Pesti Napló, 1871. október (22. évfolyam, 226-251. szám)

1871-10-10 / 232. szám

2k szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. ,zim. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. mini földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadta körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézsendők. Vasárnap, October 8.1871. 22. évi folyam. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujkr. Bélyegdi­ külön 30 ujkr. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postin­i helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre . . . . 11 frt. Negyedévre ... 6 , 60 kr. Két hóra .... 8 , 70 kr­ Egy hóra ... 1 , 85 kr Nyilttéri 5 hasábos petitie» 26 ujkr. Előfizetési­­felhívás „PISTI MPN­'ra. Múlt September hó végével az évnegyed letelvén, évnegyede­­t, előfizetőink felkéret­nek megrendelésük minél előbbi megújítására. Előfizetési árak : Egész évre..........................22 ft. Fél évre...............................k­ft. Negyed évre..........................5 ft 50 kr. I# Külön előfizetési éveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó­hiva­tala“ czim alatt Pest, Ferencziek­ tere, 7. sz. alá küldendők. Pest, oct. 7. A helyzet Ausztriában. B­é­c­s, oct. 6. © A kedélyek nyugtalansága itt csak­ugyan a forrponthoz közeledik. A bécsi lapok, melyek a legközönségesebb alkal­mat is meg szokták ragadni minél lár­­másabb és rajongóbb czikkeik megírásá­ra, e tekintetben nem nyújthatnak semmi u­tmutatást. Ők Potoczky alatt már ép oly hangon szólottak, mint ma, s oppositiójuk, a követett politika fölötti jajveszékelésük már akkor oly éles és kiáltó volt, mint jelenleg. E­g kisvitetben tehát a hírlapok magatartása nem lehet az itteni hangulat cynosurája. A baj nem is az, hogy a hírlapok kifakadásai napról-napra kese­rűbb jelleget öltenek, ezt Honenwarth gróf még könnyen eltűrhetné, hanem az, hogy az elmérgesedés már magába a népke­délybe fúródott, még pedig igen mélyen. A Magyarországgal való kiegyezkedésnél is zsibongtak és zajongtak a hirlapok, s czikkeik után ítélve, könnyen azt hihette volna az ember, hogy Ausztriában a leg­nagyobb izgatottság uralkodik. Pedig épenséggel nem így volt. Az osztrák nép egyáltalán nem idegenkedett a magyar kiegyezkedéstől, melynek feltételeit jóelő­­re megismerhette. Ellenkezőleg, a Deák Regise alatt megindult kiegyezkedési mtr sikeres befejeztétől várta Ausztria megszi­lárdulását is. A magyarok iránti rokon­­szenv leküzdötte az itt-ott netalán jelent­kező, mondvacsinált irritatiót. Egészen máskép áll a dolog jelenleg. Mindenekelőtt tekintetbe kell venni, hogy most a németek egészen le vannak szorítva az actió teréről, míg 1867-ben, Beust gróf közbenjárása folytán ők, lé­nyeges tevékenységre és közreműködésre voltak hivatva. Azután nem szabad szem elől téveszteni, hogy jelenleg a németek bőre fölött foly Bécs és Prága között az alkudozás, a­nélkül, hogy a németek az alku áráról és mibenlétéről egyáltalán tudomással bírnának. Az eddig folytatott titoktartás rendkívül módon izgatólag hat. A nyugtalanságot növeli, hogy a néme­tek nemcsak államjogi, hanem szabad­sági és haladási tekintetben is rettegnek a czélba vett kiegyezkedéstől. A nemzeti­ségi