Pesti Napló, 1871. szeptember (22. évfolyam, 201-225. szám)
1871-09-01 / 201. szám
Péntek, September 1.1871. 22. évi folyam. 201. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatják el. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illeti közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán: T*fiz helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 5 , 60 kr. Két bóra ... 8 , 70 kr Egy hóra . . . 1 , 85 kr Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 ujkr. Előfizetési felhívás „PESTI ÉPLO“ra. Előfizetési árak : Egész évre.........................22 ft. Fél évre.............................kft. Negyed évre........................5 ft 50 kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadóhivatala 11 czim alatt az „Athenaeum“-hoz Pest, ferencziek tere,7. sz. alá küldendők Pest, aug. 31. Vihar és vita nélkül, csaknem zajtalanul emelte törvényerőre a franczia nemzetgyűlés amaz indítványt, melynek értelmében Thiers, eddig a végrehajtó hatalom feje, a franczia köztársaság elnökévé kiáltatik ki, és csak azon pont kelte fel újólag a pártszenvedély harczát, mely a jelenlegi nemzetgyűlésnek alkotmányozó jellemét vindiálja, de a kamara csaknem kétharmadnyi többséggel declarálta ama jogát, miszerint mint a souverain nemzet választott képviselőtestülete, minden közügyet, minden politikai kérdést hatáskörébe vonhat. A küzdelem úgy látszik, e pontnál sem emelkedett ki a rendes parlamenti vita medréből. A szenvedély kidühönté magát az osztályülésekben, a nyilvános ülés számára körülbelül csak az egyszerű szavazás maradt. Holnaptól kezdve tehát Thiers a köztársaság elnöke Francziaországban. A nemzet képviselete külső dísz, külső jelvények helyett a nemzet egyhangú bizalmi szavazatát teszi az ősz államférfiú kezeibe. Mint egykor Bordeauxban, a köztársaság-ellenes képviselők tegnap is meghajoltak a kényszerítő szükség parancsa előtt. Megadták Thiersnek azt, mit sokszorosan kiérdemelt, mi nélkül a nagy hangzású czímet elfogadni nem akarta, mi minden kormánynak kell, hogy alaptámaszát képezze a közbizalom kifejezését. Thiers hatalmának terjedelme nincs és nem lehet törvényileg körülírva. Mint Rómában a dictatoré, úgy az ő jogkörének természete is inkább discretionárius, mint meghatározott. A háború valódi haossá alakította Francziaország közéletét ; a küzdelem árja mindent kiforgatott helyéből s most, midőn Thiers mint valóságos választott államférfi helyeztetik a kormány élére, hatalmát kiválóan csak a közérdek, a discretió s a nemzetgyűlés ellenőrködő akarata korlátolják. Kormány és népképviselet tehát Francziaországban még inkább egymásra utal-vák, még szorosabban összefűzvék, mint más államokban. Ezen helyzet követelményekép kívánta Thiers, hogy a nemzetgyűlés, midőn e súlyos méltóságot reá ruházza, tőle a bizalomnak bátorító kifejezését se vonja meg. Azonban túlbecsülnünk nem szabad a bizalmi szavazat jelentőségét. A franczia miniszterek régtől fogva gyakran provocálták, a legapróbb ellenmondás esetén is nem egy ízben kierőszakolák e szavazatot, a különböző pártok pedig gyakran túlzott pazarsággal adományozák ezt. A bizalomnak legújabb nyilvánítása sem fogja a parliament szenvedélyeit végleg elhallgattatni, a fanatismust a keblekből kiirtani, a pártharczok helyébe a csendes és kitartó tevékenység ösztönét felébreszteni. Lesz még elég vihar a nemzetgyűlésben, melynek többsége a kezeiben levő erős hatalom öntudatában s másrészt amaz indokolt félelemben, hogy feloszlatása esetén a hatalom pálczája kieshetik kezeiből, kerülő utakon, de kitartóan más kikötő felé evez, mint Thiers és párthívei. Ama többség soha sem fogja magát a