Pesti Napló, 1871. október (22. évfolyam, 226-251. szám)
1871-10-10 / 232. szám
2k szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. ,zim. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. mini földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadta körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézsendők. Vasárnap, October 8.1871. 22. évi folyam. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyegdi külön 30 ujkr. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postini helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre . . . . 11 frt. Negyedévre ... 6 , 60 kr. Két hóra .... 8 , 70 kr Egy hóra ... 1 , 85 kr Nyilttéri 5 hasábos petitie» 26 ujkr. Előfizetésifelhívás „PISTI MPN'ra. Múlt September hó végével az évnegyed letelvén, évnegyedet, előfizetőink felkéretnek megrendelésük minél előbbi megújítására. Előfizetési árak : Egész évre..........................22 ft. Fél évre...............................kft. Negyed évre..........................5 ft 50 kr. I# Külön előfizetési éveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadóhivatala“ czim alatt Pest, Ferencziek tere, 7. sz. alá küldendők. Pest, oct. 7. A helyzet Ausztriában. Bécs, oct. 6. © A kedélyek nyugtalansága itt csakugyan a forrponthoz közeledik. A bécsi lapok, melyek a legközönségesebb alkalmat is meg szokták ragadni minél lármásabb és rajongóbb czikkeik megírására, e tekintetben nem nyújthatnak semmi utmutatást. Ők Potoczky alatt már ép oly hangon szólottak, mint ma, s oppositiójuk, a követett politika fölötti jajveszékelésük már akkor oly éles és kiáltó volt, mint jelenleg. Eg kisvitetben tehát a hírlapok magatartása nem lehet az itteni hangulat cynosurája. A baj nem is az, hogy a hírlapok kifakadásai napról-napra keserűbb jelleget öltenek, ezt Honenwarth gróf még könnyen eltűrhetné, hanem az, hogy az elmérgesedés már magába a népkedélybe fúródott, még pedig igen mélyen. A Magyarországgal való kiegyezkedésnél is zsibongtak és zajongtak a hirlapok, s czikkeik után ítélve, könnyen azt hihette volna az ember, hogy Ausztriában a legnagyobb izgatottság uralkodik. Pedig épenséggel nem így volt. Az osztrák nép egyáltalán nem idegenkedett a magyar kiegyezkedéstől, melynek feltételeit jóelőre megismerhette. Ellenkezőleg, a Deák Regise alatt megindult kiegyezkedési mtr sikeres befejeztétől várta Ausztria megszilárdulását is. A magyarok iránti rokonszenv leküzdötte az itt-ott netalán jelentkező, mondvacsinált irritatiót. Egészen máskép áll a dolog jelenleg. Mindenekelőtt tekintetbe kell venni, hogy most a németek egészen le vannak szorítva az actió teréről, míg 1867-ben, Beust gróf közbenjárása folytán ők, lényeges tevékenységre és közreműködésre voltak hivatva. Azután nem szabad szem elől téveszteni, hogy jelenleg a németek bőre fölött foly Bécs és Prága között az alkudozás, anélkül, hogy a németek az alku áráról és mibenlétéről egyáltalán tudomással bírnának. Az eddig folytatott titoktartás rendkívül módon izgatólag hat. A nyugtalanságot növeli, hogy a németek nemcsak államjogi, hanem szabadsági és haladási tekintetben is rettegnek a czélba vett kiegyezkedéstől. A nemzetiségi tekintet is ma egészen más szerepet játszik, mint még csak két évvel ezelőtt. A német győzelmek után a német nemzeti érzelem Bécsben úgy mint a tartományokban oly mélységre és erőre tett szert, amilyent senki sem várt volna. S végül a helyzetet mód nélkül megnehezíti a specialiter a csehek ellen uralkodó határtalan ellenszenv, mely hosszabb idő óta már valóságos gyűlöletté fajult. A legártatlanabb bécsi nyárspolgár kijő sodrából, ha arra gondol, hogy Ausztriában a csehek uralma kezdődik. Ezt nem tűri, ez ellen fellázad minden