tekintet is ma egészen más szerepet játszik, mint még csak két évvel ezelőtt. A német győzelmek után a német nem­zeti érzelem Bécsben úgy mint a tarto­mányokban oly mélységre és erőre tett szert, a­milyent senki sem várt volna. S végül a helyzetet mód nélkül megnehezíti a specialiter a csehek ellen uralkodó ha­tártalan ellenszenv, mely hosszabb idő óta már valóságos gyűlöletté fajult. A legártatlanabb bécsi nyárspolgár kijő sodrából, ha arra gondol, hogy Ausztriá­ban a csehek uralma kezdődik. Ezt nem tűri, ez ellen fellázad minden csepp vére. És e hangulat annál veszedelmesebb, mert a helyzet javulása és fordulata ezért épenséggel nem jár karöltve vérmes remé­nyekkel. A bécsiek nem hiszik, hogy egyhamar Hoherwarth gróf lejárná ma­gát. ők tudják, habár a hírlapok színlelt kicsinykedéssel beszélnek e minisztérium élettartamáról, hogy a kísérlet is teljesen le fog játszatni, s csak azután jő a ca­­tastropha. Bach körülbelül egy tizedig élt, már Schmerlingnek csak egy lustrum­­nál valamivel több adatott, s a polgár­­kormány végül csak három esztendeig vegetált. Hanem mind a minisztérium élt mindaddig, mig a benne képviselt rend­szer teljes tarthatlansága ad oculos be nem bizonyult. Az itteni politikai körök érzik és tudják azt, hogy ma még Hohen­­warth buktáról komolyan beszélni nem lehet. A ki ma Hohenwarth gróf ellen a döntő körökben fellépne, az csak szilár­dítaná az osztrák kabinet állását. Ha a német alkotmányhívek ennek daczára szövetségesek után néztek, ezt nem azért tették, mivel a szövetségesektől a jelen kormány rögtöni bukását várták, hanem azért, mivel a chaost általánosítva, a bajt tetőzve, azt hitték, hogy így a for­dulat kényszerűsége is emelkedni fog. Kezdetben Beust grófra vetették szemei­ket, s a közös külügyminisztert folyton be akarták vonni az actióba. Ma már e kísérlettel körülbelül fölhagytak. Beust gróf csendes, ártatlan ember lett, s a né­metek nem törődnek vele sokat. Ők lát­ják, hogy Beust grófnak jelenleg nincs egyéb gondolata, mint magát felszínen tartani. Ezt ő excellentiája legkönnyebben teljes mozdulatlanság által véli elérhetni, s úgy, ha a teljes passivitást nemcsak szín­leli, hanem tényleg gyakorolja is. A né­metek jól tudják, hogy Beust gróf, mi­­helyest csak szer­t ejtheti, rögtön kibújik odújából, hanem ők úgy kalkulálnak, hogy akkor, mikor a közös külügyminiszter megint újra mozoghat , megjött a néme­teknek is idejük. Akkor nincs többé szük­ség Beust grófra. Ma már a magyar interventióhoz sem kötnek reményt. Kezdetben ez iránt igen vérmes reményeket tápláltak, hanem Grisk­ra pesti útja után a büszkén kifeszített szár­­nyak csakhamar lelohadtak.Átlátják, hogy Magyarországnak eventuális közbelépése szigorúan a kiegyezkedési törvény kere­tében mozoghat csupán. A horvát moz­galmat, s az itt-ott jelentkező nemzetiségi izgatásokat kezdetben a legértékesebb szövetségesek gyanánt fogadták. A ma­gyarországi álmotokról itt egyáltalán igen sötéten ítélnek. Bécsi politikusok, még­pedig előkelők, ama meggyőződés­ben élnek, hogy Magyarország ma már egészen ugyanazon lejtőre jutott, mely­nek végén áll Ausztria; ők a a szláv elem solidaritását oly veszélynek tartják, melyet Magyarország reájuk nézve megfoghatlan