Pesti Napló, 1871. március (22. évfolyam, 49-75. szám)

1871-03-01 / 49. szám

49. szám. Szerda, martius 1.1871. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. em­elet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez íntézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ortas Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS: 22. évi folyam. Előfizetési föltételek: Hirdetmények dija: Vidékié, postán: 9 hasábos petitsor egyszeri hir-V&*^ detésnél 8 ujkr. helyben, házhoz hordva. Egész évre . . . 22 írt. Bélyegdij külön 80 ujkr. Félévre .... 11 Irt. .-------­Negyedévre .­­ . 5 , 60 kr. Két hóra. ... 3 , 70 kr­ Nyilttér: 5 hasábos petitsor Egy hóra ... 1 , 85 kr 25 ujkr. Előfizetési felhívás a f „PESTI MLI-ra. Egész évre...........................22 frt — kr. Fél évre................................11 frt — kr. Negyed évre.....................5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különkül­­déséért felülfizetés havonkint . 30 kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert sen­ki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bér­­mentesítése csak 5 krba kerül. A „Pesti Napló“ kiadó­hivatala. PEST, FEBRUÁR 28. (Bp.) Egyik utóbbi számunkban szóba hoztuk tengerparti viszonyainkat, s meg­ígértük, hogy e tárgyra közelebb tüze­tesben visszatérünk. Ezennel beváltjuk szavunkat. Midőn Schäffle tanár az osztrák keres­kedelmi tárczát átveve, ő Felsége különö­sen szivére kötötte a teng­erparti tartomá­nyok, s név szerint Trieszt, Istria és Dal­­mátia maritim kereskedelmi érdekeinek okszerű kifejlesztését, főleg a vasúti köz­lekedés javítása és kiterjesztése alapján. Ő Felségének e fontos nyilatkozata ki­jelöli az irányt, melyet a monarchia mindkét államának követnie kell,ha a leg­újabb világkereskedelmi korszakban a legnagyobb erőfeszítésekkel végrehajtott maritim intézkedések folytán előrehaladt kulturállamoktól még inkább visszama­radni nem akarunk. Hiába tiltakozott a közvélemény a külföldi tőkével szövetkezett absolutizmus vasúti politikájának szabadalmazó iránya ellen , míg a külföld lázas tevékenységet fejtett ki különösen a kelet és dél-ázsiai kereskedés méltó fogadtatására, ugyan­akkor e monarchia, mely annyi erőforrás­sal rendelkezett, mely első­sorban volt képesítve maritim hatalmának és kereske­delempolitikai befolyásának érvényt sze­rezni a világkereskedelmi verseny nagy­szerű arénájában, ugyanakkor e monar­chia, illetőleg e monarchia államkormánya, a monopólium virágzó korszakát ünnepel­te ; legnagyobb gyönyörűségét lelte ab­ban, hogy még a mi tengerpartunk termé­szetes hátvidékét is confiscálhatta a távol eső Trieszt számára, mely geográfiai fek­vésénél fogva inkább csak a trieszt-ham­­burgi vonaltól nyugatra eső határvidék ki- és beviteli kereskedését lett volna hivatva közvetíteni, hahogy az akkori osztrák stá­­tusférfiak a Brenner-pálya kiépítése által Velencze versenyképességét Trieszt rová­sára elő nem segítik. Ha valaki akkor Velencze elvesztésé­nek lehetőségére figyelmezteti ezen osz­trák státusférfiakat, az körülbelől egyen­lő categóriába tartozandott azzal, a­ki pl. ma ily eshetőséget Triesztre vonatkozó­lag lehetőnek tartana,­­ holott a most alakulandó német császárság nem fog le­mondhatni legújabb agressív