Pesti Napló, 1871. október (22. évfolyam, 226-251. szám)
1871-10-04 / 228. szám
228. szám Szerda, October 4.1871 22. évi folyam, Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. szám. L emelet. Ferencziek-tere 7. trium földszint. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán : ▼g7 helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 82 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 5 , 60 kr. Két hóra .... 8 , 70 kr-Egy hóra ... 1 , 85 kr M Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyegei külön 30 ujkr. Nyílttéri 6 hasábos petitsor 26 ujkr. BB ........ ifl 11 ii ni mi ~ 1 SS' Előfizetési felhívás „PESTI IPLha. Mult September hó végével az évnegyed letelvén, évnegyedest. előfizetőink felkéretnek megrendelésük minél előbbi megújítására. Előfizetési árak : Egész évre..........................22 ft. Fél évre...............................kft. Negyed évre..........................5 ft 50 kr. BHF“ Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadóhivatala“ czim alatt Pest, Ferencziek tere, 7. sz. alá küldendők. Pest, oct. 3. A nemzetközi béke- és szabadságliga Lausanneban tartotta ötödik congressusát. A liga túlságos részvételről nem panaszkodhatik, a megjelentek száma meglehetősen csekély, a jobb hangzású nevek távollétükkel tündökölnek, a nagyközönség alig veszi észre a lausannei színjátékot, s tekintetét legfeljebb akkor fordítja reá, ha a békeapostolok egy kis verekedést rögtönöznek s a szabadság papjai egymást kibeszélni nem engedik. Az előbbi congressusok kétségkívül nagyobb zajt ütöttek, sőt voltak oly jelenetek is, melyeket az egész Európa figyelemmel kisért. Azonban ekkor sem az eszmék, hanem egyének, nem a színdarab, hanem a színészek foglalták el a figyelmet. A congressus mindig határozottan ultra-szinezettel bírt, zászlója nem a béke, hanem a forradalom piros zászlója volt s az örök békét mindig egy általános és a társadalom alapját fölforgató küzdelem útján akarta megalkotni. Azonban ilyen eszmékkel a józan democratia, a tények hatalmát számításba vevő haladás, melyet Európa értelmiségének roppant többsége pártol, soha sem birt megbarátkozni. Azonban egy Garibaldinak még túlzásai is érdekesebbek, mint Mink asszony véget érni nem akaró szónoklatai, s Quinet Edgard fenséges utópiái mindenesetre több figyelmet érdemelnek, mint Rigondeau úr múltja és jövője együttvéve. A figyelmetlenség és közönyösség első oka kétségkívül a congressuson jelenlevő minores gentes személyiségében rejlik. A hajdani nagynevű és érdemteljes múltú férfiak helyét indákos, az élet tengerén hajótörést szenvedett nők, emeritált párisi petroleurök, nyegle tudósok, kétes tehetségű hírlapírók, szóval a catilinai existentiák dns választéka foglalta el. Tisztelet a kivételeknek, de a congressus többsége olyan elemekből alakult, kik a természettől nyert szellemi tőkéjüket vagy nem gyarapították, vagy tévtanok felszívása által épen megrontották. Ez elemek ahelyett, hogy az ismeretlenség takarója alá rejtezkednének, most Lausanneban hirdetik az emberiség újjászületésének nagy eszméjét, ki tehet róla hogy senki sem hallgat szavaikra s a nagy eszmék, melyeket zászlójukra írtak, a pusztában hangzanak el A piros zászló nem lehet a béke jelvénye, a communista, ki négy hó előtt Párist terrorizálta, nem lehet a béke apostola; a kétes jellemű, foltos politikájú és erkölcsű jöttment nem lehet a szabadság harczosa, mert a szabadság előföltételét a férfias tiszta jellem, az önzetlenség, a