könnyűvérűséggel fogad. E tekintetben a horvát országgyűlés újó­lagos elnapolását terveikre nézve ked­vezőtlen intermezzokép fogadják, habár Andrássy gróf e sakkt­ázásának ügyessé­gét lehetetlen el nem ismerniök. A németek legfőbb reménye jelenleg a cseheknek telhetetlensége. Ők azt hiszik, hogy a csehek oly föltételeket fognak ki­tűzni, melyeknek elfogadása teljes lehe­tetlenség. Az itteni politikusok nem hi­szik, hogy Hohenwarth gróf és a csehek között mindjárt kezdetben minden meg­állapíttatott volna, s még akkor is, ha így állna a dolog, azt remélik, hogy Prágában utolsó perezben, a visszautasí­tás lehetetlenségére bízva, mind újabb kö­vetelésekkel fognak föllépni. Csakugyan oly hírek érkeznek Prága városából, me­lyek a német politikusok e föltevését iga­zolni látszanak. Itt Bécsben továbbá azt remélik, hogy a csehekkel kötött pénz­ügyi megállapodás a nemzetiségi tábor­ban szakadást fog előidézni. Ennek jelei Lembergben máris mutatkoznak, s jövő­re előreláthatólag még másutt is fognak mutatkozni. Ha Csehország ugyanis pénz­ügyét egészen önállóan fogja kezelni, s csak egy quótát fog majd kiszolgáltatni, úgy az egész monarchia, mint Ausztria közös ügyeinek fedezésére, akkor Ausz­tria magától értetődőleg nem fedezheti továbbá a kisebb tartományok benső ház­tartási deficitjét. Ez pedig ezekre nézve óriási calamitás volna. Legtöbbet vártak azonban a németek a passiv resistentiától. Ők épenséggel nem tartanák lehetőnek oly reichsrark működését Bécsben, melyből hiányoznak a németek. Milyen kiegyezkedés volna az — kérdik — mely­nél Rieger és Claus-Martinitz kiszabja Prágában a csehek nevében a feltételeket, s azután ugyancsak Rieger és Clau-Mar­­tinitz elfogadja azokat Bécsben a németek nevében. Holnapra vagy holnaputánra várják a kiegyezkedési feltételek nyilvánosságra jutását. A legtarkább hírek szállongnak, s nincs oly eszeveszett versió, mely hitel­re ne találna. Ma általánosan azt terjesz­tik, hogy a cseh feltételek — minden ellenkező állítás és bizonyitgatás daczára — az 1867-diki kiegyezkedést is alterál­ A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Heti tárcza. (Róma s Debreczen. — Lilla és a többi. — A költők eszményképei. — Petrarca otthon. — Házasság előtt és után.) A kálvinista Róma a pápistától —egyéb jelen­téktelen különbségeken kívül — abban is elüt, hogy műemlékekben csak Pesttel,a mi Pestünk­kel versenyezhet. E fölténő hiányon segíteni fog a Csokonai iránti kegyelet, és azon remény­ben vagyunk, hogy Lilla költője szerencsésb csillagzat alatt született a Füreden megemlék­­kövezett Himfynél. Szegény jó Csokonai! Halála után mindent megért, megérte művei­nek összes kiadását, melyet világéletében nem láthatott meg, hírének elterjedését, megért egy szobrot is, melyről még legmerész k andalgásai között sem mert álmodozni, színdarabot írtak róla és kegyetlen Lillája az egész utókor érzé­keny hölgynemzedékének (a „hölgy“ nevét — ezt a nemes szót — ő támaszta új életre az elavult szavak lomtárából!) haragját magára vonta, hogy egy lánglelkű költő helyett egy — uram bocsá’! — egy fakereskedőhöz ment nőül. Úgy járt ő is, mint sok más költő. Melyik leányszív ne dobogna hevesebben, ha a Petrarcát, Tassot, Kármánt, Zrínyit olvassa vagy Beethoven „Mondscheinsonátá“-ját játsza, melyben boldogtalan szerelmének búcsúját leté­­teményezte az örökkévalóság számára ? — Me­lyik hölgy ne kiáltana fel ilyenkor: „Oh! ez a ke­gyetlen Laura, ez a herczegnő, Zrínyi e Vio­lája! — Mily ádáz volt a végzet, hogy Fanny­­ Kálmántól elszakitá és sírba temeté! — Mily vak lehetett ez a grófné, hogy egy Beethoven panaszai szivét meg nem lágyiták !