Pesti Napló, 1871. június (22. évfolyam, 125-148. szám)
1871-06-11 / 133. szám
Vasárnap, junius 11. 1871 22. évi folyam. 133 v/ám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán: ▼ egy helyben, házhoz hordva: Egész évre ... 22 frt Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6 , 60 kr. Két héra .... 3 , 70 kr Egy hóra ... 1 , 85 kr. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 10 ujkr. Nyilttér: 5 hasábos petitsor 25 ujkr. Pest, junius 10. Valójában nem most, hanem már félévvel ezelőtt lett volna szükségünk oly erélyes kormánynyilatkozatra,mint Pauler Tivadar kultuszminiszternek Simonyi Ernő interpellációjára ma adott válasza volt. A válasz, mint a kormány határozott térfoglalásának első, de sokatmondó jele, országszerte örömmel fog fogadtatni, bár a duzzodás az ellentáborban kimaradhatlan leend. De a kormányt, e nyilatkozata folytán még afelől sem vádolhatják az ultramontánok, hogy a vallási meggyőződésre pressiót akarna gyakorolni. A kormány nem maga lépett azon útra, melyen most halad, hanem oda — talán akarata ellenére is tereltetett. Jekelfalusy püspöknek Pauler miniszterhez küldött levele ugyanis mi volt egyéb, mint hallatlan kihívás? Ez egyenes jelentése volt annak, hogy a székesfehérvári püspök az infallibilitási dogmát a jogilag fennálló és tavaly az összes püspöki karral körözvény által tudatott tilalom ellenére — kihirdetheti, az államkormány tekintélyét semmibe sem veszi. Mi egyéb ez,mint az államhatalomnak odadobott keztyű, mint nyílt felszólítása harczra? A kormányt, mely az önvédelem terén áll, tehát nem érheti azért a vád, ha belbajaink nagy számához most még az állam és az egyház közti villongások is hozzá fognak járulni, ha belső kérdéseink még egy ujjal, az „egyházi kérdéssel“ szaporodnak. A magyar kormány eljárása eddigelég semleges figyelőé volt, sőt még a figyelésben sem volt elég éber, mert elnézett oly dolgokat, melyeket figyelmes körültekintésre talán csírájukban megakadályozni lehetett volna. Hogy a kormány a jelen esetben is lehető kimélylyel járt el, azt magából a válaszból is teljes joggal következtethetjük. A székesfehérvári püspök tudatja, hogy ő a vatiáni zsinat dogmatikus határozatait jan. 18 kán püspöki helyettesének megküldte, és azok ennél fogva püspöki megyéjében kihirdettelek. Alapos okaink vannak feltenni azt, hogy a kormánynak a kihirdetésről már előbb is tudomása lehetett, éspedig annál inkább, mert nemrég a képviselőházban Svarcz Gyula úr ez ügyet részletesen előadta. A kultuszminiszternek ezen interpelláló is alkalmi indokul szolgálhatott volna, hogy a dolognak utána nézzen, de úgy látszik, tartózkodott a kelletlen ügybe bocsátkozni, és reménylvén, hogy sikerülend a törvénynek ellenszegülő püspököt amúgy „módjával“ okulásra bírni, kényelmetlen helyzetéből azon nyilatkozattal mente ki magát, hogy a kormánynak a dogma kihirdetéséről „hivatalos tudomása nincs.“ A kormány ily végtelen gyöngéd eljárásával szemben történt a püspök részéről a provocatió, s most másodfél hónap múlva a háznak ugyanazon miniszter hivatalosan jelenti azt, miről akkor hivatalosan mit sem tudott. Már csak e tényből is kilátszik az, hogy a kormány nem követett semmi inquisitoris eljárást,sőt a történtek előtt szemet hunyt oly elnézéssel, melyért nagy felelősség súlyosodik reá. A kormány határozott föllépésre csak akkor tökélte el magát, midőn a székesfehérvári püspök már nem csak tettei által sérte meg a törvényt, hanem nyilatkozatában is kereken kimondta, hogy a törvényt semmibe sem veszi, és ekként még gúnynyal is tetézte törvénysértését. Igen részletesen mondjuk el e viszály keletkezését, mert alighanem nagyobb mozgalomra adja ez az első lökést, és jól fogjuk tenni, ha a keletkezés okait mindig szem előtt tartjuk. Mint mondottuk, így áll a dolog, s csak a püspök provocatiójára történt, hogy a miniszter kijelenti, miszerint a kormány a korona jogainak megóvására és fentartására az eddigi gyakorlatnak s az államhatalom jogkörének megfelelő intézkedéseket fog alkalmazásba venni. Mit értett Pauler úr az „eddigi gyakorlat“ alatt, nem tudjuk, de több példánk van arra, hogy 1848. előtti nem felelős kormányaink, még az államegyház uralkodásának korában is mint jártak el a renitens püspökökkel szemben. 