Pesti Napló, 1871. december (22. évfolyam, 277-301. szám)
1871-12-01 / 277. szám
csak magánosok irányában vagyunk szerződési kötelezettségben, hanem a monarchia másik részének irányában is, úgy a közösügyi quota, mint különösen az államadóssági járulék iránt. Történjék meg, hogy ezeket egyszer nem fizethetnénk, hogy valamely executionális eljárás és pedig bíró nélkül is nem kisértetnék meg ellenünk, mint a szerződés és egyezmény megszegői ellen, azt teljes biztossággal, fájdalom, állítani nem meri. (Derültség). Az előadó összehasonlításokat tett az 1871-iki és 1872-iki költség előirányzatok közt. De amiről ő úgy szól, hogy azok pozitív jövedelmek, mint például az, hogy az államvagyonból jövedelmünk 5.900.000 frttal emelkedett, mindez még csak reménybeli, valószínű, nem pedig biztos bevétel. Szónok most annak bebizonyítására, hogy az utóbbi év alatt többet költöttünk, mint menynyit saját bevételeinkből költhettünk volna, a múlt három év pénzügyi adataira utal és ezekből azon következtetést vonja le, hogy a vasúti kölcsön, a sorsolási kölcsön és a kincstári utalványok, az állam vagyonának fogyasztása és az absolut kormánytól átvett hátralékokból befolyt összegek 134.154.088 irtot tesznek, ezen összeg egészen elfogyasztatott. Ha ez összeg egészen gyümölcsöző beruházásokra fordíttatott volna is, akkor is e körülmény csak azt eredményezhetné, hogy a felvett kölcsönöknek visszafizetése annak idejében könynyítve lesz, de azon tényt, hogy csakugyan többet adtunk ki, mint a mennyit bevettünk, egyáltalában nem enyésztetné el. A ház asztalára letett 1872. évi zárszámadások azonban kétségen kívül helyezik, hogy vasutakra azon nagy öszszegből, melyet említett, csak a következő összegek fektettek be, jelesül: a forgalomban levő vasutakba befektethetett 40.737,957 ft, az épülőfélben levő vasutakba befektettetett 10.879,610 frt, összesen 51.615,967 frt, ezen összeget levonván a fentebb említett elfogyasztott 124 millióból, 82.537,521 azon összeg, melynek hováfordítását felvilágosítani kell. Szónok elősorolja azokat az intézkedéseket, melyek rendkívüli költségek mellett jöttek létre, de nem hiszi, hogy az azokra fordított összegek gyümölcsös beruházások volnának, míg a minisztérium azt egyenesen ki nem mutatja. E rendkívüli kiadások közt még sok olyan van, mely az állam vagyont apasztja vagy új kölcsönt igényel, de ha némileg öregbül is az állam vagyona, pénzügyileg gyümölcsöző beruházásoknak még sem mondhatók. Szónok szerint az absolut kormány pénzügye ép ama módon ment tönkre, amely után a mienk indult meg, festi az osztrák pénzügyi viszonyok fejlődését azon pontig, midőn már csak körmönfont tervvel kidolgozott letteria kölcsönök alakjában lehetett nagy kamat mellett pénzt teremteni. Megjegyzi azoban, hogy nekünk magyaroknak hálát kell adni, hogy ez úgy történt, mert az osztrák pénzügyi zavaroknak köszönhetjük azt, hogy állami önállóságunk ama részét visszanyertük, melynek birtokában vagyunk. De éz azért szólal fel minden alkalommal a pénzügyi kezelés azon módja ellen, melyet az absolut kormány példájára követünk, mert nem szeretné, ha állami önállásunkat azon után vesztenénk el, melyen az osztrák absolut kormány példájának követése folytán azt visszaszereztük. (Élénk helyeslés balfelől.) A pénzügyi bizottság sokkal derültebb színben látja pénzügyi állásunkat, mint az a különvéleményben jeleztetett, és a bizottsági előadó e nézetet azzal kívánja igazolni, hogy az 1872- dik költségvetésnek az előző évi költségvetésekkeli összeegyeztetéséből az tetszik ki, hogy az 1872-iki költségvetés hiánya csak látszólag nagyobb annál, mely az előző évekre nézve kiszámíttatott. Igaza van a pénzügyi bizottságnak és az előadó úrnak, hogy ha meglett volna mindig, vagy meg lenne mindazon pénzünk, melylyel minden kiadásainkat fedezhetnék, pénztári hiányról szó sem lehetne, s mindenesetre nevezetes számtani probléma az, amelynek megoldását a pénzügyi bizottság feladatul tűzte ki magának, midőn azt igyekszik bizonyítani, hogy azon 42 milliós deficit, melyet 1872-re a pénzügyi bizottság kiszámított, valóban mégis kisebb, mint azon 13, 20 és 22 millió deficit, melyet hasonlag a pénzügyi bizottság annak idején számított ki. De a pénzügyi bizottságnak nem is sikerült e feladatot megoldani, sőt ellenkezőleg bebizonyította azt, hogy 1868 óta a deficit az előirányzottnál sokkal nagyobb, mert ezekhez kell számítanunk a vasúti kölcsönből és az állam vagyonából fedezetül felhasznált összegeket ; igy az 1869- ki hiány nem 13, hanem 35 millió, az 1870- ki nem 22, hanem 40 millió, és az 1871 -ki nem 20, hanem 48 millió. Ha a pénzügyi bizottság így jár el az 1872-diki hiány megállapításánál, akkor nem 42, hanem 60 milliónyi hiányt fog kimutatni. A pénzügyi bizottság előadója azzal vigasztal, hogy a 72-ei pénzügyi állapot nem roszabb az előbbi évekénél, és azzal is, hogy a zárszámadások sokkal kedvezőbbek voltak az előirányzatnál, mert a 68-diki előirányhoz képest az állam bevétele 33.761.000 frttal növekedett, és így a zárszámadásokban nem mutatkozik az 1868—1870-diki előirányzott 33 milliónyi hiány. Erre nézve szóló mondja, hogy azokat az előirányzásokat Lónyay Menyhért úr készítette, kiről tudva van, hogy kész volt miniszertársait ellenőrizni; szűkmarkú, egész évben deficittel ijesztett, mert igy könnyebben korlátolhatta minisztertársait, és az év végén mégis felesleget mutathatott ki. (Derültség.) Addig, míg zárszámadásaink nincsenek, az előirányzatokat kell használnunk; de az 1868—69. és 70-iki zárszámadásokról csak akkor lehet tüzetesen szólani, ha azok a ház asztalán lesznek, de annyit állít, hogy azon kivonat, melyet a pénzügyi bizottság a zárszámadásokból közöl, igazolja azt, hogy az állam kiadásai 1868 óta nagy mérvben emelkednek, de a bevételek nem növekednek ugyanazon arányban. Ama kivonat szerint 1868-ban a valóságos rendes bevétel volt 145.340,000 frt, 1870-ben pedig 158.624,000 frt; van tehát növekedés, de ez nem tart lépést a kiadásokkal, mert ugyanis 1868-tól 1870-ig a kiadás 28.852,000 frttal növekedett. Ama kivonatok 1868-ra pénztári fölösleget mutattak ki, mely 1870-ben már egészen eltűnt és igy eltűntek azon aranjuezi napok (Derültség), melyekben Lónyay gróf szűkmarkú előirányzata folytán a valóságos bevételek az előirányzatot évenkint meghaladták; mert 1870-ben már Kerkapoly miniszter a valóságost megközelítő előirányzatot adott; és azért azt hiszi szónok, hogy e kivonat indokolja a különvélemény ama nézetét, hogy t. i. a költségvetés megállapításában a takarékosság elveit szem előtt kell tartani. A többiben elfogadja a pénzügyi bizottság javaslatait, mert az államélet fejlődését megakasztani nem szabad. Csak az a kérdés, mi akasztja meg az államélet fejlődését ? (Perczel Béla elfoglalja az elnöki széket.) Ez egyéni nézetektől függ. Itt szabályelveket nem lehet fölállítani, hanem csakis conkrét esetekben ítélni, azért a maga véleményét a részletes viták alkalmával az egyes helyeknél meg fogja mondani ; mindazonáltal két pontra nézve már most látja jónak észrevételeit megtenni. Az első a vasúti kamatbiztosítás fejében fizetendő 9 millióért, a másik a kamatozó kincstári utalványokra vonatkozik. A vasúti kamatbiztosítás fejében fizetett költségeket nem tartja improductív kiadásoknak, de mivel azok máris nagyon fölszaporodtak, óvatosaknak kell lennünk más oly kiadások megszavazásánál, melyek nem annyira mellőzhetlenek; de a pénzügyi bizottság azon nézetével szemben, hogy a kamatbiztosítás fogyasztással nem jár, kimutatja, hogy az csakugyan jár fogyasztással. A kincstári kamatozó utalványokra nézve megjegyzi szónok, hogy azok csakugyan terhelik az államot és valódi államadósságot képeznek , mert a minisztérium nem teljesíti a törvényt és most is kiadja a befolyó illeték-és adóhátralékokat , melyekre nézve kibocsátotta a kincstári utalványokat, és nem fordítja a rendkívüli jövedelmeket a törvény értelmében a kincstári utalványok törlesztésére. E szerint a lebegő adósság legterhesebb neme keletkezett a kamatozó kincstári utalványokban. Szónok most még a különvélemény czéljáról kíván szólani. Nem célja ennek a minisztérium ellen recriminálni; a minisztérium szándéka jó, de a legjobb szándék mellett is lehet rosz pénzügyi politikát űzni. E különvéleményben nincsen kimerítve mindaz, amit pénzügyünk jelen állásáról, annak okairól és javítása módjairól mondani lehet. Pénzügyünk jelen helyzetét komolynak, felette komolynak tartja, de ez idő szerint még nem kétségbeejtőnek, és azért nem is annyira ajánlja azt a néhány törlést, melyeket indítványoztak, hanem hogy a bajra figyelmeztessen, mert most még ideje van az orvoslásnak. E törléseket védeni fogják ugyan a részletes vitánál, de fő céljuk mégis, hogy a költségvetési vita elején a pénzügyi állapot valódi állásáról kellő fölvilágosítás nyújtassék. A ház határozhat bármit, a czél, melyet e különvéleménynyel elérni óhajtott, előretett. A benyújtott költségvetést a tárgyalás alapjául elfogadja. (Hosszas, zajos éljenzés balfelől.) Kerkapoly Károly pénzügyminiszter: Azon szerencsés helyzetben vagyok, t. hát! (Halljuk!) hogy nemcsak a pénzügyi bizottsággal s a pénzügyi bizottság előadójával, hanem a pénzügyi bizottság kisebbségének különvéleményével s az előttem szólt. képviselő úrral is elvekre s irányra nézve tökéletesen egyetértésben találhassam magam. E szerencsés helyzet megkönnyíti nekem azon feladatot, mely e perczben előttem áll. Nem szükség ugyanis, hogy megtámadjam a mindkét oldalról felállított s egy iránt igazaknak vallott elveket; nem szükség, hogy szembeállítsam magam akár az egyik, akár a másik oldalról hangsúlyozott iránynyal, mert hisz e kettő egy és az enyém is. Minden a helyzet felfogása, minden a mindkét oldalról helyesnek ismert elv s irány alkalmazásának módja körül forog, s csakis azon felfogási különbözetét s az alkalmazásnak ez egymástól eltérő módját kell, hogy némileg szemügyre vegyem a végre, hogy eljárásunk , államháztartásunk vitele a helyzetnek valóban megfelelő legyen, hogy túl ne menjen azon, amit erőnk enged, de innen se maradjon a szükséges befektetésekben azon határon, amelyig józanon elmenni lehet, mert különben az idő, mint a pénzügyi bizottság többsége igen jellemzetesen mondja, gyakran viszszavonhatlan kárral menne el felettünk. Nem akarom tagadni, hogy nekünk még nem volt előirányzatunk, mely hiányt ne mutatott volna fel. Sőt megengedem azt is, hogy a fennforgott hiányok valóban nagyobbak voltak,mint azok a különvéleményben is visszaadvák és pedig nagyobbak voltak nemcsak azon okon, melyet a különvélemény aláírói hangsúlyozni méltóztattak, s amelyeknek jogosultságát bizonyos megszorítások mellett elismerem. Szónok azután felemlíti, hogy nagy tévedés az, midőn a különvélemény aláírói jövedelem és bevétel, kiadás s költség között nem tudnak különbséget tenni, mi megzavarja összes számításaikat s igy folytatja: Az év bevételei nem két, hanem valósággal háromfélék, csak úgy mint az év kiadásai. Ez fontos. Ha tisztán akarunk látni, akkor ezen kérdéseket sem ignorálnunk, sem kevésbé vennünk nem szabad. Azon kiadásokat, melyek állandóan szükségesek az államháztartásnak in statu quo továbbvitelére, az év költségeinek tartom és ezeknek fedeztetniük kell az év jövedelmeiből. Vannak aztán, mint a képv.ár helyesen megjegyezte, oly rendkívüli kiadások, melyek ez évben léteznek, de nem fognak létezni jövőre, s azért rendkívüliek, anélkül azonban, hogy gyümölcsöző befektetéseknek neveztethetnének. Előttem szóló képv. úr megjegyzi, hogy azok helyébe máskor mások fognak állani, melyek megint ezen évben nem léteznek, azért mondja, hogy ezeket kölcsönből, vagy akár ingó, akár ingatlan értékek árából akarni fedezni hiba lenne, épen mivel ilyen kiadás mindig lesz. Igen, de ilyen bevétel is mindig lesz, és ez az évnek nem rendes jövedelme. Az ily bevételek egyik forrása kiapad, a másik megnyílik, ez ephemer átmeneti bevétel. Határozottan állítom, hogy ha nem is a zárszámadásokban forma szerint, de magunkban úgyszólván a ház használatára háromféle megkülönböztetést kell tenni, lévén rendes bevétel, rendkívüli bevétel, kölcsön vagy eladás, s viszont rendes és rendkívüli kiadás, meggyümölcsöző befektetés. A rendes bevételek, kell hogy fedezzék a rendes kiadást, a rendkívüliek a rendkívülit, a kölcsönzés vagy eladás csak a befektetést s még legfölebb a teher törlesztést. Hogy vannak rendkívüli bevételek, melyek sem kölcsön, sem eladás formájában nem támadják meg az állam vagyonát, azt a képviselő úr maga megmutatta. Ilyen minden adó s minden bérhátralék. Ez nem az év rendes jövedelme, hanem az év rendkívüli bevétele, s egészen helyes a rendkívüli kiadásokat belőle fedezni. Mi lett volna rendeltetése azon bérnek vagy azon adónak azon időben, amelyben be kellett volna nekik folyni ? nemde, az állam kiadásait kellett volna fedezniük ? kiadásokat, melyek talán épen azért maradtak azon időről el, mert a bevételek nem jöttek be, átmaradtak mostanra, amidőn bejönnek azok mint hátralékok. Tagadom, hogy az az államgazdászat szomorú részéhez tartoznék, ha befolynak az adó- és bérhátralékok, habár elkölteznek is azok, de rendkívüli kiadásokra, ha azok nem is gyümölcsöző befektetések, de szükségesek. Én nem kívánom, hogy az ország financziái akként javuljanak, hogy azon aktív követelés, amely adó és hátralékok formájában jelentkezik, évről évre növekedjék ; én igenis kivánom, hogy financziáink romoljanak akként, hogy ezen activ követeléseink évről évre alább szálljanak; kivánom, hogy mindig kevesebb legyen azon adóhátralék, mindig kevesebb legyen azon bérhátralék, amelyre elköltés végett számíthatunk. Én nem is kívánom ezt tőkésíteni, sem a rendes kiadásokra fordítni, mert ezeket bajos lenne ily ingatag alapra fektetni. Vannak oly rendkívüli kiadások, melyeknek szükségét senki kétségbe nem veszi, és melyek még sem rendesek, sem nem gyümölcsöző befektetések. Ezeknek fedezésére valók az ily bevételek. Néhány ily tételt akarok épen a különvéleményből kiemelni, amelyekről nem fogják mondani, hogy nem szükségesek, amelyeknél difficultálják, hogy a rendkívüliekben fordulnak elő, mivelhogy nem gyümölcsöző befektetések, s amelyek még sem tartoznak a rendesek közé. A közösügyi költségeknél szerepel 4.309.000 frt, ez nem gyümölcsöző befektetés, mert például ágyút vesznek rajta, ez pedig nem hoz a kincstárnak semmit, de szükséges. Ezek ára az év rendes bevételeiből nem kerül, hanem kerül az elmaradt adókból, melyek ma már bejönnek azért, mivel ma már az ország jobban bírja magát. Én azt gondolom, hogy egészen helyén van, ha az ilyen rendkívüli bevételekből, melyek tulajdonkép csak az előévek ránk maradt bevételei, az előéveknek elmaradt és ránk maradt kiadásait kifizetjük. Ha ugyanis azon évben, melyre kivetettük, be is vettük volna a kivetett egész adót, megvetettük volna azt az ágyút is, de mert az adót nem tudtuk bevenni, nem vehettük meg az ágyút sem; s ha most megkapjuk azt a pénzt, megveszszük az ágyút is. Ez az ily szükségleteknek lehető legtermészetesebb fedezési forrása. Mondok többet is: A megyéknek 3000.000 frt segély adatik utak csinálására. Mondhatja-e valaki, hogy ez nem szükséges. Hisz ,épen azért szavazzuk meg, mert szükséges. És miért rendes kiadás ez ? nem, mert azt gondoljuk, hogy ha egyszer a megyék a maguk fában