irányú ke­reskedelem és maritim politikájáról mind­addig, míg az adriai tenger északi csúcsán a kelet és dél-ázsiai pereskedésre közvet­len befolyását nem biztosította. De térjünk vissza tulajdonképi tár­gyunkra ! Az első komolyabb felszólalás, mely az osztrák kormány férfiak­at egyedáruság­­ra hajló veszélyes irányú tengerparti politikájuk tarthatlanságára figyelmessé tette, lord Palmerstontól eredt, a­ki, ha jól emlékszünk, 1861. aug. elején a London­ban tartózkodó cs. kir. osztrák kereske­delmi miniszter tiszteletére rendezett la­koma alkalmával az osztrák birodalom szomorú tengerparti viszonyainak, passiv tengeri kereskedésének okait elemezvén, többek között e nagyfontosságú szava­kat mondta: „És ha az osztrák kormány még mindig ellenezné azon vasút kiépí­tését, mely hivatva van a birodalom dús­gazdag gabonatermő vidékeinek okszerű és állandó kiviteli kereskedését nem a távol eső Trieszt, de egy más e czélra al­kalmasabb kikötő városon át biztosítani, úgy ő Felségének az angol királynőnek kormánya fog utat és módot találni arra, hogy a b­el­grád-an­ti­vari vasút mielőbb ki­épülhessen.“ E nyilatkozat nem csekély sensatiót ébresztett a bécsi körökben, hol végre át kezdték látni, hogy már a külföld sem tekintheti tovább közönyösen Ausztria félszeg kereskedelmi politikáját, mely néhány monopol társaság és egyetlen ke­reskedelmi emporium meggazdagodása érdekében a közel 40 kikötővel *) bíró tekintélyes tengerparton, és ennek termé­szetes határvidékén kereskedelmi és ipar­­viszonyainkat­ kifejleszteni nem engedi. Sokan emlékezhetnek még az azon idő­­tájban megjelent osztrák miniszteriális emlékiratra, mely a fiumei vasútról ekként nyilatkozik : „E tengeri város, mely a sziszek-stein­­brücki vasút megnyitása óta a birodalom nagyobb felétől teljesen elszigeteltetett. *) Ezek közül Fiumén kívül csak Bukkari, Zengg, Carlopago, Zara, Lessina, Lissa, Se­­benico, Raguzza, Cattaro s mindenekfelett a spalatoi kikötőt említjük meg, mely adriai partunk középpontján a világ egyik legna­gyobb, legbiztosabb, legjobb kikötőjét képezi, elég nagy arra, hogy legalább az egyik világ­rész flottájának helyt adhasson; szerencsés fekvésű kikötő partján kiterjedt docks­ok, hajógyárak és raktárak építhetők, s a­meny­nyiben természetes látvidékét Serbián, Bos­­nián s az aldunai tartományokon kívül a ma­gyar birodalom nagy része képezi, lehetlen kétségbe vonni, hogy Spalato a közel­jövő­ben egy nagyfontosságú kereskedelem-politi­kai vasút természetes végpontja lévén, kitű­nő szerepet fog játszani a világkereskedés jö­vő történetében, boldogabb jövőjére minden megkívántató kellék birtokában lévén, szükséges, hogy természetes hátvidékének vasúthálóza­tával haladék nélkül összeköttessék.“ Ki­fejti az emlékirat, „hogy az eszék-fiumei és szt.-péter-fiumei vasutak egy időben esz­­közlendő kiépíttetését sem közgazdasági szempontból, sem súlyos pénzügyi viszo­nyainknál fogva indokolni nem lehetvén, csak az eszék-fiumei vasút gyors kiépítése által lehet az eddigi káros mulasztást né­mileg egyensúlyozni.