1731-ben történt, hogy Althan Mihály Frigyes váczi püspök, a vallásügyben kelt egy királyi rendeletnek nyíltan ellenszegült. Pestmegye előtt óvást tett ellene, kijelentvén, hogy lelke keserűségével és borzalmával olvasta azon rendeletet, melynek tartalma a katholikus hittel, az isteni tisztelettel, a lelkek üdvével, az apostoli szék tekintélyével stb. ellenkezik , érvénytelennek, nem kötelezőnek tekinti azt és ügyét a pápához felebbezi. Althan Bécsbe idéztetett, s mivel kétszer nem tett eleget a meghívásnak, felküldött óvása Pest megyének visszaküldetett azon meghagyással, hogy nyilvános ülésben szaggassa szét, s a püspök egyházi javait vegye zár alá. Az ítélet végrehajtatott, s Althan csak egy év múlva nyerte vissza javadalmát a pápa közbenjárására. Ily sorsra jutott b. Andrássy Antal rozsnyói püspök is a múlt század végével. Egy vegyes házassági ügyben kibocsátót körleveléért Bécsbe hivatott, itt annak visszavételére felhivatott, s midőn e felhivásnak nem felelt meg, 1797-ben javadalomvesztés büntetése alatt szigorú kötelességévé tétetett a körlevél visszavonása. Azonban e szigorú meghagyásnak sem engedelmeskedetett s azért javait odahagyva, zárdába vonult. Hamarjában e példákra emlékszünk az 1848 előtti időkből. Ismételjük, semmi tudomásunk sincs arról, hogy a kormány a jelen esetben mily eljárást követ, de reméljük, hogy az erélyt a tapintattal fogja párosítani. Jekesfalussy püspök úrnak alighanem alkalma leen a legi helyről közvetlenül hallani, hogy az alkotmányos király az ország törvényeinek fentartását első kötelességének tarja, s a törvény nem ismer különbséget püspök és más állampolgár között. Jekelfalussy úrtól fog aztán függni meghatározása annak, hogy mit tart lelkiismeretével megegyeztethetőnek, és mit nem, s reméljük, hogy a magyar főpapság nem abban fogja találni dicsőségét, hogy magát az alkotmányon kívül helyezve, a kormány részére a törvény szigorának alkalmazását tegye alkotmányos kötelességgé. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A múzeum-téren. (Pesti rajz.) A sors kedvező kegyelme körülölelte a múzeum terét vasrácscsal. E példátlan esemény időpontja hazai emlékeinkben nincs pontosan megjelölve. Úgy látszik, néhány századdal a József- és Erzsébet-sétányok körülrácsoltatása előtt történhetett, melyek ügye a várostanács kezében lévén, remélhető, hogy a legközelebb lefolyandó századok végével befejeztetik. A múzeum-tér arczvonalát képezi azon városnegyednek, melyre az első palotakő lerakásakor — honi bőkezűséggel — szívesek voltunk a magyar St.-Germain nevet ruházni. Középütt fekszik a muzeum-utcza és azon nevezetes Sándor fág utczája közt, hol az országgyűlési katlanban boldogságunkat főzik. Néha el is sózzák. Háta mögött az ősz-utcza egy nagyravágyó része vonul végig, melyre a lovarda s a Károlyipalota kikönyököl, némi lenézéssel tekintve a kerepesi utig kinyúló folytatás kezdetleges épületeire. Ez a múzeum tér, mely világosságát az égboltozatról, elkerülhetlen porát pedig négy oldaláról, de legkivált az országuti homlokzatról nyeri. A muzeum-tér Pest egyik érdekes sétánya. Büszke oszlopcsarnoka buzdítólag int a kert ifjú fáinak, hogy csak nagyobbra nőjjenek. „Fel a magasba, még magasabbra!