Pesti Napló, 1871. június (22. évfolyam, 125-148. szám)

1871-06-04 / 128. szám

Vasárnap, junius 4. 1871. 22. évi folyam. 128. 87.ám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre . . . 22 frt Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6 , 60 kr. Két hóra .... 6 , 70 kr­ Egy hóra ... 1 , 85 kr.­­ Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 80 ujkr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 ujkr. Pest, junius 3. A parl­amenti kormányrendszernek el­lenei azon folytonos szemrehányással lép­nek fel, hogy e rendszer a közigazgatást alárendeli a szónoklatnak, az­által, hogy az állami administratió vezérfokaira a parl­ament r­etorikai nagyságait emeli, és a magas szónoklati képességen kívül ke­vés tekintettel van a kormányrúdhoz emelt egyének administratív képességére, s ál­talában a szakkészültségre. Ha általában áll is e vád, Bittó Ist­ván, az új igazságügyminiszterre aligha fogja valaki alkalmazni. If ő egyike azon rendkívül ritka férfiak­nak, kik­­ hallgatni tudtak, s kiknél mégis mindenki nagy tehetségre követ­keztet. Bittó modorát közelebbi barátai Ca­­toéhoz hasonlították, kiről megírták kor­társai, hogy mindent meghallgatott, de igen kevésre felelt. „Audiebat plurima, respondebat pauca.“ S Bittót e modor, s ha nyilvánosan fellépett, fellépésének biz­tonsága a házban s a házon kívül is párt­jánál nagy tekintélylyel ruházta fel. A képviselőház alelnöke, a nagyfontosságu pénzügyi bizottmánynak elnöke s a múlt évi delegátió elnöke volt. Szava oly suly­­lyal birt, hogy csak a felett lehetett saj­nálkozni, hogy azt oly végtelenül gyéren hangoztatja. Miniszteri jelöltnek már ré­gebben is mindenki tarta, s midőn a bel­ügyminiszteri tárcza megüresedett s ő azzal megkináltatott, általános volt az óhaj, hogy azt elfogadja; ő azonban azt visszautasitá, s most, oly hosszas vonako­dás után, hogy már barátai is le kezdtek mondani miniszterségének jelöltségéről, elfogadta az igazságügyminiszteri tárczát. A legteljesben meg vagyunk győződ­ve, hogy ama nagy nevű, kiváló férfiak­nak, kik Bittó hallgatagságának daczára, vagy tán épen e miatt, nagy tehetségei­ben bíznak, erre a legalaposabb okuk van. Bevalljuk azt is, hogy Bittót szep­lőtlen hírneve s azon sajátsága, hogy ő mintegy a Deák-pár­t törzskarához tar­tozik, előttünk a miniszteri széken külö­nösen kedveltté teszi. Kineveztetésében a parliamentarismus elvét mindenképen diadalra juttatva látjuk, s hogy az Andrássy cabinet ily tekintélyes, népsze­rű s mindenképen tiszteletre méltó férfiú­val szaporodott, azt a kormány, pártja s az egész országra nézve oly vívmánynak tekintjük, mely felett csak őszintén ör­vendhetünk. De minden örömünk nem tartóztathat vissza attól, hogy elfeledjük, a­mit az igazságügyminiszteri tárc­a mikénti be­töltéséről és e helyütt nem­rég elmond­­­­tunk, hogy az új igazságügyminiszterrel szemben is újra ne ismételjük mindazt, a­mi e tekintetben akkor is, s most is leg­­teljesb meggyőződésünket képezi. Néhány vállalkozó hírlapb­an kívül­­ig fog valakinek eszébe jutni annak bizo­nyítása, hogy bárki is alkalmazható oly állomásra, melyhez nem ért. Ez általános szabály alól a parl­amentáris miniszterek sem képezhetnek kivételt, s hogy külö­nösen nálunk az igazságügyminiszternél