köztársasági kormány alatt jól érezni. Miután nincs oly vezére, ki erkölcsi erejével, szavának és befolyásának súlyával Thiers netaláni s a párt által ultraliberálisnak tartott politikáját paralysálhatná, most intézmények után kapkodik s a vörösektől való félelmében épen amaz intézményekért lelkesül leginkább, melyek a vörös eszmék megvalósításától legtávolabb állanak, melyek az általa perkorrestált szabadelvűséggel a legáthidalhatlanabb ellentétet képviselik. A hazafias aggály, a nemes félelem egy faja sugalják a franczia monarchisták harczait a nemzetgyűlésben, s míg a tények döntő tanúsága ez érzelmeket gyökerestől ki nem irtja, minden bizalmi szavazat daczára nem egyszer meg fognak még újulni a támadások Thiers és politikája ellen. Azonban „fluctuat nec mergitur,“ Pária ezen régi jelmondata, mely eddig egészen illett az annyiszor megtámadott Thierskormányra, remélhetőleg a köztársaság elnökéről is el leszen mondható. Ingott a kormány, a szenvedély hullámai ide-oda vetették azt, de soha el nem merült, soha fejét nem vesztő, sem Bismarck lángeszének forró tüzével való érintkezésében,sem a belharczok vihara közepett. A franczia nemzet géniusza ez idő szerint nem szült Thiersnél alkalmasabb egyéniséget a kormány vitelére , a kor meddő nagy emberekben. Hiányzik a lángész, ki tiszta fővel, vasakarattal, gyors kézzel a nemzet minden szükségletét kielégíteni tudná. De Thiers legalább részben megfelel ez igényeknek, s kormányon maradása ép oly biztosítéka a külső béke megóvásának, a frankfurti egyezményben átvállalt kötele- zettségek teljesítésének, mint a belső újjá A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A konstantinápolyi sport és cirpusa. (Egy kép a byzanti világból.) (Két közlemény.) I. A byzanti birodalom újabb időkben beható tanulmányok tárgya. Franczia, Németország, Anglia tudósai egyaránt foglalkoznak e letűnt keleti civilisatió történetével. A nagy közönség tudomásában e történetből alig él más, mint a zöldek és kékek küzdelme s a barátok hitvitatkozásai. Pedig ez felette tökéletlen és hiányos képe ama nagy civilisatiónak. Ha igazságosak akarunk lenni, emlékezetünkben fel kell idéznünk a császári légiókat, amint a barbárok északi és déli betörései ellen küzdenek. Byzantium tudósait, amint másolva, gyűjtögetve, megőrizve az ókor remek irodalmát, az emberiség önkénytes irodalom- őreivé lesznek; Konstantinápolyt a kelet egyetlen polgáriasult városát, kereskedőit, kik összeköttetéseikben a legtávolabb keletig viszik műveltségét; hittérítőit, kik a kereszténység áldását terjesztik a Kaukázustól Abyssiniáig ; ama Görögországot, mely a góthok számára feltalálta Ulphilas betűit, és sz. Cyrilléit a szlávok számára ; és mindenekfelett a byzanti művészetet, mely a művészek versenyét idézte fel Velenczétől Moszkváig. De a circusban ott találjuk egész Konstantinápolyt, az egész birodalmat , amilyen a nép, olyan színháza. A byzantiak színháza a hypodrom volt. Ha a tornák a középkor feudális társadalmát tüntetik fel, Longchamps a modern Európa képe,úgy a hyppodrom a középkori görög társadalom tükre. Alfred Rambaud egy legújabban megjelent kitűnő tanulmánya nyomán álljon itt e circus ismertetésére néhány vonás. A mi lóversenyeink czéljukul a lófajok nemesítését tűzik ki; a steeple-chase vagy az egyszerű verseny arra szolgál, hogy a „futó” gyorsaságát, erélyét, kitartását tüntesse ki. Byzanczban e czélt nem igen ismerték. A görögök a középkorban nagyban hajhászták a nemesebb lófajokat, lovastiszteik Örményország, Syria, Bulgária vásárait járták be, s az egyptomi sultánok, a bagdadi kalifák lángszemű, aczélizma kanczáikat küldék ajándékul, de kivált