csepp vére. És e hangulat annál veszedelmesebb, mert a helyzet javulása és fordulata ezért épenséggel nem jár karöltve vérmes reményekkel. A bécsiek nem hiszik, hogy egyhamar Hoherwarth gróf lejárná magát. ők tudják, habár a hírlapok színlelt kicsinykedéssel beszélnek e minisztérium élettartamáról, hogy a kísérlet is teljesen le fog játszatni, s csak azután jő a catastropha. Bach körülbelül egy tizedig élt, már Schmerlingnek csak egy lustrumnál valamivel több adatott, s a polgárkormány végül csak három esztendeig vegetált. Hanem mind a minisztérium élt mindaddig, mig a benne képviselt rendszer teljes tarthatlansága ad oculos be nem bizonyult. Az itteni politikai körök érzik és tudják azt, hogy ma még Hohenwarth buktáról komolyan beszélni nem lehet. A ki ma Hohenwarth gróf ellen a döntő körökben fellépne, az csak szilárdítaná az osztrák kabinet állását. Ha a német alkotmányhívek ennek daczára szövetségesek után néztek, ezt nem azért tették, mivel a szövetségesektől a jelen kormány rögtöni bukását várták, hanem azért, mivel a chaost általánosítva, a bajt tetőzve, azt hitték, hogy így a fordulat kényszerűsége is emelkedni fog. Kezdetben Beust grófra vetették szemeiket, s a közös külügyminisztert folyton be akarták vonni az actióba. Ma már e kísérlettel körülbelül fölhagytak. Beust gróf csendes, ártatlan ember lett, s a németek nem törődnek vele sokat. Ők látják, hogy Beust grófnak jelenleg nincs egyéb gondolata, mint magát felszínen tartani. Ezt ő excellentiája legkönnyebben teljes mozdulatlanság által véli elérhetni, s úgy, ha a teljes passivitást nemcsak színleli, hanem tényleg gyakorolja is. A németek jól tudják, hogy Beust gróf, mihelyest csak szert ejtheti, rögtön kibújik odújából, hanem ők úgy kalkulálnak, hogy akkor, mikor a közös külügyminiszter megint újra mozoghat , megjött a németeknek is idejük. Akkor nincs többé szükség Beust grófra. Ma már a magyar interventióhoz sem kötnek reményt. Kezdetben ez iránt igen vérmes reményeket tápláltak, hanem Griskra pesti útja után a büszkén kifeszített szárnyak csakhamar lelohadtak.Átlátják, hogy Magyarországnak eventuális közbelépése szigorúan a kiegyezkedési törvény keretében mozoghat csupán. A horvát mozgalmat, s az itt-ott jelentkező nemzetiségi izgatásokat kezdetben a legértékesebb szövetségesek gyanánt fogadták. A magyarországi álmotokról itt egyáltalán igen sötéten ítélnek. Bécsi politikusok, mégpedig előkelők, ama meggyőződésben élnek, hogy Magyarország ma már egészen ugyanazon lejtőre jutott, melynek végén áll Ausztria; ők a a szláv elem solidaritását oly veszélynek tartják, melyet Magyarország reájuk nézve megfoghatlan könnyűvérűséggel fogad. E tekintetben a horvát országgyűlés újólagos elnapolását terveikre nézve kedvezőtlen intermezzokép fogadják, habár Andrássy gróf e sakktázásának ügyességét lehetetlen el nem ismerniök. A németek legfőbb reménye jelenleg a cseheknek telhetetlensége. Ők azt hiszik, hogy a csehek oly föltételeket fognak kitűzni, melyeknek elfogadása teljes lehetetlenség. Az itteni politikusok nem hiszik, hogy Hohenwarth gróf és a csehek között mindjárt kezdetben minden megállapíttatott volna, s még akkor is, ha így állna a dolog, azt remélik, hogy Prágában utolsó perezben, a visszautasítás lehetetlenségére bízva, mind újabb követelésekkel fognak föllépni. Csakugyan oly hírek érkeznek Prága városából, melyek a német politikusok e föltevését igazolni látszanak. Itt Bécsben továbbá azt remélik, hogy a csehekkel kötött pénzügyi megállapodás a nemzetiségi táborban szakadást fog előidézni. Ennek jelei Lembergben máris mutatkoznak, s jövőre előreláthatólag még másutt is fognak mutatkozni. Ha Csehország ugyanis pénzügyét egészen önállóan