Pesti Napló, 1871. október (22. évfolyam, 226-251. szám)

1871-10-04 / 228. szám

228. szám Szerda, October 4.1871 22. évi folyam, Szerkesztési iroda: Kiadó-h­ivatal: Ferencziek-tere 7. szám. L emelet. Ferencziek-tere 7. trium földszint. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán : ▼­g7 helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 82 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 5 , 60 kr. Két hóra .... 8 , 70 kr-Egy hóra ... 1 , 85 kr­ M Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujkr. Bélyegei­ külön 30 ujkr. Nyílttéri 6 hasábos petitsor 26 ujkr. BB ........ ifl 11 ii ni mi ~ 1 SS' Előfizetési felhívás „PESTI IPLha. Mult September hó végével az évnegyed letelvén, évnegyedes­t. előfizetőink felkéret­nek megrendelésük minél előbbi megújítására. Előfizetési árak : Egész évre..........................22 ft. Fél évre...............................k­ft. Negyed évre..........................5 ft 50 kr. BHF“ Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó­hiva­tala“ czim alatt Pest, Ferencziek­ tere, 7. sz. alá küldendők. Pest, oct. 3. A nemzetközi béke- és szabadságliga Lausanneban tartotta ötödik congressu­­sát. A liga túlságos részvételről nem panaszkodhatik, a megjelentek száma meglehetősen csekély, a jobb hangzású nevek távollétükkel tündökölnek, a nagy­közönség alig veszi észre a lausannei szín­játékot, s tekintetét legfeljebb akkor for­dítja reá, ha a békeapostolok egy kis ve­rekedést rögtönöznek s a szabadság pap­jai egymást kibeszélni nem engedik. Az előbbi congressusok kétségkívül na­gyobb zajt ütöttek, sőt voltak oly jelene­tek is, melyeket az egész Európa figye­lemmel kisért. Azonban ekkor sem az eszmék, hanem egyének, nem a szín­darab, hanem a színészek foglalták el a figyelmet. A congressus mindig határo­zottan ultra-szinezettel bírt, zászlója nem a béke, hanem a forradalom piros zász­lója volt s az örök békét mindig egy ál­talános és a társadalom alapját fölforgató küzdelem útján akarta megalkotni. Azonban ilyen eszmékkel a józan de­­mocratia, a tények hatalmát számításba vevő haladás, melyet Európa értelmiségé­nek roppant többsége pártol, soha sem birt megbarátkozni. Azonban egy Garibaldi­nak még túlzásai is érdekesebbek, mint Mink asszony véget érni nem akaró szó­noklatai, s Quinet Edgard fenséges utó­piái mindenesetre több figyelmet érdemel­nek, mint Rigondeau úr múltja és jövője együttvéve. A figyelmetlenség és közönyösség első oka kétségkívül a congressuson jelenlevő minores gentes személyiségében rejlik. A hajdani nagynevű és érdemteljes múltú férfiak helyét indákos, az élet tengerén hajótörést szenvedett nők, emeritált párisi petroleurök, nyegle tudósok, kétes tehet­ségű hírlapírók, szóval a catilinai existen­tiák dns választéka foglalta el. Tisztelet a kivételeknek, de a congressus többsége olyan elemekből alakult, kik a természet­től nyert szellemi tőkéjüket vagy nem gyarapították, vagy tévtanok felszívása által épen megrontották. Ez elemek a­helyett, hogy az ismeret­lenség takarója alá rejtezkednének, most Lausanneban hirdetik az emberiség újjá­születésének nagy eszméjét, ki tehet róla hogy senki sem hallgat szavaikra s a nagy eszmék, melyeket zászlójukra írtak, a pusz­tában hangzanak el A piros zászló nem lehet a béke jelvénye, a communista, ki négy hó előtt Párist terrorizálta, nem le­h­­et a béke apostola; a kétes jellemű, fol­tos politikájú és erkölcsű jött­ment nem lehet a szabadság harczosa, mert a sza­badság előföltételét a férfias tiszta jellem, az önzetlenség, a