az ólak és császári szerszámok fényét dicsérték. A lovak a gazdag patríciusok és Caesarok által a leggyöngédebb figyelemben részesültek. Rómában Incitatus, a Caligula lova consul lett. Helgiobal mazsolaszőlővel etette paripáit, míg Veruss császár állandóan kedvencz lovának, „Volucris“-nak arczképét hordta, mint a mi modern sportsmanjaink nyakkendőjükön valami győztes ló fejét hordják tüfejnek. Byzanczban gyöngyékszerekkel hisziték e nemes állatokat, megaranyozták patkóikat, és valamelyik győzelmük után a márványoszlopos ólak vedreit aranynyal töltötték meg. Maga a bölcs Hadrián császár sem volt mentez őrjöngéstől, miden jó lova a „Borysthenes“ meghalt, nagyszerű síremléket emeltetett neki olyan dicsfelirattal, hogy akár a marathoni győzőnek is méltán bevált volna. De bármily szenvedéllyel szerették legyen a lovakat, ezek mégis csak másodsorban állottak szeretetökben. Minálunk csak a lónak ítélik a jutalmat, a jockey mindössze bátorításban, egy kis elismerésben részesül, mit meg kell osztania a „traineur11-vel. Konstantinápolyban a kocsist ünnepelték, magasztalták, neki tulajdonították a győzelmet. De azután az a nagy állás, mit egy circusi kocsis, hornodos, töltött be, nem is jutott egyhamar minden jött-mentnek; egész hierarchia volt az, fokozataival, külni osztályaival „számfelettiek“ és „tiszteletbeliek“- kel. Maga a császár osztotta a méltóságot, kamarásai szolgáltatták a jelölteknek rangjelvényeiket; külön diplomát adtak neki a császári vörös tintával aláírva, övet kötötte dereka körül, aranyhímzetű löveget tettek fejére. A császári edictumok a kocsisnak számos kiváltságot adnak, s bizonyos adók, testi fenysték alóli mentességet. Valamint mináluk a festészet oda magasztosult, hogy egy „Gladiateur,“ „Monarque“ vagy tudja isten milyen pályanyertes csődör kecses alakját megörökítse, úgy [a hyppodromban igen szép szobrok emelkednek, melyek megörökíték a leghíresebb kocsisok emlékezetét s érdemeit, úgy hogy végre a theodosusi codex szükségét látta külön törvényben megtiltani, hogy a kocsisok szobrait ne állítsák a császárokéi mellé. Soha minálunk énekesnőt, színésznőt nem rontott úgy a nagy közönség hízelgéseivel. A hyppodrom piedestáljain következő versek voltak olvashatók: „Anchisest Venus szerette; Endymion Diana kegyeltje; Porphyrius a te kegyenczed Győzelem !“ Ugyan melyik primadonna nem irigyelné a következő sorokat: „Midőn a természet az idők végével Porphyriust szülte, esküvők és örök igaz szavával mondá: Vége, többé nem szülök, mi baj bennem volt, mind Porphyriusra ruháztam.“ S ez aPorphyrius — kocsis volt. Ez adatok azután megmagyarázzák azt is, hogy a ló- és szekérversenyek körül támadhatott a legterjedtebb, legmozgékonyabb pártélet, s a zöldek és kékek halomra ölték egymást, valamelyik kedvencz kocsis és ló győzelme vagy vesztesége miatt. De nézzük a circust! A konstantinápolyi Hippodrom, mint a római circus maximus, mint a görög-római hajdankor minden hyppodromja, egy nagy sík tér, melyet hátulsó részén és oldalvást egyenes vonalak határolnak; előrésze félkör. A félkörben és a két nagy oldalvonal mentében emelkedtek ama foklépcsők és padok, melyeken a sokaság tolongott. Szembe a félkörrel a kis derékszögű sarokban mindenféle állvány, páholyok az udvar és nagy urak számára; ólak, színek a lovak és szekerek számára. A hyppodrom tengelyét egy hosszú, szűk, néhány láb magas emelvény szeli át: a spina, mely a circust két versenypályára osztotta. Az innensen a szekerek az induló helyről jövet száguldtak, a túlsón visszatértek. Tegyük még hozzá, hogy befejezzük e geometriai vázlatot, miszerint az egész hyppodrom hossza 370, szélessége 60—70 