Pesti Napló, 1871. március (22. évfolyam, 49-75. szám)
1871-03-31 / 75. szám
75. szám. Péntek, martius 31.1871. 22. évi folys. 111. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6 „ 60 kr. Két hóra .... 3 „70 kr. Egy hóra ... 1 „ 85 kr Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 ujkr. Előfizetési felhívás „FESTI MPLÓ“-ra. A jelen hó végével az év első negyede letelvén, tisztelettel fölkérjük t. közönségünket az előfizetési megrendelés minél előbbi megújítására. Előfizetési árak: Három évnegyedre (april—decz.) 16 frt 50 kr. Fél évre (april—sept.) . . . 11 frt — kr. Negyed évre (april—jun.). . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint . 30 kr. SÍP- Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krba kerül. « A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, MARTIUS 30. A kath. congressus ma befejezte tanácskozásait s jegyzőkönyvei, naplói igen vaskos nyalábját képezhetik oly iratoknak, melyek rendeltetése, hogy valamely miniszteriális iroda, vagy legjobb esetben a képviselőház rengeteg levéltárába — ad acta tétessenek. El lehetünk azonban reá készülve, hogy mig ez iratokat e megérdemelt sors éri, azok sok port fognak még felkavarni. A kath. congressusi mozgalom újabban első szinterét képező oly elemek szerepjátszásának, melyek az alkotmány helyreállítása óta a közéletből duzzogva visszavonultak. E méltóságos s nagyméltóságu urakat csak olykor a főrendiházban láttuk, de ott is némán, a legnagyobb tartózkodással , mintegy keresve az uj viszonyokhoz illő hangot, s azt sehogy sem találva meg. A megyék tanácskozási termei szűkeknek látszottak előttük, kik csak az imént az ország ügyeit igazgatók s a törvényhozásban nem tudtak reáakadni őket megillető helyeikre. A kath. autonómia ügye e fényes tehetségeket, kikben nem tudjuk, hogy államfejlődésünk problémái körüli előítéleteiket csodáljuk inkább, mint államférfiasságuk egyéb nagy szabásait, ismét összehozta. Földet éreztek talpuk alatt, s mint a mythoszbeli óriás, megróbálták erejüket. Amit létrehoztak, a mi legsajátosb művek , a kath. congressus többségének munkálatában előttünk van. Aligha csalódunk, ha azt hiszssük, hogy ez urak ez operátumban lefektetett meggyőződésüket ismert szívósságukkal, szintúgy fognak törekedni majd érvényre emelni, amint erejükkel, ismét föléledt öntudatossággal, egyéb téren is tesznek kísérletet. Ha e föltevésünk megvalósul, annak általán csak örvendhetünk. Nem ugyan azért, amit létrehozni akarnak, de egyéb okokból. Államéletünkben az eszmék természetes küzdelme, egyensúlya ismét helyreállítva lenne. A közjogi pártviszály elvesztené érdességét, s helyét más, gyümölcsözőbb eszmesurlódás váltaná fel. A dolgok továbbá, mint a különféle pártelemek iránti tekintetből eddig történt, nem csempésztetnének be egy oldalon sem álcímzetek alatt, hanem a haladó és conserváló erők, mindegyik külön, s mindkettő kölcsönös egymásra hatásában kifejthetnék államalkotásunk fejlődésében összes súlyukat s befolyásukat. Mind a tekintet azonban természetesen a legkevésbé sem gátolhat abban, hogy a rendelkezésünkre álló összes erőnkkel küzdjünk ez urak első befejezett ténye, a létrejött congressusi határozatok ellen. E határozatokat már oly sokszor részleteztük és jellemeztük, hogy ma csakis általános irányukat akarjuk constatálni. Ez egyszerűen a következő. Az állami befolyás teljes megsemmisítése a kath. egyházra nézve, s e befolyásnak a hierarchia kezében való központosítása, oly hierarchia kezében, mely egy külföldi főtől függ, ki az állam polgáraival, lelkiismeretek hatalmával korlátlanul rendelkezik. Akármit határozzon Róma, s tudjuk,hogy a római egyházfők az állami jogkörbe korlátlanul átcsapnak, az — a congressus végzései értelmében — Magyarországon föltétlenül érvényes, s azt