Pesti Napló, 1871. december (22. évfolyam, 277-301. szám)

1871-12-01 / 277. szám

^277. szám. Péntek deczember 1.1871. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. ,*4m. L emelet­i lep szellemi részét illet« minden közlemény a szerkesztéséghez intézend«. Bérmentetlen levelek csak ismert kesekt«t fogadtatnak el. Kiadó-hivatalt Ferencziek-tere 7. seem földssint A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS: 22. évi folyam. Hirdetmények dija: • hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 0 njkr. Bélyegdij külön 80 njkr. Nyilttér­­ 6 hasábos petrisor 26 njkr. Előfizetési feltételek: Tidékre, postám 10 helyben, ház­ra hordva ! Egész érts ... 72 frt. Félévre . . . . 11 frt. Negyedévre ... 6 » 50 kr. Két hóra .... . , 70 kr­ Egy hóra . . . 1 ,86 kr­ Előfizetési felhívás „PISTI MPLba. Előfizetési árak : Egész évre..........................22 ft. Fél évre...............................k­ft. Negyed évre..........................5 ft 50 kr. ■V* Külön előfizetési íveket nem küldünk szét Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó­hiva­tala“ czím alatt Pest, ferencziek­ tere, 7. sz. alá küldendők. Pest, nov. 30. A költségvetési vita ma megkezdődött, s ha számba veszszük, hogy az általános tárgyalásban máris a háznak e kérdésben legilletékesb szónokai, a pénzügyi bizott­ság előadója, a pénzügyminiszter s az ellenzék legkiválóbb, majdnem egyetlen pénzügyi kapacitása elmondták mondan­dóikat, ez a vita tartamára nézve minden­esetre nem lész jel. Élvezni fogjuk még tán néhány napig az apró istenek csatáit, de remélhetőleg ezek nem fogják sokáig próbára tenni a háznak az öt órán át tar­tott ülésezésben agyonfárasztott türelmét. Az általános költségvetési vitának a pénzügyi bizottmány többsége és kisebb­sége által benyújtott terjedelmes tanul­mányok határozottabban körülírt menetet adnak. A költségvetési vitában nálunk minden kigondolható és nem gondolható dologról­­szokás beszélni é­s úgy mellé­kesen a költségvetésről is. A két tanul­mány azonban ezúttal bizonyos határozott pontokat jelölt meg, melyek mintegy vi­lágító toronyul szolgálnak a szónoklat végtelen tengerén eltévedni kezdő pártta­goknak. S minthogy mindazt, mit jelen pénzügyi helyzetünkről a különböző párt­állásokból el lehet mondani, a két tanul­mány körülbelül el is mondta, a szóno­kok arra szorítkoznak, hogy ennek illu­­stratióját nyújtsák. A mai mindhárom beszéd csak e körre szorítkozott, s mert a támadás nem állt elő új fegyverekkel, a védelem sem találta szükségesnek, hogy fegyvertárait új szem­le alá vegye. A vitának igen lényeges tápanyagot ad az, hogy nincs normál budgetünk, hogy általában nincsenek az elvek meghatá­rozva, hogy mi tartozik a költségvetés rendes, és mi rendkívüli tételeibe. Így tör­ténik aztán, hogy míg Ghyczy a vasúti kamatbiztosítást, a határőrvidéki és hon­védelmi kiadásokat a rendes rovatba so­rozza, a pénzügyi bizottság s a kormány azokat a rendkívüliekhez számítja, s en­nek eredménye, hogy Ghyczy 22 millió deficitet számít ki, a pénzügyi bizottság négyet. Igen hosszadalmas lenne, ha e külön­böző felfogások összes eredményeit egy­­beállítani akarnók. A mai ülésről alább közlött tudósításban ezt olvasóink úgyis megtalálják. Itt csak egy pontot akarunk kiemelni. Ghyczy azt mondja, s a ház derültség­gel fogadta szavait, hogy ő csak úgy „Maróti szerint“ számítgatja a deficitet, s azt látja, hogy a­ki többet költ, mint a­mennyit bevesz s egyre-másra csinálja az adósságokat, az­­ tönkre jut. Erre, természetesen, mindenki