méter. A konstantinápolyi hyppodromot Septimus Severus építtette. E császár csaknem egészen lerombolta a régi Byzantimot, hogy lázadásáért büntesse; azután megfontolva, mily előnyös e város fekvése — két tenger között— hogy két világ találkozó helyévé váljék, újabb, nagyobb mérvű felépítéséhez fogott. Constantin előtt 180 esztendővel találta fel Konstantinápoly tervét. Természetes, hogy a panem et circenses korszakában a hyppodromon kezdte ; az építkezésben oly bőkezűséget fejtett ki, hogy e hyppodrom, mely mindössze egy thrák kis városnak volt szánva, Konstantinápolyhoz sem volt méltatlan, midőn az a római birodalom örökévé lett, a polgárosult világ fővárosa, a kelet Rómája. Csakhogy e hyppodrom nem volt pusztán a szekérverseny izgalmainak szánva. A VI.-XX. század byzantjainak a hyppodrom volt szabadságaik utolsó menhelye, ez a hely, hol utolsó jogaikat gyakorlák. Ha nem választottak többé consult, tribünt, censort, legalább a kocsist választották, kinek diadalai felett ujjongjanak. Ott valóban élvezhették a szabad gondolkozás jogát, ha egyben nem, úgy a hernádok lövegei felett; a legszélesebb egyesületi szabadságot érvényesíthették ott; tapsolhattak, ócsárolhattak, piszszeghettek. Ez volt a szabadság, mely Róma és Görögország minden szabadságát túlélte és helyetesítette. Melyik fejedelem lett volna elég vakmerő megtámadni a nép ezen elidegenütletlen jogait? A császárság megtört volna a hyppodromon. Másrészt mennyi elővigyázat kelle, hogy visszaélései meggátoltassanak! Micsoda egy modern meeting a byzanti nép e félemletes csoportosulásához képest. Együtt volt ott 100 ezer ember, kit megrészegített öntudatának gőgje, kit felizgatott a játék szenvedélye, kit egy véletlen eset őrjöngővé tett; egy kocsis veszekedésből minden perezben forradalom támadhatott. Ezért az a különös gond, melylyel a császárok figyeltek mindenre, mi a circus körébe tartozott; ezért tárták fel a pártok vezéreik nevezésének jogát, mint némely modern alkotmányban az uralkodó fentartotta ezt a kamrák elnökére s alelnökére nézve. A táborban a császárt csak idegen zsoldosai vették körül, megerősített palotájában udvaronczai, kamarásai, testőrei;de a hyppodromban igazán a nép előtt áll, mely egyszer zajongva kérte tőle a bor és szalonna árának leszállítását, másszor pedig azt a nevet lármázta, melyre fiát keresztelte, vagy más alkalommal dühös kiabálással panaszolta neki a „tolvaj praefectusok“ gazságát. Itt a hyppodromban, ama nép, a régi populus romanus örököse megjelent ura, souverain jogai bitorlója előtt, félemletes számszerinti hatalmában, élő és változó déli szenvedélyességével, egyaránt irtóztató örömben és haragban. A hyppodromban zárták a külellenség feletti győzelmek diadalmeneteit. Ide vezette Belisár a legyőzött Genmer vandál királyt, a győztes, a boldog Justinian lábai elé. Itt kiálta a bölcs fejedelem, ennyi nép, ennyi fény, ennyi emlék láttára a híres szót: „Vanitas vanitatum et omnia vanitas!“ S e hyppodrom volt a város vesztőhelye. Később, midőn kitört a képrombolók és képimádók harcza, a versenyző szekerek közt patriarchákat lehete látni, amint szamárháton nyargalnak, a szamár farkát tartva nyeregkápa helyett, a nép csúfondáros gúnykiáltásai, a poroszlók ütlegei közt. És mindezt, mert szent képek előtt imádkoztak. . . . Mint látjuk, az állítás nem indokolatlan, miszerint a hyppodromban pontosul össze a középkori Byzantium és közélete, szervezés keresztülvitelének s a hozzá szükséges nyugalom és közrend fentartásának. Ama nap, melyen a Thierskormány a pártszenvedély kitörései által elsodortatik, Francziaországra nézve valószínűleg egy második, „belső Sedan“ jelentőségével