polgári erény képezi. Nem is béke, nem is szabadság az, melyet a lausannei congressus hirdet, Gambetta fején találta a szeget, midőn a congressus világpolgárias jellemét, mely az ő nemzeti érzelmeivel ellenkezik, hozza föl távolmaradása indokául. A világpolgárság, a politikai universalismus eszméje ellenkezik az emberi civilisatió óhajaival. Nagyobb hatalmak, mint a lausannei congressus sem bírták azt megvalósítani.Sem a római állam, sem később a római egyház nem irthatók ki a nemzetiség, a közös történelmi fejlődésen, culturán , állami és physikai viszonyokon alapuló együvé tartozandóság eszméjét. A görög, az egyptomi, a módus stb. megtartá ősi nemzetiségét, míg ha a „cívis romanus“ büszke czímét viselte is. És a frank, a germán, a spanyol, a magyar még egyházában is megtartá nemzeti individualitását, noha az egyház egyik alapját azon elv képezi, hogy isten előtt nincs nyelvi, nincs nemzeti különbség. A nemzeti érzelem az emberi természetben gyökerezik, oly realitás az, melynek fogalma az idővel változhatik ugyan, de melynek lényegét phantastikus, definiálhatlan agyrémekkel supponálni nem lehet. A liga határozataiban eddig csak a szégyenlős socialismus arczával lép elénk. Nem a birtokközösséget, hanem a collectív tulajdon eszméjét védi, vagy más szóval: elfogadta ugyan a communismust, de azt minden következményével hirdetni nem meri, így akar eleget tenni azoknak, kik a társadalmat jelen szervezetében az egyenlőség és szabadság eszméivel ellenkezésben állónak mondják, valamint azoknak is, kik az ellenkező nézetnek hívei. Azonban a collectiv tulajdon eszméje ép oly kevéssé létesíthető harcz és forradalom nélkül, mint a meztelen communismus. Megvalósításához példátlan küzdelmek, fentartásához példátlan állami absolutismus szükséges. De hol marad ekkor a béke és szabadság, melyet a liga oly hangzatosan hirdet? Az az egyoldalú elméletfaragók örökös hibája, hogy mint a mesebeli csillagvizsgáló, ki midőn az ég titkait akarta kikutatni, nem vette észre a lábai előtt tátongó gödröt és belé esett — ők is képtelen phantasmagóriáik után futkosva, ellenmondásaik, következményeik gödrébe hullanak. Az ilyen képtelen eszmék már oly gyakran compromittálták a szabadság ügyét, hogy egészen elveszték hitelüket ,s legföljebb oly körökben hódítanak, melyek intelligentiája ezen éretlenségek magaslatán túlemelkedni képtelen. A havczok az emberiség életében a természet viharainak szerepét játszák. Megtisztítják a levegőt s az életképes elemeknek uj erőt nyújtanak. Mi terméetesen nem kabinetháborúkról, nem önző czélokra irányuló, magánbosszú kielégítését akaró küzdelmekről szólunk. De kétségkívüli, hogy századunk e tekintetben is nagy haladást képvisel. Ma a kabinetháborúk majdnem a lehetetlenségek sorába tartoznak, a vallási véres barezok pedig most csak a szellem fegyvereivel vivatnak. De a nagy népháborúk ijesztő réme egész kísértetiességével nehezedik korunkra, s mindenki érezi, hogy összes európai társadalmunkban világrendítő catastrophák magva érlelődik. A szélsőségek mindenütt barezra készen állanak egymással szemben. A tudományban a legdurvább materialismus néz farkasszemet a scholasticismussal. A legconservatívabb eszmék védői szolgálatukba akarják szegődtetni a socialismust. A fehér köztársaság auctoritásának eltiprásával felgyújtják Párist, s Róma egy embernek tulajdonított isteni auctoritással akarja lecsöndesíteni a háborgó világot. Ez óriási ellentétek mellett végtelen comicus színben tűnik elő a maga kicsinységében ama naiv hóbortos kísérlet, melynek emberei az örök békét prédikálva, e közben — mint történt — halálra verekesznek meg egymással. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Báró Eötvös József. Irta: PULSZKY FERENCZ. „Nincs időszak, a melyben a kitűnő embert kevésbé szokták becsülni s a melyben annyira elfelejtik, mint azon pár éven keresztül, a mely halálára közvetlenül következik. Nem hangoztatva többé mások felett párthiveinek fáradozó buzgalma, s még inkább ellenzőinek lármás erélyessége által, neve rögtön eltűnik az emberek szájából. Nevezetessége megszűnt kortársai előtt, állásának leghitványabb követelője többet nyom, mint ő, mig az utókor nem virrad számára mindaddig, mig a halottak élesen el nincsenek különítve az élőktől, mig az idő, a melyben élt, s a jelenetek, a melyekben részt vett, nem váltak mintegy messzelátóvá, honnét a szem egyszerre kiszemelheti a közönséges tárgyak halmaza közül azokat, akik korszakuknak emlékei lettek, arra rendeltetve, hogy a következő embernyomok ösvényét mint őrtüzek világítsák.“ Ezen szavakkal vezeti be Sir Henry Bulwer Canningről írt tanulmányát, s igaz voltukat érzi mindenki, aki nagy férfiaink haláláról megemlékezik. Igaz ugyan, hogy általános népszerűségre Magyarországban nincs biztosabb út, mint a halál; a ravatal előtt elnémul a pártdüh, de a feledtség csakhamar felváltja ezen rövid népszerűséget. Csak kevés hónapja, hogy báró Eötvös József hulláját az összes haza részvéte mellett tettük le az ercsi sírkollba, de veszteségünk egész súlyát alig érezzük még, hiszen a politikai harcz, amelyben neki oly kitűnő része volt, még távolról sincs befejezve, s azokat, akik mezején elhullnak, csak a meghitt barátok siratják; a sereg zöme csupán a győzelem vagy vereség után érzi a hézagot, melyet betölteni vajmi nehéz. Legyen bár azon harcz oly „homousios“ és „homoiusios“ feletti bizánczi vita, mint a minők most közöttünk folynak, nem látva a vészthozó jelleget, mely felettünk tornyosul, a sebek, melyeket ezen harcz ver, még sem kevésbé fájdalmasak, mintha a tusa czélja magasztosabb volna. Hazánk azonban nem hálátlan azon férfiak iránt, akik neki szentelték lángeszük tevékenységét, s nem egyszer követte már az egyptomiak szokását, kik Herodotus szerint királyaik hullája felett összehívták a törvényszéket a nyílt piaczon, hogy tetteiket vizsgálja s ítéletet mondjon felettük, mielőtt őket a sziklasirba temetik. A nemzet ítélni fog elhunyt barátunk felett is, s bizonyosan emléket fog állítani neki, ki érte élt, vele szenvedett, s utolsó lehelletéig a magáénál nagyobbra becsülte a haza dicsőségét. Egy kitűnő hivataltársa el fogja mondani érdemeit a közélet pályáján; legjelesebb ítészünk meg fogja bírálni munkáit; legyen nekem is szabad némely régi emlékeket feleveniteni s kifejlődésének legfőbb pontjait megérinteni. Együtt töltöttük ifjuságunk virágkorának legszebb éveit, a túlélőnek kötelességévé vált most megőrteni egy pár levelet, mely az elhunytnak szintén dicskoszorujához tartozik. Báró Eötvös József 1813-ban született, gyermeksége s első nevelése összeesik tehát egy nevezetes korszak kezdetével Európa történeteiben. A franczia forradalom óriási harcra, folytatva s természetéből nagyobbára kivetkőztetve a franczia császárság által, véget érte a waterlooi mezőn, a huszonöt évi szünetlen háború után megjött a béke, a nemzetek elesték a kardot fáradt kezeikből, de a fejedelmek, kik a háborút a forradalom eszméi ellen indították meg, észre nem vették, hogy a harcz kiterjedése által ezen eszmék is elterjedtek népeik között. Ők , absolut hatalmukat gondolták visszaállíthatni a legitimitás színe s a szent szövetség ezége alatt, de nehézségekre akadtak a középkori feudális autonómia maradványaiban. Metternich veszedelmeseknek tartotta az alkotmányos eszméket s bennük csak a forradalom melegágyát látta; a világ élvezte azon nyugalmat, a melyért oly soká hasztalanul sóvárgott, s nem volt sem kész, sem hajlandó új harcrokba belekeveredni, az idő alkalmasnak látszott tehát, hol a patriarchális, hol a felvilágosodott absolutizmus keresztülvitelére. Hazánkban is meg akarták szüntetni a megyék választási jogát, s az országgyűlés két legnevezetesebb biztosítékát, hogy beleegyezése nélkül sem adót ne szabadjon felemelni, sem ujonczot szedni. A cancellár gyenge ellenállását nem volt nehéz legyőzni, de a megyék ellenszegülését csak úgy lehetett megtörni, ha főuraink arra segédkezet nyújtanak, főuraink pedig nem szabadkoztak a királyi comissarius ez egyszer a haza iránti hűtlenséggel járó tisztét elfogadni. Köztük volt Eötvös nagyapja is, s a pohárnok nevének átkos hangzata volt az egész országban, mert fiával együtt a bécsi alkotmánygyűlölő kormányt szolgálta feltétlenül, s a fejedelem iránti lojalitás mellett megfeledkezett a haza törvényei iránt tartozó hűségről. Ily körben, ily eszmék közt nevekedik az ifjú báró; családja Mária Terézia óta tartozott a főnemességhez, s igy elég idő múlt el már arra, hogy vére megkékülhessen s lankadtabban verjen az erekben, hogy hangja élesedhessék s megszokja a parancsolgatást, hogy elmetehetsége megpuhulhasson, s elszokva a rendszeres tanulás fáradságától, inkább fényes ötletekben nyilatkozzék, mint szigorú logikai gondolkozásban ; elég idő, hogy a mágnás magatartása az elzárkózó társadalmi élet s az alantabb állók őszinte vagy szintett hízelgése következtében megnyerhesse azon biztosságot, mely neki elsőbbséget ad a társaságban s őt a köztanácskozási termekben rendszerint elhagyja. De báró Eötvös József ereiben nem kékült meg a vér, ő soha sem zárkózott el a néptől s annál találta a szükséges előnyt, mely a kék vért is pirosra festi s keringését előmozditja. Hőn szeretett német anyjától örökölte a szorgalmat s kitartást is, a munka neki mindig paradicsomi áldásnak tetszett, nem pedig Jehova büntető átkának. Apja, a későbbi tárnok, gyanította fiának ezen irányát, s hogy megutáltassa vele a szabadelvűséget, egy szigorú vén republikánust fogadott mellé nevelőül. Pruzsinszky volt ez, a kivégzett Martinovics egyik halálra ítélt társa, kinek nézetein sem a kufsteini börtön, sem a szövetségesek győzelme nem változtatott semmit, csak kedélyét keserítette el végképen, amely szeretett nejének kora halála óta úgyis elkomorodott volt. A magába zárkózott, kevés beszédű embergyűlölő azonban megszerette a vidor, gyors felfogású növendéket, aki tőle épen nem ijedt el, ámbár sokszor nem tudta megérteni szavait, mert az öreg úr néha oly rejtélyes észrevételeket tett, amelyek a gyermek akkori felfogást meghaladták, de emlékezetébe mégis oly mélyen bevésték magukat, hogy róluk egész életében nem feledkezett meg. Eötvösnek anyja szerette, ha kedves fia szobájában sürgött-forgott, s megkívánta, hogy azon estélyeken jelen legyen, a midőn az aristocratiát s magas bareaucratiát fogadta,hogy a társaság formáihoz kis korától fogva hozzászokjék ; — de a nevelő vonakodott növendékét a fogadóterembe kisérni, s a mikor ez aztán álmosan visszajött, ki szokta még röviden kérdezgetni, miről volt szó ezen nagyúri társaságban, s figyelmeztette ürességére, felületességére. Egyszer azt felelte a kisfiú, hogy nagyon sajnálták egy magas állású magyar államférfi akkor történt halálát. „Pedig nagy gazember volt!“ — ez volt Pruzsinszky megjegyzése. Egy pár hét múlva megkérdezte növendékét, beszélnek-e még az elhalt nagy férfiúról. „Senki sem említette nevét!“ — ez volt a felelet. — „Pedig okos egy gazember volt!“ — szólt az öreg. — „Te soha sem leszesz sem oly okos, sem oly befolyásos; s íme, három rövid héttel halála után még társai s hivatalnokai is elfeledték.“ -- A vérmezőre szeretett ő leginkább lesétálni, a Krisztinavárosba, gondolkozva, szótlanul oda, hol középen két gyalogút szegi egymást. Egyszer azonban kitört belőle az érzelem : „Öt becsületes hazafit végeztek ki e helyen, senki nem állított nekik emléket, de a járókelők lábai akaratlanul is keresztet tapostak ide. Majd eljő az idő, amikor ők is kapnak emléket, de akasztófa lesz az, s rajta olyanok fognak lógni, minő te leszesz.“ A fiú mindezen nagyon csodálkozott, de nem sokára sejteni kezdte ezen és hasonló szavak értelmét. Iskolába küldték; a tanító a nagy úr fiát az első padba ültette, de a többi fiú mind kiment a padból, csak egy zsidó gyerek maradt meg mellette; s midőn megkérdezte iskolatársait, miért tették ezt, azt mondták, hogy hazaárulónak unokájával nem akarnak egy padban ülni. A fiú ezen nagyon megindult , boszankodva beszélte el a jelenetet nevelőjének s megkérdezte, igaz-e hogy a kedves öreg nagypapa hazaáruló ? „Az bizony, — felelt Pruzsinszky, — apád is az, s te is annak készülsz, hiszen magyarul sem beszélsz becsületesen.“ Eötvös elpirult, nekifeküdt a magyar szótannak, s kizárólag magyarul beszélt mindenkivel, kivéve anyját, ki soha e nyelvet meg nem tanulta. Egy pár hónappal később, a tanító megjelenése előtt, midőn az iskolás gyermekek már nagyobbára helyükön voltak, felállt a padra s megkérte őket, maradnának a leczke után egy pár pillanatra a classisban, mert valami mondani valója volna. Midőn a tanitó a leczke bevégeztével távozott, a fiuk kíváncsian ottmaradtak. Eötvös fölment a kathedrába, melyből csak feje látszott ki, s felindulva elmondta, hogy nagyapja s apja a császárnak szolgált ugyan, de hogy ő maga, esküszik az élő istenre, rabszolgája lesz hazájának, s hűsége által elfelejteti nevének jelenlegi népszerületlenségét. — Szavai gyújtottak, társai lelkesedve éljenekben törtek ki, vállaikra emelők s ujjongva vitték ki a folyosóra, hol a pedellus eléjük jött, a lárma okát megtudta s följelentette, s másnap az egész classis élén a kis Eötvössel carcerbe került. Mit a gyermek oly ünnepélyesen fogadott, azt a férfi fényesen megtartotta. Ezen jelenet fordulópontot képezett életében. A nélkül, hogy a német, franczia s angol literatúrát elhanyagolta volna , vasszorgalommal nekifeküdt a magyar irodalomnak, s különös kegyelettel közeledett Kaczinczyhoz, kit Pruzsinszky s gr. Dessewffy József társalgásából, — mert ez is megfordult néha apja házánál — szeretni megtanult. Iskolatársainak legkitűnőbbjei lettek barátai; a komoly, mély gondolkozásu Szalay László ; a szorgalmas Pauler Tivadar, a nemes ízelmű Lukács Móricz; de kiváltkép a könnyelmű, gondatlan, lángeszű báró Palp- Fest, oot. 3. (Gr. Andrássy miniszterelnök) jelenlegi bécsi idézéséről egyik levelezőnktől a következő laconicus, sokat sejtető táviratot veszszük: Gr. Andrássy