azt feleli, hogy az állami háztartás kérdéseiben „Marótival “ nem megyünk sokra. Az adósságkötésnél általában nagy szerepet játszik a kérdés, hogy az adósság mire fordíttatik, hogy melyek, minő természe­tűek ama kiadások, melyeket a rendes be­vételek nem fedezhetnek, s végül az ál­lamháztartás j­ellegének megítélésében nem az a főszempont, hogy van-e, nincs-e az államnak adóssága, hanem az, hogy az állam productivitása fokozódik-e, az anya­gi közjólét gyarapszik-e, s a rendes ki­adások arányban állanak-e a rendes be­vételekkel? Ghyczy Kálmán azonban — mint mondja — nem a nemzetgazdát szólaltatja meg tanulmányaiban, hanem — „Maró­­tit“ s a pártembert. Előtte nem sokat nyom az, hogy 1868 óta bevételeink 32 millióval szaporodtak, hogy vasutaink nem­zetgazdasági hatása tetemesen csökkenti a kamatbiztosításra kiadott összegeket, s hogy a közvagyonosodás ezer meg ezer fele azt mutatja, hogy hitelműveleteink­nek sikere is szemmel látható. Ő csak azt látja, hogy az osztrák absolut kormány is rakásra halmozta az adósságokat, a ma­gyar törvényhozás is azt teszi. A kis kü­lönbséget, mely abból áll, hogy az osztrák absolut kormány az adósság czimén ka­pott pénzből szerencsétlen háborúkat vi­selt, hadi sarczot fizetett,s a népek elnyo­matásának eszközeit teremtette elő; míg a magyar törvényhozás ugyane forrásból merített pénzből vasutakat, magyar fővá­rost épít, folyókat szabályoz, iskolákat állít, szervezi a közigazgatást és igazság­szolgáltatást, s még azonfelül polgárosítja a határőrvidéket, mindezt elfelejti felem­líteni. Mindezt nem azért soroljuk elő, mintha Ghyczy végkövetkeztetéseivel nem érte­nénk egyet. A mi segélyforrásaink szegé­nyek, azok felhasználásában bizonyára nagyon is módjával kell eljárnunk. Pénz­ügyünk állását mi is „komolynak, igen komolynak“ tartjuk, de mi is azt hisz­­szük, hogy­­,ez idő szerint az még nem kétségbeejtő,é­s csak helyeselhetjük, hogy „a törvényhozás idejében figyelmeztetvén a fenyegető veszélyre, most, még mikor ideje van, a képen intézkedjék.“ S miután Ghyczyvel e részben egyet­értünk s mi is minden lehető törlést ajánlunk és pártolunk, csak sajnálhatjuk, hogy a tervezett közös pártértekezlet nem létesült. Ebben tán lehetett volna a kívánt törlésekre nézve bizonyos rendszert meg­állapítani, míg így, ha egyes szónokok által a házban ilyesmi ajánltatni is fog, indokolások alapján, melyeket a vita me­netében lehet felhozni, miután hosszabb financiális előterjesztésekről bizonyára alig alkothatni egyszeri hallásra határozott vé­leményt, a többség alkalmasint csak a rit­kább esetekben lesz hajlandó azokat elfo­gadni. S miután már e tárgynál vagyunk, ki­jelentjük egy más óhajunkat is. Budgetünknek s összes közgazdasági tárgyalásainknak nem csak legérdekesb, hanem maholnap egyik legmegterhe­­lőbb pontja : a vasút-építési ügy. Ghyczy Kálmán beszédében csak futólag érinti ugyan e dolgot, megemlítvén, hogy a vasúti kamatbiztosítást távolról sem tartja inproductív kiadásnak, miután „az csak­ugyan egy része azon árnak, melyet az ország az engedélyezett vasutak élveze­téért s használatáért fizet.