fogja kezelni, s csak egy quótát fog majd kiszolgáltatni, úgy az egész monarchia, mint Ausztria közös ügyeinek fedezésére, akkor Ausztria magától értetődőleg nem fedezheti továbbá a kisebb tartományok benső háztartási deficitjét. Ez pedig ezekre nézve óriási calamitás volna. Legtöbbet vártak azonban a németek a passiv resistentiától. Ők épenséggel nem tartanák lehetőnek oly reichsrark működését Bécsben, melyből hiányoznak a németek. Milyen kiegyezkedés volna az — kérdik — melynél Rieger és Claus-Martinitz kiszabja Prágában a csehek nevében a feltételeket, s azután ugyancsak Rieger és Clau-Martinitz elfogadja azokat Bécsben a németek nevében. Holnapra vagy holnaputánra várják a kiegyezkedési feltételek nyilvánosságra jutását. A legtarkább hírek szállongnak, s nincs oly eszeveszett versió, mely hitelre ne találna. Ma általánosan azt terjesztik, hogy a cseh feltételek — minden ellenkező állítás és bizonyitgatás daczára — az 1867-diki kiegyezkedést is alterál A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Heti tárcza. (Róma s Debreczen. — Lilla és a többi. — A költők eszményképei. — Petrarca otthon. — Házasság előtt és után.) A kálvinista Róma a pápistától —egyéb jelentéktelen különbségeken kívül — abban is elüt, hogy műemlékekben csak Pesttel,a mi Pestünkkel versenyezhet. E fölténő hiányon segíteni fog a Csokonai iránti kegyelet, és azon reményben vagyunk, hogy Lilla költője szerencsésb csillagzat alatt született a Füreden megemlékkövezett Himfynél. Szegény jó Csokonai! Halála után mindent megért, megérte műveinek összes kiadását, melyet világéletében nem láthatott meg, hírének elterjedését, megért egy szobrot is, melyről még legmerész k andalgásai között sem mert álmodozni, színdarabot írtak róla és kegyetlen Lillája az egész utókor érzékeny hölgynemzedékének (a „hölgy“ nevét — ezt a nemes szót — ő támaszta új életre az elavult szavak lomtárából!) haragját magára vonta, hogy egy lánglelkű költő helyett egy — uram bocsá’! — egy fakereskedőhöz ment nőül. Úgy járt ő is, mint sok más költő. Melyik leányszív ne dobogna hevesebben, ha a Petrarcát, Tassot, Kármánt, Zrínyit olvassa vagy Beethoven „Mondscheinsonátá“-ját játsza, melyben boldogtalan szerelmének búcsúját letéteményezte az örökkévalóság számára ? — Melyik hölgy ne kiáltana fel ilyenkor: „Oh! ez a kegyetlen Laura, ez a herczegnő, Zrínyi e Violája! — Mily ádáz volt a végzet, hogy Fanny Kálmántól elszakitá és sírba temeté! — Mily vak lehetett ez a grófné, hogy egy Beethoven panaszai szivét meg nem lágyiták !“ És a Lillák, Júliák, Laurák, Violák szigorú megrovás alá esnek, senki sem tudja, senki sem akarja érteni e jégszíveket, e kőkebleket, az anathéma kimondatik fejükre, és az olvasó átadja magát az „édeskunok, nyögdelések“ benyomásainak, leül Csokonaival a Balaton partjára, hol „Tihany riadó leányának“ kiáltja el keservét, vagy elbusong vele az „Utolsó szerencsétlenségen.“ „Ő ne hagyjatok, szerelmek! Vagy öljetek meg, gyötrelmek! Kinek szive másnak jut, Csak szeretni s halni tud.“ * * * „Velőt szívó lángjaimtól Fejem nehéz, zúg, szőrűs, Bennrekedt indulatimtól Szivem dobog, mellem fúl . . .“ „Az embernek meg kell indulnia, és Lilla mégsem indult meg“ — gondolja mindenki s megfoghatlanak tartja a női vakságot, mely egy költőt, egy nagy elmét, a dicsőséget, megéneklést, mindent el tudott tagadni silány földi jólétért, egy kis czimért a társadalomban, egy kis tekintélyért. — Borzasztó, de ilyenek az asszonyok ! —• sóhajtott ábrándos olvasó. — Én nem tudnék ilyen lenni! — nyugtatja meg magát a nőolvasó. T. kisasszony, ki ezt mondja, én ajánlok önnek egy házasságot. Az ifjú fiatalember, 26— 28 éves, nem sovány, de izmos korú és domború mellű, haja