miniszterelnök ma,kedden reggel ő felsége által fogadtatott. A magyar miniszterelnök igen hosszú audientián volt ő felségénél s közvetlenül utána gr. Beust hivatott ő felségéhez. (a horvát nemzeti párt programja.) A zágrábi „Obzor“ kiegészítésű a nemzeti pártnak sept. hó 27-én közzétett nyilatkozatához constatálja , hogy e nyilatkozat az 1868. november 28-án kelt kiegyezést nem tekinti jogérvényesnek, továbbá a jövő országgyűlés teendőjéül kijelöli „új államjogi viszonyoknak“ megalkotását Magyarországgal szemközt, hogy a nép a törvényhozás mai formájának átalakításával szabadon és önállóan élhessen s csak azután fogna az országgyűlés a nyilatkozatban megjelölt és előhozott reformokhoz. Végül a néphez fordulva, felszólítja azt, fogadná el a nyilatkozatot, s támogassa képviselőit „a háromegy királyságnak állam jogáért vívott nehéz harczában“, az ország „állami önállósága és függetlenségének“ kiküzdésében megjegyezvén, hogy a nemzeti párt követeinek nyilatkozata ezt czélozza. * Ha az „Obzor“ a horvát ellenzék nevében szólt, úgy e nyilatkozata azt jelenti, hogy a nemzeti párt, miután a rendes, alkotmányos után létrejött törvényt nem ismeri el jogérvényesnek, elhagyta a törvényes álláspontot, s ily eljárással szemben csak egy lehet a felelet. Reméljük, hogy a magyar kormány körében is szakítottak már a halogatás politikájával, mely itt csak növeli a bajt. Ha a horvát ellenzék a magyar-horvát paktumot összetépve dobja szemünk közzé, a magyar állam meg fogja védni a szerződés szentségét azok ellenében is, kik minden jog és alkotmányos fogalom lábbal tiprásában vélik feltalálni a nemzeti dicsőséget, a nemzeti előhaladást! (A pénzügyi bizottság) oct. 3. tartott ülésében folytatólag tárgyalta a kereskedelmi rendes költségvetést. Következett a 12. czím „Posta jövedék.“ Magyarország 4.143,300 frt, Horvátország 552,700 frt, összesen 4.696,000 frt szükséglettel, mely jóval nagyobb a múlt évinél ugyan, de több új postaállomás felállítása és a posta nagyobb fejlesztése tekintetéből a bizottság ez összeget annyival inkább megszavazta, mert a bevételek is nagyobbak, úgy hogy Magarország 4.379,600, Horvát-Slavonország 370,400, összesen 4.750,000 írtra rugó fedezet,a kiadásokat 54,000 írttal túlhaladja. A 13. czím „Távirda“szükségletre, Magyarország 1.598,657, Horvát-Slavonország 281,233,összesen 1.879,890 frttal, a fedezetben pedig 1.846,070, illetőleg 221,930, összesen 1.768,000 frttal irányoztatok elő, s így 564,000 frttal több a kiadás, mint 1871-ben. A bizottság, tekintve a távirdaintézmény nagy horderejű fontosságát, s mind nagyobb kiterjedését, a tételek megvizsgálása után az előirányzott összegeket megszavazta, mert a mutatkozó hiány máris kisebb lesz, mint volt az 1871.évi.A 14.cz.alatt „Rév-és tengerparti egészségügy“ az 1872. évi költségvetésben jelenik meg először részletezve 92.212 frt szükséglet és 18.800 ft fedezettel.A bizottság ez öszegeket megszavazta. A 15. czim alatt „Pesti zálogház“, szükséglete, melyre 142.000 és ugyanannyi a fedezetben irányoztatok elő, szintén elfogatatott. 