végrehajtja a püspöki kar, mely nemcsak híveinek lelkiismerete, hanem tömérdek milliónyi vagyonnal is, ellenőrzés nélkül rendelkezik. E hierarchikus befolyás a congressus szabályaiban a legleleményesb raffinirozottsággal van minden ügyben biztosítva. Az alsópapság helyzete nemcsak nem javíttatik, hanem — mert urai szaporodnak — még roszabb. A püspöki mindenhatóság codificáltatik. A világi hivek a sekrestyések ; a nyáj, melyet nyitnak. Ily autonómia, ily congressusi szervezet államot alapítana meg az államban s a legveszélyesb következményeknek készitné elő útját. Az idegen befolyás állami életünkben mintegy döntő tényezőnek ismertetnék el s az ultramontán szellem, melytől a hazafias alsópapság ma még idegen, mintegy odrog Atján ráerőszakoltatok az összes clerusra. Alkotmányos magyar kormány, magyar törvényhozás ily műhöz soha sem adhatja megegyezését. Kérdés azonban, hogy a mi kormányunk, melynek e munkáját elsősorban előterjesztetik — miután bármiként hangoztatták is a magyar király főkegyúri jogait, a congressus nem közlekedhetik közvetlenül a koronával s eddig nem is közlekedett — mint fog a dolgozattal elbánni ? Elsősorban alighanem alkalmazni fogják a bureaucratia hagyományos bölcseségét, a halogatást. Várjuk csak be szépen a dolgokat, ebből áll e bölcseség első tétele, a fák nem nőnek oly hamar az égbe. S a halogatásra itt elegendő ürügy is lehet. A kath. autonómia kérdése szoros összeköttetésben áll a tanulmányi alapok kérdésével, melyekre a képviselőház bizottmányt küldött ki. Ez a bizottmány megalakult, s ezzel aztán lenyugodott babérain. Várjuk be tehát — fogják mondani — mig e bizottság elkészül, aztán mig e dolgokat a ház tárgyalja, s ekközben eltelhetik egy-két esztendő. S a német közmondás szerint: „az idővel megjő a jó tanács is.“ Van egy másik terv is, mely azonban semmivel sem gyakorlatibb az elsőnél. Ez a terv abból állana, hogy a kormány az egész munkálatot előterjesztené a képviselőháznak, s az döntene felette. Itt azonban az a képtelenség is előfordul, hogy a kormány alig terjeszthet elő olyasmit, amit nem pártol, s már az előterjesztés ténye azt bizonyítaná, hogy a kormány a kath. congressusi munkálat álláspontját foglalta el. Bármiként forgassuk tehát a dolgot, a kormány nem kerülheti el a színvallást, s Pauler kultusminiszter előtt áll a kérdés, melyben saját szándéklatait, felfogását s eszmeirányát kétségbevonhatlanul documentálhatja. Minél tovább halogatja az ügyet, annál inkább enged kételyt intenziói körül; minél gyorsabban s erélyesebben jár el, annál nagyobb szolgálatot tesz a közügynek, s a katholikusok oly sokat emlegetett millióinak. Az imént bezárult kath. congressusról pedig jegyezzük fel azt az érdemet, hogy megmutatta, milyen az autonómia, mely egyáltalán elfogadhatlan. Vajha egy újabb congressus szerencsésebb volna, s azzal a gyülekezettel, mely ma tartá a múzeum tisztes falai között utolsó ülését, ne tűnt volna el végkép a napirendről a kath. autonómia eszméje is,mely okkalmóddal valósitva, elhaladásunk egyik neves tényezője lehetne! A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A társulási intézmények a nemzetgazdaságban. (Irta Kautz Gyula, 1871. Ráth Mór.) Rövid öt év alatt ez a harmadik nagy munka, mely Kautz ur tollából kikerül, és a m. tud. akadémia által a nagy Fáy-dijjal jutalmaztatik. A szerző neve egyrészt, s a tudós intézet másrészt, mely azt kitüntette, elegendő ok arra, hogy a jelen ma nagyobb figyelemben részesüljön, s pedig annál inkább, mert oly közgazdasági tárgyak fejtegetésével foglalkozik, melyek nemcsak az összes művelt világban, hanem különösen nálunk égető napi kérdésekké váltak. Ne zárja az olvasó e sorokban akár a mű tüzetes bírálatát, akár rendszeres ismertetését. Bírálatba nem bocsátkozhatunk, mert