a szakismeret „elsősorban“ megkivántató kellék, ezt is felesleges lenne akár egy szóval is bizonyítgatni. Kérdés csak az lehet : vájjon Bittóban megvan-e a szakismeret ama foka, mely őt ez állomásra képesítheti ? s ha nincs, vájjon e szerény, tartózkodó férfiút mi hívhatta mégis arra, hogy a tárczát el­fogadja ? A­kik e kérdéssel tépelődnek, azok elé Bittó oly őszinteséggel lépett, mely őket nem mindennapi zavarba hozhatja. Párttársainak ismételt alkalommal kije­lenté, hogy miniszterségét csakis ideig­lenesnek tartja, egyes-egyedül az igaz­ságügyi szervezés valósítására vállalko­zott, s a­mint ezt befejezi, állásáról visz­­szavonul. A­ki ezt nem hiszi, annak akár szavát is adja. Távol áll tőlünk, hogy e nyilatkozat őszinteségében kételkedjünk , de kétséget sem szenved, hogy a miniszterjelölt szük­ségképen egészen másként beszél, mint a miniszter. A kormányzásról való lemon­dás csak a legritkább esetben függ egye­dül az egyéni akarattól. Erőszakkal, természetesen, senkit sem tartanak a mi­niszteri széken sem , de az erkölcsi kény­szerűségnek is megvan a maga hatása, s ez a miniszterre is — egyéni akarata s elhatározása ellenére is — bizonyára akárhányszor a döntő. Bittó nyilatkozatát tehát nem tekint­hetjük többnek, mint azon szerénysége nyilvánulásának, mely őt egész pályá­ján eddig oly előnyösen megkülönböz­­teté. Mintha ez a férfiú nem ismerné saját erejét, mintha maga csak némi sej­telmével bírna tehetségesnek, mintha csak az első lépést akarná megkisérleni, hogy meggyőződjék, mily szilárd az alap, mely­re reálépett, s mily arányban áll ereje az úttal, melyre politikai elvbarátjáig a közügy szolgálatában reá bírták, így tekintve az új igazságügyminisz­­terre, nem foglalhatunk el vele szemben más álláspontot­, mint a jóakaró várako­zás álláspontját. Ki oly módon, olyany­­nyira a maga erejével s tehetségeit a nyilvánosság előtt nem fitogtatva tett szert olynemű reputatióra, minővel Biztó­bb­, az ellen nem tiltakozhatunk, ha egy kísérletre vállalkozik. Jelleme kezességet nyújt arra, hogy kísérlete, ha sikertelen­ségéről meggyőződik, nem fog oly soká tartani, hogy mellette az ország lényeges kárát vallhatja. A felett ne legyenek ugyanis semmi kételyben, hogy az igazságügyi reform nagy munkája semmi részletében sem elodázható. A törvénykezési szervezés tel­jes valósítása eltarthat egy évig, eltarthat tovább, de az egyéb munkálatokat ezalatt sem lehet parlagon hevertetni. Horvát Boldizsár minisztersége hátra­hagyott nagymennyiségű becses anyagot, de nem hagyta hátra azt, a­mi legfőbb: nem hagyott­ hátra megállapított általános nagy elveket. Igazságügyi reformunkban is eddig a foltozgatás művét végeztük. Tatarozgat­­tunk s uttzgattunk ott, a­hol a szükség épen a legégetőbb volt. Az újra­építésre azonban az alapok sincsenek még lerak­va. Még az oly nagy általános kérdések is, minek például a szóbeliség ügye, vagy a polgári házasság, vagy a katonai bírás­kodás, teljesen megoldatlanul, még alig előkészítve, várnak Horvát utódjára , nem is említve, hogy a codificatio ügyé­nek keresztülvitele egyáltalán az ő vál­­laira nehezedik. Mint fog ezekkel oly férfiú megbirkóz­ni, ki jogász képzettségének semmi fényesb tanúságát nem adta, erre nézve tájékozást sem nyújthatunk. De