“ A fák törekvő fák, mert már nagyra vitték, e szerint büszke fák, mert nagyralátók, s annyiban bátor fák is, hogy meg nem ijednek árnyékuktól, hanem azt különösen a tér hátsó részeiben a legpazarabb homálylyal terjeszteni iparkodnak, néha egészen az obscurantismusig. E kert, melynek gyepe ismeretlen virágágyakért eped, annyiban különbözik a főváros egyéb sétányaitól, hogy vasrácsa által bizonyos magába zárt egészet képez. A többi tér inkább fákkal beültetett utcza, nyílt sétahely, ez némileg magánkert, magánkertje mindenkinek, hol az ember otthonosan, fesz nélkül érezheti magát s csinálhat, a mit akar ti, a mit lehet. Lehet pedig itt ülni, járkálni, Kazinczy- s Berzsenyinek mellszobrait csodálni, a magyar lelkesültséggel terveit s magyar lángolással elejtett Mátyás-szobor talapkövein merengeni, szikvizet inni, tanulni, beszélni. A műsor változatos. Csupa természetes mulatságok, alig valami mesterséges. Fenn a kék ég (ha kék) lenn a zöld föld (ha zöld), balról a „két pisztoly“ regényes romhalma, szemben az elrobogó vasút egészítik ki a festményt-Kora reggel megnyílnak a kapuk (kéretik e többes szám egyes számban vétetni !), s a molnárkék zubbonyos hadastyánok átveszik az ültetvények megóvását csintalan gyerekkéz vagy karakán suhanczkedv ellen. Szigoruk az elnézésben, gyorsaságuk a késedelemben fekszik. Az első látogató körülbelül hat óra felé szokott beköszönteni. Azon emberek egyike, kik ásványvizet isznak. Némely évben elmegy Marien vagy Karlsbadba, máskor itthonn iszik a múzeum-téren. Ez az ember néha aszott alak, kinek bőréről azt hihetnők, hogy pergamentképen van csontjaira ragasztva (marienbadit iszik), máskor zömök termetű s égő arcza, kinek szine a vér apályát s dagályát nyilván mutatja (karlsbadit iszik), néha egy csodás térfogatú egyén, ki hideg zuhanyt és nagy sétákat használ, hogy magát mozgósithatóbb állapotba helyezze, néha meg halványképű, üveges szemű, aki szliácsival él. A séta megindul. Karlsbad 2 óráig jár körben jobbról balra. Marienbad detto, de balról jobbra. A zuhanyos az épületet mászsza körül. Szliács csak az árnyas háttérben léptet fel s alá. Találkoznak. Ismerik egymást, mint bajtársak. Egy futó tekintet a kalap alól végigillan mindegyikén, mintha kérdenék : hát ön hogy van ? Szine kevés jót mond. De az öné sem. Nono, lassan a testtel! Bizony meghigyje, én jól érzem magamat. A szemek e néma társalgása alatt tovább vitorlázik, ki ki a maga módja szerint. Nyolcz óra után ürülni kezd a kert,s rendes közönsége nincs.Egyes árva verebek szállingóznak be, egy-egy magánkedvelő valamely padon Jókai regényt olvas, egy cseléd, ki most „procus negotiis“ retteg a bekövetkező szolgálat súlyos napjaira gondolni, mélán maga elé mered, mint a bakcsómadár, s elgondolkozva ütögeti kopott czipellőjét kopottabb napernyőjével; egy mesterlegény a boros éj után keserűen józan arczczal támolyog hátul a sűrűbe ; néhány gyermek kavicsokat hord össze a padra s azzal biztatja egymást, hogy ők most főznek, s az egyik halom kavics a sárgarépa, a másik a tészta, egy nagyobb kövecs a pecsenye. Szerencsére a gyermeki képzelet nem viszi rá, hogy megegyék, csak színből papálnak. Ez a délelőtti közönség. A déli órákat kevés étkező tölti e kertben, hol „a naphoz“ czímű vendéglő ismeretes sárvány s épen nem tápláló étlapjáról mindenkinek egyaránt lehet koplalni. A tér rendes és nagy közönsége azonban csak a dél esti órákban szokta a porondos utakat megtölteni. Mikor a nap a budai hegyekhez közeledik és a nénik megitták kávéjukat és az iskolákat becsukták, mikor a gavallér délutáni sétára készül s reggeli színes ingét fehérrel cseréli fel, mikor a csolnakász a Dunára indul s a varrólány az órára néz azon sejtelemmel, hogy egy órakor „ő“ ott fog rá várni ama bizonyos Barkón, akkor telik meg a muzeum-tér. Egy bokor kis diák ott guggol egy kötőnkön. A két fennülő ficzkó nagyokat kaczag egy tömsi kis borzason, ki társait lábuknál fogva ránozigálja, hogy húzzák fel őt is magukhoz. Hiába könyörög, azok nevetve pillantanak fel könyveikből s aztán tovább magolnak. Amo, amas, amat, morog az egyik. Amabi, amabisti! felel a másik. — Mész el innen! — formed rá az első, mikor a borzas még sem tágít, vagy úgy ellódulak . . . amaverunt. .. hogy sohasem kelsz föl . . . vei amavere. A kis borzas német gyerek, s igen mérges véralkatú: „Hab der deine feladat nit gmach ?