fog birni. Fest, aug. 31. (Részvénytársulati törvény.) Több lap részleteket közöl a kereskedelmi minisztériumban állítólag már megállapított részvénytársulati törvényjavaslatról. E körülmény folyttán minket arra figyelmeztetnek, hogy a kereskedelmi minisztériumban még semmi sincs megállapítva, s igy a közlött részletek alaptalanok. A javaslat megállapítása csak a jövő hóban történik, s abban e javaslat közvéleményezésre azonnal szétküldetik. (Az albániai lázadásról.) A trieszti „Je Cittadino“ saját távirati sürgönye szerint Alban Scutariból augusztus hó 28-ról jelenti, hogy Ismail basa az összes gyanús egyéneket lefegyverezte. Itt (t. i. Scutariban) és a hegyeken teljes nyugalom uralkodik. Pest, aug. 31. Ha közlekedési vállalatok főczélja abból állana, hogy minél több tervvel s minél változatosabb hálózatok kigondolásával lepjék meg a közönséget , akkor a tiszavidéki vasút a világ legjobb pályavállalatai közé tartoznék. Valóban csodálkozni lehet azon, mint ér terv tervet ezen pályatársulatnál, és mint dől meg terv terv után, mert életrevalónak egy sem bizonyul. A tiszavidéki vasút, mely a sok tervelgetés mellett legújabb időkig zsákpálya maradt, egyszerre az erdélyi és a keleti, valamint az északkeleti pályák megnyíltával középtaggá lett egy hálózatban, mely már nagyszerű forgalomnak örvend. Mintegy álmukból felocsúdva látták ezt a választmány tagjai, kik részint a mi társaságainknál rendesen tapasztalható viszszaélések folytán a tiszavidéki pályával versenyző pályáknak is választmány tagjai, részint, s egy pár a dologhoz nem értő vagy érteni nem akaró pictus musculusból állanak, s hozzáfogtak a terveléshez, hogy a tiszavidéki pályából mint hozhatnának létre világjelentőségű pályát. Megbízták tehát Kautz választmányi tagot egy terv készítésével, Kautz feladatának remekül meg is felelt. Kautz terve szerint a tiszavidéki pálya egyrészt Temesvárról Orsováig terjeszkednék, másrészt a társaság Szolnoktól Hatvanig vasutat építene s átvenné az államtól az északi vasutakat s igy az ország szivén, Pesten keresztül, Magyarország egyik végétől a másikig, s hazánk legmegáldottabb földjein keresztül végigvonulna a tiszavidéki pálya. A terv remeksége mellett egyrészt az szól, hogy a versenyző osztrák állampálya a temesvári, orsovai, valamint más vonalaknál a tiszavidéki pályával közösen volt vállalkozóul felemlítve, és hogy e terv által a vasutaknál úgyis nehezen meghonosítható verseny, mely csak a különböző társulatok külön érdekei által valósítható még meg némileg, Magyarországon majdnem végkép megsemmisíttetett volna. Miután Kautz úr a tiszavidéki pálya választmányában mint a magyar kormány részvényeseinek képviselője ül, a világ bizton azt hitte, hogy Kautz úr bölcseségét legalább is a kormány intenzióiból merítette, hogy talán a kormány kívánta ezen, az ország közgazdasági érdekeit annyira szem elől tévesztő tervezetet. Ez okoknál fogva szinte kellemesen lepte meg az üzletvilágot, hogy Kerkapoly, mint a tiszavidéki társulat legutolsó választmányi üléséből kitűnt, tökéletesen félrevezette a választmány gond teljes tervezetét, és belátva, hogy a választmány hasznos terveket készíteni nem tud, saját maga lépett elő s kijelölte az irányt, melyben a társulat ezentúl haladhat. A közönség és a tiszavidéki pálya érdeke ugyanis azt kívánja, hogy a pálya egyrészről tovább folytattassa, éspedig Temesvártól az ország határáig, hol azután a szerb pályákkal jönne összeköttetésbe, és így a világpálya egyik kiegészítő kapcsává válnék; de másrészt, és ez sürgősebb követelmény, melyet már évek óta folyvást hangoztat az üzleti világ és forgalmunk okvetlenül igényel — másrészt, mondjuk, kell az is, hogy Czeglédtől Pestre építtessék egy vonal, hogy így a tiszavidéki pálya ne függjön saját versenytársától, az osztrák állampályától, hanem egészen szabadon, saját tetszése szerint szállíthassa az árukat — s főkép a gabnát — Pestig. Kerkapoly tudva, mily tervelő választmánynyal van dolga, több terv elfogadására nyilatkozott késznek. Átengedi ugyanis a temesvár-orsovai vonal építését a tiszavidéki társaságnak s kamatbiztositást igér e vonalnak, de oly feltétel alatt, hogy a társaság eddigi vonalainak jövedelméből, ha az 67 százalékot túlhalad, biztosítéki alap képeztessék, melyből a temesvár-orsovai vonalra netán eső állami kamatbiztosíték megtéríthető legyen. Ezen egészen méltányos terv mindenesetre olyan, hogy elfogadása által a tiszai vasúttársaság az üzletvilég érdekeit előmozdíthatja és a szerb pályákkal összeköttetésbe jöhet, szóval saját érdekében is fényes jövővel kecsegtetheti magát. Maguk a részvényesek is, nézetünk szerint, nyerni fognak, mert habár a körülbelül 8% ra tehető osztalék ezentúl legfeljebb 67, 7% -ra apad, ez csak ideiglenesen történnék, és az osztalék mindenesetre a forgalom élénkülésével szintén tetemesen nagyobbodni fog. Ha ez ajánlatot azonban a tervezgető pályatársulat el nem fogadja, Kerkapoly más ajánlatra is kész. Hajlandónak nyilatkozik ugyanis arra, hogy a tiszai pálya szolnok-aradi vonalát — tehát a pályatest zömét — megvegye, s így az északi magyar államvasutat Orsováig folytassa. Korántsem szeretnék, ha e terv tényleg valósulna, mert az északi államvasut maga elegendő gondot ad az államnak, s mert nem szeretnék, ha az osztrák állampálya a tiszavidéki pálya most ugyan csak lehetséges, de nem gyakorolt versenyétől egészen megszabadulna. De még e tervet is inkább ajánljuk, mint azt, mely által a tiszavidéki vaspálya jönne az állami vasutak birtokába , mert ez utóbbi esetben egy magántársulat egész önzésteljes gazdálkodása honosulna meg ott, hol az állam, mint azt már az északi pályánál megmutatta, a pénzügyi tekintetek mellett a nemzet vagyoni állapotát is figyelembe veszi és tarifpolitikáját egészen máskép rendezi be. A másik főpontra nézve, mely már évek óta az összes kereskedelmi világ óhaja, nem ad a pénzügyminiszter kedvező reményt. A czegléd-pesti összeköttetést a fenálló szerződések értelmében lehetetlennek mondja, s ajánl helyette egy más módot, azt t. i., hogy a tiszavidéki pálya a magyar államvasúttal kössön szerződést áruinak Pestre szállítása végett. Mi ismerjük ugyan azon szerződéseket, melyek az osztrák államvasútnak a tiszai pálya irányában a pest-czeglédi vonalra nézve monopóliumot adnak, de azt hiszszük, van annak is módja, hogy ily magánfelek által kötött szerződések, ha a közgazdaságnak ártalmára vannak, megszüntessenek, vagy legalább ártalmatlanokká tétessenek. A pénzügyminiszter említett utóbbi ajánlata függőben hagy egy igen fontos kérdést, s ennélfogva alig várunk tőle sikert. íme a tervek, melyek felett a tiszavidéki vaspályatársulat legközelebbi választmányi ülése (hihetőleg sept. 2-kán) határozni fog. Részünkről a köz szempontjából s a társaság érdekében a temesvárorsovai vonalnak, a pénzügyminiszter úr által ajánlt feltételek mellett, megszerzését ajánlanák, de a választmánynak egyúttal követelnie kellene, hogy a czeglédpesti vonal kiépítésére nézve a kormány tegye meg a szükséges intézkedéseket, mert a pálya érdeke okvetlenül a Pesttel való ez irányú összeköttetést igényli. Ily követelésekhez mindazáltal más választmány szükséges, és épen nem fog meglepni bennünket, ha mához egy hétre új tervekkel áll elő a tiszavidéki pálya folytonosan tervelő választmánya.