“ Ugyanekkor az osztrák kereskedelmi miniszter a Bécs- és buda-trieszti vasútról értekezvén, így szól : új a vonalak még korántsem elégítik ki szükségleteinket, e vasutak még mindig nem alkalmasak arra, hogy a legtermelőbb vidékeket a legrövidebb úton kössék ösz­­sze a tengerrel ; ezenkívül egyetlen ten­geri város részére kereskedelmi egyedáru­­ságot teremtenek a többiek s az általános kereskedelmi forgalom rovására, holott csak a megszaporodott életképes verseny nyújthat a birodalomnak valódi és nagy előnyöket.“ „És mi hiszszük, miszerint sikerülni fog a déli vasúttársaságnak szerződésileg biz­tosított előjogai daczára (23. §.) azon nagyfontosságu­­vasutat kiépíteni, mely az alföldet egyenes összeköttetésbe hozza az adriai tengerrel, s hogy ez esetben Fiume nem maradhat ki a számításból.“ E vasútnak már az akkori osztrák ke­reskedelmi miniszter rendkívüli nagy állandó és döntő befolyást tulajdonít a közvagyonosodás s a pénzügyi viszonyok emelésére. Az alföldnek az adriai tenger­rel leendő egyenes összeköttetésétől, úgy­mond, semmi áldozat és nehézség vissza ne riaszszon, ettől függvén nagyrészt a birodalom jövője és nagyhatalmi állása. Constatálhatjuk továbbá, hogy akkor, a­midőn magunk vettük át a magyar ál­lam kormányzatát, a vonatozási munká­latok az egész eszék-fiumei vasúton nem­csak befejezve, de az engedélyezés iránti előleges tárgyalások is megindítva valá­­nak; nem akarván ezúttal ezen, minket szomorúan érdeklő ügy további fejlődésé­nek részleteire kiterjedni, csak azt jegyez­­zük meg, hogy midőn az alföld és Trieszt között a vasúti egyenes összeköttetést a magyar államkincstár terhére létrehoz­tuk, ugyanakkor a Károly­város-fiumei vasúton csak jelentéktelen alépítményi munkálatok történtek. Most már késő volna e vonal téves irányítása és a pálya­udvar okszerűtlen elhelyezése folytán szükségessé vált roppant terjedelmű ki­kötői építkezés bírálatába bocsátkozni, de az ügy érdekében komolyan kell óhajta- s nunk , hogy megbízható, képesített hazai­­ műszaki erők mielőbb alkalmaztatnának ; és úgy óhajtanunk kell, hogy a kikötő­tervezet végleges megállapítása előtt a közlekedési miniszter néhány jelesebb an­gol kikötő­mérnök véleményét is meg­hallgassa. Mert ha mi tovább is ily szánandó egykedvűséggel szemléljük tengerparti érdekeink lassú fejlődését, úgy azon élénk sürgés-forgásból következtetve,mely újabb időben szomszédságunkban a vasúti össze­köttetés javítása és kiterjesztése iránt ész­lelhető ; még megéljük, hogy munkálko­dásunk e fontos terét idegen tőke, idegen befolyás és idegen érdek fogja elfoglalni; így a fiumei tenger-gőzhajózási társaság létrehozásánál a trieszt-genuai, a magyar maritim bank felállításánál szintén olasz tőke érdeklődik. A dalmát képviselők a dalmát vasúti kérdést tűzték ki a birodalmi tanácsban maradásuk feltételéül, s mint értesülünk, Schäffle osztrák kereskedelmi miniszter már annyira informálta magát, hogy ezen, teljesen az állam közegei által építendő vasút iránt legközelebb már javaslatot terjeszt a birodalmi tanács elé. A szt.-pé­­ter-fiumei vasút építési munkálatai a le­hető leggyorsabban haladnak előre, sőt újabb időben nemcsak a trieszt-umago­­parenzo-rovigno-fasana-polai, de a tri­­eszt-fiumei vasút sürgős kiépítése is élén­ken foglalkoztatja az illető köröket; talán csak azt hiszik, hogy a beszerzendő ma­ritim eszközök nem fognak megfelelni a károlyváros-fivurei vasút megnyitása folytán felébredő tengerkereskedelmi kö­vetelményeknek. Lehet azonban hogy csalatkoznak. Ne­künk legalább okunk van reménylem­, hogy a költségvetés megszavazása után megnyugtatóbb híreket közölhetünk. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. MÉSZÁROS LÁZÁR az 1849/»• forradalom eseményei és szereplőiről. Az „Athenaeum“ kiadásában közelebb jelen meg a következő czimű mű­: „Eszmék és jellem­rajzok az 1848/9 forradalom eseményei és sze­­replőiről. Mészáros Lázár volt m. kir. felelős hadügyminiszter kéziratai. Közrebocsátja: Szo­­­kely Viktor.“ A füzet Mészáros Lázár „Élet­története, külföldi levelezései és emlékiratai“ megjelent hat füzetének mintegy pótlékát képezi, s mint czime mutatja, „e rokonszenves jellem s a hazá­ja ügyei és szereplői fölött sírva nevető bölcsész­nek“ a forradalmi mozgalmakról szóló reflexióit tartalmazza, melyeket száműzetésében tett pa­pírra. Alkalmunk volt a művet megjelenése előtt átlapozni s több részletét be fogjuk mutatni ol­vasóinknak ! íme egyelőre e két fejezet: I. Forradalmunk polgári államfér­fiai. Hogy a haza a polgári államférfiak hiányát soha sem érezé, mutatják törvénykönyveink, or­szággyűlési naplóink vagy táraink, végre mu­tatja az, hogy annyi ellenséges elem s hajlam között, számban egyenkint ugyan erősebb, de összesen gyengébb népfajunk ezredévig nem­csak fentartani tudta magát, hanem még nemzeti életét tényezővé is tenn­i. Az úgynevezett táblabirói világot a legújabb kor talán csak azért becsmérelte, mivel a mit ellentétes állásban gyakori negatiója s munici­­palis vis inertiae-je által megtartott, azt az uj nemzedék tényezővé tévén,­­ rövid és viharos életében becsületesen tönkre tette. De osztályozzunk. Az első osztályba sorozom azokat,kik a magyar elsősködést minden áron, még a nemzeti létel koc­káztatásával is kivivni akarták. Ezek az osz­trák császárságban egy társországot, olyant, mint Horvát- és Tótországok voltak hozzánk, óhaj­tottak; ezek az osztrák követelés ellenében, mely a márcziusi események által felhívott új viszonyokért kétszázmillió forintnyi­ államadós­ság átvételét sürgette, mondom, ezen követelés ellenében, egy kis háborút merényleni jobbnak tartották, mivel nem akarták tudni, hogy ahhoz is csak pénz, pénz és ismét pénz szükséges, s eredménye még­sem bizonyos; s végre hogy mégis, ha külhatalmasságok által biztosított ál­lamot kívánnak maguknak biztosítani, minden­­esetre meg kell adniok, s meglehet, hogy két­száz millió helyett talán négyszázat fognak köl­teni. Ezen tetőtől talpig magyar osztály fejei kö­zé Kossuthot, Perczelt, a becsületes és önzéstelen Madarász Lászlót (! ?), a hires L­u­­zsénszky Pál biztost s talán V­u­k­o­v­i­c­s Sebét sorolom. A második osztályba az elégületlenek kerül­nek, sok értelmi és gyakorlati tehetséggel. Ezek gróf T­e­l­e­k­y László, N­y­á­r­y Pál, ennek kö­vetője P­a­t­a­y s mások, kik eleintén az első osz­tályba tartoztak, később magukhoz jöttek s a negyedik osztály elveit követték. Mivel pedig Szemere is szerette a compromisseket, őt is ide sorolom. A harmadik osztályba helyezem a tüzeseket, heveseket és bőbeszédűeket, kik kevés politikai tapintattal, mindig csak előre hajtók és izgatók voltak, úgymint a par excellentiam vöröstollu Madarász József, Ujházy, Irányi, Tán­cai­c­s, K­á­ll­a­y, az