polgári erény képezi. Nem is béke, nem is szabadság az, me­lyet a lausannei congressus hirdet, Gam­­betta fején találta a szeget, midőn a con­gressus világpolgárias jellemét, mely az ő nemzeti érzelmeivel ellenkezik, hozza föl távolmaradása indokául. A világpol­gárság, a politikai universalismus eszméje ellenkezik az emberi civilisatió óhajaival. Nagyobb hatalmak, mint a lausannei con­gressus sem bírták azt megvalósítani.Sem a római állam, sem később a római egy­ház nem irthatók ki a nemzetiség, a közös történelmi fejlődésen, cultu­­rán , állami és physikai viszonyokon alapuló együvé­ tartozandóság eszmé­jét. A görög, az egyptomi, a módus stb. megtartá ősi nemzetiségét, míg ha a „cívis romanus“ büszke czímét viselte is. És a frank, a germán, a spanyol, a ma­gyar még egyházában is megtartá nem­zeti individualitását, noha az egyház egyik alapját azon elv képezi, hogy isten előtt nincs nyelvi, nincs nemzeti különb­ség. A nemzeti érzelem az emberi termé­szetben gyökerezik, oly realitás az, mely­nek fogalma az idővel változhatik ugyan, de melynek lényegét phantastikus, defi­­­niálhatlan agyrémekkel supponálni nem lehet. A liga határozataiban eddig csak a szégyenlős socialismus arczával lép elénk. Nem a birtokközösséget, hanem a collec­­tív tulajdon eszméjét védi, vagy más szó­val: elfogadta ugyan a communismust, de azt minden következményével hirdetni nem meri, így akar eleget tenni azoknak, kik a társadalmat jelen szervezetében az egyenlőség és szabadság eszméivel ellen­kezésben állónak mondják, valamint azok­nak is, kik az ellenkező nézetnek hívei. Azonban a collectiv tulajdon eszméje ép oly kevéssé létesíthető harcz és forrada­lom nélkül, mint a meztelen communis­­mus. Megvalósításához példátlan küzdel­mek, fentartásához példátlan állami abso­­lutismus szükséges. De hol marad ekkor a béke és szabadság, melyet a liga oly hangzatosan hirdet? Az az egyoldalú el­méletfaragók örökös hibája, hogy mint a mesebeli csillagvizsgáló, ki midőn az ég titkait akarta kikutatni, nem vette észre a lábai előtt tátongó gödröt és belé esett — ők is képtelen phantasmagóriáik után futkosva, ellenmondásaik, következmé­nyeik gödrébe hullanak. Az ilyen képtelen eszmék már oly gyakran compromittálták a szabadság ügyét, hogy egészen elveszték hitelüket ,s legföljebb oly körökben hódítanak, me­lyek intelligentiája ezen éretlenségek ma­gaslatán túlemelkedni képtelen. A hav­­czok az emberiség életében a természet viharainak szerepét játszák. Megtisztítják a levegőt s az életképes elemeknek uj erőt nyújtanak. Mi termé­­etesen nem kabi­­netháborúkról, nem önző czélokra irá­nyuló, magánbosszú kielégítését akaró küzdelmekről szólunk. De kétségkívüli, hogy századunk e tekintetben is nagy ha­ladást képvisel. Ma a kabinetháborúk majdnem a lehetetlenségek sorába tar­toznak,­ a vallási véres barezok pe­dig most csak a szellem fegyvereivel vivatnak. De a nagy népháborúk ijesztő réme egész kísértetiességével nehezedik korunkra, s mindenki érezi, hogy összes európai társadalmunkban világrendítő ca­­tastrophák magva érlelődik. A szélsősé­gek mindenütt barezra készen állanak egymással szemben. A tudományban a legdurvább materialismus néz farkassze­met a scholasticismussal. A legconserva­­tívabb eszmék védői szolgálatukba akar­ják szegődtetni a socialismust. A fehér köztársaság auctoritásának eltiprásával felgyújtják Párist, s Róma egy embernek tulajdonított isteni auctoritással akarja le­­csöndesíteni a háborgó világot. Ez óriási ellentétek mellett végtelen comicus szín­ben tűnik elő a maga kicsinységében ama naiv hóbortos kísérlet, melynek emberei az örök békét prédikálva, e közben — mint történt — halálra verekesznek meg egymással. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Báró Eötvös József. Irta: PULSZKY FERENCZ. „Nincs időszak, a melyben a kitűnő embert kevésbé szokták becsülni s a melyben annyira elfelejtik, mint azon pár éven keresztül, a mely halálára közvetlenül következik. Nem hangoz­tatva többé mások felett párthiveinek fáradozó buzgalma, s még inkább ellenzőinek lármás eré­­lyessége által, neve rögtön eltűnik az emberek szájából. Nevezetessége megszűnt kortársai előtt, állásának leghitványabb követelője többet nyom, mint ő, mig az utókor nem virrad számára mind­addig, mig a halottak élesen el nincsenek külö­nítve az élőktől, mig az idő, a melyben élt, s a jelenetek, a melyekben részt vett, nem váltak mintegy messzelátóvá, honnét a szem egyszerre kiszemelheti a közönséges tárgyak halmaza kö­zül azokat, a­kik korszakuknak emlékei lettek, arra rendeltetve, hogy a következő embernyo­­mok ösvényét mint őrtüzek világítsák.“ Ezen szavakkal vezeti be Sir Henry Bulwer Canningről írt tanulmányát, s igaz voltukat érzi mindenki, a­ki nagy férfiaink haláláról megemlékezik. Igaz ugyan, hogy általános nép­szerűségre Magyarországban nincs biztosabb út, mint a halál; a ravatal előtt elnémul a pártdüh, de a feledtség csakhamar felváltja ezen rövid népszerűséget. Csak kevés hónapja, hogy báró Eötvös József hulláját az összes haza részvéte mellett tettük le az ercsi­ sírkollba, de vesztesé­günk egész súlyát alig érezzük még, hiszen a­­ politikai harcz, a­melyben neki oly kitűnő része volt, még távolról sincs befejezve, s azokat, a­kik mezején elhullnak, csak a meghitt barátok siratják; a sereg zöme csupán a győzelem vagy ver­eség után érzi a hézagot, melyet betölteni vajmi nehéz. Legyen bár azon harcz oly „ho­­mousios“ és „homoiusios“ feletti bizánczi vita, mint a minők most közöttünk folynak, nem lát­va a vészthozó­ jelleget, mely felettünk tornyo­sul, a sebek, melyeket ezen harcz ver, még sem kevésbé fájdalmasak, mintha a tusa czélja ma­­gasztosabb volna. Hazánk azonban nem hálátlan azon férfiak iránt, a­kik neki szentelték lángeszük tevé­kenységét, s nem egyszer követte már az egyp­­tomiak szokását, kik Herodotus szerint kirá­lyaik hullája felett összehívták a törvényszéket a nyílt piaczon, hogy tetteiket vizsgálja s íté­letet mondjon felettük, mielőtt őket a szik­­lasirba temetik. A nemzet ítélni fog elhunyt ba­rátunk felett is, s bizonyosan emléket fog állíta­ni neki, ki érte élt, vele szenvedett, s utolsó le­­helletéig a magáénál nagyobbra becsülte a haza dicsőségét. Egy kitűnő hivataltársa el fogja mon­dani érdemeit a közélet pályáján; legjelesebb ítészünk meg fogj­a bírálni munkáit; legyen ne­kem is szabad némely régi emlékeket feleveni­­teni s kifejlődésének legfőbb pontjait megérin­teni. Együtt töltöttük ifjuságunk virágkorának legszebb éveit, a túlélőnek kötelességévé vált most megőrteni egy pár levelet, mely az el­hunytnak szintén dicskoszorujához tartozik. Báró Eötvös József 1813-ban született, gyer­meksége s első nevelése összeesik tehát egy ne­vezetes korszak kezdetével Európa történetei­ben. A franczia forradalom óriási harcra, foly­tatva s természetéből nagyobbára kivetkőztetve a franczia császárság által, véget érte a water­­looi­ mezőn, a huszonöt évi szünetlen háború után megjött a béke, a nemzetek elesték a kar­dot fáradt kezeikből, de a fejedelmek, kik a há­borút a forradalom eszméi ellen indították meg, észre nem vették, hogy a harcz kiterjedése által ezen eszmék is elterjedtek népeik között. Ők , absolut hatalmukat gondolták visszaállíthatni a legitimitás színe s a szent szövetség ezége alatt, de nehézségekre akadtak a középkori feudális autonómia maradványaiban. Metternich vesze­delmeseknek tartotta az alkotmányos eszméket s bennük csak a forradalom meleg­ágyát látta; a világ élvezte azon nyugalmat, a melyért oly soká hasztalanul sóvárgott, s nem volt sem kész, sem hajlandó új harcrokba belekeveredni, az idő alkalmasnak látszott tehát, hol a patriarchá­lis, hol a felvilágosodott absolutizmus keresztül­vitelére. Hazánkban is meg akarták szüntetni a megyék választási jogát, s az országgyűlés két legnevezetesebb biztosítékát, hogy beleegyezése nélkül sem adót ne szabadjon felemelni, sem ujonczot szedni. A cancellár gyenge ellenállá­sát nem volt nehéz legyőzni, de a megyék ellen­szegülését csak úgy lehetett megtörni, ha fő­uraink arra segédkezet nyújtanak, főuraink pe­dig nem szabadkoztak a királyi comissarius ez egyszer a haza iránti hűtlenséggel járó tisztét elfogadni. Köztük volt Eötvös nagyapja is, s a pohárnok nevének átkos hangzata volt az egész országban, mert fiával együtt a bécsi alkotmány­­gyűlölő kormányt szolgálta feltétlenül, s a feje­delem iránti lojalitás m­ellett megfeledkezett a haza törvényei iránt tartozó hűségről. Ily körben, ily eszmék közt nevekedik az ifjú báró; családja Mária Terézia óta tartozott a fő­nemességhez, s igy elég idő múlt el már arra, hogy vére megkékülhessen s lankadtabban ver­jen az erekben, hogy hangja élesedhessék s megszokja a parancsolgatást, hogy elmetehetsé­ge megpuhulhasson, s elszokva a rendszeres ta­nulás fáradságától, inkább fényes ötletekben nyilatkozzék, mint szigorú logikai gondolkozás­ban ; elég idő, hogy a mágnás magatartása az elzárkózó társadalmi élet s az alantabb állók őszinte vagy szintett hízelgése következtében megnyerhesse azon biztosságot, mely neki el­sőbbséget ad a társaságban s őt a köztanácsko­zási termekben rendszerint elhagyja. De báró Eötvös József ereiben nem kékült meg a vér, ő soha sem zárkózott el a néptől s annál találta a szükséges előnyt, mely a kék vért is pirosra festi s keringését előmozditja. Hőn szeretett né­met anyjától örökölte a szorgalmat s kitartást is, a munka neki mindig paradicsomi áldásnak tetszett, nem pedig Jehova büntető átkának. Apja, a későbbi tárnok, gyanította fiának ezen irányát, s hogy megutálta­ssa vele a szabadelvű­­séget, egy szigorú vén republikánust fogadott mellé nevelőül. Pruzsinszky volt ez, a kivégzett Martinovics egyik halálra ítélt társa, kinek né­zetein sem a kufsteini börtön, sem a szövetsé­gesek győzelme nem változtatott semmit, csak kedélyét keserítette el végképen, a­mely szere­tett nejének kora halála óta úgyis elkomoro­­dott volt. A magába zárkózott, kevés beszédű ember­­gyűlölő azonban megszerette a vidor, gyors fel­fogású növendéket, a­ki tőle épen nem ijedt el, ámbár sokszor nem tudta megérteni szavait, mert az öreg úr néha oly rejtélyes észrevétele­ket tett, a­melyek a gyermek akkori felfogá­st meghaladták, de emlékezetébe mégis oly mé­lyen bevésték magukat, hogy róluk egész életé­ben nem feledkezett meg. Eötvösnek anyja szerette, ha kedves fia szo­bájában sürgött-forgott, s megkívánta, hogy azon estélyeken jelen legyen, a midőn az ari­­stocratiát s magas bareaucratiát fogadta,hogy a társaság formáihoz kis korától fogva hozzászok­jék ; — de a nevelő vonakodott növendékét a fogadó­terembe kisérni, s a mikor ez aztán ál­mosan visszajött, ki szokta még röviden kér­dezgetni, miről volt szó ezen nagyúri társaság­ban, s figyelmeztette ürességére, felületességére. Egyszer azt felelte a kis­fiú, hogy nagyon saj­nálták egy magas állású magyar államférfi ak­kor történt halálát. „Pedig nagy gazember volt!“ — ez volt Pruzsinszky megjegyzése. Egy pár hét múlva megkérdezte növendékét, beszélnek-e még az elhalt nagy férfiúról. „Sen­ki sem említette nevét!“ — ez volt a felelet. — „Pedig okos egy gazember volt!“ — szólt az öreg. — „Te soha sem leszesz sem oly okos, sem oly befolyásos; s íme, három rövid hét­tel halála után még társai s hivatalnokai is elfeledték.“ -- A vérmezőre szeretett ő leg­inkább lesétálni, a Krisztinavárosba, gondolkoz­va, szótlanul oda, hol középen két gyalogút sze­gi egymást. Egyszer azonban kitört belőle az érzelem : „Öt becsületes hazafit végeztek ki e helyen, senki nem állított nekik emléket, de a járó­kelők lábai akaratlanul is keresztet tapostak ide. Majd eljő az idő, a­mikor ők is kapnak em­léket, de akasztófa lesz az, s rajta olyanok fog­nak lógni, minő te leszesz.“­­ A fiú mindezen nagyon csodálkozott, de nem sokára sejteni kezd­te ezen és hasonló szavak értelmét. Iskolába küldték; a tanító a nagy úr fiát az első padba ültette, de a többi fiú mind kiment a padból, csak egy zsidó gyerek maradt meg mellette; s midőn megkérdezte iskolatársait, miért tették ezt, azt mondták, hogy hazaárulónak unokájá­val nem akarnak egy padban ülni. A fiú ezen nagyon megindult , boszankodva beszélte el a jelenetet nevelőjének s megkérdezte, igaz-e hogy a kedves öreg nagypapa hazaáruló ? „Az bizony, — felelt Pruzsinszky, — apád is az, s te is annak készülsz, hiszen magyarul sem beszélsz becsületesen.“ Eötvös elpirult, neki­feküdt a magyar szótannak, s kizárólag magyarul beszélt mindenkivel, kivéve anyját, ki soha e nyelvet meg nem tanulta. Egy pár hó­nappal később, a tanító megjelenése előtt, mi­dőn az iskolás gyermekek már nagyobbára he­lyükön voltak, felállt a padra s megkérte őket, maradnának a leczke után egy pár pillanatra a classisban, mert valami mondani valója volna. Midőn a tanitó a leczke bevégeztével távozott, a fiuk kíváncsian ottmaradtak. Eötvös fölment a kathedrába, melyből csak feje látszott ki, s fel­indulva elmondta, hogy nagyapja s apja a csá­szárnak szolgált ugyan, de hogy ő maga, eskü­szik az élő istenre, rabszolgája lesz hazájának, s hűsége által elfelejteti nevének jelenlegi nép­­szerületlenségét. — Szavai gyújtottak, társai lelkesedve éljenekben törtek ki, vállaikra eme­lők s ujjongva vitték ki a folyosóra, hol a pe­dellus eléjük jött, a lárma okát megtudta s föl­­j­elentette, s másnap az egész classis élén a kis Eötvössel carcerbe került. Mit a gyermek oly ün­nepélyesen fogadott, azt a férfi fényesen meg­tartotta. Ezen jelenet forduló­pontot képezett életében. A nélkül, hogy a német, franczia s angol litera­­túrát elhanyagolta volna , vasszorgalommal nekifeküdt a magyar irodalomnak, s különös kegyelettel közeledett Kaczinczyhoz, kit Pru­zsinszky s gr. Dessewffy József társalgásából, — mert ez is megfordult néha apja házánál — sze­retni megtanult. Iskolatársainak legkitűnőbbjei lettek barátai; a komoly, mély gondolkozásu Szalay László ; a szorgalmas Pauler Tivadar, a nemes ízelmű Lukács Móricz; de kiváltkép a könnyelmű, gondatlan, lángeszű báró Palp- Fest, oot. 3. (G­r. Andrássy miniszterelnök) je­lenlegi bécsi idézéséről egyik levelezőnktől a következő laconicus, sokat sejtető táviratot vesz­­szük: Gr. And­rássy miniszterelnök ma,ked­den reggel ő felsége által fogadtatott. A magyar miniszterelnök igen hosszú audientián volt ő felségénél s közvetlenül utána gr. B­e­u­s­t hi­vatott ő felségéhez. (a horvát nemzeti párt pro­gram­j­­­a.) A zágrábi „Obzor“ kiegészítésű a nemzeti pártnak sept. hó 27-én közzétett nyi­latkozatához constatálja , hogy e nyilatkozat az 1868. november 28-án kelt kiegyezést nem tekinti jogérvényesnek, továb­bá a jövő országgyűlés teendőjéül kijelöli „ú­j állam­jogi viszonyoknak“ me­g­­alkotását Magyarországgal szem­­közt, hogy a nép a törvényhozás mai for­májának átalakításával szabadon és önállóan élhessen s csak azután fogna az országgyűlés a nyilatkozatban megjelölt és előhozott reformok­hoz. Végül a néphez fordulva, felszólítja azt, fo­gadná el a nyilatkozatot, s támogassa képvise­lőit „a háromegy királyságnak állam jogáért ví­vott nehéz harczában“, az ország „állami önállósága és függetlenségének“ kiküzdésében megjegyezvén, hogy a nemzeti párt követeinek nyilatkozata ezt czélozza. * Ha az „Obzor“ a horvát ellenzék nevében szólt, úgy e nyilatkozata azt jelenti, hogy a nem­zeti párt, miután a rendes, alkotmányos után létrejött törvényt nem ismeri el jogérvényesnek, elhagyta a törvényes álláspontot, s ily eljárással szemben csak egy lehet a felelet. Reméljük, hogy a magyar kormány körében is szakítottak már a halogatás politikájával, mely itt csak növeli a bajt. Ha a horvát ellenzék a magyar-horvát paktumot összetépve dobja szemünk közzé, a magyar állam meg fogja védni a szerződés szentségét azok ellenében is, kik minden jog és alkotmányos fogalom lábbal tiprásában vélik feltalálni a nemzeti dicsőséget, a nemzeti előha­­ladást! (A pénzügyi bizottság) oct. 3. tartott ülésében folytatólag tárgyalta a kereske­delmi rendes költségvetést. Következett a 12. czím „Posta jövedék.“ Magyarország 4.143,300 frt, Horvátország 552,700 frt, összesen 4.696,000 frt szükséglettel, mely jóval nagyobb a múlt évi­nél ugyan, de több új postaállomás felállítása és a posta nagyobb fejlesztése tekintetéből a bi­zottság ez összeget annyival inkább megszavazta, mert a bevételek is nagyobbak, úgy hogy Ma­­garország 4.379,600, Horvát-Slavonország 370,400, összesen 4.750,000 írtra rugó fedezet,a kiadásokat 54,000 írttal túlhaladja. A 13. czím „Távirda“szükségletre, Magyarország 1.598,657, Horvát-Slavonország 281,233,összesen 1.879,890 frttal, a fedezetben pedig 1.846,070, illetőleg 221,930, összesen 1.768,000 frttal irányoztatok elő, s így 564,000 frttal több a kiadás, mint 1871-ben. A bizottság, tekintve a távirdaintéz­­mény nagy horderejű fontosságát, s mind na­gyobb kiterjedését, a tételek megvizsgálása után az előirányzott összegeket megszavazta, mert a mutatkozó hiány máris kisebb lesz, mint volt az 1871.évi.A 14.cz.alatt „Rév-és tengerparti egész­ségügy“ az 1872. évi költségvetésben jelenik meg először részletezve 92.212 frt szükséglet és 18.800 ft fedezettel.A bizottság ez öszegeket meg­szavazta. A 15. czim alatt „Pesti zálogház“, szük­séglete, melyre 142.000 és ugyanannyi a fedezet­ben irányoztatok elő, szintén elfogatatott. 