“ — kiált nemes haraggal, — hast kitűnő krikt Und tér tanár hat dich megdicsért, und jetzt wilst mi nit auffizihn! (A magyar iskola meglátszik a borzason.) Hanem a nagyok kegyetlenek. Még jobban nevetik. Nevelik s magolnak. Amo, amabi, amare. Az egyik a könyvet becsukja, félszemét behunyja, hogy a könyvet se lássa félszemével, a borzasra néz s félhalkan morogja: amaturus, amatara, amaturum, s aztán újra rákezdi: amo, amant, amantam,amare, összevisszakavarja az egész hajtogatást, hogy lássa, vájjon tudja-e könyv nélkül. Meg is győződnék róla, ha a borzas hoszúságában egy megtorló eszközt nem találna. Ez eszköz egy kövecs, melyet ráhajít, de a kövecs nem az „ámón“ kérődző ifjú tudóst találja, hanem az egyik földszinti ablakra koppan, mire a borzas megijedve futni kezd. Az amaturus lovagja ezt látva, lecsapja könyvét, leszökken a tönkről s nagy lármával utána iramodik. Ezt pajtása, a másik fennülő hajtogató nem nézheti békén, hisz a kövecs őt is találhatta volna, s az üldözőhöz csatlakozik. A borzas visítva menekül, a két hajtogató nyomában, a borzas a szegletkőbe ütközik, utoléretik s egy sarokba hurczoltatik. Ő visit, sikit s tiltakozik. A rögtönitélő bíróság azonban könyörtelen s két baraczk erejéig elmarasztalja, mely gyümölcs — annak daczára, hogy idénye még el nem érkezett, azonnal a borzas főn leszakasztatik. Aztán elbocsátják. A borzas elfut, de a szegletről nagy kiabálással szamárfület mutat a két hajtogatnak. Még egy űzési cselroham. A borzas elfut. A két hajtogató nevetve s elégülten ül vissza a tönkre s tovább zümmögi az amónak minden idejét, módját s személyét. A kisdiák mellett a tér egyik sajátszerű alakja: az orvostanhallgató vagy a jogász. Nem egy éves a jogász, nem is a harmadik évfolyamé, csak a 2-ik és 4-dik év hallgatója szokott ide eljárni vagyis azon jogász, ki a vizsgálatok küszöbén áll, ki felé a kétes jövőben egy bizonyítvány int, melynek tartalma még ismeretlen. Ott járkál fel s alá, könyvébe mélyen elmerülve. Jogász e vagy orvos? Orvos, amint könyvébe vetett egy röpke pillantás meggyőzhet. Épen az emberi test szerkezetét tanulja, s fölötte érdekeltnek látszik tárgya által. A véletlen úgy hozza magával, hogy épen az ő útjába esik két nőalak. Egy padon ülnek, mélyen alácsüngő lomb alatt. Anya s leánya, az anya hórihorgas alak, pápaszemes orral. A pápaszem olvas, föl sem tekint, úgy elfoglalja egy kis szörny-regény, melyben az ártatlan leány a börtönben sínylik. A pápaszem még jobban belebívik a regénybe. Hihetőleg most közeledik a szabadító. A leány köt. Kis kosárkája ölében pihen. A sors véletlenül tízperczenként erre hozza az ifjú orvost, s miután közelben nincs csontváz, mely tanulmányaiban segítené, csoda-e, hogy a szeme ügyébe eső nőalakok egyikét vizsgálgatja, tisztán tudományos tekintettel? Gondolóra véve pedig, hogy a pápaszem nem mártja fel fejét a szörny regény laphullámaiból, nagyon világos, hogy a kötőtűn akad meg pillantása, annál inkább, mert a kötőtű a serény ujjak közt oly csillogva forog, mint a piros leánynak szeme. Az is úgy forog, az is úgy villog. Oly szorgalmasan dolgozik — a kötőtű meg a szem. Hm ! vájjon igazat mond-e a könyv, vájjon csakugyan olyan vér lüktet ezen hamvas arezbőr alatt, vagy az csak festék ? csakugyan nem vendéghaj ez a dús fürtzuhatag, mely vállaira aláomlik ? azok a kék erek bőkezén vérerek e, azok a .... ? Az orvos mélyen