“ És a Lillák, Júliák, Laurák, Violák szigorú megrovás alá esnek, senki sem tudja, senki sem akarja érteni e jégszíveket, e kőkebleket, az anathéma kimondatik fejükre, és az olvasó át­adja magát az „édes­kunok, nyögdelések“ be­nyomásainak, leül Csokonaival a Balaton part­jára, hol „Tihany riadó leányának“ kiáltja el keservét, vagy elbusong vele az „Utolsó szeren­csétlenségen.“ „Ő ne hagyjatok, szerelmek! Vagy öljetek meg, gyötrelmek! Kinek szive másnak jut, Csak szeretni s halni tud.“ * * * „Velőt szívó lángjaimtól Fejem nehéz, zúg, szőrűs, Bennrekedt indulatimtól Szivem dobog, mellem fúl . . .“ „Az embernek meg kell indulnia, és Lilla még­sem indult meg“ — gondolja mindenki s meg­­foghatlanak tartja a női vakságot, mely egy köl­tőt, egy nagy elmét, a dicsőséget, megéneklést, mindent el tudott tagadni silány földi jólétért, egy kis czimért a társadalomban, egy kis tekin­télyért. — Borzasztó, de ilyenek az asszonyok ! —• só­hajt­ott ábrándos olvasó. — Én nem tudnék ilyen lenni! — nyugtatja meg magát a nőolvasó. T. kisasszony, ki ezt mondja, én ajánlok ön­nek egy házasságot. Az ifjú fiatal­ember, 26— 28 éves, nem sovány, de izmos korú és domború mellű, haja gesztenyeszín, termete közepes, ar­­cza .... az erős szemöld alól eleven sötétkék szempár csillog! . . . . arcza, hogy is mondjam, mégis csak be kell vallanom, egy kissé himlő­helyes. — Himlőhelyes ? .. . Az, nagyon sajnálom, hogy az ... . — De akkor legalább valami állása van ? Állása szép, igen szép, jövedelme ugyan nincs belőle, semmi, semmi, de épenséggel sem, lak­helye sem állandó, mert az országban szerteszét kószál és maecenást keres, hanem a jövendő talán meg fogja becsülni. Ma ugyan még keve­sen ismerik s még kevesebben olvassák, hanem az elismerés nem késhetik. — Ön homályosan fejezi ki magát, mondja meg e gyanúsan ajánlott ur nevét, ki sem con­­cipista, sem secretárius, sem bibliothekárius, sem földesur, szóval oly állású ember, kit egy rövid szóval jellemezni alig lehet. Neve Csokonai Vitéz Mihály, állása: költő. — Ez rosz tréfa volt, hisz ő már nem él. Valóban nem él, be akartam őt mutatni azon korban,midőn Lilla szene előtt megjelent s nagyon örvendek, hogy ön ugyanazon kifogásokat tette ellene, melyeket Lilla tehetett, mikor papája Vajda ut­­án azt mondá neki: „Fiam Julia (mert Lillának csak a költő kereszteld) volna-e valaha szándékod e Vitézhez nőül menned ?