“ Más szóno­kok azonban e thémát alighanem untig fogják variálni, s bármit tegyen ez irány­ban a kormány, minden ebbeli tettének mindenkor a leghevesb ellenzői fognak támadni. Érdekes adat e részben, hogy a közlekedésügyi miniszternél nem keve­sebb, mint körülbelől száz folyamodás fekszik, melyekben vasúti concessiót kér­nek. Általánosan érzett szükséglet pedig, hogy a kamatbiztosítási rendszerrel fel­hagyjunk. Kérdés tehát, és­pedig igen nevezetes budget-kérdés is, hogy mily eljárás kö­vetessék e részben jövőre, s ha a kor­mány ennek elvi eldöntése előtt meghall­gatná a különféle pártok szakembereinek (s ezek úgy sincsenek sokan) nyilatkoza­tát, tán minden részről sok keserűségnek vennék elejét. Mi különben a budget-vitát illeti, annak modora ma elég sima volt; a szélsőbal szónokai ma még nem beszéltek és Móricz Pál sem beszélt. Pest, nov. 30. (A katonai kormányzatból ki­­l­é­p­ő h­atárőrvidéki részek)köz­­igazgatására vonatkozó f. é. június 8-án kelt legfelsőbb kézirat tartalma szerint ezen vidéken a Horvát- és Szlavonországban érvényes törvé­nyek, jelesen az 1840. évi magyarországi XVI. XX. törvény­czikkek lépnének hatályba. Miután ugyanott eddig az 1862. évi,deczember 17. behozott kereskedelmi törvénykönyv hatá­rozatai érvényesek, Rosenzweig lovag altábor­nagy és kir. biztos a­z említett régiebb tör­vények behozatalát az újabb szabályok alatt rendezett kereskedelmi viszonyokra nézve ár­talmasnak tekintvén, azon javaslattal járult a horvát-szlavén és dalmátországi k. miniszterhez, hogy ott újabb törvény alkotásáig egyelőre az eddig­­érvényben levő kereskedelmi törvény­­könyv hatálya tartassák fenn. A nevezett miniszter úr — mint értesülünk — hajlandó ezen ügynek a javaslat értelmében leendő eldöntésére és az e végett szükséges elő­terjesztés eszközlésére, előbb azonban e tárgy­­ as nemsasa am Országgyűlés. A képviselőház ülése november 30-kán. (Folytatás esti lapunkhoz.) (Elnöki bejelentések. Kérvények. Ivánka Imre a fő­rendiház átalakítása, Vidlicskay József a bírósági szervezés, Maximovics Miklós a határőrvidék, Plachy Tamás a nógrádmegyei nov. 21-ei közgyűlés határo­zata tárgyában interpellálnak. Tisza Kálmán indít­ványt nyújt be a határőrvidéki költségvetés tárgya­lása iránt. A központi bizottság bemutatja jelentését a dunagőzhajózási társulat adója s a főrendeknek a bírósági végrehajtókról szóló­­javaslatra tett módosí­tása iránt. Szavazás egy jegyzői állásra. Az 1872-ki államköltségvetés tárgyalása megkezdetik.) Elnök: Somssich Pál. Jegyzők: Széll, Jámbor. Kormány részéről jelen vannak: Lónyay gr. Kerkapoly, Tóth, Tisza, Pauler. Esti lapunkban fölemlítettük Tisza Kálmán­nak a határőrvidéki költségvetés tárgyalása iránt tett indítványát. Az indítvány így hang­zik : Tekintettel a határőrvidék különleges viszo­nyaira , de tekintettel arra is, hogy az a magyar koronának tagadhatatlan kiegészítő részét ké­pezi ; tekintettel arra, hogy alkotmányos ország­ban, az ország bármely részére nézve szerves intézkedések még ideiglenesen is csak a törvényhozás tudtával, beleegyezésével s jó­váhagyásával történhetnek; tekintettel arra, hogy a törvényhozás, ha csak legsarkalatosabb, elidegeníthetetlen jogairól lemondani nem akar, nem fogadhatja el azon helyzetet, hogy az or­szág bármelyik részének viszonyait megváltoz­tató intézkedések csupán mint bevégzett tények hozatván tudomására, a­nélkül, hogy azok felett legalább utólagosan határozott volna, csak a költségek megszavazását tekinthesse hivatá­sának; tekintettel arra, hogy az eddigi intézkedése­ket — hogy azok felett határozni, azokat ezen szempontból is megbírálnia lehessen — teljes részletességükben ismernie kell a törvényhozás­nak és tudósíttatnia az iránt, mily átmeneti mó­dozat és mennyi idő alatt czéloztatik keresz­tülvitetni az, hogy az ország ezen nevezetes ré­szei valahára teljesen visszacsatoltatván, lakóik az alkotmányos jogok gyakorlatába beléphes­senek, s