oly fér­fiúnak, mint Bittó, joga van arra hivat­kozni, hogy a közvélemény várja be tet­teit, s várjunk tehát, s egyelőre csak rokonszenvezőleg üdvözölhetjük azt a férfiút, ki oly végtelenül szerényen, mint­­egy „bocsánatot kérve“ helyezkedik el a bíboros széken. A PESTI NAPLÓ TÁRCZA­JA. Bittó István. Bittó István, az új igazságügyminisz­ter, 1822. máj. 2-án született Pozsony megye Sárosfalva helységében. E helység családja ősi birtoka, melyről az előnevét is írja. Atyja Bittó Benjámin volt, Pozsonymegye alispánja. A gyermek gondos neveltetésben ré­szesült, iskoláit részint Pesten, részint Pozsony­ban végezte, s itt 1840 ben fejezte be a jogi tan­folyamot. A tanodákban kezdettől fogva kivált a többiek közül,és még ma is élő tantársai a ta­nulói kar reminiscentiáiról beszélgetve, nem győzik eléggé magasztalni az örökké „első emi­nens“ Bittó szorgalmát és tehetségeit. Tanulói pályáját elvégezvén, először atyja, a pozsonyi alispán , utóbb Zalay Alajos itélő­­mester oldala mellett gyakornokoskodott. Innét a megyei pályára tért át, melyet Mo­­sonymegyénél mint aljegyző kezdett­­meg. Mo­­sonyból 1845-ben tért át Pozsonymegyébe mint szolgabiró. Felvilágosodott elvei, tanulmányai kezdettől fogva a szabadelvű ellenzék táborába vonzották őt, és a nép kiváló ragaszkodását biz­­tositák személye irányában, melynek legékes­­szólóbb bizonysága azon tény, hogy Pozsony­­megye alsó-csallóközi kerülete őt 1848-ban a népképviseleten alapuló első pesti országgyűlés­re képviselőül megválasztá. Ekként jutalmaz­ták meg őt polgártársai azon nemes törekvései­ért, melyeket a népképviselet, a jogegyenlőség és a közteherviselés érdekében a megye köré­ben kifejtett. Bittó a kormányt Debreczenbe és Szegedre is lekísérte. A világosi catastropha után menekült. Bittó többekkel együtt Orsován átkelt a határon, Karusini magyar ügynök Belgrádban 4 útleve­let küldött nekik, de ezek eltévedtek, és így tö­rök kiséret mellett jutottak Widdinbe, hol Bittó Szemere Bertalannal, Hajnik Pállal, Fülep Li­­póttal, Imrédy Lipóttal és Ivánka Zsigmonddal folytatta az utat ladikon Szilisztriáig, innét a Balkánon át Várnáig. Várnáról Konstantinápoly­­ba, innét franczia hajón Athénbe mentek. Sze­mere és Hajóik itt maradtak, Bittó ellenben Marseillesbe ment. Francziaországból kirándu­lást tett Angliába, s Gorove Istvánnal Svájczba. A külföldön 1851-ig maradt, midőn engedélyt nyervén a hazatérésre, hazajött, Somogyban te­lepült le, hol gazdaságot folytatott s „procul­a negotiis“ zajtalan életet élt. A 61-ki alkotmányos felelevenedés napjai Bittót is előszólították a politikai közélet régi, kedvelt mezejére. Somogymegye szigetvári ke­rülete őt képviselőül választá. Mint ugyanezen kerület képviselője vett részt az 1865—8-diki országgyűlésen is, hol tevékeny, bár nem hang­zatos szerepet játszott, s a többség őt jelesei so­rában nevezé. Az 1869-ki országgyűlésre történt képviselő­­választások alkalmával Somogy megy­ében ki­sebbségben maradt, s az erdélyi Abrudbánya tisztelte őt és magát meg azzal, hogy Bittót kép­viselőjéül választá. Ezen országgyűlésen először második alelnökké, utóbb Gajzágó leléptével el­ső alelnökké választatott, mely díszes parliamen­­ti tisztet egész mt-ig viseli. A pénzügyi bizottság, a ház