“ Remélem, ezen bemutatás után kevésbé szigorún fogja ön a szegény Lillát megítélni, hogy ő is nő lévén — úgy gondolkozott, mint minden nő, hogy nem tudta, miszerint kivételes állásban van — mert egy költő szivét lángra gyulasztá, hogy saját hajlamait, ízlését és kedvét merte követni. Ő­ps oly kevéssé ítélendő meg más szempontból, mint a Laurák, Júliák, Violák, a Tasso herczegnéje vagy Beethoven grófnője, és velük együtt tilta­kozik azon felfogás ellen, melylyel a költők esz­ményképeit megítélik. Ők is csak nők és nem osztják a világ azon nézetét, hogy a „raison d’état“ példájára, mely a fejdelmi szivekről az állam érdekében rendelkezik s őket kivételes helyzetbe teszi, egy „raison de poésie“ is létez­zék, melynélfogva a nagy költő vagy művész eszménye aláveti magát ezen vagy azon lángész szerelmének — az utókor megnyugtatására, a közönség javára, nehogy egy szép tehetség hiába sorvadjon s éjjeleit bánatos panaszokban töltse, a helyett, hogy nyugodt szivvel és derült észszel maradandó műveket teremt. S aztán vegye még tekintetbe, hogy ez a Csokonai — mint munkái­ból látható — csak akkor lépett a közönséges élet terére, midőn Lilla már túladott kezén, szi­vével költői alakban megkínálta ugyan már előbb, de prózailag szólva: azt a közönséges szertartást, melyet házasságnak neveznek s melyet kegyetek a szerelem oly szorosan ki­egészítő részének tartanak, csak utóbb ajánlja neki. A kérdés tehát, ha így következtet­jük költői mezéből és rímeiből és higgad­tan elmondjuk, hogy egy Csokonai nevű, kétes állású, verakészíté­si­­ ember egy Vajda Julianna nevű bajatont megénekelt. Julianna pedig egy időközben minden költészet nélkül, de annál több fával jelentkező férfihoz ment nőül — mondom, a kérdés ily alakban az anyák s apák széke előtt nyerve van, s a t. ez. leány­közönség érzékenyebb része sem fogja érthet­­lennek találni. — De Lilla másodszor is nőül ment, nőül ment, midőn már az ország emlegette volt Cso­konai Lilláját! Igaz, hanem ez Lilla szempontjából tekint­ve — csak szerencse. Vagy szerencsétlenségnek tartaná ön, ha férjének halála után egy másik is akad ? — Ne követeljen e megénekelt nőktől más érzelmeket s nézeteket azért, mert kivéte­les érzelmeket kelteni képesek voltak. Aztán kérdem, mi lett volna belőlük, ha férjhez men­nek a Petrarcákhoz, Beethovenekhez, Csoko­­naikhoz! Mi lett volna, Petrarcákból, Beetho­venekből ! . . . „Laura“ (vegyük fel e nevet általános jelzőül mindazon hölgyeknek, kik a vers felfedezése óta költőket szerencsétlenné tettek), Laura te­hát elmegy Petrarcával a paphoz s a hivatalos boldogságban eltöltött és elköltött mézes hetek után kezd vele nyárpolgári, csöndes életet élni. Reggel kimegy a piaczra, vásárol, ebédet ké­szít, vagy a készítést ellenőrzi. A férj hazajön, Laura „lángoló szemmel“ fogadja s elpanaszol­ja, hogy a lencse (lencse!) — a bab — fbab!) ára felszökött, „rubintos ajakkal“ elmondja, hogy a cseléd ma megint feleselni merészelt, s ő már nem bir vele, kérlek kedves Petrarca, be­szélj te az ő fejével, én már nem bírok vele. — Petrarca kimegy a konyhába és Zsuzsit előve­szi, megleczkézi, aztán ebédhez ül. Ebéd felett a házbérre tér a beszéd, (mert az arkádiai kuny­hók ma már lakhatatlanok s költőnek is közönséges házban kell sátort ütni.) Petrarka nem tudja, hogy fogják a bért kifizetni, a so­­nettek ára igen csökkent, úgy hogy ő már kénytelen valamelyik biztosítóintézethez for­dulni hivatalért. „Költői dolgok mindenek felett Csak úgy hízik tőlük a képzelet !