megállhatnak, önmaguk fognak magukon ily dolgokban segíthetni, s akkor elesik e tétel. Ez összeget tehát, mint ideiglenest ide helyeztük. Miből fedözzük ? Arra is jogosítva volnánk ugyan, hogy rendes bevételeinkből fedezzük, de még jogosultabb, hogy azon esetben, ha olyan bevételeink vannak, melyek átmenő természetűek, e szerint nem tartanak örökké, úgy mint ezen kiadás sem tart, remélem, örökké, ezekből fedezzük. Ilyenek az erdélyi telekkönyvi kirendeltségek szükségletei. E kiadások mind jogosultak, indokoltak, de nem lehet rendesnek felvenni, mert nem lesz az rendes és állandó, miután szüksége két év alatt nem lesz. A honvédségi felszerelésre, tehát nem annak föntartására 2.276,503 frt van előirányozva. Megmondhatom, hogy meddig tart a szükséglet. A szükséglet tart 12 évig 1868—1880-ig, akkor eléri a honvédség a magaslatot, melyen évrőlévre megmarad, legfölebb a népesség növekedésének arányában növekedvén tovább. Ha egyszer el lesz érve a létszám maximuma, akkor ezen szükséglet elesik; nem jogos-e, ha eddig oly bevételi forrásokból fedeztetik, melyek átmenő természetűek? Én azt tartom, egészen renden van az, ha az ily kiadás a múltból eredő bevételi forrásból fedeztetik, s ha abból fedezzük, nem mondhatjuk, hogy szegényebbek leszünk. A t. képviselő úr kiszámította, hogy az adó- és bérhátralékból mennyit költöttünk el. Igen, de a képv.ár nem mondotta, hogy hány millió forint áru honvédruhát s fegyvert vásároltunk rajta. Meg van az azért most is; előbb aktív követelés volt, mint adóhátralék, most nem ugyan gyümölcsöző, de mégis befektetés, mint honvédfelszerelés. Az államvagyon egy csöppet sem romlott vele. Mert ha jobb szerettük volna az adó- és bérhátralékot, mint künnlevő activkövetelést, akkor künnhagytuk volna azt. Én jobban szeretem a honvédfelszerelést. Ilyen tehát azon összeállítás, mely 20,696,000 frtot mutat fel, mint tulajdonképen a rendes költségvetésbe tartozót. Ha én azt az épen felmutatott mértékkel megmérem, 2—3 milliónál nem marad több, amit a rendesbe, nem mondom át kellene, de tán át lehetne tenni. Én természetesen nem ismerem el ilyennek azon milliót, mi vasúti subventióra kell, de erre most nem szólok azért, mert megérdemli a tárgy, hogy tüzetesebben szóljunk hozzá, és valahára megállapodásra jussunk iránta, miután évről évre igen tetemes tételét fogja képezni budgetünknek, s így igen fontos, hogy minő kiadásnak tekintsük azt. Ha egyébiránt a t. képviselő úr hangsúlyozza, hogy nem egy tétel a rendes kiadások közé való, meg fogja engedni, hogy ha azok mind a mellett, hogy azok átmeneti természetűek, nem állandók, mégis a rendesek közé sorozandók, úgy azon bevételeket is, melyek szintén nem rendesek, hanem esetlegesek, mint az adó- és bérátrulékok, hasonlóan rendes bevételek közé kellene soroznunk. A t. képviselő úrnak igaza van abban, hogy ily kiadások mindig lesznek, ha nem is épen ezek, de ellenben nekem is igazam van, ha azt állítom, hogy ily bevételek is évről évre lesznek. Nekem semmi kifogásom sincs az ellen, ha mindeniket a rendesek közé állítjuk. De az elvet meg kell állapítani, s mindkét irányban egyformán. Kétségtelen az, hogy amely elv alapján helyeztetnek a kiadások a rendes vagy rendkívüliek rovatába, ugyanazon elv alapján kell a bevételeket is a rendes és rendkívüli rovatok közé sorozni, és akkor előre mondhatni, hogy nem romlik rendes bevételeink és kiadásaink mérlege. Nagyfontosságú dolog az, hogy az ország a maga pénzügyi helyzetét tisztán lássa. Elismerem és azt hiszem, hogy a képviselő úr is el fogja ismerni, hogy sohasem törekedtem az ellenkezőre, hogy kimutatásaim s előadásaim mindig oda voltak irányozva, még ha az némi kockáztatással járt is, kockáztatásával annak, hogy ha a bevételeket és jövedelmeket nem teszem alacsonyabb niveaura, mint amelyen azok valóban állanak, talán kockáztatom, hogy,a kiadások is magasabban állapíttatnak meg. Én azért az igazsághoz közel jutni mindig iparkodtam, úgy vélekedvén, hogy hiszen férfiakkal van dolgom, akiknek meg lehet mondani az igazat. Hanem ha az a czélunk, hogy a valósághoz híven tüntessük föl az ország pénzügyi helyzetét, úgy ne csak az egyik irányra legyünk szemmel, de a másikra is. E tekintetben mindjárt a minket terhelő adósság mennyiségének összeállítása ellen is, van némi kifogásom, melynek alaposságát — úgy tetszik — a képviselő úr maga is érezte, legalább ez látszott előadásán. Jelesen én nem tartom, hogy helyesen és megvélhetőleg lenne oda számítva a szőlődézsma váltságtartozás. Az nem az ország tartozása, hanem tartozása a dézsmájokat megváltottaknak; az ország lehet expromissor s ezt nem lehet kétségbe vonni, de ekkor a t. képviselő úr megint nem járt el consequentel, mert a tiszai bankkölcsönt is fel kellett volna vennie, mivel ott is, itt is az állam kötelezte magát, akár jön be a pénz, akár nem, fizetni, neki csak regressusa lévén a tulajdonképeni adósokra. Ez oly kevéssé adóssága az országnak, mint amilyen kevéssé adósságom nekem, mint magánembernek az, ha másért kezességet vállalok. Az igaz, hogy számolnom kell azon eshetőségre, hogy helyette fizetek, de azért mégsem az én adósságom az, hanem azé, akiért kezeskedtem. Továbbá a képvoár maga is megengedi előadásában, hogy az a 27.005,000 frt, melyet a kamatozó kincstári jegyek czímén felvett, ma még nem létezik, mert — úgy mondá — az év végéig vagy 7 millió lesz az, ami úgyis van. Ma van körülbelül 6,700,000 ft, s így az év végén lesz talán 7 millió. Ha e két tételt levonjuk, 38 millióval fog kevesbedni az összeg. Igaz, nem nagy e tétel, de mégis 38 millió, és ha enynyivel többet számítunk, az igazságot nem közelítettük meg. Természetes, hogy ami ezeknek kamatozására vonatkozólag mondatott, kell, hogy mindaz megflelő változást is szenvedjen. És itt még egy fontos ellenvetésem van. A t. képv. ur előadásában igen helyesen — amint kell is — különösen azon adósságokat hangsúlyozta, amelyeket mi magunk és pedig a magunk jószántával csináltunk, mert pl. a földtehermentesítési tartozás egy része is azóta született, amióta a magyar kormány fönnáll, de mi azt nem azért csináltuk, mert akartuk, hanem azért, mert kénytelenek voltunk. Meglehet, anélkül is akartuk volna, de oka a múltban van. A képviselő úr tehát azokra helyez súlyt, melyeket mi magunk csináltunk, pl. a vasúti kölcsönre. A t. képviselő úr elmondotta, hogy mily terhet képez, mennyi a kamatja, hanem nem hangsúlyozta azt, hogy mink van és mink lesz érette. Ha dr. Sina egy esztendőben, mikor legtöbb birtokát szerezte, megcsinálta a mérleget, sokkal roszabbul állt az, mint a másik esztendőben, mikor csak gyűjtötte rá a pénzt, de hogy azért az az év mégsem volt neki roszabb, azt megmutatta a következés. A miniszter még több ellenokot hoz fel, s így folytatja . Én elfogadom az eddigi tapasztalásunk tekintélyének alapján, elismertetni is kérem, hogy az előirányzoti bevétel valódi is lesz, és ekkor az államjavak bevétele egy oly összegben haladja meg az 1868 kit, melyet ha húszszoroznánk, 50 milliónak felelne meg. Én tehát azt hiszem, hogy vagyoni gyarapodásunk van ott, 50 millió, és ha a t. képviselő úr elszámította, hogy mi tette tönkre az osztrák financziát 1867 előtt, mondván , hogy épen úgy járunk majd mi is, akkor bátor vagyok én is elmondani, hogy mit adtunk el mi, mi eladtuk, azaz megfordítva, megvettük a gödöllői, a kisbéri, a görgényi és a fogarasi uradalmat, ezeket mind megvettük. (Móricz Pál közbeszól : Elég rosz !) Bocsánatot kérek, várjon rosz-e vagy jó, annak bírája sem a képviselő úr, sem én nem lehetek, hanem egyedül a törvényhozás. A törvényhozás rendelte el a gödöllői uradalom megvételét, annak jóváhagyásával történt a többi is. (Élénk helyeslés a jobb oldalon. Felkiáltások balról : Ez nem áll! Jobbról ! De úgy van! Ha a t. képviselő úr bírája akar lenni a törvényhozásnak, énnekem nem lehet ellene kifogásom, de azt hiszem, e szerep meg nem illeti a t. képviselő urat. Ha egyébiránt rész azon fogarasi uradalom megvétele, akkor meg akarom mondani a t. képviselő úrnak, mert bizonyos vagyok benne, hogy nem tudja, mert különben nem kockáztatott volna ily ítéletet itt az ország színe előtt; meg akarom mondani, hogy e visszaváltott birtokért — mert inscriptió volt — fizettünk 300 s néhány ezer forintot s kapunk vissza annyi birtokot,amiért csak a bérár 40,000 frt, azonkívül van ígérve s kaptunk vissza vagy 32,000 hold erdőt s több mint egy millió forint úrbéri papírokat, a melyek kamatját, mig a birtok vissza nem váltatott, azon 300,8 néhány ezer forint kamatja fejében húztak. (Élénk helyeslés.) A pénzügyminiszter ezután áttér a különvéleményhez mellékelt táblás kimutatásokkal szemben a zárszámadási eredmények ismertetésére és pedig eltérőleg úgy a különvéleménytől, mint a p. v. bizottságtól, csupán azon bevételekre és kiadásokra szorítkozva, amelyek nem eredtek sem kölcsönből, sem a kamatbiztosítási alapba helyzett ingó államvagyon eladásából, s fordíttattak oly vasúti, csatornázási stb. építkezésekre, amelyek az egész törvényhozás egyetértésével csakis kölcsönből s a meglevő készletből szándékoltattak építtetni. A miniszter e kimutatások eredményeként azt állítja föl, hogy nettó bevételeink az eddigi tapasztalások szerint évről évre vagy 67 millióra növekednek, miből azon következtetést vonta, hogy ha — mi nagyon kívánatos — kiadásaink növelésénél ezen határon alul maradunk, úgy pénzügyi helyzetünk nem romlik, de javul. Hogy e javulás az ellenkező látszat dictára némileg máris beállott, ezt a p. v. bizottság egészen helyes számítása és azon körülmény mutatja, hogy belkormányzati szükségeink fedezésére ma már összes tiszta bevételeinknek 35%-át fordíthatjuk, míg kezdetben annak csak 27 %-át fordíthattuk, oly előrefejlődés, mely alig valami különbözettel megfelel annak, amit Ausztriában tapasztalunk. Mindezekből végkövetkeztetésül azt vonja ki, hogy mert még mindig van az előirányzatban deficitünk, nagy okunk van a takarékosságra, a a mi gazdálkodás, de semmi okunk nincs a fukarkodásra, ami a gazdálkodásnak épen ellenkezője. Elnök: Az idő előre haladván, holnap folytatjuk a költségvetés tárgyalását. Ülés vége 3 órakor. Belföld, Pest megye bizottmányi közgyűlése. (Első nap.) (Folytatás esti lapunkhoz.) A magánértekezleten az igazoló és bíráló bizottmányba választandó tagok és a választókerületekbe választandó elnökök és helyettes elnökök iránti tanácskozások tulajdonképen csak a tegnapi megyei értekezlet megállapodásainak alapján történtek. Gr. Zichy V. főispán ismét megnyitván az ülést, kijelenti, hogy az igazoló bizottságba a törvény értelmében joga lévén az elnököt és három tagot kinevezni, elnökké Beöthy Lajos alispánt, továbbá Földváry Károlyt, Blaskovich Miklóst és Nagy Ignáczot nevezi ki, többi tagokul pedig indítványozza gr. Keglevich Bélát, Madas Károlyt, Beniczky Ödönt, Fáy Bélát és Földváry Albertet. A bíráló bizottságba indítványozza a következő urakat megválasztani: Halász Boldizsár, Jankovich Miklós, Kiss Miklós, Ivánka Imre és Harkányi Frigyes. A közgyűlés mindkét névjegyzéket helyeslőleg elfogadja. A megyei bizottsági tagok választására felügyelő elnökök és helyettes elnökök nevei Gulner főjegyző és Harkányi biz. tag propositiója szerint hasonlóképen elfogadtatnak. Hogy a választásoknál a korteskedés,amenynyire lehet, meggátoltassék, határozatképen kimondatik, hogy a választások az egész megyében egy napon és pedig f. évi decz. 20-án eszközöltessenek. A választásokra vonatkozólag Guner főjegyző később még azon indítványt téve, hogy a választások egyszerűsbítése és a felszólamlások lehető megelőzése czéljából a választási jegyzőkönyvekre blanquettek küldessenek szét. Az indítvány elfogadtatik. Két kisebb jelentőségű tárgy elintézése után felolvassa Dalmady jegyző a belügyminiszter leiratát a szervezési munkálatnak az árva- és gyámhatósági ügyekre vonatkozó részét illetőleg. A miniszter egyéb megjegyzések mellett különösen azt emeli ki, hogy az alapítványok nem az árvaszék, hanem közvetlenül a bizottság felügyelete alá volnának helyezendők. Az eddigi gyakorlat hosszabb feszegetése után a közgyűlés a miniszter nézetének megfelelőleg a Marczibányi és Majthényi féle alapítványokat az árvaszék felügyelete alól kivonni határozza, a miniszter egyéb észrevételeit azonban mellőzvén, az eredeti munkálatot fentartja. Az igazságügyminiszter leirata, melyben Illés Károly megyei tiszti alügyésznek a szolnoki kir. törvényszék mellé ügyészszé lett kinevezte és őt tudatja, tudomásul vétetik. Felolvastatik a küldöttségi jelentés a czeglédi megyei épület tárgyában. Az ügy már az októberi közgyűlésen is előfordult. Czegléd városa ugyanis az ottani megyei épületre fordított építési és javítási költségeinek megtérítését vagy az épületnek a megállapítandó becsárban maga részére átengedését sürgette a megyénél. Az akkori közgyűlés egy küldöttséget bízott meg az ügy lefolytatásával. Czegléd város közgyűlése az ügy olyképeni megoldását ajánlá, hogy a város a megyei épület kérdés alá eső főrészéért 6000 frtot fizet készpénzben, miután pedig az már a czeglédi járásbíróság helyiségéül van kijelölve, hajlandó helyében jelenlegi csendbiztosi lakot saját költségén nevezett czélra kiépíttetni. A küldöttség az ajánlat elfogadását ajánlja, azon feltétel mellett, hogy az igazságügyi minisztérium a csendbiztosi lakot a járásbíróság helyiségéül elfogadja. A közgyűlés a küldöttség javaslatát elfogadja. Gáli Ferencz kecskeméti kir. törvényszéki elnök levele és a megyei küldöttségi jelentés a kir. bíróságok használatára bocsátandó czeglédi megyei főépület és börtön iránt tudomásul vétetik. Guner főjegyző olvassa a küldöttségi jelentést a szerb tövis kiirtása tárgyában. A küldöttség egy 8 szakaszból álló szabályrendeletet terjesztett elő, mely a tövis mikor és kik által eszközlendő kiirtása, az erre vonatkozó felügyelet gyakorlata és a hanyag községi elöljárók vagy magánosok megbírságolása, végre a bírságpénzek hovafordítása iránt intézkedik. Miután Beöthy L. alispán még a szabályrendeletet annak megbirálása végett, vájjon törvénybe nem ütközik-e, az ügyészi hivatalnak kiadatni indítványozta, s a közgyűlés ezt elfogadta volna, az ülés 1 órakor bezáratott. Folytatás holnap d. e. 10 órakor. Különfélék. Pest, nov. 30. (Kinevezések.) Őfelsége repenyei Barac Jenőt, a horvát-szlavón országos kormány igazságügyi osztályának osztálytanácsosát, a zágrábi hétszemélyes tábla létszámon kívüli ülnökévé nevezte ki . A pénzügyminiszter Tusa Gyula fogalmazó-gyakornokot a pozsonyi pénzügyigazgatósághoz II. oszt. pénzügyi fogalmazóvá, Papp Sámuel adóhivatali ellenőrt, adószedővé, Zsolnay Sámuel, Schneider Gergely és Selmeczy Géza adóhivatali tiszteket ellenőrökké nevezte k. (Lónyay Menyhért gr. miniszterelnök), mint a „P. L “-ban olvassuk, kijelenté, hogy a nagy vasúti üzletre nézve aláveti magát a minisztertanács többsége határozatának. (Lónyay miniszterelnök) tegnapi második bankettjén Lónyay mint házigazda a királyi párt,Majláth György Lónyayt, Pankovics munkácsi püspök a jelenlevő Andrásy Gyulát, Ujfalussy szatmári főispán a honvédséget, Ghyczy Kálmán szintén a honvédséget köszönte fel, és azért is ivott, ki (ő felsége a király után) annak létesítésére legtöbbet tett: Andrásy grófért. — Dőry János (balközépi képviselő) Lónyayért és Andrásyért együttvéve emelte poharát.