e lapok szűk tere ily szaktárgyak bírálatára nem enged elég helyet. Tüzetes ismertetést nem adhatunk, mert oly bő anyag és oly sokféle tárgyakkal találkozunk a műben, hogy ismertetésünk igen hosszúra terjedne anélkül, hogy e fontos kérdésekben kimerítő képet szolgáltathatnánk. Ennélfogva egyedül a mű vázlatára, rendszere és modorának ismertetésére szorítkozunk; miután ekkor úgy hiszszük, leginkább lesz kivehető, hogy az irodalmunkban mily helyet foglalhat el. Kautz a társulási elvnek s alakulatainak a közgazdaságban nagy jelentőségét általánosan elismert igazságnak tekintvén, azonnal az egyes alakok tüzetes tárgyalásába bocsátkozik. A részvénytársulatok alakjával kezdi meg fejtegetéseit; előadja ezen társulatok természetét, a főelveket, melyeket e vállalatoknál felismerhetni; áttér azután a részvénytársulatokra vonatkozó törvényhozásra; elsősorolja különösen a németországi, a franczia és az angol részvénytársulati törvényeket; visszapillantást vet ezen törvényekre,és azoknak hatását vázolja. Végül az állam és a törvényhozás feladatai adatnak elő e társulatok irányában és speciális hazai kívánalmaink tárgyaltatnak. Ez utóbbi pontra nézve szerző véleménye következő : miután részvénytársulati törvényünk nincs, legalább olyan nincs, mely a kor kívánalmainak megfelelne, okvetlenül azon kell lennünk, hogy ily törvény mielőbb létesüljön. Ez új törvény megalkotásánál két szempontnak kell irányadónak lenni : az újabb törvényhozási munkálatokban rendelkezésünkre álló minták követendők; külön hazai szükségeink és viszonyaink folytonos figyelemmel tartása mellett arra is kell ügyelni, hogy a velünk közgazdasági és forgalmi tekintetben oly szoros kapcsolatban álló ausztriai tartományokban fennálló szabályzatok kellő méltatásra találjanak. A részvénytársulatok említett tárgyalása után a bankok s biztosító intézetek természetes jelentősége fejtegettetik. A bankügy alapfogalmai mindenekelőtt tüzetes tárgyalás alapjául szolgálnak. Látjuk itt a bankok statistikai képét az egész világon, s a nevezetesebb államokban külön ; — a papírpénz- és a bankjegy — valamint egyéb hitelpapírral megismerkedünk; — a bankfundatio kényes kérdését különböző megoldásokban tanulmányozhatjuk. Szerző felsorolja azután az egyes üzleti ágakat s azoknak természetét, előnyeit és kényes oldalait tünteti fel, végül a jegybankoknak szentel külön szakaszt. Az elmélet követelményein így végig haladva, a bankügyre vonatkozó törvényhozás és iránylatait a különböző államokban találjuk kifejtve. Magyarországra nézve szerző a jegybankügyet illetőleg kettős intézkedést hoz javaslatba; vagy az osztrák nemzeti bank tényleges privilégiumát Magyarországra nézve a törvényhozás által jogilag is szentesíteni kellene de egyúttal oda hatni, hogy a bank ezen privilégiuma Magyarországot minél kevesbbé terhelje; — vagy pedig tökéletesen szakasztva a múlttal, a privilégiumot Magyarországra teljesen megszüntetni kellene, ez esetben a banknak a 80 milliónyi adósság visszafizettetnék és „addig is, míg a bankszabadsági elv életbe léptethető, adóssák törvényileg engedély egy legalább 30— 40 millió ft alapra fektetendő központi bank felállítására — amely központi bank bizonyos időre, pl. 25 évre a jegykibocsátás szabadalmával ruháztatnék fel, — egyebekben azonban semmiféle kiváltságot se élvezzen. A jegybankügy tárgyalása után még a földhitelintézetek, az ipar és kereskedelmi hitelbankok (credit mobilier), valamint a biztosító intézetek fejtegettetnek az említett rendszer szerint, azaz ez intézetek elméleti természete, tényleges állapota, a törvényhozás iránya és Magyarországon a közgazdaságnak e részben való követelményei. A most érintett pénzintézetekhez mintegy pótlékul a népbankok és takarékpénztárak csatlakoznak, melyeket szerző tüzetes