elmerül tanulmányaiban, kebelében nagy kétségek ütik fel fejüket — tudományos kétségek — e kételyek legyőzhetlenek, egész lényét igénybe veszik,bevülten csigy könyvén és arczáról olvashatod, bár csak kételyeit a kötő leányka tüzetesb buvárlatával elenyészthetné! Odább megy .... Tíz percz múlva visszatér .... Akkorra már üres a hely ... a leányka hazament anyjával. A szorgalmas tanuló helyére ül — elmereng a lombon — kezéből a könyv kihull. Az össze most bizonyosan a tudomány tételein jár, és a vizsgálat igen jól fog sikerüln. A kálvinista templom órája a szénatéren hatot üt. A kapun át jobbra egy öreg úr vastag botra támaszkodva kanyarodik a kertbe. Öt percz múlva találkozik egy őszbe csavarodottal. Kézszorítás, aztán kettesben folytatják sétájukat. Csakhamar egy alacsony, szürke kabátos áll útjukba. Kézszorítás, aztán hármasban sétálnak Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva. A vasuti összeköttetés a dunai fejedelemségekkel. Pest, jun. 10. Bécsben közelebb bizottmány ül össze a magyar vasutaknak a török vasúti hálózathoz való csatlakozása tárgyában. E bizottmányban Magyarország, Ausztria, Szerbia s a porta lesz képviselve, s ez ügyről, valamint a Romániával való vasúti összeköttetés tárgyában a következő értesítéseket veszszük: A magyar-török vasúti értekezlet a török vasutak engedményese, h. Hirsch kérelmére ül össze. Kétséget sem szenved, hogy h. Hrsch ez értekezletet üzleti érdekeinek előmozdítására kérelmezte, s ez volt oka annak, hogy a kormány ez értekezleten való résztvétel dolgában eddig késedelmezett. Gr. Andrássy fölismerte azonban, hogy ily értekezlet a közre nézve is lényeges eredményekkel bírhat, s így az létesülni fog. Tudni való ugyanis, hogy a török kormány eddig végleges határozatát a tárgyban folytonosan halasztgatá, hogy a török vasúthálózat, mely irányban fog Szerbiában folytattatni. Bármanynyiszer is hangsúlyozta — az országos kormányok felhívására — a külügyi hivatal a Nischnél való vasúti csatlakozás s a Belgrádig való kiépítés szükségességét, a porta sajátos féltékenységével, ebben folytonosan a belügyeibe, Szerbia iránti viszonya és Bosznia feletti fenségi jogaiba való beavatkozást látott. Most azonban, midőn a conferentia látszólagosan a csatlakozási kérdés tisztán technikai oldala, t. i. a tárgyban ül össze, váljon Belgrádról a vasút a Dunán, vagy a Száván át építessék, s ,megvitatja a titel - újvidéki sat vonalakat, minden esetre alkalom fog nyílni arra is, hogy a portát nyilatkozatra kénytelenítsék, vájjon mit gondol a szerbiai vasutakhoz való csatlakozást illetőleg, így, minden politikai jellegből kivetkőztetve a kérdést, azt végül szabatos alakban lehet eldönteni. A magyar ési osztrák kormányok részéről szilárd megállapodás történt abban, hogy a boszniai vonalhoz való kizárólagos csatlakozás nem fogadtatik el, hanem követelni fogják a szerbiai vasutak kiépítésének teljes biztosítását is. Azt fogják tehát ajánlani, hogy mindkét vonal egyidőben kiépíttessék s ezt annál is inkább remélik elérhetni, miután egyrészt a török kormánynak is érdekében áll, hogy a török vasutak ne legyenek zsák vonalaiba más részt a török vasutak vállalkozójának érdekei is azt sürgeti, hogy nagy technikai személyzetét minél kiterjedtebb munkálatokban alkalmazza. A bécsi conferentiának tehát minden esetre meg lesz az a sikere, hogy tisztázza ez ügyet és pedig annál inkább,miután a kormányok eltökélett szándéka az itt érintett álláspontokat egész nyomatékkal érvényesíteni. így is nekünk rendesen jól értesült ír a levelezőnk Bécsből, míg másrészt Budáról azt a tudósítást veszszük, hogy a román kormánynyal a vasutak csatlakozására nézve a szerződés megköttetvén, közelebb több mérnök utazik le Erdélybe, kik a keleti vasút tovább folytatására nézve a Waring testvérek által kidolgozott