“ Laura anya lesz, a kis Petrarca sírva köszönti a világot. A kicsinek dajka, idővel ruha kell, mert a kölyök sok ruhát szaggat, ez alatt idő múltával a darázskarcsú Lama — termetes, kövérded asszonynyá lön, jó házi asszony ugyan, fölséges levest főz és káposz­ája neveze­tes, mindamellett az „eszmény“ már nem igen használható versanyag. Elejénte még néhány költemény járta ugyan az anyai szeretőiről, ha­nem — végre is — mit énekeljen meg rajta? — A nő a konyhában még ritkán és sikerrel soha eddig föl nem dolgozott anyag. .... — Rémképek ! A házasság új és még forróbb érzelmeket kelt, a megelégedés, a megnyugvás, szerény, visszavonult élet végtelen sok anyagot nyújt, az is feldolgozható­ jág. Ezt szeretnék itt legjobban, mert eb­ből egy csapásra a helyzet tökéletes meg­változását remélik. Ily módon nőttön-nő a vizár, s ha körültekintünk, nem látunk sem mentőbárkát, sem olajágat vivő ga­lambot. Fest, oot. 7. (A pénzügyi bizottság) ma a val­lás- és közoktatási minisztérium költségvetését vette tárgyalás alá. A czím szerinti tárgyalás megkezdése előtt a bizottság tagjai általánosság­ban kifejezték nézeteiket a költségvetés körül és felvilágosításokat kértek azon intézkedések iránt, melyeket az 1870-ki költségvetés tárgya­lása alkalmával a képviselőház által hozott ha­tározatok foganatosítása tekintetében tettek. A költségvetés I. czímének (központi igazga­tás) tárgyalásánál a bizottság a képviselőházban javaslatba fogja hozni azon határozat fentartá­­sát, melynek értelmében a ház már 1870. fe­bruár havában kimondotta,hogy a köz­­­igazga­tásnál alkalmazott tisztviselők létszáma lehető­leg leszállittassék és a számfeletti állomások üre­sedés esetén többé be ne töltessenek. E határo­zatból kiindulva a bizottság a 11-ik osztályta­nácsosi állomást, mely mint számfeletti volt a költségvetésbe felvéve, törölte, valamint megelé­gedéssel constatálta azt, hogy egy számfeletti titkári állomás mint megszüntetett állomás a költségvetésből a miniszter által már kihagya­tott. A segédhivatali igazgató és aligazgató lak­bérilletményét a bizottság a múlt évben megál­lapított összegre szállította le. E változtatások mellett a közp­­igazgatás költségei 254,584 írt­ban állapíttattak meg. Fedezetül a közalapítvá­nyokból 41,785 frt vetetik fel. A II. czim (tanulmányi igazgatás) alatt a tan­kerületi főigazgatóságra az előirányzott 28.200 főt elfogadtatik. A temesvári hadparancsnokság mellett a magyar határőrvidék részére felállít­­tatni tervezett oktatásügyi osztály költsége füg­gőben hagyat­t­, míg az egész határőrvidéki költségekre kerül a sor. A népnevelési tanfel­­ügyességekre előirányzott 232,740 frt s a vizs­gálati bizottságok költsége 8500 írttal elfogad­tatik. Tárgyalás alá került a tanintézetek czíme, és pedig az egyetem. Hosszabb tárgyalás után az egyetemi tanárok fizetés-felemelésének elvi kérdése akkér dönte­tett el, hogy az eddig pótlékul megszavazott összeg helyett, melylyel eddigelé a tanárok fize­tése a ta­rijaa beszámításával 2500 frtig kiegé­szíttetett, a hitta­ni kart kivéve, jövőre minden tanár rendes fizetése 2500 frtot tegyen. A bizott­ság ezúttal nem bocsátkozott e czim részleteibe s a to­vábbi tárgyalást legközelebbi ülésére ha­lasztotta. (Biztos kutforrásból értes­ülünk­, hogy a bécsi lapok utján helybeli lapokba átvett azon hir, miszerint a