gesztenyeszín, termete közepes, arcza .... az erős szemöld alól eleven sötétkék szempár csillog! . . . . arcza, hogy is mondjam, mégis csak be kell vallanom, egy kissé himlőhelyes. — Himlőhelyes ? .. . Az, nagyon sajnálom, hogy az ... . — De akkor legalább valami állása van ? Állása szép, igen szép, jövedelme ugyan nincs belőle, semmi, semmi, de épenséggel sem, lakhelye sem állandó, mert az országban szerteszét kószál és maecenást keres, hanem a jövendő talán meg fogja becsülni. Ma ugyan még kevesen ismerik s még kevesebben olvassák, hanem az elismerés nem késhetik. — Ön homályosan fejezi ki magát, mondja meg e gyanúsan ajánlott ur nevét, ki sem concipista, sem secretárius, sem bibliothekárius, sem földesur, szóval oly állású ember, kit egy rövid szóval jellemezni alig lehet. Neve Csokonai Vitéz Mihály, állása: költő. — Ez rosz tréfa volt, hisz ő már nem él. Valóban nem él, be akartam őt mutatni azon korban,midőn Lilla szene előtt megjelent s nagyon örvendek, hogy ön ugyanazon kifogásokat tette ellene, melyeket Lilla tehetett, mikor papája Vajda után azt mondá neki: „Fiam Julia (mert Lillának csak a költő kereszteld) volna-e valaha szándékod e Vitézhez nőül menned ?“ Remélem, ezen bemutatás után kevésbé szigorún fogja ön a szegény Lillát megítélni, hogy ő is nő lévén — úgy gondolkozott, mint minden nő, hogy nem tudta, miszerint kivételes állásban van — mert egy költő szivét lángra gyulasztá, hogy saját hajlamait, ízlését és kedvét merte követni. Őps oly kevéssé ítélendő meg más szempontból, mint a Laurák, Júliák, Violák, a Tasso herczegnéje vagy Beethoven grófnője, és velük együtt tiltakozik azon felfogás ellen, melylyel a költők eszményképeit megítélik. Ők is csak nők és nem osztják a világ azon nézetét, hogy a „raison d’état“ példájára, mely a fejdelmi szivekről az állam érdekében rendelkezik s őket kivételes helyzetbe teszi, egy „raison de poésie“ is létezzék, melynélfogva a nagy költő vagy művész eszménye aláveti magát ezen vagy azon lángész szerelmének — az utókor megnyugtatására, a közönség javára, nehogy egy szép tehetség hiába sorvadjon s éjjeleit bánatos panaszokban töltse, a helyett, hogy nyugodt szivvel és derült észszel maradandó műveket teremt. S aztán vegye még tekintetbe, hogy ez a Csokonai — mint munkáiból látható — csak akkor lépett a közönséges élet terére, midőn Lilla már túladott kezén, szivével költői alakban megkínálta ugyan már előbb, de prózailag szólva: azt a közönséges szertartást, melyet házasságnak neveznek s melyet kegyetek a szerelem oly szorosan kiegészítő részének tartanak, csak utóbb ajánlja neki. A kérdés tehát, ha így következtetjük költői mezéből és rímeiből és higgadtan elmondjuk, hogy egy Csokonai nevű, kétes állású, verakészítési ember egy Vajda Julianna nevű bajatont megénekelt. Julianna pedig egy időközben minden költészet nélkül, de annál több fával jelentkező férfihoz ment nőül — mondom, a kérdés ily alakban az anyák s apák széke előtt nyerve van, s a t. ez. leányközönség érzékenyebb része sem fogja érthetlennek találni. — De Lilla másodszor is nőül ment, nőül ment, midőn már az ország emlegette volt Csokonai Lilláját! Igaz, hanem ez Lilla szempontjából tekintve — csak szerencse. Vagy szerencsétlenségnek tartaná ön, ha férjének halála után egy másik is akad ? — Ne követeljen e megénekelt nőktől más érzelmeket s nézeteket azért, mert kivételes érzelmeket kelteni képesek voltak. Aztán kérdem, mi lett volna belőlük, ha férjhez mennek a Petrarcákhoz, Beethovenekhez, Csokonaikhoz! Mi lett volna, Petrarcákból, Beethovenekből ! . . . „Laura“ (vegyük fel e nevet általános jelzőül mindazon hölgyeknek, kik a vers felfedezése óta költőket szerencsétlenné tettek), Laura