első időben radicálok, ké­sőbb democraták, a republikánusok növényháza. Ezek ugyan Kossuthot követték s vele is tartottak, de ők alkalom adtával örömest el is dobták volna, hogy — ha lehet — önmagukat fö­lébe emelhessék. A negyedik osztályhoz sorozom a magyaror-­­­szági magyarokat, azaz azokat, kik mivel ma­gyarok, honuknak nyelvbeli törvényes és di­­plomatiai elsőségén kívül minden jogot, igazat s szabadalmat a más fajokkal becsületesen meg­osztani akartak, hanem az osztrák kapocs fen­­tartása mellett, ennek minden jog és törvény­szerű követeléseinek örömest megfelelendők, mint a szerencsétlen végzetű Batthyányi Lajos, a haza kárára jellemi szilárdságában ha­nyatlott nagy hazafi, Széchenyi István, a nem forradalmi lelkületű és mégis páratlan Deák Ferencz, Horváth püspök és történész, Batthyányi Kázmér , Ráday Gedeon , Klauzál Gábor,Beöthy Ödön, Bezerédy István, a szívélyes optimista Ghyczy Kálmán, C­s­á­n­y­i László, Kemény Dénes és Zsigmond, Szász Károly,*) N­­u­n­f­a­l­v­y Pál, Tóth Lő­­rincz, Pázmándy az elnök, H­u­n­k­á­r, So­­­mogyi Kovács Lajos, Horváth István, báró Perényi, Teleky József, Vay Miklós, S­z­a­­l­a­y László, P­u­l­s­z­k­y Ferencz stb. Az ötödik osztályt képezik azon, különben jó hazafiak, kik között sok gyakorlati, beligazga­­tási ész létezett, kik azonban, mivel nemzetük­ben kellő eleven és ellentállási erőt nem tételez­tek fel, Ausztria erejét pedig igen túlnyomónak tartották, s megelégedtek volna Ausztria alatt előbb élvezett állásuk, jogaik, s a minden pol­gártársaiknak adandó szabadság némi tágításá­val párosított sui generis magyar autonómia megtartásával, sőt még ha máskép nem lehet, a pic­ivel javított status quo-val is, de csak min­den valódi, vagy csak annak látszó harcz vagy küzdés kikerülése mellett, miért is a tüzes és hevesek által pecsovics névvel tiszteltettek meg. Ezek közé sorolom báró Eötvös Józsefet inseperabilis barátjával Trefort Ágoston­nal, a Majláthokat, a Somssichokat, a püspököket, az úgynevezett mágnások táblá­jának nagyobb rés­ét, a két személynököket, a *) Szász Károly költőnk atyja. Közlő,­­ királyi előbbi consiliumot, kamarát stb., a na­gyobb hivatalnokok egy részét stb. A hatodik osztályba csak két személyt teszek, kiknek hazafiságát elpörölni nem lehet, kik mind­ketten segítették az ördögöt előidézni, kik kez­detben együtt jártak, aztán elváltak, ugyanazon ezék­ két utón keresendők, a­miért meg is ha­­sonlottak ; kiknek előbb egyike szeme világát, másik esze világát veszté, hogy a hazát világ­talanul ne lássák, s a kiket megneveznem nem kell, mivel a magyar szónokok könyve azokat mesterileg, sőt mi több, helyesen ecsetelé. Azért itt csak azt mondom, hogy miként ha a 4-dik és 5-dik osztály között talán még létezett némi csekélyebb árnyéklat, mint azt én leírtam Volt, minthogy ezt nehéz is nagyobb publicistái s sze­mélyi ismeret nélkül valódilag kimutatni, lévén a negyedik osztályban is elég, ki az osztrák fe­hér fecskefarkú kabát alatt tökéletes ördögöt látott, ki őt a­zonnal magával viszi — úgy­­ mondom, a két névtelen nagy személyiségnek is volt mindkét osztályból valamije; s bár a for­duló­ponton szellemi erőben hanyatlásnak indul­tak nemcsak, sőt abba be is léptek, előbbi ér­demeik miatt az egyiknek