16. czim: „Bányailletékek“ szükségletére 45.726 ft van előirányozva, tehát 4726 frttal több, mint 1871-ben; a bizottság észrevétel nélkül szavazta meg. A nyugdijakra nézve a bizottság ugyanazon véleményt fogja a ház elé terjeszteni, melyet 1871-re vonatkozó jelentésében előadott, t. i. miután az állami számvevőszék a szükséges adatok részletes kimutatása hiánya miatt a nyugdíjasok jegyzékét vizsgálat alá nem vette, és az a ház idevonatkozó határozatával össze nem hasonlíttatott, a bizottság a számvevőszék vizsgálatának végleges megállapításától tette függővé a nyugdíjakat; míg ez meg nem történik, a bizottság a nyugdíjakat a múlt évi határozat föntartásával véli megszavazandónak. Az esetleges nyugdíjakat azonban, melyek 1400 frttal vetettek föl, törölte. Ezen czímnek tárgyalásával a kereskedelmi költségvetés „rendes“ szükséglete befejeztetett, következik: A „rendkívüli szükséglet és fedezet“ 1. czím alatt „az állandó kézműiparkiállításra előirányzott 3000 frt megszavaztatott. „A felállítandó kereskedelmi felsőbb tanoda első berendezési költségeire“ fölvett tízezer frtot a bizottság addig, míg a tanoda tervezete előterjesztve nem lesz, ezen összeget a költségvetésbe nem tartja felvehetőnek. A „keszthelyi országos gazdasági tanintézetnél, szőlészeti és borászati tanszék tansegédeszközéül szükségelt szőlő vételére, valamint a pincze berendezésére és a szükséges átalakításokra“ előirányzott 25.000 frtot a bizottság törölte, ellenben megszavazta a „hegyaljai vinczellér- és pinczemester-képezde“ számára fölvett 15.000 frt. A „debreczeni tanintézetnél (összes előirányzat 22.486 forint) „egy gőzcséplőgép“ beszerzésére felvett 5.700 forint töröltetett, úgyszintén az „új építkezésekre“ előirányzott összegekből összesen 9120 frt. A „magyaróvári“ tanintézetnél (összes szükséglet 19.000 frt) „egy épület és kerti telek megvásárlására fölvett 2500 frtot, a bizottság törölte, ellenben megszavazta „az intézeti főépületen a tető egy részének megnyitására 1 4500 és a Wagner-Kunigunde-féle telek megvásárlására előirányzott 12000 frtot. A „kolozs-monostori“ tanintézetnél új építkezésekre fölvett 36,700 frt helyett, miután az egyes építkezéseknél megtakarítások eszközöltethetnek, 30,000 frtot szavazott meg a bizottság. A „hradeki“ tanintézetnél felszerelésre összesen 18,120 frt van előirányozva, ez összeg helyett a bizottság 15,000 forintot szavazott meg. — Egy alföldi földmives-iskola alapítására 40,000, és egy felvidéki felsőbb tanintézet felállítására 100.000 ft van előirányozva. A bizottság ez összegeket már az 1872. költségvetésbe való felvételét nem fogja a háznak ajánlani. Az „István“ telek felszerelésére előirányzott 12.000 frtot a bizottság a miniszteri indokolásban foglalt feltételek alatt megszavazta. Hasonlóan megszavaztatott: „ Alladalmi lótenyészintézeteknél, tenyészanyagvérlovak vásárlására a ménesekhez, „mének vásárlására a méntelepek részére előirányzott 60 ezer frt. „Uj építkezésekre a ménesgazdaságoknál“ 26,000 frt törléssel 30,000 szavaztatott meg. Egy, a tiszántúli kerület részére felállítandó méntelep helyiségeinek építkezésére Debreczen városának előlegképen adandó 180.000 főt a bizottság által nem szavaztatott meg. Holnap folytatja a bizottság tárgyalásait. Következik a pesti állatgyógyintézet rendkívüli szükséglete. Ha a kereskedelmi költségvetés bevégeztetett, a bizottság az ő felsége körüli minisztérium, a miniszterelnök és a horvát minisztérium költségvetését veszi tárgyalás alá. A „Pester Lloyd“ Beust grófról. A „Pester Lloyd“ mai számában, lapunknak gr. Beustról szóló vasárnapi czikkéből kiindulva, a külügyminiszter állását egy hosszabb czikkben taglalja, melyet alkalomszerűnek tartunk olvasóinkkal is megismertetni. „Hogy alkotmányos államban a miniszter nem eshetik egyszerűen személyes ármány áldozatául, hogy nem mellőztethetik azért, mert ennek vagy annak nem tetszik, ez vagy amaz az öve-