ismertetés tárgyává tesz. A népbankok közvetlenül és kiválókép a kisiparost, a mesterembert és a munkásokat tartják szem előtt, ezeknek alacsony kamat mellett olcsó tőkéket nyújtanak, és e mellett a tőkeképződésre és a takarékosságra buzdítólag hatnak. Kifejlődésük leginkább Schulze Dolitsch elméleti és gyakorlati törekvéseinek köszönhető, és jelenleg Németországon kívül, Franczia-, Belga-, Olasz-, Angol, Orosz- és Magyarországon is már elég ily intézet található. Belszervezetüket tekintve meg kell jegyezni, hogy állami engedélyezéstől függetlenek legyenek; a tagok egyetemleges felelősségén alapuljanak, kellő tartaléktőkéről gondoskodjanak; és az intézet igazgatásában valamennyi tag jelentékeny és közvetlen részt vegyen. A népbankok újabb időben a takarékpénztárakkal és a földhitelel is kapcsolatba hozattak, s ha kellő módon történik ez, úgy a kívánt siker nem is maradhat el. A takarékpénztárak szerzőnk szerint olyintézetek, melyek pénzeket betéteiként elfogadnak, ezen pénzeket gyümölcsözőleg kiadják, a betevőnek pedig meghatározott kamatokat fizetvén vagy a kamatokat folytonosan a tőkéhez csatolván, ez utóbbit egészben és egyszerre, vagy részletenként a visszakövetelő tulajdonosnak bármikor kiszolgáltatják.“ A takarékpénztárak kezdetben túlnyomólag jótékony intézetek voltak és csak utóbb fejlődtek pénz- és hitelintézetekké. Ez intézetek belszervezetére felemlíti szerzőnk, hogy lehetőleg kis összegeket és bármikor is fogadjon el a takarékpénztár betéteiként; a visszafizetés a lehető legkevesebb alakszerűségekkel járjon; a pénzek gyümölcsöző elhelyezése tekintetében jelzálogokra csak a betéteseknek egy része helyeztessék el; a többi rész kamatozó állam- és hitelpapírokba fektettessék; végül a kézi zálog melletti kölcsönnyújtás is ajánlható. Jelenleg Európa öszszes államaiban 4300 takarékpénztár van, mivől Angliára 1400 esik, Magyarország és Ausztriára csak 142. A takarékpénztárak szervezete a különböző országokban s államokban igen különböző. Poroszországban többnyire kerületi takarékpénztárak léteznek. Bajorországban az államadóssági igazgatóság a takarékpénztárak elnökségével kölcsönműveletekbe ereszkedhetik, ha az illető takarékpénztár felsőbb engedélylyel állíttatott fel, s a községi hatóság vezetése alatt áll. Würtembergben külön takarékossági egyletek léteznek, melyek a tagok solidaritására is nagy súlyt fektetnek. Szászországban szintén nagy szerepet játszik ezen intézeteknél a községi befolyás, Svájczban ez intézetek községiek, Olaszországban nagyobb részt magántársulatok. Angolországban újabb időben a postaintézetekkel közvetlen kapcsolatba hozatott a takarékpénztári ügy, és államilag kezeltetik. Nálunk Magyarországon a takarékpénztárak nagyobb szerű letéti bankokká fejlődtek, melyeknél az eddigi szervezet mellett csak azért nem lehetett tapasztalni káros kihatást, mert forgalmi életünkben nagyobbszerű válságok mindeddig nem voltak. A mű utolsó része nagyobbára a társulatoknak van szentelve. Társulat (Genossenschaft) alatt értjük ugyanis az egyesülésnek „azon nemét, melynek lényege abban áll, hogy a magukban elégtelen kis ipari és munkaerők a végül, hogy nagy erővé válhassanak, szövetkeznek, s bizonyos szervezet alapján kifelé, mint érdekkörös, jogilag összefüggő és közkötelezettségű személyiségek jelentkeznek.“ Szerzőnk a társulat lényegének és előnyeinek kifejtése után áttér a társulás ellenzőinek nézetére, a különösen Lassalle véleményét birálgatja. Előadja azután a törvényhozás működését s feladatát Schulze Delitsch ismeretes munkája alapján, végül a társulatok főbb alakjait: a fogyasztási egyleteket, az építkezési társulatokat, a nyersanyag s raktározási egyleteket, s a termelési társulatokat ismerteti. A művet a munkás szövetségek (Trade union), a nemzetgazdasági társulatok, a mezőgazdasági és ipari egyesületek, a gazdasági, ipari és kereskedelmi kamarák, végül a kereskedelmi nagy compagnie-k vázlatos ismertetése fejezi be. Amint a vázlatból kitűnik, különböző természetű és jellegű intézetek bírálatos ismertetését nyújtja e mű, és pedig oly külön természetű intézetekéit, melyek ép ezen oknál fogva nemcsak hazai, de a külföldi irodalomban is egy műben összefoglalva nem találhatók, hanem számtalan kézikönyvben és monográfiában szétszórtan találhatók, s ennélfogva a jelen mű hézagpótló s közérdekű, mert majdnem minden szakasza oly kérdésekkel foglalkozik, melyek ép napjainkban, és nálunk is égető kérdések, melyek iránt jelenleg a közérdekeltség általános. Miután pedig szerzőnk minden egyes tárgynál az összes irodalomban megjelent kútforrásokat felhasználta és idézi: művének sokan nagy hasznát fogják venni. A műben azonban sok hiány is van. Nem említve szerzőnk bőbeszédűségét, mely sok helyütt nehézkessé, sőt érthetlenné teszi a szöveget; nem említve továbbá azon hiányokat, melyek az által keletkeztek, hogy a mű megjelenése előtt három évvel íratott, de melyeket a nyomatás alkalmával nagyon is ki lehetett volna igazítni, csak a következő megjegyzéseket teszszük. Mindenekelőtt a rendszerben látunk nagy hiányt, amennyiben társulási alakok, társulási alakban megjelenő intézményekkel felváltva soroltatnak elő, anélkül, hogy gyakran egyéb ok mutatkoznék ez egy másutánnál, mint a véletlen, így az első könyv szól a részvénytársaságokról, utána következnek a különféle bankok és biztosító intézetek, népbankok, Pest, mártius 30. (Bécsból, tegnapi kelet alatt irják nekünk): dr. Bellegarde gr. a berlini udvar számos lekötelező nyilatkozatán kívül, melyek Ausztriának a háború tartama alatt tanúsított szigorú semlegességi magatartását tartalék nélkül elismerik, még egy kéziratát is ő hozta a német császárnak a mi uralkodónkhoz, mely valószínűleg köszönetet tartalmaz az üdvözlésekért, s a tanúsított barátságos érzületért* Bellegarde gr. küldetésének nem volt diplomatiai jelleme; a legfelsőbb hely udvariasságának ténye az. Voltaképi értelemben vett politikai eredményéről ezek folytán szó sem lehet. Mindazonáltal alig vélünk csalatkozni, ha felteszszük, hogy e küldetés a két udvar közti viszony barátságos, zavartalan jellemét csak emelte, mire itt némi súlyt fektetnek. A Dunafejedelemségekben történő események felkelték ugyan az itteni kabinet figyelmét, azonban nem szolgáltathatnak okot arra, hogy eddigi politikája keretéből kilépjen. Nemcsak hogy a várt katastrófa még nem állt be, hanem semmi jel sem forog fenn, melyből annak valami külfelé való hatását észlelhetnék. Idegen izgatásnak,melynek eddigelé Oláhországban oly tág tere nyilt, nyoma sincs. Németország képviselője az osztro-magy. birodaloméval teljes egyetértésben jár el, s a fejedelemségek házi viszályaiba avatkozni, addig,amíg házi viszályok maradnak, legkevésbé a mi hivatásunk. Az a hír tehát, hogy az itteni kabinet kezdeményező lépéseket tett volna a nyűgöző hatalmak intervenciója tárgyában, teljesen alaptalan. Magyarországon hihetőleg kedélyesen fognak a fölött nevetni, amit egy bécsi lap ma ir, hogy t. i. Straimirovics ur Dalmatia helytartójának szemeltetett volna ki. Bécsben azonban még ezt is ki lehet nyomatni. (A„ZasztavaMagyarországa.) Érdekes tudni, hogy miként képzeli magának Miletics lapja Magyarországot — az ő tervei szerint. Mart. 26-iki számában ezt őszintén el is mondja, mégpedig következőkép : Magyarországnak foederatív államot kellene képezni. Ez államban kíván községi autonómiát, mindannyi népek jogegyenlősége alapján, administratív és törvényhozási autonómiát, szóval: decentralizációt. Az egyes hatóságoknak önálló törvényhozás adandós a belpolitikában, igazság-, vallás- és