tehát elmegy Petrarcával a paphoz s a hivatalos boldogságban eltöltött és elköltött mézes hetek után kezd vele nyárpolgári, csöndes életet élni. Reggel kimegy a piaczra, vásárol, ebédet készít, vagy a készítést ellenőrzi. A férj hazajön, Laura „lángoló szemmel“ fogadja s elpanaszolja, hogy a lencse (lencse!) — a bab — fbab!) ára felszökött, „rubintos ajakkal“ elmondja, hogy a cseléd ma megint feleselni merészelt, s ő már nem bir vele, kérlek kedves Petrarca, beszélj te az ő fejével, én már nem bírok vele. — Petrarca kimegy a konyhába és Zsuzsit előveszi, megleczkézi, aztán ebédhez ül. Ebéd felett a házbérre tér a beszéd, (mert az arkádiai kunyhók ma már lakhatatlanok s költőnek is közönséges házban kell sátort ütni.) Petrarka nem tudja, hogy fogják a bért kifizetni, a sonettek ára igen csökkent, úgy hogy ő már kénytelen valamelyik biztosítóintézethez fordulni hivatalért. „Költői dolgok mindenek felett Csak úgy hízik tőlük a képzelet !“ Laura anya lesz, a kis Petrarca sírva köszönti a világot. A kicsinek dajka, idővel ruha kell, mert a kölyök sok ruhát szaggat, ez alatt idő múltával a darázskarcsú Lama — termetes, kövérded asszonynyá lön, jó házi asszony ugyan, fölséges levest főz és káposzája nevezetes, mindamellett az „eszmény“ már nem igen használható versanyag. Elejénte még néhány költemény járta ugyan az anyai szeretőiről, hanem — végre is — mit énekeljen meg rajta? — A nő a konyhában még ritkán és sikerrel soha eddig föl nem dolgozott anyag. .... — Rémképek ! A házasság új és még forróbb érzelmeket kelt, a megelégedés, a megnyugvás, szerény, visszavonult élet végtelen sok anyagot nyújt, az is feldolgozható jág. Ezt szeretnék itt legjobban, mert ebből egy csapásra a helyzet tökéletes megváltozását remélik. Ily módon nőttön-nő a vizár, s ha körültekintünk, nem látunk sem mentőbárkát, sem olajágat vivő galambot. Fest, oot. 7. (A pénzügyi bizottság) ma a vallás- és közoktatási minisztérium költségvetését vette tárgyalás alá. A czím szerinti tárgyalás megkezdése előtt a bizottság tagjai általánosságban kifejezték nézeteiket a költségvetés körül és felvilágosításokat kértek azon intézkedések iránt, melyeket az 1870-ki költségvetés tárgyalása alkalmával a képviselőház által hozott határozatok foganatosítása tekintetében tettek. A költségvetés I. czímének (központi igazgatás) tárgyalásánál a bizottság a képviselőházban javaslatba fogja hozni azon határozat fentartását, melynek értelmében a ház már 1870. február havában kimondotta,hogy a közigazgatásnál alkalmazott tisztviselők létszáma lehetőleg leszállittassék és a számfeletti állomások üresedés esetén többé be ne töltessenek. E határozatból kiindulva a bizottság a 11-ik osztálytanácsosi állomást, mely mint számfeletti volt a költségvetésbe felvéve, törölte, valamint megelégedéssel constatálta azt, hogy egy számfeletti titkári állomás mint megszüntetett állomás a költségvetésből a miniszter által már kihagyatott. A segédhivatali igazgató és aligazgató lakbérilletményét a bizottság a múlt évben megállapított összegre szállította le. E változtatások mellett a közpigazgatás költségei 254,584 írtban állapíttattak meg. Fedezetül a közalapítványokból 41,785 frt vetetik fel. A II. czim (tanulmányi igazgatás) alatt a tankerületi főigazgatóságra az előirányzott 28.200 főt elfogadtatik. A temesvári hadparancsnokság mellett a magyar határőrvidék részére felállíttatni tervezett oktatásügyi osztály költsége függőben hagyatt, míg az egész határőrvidéki költségekre kerül a sor. A népnevelési tanfelügyességekre előirányzott 232,740 frt s a vizsgálati bizottságok költsége 8500 írttal elfogadtatik. Tárgyalás alá került a tanintézetek czíme, és pedig az egyetem. Hosszabb