magyar áht. hitelbank az államvasutak bérbe vétele miatt ajánlatot tett volna a kormánynak, és oly alaptalan, mint azon további tendentiosus közlemény, mely szerint a kormány a magyar ált. hitelbanknál lévő állam­pénzek kezelését más intézetre akarná ruházni. Mindkét hírrel valamely levező bécsi lapjait símította. (Az ipartörvényjavaslat­ meg­vizsgálására kiküldött 15-ös bizottság f. oct. hó 11-én d. u. 4 órakor az országházban, szokott helyiségében ülést tart. Pesten, 1871. october 7-én Chorin Ferenc zs. k. bizottsági előadó. Salzburg és Vácz. III. Az osztrák-magyar birodalom semle­gességének talán az lett következménye, hogy az örökös viszályok és versenygé­­sek korszaka befejeztetett. A bázeli béke­kötésnél kezdődött ez, és befejezését Salz­burgnál találta. Az új német birodalom részére szükség lett egy megbízható szö­vetségest találni és Németország kereske­delem-politikusai előtt nem lehetett isme­retlen azon fontosság, melylyel a fejlődő Magyarország Németország kereskedel­mére nézve bír. Az őszinte közeledés Németországhoz erkölcsi törekvéseinket hatalmasan elő­­mozdítandja, és ha a német kultúra még oly hatalmasan kifejlődik is, e műveltség és érzület nem fog minket nemzetellenes irányba terelni; ime épen a Németország­ból eredő reformátió Magyarországban a legszilárdabb gyökereket vert és a Deb­­reczen és Szeged körül fekvő puszták fiainak ős eredeti ereje a német kutatás, német szellem és állhatatosság azon mun­kája által szenvedett-e csorbulást, míg a román műveltség befolyása itt-ott csak­ugyan ártalmasnak mutatkozott. Poroszország a fran­c­ia háború befe­jezése után őszinte kibékülésre kész volt, és Németország jobbját nyújta a béké­nek szövetségére. Ausztria-Magyarország a felajánlott jobbot őszintén elfogadó. Nem állottunk a salzburg-gasteini érte­kezlet ajtói mögött, korántsem akarunk conjecturális politikát űzni, de legyen szabad kérdeznünk, vájjon hol ellentéte­sek a mi érdekeink a Németországéival? Vájjon Poroszország és vele Németország a nagy s hatalmas osztrák-magyar biro­dalom felvirágzását nem tűrhetik-e ve­szély nélkül maguk mellett? Ha őszintén lemondunk a németországi restaurátió eszméjéről, mi veszélyt idéz­het elő előretörekvő hatalmunk Német­ország fejlődésére ? Vájjon ér­­­ékünk­ben lehet-e. Olaszor­szág consolidatióját megakadályozni, a római egyházfejedelem világi hatalmát újra helyreállítani és ha e kérdésre „igen“­­nel válaszolnánk is, kérdjük, mi lenne en­nek haszna ? Ha Oroszország békét kíván és békét szükséges, akkor Középeurópának Salz­burgban megpecsételt békepolitikája nem hoz veszélyt ezen birodalomra, melynek még inkább szüksége van időre, hogy bé­késen kifejlődhessék, és melynek valóban nem lehet érdekében veszélyes háborúk által gazdászati kifejlődését koc­kára ten­ni. Ha, azonban Oroszország, talán II. Sándor halála után s ugyanazon ó-orosz párt által, mely 1815-ben Németország fejlődését hátráltatá, a harczias politika pályájára szoríttatnék, és régi terveit megérlelve látni óhajtaná, és hatalmát Adria partjaitól a Bosporusig és talán a Lundtól egész a Dráva torkolatokig kiter­jeszteni kívánná, mint sokan hirdetik: ak- Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva./

Next