közoktatási ügyekben. — Eddig van a programm, mely a mily rövid, ép oly — okos. Mig mindezt el nem éri, még pedig — alkotmányos utón, a „Zasztava“ államjogi ellenzék marad. Soká lesz az! Pest, mártius 30. A községi törvényjavaslat tárgyalása a képr.ház mai ülésén befejeztetett. A tárgyalásnak epilógusát képezte Tisza Kálmán azon indítványa, hogy az úrbériséggel rokontermészetű birtokviszonyoknak a törvényhozás által való rendezéséig a községi törvényjavaslat ne lépjen életbe. Tisza azzal indokolja e kívánságát, hogy miután a községi törvényjavaslatnál fogva minden, a község területén létező vagyon és személy ezentúl a község hatósága alatt álland, ezen intézkedés üdvös eredményre csak akkor vezetend, ha a jogegyenlőség a vagyon jogi természetére nézve is minden kiváltságos helyzet mellőzésével megvalósul. Mi Tisza aggályait nem oszthatjuk. Tisza azt mondta, hogy addig, míg az úrbéri rendezés mindenkép keresztülvive nem lesz, az úgyis virilis szavazatjoggal bíró földbirtokos a képviselőtestületben még nagyobb befolyást fog gyakorolni azáltal, hogy például ott fognak ülni a tőle függő censualisták. Tekintetbe veendő azonban, hogy a vagyonnak először mindenkor meg lesz a maga természetes befolyása, és másodszor, azon viszony valóságos függőséget legkevésbé sem állapít meg. Például az adós még inkább függ hitelezőjétől, de ily eshetőségekre a törvényhozás csak nem provideálhat. Az úrbériséggel rokon birtokviszonyok részint oly természetűek, hogy azok elintézése magánérdekű, minek például az irtványok és maradványföldek, részint községi természetű, minek a kisebb kir. haszonvételek, az italmérési, vásári jog stb. Az indítvány az elsőkre kevésbé, hanem főleg ez utóbbiakra lehetett figyelemmel. De kérdjük : azon községi érdekű viszonyok végleges rendezése nem történhetik e czélszerűbben épen az újonnan rendezendő községekben, hol a közigazgatásnak egészen új rendszere leend, mint a mostani községekben, melyektől mindenki kivétel nélkül szabadulni kíván. De bár az indítványt úgy, amint előterjesztetett, nem pártolhatjuk és a czél biztosításához vezetőnek nem tartjuk, nem vitatjuk el a fölszólalásnak azon érdemét, hogy ez által a kormány felé egy tettre nógató szózat intéztetett. Valóban nem is értjük, hogy a regáléknak megszüntetése iránt, melyek önsúlylyal nehezednek a szabad iparra, a kormány nem adott be törvényjavaslatot akkor, midőn az úrbéri és rokon birtokviszonyok rendezéséről javaslatait beterjeszté? A törvényhozási munkálatok oeconómiája, a végrehajtás logikája pedig ezt kívánta volna,s csak helyeselhetjük, hogy a képviselőház minél inkább sürgesse a kormányt arra, hogy a feudális viszonyok e maradékai végre-valahára eltakarittassanak. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése márt. 30-án. (Folytatás esti lapunkhoz.) (Kérvények. Simonyi Ernő a postahivatalnál előforduló visszaélések, Papp József a partiumbeli gör. kath. lelkészek díjazása ügyében nyújt be interpelláre. A községi törvényjavaslat tárgyalása befejeztetik. Tisza Kálmán indítványa a községi törvény életbeléptetésének elhalasztásáról. A kérvényi bizottság jelentése tárgyaltatik.) Elnök: Somsich Pál. Jegyzők: Széll, Jámbor, Ivacskovics. Kormány részéről jelen van: Andrássy gr., Pauler, Tóth V. Esti lapunkban tudósításunkat a 128. §-nál zártuk be, e §. elfogadtatik szintúgy a következő (129. §) is; a 130 §. Így szól: 130. §. Ha a közgyűlés e számadásokat egyhangúlag helyeseknek találja, a felmentési okmány kiadatik. Máskülönben: a kifogás alá vett számadás, az egyes adófizetők által netalán beadott észrevételekkel, s a kisebbség különvéleményével együtt, felülvizsgálat végett a törvényhatósághoz terjesztetik fel, s a felmentési okmány csak a törvényhatóság jóváhagyása után adathatik ki.