az országgyűlésen is képviselve le­gyenek ; tekintettel arra végre, hogy a miniszterelnök úr által november hó 20-ról felmutatott előter­jesztés, mely a történteket általánosságban adja elő, a nélkül, hogy az azok feletti határozást le­hetővé tenné s a dolgot az említett szempon­tokból s a jövőt illetőleg is megvilágosítaná, a czélnak meg nem felel: indítványozom,­ hogy utasítsa oda a ház a minisztériumot, hogy a tett jelentésében csak említett intézkedéseket teljes­­részleteikben te­gye le a ház asztalára; hogy adjon felvilágosítást az iránt, mennyi­ben lettek teljesítve azok, a­mik a határőrvidék egy részét illetőleg Horvát-Szlavónországokkal szemben teljesítendők voltak; mennyiben fordíttatott gond a határőrvidék népének felvilágosítására, anyagi és szellemi érdekeinek előmozdítására; hogy adjon felvilágosítást az iránt, mily után s mennyi idő alatt szándékozik keresztülvinni azt, hogy a magyar koronának azon jelentékeny része teljesen az alkotmány oltalma alá helyez­tessék, s a haza ottlakó polgárai az alkotmá­­nyos jogok élvezetébe helyeztetvén, az ország­gyűlésen képviselve legyenek ? Addig pedig, míg ez iránt a minisztérium nem nyilatkozott és nyilatkozata felett a ház nem határozhatott, a költségvetésnek a határőrvi­dékre vonatkozott tételei feletti megállapodását függeszsze fel. (Helyeslés a baloldalon.) Napirenden van az 1872-iki államköltségve­tésnek tárgyalása. Az általános vitában első emel szót a pénzügyi bizottság előadója , Széll Kálmán . Az általános tárgyalás fő czélja, megbírálni az ország pénzügyi helyzetét. A pénzügyi bizottság általános jelentése főbb vonalakban az ország pénzügyi helyzetén­k képét akarta adni, ezt azonban legsikeresebben úgy érhetjük el, ha a jelen költségvetést a múlt éviekkel összehason­lítjuk. Az 1872-iki költségvetés úgy a rendes, mint a rendkívüli szükségletekre nézve sokkal na­gyobb az eddigi költségvetéseknél; a rendes ki­adás körülbelül 9 millió 300 ezer forinttal na­gyobb a múlt évinél, de a rendes bevétel is kö­rülbelül 9 milliónyi többletre mutat. A rendkívüli kiadások 18.658.242 írttal na­gyobbak a múlt évieknél, a rendkívüli fedezet ellenben kisebb 10 millióval. A hitelműveleti kiadások és bevételek közt körülbelül 3 és fél milliónyi többlet mutatkozik. A rendes kiadások többletéből a határőrvi­dékre 4.600.000 frt esik, a többi többlet az egyes minisztériumok költségvetésénél jelentkezik; a bíróságok szervezése 2.300.000 forintba kerül, a pénzügyminisztérium költségvetésének több­lete tesz : 3.370,000 frtot. Ezen többletből 3.140,000 frt az államvagyon előirányzatára szolgál, mit bőven pótol a bevé­telek emelkedése. De e kiadásokkal szemben növekedtek a be­vételek is. Ha a bevételeket is ugyanazon alapra fektetjük, mint a kiadásokat, úgy a bevételek 14 millió 424 ezer­ért emelkedésre mutatnak. Ezen bevételek többlete következőkép oszlott meg : Az egyenes adók — a határőrvidéknek egyenes adóját is hozzászámítva, 1872-ben kö­rülbelől 3 millió 7 százezer forinttal hoznak töb­bet, a fogyasztási adók 711,000 írttal emelked­tek, az­ illetékek 1.420,000 forinttal, a jövedék 1.150,000 írttal emelkedett, az államvagyon egy­maga 5.900,000 írttal emelkedett. Ha a határőrvidéknek körülbelől 2.800.000 frtot tevő hiánya nem súlyosodnék az 1872-ki költségvetésre, ha továbbá az első folyamodású biróságok rendezése 2.300.000 frt költségtöbb­letet nem okozna, úgy az 1872-iki költségvetés­ben a rendes kiadások és bevételek közti hiány már eltűnt volna. Az összes hiány 42.244.000 