Pesti Napló, 1871. május (22. évfolyam, 100-124. szám)

1871-05-01 / 100. szám

cina erőszakoskodása, a pápai világ uralmának vakmerő hirdetése, zsarnoksága, mely a félelem­re és rémületre támaszkodott és nyilt leplezet­len erkölcstelensége. Jacopone di Todi, a híres minorita rendű költő egész tűzzel írta meg a keresztyén érzületű világ bámulatát és borza­dályát az „új Luciferéről, ki a pápai széken ült. Minthogy Pius a jezsuiták segélyével nem­csak magának követeli a csalhatatlanságot, ha­nem, mint tudva van, azt állítja­, hogy a pápák minden időben csalhatatlanok voltak, és mint­hogy IX. Pius törekvései a római pápák közt legközelebb állanak Vili. Bonifaciuséihoz, ki­nek „Unam sanctam“ bullája 1302-ben kevés­sel mondott egyebet, mint a mi a syllabusban van és az új conciliumi dogmákban, e helyek a pápai széknek mindenesetre jelentékeny arczcsa­­pást adnak. A reformatióról is meglehetősen eret­nek hangon szól Döilioger, habár csak mások véleményét adja is elő. Vége felé így szól: A középkori profetiák határkövéül lehet te­kinteni Berthold püspöknek 1519-ben irt művét, „Az egyház terhe“ cziműt. Behatóan részlete­zett képét adja az egyház sülyedése nagy voltá­nak, s a római széket tünteti fel főokául, tükröt tart elé, míg másfelől a jövőtől semmit, csak gyászost vár. Luther világtörténelmi jelentősé­géről még semmi sejtelme, a lutheránusokat csak úgy említi, mint épen alakulóban levő kárör­vendő pártot. Nem kétkedik a pápai szék kiir­tásán (exterminium), melyet azonban feltámadás és üdvözülés fog követni, s látszik belőle, mily hatalmas volt akkor Németországban azon tudat, hogy az olasz nemzeti szellem, a mint az a pá­pai udvarban minden rész oldalával megteste­sült, Németország politikai, erkölcsi és vallási javának nagyon ártott s ellene még vétket kö­vetett el, és hogy mindkét nemzetnek bűnhőd­nie kell, ezért, előbb az olasznak 1510-ben, ké­sőbb pedig a németnek és pedig véres harczok és felforgatások által. KÜLÖNFÉLÉK. Pest, május 1. (Személyi hírek.) Majláth György or­szágbiró szombaton este Diószegről visszaérke­zett. — Klotild főherczegnő ő fensége vasárnap reggel Bécsből visszaérkezett és azonnal Al­csuthra utazott. — Gróf Almássy György ma reggel Bécsből visszaérkezett. — Tegnap este s fél 11 órai vonattal indult el innét Miskolczra Budaváros képviseletének 6 tagból álló küldött­sége, hogy Szemere Bertalan hamvainak áthe­lyezésénél Buda várost képviselje. (Honvédtiszti kinevezések, elő­léptetések) Ő felsége f. hó 2- án kelt elha­tározásával Aschermann Ferencz,a magyar honvédelmi minisztériumban alkalmazott minisz­teri osztálytanácsost gyalogsági honvéd ezre­dessé, és a szegedi honvéd-kerület parancs­nokává nevezte ki. Továbbá ő felsége a m. kir. Honvédségnél f. évi május 1-től számí­tandó ranggal kinevezte. I. A tettleges állományban: a gyalogságnál: alezredes­­s­é: Őrnagy Duleszko Balázs, M­u­s­sulin Emilt,­­Mészey Györgyöt, nyáregy­házi báró N­y­á­r­y Adolfot, I­k­­­o­d­y Gusztá­vot, S­z­t­a­n­k­o Somát, Posta Ferenczet, Tolnay Gábort, Török Józsefet, S­taudt Adolfot, Ayer Mihályt jelen alkalmazásukban való megmaradásuk mellett; őrnagygyá, a következő 1-ső osztályú Századosokat: szent­­miklósi és óvári gróf Pongrácz Károlyt, egyúttal a 46-dik zászlóalj parancsnokává: Gyro­gyevcs Györgyöt, Kralics Dénest, IV­e­r­k­­­i­á­n Ferenczet, az utóbbi hármat jelen alkalmazásukban. 1-ső osztályú századossá: Ráth Jakab Jánost, 2-ed osztályú százados­sá: a következő főhadnagyokat: Kraft Ágostont, Petényi Sándort, Horváth Rezsőt, Muschek Emilt, Rétvölgyi Gyulát, Drozdek Győzőt, és lovag Ohlberg Károly. Főhadnagyokká: a következő hadnagyokat: Tagányi Jánost, Brandt Józsefet, Weidinger Alajost, Bach Jó­zsefet, Villám Arnoldot, kiknek az 1870. évi nov. hó 1-től számítandó rang adatik; Csesznák Benjámint, Thelmann Józsefet, Andrevics Györ­gyöt,Schorle Miklóst, Abt Jánost, lovag Zhorszky Antalt,Wagner Edét, Welle Sándort, Markó Lász­­lót,Czikely Jánost,Nyulassy Sándort, Topics Re­zső­t,kislapási Juhász Kálmánt, Keszler Ferenczet, Habrovszky Frigyest, Kovács Jánost, Brandtner Ferenczet, miskolczi Dánffy Dénest, Bertalan Izsákot, Máté Antalt, Illés Istvánt, Köpe Lajost, Lieszkovszky Istvánt, és Oderszky Sándort Hadnagyokká, a következő szabadságolt állományú hadnagyokat: Tollenich Mátyást, Szathmáry Károlyt, Vasdinger Gyulát, Papp Mi­hályt, Bárczy Lászlót, Fogarassy Károlyt, Gru­den Ivánt, Lánczay Jánost, Láng Ignáczot, Kovács Jánost, Gombács Ádámot, S­iklósy En­drét, Popovics