tételében szabad­ságot engedtem, Genfbe történt. A febr. 1-én fo­lyó harcz 700 emberünkbe került. Elesett a hős Achille ezredes, ki két hó óta két nyilt sebe daczára folyton harczolt. az utócsapatok maga­tartása a La Cluse és Oys melletti harczokban a fegyverszünet, a S­váj­cz közelsége, a két hó óta elviselt nélkülözések által okozott elcsügge­dés daczára bámulatos volt. * * * A franczia katonák és tisztek elhelyezése, élelmezése, fizetése stb. ügyében a svájczi kato­nai hatóság következő utasításokat bocsátott közzé : „Az átlépett seregrészek tábornokai már utasíttattak, hogy tartózkodási helyüket a svájcz­­ban, a nyugati határkantonok kivételével, tetszés szerint válaszszák, s az alulírt katonai hatóság­gal magukat közvetlen érintkezésbe tegyék. A többi tisztek, az orvosok kivételével, kik a csa­patoknál maradnak, Zürich,Luczern, St.­Gallen, Basel és Interlakenba küldetnek, s 4 svájczi ez­redes felügyelete alá helyeztetnek. Minden tisztnek írásban becsületszavát kell adnia, hogy külön engedély nélkül a belebbezési kerületből, mely pontosan meghatározandó, tá­vozni nem fog. A tisztek maguk élelmezik és szállásolják el magukat. Kiadásaik fedezésére a törzstisztek naponta 6, az alsóbb tisztek 4 fran­

Next