frtot tesz. Ezen hiány legnagyobb része a rendkívüli kiadások azon ágazatára esik, a vasúti építkezésekre és kamatbiztosításokra, melyek eddig kész tőkéből, a vasúti kölcsön alapjából fedeztettek. A vas­úti építések 35.000.000 forinttal vannak előirá­nyozva, a kölcsön alapjából már csak 15.000.000 forint áll rendelkezésre, a hiányzót úgy kell fe­dezni, mint eddig, t. i. kölcsön útján ; ha ezen kiadásokat azon új kölcsönből fogjuk fedezni, mint ezt a pénzügyi bizottság javasolta, akkor az 1872-ik évi összes hiány 22.300.000 forintra száll. Ha összehasonlításokat teszünk tehát a költ­ségvetések közt, úgy tapasztalandjuk, hogy a 72-ki költségvetés 10 millióval kedvezőbb, mint a 71-ki, 10 millióval kedvezőbb, mint a 70-ki, és 6 millióval kedvezőbb, mint a 69-ki. Mindez arra mutat, hogy az 1872-ki év már erősebb organiz­musban találta az államot s megizmosodtak annak vállai. A különvélemény azt állítja, hogy a hiány valósággal sokkal nagyobb volt a múlt években, mint azt az előirányzatok mutatták. Szónok ezen nézetet nem oszthatja. Nálunk, hol annyi beruházásra van szükség, nem lehet mondani, hogy az,­mi egy évben elköltetett, azon évnek valóságos kiadásait képezi. A különvélemény is elismeri, hogy viszonya­ink közt beruházásokra van szükség, és hogy feltétlenül nem rész gazdaság az, hasznos beru­házásokra kölcsönöket venni fel. Tehát a kiin­dulási pont úgy a többségnél, mint a kisebbség­nél ugyanaz, de a többség nézete szerint a­mi beruházásokra eddig költetett, az mind hasznos, és az ellenkezőre alig lehetne példát felhozni, így például az államjavakban történt beruházá­soknak lehet köszönni, hogy 1872-ben itt már 160.000 frt emelkedés mutatkozik. A határőrvi­déki erdők pedig összesen 450.000 frt tiszta jö­vedelmet hoznak. A különvélemény és a többség álláspontja közt még egy lényeges különbség forog fenn. Addig, míg a különvélemény azon álláspontot foglalja el, hogy a bevételek és a kiadások közti egyensúly helyreállítása és a hiánynak az elő­irányzatból való kiküszöbölése czéljából sokkal nagyobb mérvű takarékosságot kell létesíteni az évi előirányzatokban, mint milyent a pénzügyi bizottság többsége javasol. Azt mondja továbbá, hogy a pénzügyi bizott­ság már túlment azon határokon, melyeket az ország adóereje megenged. A különvélemény tehát a pénzügyi szempontot helyezi előtérbe minden oly kiadással szemben, mely nem ha­­laszthatlanul szükséges, addig a többség azon nézetben van, hogy viszonyaink között az állam­­élet­ek folytonos fejlődése nem engedi meg, hogy az előirányzat mozdulatlan határok közé szoríttassék és ez­által a nemzetgazdászati, cul­­turális momentumnak feláldoztassék. Ezen két szempont közti középúton kereste a pénzügyi bizottság az igazságot. Azt hitte, hogy a jelennek kelletén túl korlátozását talán a jö­vendő boszulná meg. Annyi tény, hogy az ál­lamkiadások 1868-tól kezdve évről évre szapo­rodtak, és 1868 óta 31.900.000 forinttal növe­kedtek. De a bevételek is szaporodtak, még­pedig ezen mérvet valamivel meghaladó mértékben, mert 32,160,000 írttal nagyobb az 1872-ki bevé­tel előirányzata, mint volt az 1868-ki. Tehát kö­rülbelül 216,000 írttal haladta meg a bevételek emelkedése a kiadások emelkedését. Ha tekint­jük még azt is, hogy 1868 óta a bevételek két forrása a törvényhozás által meg lett szüntetve, melyek pedig 500,000 írttal szerepelnek, úgy a bevétel emelkedése tettleg 716,000 írttal haladja meg a kiadások emelkedését. A 3 évi zárszámadás pedig, midőn felülhalad­ja 1.600,000 írttal azon