Tivadart, Ljubisicz Antalt, Mál­­másy Józsefet, Kratochwil Gyulát, Fleischer Antalt, Sipos Ferenczet, Bocca Tivadart, Rusz Eliást, Bodella Zsigmondot, Zajzon Károlyt, Pászty Ferenczet, Podhorszky Gyulát, Barabás Bélát, Aranyossy Jánost, Gyulaffy Józsefet, Thury Sándort, Gaál Lajost és Gergelyi Gyu­lát ; a lovaságnál: hadnagygyá: Fé­nyes Jenő és Kuln Lajos lovas hadapród ő­r­­mestert. II. A szabadságolt állomány­ban: a gyalogságnál: a­l e­z­r­edessé: Gorove Antal szab. áll. őrnagyot; II. oszt. százados­­s­á: Predregovics György szab. áll. főhadnagyot; főhadnagygyá: Kőszeghy Fangh Zsidor, Haász József, Holludonner Ede és Binter Fri­gyes szab. áll. hadnagyokat s Melczer Gusztáv tart. főhadnagyot; hadnagygyá: Bárczy József honvédet, a lovasságnál hadnagy­gyá : Jeszenszky Ferencz honvédhuszár hadap­­ródot és b. Wimpfner Ivánt. (Az országos statistikai hivatal szervezése.) Ő felsége a fellállítandó „or­szágos magyar statistikai hivatal“ szervezetét jóváhagyva, ezen hivatal igazgatójává osztályta­nácsosi ranggal Keleti Károly osztálytaná­csost, és ugyanott első titkárrá miniszteri titká­ri ranggal B­­­e­­­z Albert, erdélyi pénzügy­­igazgatósági titkárt nevezte ki — D­uka Mar­cell, miniszteri fogalmazót az említett hivatalnál pedig miniszteri titkári czimmel és ranggal díj­mentesen felruházta. (K­i­t­ü n t­e t­é s.) Tóth Bódog semmitőszé­­ki elnöki titkár osztálytanácsosi czimet nyert. _(Kinevezések a honvédelmi mi­ni­s­t­e­r­i­um­hoz.) Cserhalmay Ferencz, a honvéd, minisztérium számvevőségi igazgatója, ugyanazon minisztériumhoz osztálytanácsossá* neveztetett ki. A m. kir. honvédelmi miniszté­rium vezetésével megbízott ministerelnök, a hon­védelmi ministérium számvevőségéhez: Brunner Ármin I. rendű számtisztet számtanácsossá, Sterczel István, Khun Mátyás, Tomisics Márk, cs. k. katonai számtiszteket, Poizl Miklós val­lás- és közoktatásügyi ministeri, Vilhalm Sán­dor, Preceditl Károly és Raviczky János hon­védelmi ministeri II. rendű számtiszteket, I. rendű számtisztekké; Entress Kornél cs. k. ka­tonai számtisztet, Vojtik Antal volt honvéd-had­nagyot és Fellner Dávid takarékpénztári szám­segédet, Homa Géza községi jegyzőt, Szepessy Ferencz földtehermentesítési igazgatósági szám­tisztet, Rózsavölgyi Gyula, Birkés Dózsa és Fehér Gyula honvédelmi miniszeri Ill-ad rendű szám­tiszteket, Gally Gyula számvevőségi dijno­­kot és Kiszelényi Ede cs. k. élelmezési járulno­­kot, II. rendű számtisztekké ; — Schnee József és Juszt József szám őrmestereket, Nizsalovszky Szilárd, Horváth Pál és Krob Ferencz dijnoko­­kat. III. rendű számtisztekké nevezte ki. (Zrínyi Péter és Fragepán Fe­re­n­c­z) gyászos halálának évfordulója tegnap ápril 30-án volt. Ez alkalommal több magyar felrándult Bécs-Uj­helyre, hogy ott a gyásztörté­­net színhelyén ülje meg kegyelete szerény ünne­pét. A nagy tettekben gazdag Zrínyi családnak majd minden nevesebb tagja más-más helyen aluszsza örök nyugalmának álmát. Zrinyi Mik­lós a hős, Szigetvárott, Zrínyi Ádám Zalánke­­ménnél, Zrinyi Miklós a költő Krizsoveczen Csáktornya vidékén, Zrinyi Péter Bécsújhelyen, Zrinyi Ilona kis-ázsiai Bithyniában, végre Zrinyi Boldizsár, a hírneves család utolsó tagja Grácz­­ban. Frangepán Ferencz tudvalevőleg szintén utolsó ivadéka volt olasz eredetű családjának. (Kossuth egy levele.) A sámsonházai ev. ágost. hitv. egyházgyülés közakarattal meg­­vosztotta Kossuth Lajost főfelügyelővé. Kossuth a sámsonfalvai lelkésztől vett értesítésre követ­kezőleg válaszolt : „Tiszt. Wladár János ev. lel­kész urnak Sámsonházán. A sámsonházi ágost. hitv. evangel. egyházgyülés m. február 17-ei határozata, melylyel azon egyház főfelügyelőjé­vé megválasztattam, tiszti, lelkész ur mártius 16-kai levelének kíséretében kezemhez jutott. Van szerencsém az irántam mutatott bizalomért őszinte hálámat jelenteni. E választást megtisz­teltetésnek tekintem s teljes készséggel elfoga­dom, csak azt sajnálva, hogy a számkivetés, melyre hazánk politikai viszonyai által kárhoz­tatva vagyok, meg nem engedi, hogy az egyház javának előmozdításához oly hatályosan hozzá­járulhassak, mint azt tehetni óhajtanám. De a mit és mennyit a körülményekhez képest tennem lehetend, azt teljes készséggel felajánlom, a­mi­ért is lekötelezve érzendem magamat tisztelendő uraságodnak, ha engem híveinek egyházi s is­kolai ügyei és szükségei felől időnkint felvilágo­sítani méltóztatandik. Hálás köszönetem­ megújí­tása mellett van szerencsém hitrokoni testvéri­ességgel tiszteletemet jelenteni, s magamat tiszt, uraságod s az egyházgyülés jóindulatába aján­lani. Kelt Turinban, Olaszországban, april 6-án 1871. Kossuth Lajos.