állandó bizottságainak legfontosabbja, őt elnökké választotta, szintúgy az 1870-iki ma­gyar delegatió is, melynek tanácskozmányait kitűnő tapintattal vezeté. Egyénisége ritka kedvességű, modora lebilin­cselő, figyelme nagy dolgokra és apró részletek­re egyaránt kiterjed. Nyilvános ülésekben szól­ni nem szeret, sőt a zajos tanácskozmányokat kerülni látszik,s e tartózkodása részint szerény­ségének, részint lelke csendesebb ösztöneinek tulajdonítható, melynélfogva beható , intensiv munkával inkább szeret foglalkozni, mint nagy applombbal elmondott rhetorikai csillogásokkal feltűnést okozni. Minde tulajdonai s alapos itéle­tet az egyes kérdések körül biztositák részére az elismerést s tekintélyt a többség körében, sőt azon túl is, s a párt vezérének, Deák F­e­rencznek különös barátságát. Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva. Pest, június 3. (A főrendiház) mai ülése s az egész eljárás, melyet a főrendek mind a botbüntetés eltörlése, mind különösen az úrbéri törvényja­vaslatok tárgyában tanúsítanak, igen alkalmas arra, hogy a legmélyebb indignatiót keltse fel. Mintha a 48 előtti idők réme kísértene a múzeum termében, mintha a méltóságos s nagyméltóságú uraknak más bajuk se lenne, minthogy felforgas­sák azon szívélyes egyetértést és viszonyt, mely a törvényhozás két testülete között újabb idők­ben létezett. A főrendiház valóban szerencsétlenebbül és nagyobb meggondolatlansággal nem kezdhette volna meg szerepj­á­árási viszketegének valósí­tását, mint a­mely ügyben megkezdte. A privi­­legiált osztály, a szabadalmazott törvényhozók akadályoskodni kezdenek ott, a­hol a nemzet képviselete egy régi tartozását rója le a nép iránt, befejezve és tökéletesítve a földváltság művét, melyet a 48-ki törvényhozás kezdemé­nyezett. A főrendek részint nem tárgyalják a képr.­háznak erre vonatkozó javaslatait, részint kiforgatják tényükből, s mint ma történt, a képv.­ház ismételt felszólalásai s a kormány képvise­lőjének legnyomatékosb nyilatkozatai daczára oly makacsul ragaszkodnak elfogadott balga álláspontjaikhoz, h­ogy ezzel meghiúsíthatják a javaslatoknak a folyó ülésszak alatt eszközölhe­tő törvénynyé emeltetését. Gr. P­á­l­f­f­y Mór az isteni gondviselést hívja segélyül a képviselőházi földosztók ellen, gr. C­z­i­r­á­k­y János cynicus gúnynyal sújtja a „telepitvényeseket,é­s egy másik excellentia ezt azzal tetézi, hogy különösen is biztosítja a népet a főrendiház — jóvoltáról. S miért történik mindez? Képviselőházunk elemeire csak egy pillantást kell vetnünk, s meg lehetünk győződve arról, hogy oly ház, melyben túlnyomó a földbirtokos osztály, bizo­­­­nyára nem fogja magát elragadtatni holmi pro­­letariusi fosztogatásra. Kormányunk, vezérl­ő férfiaink tetemes része nagy földbirtokos, s összes politikánk iránya nem olyan, hogy a bir­tokos osztályt a parasztnéppel szemben hátrány ér­hetné, így az illető vitás pontok tüzetes eleme­zése nélkül is meg lehetünk győződve, hogy a képviselőház javaslatai egy hajszállal sem ha­ Heti tárcza. (Uj verseny. — Héber zsivány. — Országos seprő. — Brémai ajándék. — Uj magyarok. — A titok vége.) A napokban egy bir osont végig a hírlapok hasábjain, mely minden magyar embert lelke mélyében elszomoríthatott. Nem mai újság, mert már Vörösmarty is megéneklé, hogy : „Jégszivével, vaseszével Fölmerül a külfaj árja. A meleg vért általjárja S a nemzet áll zsibbadottan. Tompa-méla fájdalomban. “ A nem-magyar ajkúak versenye minden térre kiterjed, s már oda is elharapózik, hol eddig a magyar nemzetiség kizárólag uralkodott. Csak három osztály volt tisztán hazai s nagyobbrészt magyar ; három osztály nem volt német. E há­rom osztály a táblabirák, prókátorok és — no, mi tűrés tagadás ? — a zsiványok érdemes osz­tálya. Fogas prókátor, óvatos táblabiró és hety­ke betyár tudott a magyar lenni. Mindhárom ré­szint szép, részint jövedelmes foglalkozás. A legújabb kor mindezt felforgatá. A táblabiróság tűnőben van az uj bureaucra­tia elöl. Az ügyvédséget héber vallásu testvéreink igen jó mezőnek találják. Maradt még a zsiványság. Legalább a szellős pusztának ura tisztán ma­gyar volt, ez vigasztalható a legkusabb honfit is. Ha soka­t gyalázzák is a szegény magyart, akad mégis elég, a­ki­­ felmagasztaltatik. De már a puszta sem a magyaré. Megjelenik Farkas Béni, a legelső elhíresült héber vallású betyár s kimutatja, hogy a zsidó nemcsak a sunnyogó orgazdaságot űzheti, hanem teljesen képes vitézlő betyárszámot is tenni. Az élelmes héber kezébe ragadta ezt a nemzeti időtölté­sünket is, leszorítva minket azon pályáról, mely egy küzdelmes élet után legalább jutányos elta­karítást biztosított. Már a betyárságot is meg kell osztanunk? Keserű tapasztalás ! Ily jöve­delmező kereset­ágat venni ki kezünkből! Való­ban gyászos dolog! De mindegy! A betyárjutalék legalább egé­szen belénk olvad, s ha a zsidó kereskedő sze­ret is németnek maradni, a zsidó betyár teljesen megmagyarosodik. Farkas Béni Karakán neve alatt ki sejtené a tőzsde népének szülöttét ? Üdvöz légy, első országos hím héber betyár, szorítsd le e térről — ha tetszik — egészen a magyart. Nem bánom még akkor sem, ha a sze­gény­ legénység megszűnnék magyar lenni, s nép­színműveink elvesztenék e regényes feldolgo­zásra alkalmas alakot. Ha le nem szorítod, fog­jatok kezet s akadjatok fenn együtt. Hol szemétről szó van, oda seprő is kell. E seprőt Amerikából hozta meg Kane, s e szerint a seprő, természetesen, seprőgép vagy gépseprő, egyelőre csak Pest számára, noha egy orszá­gos seprő sem ártana. A múlt héten Pest egy óriási porzó volt, tinta nélkül. A szél nagyszerű porműveleteket vitt végbe, a Rá­kost behozta Pestre s Pestet kivitte a Rá­kosra. Már futóhomok sem volt, futóbolond­homokká vált, oly bolondul futott ez a ho­mok. A szemét legritkább példányai kóvá­lyogtak a levegőben. Újságok, levelek, keztyű­­ujjak, rongyok, madzag, tollú és pehely, csont­darabok, csizmatalpak, elviselt papucsok, ing­gallérok a legmeglepőbb zűrzavarban kavarog­tak a portölcsérekben. Az idegen bámuló szem­mel tekinti a szemét-alakzatok és alkatok e nagyszerű jelenségeit, melyeket hasonló gaz­dagságban sehol sem találni. Pest e kincseit, me­lyek csinos kalangyákban csücsülnek utczahosz­­szat vagy egy-egy zugolyban pihennek, a szél kutató hatalma gyönyörű képletekben szokta napvilágra hozni. S a héten annyira ad a c u-­­ o­s tüntetett, hogy a városházi álmos szem is felnyílt és gondolkozni kezdett arról, miként le­hetne Pestet e nevezetességétől megfosztani ? Köszönetet szavaznánk Pest városának, ha még korainak nem tartanók ; bevárjuk tehát az időt, mikor nemcsak a pápai utczáról, hanem a pestiről is énekelhetjük : „seperik a pesti utczát.“ Egyelőre terünket a pénzügyér veszi igénybe, kinek füstölgő szivarral kell bizalmat szavaz­nunk. Hideg, jégszivü embernek rajzolok vagy kép­­zelék Kerkapolyt, ki a legtrüszkölőbb és orresa­­varítóbb szivarral kínozza e boldogtalan nemz­e­tét és könyörtelenül kubák, britannikák és kur­­ezék elszívására kárhoztatja Árpád utódjait. A nemzet trüszkölt és szenvedett. Néha fel is pa­naszolta baját, buját. Sokan nem helyeselték a panaszt, hisz Kerkapoly — mondák — úgy sem hallja meg, mert ő nem szivarozik. S épen ebben csalódott a nemzet! A hideg Kerkapoly szive megsajnálta az ő nem­zetét s látván, hogy gyötrelmeinek sokasága Ku­­báról­ Kubára növekszik, meglágyult szivében. Elnézetett Brémába s választott nemzete számá­ra két-, négy- s öt krajczáros szivarokat, hogy Árpád nemzete el ne búsulná magát, hanem vi­gadnék és szivaroznék. A brémai szivarok meg­érkeztek s a közvélemény elszilja Kerkapoly-sadják túl a szigorú méltányosság határát, s a főrendiház újabb hirhedt szerepjátszásának indo­kait egyebütt kell keresnünk. Mintha ez urak éreznék azt a légáramlatot, mely most Európában szerte terjed s a szabad­ság minden szárny próbálgatásait leverni törek­szik. Mintha kedvet találnának abban, hogy sök lépésük zajos­ volta által figyelmeztessenek lé­tezésük anaekronismusára, megakasztva a tör­vényhozás nagy fontosságú reform törekvé­seit s kompromittálni akarva a 48-diki év vív­mányait. Reméljük, hogy ily törekvésekkel szemben a képv.­ház s a kormány egész határozottsággal fog eljárni. Mi részünkről épen nem viseltetünk elfogultsággal a főrendiház módosítványai iránt s egyet: a kőszénre vonatkozót a jelen esetben is helyeslünk, de midőn, mint látszik, oly jőrendű rendszerrel állunk szemközt, mely gyökerében akarja megbuktatni a háznak úgy is végtelen nehézkes reform munkálatait, csakis a minél ha­tározottabb fellépésben láthatjuk az orvos szert. A kormány a főispánok útján nagy befolyást gyakorolhat a házra; sajnálattal láttuk, hogy ezt nem gyakorolta. Üzleteredmények vasutainkon. (Gry. E.) I. Azon statistikai összeállí­tás, mely a közmunka- és közlekedési mi­nisztérium kiadásában a vasúti és gőzhajó­zási főfelügyelőség útján összeszedett fe­lette becses adatokat tartalmazza, egészen új világot vet forgalmi életünkre, szá­mokban fejezvén ki azt a lendületet és előhaladást, mit hazánkban — s különö­sen a közlekedés terén — az újonnan megnyílt alkotmányos korszaknak, s ille­tőleg magának a szabadabb mozgás él­tető szellemének köszönhetünk. Kétségtelen dolog ugyanis, hogy még azon vonalak is, melyek kevésbé népes, és ennek folytán kevésbé iparos vidéke­ken vonulnak keresztül , épen maguk, mint főfontosságú forgalmi erők, maguk teremtik meg a kereskedelmi hálózatot, legalább oly mérvben, a­mennyire azt a talaj, a népesség és az összeköttetés mi­nőségétől várni lehet; s így a legsúlyo­sabb kamatbiztosítéknak is megvan an­nak idején azon jó hatása, mit Ghyczy K. komáromi beszédében az adóképesség emelésének, s ez által közvetve a nemzet­gazdasági emelkedésnek, lendületnek ne­vez. S ezt — bármily jogosult is a vasúti consortiumok ellen a közvélemény pa­nasza — nagyon kívánatos folyvást sze­münk előtt tartani. Csupán a személyforgalmat te­kintve, igazoltnak látjuk álitásunkat. 