emelkedést, melyet az előirányzatok 5 éven át mutatnak, legfényeseb­ben igazolja, hogy az előirányzatok helyesek, jogosak voltak. Szónok reménye, hogy a bevé­telek jövőre sem lesznek stationáriusok, hanem bizonyos emelkedést tanusítandanak. A külön­véleményben javasolt törlések 3.700.000 frtot tesznek. De szónok figyelmeztet arra, hogy e különvélemény által ajánlt törlések mindegyike nem lenne megtakarítás. Nem len­ne megtakarítás például a pénzügyi főtörvény­székek megszüntetése, mert akkor más törvény­széknek, mely ezen ügyeket most ellátja, költ­ségvetését kellene szaporítani. A catasteri felmé­résre vett 15,000 forintot lehetetlen törölni, mert e költséget a ház már a múlt évben megszavaz­ta. Az erdélyi csendőrségre kért 300,000 főt ha töröltetnék, más közegekről kellene gondoskod­ni melyek a közbiztonságot ott fenntartanák. Az összeg tehát más helyen, más c­ímen, de bejönne a költségvetésbe. Miután szónok még azon törlé­seket felhozza, melyeket a különvélemény java­sol, és ezek ellenében a többség álláspontját védi, elismeri, hogy a 22,300,000 frtnyi évi deficit mellett a pénzügyi helyzet nem mondható fé­nyesnek, de a helyzetnek fényoldala a bevételek folytonos emelkedése. Ha a helyes adóreform is hozzájárul, és a ház megmarad azon ösvé­nyen, melyet a pénzügyi bizottság javasolt, mi­dőn a kiadásokból 8 milliót törölt, akkor ezen után is el lesz érve az,mit a különvélemény akar, de mit és igy akar a többség is. (Helyeslés.) És ezzel a többség véleményét a ház figyel­mébe ajánlja. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon ) Ghyczy Kálmán: Csak azon észrevételekre kiván szorítkozni, melyeket az előadó a különvélemény ellen fel­hozott ; nem akar a pénzügyi és nemzetgazda­sági tudományok elméleti kérdéseinek fejtege­tésébe bocsátkozni, nem hiszi, hogy csillámló, szépen kikerekített theóriákkal az életnek na­­ponkénti szükségleteit, tőkéjét és kamatját nem jövőben és ideális értékben, hanem rögtön és készpénzben követelő hitelezőit kielégíteni lehes­sen, hanem a rideg valósággal mereven akar szembeszállani. (Helyeslés balfelöl.) A magánzó, ha kelleténél többet költött és több kölcsönt vett fel, mint mennyit visszafizetni képes, biró elé kerül, végrehajtás alá jut. Az állam biró elé nem kerül, de elsenyvedni, romba dőlni fogja látni szépen megkezdett vállalatait és intézményeit és kimerült hiteléhez akkor nem fog folyamodhatni, midőn arra leginkább szük­sége lesz. (Élénk helyeslés balfelöl.) Készakarva mondotta, hogy az állam rendszerint executió alá nem vétetik. A magyar államról ezt oly biz­tosan mondani nem lehet (Mozgás), mert mi nem­ bűn a kir. földmivelés-, ipar- és kereskedelmi miniszer véleményét kérte ki. Ez utóbbi megfontolva, hogy a határőrvidék­ben is életbe léptetett német kereskedelmi tör­vénykönyv, melynek hazánkra való kiterjesztése mellett tekintélyes testületek már több ízben felszólaltak, a mai tudomány magaslatán álló és a kereskedelmi viszonyok rendezése tekinte­tében kétségtelen haladásnak tekinthető ; meg­fontolva továbbá, hogy Horvát- és Szlavónor­szágban, melylyel a határőrvidéki részek egye­­sítendők, tényleg nemcsak a fent idézett magyar törvényczikkek, hanem némi tekintetben a ke­reskedelmi törvénykönyvnél régiebb keletű osz­trák törvények is (jelesen az 1852-ki társulati tör­vény) alkalmazást találnak, szintén hajlandó a kereskedelmi törvénykönyvnek fentartására vo­natkozó javaslatot pártolni. Mielőtt azonban ezt tenné, felkérte az igazság­ügyminisztert is­tézete közlésére. —­rr. (A vallás- és közoktatási mi­­n­i­s­z­t­e­r) következő leiratot intézett Pest városához : Ő császári és apósi, királyi felségének i. é. október hó 22-én Schönbrunnban kelt legfelsőbb elhatározásával legkegyelmesebben felhatalma­zást nyertem — egyetértőleg a ministeri tanác­­csal — a következő intézkedés megtételére : Az 1870. évi március hó 18-án hozott és a vá­ros közönsége előtt eléggé ismeretes országgyű­lési határozatban foglalt elvek szerint az 186­­9. évi izraelita congressusi szabályzatok és hatá­rozatok értelmében való szervezése keresztülvi­telénél kényszerrendszabályok alkalmazása ki lévén zárva, azoknak el, vagy el nem fogadása, az izraelita honpolgárok vallási és lelkiismereti meggyőződésén alapuló szabad akaratára ha­gyatott. Az 1871. évi március 30 án hozott országgyű­lési határozattal pedig a fennebbi elvek fentar­­tása mellett, a minisztérium felhivatott, hogy a congressusi, valamint az orthodox izraelita párt részéről a képvi­előház elé terjesztett és az iz­raelita hitügyet különböző nézetekből fejtegető kérvényeket tanulmányozza, s esetleg az izraelita hitügy szervezkedésére vonatkozó intézkedései­nél figyelembe vegye. Ily körülmények közt, miután az orthodox izraeliták érdekeit képviselő „Hiteregylet“ részé­ről előleges bejelentés után egybehívott gyüle­kezetben közakarattal készített és tényleg je­lentékeny számú hitközségek által elfogadott szervező alapszabályzat a minisztériumnak be lett mutatva, és az közigazgatási és államfel­ügyeleti jog szempontjából kifogás alá nem esik, az abban hivatott vallási tanok és szabvá­nyoknak pedig — mint kizárólag a lelkiisme­reti meggyőződésen nyugvó hittételeknek bírá­latába a minisztérium nem bocsátkozhatik, a szervezkedhetés az említett alapszabályzat ér­telmében azoknak, kik azt elfogadni akarják, ezennel megengedtetik és pedig a nélkül, hogy e tekintetben az illető izraelita hitközségeknek előleges engedélyre szükségük lenne. Miről a város közönsége miheztartás és to­vábbi közlés végett oly megjegyzéssel tudósít­­tatik, hogy a kormány és az említett alapsza­bályzat szerint szervezett hitközségek közt ide­iglenes közvetítő közegül azon hét tagból álló s Budapesten székelő bizottság szolgálhat, mely­nek tagjai a fennebb nevezett gyülekezet által ily czélból választottak meg. (Városi küldöttség András­y­­n­á­l.) A pestvárosi tanács ma d. e. küldött ki egy 3 tagú küldöttséget, búcsút veendő a fővá­ros nevében Andrásy gr. külügyminiszter úrtól. A küldöttség Gyöngyösy Alajos h. főpolgármes­ter, Thaisz Elek főkapitány és Polgár Károly tanácsnok urakból állott, kik Andrásy grófnak megköszönték azon kiváló gondot, melyet a fő­város szépítése és fejlődése iránt mindenkor ta­núsított, kijelentvén, hogy a főváros a nemes grófot — távozása daczára is — mindig magáé­nak vallja, s felkéri, hogy a főváros iránt a tá­volból is azon meleg rokonszenvvel viseltessék, melyet iránta eddig tanúsított. Andrásy a kül­döttséget igen szívélyesen fogadta, s megígérte, hogy Pest városa fejlődése iránt a távolban is érdeklődni fog, biztosítván a küldöttséget, mi­szerint utódja Lónyay gróf szintén hévvel fogja felkarolni a főváros érdekeit s erélyesen keresz­tül fogja vinni azon szabályozási és egyéb köz­művelődési terveket, melyek Pestnek világvá­rossá emelését czélozzák. Azután meghatottan köszönte meg az iránta táplált rokonszenvet s re­ményét fejezé ki, hogy tevékenységét még fo­kozottabb mérvben szentelheti a haza s főváro­sa érdekeinek. — A gróf ma este utazik Bécsbe.

Next