terveket a helyszínen fölülvizsgálják. E vizsgálatnak aligha lehet más eredménye, mint az, hogy a bodzai „átkelés“ fog elfogadtatni végleges pontnak, s ez által a derék Brassó ipara, kereskedelme oly lendületet nyerne, melyet annak nagy jelentősége méltán megérdemel. Ez ügy már számtalanszor volt megvitatva a lapokban, s valóban ideje volna annak, hogy a keleti vasút, mely oly sok válságon ment át, s most biztos alapokon megszilárdult, teljes kiépítésére is biztosan számíthatna. Pest, június 10. Közelednek a napek, melyekben az új megyeszervezés életbe lépene. Nem ereszkedünk ki annak taglalásába, hogy melyek leendőek előnyei vagy hátrányai; mindenesetre a parliament kormányalak keretében inkább beilleszthető lesz, mint beilleszthetők voltak a régi megyék. Idő és tapasztalás a törvény hiányait fel fogják deríteni, s azokon segíteni az országnak mindig hatalmában lesz. Az új törvény az administrate helyességéért az egyéni felelősséget állítja fel kezesül. Felelős leend ezután főleg mind a fő-ispán, mind az alispán, s míg az egyik mint kormány képviselője, az által neveztetik ki, addig a másik mint választott tisztviselő viseli magán a felelősség terhét. E felelősségnek azonban csak akkor fognak megfelelhetni, ha azok, kik a meglevő anyagból , a törvényből, az épület egybealkotására lesznek hivatva, igyekezetüknek, képességüknek, tapasztalataiknak egész mértékével s egész odaadásával fognak igyekezni annak eleget tenni, s ha a rendezésre hivatott főispánok Magyarországon, hol ezen állás eddig csak méltóság volt, átlátják azt, hogy alkotmányunk keretében, melynek most már legfőbb végrehajtója a miniszter, maga sem takarózhat a méltóság köpenyébe, egy oly méltóságos állás, mint ilyen, be nem illeszthető, melynek viselője azon kötelességgel bir, hogy a felelős miniszterek rendeleteinek végrehajtását eszközölje, s folytonos jelenlét s figyelés által arra is felügyelni tartozik, hogy váljon azon megye területén, melynek alkotmányos kormányzására hivatva van, az ügymenet a köznek kielégítésére , az administrate gyorsaságára s pontosságára vezet-e? E változott helyzetnek megfelőleg: a főispán részéről a törvényhozással szemben elfoglalt állásnak is változnia kell. Míg a méltóságos főispán tagja lehet a főrendiháznak, addig az administratióra nem ügyelhet fel; nem is tekintve, hogy a városi főispánokról a törvény nem intézkedik. A főispán nem lehet tagja a főrendiháznak már azon oknál fogva sem, mert jelenléte a megyében szükségeltetik, s nem lehet másodszor azon oknál fogva sem, mert a felsőházi tagnak, nézetem szerint, fő kritériuma: a független helyzet. Már helyzeténél fogva szabadsággal kell bírnia arra, hogy a kormány tetteit részrehajlás nélkül bírálja meg; sőt miután azon esetben (ami ugyan ritkán történhetik), ha a miniszter vád alá helyeztetik, a képviselőház által vád alá helyezett miniszter felett a főrendiház tagjai gyakorolják a bíráskodást, megtörténhetik, hogy a főispán bírája lesz azoknak, kik felette rendelkeznek , s megtörténhetik, hogy az illető felügyel mint főispán arra, hogy azon miniszter rendeletet hajtassanak végre, mely miniszter felett ő azután mint főrendi tag bíráskodik. Továbbá az új főispánok, nézetem szerint, semmi más hivatalban — legyen az társulatnál, vállalatnál, szóval bármely nyerészkedésre alapított egyletnél, melynek tagjai javadalmat húznak, részt nem vehetnek; Dem főleg olyannal, mely megyéjük területén akár üzleti forgalommal , akár székhelyivel bir. Előfordulhatnak oly esetek, hogy közigazgatási uton szükségeltetnek intézkedések, melyek a társulat kárára vagy hasznára szolgálnak, s a főispán, ha ily társulatok hivatalnoka,minden ily intézkedés esetében igen különös helyzetbe jut, s mindenkép elveszíti azon függetlenségét, melynek a tisztviselőnek a felekkel szem