16. czim: „Bányailletékek“ szükségletére 45.726 ft van előirányozva, tehát 4726 frttal több, mint 1871-ben; a bizottság észrevétel nélkül szavazta meg. A nyugdijakra nézve a bizottság ugyan­azon véleményt fogja a ház elé terjeszteni, me­lyet 1871-re vonatkozó jelentésében előadott, t. i. miután az állami számvevőszék a szükséges adatok részletes kimutatása hiánya miatt a nyugdíjasok jegyzékét vizsgálat­ alá nem vette, és az a ház idevonatkozó határozatával össze nem­­ hasonlíttatott, a bizottság a számvevőszék vizsgá­­­­latának végleges megállapításától tette függővé a nyugdíjakat; míg ez meg nem történik, a bi­zottság a nyugdíjakat a múlt évi határozat fön­­tartásával véli megszavazandónak. Az esetleges nyugdíjakat azonban, melyek 1400 frttal ve­tettek föl, törölte. Ezen czímnek tárgyalásával a kereskedelmi költségvetés „rendes“ szük­séglete befejeztetett, következik: A „rendkívüli szükséglet és fedezet“ 1. czím alatt „az állandó kézműiparkiállításra előirányzott 3000 frt megszavaztatott. „A fel­állítandó kereskedelmi felsőbb tanoda első be­rendezési költségeire“ fölvett tízezer frtot a bi­zottság addig, míg a tanoda tervezete előter­jesztve nem lesz, ezen összeget a költségvetésbe nem tartja felvehetőnek. A „keszthelyi orszá­gos gazdasági tanintézetnél, szőlészeti és bo­rászati tanszék tansegédeszközéül szükségelt szőlő vételére, valamint a pincze berendezésére és a szükséges átalakításokra“ előirányzott 25.000 frtot a bizottság törölte, ellenben meg­szavazta a „hegyaljai vinczellér- és pinczemes­­ter-képezde“ számára fölvett 15.000 frt. A „debreczeni tanintézetnél (összes előirány­zat 22.486 forint) „egy gőzcséplőgép“ be­szerzésére felvett 5.700 forint töröltetett, úgyszintén az „új építkezésekre“ előirányzott összegekből összesen 9120 frt. A „magyar­óvári“ tanintézetnél (összes szükséglet 19.000 frt) „egy épület és kerti telek megvásárlására fölvett 2500 frtot, a bizottság törölte, ellenben megsza­vazta „az intézeti főépületen a tető egy részének megnyitására 1 4500 és a Wagner-Kunigunde-féle telek megvásárlására előirányzott 12000 frtot. A „kolozs-monostori“ tanintézetnél új építkezé­sekre fölvett 36,700 frt helyett, miután az egyes építkezéseknél megtakarítások eszközöltethet­nek, 30,000 frtot szavazott meg a bizottság. A „hradeki“ tanintézetnél felszerelésre összesen 18,120 frt van előirányozva, ez összeg helyett a bizottság 15,000 forintot szavazott meg. — Egy alföldi földmives-iskola alapítására 40,000, és egy felvidéki felsőbb tanintézet felállítására 100.000 ft van előirányozva. A bizottság ez össze­geket már az 1872. költségvetésbe való felvételét nem fogja a háznak ajánlani. Az „István“ telek felszerelésére előirányzott 12.000 frtot a bizott­ság a miniszteri indokolásban foglalt feltételek alatt megszavazta. Hasonlóan megszavaztatott: „ Alladalmi lótenyészintézeteknél, tenyészanyag­­vérlovak vásárlására a ménesekhez, „mének vá­sárlására a méntelepek részére előirányzott 60 ezer frt. „Uj építkezésekre a ménesgazdasá­goknál“ 26,000 frt törléssel 30,000 szavaztatott meg. Egy, a tiszántúli kerület részére felállí­tandó méntelep helyiségeinek építkezésére Deb­­reczen városának előlegképen adandó 180.000 főt a bizottság által nem szavaztatott meg. Holnap folytatja a bizottság tárgyalásait. Következik a pesti állatgyógyintézet rendkívüli szükséglete. Ha a kereskedelmi költségvetés bevégeztetett, a bizottság az ő felsége körüli minisztérium, a mi­niszterelnök és a horvát minisztérium költségve­tését veszi tárgyalás alá. A „Pester Lloyd“ Beust grófról. A „Pester Lloyd“ mai számában, lapunknak gr. Beustról szóló vasárnapi czikkéből kiindulva, a külügyminiszter állását egy hosszabb czikk­­ben taglalja, melyet alkalomszerűnek tartunk olvasóinkkal is megismertetni. „Hogy alkotmányos államban a miniszter nem eshetik egyszerűen személyes ármány áldozatá­­­­ul, hogy nem mellőztethetik azért, mert ennek­­ vagy annak nem tetszik, ez vagy amaz az ö­ve-

Next