praktikusabb s jóté­konyabb tulajdonaiért megadom, vagyis meg­tartom a „nagy“ nevezetet, a másiktól pedig a derékséget nem akarom megtagadni. A hetedik osztályba jönnek a serdülő státus­férfiak, kik még maguknak status eredőt nem csináltak, de hamar belejöttek volna. Ezek sok szellemi s írói tulajdonokkal bírtak, u. m. K­a­­zinczy Gábor, Gorove, Bar­tál, Ló­nya­y, Berzen­cz­ey, s a korán kivégzett eredeti magyar képzettségű Szacsvay. A fentebbi osztályokat lehetett és kelletett volna még alosztályokkal bővíteni, hanem, mi­vel több kérdésben még azonfölüli osztályok szerint is nyilatkoztak volna, tehát mint felesle­get elmellőztem, hozzákapcsolván azon remény­ségemet, hogy azok, kiknek neveit feledékeny­­ségből kihagytam, meg azok, kiket talán ro­­szul soroztam, megbocsátandanak s magukat bírálatukban jobb helyre sorolandják; veniam damus, nem lévén szükségem a petimus­ra. Az osztályzatokból láthatni, hogy bizony a vita terén, kissé nyugalmas időkben elég véle­ményelágazások mutatkoztak volna, s ki tudja, a magyar heves véralkatnál fogva, ha az ausz­triai ház legyőzetik, a hazának szükséges intéz­mények vitatásánál s utána nem történtek vol­na e kihágások, nem idéztek volna-e azok elő új harczi állapotot ? Mindegyik osztály, sőt még a meg nem neve­zettek is ama latin mondással biztathatják ma­gukat : „si rationem postetitatis habet.“ Napó­leon szerint elbeszélhetik, hogy ha idő­s alka­lom ajánlkozik vala , ezt is, azt is életbe léptet­ték volna, azonban ehhez azt is hozzáteszem : „quid-quid non est peractum, pro non incica­­to est.“ Megengedem, miként így mint gép képezve, státusférfiaink összege sokban felesleges része­ket birt, s „embarres de richesse“, vagyis gaz­dagsági büledezéséb­e mozgani kezdett, aztán nagyon is mozgott, később alább s igen is alább hagyott, a regulator is kijött forgalmából, vagy a biztossági szelep vagy lecsapó is rendetlenség­be jött, s mindenfélekép mozgott, csak úgy nem, a­mint kelletett. Megengedem még, hogy a 2 dik osztályon kívül, melynek tagjai talán még önmunkájuk eredményeivel sem lettek volna megelégedve, minden osztály, ha értelme­­s akarata teljéből­­ rendezheti vagy intézheti vala a haza ügyét, — pl. azon korlátokkal, melyekkel Ferencz József kezdte intézni s rendezni császárságát, legszéle­­sebb democratiai alapon hasonló jogokkal, s­ogy valami helyeset s eredetit intézett volna el. Igaz azonban, a­mi igaz, ha igaz; s igy igaz, ha azon elágazó egyéniségek egy vagy két testület­ben működése nem mutatott oly politikai erényt, oly önmegtagadást, mely a hazát fölébe teszi mindennek. Nem mutatott egymás irányában kíméletet, nem a­zon önagya szüleményének hát­té­be szorítását, midőn a mások szüleménye Pest, február 28. (Az 1871-ik évi á­ll a­m k­ö­lt­s­ég­v­e­t­é­s összesítéséről) szóló kimutatást a képv.­­ház mai ülésében osztották szét. A közös ügyek­re szükségekt és a dele­gátiók által megszavazott összegekkel együtt a szükséglet következő­leg áll : összes hiány : 19.329.342 frt. A képviselőház vitái alatt elfogadott módosí­­tások e számokat megváltoztathatják ugyan, de nem lényegesen. Rendes szükséglet . . 167.102,037 frt. Rendes fedezet . . . 159.136,536 frt. Hiány . . . 7.965,501 frt. Rendkívüli szükséglet . 48.646,213 frt. Rendkívüli fedezet . . 37.282,372 frt. Hiány . . . 11.363,841 frt. Összes szükséglet . . . 215.748,250 frt. Összes fedezet .... 196.418.908 frt. Pest, február 28. Az utolsó berlini hivatalos hadi sürgöny zöld babérkoszorúval díszítve adatott ki. Azonban hivatalos alakban nem ez hozta meg a közös egyetértéssel megállapított békefeltételeket, ha­nem ama sürgöny, melyet tegnap 27-én délelőtt 10 óra és 55 perczkor Vilmos császár a bajor királyhoz intézett. A sürgöny így hangzik : „Kö­szönettel teli szívvel a gondviselés iránt adom önnek tudtára, hogy tegnap délután a békeprae­­liminárék itt aláírattak, melyek szerint Eliais Belfort nélkül, Német-Lothringia Metztzel Né­metországnak átengedtetett, öt milliárd fizethe­­tik, Francziaország egyes részei az összeg lefi­zetéséig megszállva maradnak. Ha a hitelesítés Bordeauxban megtörténik, ama dicstelt véres háború végén állunk, melyet példanélküli frivo­­litással ránk erőszakoltak s melyben az ön csa­patai oly becsületteljes részt vittek. Vajha Né­metország nagysága most a békében consolidá­­lódnék.“ E sürgöny minden kétséget eloszlat. Franczia­ország a legsúlyosabb feltételek árán kötötte meg a békét. Mint Versaillesból írják,­­az alkudozások fo­lyama igen viharos volt. Bismarck gróf erélyesen ragaszkodott kivonataihoz s csak nagy nehezen engedett belölök valamit, minélfogva a tárgya­lások nem egyszer megakadni készültek." Bel­­fortról is csak az utolsó napon mondott le. A praeliminárek aláírását a béke-bizottság s a je­lenlevő miniszterek Thiers elnöklete alatt tar­tott több ülése előzte meg, melyekben a fel­tételek végül minden szavazattal egy ellen el­fogadtattak. Ennek megtörténtével­­Thiers, Favre­s, Dufaure a szerződés aláírása czéljából Versaillesba mentek. Thiers Vilmos császárral is igen behatóan értekezett, mig az a kihallgatást meg nem szakította. A franczia megbizottak azon­nal Bordeauxba utaztak,hol a nemzetgyűlés, mely éjjeli ülésében tárgyalta s ha nem családunk rövid vita után el is fogadta a békeokmányt. Azt hiszik, hogy mintegy 100 szavazat nyilatkozik ellene. A többség azonban kétségkívül biztosít­va van számára. Párisba tegnap éjjel vonultak be a német csapatok. A gárda és 11. hadtest nyi­totta meg a sort, a többiek valószínűleg ma vo­­­­nultak be, de minden ünnepélyesség nélkül.­­ Igen rövid ideig maradnak a fővárosban s a bé­­keokmány végleges elfogadása után azonnal el­hagyják az országot, mely hőstetteiknek szín­helye volt, de egyszersmind embertelen, barbár hadviseléseknek nyomait évtizedeken át viselni fogja. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház febr. 28 iki ülése. I. A honvédtüzérség kérdése feletti vita a mai ülésben véget ért. A jobboldal részéről Ürmé­­nyi Miksán kívül Hol­­­án Ernő beszélt,­ szigo­rúan a katonai szempontokat meggyőzőleg előadván, míg gr. Andrássy Gyula minisz­terelnök beszéde inkább politikai nyilatkoz­­vány volt. Az ellenzék részéről Csernátony, P­a­u­l­i­n­y Tóth Vilmos, Dobsa Lajos sze­repeltek, mondhatnék: vendégszerepeltek. Vé­gül Gy­ő­r­f­f­y indítványozó felelt hosszasan a mondottakra, arról tanúskodván, hogy mily rész, ha a prókátor hadászati kérdések fejtege­tésébe bocsátkozik. A központi előadó holnap fog beszélni, ugyanekkor lesz a szavazás is.

Next