1870- ben összesen 4.642,255 személy-menet­jegy lett eladva, míg az előbbi évben csak 3.553.579, s így az 1870-ben eladott személy-menetjegyek száma 1.088,675 darabbal több lévén, mint 1869-ben, az utasok száma mértföldenként 1150 sze­­mélylyel szaporodott. E szerint a lefolyt üzletévben a sze­mélyforgalom általános, az előbbi évhez hasonlított növekedése az elszállított sze­mélyek összes számának 30,6%-ka volt, mely növekedés — az újonnan üzletbe he­lyezett vasutaknak 1870-ben csak 21 %o­kal történt szaporodását tekintve, és azon körülményt véve tekintetbe, hogy e vo­nalak nem lévén az egész év folyama alatt üzletben, még e percentuális tétel is 15 °/o-ra olvad le —a vasutaknak a nemzet­­gazdasági fejlődésre való hatalmas befo­lyásának kitűnő eredményeként tekint­hető, és a népesség erősbödő­­forgalmáról tesz bizonyságot. De még más tanúságot is hozhatunk e számokból. A személyforgalom szaporodását kocsi­­osztályokként tekintve kitűnik, hogy e nem várt eredmény kizárólag a IV. kocsiosztály behozatalának tulaj­doní­that­ó. Míg ugyanis az I. osztályban utazó uta­sok száma csak 2,738-al, a II. osztályúaké csak 53,854-el, a katonáké csak 59,799-el emelkedett, s a II. osztályúaké 16,690-el fogyott , addig a IV. osztálynál a forga­lom 988,975, majd egy milliónyi emelkedést mutat. Ezen intézménynek valamennyi vas­utaknál erélyes keresztülvitele folytán (eddig csak a déli vasúttársaság szabad­kozik tőle) a vidéki népesség szegényebb osztálya is, mely eddig a vasutakat a reá nézve elviselhetetlen magas menetárak miatt nem használhatta, azon helyzetbe jutott, hogy ügyeit ezentúl önállóan ma­ga végezhetvén, más személyek közben­járásának igénybevételét mellőzheti, mi­által a termelők nyeresége és ennek foly­tán adóképessége is csak növekedni fog. A személyforgalom a IV. kocsiosz­tályban 1869 hez hasonlítva 988,975 utas­sal, vagyis 534 százalékkal szaporodott, és így az egész személyforgalomnak egy­negyedét képezi, míg 1869-ben csak 7*% -át tette. Ezen eredmény még kedvezőbb lehe­tett volna, ha a déli vasút igazgatósága a a III. kocsiosztályban mérsékelt áron szál­lított személyeknek, mint a IV. kocsi­­osztályba sorozhatóknak számát, kimuta­tásaiban kitüntette volna. A IV. kocsiosztály behozatalának a III. kocsiosztály használatára gyakorolt befolyása nem tekinthető lényegesnek, miután ez évben a III. kocsiosztályt csak 16,690-nel használta kevesebb utas, mint 1869-ben, mi az ezen kocsiosztályt igény­bevevő utasok egész számának alig 0,8 % -kát (tehát feltűnően kérését) ké­pezi. Az úgynevezett demokratikus eszme a nemzetgazdaságban a­mint diadalt ült a penny-postánál, úgy a tarifták mérséklé­sénél is nevezetes szerepet játszani. Annál csodálatosabb tehát a hatalmas déli vasúttársaság álláspontja, mely a kormány ismételt felszólításaira sem haj­landó saját érdekeinek helyes felismerése által ezen, épen a szegényebb közönség javára szolgáló intézményt életbe lép­tetni. Az áruforgalmat illetőleg gabona 10.341,944 mázsa, vagy 25­­%-kal ke­vesebb, ellenben liszt 95,291 mázsa, vagy 2.2%-kal, és szén 1.316,301 mázsa, vagy

Next