“ (Képviselőjelölés). Aranyos-Maróthon a Samassa József püspök lemondása által meg­ürült képviselői állomás betöltése körül már foly a választási mozgalom. A Deákpárt na­gyobb része Gaál Alajost kívánja felléptetni, míg egy más rész, mint a „R.“ Írja — a kon­­servatív-aristokratikus párt — Kelecsényi Ra­faelt, szintén jobboldalit akarja felléptetni. (A S­a­l­g­ó - T­a­r­j­á­n-L­osonczi vonal­ré­sz) 1871. május 4-én a közforgalomnak át fog adatni. (A nemzeti kép csarnok egy­let) vá­lasztmánya a minden ötödik évben történő na­gyobb szabású művásárlások ügyében azt a ja­vaslatot fogja a közelebb megtartandó közgyű­lés elé terjeszteni, hogy az idén báró Eötvös boldogult miniszterünk életnagyságú arczképét festesse meg egyik legjelesebb művészünk által a múzeumi képcsarnok számára. A választmány szintoly meleg és öszhangzó helyesléssel tette ma­gáévá Keleti Gusztáv amaz indítványát, hogy második szerzeményül a társulat iparkodjék Mun­kácsy Mihály jeles művész hazánkfiától ígéretet nyerni egy hazai népies életkép elkészítése iránt, melynek tárgya a művész szabad választására volna bízandó. „E ténynyel, — úgymond indít­ványozó, — mely a nemzeti képcsarnok díszét nem kis mértékben növelné, egyúttal megc­áfol­­hatná a társulat azon, mindnyájunkat terhelő s — fájdalom! — nem is légből kapott szemrehá­nyást, hogy a külföldön rövid idő alatt nagy hír­re emelkedett fiatal festész épen saját honában semmiféle megbízást nem nyert, sem másnemű tettleges buzdításban nem részesült.“ (Hazatérő huszárok.) Tegnap emlí­tettük a verpeléti esetet, a hol a hazatérő huszá­rokat oly roszul fogadták s ma a „Kecskeméti Lapokéban ehhez hasonlót olvasunk. Az emlí­tett lap igy ír: A Pálffy nevét viselő 14. sz. huszárezred a napokban vonult keresztül Kecs­keméten át Nagy-Váradra. Kecskeméten sok baj volt elszállásolásukkal, mert néhány a ka­tonatartásra kötelezett polgár képes volt istálló­ját is elrontani, csakhogy a katona be ne köt­hesse lovát. Ily apróságok azután oly igen fel­háborították a tisztikar egy tagját, hogy az or­­szággyűlést kezdte szidalmazni: miért hívta be őket, mikor nekik ilyen meg olyan jó helyük volt Németországban! (A n­ő k­é p z ő e g y­­­e t) f. é. május hó 4-én délelőtti 10 órakor fogja évi közgyűlését a „magyar akadémia“ Kisfaludy-termében meg­tartani, melyre a mivelődés és nőnevelés párto­lói tisztelettel meghivatnak. A közgyűlés tár­gyai: 1. Jelentés az igazg. választmány évi mű­ködéséről. 2. Pénztári kimutatás. 3. A nőneve­lés érdekébeni eszmecsere és indítványok. 4. Egyleti tisztviselők, u. m. elnök, alelnök, pénz­tárnok, ellenőr és jegyző, valamint az igazgató­választmány megválasztása. — A budapesti gyermekkertek, képezdék és több nevelészeti intézetek megtekintése. Továbbá a közgyűlés napján az egylet a Margit-szigeten közebédet rendezend, melyre a jegyek a rendező-bizott­mány tagjainál lesznek válthatók u. m. Vadnay Károlyné (Kerepesi­ út 69.), Benedikty György­­né (Nádor­ utcza 6.) Ezekre nézve közelebbi ér­tesítést hozand a gyűlésen kiosztandó programm. Eddig kezünkhöz érkezett a deési (Erdély), mis­­kolczi, váczi nőegyletek értesítése, hogy köz­gyűlésünkön küldöttek által magukat képvisel­tetni fogják. A választmány. (Közgyűlési meghívás.) — A „P­e­s­ti szegény gyermekkór­ház e­g­y­­­e­t“­l. évi május 4-én d. e. 11 óra­kor tartja, őszutczai 2. sz. saját házában, évi rendes közgyűlését, a következő tárgysorozattal: 1. Választmányi jelentés a közgyűléshez. 2. Je­lentés az 1868. és 1869. évi pénztári számadá­sok felülvizsgálatáról. 3. Intézkedés az 1870. évi számadások felülvizsgálata tárgyában. 4. Az 1871 évi költségvetés előterjesztése 5. Orvosi jelentés 1870-ről. 6. Netaláni indítványok. Kelt Pesten, 1871 évi apr. 27-én. Az elnökség és vá­lasztmány megbízásából. Halász Dezső, titkár. (Egy tragoedia.) Csengerről írják: A múlt ünnepeken történt. Egy ifjú jegyet váltott régi kedvesével, azonban az esküvő közeledté­vel a leány visszaküldő­­vőlegényének szerelmi zálogát. Az ifjú e kudarczot nem tudá elviselni s pisztolylyal vetett véget életének. Arája hall­ván e gyászos hitt,­­ megőrült. A leány elválá­sának oka az volt, hogy egy másik ifjúval lépett a közben frigyre ; ez ifjú is értesülve­ a kettős szerencsétlenségről, szintén őrjöngésbe esett s az­óta folytonosan öngyilkosságától kell félni. (Névváltoztatás.) Schönberger Károly veszprémi papnövendék „Hollósi­“ra változtatta nevét. (Egy a­p­a.) A múlt hetekben Kolozsvárott egy tehetséges ifjú, Benedek István jogász halá­la általános sajnálatot keltett. A szegény apa, a ki fiát eltemetvén, házát látta a lángok marta­lékává lenni, megtört szivvel a nyomorba szál­lott alá és szava szerint „a sir szélén állva, nin­csen kunyhója, a melyben halála esetére család­ját elhelyezze.“ A borzasztó csapások közepette mit tett ez az apa ? kérdi a „M. Polg.“ Azzal a pénzzel, a­melyet elhunyt fia a neki osztott is­kolai jutalmakból gyűjtött, s a­melyet az apa erejéhez képest szaporított, 160 forintnyi alapít­ványt tett a kolozsvári reform, főtanodánál oly czélból, hogy az alapítvány kamatai fia nevében minden évben a Vi-dik osztály legerkölcsösebb tanulójának adassanak ki. Ez a példás atya Be­nedek Sándor nagy-kapusi reform, pap. (Q­u i p r a q­u o.) Egy genfi lap jelenti: „Párisban egy angol nő él, ki minden tekintet­ben tiszteletet érdemelne, ha buzgalmában ke­vésbé vak volna. E nő vallási értekezéseket ir és minden alkalmat megragad,midőn egy megté­­velyedett lelket meginthet, így a commune ki­kiáltása alkalmával is egy kis röpiratot adott ki ezen czím alatt: „Eljöttek.“ Eljöttek tudniilik az emberek, a kik nem tisztelik sem istent sem a hatóságot, melyről az új­ testamentum több helyén világosan szó van. Az egész röpirat ezen eszmén alapszik és számos bizonyító idézettel van fű­szerezve. Ezen értekezést aztán kiosztatta az utczán, különösen a nemzetőrök között. Ezek természetesen, gyorsan kéznél vannak , ha valami új dologról van szó, majdnem meg­verekedtek egy-egy ingyenpéldányért és ugyan miért kapták fel oly mohón ? Mert azt gondol­ták, hogy az istentelenek, a­kikről ezen épületes értekezésben szó van, nem egyebek, mint a ver­­saillesiak. „Ez aztán a kitűnő röpirat!— mondá egy kapitány. — Az ilyen kell nekünk ; ez oko­sabb, mint a papok predikátiói, melyekkel meg­zavarják fejünket.“ A történetke mindenesetre tanulságos azokra nézve, kik a tömegnek erköl­csi oktatást akarnak adni, s ahhoz vaktában fognak hozzá. X utasítá a küldötteket, hogy az vessen véget a szerencsétlen harcznak. Berlin, apr. 30. A „Spenes­sche Ztg.“ je­lenti . A franczia kormány ápril 25-én lefizette az akkor lejárt élelmezési költséget. München, apr. 30. Rómából jelentik, hogy a Vatikánból egy pap sürgönyökkel és utasítá­sokkal Münchenbe utazott, hogy megakadályoz­za Friedrich tanárt egyházi functiói további gyakorlatában. Florencz, april 29. A senatusban folytatták a pápai garantia-törvény feletti vitát. Ribotti Eu­ropa politikai helyzetével szemben interpellatiót jelent be a hajóhad állására nézve. Róma, apr. 30. Az új franczia követ, Har­­court, Antonellivel első összejövetele alkalmá­val, nem bocsátkozott politikai fejtegetésbe, s csak arra szorítkozott, hogy kifejezést adjon ama tiszteletnek, melylyel ő maga és a versail­­lesi kormány a pápa iránt viseltetnek. Antonelli sürgetésére Harcourt kijelente, hogy Fran­cziaország óhajtja azon idő eljövetelét, midőn a pápának birtoka viszaszerzéséhez segédkezet nyújthatna, de jelen szerencsétlen helyzetében mit sem tehet. Páris, apr. 30. A vasúttársaságok megfizet­ték a rájuk kivetett sarczot. — Dombrowski főhadiszállása Lamuetteben van. London, ápril 30. Egy kabineti válság közel várható, a parlament feloszlatása valószínű. A tory-k ki akarják erőszakolni a kabinet lemon­dását. Bécs, május 1. Hiteles értesülés nyomán kö­zölhetjük, hogy a határőrvidék ügye annyiban örvedetes irányt vett, mennyiben az administra­tív nehézségek nagy részben elhárítvák. Páris, ápril 29. Cluseretnek egy 28-án kelt sürgönye mondja : Ép most térek vissza Issy és Vanvesből; az erődök hősiesen védelmeztetnek, s a szó szoros értelmében teljesen be vannak hintve golyókkal. Míg Vauvesben voltam, élénk puskaharcz folyt, mely háromnegyed óráig tar­tott. Mendon lángba van borulva. — A commune üléséről szóló hivatalos jelentés mondja : Cour­bet azon kívánatéra, hogy Paschal Grousset külügyminiszter a külhatalmaknál körjegyzék­ben követelje a párisiaknak, mint a hadviselő félnek való elismerését . Grousset kijelenté, hogy a külügyek delegáltja nem tartja észszerű­nek egy polgárháborúban Európát hívni fel bí­róul és Európától ítéletet kérni, mely minden esetben csak francziákat sújtana. Mindenkép ki kell kerülni az idegen beavatkozást. Nevetséges volna elismerést követelni mint hadviselő fél, mert hiszen tényleg a commune úgyis hadviselő fél. Senki sem vethet a communenek és védői­nek oly tényt szemére, mely a hadi szokással meg nem egyezik. Grousset hozzáteszi: Mi legá­­lis módon viselünk háborút, mi nem használunk alattomos eszközöket, mi nem bíráskodunk a foglyok felett sommásan. A commune helyeselte Grousset szavait. — Épen most a szabad­kőmi­­vesek nagy tüntetést rendeznek. A commune tagjai s a különféle páholyok képviselői lobo­gókkal kivonulnak, hogy azokat a sánczokra kitűzzék. London, apr. 30. Az „Observer“ jelenti, hogy Gladstone el van határozva ellenezni a budget­­ben terveit új módosításokat. Ugyanazon lap sze­rint egyes bonapartisták állítják, hogy a nem­­­zetgyűlés nem képviseli a nemzet akaratát. Ha a háborúnak vége lesz, szükséges leend­ő népet megkérdezni, minő kormányformát óhajt. A bo­napartisták meg fognak hajolni a nép ezen ítéle­te előtt. Versailles, ápr. 29. (Nemzetgyűlés.) Du­­faure törvényjavaslatot terjeszt elő, mely sze­rint a Párisban lefoglalt ingatlanok elidegenít­­hetleneknek nyilváníttatnak. A tulajdonos ezen ingatlanokat mindig visszakövetelheti. Oly egyé­nek, kik a lefoglalásban részt vesznek vagy hi­vatalos okmányokat megsemmisítenek, a törvé­nyes büntetés alá esnek. A gyűlés kimondja a törvényjavaslat sürgősségét. Délután a szabad­kőművesek tüntetést rendeztek. Néhány ezer ember fehér és zöld zászlókkal a champs elysées átvonult. Midőn a porte Maillothoz értek, a tüzelés megszűnt, de a tüntetők értesittették, hogy a versaillesiak csak 2 parlamentárt hajlan­dók elfogadni. Ennek folytán este két Parlamen­tár ment Versaillesbe. — Azon párisi hit ellené­ben, mintha 300 sorkatona a versaillesi seregből átszökött s a champs elysées-re vonult volna, az „Ag. Havas“ erősiti, hogy april első napjai óta a versaillesi seregben nem történt szökés. Berlin, april 30. A „Spener­sche Ztg.“ egy vezérczikke melegen felszólal a Hohenwart-féle előterjesztés mellett. A romániai kormány Straussberget és társait a berlini városi törvény­széknél 572 millió tallér erejéig beperelte. A ro­mán kormány ügyvédje a perköltségre előlege­­sen 20.000 tallért tett le. Prága, april 30. A cseh általános bank köz­gyűlése a 215,057 frtnyi nyereségből alapítási költségre 10,313 frtot vont le, 10 százalékot a tartalékalapba tett át és részvényenként 7 frt Az áru és értéktőzsdéről máj. 1. e heti gabnaüzlet nagyon lanyhán vette kézi­­é. A malmok vonakodnak vásárolni, miért­­ búza .vagy kinálat mellett 15—20 krral, 1­­5—10 krral alábbszállott. A forgalom 30 e. vámmázsa. A Bécsből érkezett kedvező hírek nálunk hasonló hangulatot idéztek elő. Különösen a t­esi piaczczal összeköttetésben álló bankok v­­ak kedveltek. Magy. hitelbank 110 frtra; frt cobank 73.25; magy. sorsjegyek 92.87 7*, és 2 hitelrészvény 282.30; pesti közúti szelvény n kül 280 frton, terézvárosi takarékp. 43.50 k. Gschwindt-féle 191 frton kelt. Luiza malom 1 írton kelt. Orsz. gőzhajózás 43 frton. Készpé­lanyha. Napoleon 9.91- arany 5.87, tallér, 1.1 Állatuadósság. Takarói pénz­tárak. *) Szelvény nélkül. Főszerkesztő :­­ KEMÉNY ZSIGMOND Felelős szerkesztő : URVÁRY LAJOS. Magyar vasutk.............................p. 107 30 „ 10 B­őlsőváltság. bötv........................„ 76.50 „ 76 Magyar sorsjegyb................................. 92.75 , 93 Biztosítási papírok. I. Magyar . ,•••.. p. 730 ~ * 740 Pannónia*) ....... * 315— r 320 Unió .»,*..>> n 306 — r SOS Haza ....................................... 112 — , 14 Bist, int . , ...••• 300 — * 3o5 Vasutak. I. Magyar-kel. v|.. . . . „ 36.55 “6 Pécs barcsi .... . . p. 180.— 18. Budai közúti vp. . . . . „ 125.— , 121 Pesti „ „ ...... 280 — „ 285 Hegyi vp........................... 19 * 6 — „81 Alföd-Fiumei.............................. „ 176— „ 177 Bankok. Anglo-Hungariaft ..... p. 87.601 88 Franco-magyar ......................„ 72 60 , 72 Pesti népbank...................... „ 31.— 32 Pesti keresk. bank ..... 866 — . 670 Szerb bank ........ 70—„ 75 Magyar hitelb....................... . , ICO.— .111 Magyar jelzálog ............................ —.— .— 6­0­ budai "............................p. 76.—­­ 77 Gödöllői ........................... „ —.— „ — Pesti*)........................................ 8250.­ „ 8300 Terézvárosi*)............................... 44.60 . 44 Külvárosi ........................... „ 46.60 „ 47 Ferencz-Józsefvárosi .... 44.60 „ 46 Iparbank ............................... 25.50 „ 26 Fővárosi*)............................* 164.— . 166 Kőbányai*)................................ 36.— . 35 Uj­pesti ................................ 40.— . 41 Malmok. Árpád ..................................P- 260.­—­­ 260 Concordia ................................. 486.— ‚ 490 Luiza............................................ 133.TM . 134 Unió............................................. 230.— „ 246 Henger ......................................... 900.— . 905 Gyárudvar....................................... 69.— , 70 Erzsébet...................................... 126.— . 130 Blumféle......................................... 195.— , 200 Király ....................................... 370.— , 380 Sütök .............................................191— . 196 Victoria....................................... 199.— . 200 I. Budapesti.............................. 500.— „ 610 Pannónia ................................. 595.— „ 600 Különféle. Hajórahm. költs. I. kib ■ . p. 100.— a 02 s it LI. , • • • » —r ' ~ Bőrgyár .............................................95 — „i 100 Fiumei hajógyár ... • . „ —.— . — Athenaeum . . . . . „ 1­62.— , i 65 Gsehwindfék*)............................,191.— „192 Borszosz fiinom. —.— „ — O­sz. gőzhajó». . . . . • . i 43 — »41 Záloglevelek. Magyar föMd 6'/.­­ . • p.89.10 4 19 Magyar jel».......................................... 74.26 „ 74 Kereskb. .... . 91.26 „ 92 Váltó folyam Augsburg p. 104.*— a 1 v Hamburg ................................. „ 91.75 . f 2 Majla . . .................................. —« Frankfurt. ....... „ 104. • , 1 4 London ........................................ 124,75 s 1*5 Paris ...............................................—.— n — Valuták. Arany.................................. p. 5.87 a —6. Napoleon . . .................................. 9 91— „ 9. Ezüst............................ . . . „ 122.26 3122. . ,, E. Közlekedési vállalatok részvényei. AdTM T* AlTI1 TtrtT "RPltlST Hi Alföld-fiumei pálya 100 frt ezüst.......................... 176.60 177.— Osztrák Lloyd 100 frt.................................................. ——­­JijVkjA X­­UK) 1 JXUt Osztrák Dunagízhajózási társulat 500 frt. p. p. . 605.-- 607.— Első erdélyi pálya 800 frt ezfist.......................... 89.— 89.. . . . Erzsébetpálya 800 frt. p. p. . . . ..........................824 — 824.50 Állampálya 500 frank................................................... 189.25 139.7. Április 29. Perdinánd-északi pálya 1000 frt p. p......................... 8255 — 2255.— „ 1867-dik‘..................................................­**• ’ J?® ? Ferencz­ József pálya 800 frt. ezüst............................ 203.75 204.85 Déli pálya 500 frank.........................................................118.40 112.71­­........ ' ..............................— ' " ' " Pécs-barcsi pálya 800 firt. ezüst...............................182.— 183.— „ „ 800 frt 5 %............................................. 90.25 50 3­ A. Államadósság 100 frt. Ad« Tartva L­ajos-Károly pálya 800 frt. p. p.................................. 266 50 Sós.- Tiszai „ 100 »•• • • ......................................... ■ ■ ------ ■ Kassa-oderbergi pálya 800 frt........................................ 97 75 98.— Magyar keleti pálya 800 frt. ezsist.......................... 87.— Pz.21 [Egységes járadék, jegyekben más.—nov. 5 «/» . . 5915 59.25 Lemberg-czemowitzi pálya 200 frt. ezü­st . . . 177.75 178.— T­aaa„i„anrulok­Vstk I­I . „ febr—ang. 5 % . . 58 95 69 05 Osztrák Lloyd 500 frt. p. p........................................... 381.— 383.— 1­ “aganSOrSjegyez. „ , ezüstben jan.—jul. 5 % . . 68 90 69.10 kis8 erdélyi pálya 200 frt ezüst................................ 171 50 172— Hitelintézet 100 frt........................................................... 163.55 164­­. .. ápril—oct 6 % . . 68.70 68.80 Allampálya 800 frt. p. p................................................. 424.50 425.50 Clary 40 frt p­p.­­................................................... 84.— 36 -Osztrák értékben vissza­fizetendő 6 % . . —.— —.— Székesfehérvár-győr-gráczi pálya 200 frt ezüst . 167.60 168.— Dunagőzhajózás 100 frt p. p....................................... 100— 102.­Sorsolással 1839-ből egész sorsj. p. p.............................. 898.— 299 — Déli pálya 800 frt............................................................... 178.80 179.— Keglevich 10 frt..................................................................... 17.— 18.— . 1839-ből­ötöd . ............................. 297.50 298 50 Tiszai pálya 200 frt............................................................ 251 60 852.- - Buda város közs. 40 frt........................................................ 88.— 34.­. 1854-bil 250 frtos 4 % ................................. 92.— 92.50 Bécsi Tramway 200 frt.................................................. 218 50 219 — Pálffy 40 frt. .. .................................................................... 29.— *0.— . 1860-1­01 500 . 5 . 97 80 92.— Magyar-gácsországi pálya ......... 161.50 162.— Rudolf-alapítvány 10 frt................................................. 15.— 15 5. 1 . 1860-ból 100 „ 6 %............................ 109.25 109 75 észak-keleti „ 200 frt ezüst .... 161.75 162.25 galm 40 frt .. ....................................................... 89— 40.­. 1864-ból 100 ................................................ 126.25 126.50 kaieti pálya 200 frt............................................. 85.75 86.25 St. Genois 40 frt. p. p.................................................... 89.— 30— Hompjáradék 48 Óra darabja..................................... 28.— 25— ,,,,,, , . . Triest város 100 frt. p. p............................................... 122.— 186— Állami dománius jelzáloglevél 180 frt........................ 183.— 123.50 F. Iparvállalatok részvényei. i­­u 50 „ o. é.............................................. 58.— 60— B. Földteh­ermentes 100 frt. p. p. Donau, osztrák biztosító SOO frt.................................. —­ windischgrátz^1ó frt^p.' p.' . ............................... 8L50 88.60 Horvát-tótországi 5 .................................................. 88.50 —.— viszontbizt 300 frt...........................................­­.­ Váltok (három hóra). Erdélyországi 6%...................... . .. . 75— 75.25 G. Záloglevelek. Amsterdamra 100 frt hollandi 4 %......................... 104.10 104 80 Temesi bánsági 5 % ................................................ 77 75 78 50 _ ... c »/ m­asn in« 70 Augsburgra 100 frt. délnémet 5 %......................... 104.10 104 20 iTemesi 1867-dlki sorsolási záradékkal ................. 76.25 76.75 ° 4k L'évben visszafizetendő 5° « ' ' 22 TM TM7 S5 Berlin 100 tallér 5 %.............................................■ — — 'Magyar 5%.................................................................... 80 - 89.25 f ’ * arTt ar zn Boroszló 100 tallér 5 »/„............................................. .­, 1867-diki sorsolási záradékkal...................... 78.50 79.­ *Iomz­eti­­kuk P- P- S /p sorsolás..................... 97.25 97.60 Bruguel 6 o/o.................................................................49.10 4910­ ­ , é\.5 l ........................... II Frankfurtra 100 frt. délnémet 4 %......................... 104.25 104 31 C. Más közkölcsönök. Magyar földhitelintézet 5V, 4/» ■ ■ • ■ • ■ 89.70 89.90 Hamburgra 100 márk­a. 3 %.............................. 98- 98-" a , .c 1 .11 .1.?.TM' ' Londonra 100 font stering 8V, •/...........................124.90 184 90 !Magyar vasúti kölcsön 120 zrt. darabja . . .. 107.26 107.50 a kereskedelmi bank 28 év alatt sora. . . —Lyonra 100 frank 6 %............................................. — 1 . sorsjegy-kölcsön 100 frt..............................* 92 80 93.— • jelzálogbank 5%/* % .................................. 84.— 84.25 106 frank 5%..............................................—. . . szólódézsmaváltság 100 frt .... . — — H­ Elsőbbségi kötvények: “'le 100 frank 6 ■/.............................................. — — 11 BAnknk róavványal Paris 100 frank 6‘/s °/o............................................. .. u. nana«» rtsziBUjei. Alföld-fiumei pálya 200 frt. ezüst............................... 88.90 89.10 Pénzek árfolyama. Angol-osztrák bank 200 frt.. 75­­% befizetés . . 261 — 261.50 Osztrák Dunagőzhajózási társulat 100 frt. p. p. . 95.50 96. ■ s ! Angol-magyarbank 800 „ 40 % „ . . 86 - 86.50 Erzsébet pálya 5 % 100 frt. p. p...............................94.— 96—­ Arany • ■ • • ................................................... "•*? (Osztrák földhitelintézet 800 frt. 40 »/s befizetéssel 865.— 866.— . . ezüst 100 frt.................................... 92.70 93.— Napoleonsdor .................................................................. 9 91 9.91 W­hiteintézet 160 frt . .... . 880- SSD 20 . . 1868-dlkl....................................................K2- 103.- Orosz Imperiale ............................................................. — ~­I Magyar „ 200 „ 40 % befsz. . . ! i 103.50 104.­ . - '869-diki............................................... 99.50 100.- MWa-Terézi. tallér............................................................­­.­(Pesti kereskedelmi bank 500 frt. ...... . —.— —.— » » 200 frtos............................................... —.— —»— íjíj'®1* ' .«pi Alsó-ausztriai leszámítoló bank 500 frt .... 895.— 900.— Ferdinánd északi pálya 100 frt p. p.......................... 91.— 91.50 Ezüst • • ■ ..................................................................1”‘ ** ‘ Osztrák-franczia bank 200 frt ezüst ■ . . . . iil.75 112.25 „ .. 100 „ o. a.......................... 87.50 88.­ Váltó leszámítoló.................................................................. — — Magyar „ „ 800 „ ....... 70.50 71.­ » » » » “708t 5 % • • ■ 105.80 106.20 T I 1 1 t 1. Általános bank Bécsben 800 frt 50 % befizetés . —.— —.— Ferencz­ József „ 200 „ „........................... 97. »7 25 Nemzeti bank.............................................. 749.— 751.— Pécs-barcsi „ 200 „ „ . . . . 89.— 60.00 Arany al marka............................................................. “• 1 Egyleti bank 800 frt. 40 % befizetés....................... 105.50 106.50 Károly Lajos „ 800 .......................................104.95 105.26 Fredrichsd or................................................... •_ ^ . Forgalmi bank 200 frt 60 % - ... . 164.85 164.75 „ „ , „ U. kib....................................lOO.SO 100 oO Loulsd or . ............................................................................ • • Bécsi váltóbank 800 frt. 40 % „ .......................134—­ 134.50 Lemberg-czem.-vassyi pálya 300 frt. ezüst . . . —.— —Angol povereigne . ............................................................ 18.45 i­.s. „ váltóü­zleti társaság 2000 frt 40 % . 91.50 92— „ „ „ L kib. 1865 . . . 79.50 79.75 P­rosz pénztári utalvány............................................. IM 1.. . . bank 800 frt. 40 % befizetés ...... — I — „ „ .. .. „ 1867 . . 91­ Ezüst szelvény............................................................ 122— 188­5­ __bankegylet 800 frt^4b % befizetés . . . 249.50 I: 230^— ___,­ ___________­____„ ÜL „ 1888 ... 83 75 84 25 JjJLwt—­ Pótlék. A főrendiház ma 2 óra után a jogügyi bizott­ságnak a szolgabirói kijelölésre vonatkozó mó­­dosítványát elvetette. A főispánok nagyobb­részt a jogügyi bsz. módosítása mellett voltak, míg ennek elnöke (gr. Cziráky) a képviselőhá­zi szerkezet mellett szavazott. Helyi hírek. (Kifogott hulla.) Szombaton este fél 7 óra tájban az aldunasoron a plébániatemplom irányában a Dunából a tűzoltótestület kocsisa Medveczky János egy férfihullát fogott ki. Az ismeretlen hullánál a kabátzsebben egy Fried­mann Miksa névre szóló igazolási jegy talál­tatott, mely Szepesmegye bányai járásának szol­gabirói hivatala által 1869. évben mártius 5-én állíttatott ki. A kifőzött hulla mintegy 25 éves barna haja, csekély szakállal; viselt szürke őszi kabátot és szürke nadrágot. (Halálozás.) Özv. Rumbach Jánosné sz. Petz Mária asszony f. hó 30-án 69. éves korá­ban meghalt. A P. Napló magántáviratai Versailles, ápr. 30. Reggeli 8 óráig tartó harcz után két dandár elvette az Issy melletti parkot, a kastélyt s a temetőt, elfoglalt 8 ágyút és 100 foglyot ejtett. A párisiaknak sok halott­juk és sebesültjök volt; a versaillesiaknak né­hány halottjuk és sebesültjök volt. Az issyi te­mető csak 200 méterre van az erődtől, úgy, hogy ennek bevétele most már közel várható. Thiers tegnap a szabadkőművesek két küldöttét fogadta, kiknek különben nem volt megbízásuk. Azt válaszolta nekik, hogy mindenki óhajtja a polgárháború végét, de Francziaország nem ca­­pitulálhat néhány lázadó előtt. A communehez Nyomatik a kiadó-tulajdonos „Athenaeum“ irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomdájában (ezelőtt Emich G.) Barátok tere 7. sz. 1871. osztalékot fog adni. A szelvény julius 1-én váltható. Bécs, máj. 1. (Előbörze.) Hiteltv. 284, államvasp. 423.50, lombard 178.80, 1860-iki 80, 1864-iki 126.50, napoleondor 9.9172, and osztrák 258.50, franco 112.—, tramway 219. Szilárd. Bécs, máj. 1. (Megnyitás.) Hitelv. 284, lombard 177.—, napoleondor 9.9172, anglo-o­trák 262.25. Szilárd. Hamburg, apr. 30. Búza alábbszáll 1( rozs nyugodt 109, olaj szilárd 28.25, szesz ny­godt és változatlan. Köln, apr. 29. Búza lanyha 72.272. 7£ rozs 52.4, 52.5, olaj szilárd 14. Stettin, apr. 29. Búza 60 — 78, rozs[49—1 olaj 26.50, 25.75, szesz 16.

Next