tárgyalás után az egyetemi tanárok fizetés-felemelésének elvi kérdése akkér döntetett el, hogy az eddig pótlékul megszavazott összeg helyett, melylyel eddigelé a tanárok fizetése a tarijaa beszámításával 2500 frtig kiegészíttetett, a hittani kart kivéve, jövőre minden tanár rendes fizetése 2500 frtot tegyen. A bizottság ezúttal nem bocsátkozott e czim részleteibe s a további tárgyalást legközelebbi ülésére halasztotta. (Biztos kutforrásból értesülünk, hogy a bécsi lapok utján helybeli lapokba átvett azon hir, miszerint a magyar áht. hitelbank az államvasutak bérbe vétele miatt ajánlatot tett volna a kormánynak, és oly alaptalan, mint azon további tendentiosus közlemény, mely szerint a kormány a magyar ált. hitelbanknál lévő állampénzek kezelését más intézetre akarná ruházni. Mindkét hírrel valamely levező bécsi lapjait símította. (Az ipartörvényjavaslat megvizsgálására kiküldött 15-ös bizottság f. oct. hó 11-én d. u. 4 órakor az országházban, szokott helyiségében ülést tart. Pesten, 1871. october 7-én Chorin Ferenc zs. k. bizottsági előadó. Salzburg és Vácz. III. Az osztrák-magyar birodalom semlegességének talán az lett következménye, hogy az örökös viszályok és versenygések korszaka befejeztetett. A bázeli békekötésnél kezdődött ez, és befejezését Salzburgnál találta. Az új német birodalom részére szükség lett egy megbízható szövetségest találni és Németország kereskedelem-politikusai előtt nem lehetett ismeretlen azon fontosság, melylyel a fejlődő Magyarország Németország kereskedelmére nézve bír. Az őszinte közeledés Németországhoz erkölcsi törekvéseinket hatalmasan előmozdítandja, és ha a német kultúra még oly hatalmasan kifejlődik is, e műveltség és érzület nem fog minket nemzetellenes irányba terelni; ime épen a Németországból eredő reformátió Magyarországban a legszilárdabb gyökereket vert és a Debreczen és Szeged körül fekvő puszták fiainak ős eredeti ereje a német kutatás, német szellem és állhatatosság azon munkája által szenvedett-e csorbulást, míg a román műveltség befolyása itt-ott csakugyan ártalmasnak mutatkozott. Poroszország a francia háború befejezése után őszinte kibékülésre kész volt, és Németország jobbját nyújta a békének szövetségére. Ausztria-Magyarország a felajánlott jobbot őszintén elfogadó. Nem állottunk a salzburg-gasteini értekezlet ajtói mögött, korántsem akarunk conjecturális politikát űzni, de legyen szabad kérdeznünk, vájjon hol ellentétesek a mi érdekeink a Németországéival? Vájjon Poroszország és vele Németország a nagy s hatalmas osztrák-magyar birodalom felvirágzását nem tűrhetik-e veszély nélkül maguk mellett? Ha őszintén lemondunk a németországi restaurátió eszméjéről, mi veszélyt idézhet elő előretörekvő hatalmunk Németország fejlődésére ? Vájjon érékünkben lehet-e. Olaszország consolidatióját megakadályozni, a római egyházfejedelem világi hatalmát újra helyreállítani és ha e kérdésre „igen“nel válaszolnánk is, kérdjük, mi lenne ennek haszna ? Ha Oroszország békét kíván és békét szükséges, akkor Középeurópának Salzburgban megpecsételt békepolitikája nem hoz veszélyt ezen birodalomra, melynek még inkább szüksége van időre, hogy békésen kifejlődhessék, és melynek valóban nem lehet érdekében veszélyes háborúk által gazdászati kifejlődését kockára tenni. Ha, azonban Oroszország, talán II. Sándor halála után s ugyanazon ó-orosz párt által, mely 1815-ben Németország fejlődését hátráltatá, a harczias politika pályájára szoríttatnék, és régi terveit megérlelve látni óhajtaná, és hatalmát Adria partjaitól a Bosporusig és talán a Lundtól egész a Dráva torkolatokig kiterjeszteni kívánná, mint sokan hirdetik: ak- Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva./