Pesti Napló, 1872. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1872-01-05 / 4. szám
nak a törvénykezéstől különválasztása és a népképviselet mellett, az országos és megyei termekben egy fél századnál tovább oly szívós kitartással folytatott. A megye legkardinálisabb jogáról, a követválasztási és követutasitási jogáról nem a mostani törvényhozás, hanem az 1848. évi rendi országgyűlés mondott le, az önkormányzatnak jelen alakját lényegileg szinte nem a mostani, de az akkori országgyűlés kezdeményezte; az 1870. 42-ik t. ez. tehát csak az amattól átvett alapokat építette ki, csak azon űrt tötté ki, melyet az 1848-ki törvény a megyei autonómiának a felelős parlamentáris kormányzattal való kiegyenlítése tekintetéből az eseménydús idők beállta miatt betöltetlenül hagyott. A vérkeresztségen átment 1848-ks törvényeknek szellemmét mért kárhoztatják tehát most elért eredményeiben, mért támadják meg azon megoldást, mely a nemzet előre haladó geniusának félszázados törekvéseiből fejlődött, azt én megérteni valóban nem bírom. Mert hiszen az alkotmánynak, a szabadságnak annyira kegyelt véd bástyái még mindig fennállanak, azon különbséggel, hogy az ellenség, melynek támadásai ellen védőfül szolgáltak, most már nem létezik többé, mivel helyére a népképviseletből kifolyó felelős nemzeti kormány lépett; azon különbséggel, hogy míg hajdanra csak a kiváltságos osztály tartotta azokat megszállva, most már a nép is bevonult sánczai közé; azon különbséggel, hogy az igazságkiszolgáltatás a pártszenvedélyektől függő sokszor óvatlan egyének kezeiből kivezetvén, szakképzett, felelős és elmozduhatlan bírákra ruháztatott; azon különbséggel végre, hogy a parlagi politika magas röptének, mely ékesszólását többnyire czéltalanul koptatta el, némileg szárnyat szegezvén, a tehetség a törvényhatóság beléletének, saját háztartásának rendezésére utaltatott. De azért fennmaradt a választásba szabályrendeletek alkotásának joga, az önkormányzat költségeit a törvényhatóság önmaga állapítja meg, a fedezésről gondoskodik, az árva ügyeket intézi, szóval fenhagyatott mindaz, mi saját belügyeire és azoknak önálló igazgatására vonatkozik. Sőt országos ügyekkel is foglalkozhatik, azokat megvitathatja,megállapodásait kifejezheti, egymással és a kormánynyal közölheti, végre ha ez utóbbinak rendeleteit czélszerűtleneknek vagy törvénybe ütközőknek tartja, joga van azok ellen még a végrehajtás előtt felírni, vagy esetleg az országgyűlésnél orvoslást keresni. Ahol az önkormányzatnak ily tág tere nyúlik, ily fontos hatásköre van, ott 1. bizottság nem lehet jogü megsemmisítésről panaszkodni; ott nincs ok abban fáradunk, hogy mikép lehessen a nemzeti kormányt az absolutizmus, a hazaárulás vádjával sújtani; miként lehessen folytonos gyanúsítás által kezeit lebilincselni; hanem a hazafiyi aggodalomnak inkább oda kellene irányulni, hogy a számukra fennhagyott széles tevékenységi kört miként lehetne czélszerűen és lelkiismeretesen betölteni. Mivel fontos és nagy horderejű feladatok vannak az új megye bölcsőjébe lefektetve, és a tisztelt bizottság van hivatva azoknak megoldására. Álljuk tehát körül e bölcsőt azon kegyelettel, melyet az autonómia iránt a történelem lángbetűkkel oltott kebleinkbe; ringassuk azt a hazaszeretet sugalmaival; viraszszunk felette a tapasztalás égő szövétnekével; gondozzuk azt a kitartó szorgalom munkabíró karjaival. De legyenek önök meggyőződve, uraim, hogy nem leend okunk a múltak emlékein keseregni, mivel fáradalmaink áldást hozó ösvényt fognak törni az anyagi és szellemi jóllét forrásához. Igaz, hogy a küzdtér, melyre lépünk, nem kecsegtet azon varázsfény nyel, melyben a politikai vitatkozások déli bábjai szoktak tündökölni ; de fontoljuk meg jól, hogy mi a századunk legreálisabb évtizedeit éljük; és hogy korunkban a szabadság is csak annyiban bír valódi értékkel, amennyiben az anyagi jóllétre támaszkodik, anyagi jólét nélkül a szabadság csak üres káprázat, melyet elérni igen, de megtartani alig lehet. A világon nincs egy nemzet sem, mely a politikával kiválólag annyit foglalkozott volna, mint a magyar De nagy tévedés lenne ez után-útfélen is minden alkalommal való politizálást * egészben a nemzet természetes hajlamának tulajdonítani. Ez leginkább azon szomorú kényszerűségnek volt következménye, hogy nemzeti létét, alkotmányát, szabadságát minden téren, minden kérdésnél megtámadtatva, veszélyeztetve lenni látta. Azonban az 1867-ki kiegyezkedés által helyzetünk alapjában megváltozott, mivel az ország integritása, önállósága biztosíttatott. Valamint tehát ezt meglezőleg legerősebb fegyvereinket a közjogi érvekből kovácsoltuk, úgy most alkotmányunk visszanyerése után oda vagyunk utalva, hogy a rendelkezésünkre álló erőket a reformok, az anyagi, szellemi és erkölcsi haladás fejlesztésére, a jólét forrásainak megnyitására fordítsuk. “ De saját tapasztalásainkból, és az emberi művelődés általános történelméből tudjuk, hogy a jólét meghonosításának egyik legfőbb emeltyűje a jó és gyors közigazgatás. Ez a magán, a társadalmi és az állami élet első biztosítéka. Ez azon láncz, melyhez az ipar, a kereskedelem, a nevelésügy, a személy- és vagyonbiztonság, az adó és honvédelem, szóval a polgári lét minden tekintetei szorosan hozzáfűződnek. Békében és háborúban, az absolut uralom vagy a legszabadabb alkotmány védelme alatt e nélkü rendezett államháztartást, biztos előmenetelt még csak képzelni sem lehet. Legyen tehát fő törekvésünk a jó és gyors közigazgatásra irányozva, hogy mint annak alkotmány szerinti bizományosai és közvetítői, nemcsak a közönség jogos kívánalmainak, hanem a kormányzat elutasíthatlan igényeinek is megfelelhessünk, hogy az utakat egyengessük, melyek az állami czélok valósulásához, és az általános jóllét felvirágzásához elvezetnek. A munka, szorgalom és becsületesség legyen jelszavunk, a kötelesség teljesítésének öntudata vezéreljen bennünket cselekvéseinkben, és a közügy legyen azon delejtü, mely érzéseinket, hajlamunkat uralja, az legyen a czél, melynek egész odaadással szolgálni készségünk soha ne lankadjon. És azért, midőn választási jogukat gyakorolni fogják, vetkőzzenek ki személyes hajlamaikból, ne engedjék magukat sem a rokon-, sem az ellenszenv indulatától vezettetni, hanem csoportosuljanak a jellem, az érdem, a képesség és a tevékenység zászlója alá, és bizalmukkal ruházzák fel azokat, kik a tisztviselői állást nemcsak elfogadni, de pontosan s lelkiismeretesen betölteni is képesek, mivel csak ezektől várhatjuk a a törvények szigorú végrehajtását, a közügy előmozdítását, érdekeink megoltalmazását. a csatában hősiesen elhaltaknak, a másodikat Csokonay V. Mihálynak. 11. Czukorgyár, 1861-ben keletkezett, de 1871-ben egy társulat vette meg (100,000 forintot brünniek, 118,000 forintot debreczeniek és 220,000 forintot a Robert család, az előbbi birtokos szolgáltattak a vásárhoz.) 12. Ügyvéd-egylet, alakult 1868-ban. 13. Lövész-egylet, alakult 1867-ben. 14. Torna-egylet, alakult 1869-ben. 15. Debreczeni gazdasági egylet, alakult 1866-ban és összesen 323 tagot számlál. 16. Debreczeni kereskedő testület 18 taggal. 17. Debreczen - biharmegyei gyógyszerész-testület. Ezen, hazánkban legnagyobb — 31 gyógyszertár-tulajdonosból áll — gyógyszerész egylet czélja a szakbeli tudományok emelése és a jótékonyság. 18. Debreczen városi könyvnyomda, alapittatott 1561-ben. 19. Részvény-kőnyomda, 1848. keletkezett és 200-nál több művet adott ki. A többször említett ref. főtanodán, a kegyesrendi atyáknak algymnasiumán kívül van Debreczennek még egy gazdasági fensőbb tanintézete egybekapcsolva földművelő-iskolával és egy reál-kereskedelmi tanodája, mely ez évben keletkezett. A hires alföldi város, mely az előbbi korszakban az Alföld és Királyhágón túli részek gyupontja volt, helyesen fogta föl a modern társadalom kívánalmait. Mit a kereskedelmi és forgalmi eszközök tökélyesbülése által veszített, azt az újabb eszmék gyors meghonosítása által nyeri vissza, sőt ép ez által halad anyagilag és szellemileg előre. Mindez híven, részletesen és alaposan olvasható Szűcs munkájában, és hogy Debreczen városának nagylelkűsége a hangyaszorgalmú szerzőnek alkalmat és segédeszközöket szolgáltatott, szintén Debreczen nemes gondolkozásmódjáról tanúskodik. Debreczen városának polgárai Szűcs művében tanulságos olvasmányt, Magyarország monographiai irodalma pedig nem egy becses adalékot nyert, melynek összeállitásánál követett rendszerről az első két kötetről közlött czikkeinkben mondtuk el nézeteinket. Lugos, decz. 31. (Hegyes közgyűlés.) Tegnapi napon tarta Krassó megye tisztújító közgyűlését, mely a hazafias magyar párt váratlan győzedelmével végződött. Mielőtt azonban a tisztújítás részleteire átmennék, tájékozásul meg kell jegyeznem, miszerint Krassó megyében soha elvi párt nem volt, itt csak nemzetiségi, illetőleg magyarfaló és magyar párt volt ismeretes, és Lugos városa volt eddig a délszláv izgatók főhadiszállása. A tisztújítás, a zsúfolásig bizottsági tagokkal megtelt megye termében Ivácskovits Gy. főispán hazafias beszéde után megkezdetett. Megválasztottak: alispán Makay Sándor, főjegyző Pausz János, főpénztárnok Asboth Adolf, árvaszéki elnök Küchler Sebők, főügyész Paska Fülöp ; szolgabirákul megválasztattak: Antunesku István, Szende László, Szívós Lajos, Leitner Emil, Lázár István, Biró Béla, Fábry János, Pasku Gyula, Vuja György és Petrik Gyula. Az egész tisztikar kivétel nélkül deákpárti. Mocsonyiak, számra öten, hiába erőlködtek hangzatos szónoklataikkal a nemzetiségeket a régi gyűlölet terére vinni; ez nekik nem sikerült, látván továbbá bukásukat, délfelé a gyűléstermet elhagyták. Ezen vereségnek Jankulesku volt főpénztárnok, Vlad és Petrovics volt szolgabírák is áldozatul estek, mert a választásnál — daczára Mocsonyiék erőlködésének — még szóba sem jöttek. Őszintén gratulálhatunk a megyének e diadalhoz, mely az alkotmányosság és a magyar nemzet diadala, mivel e naptól fogva Krassó megyében a nemzetiségi üzelmeket becsületes elvi pártok váltják fel. B. J. KÜLÖNFÉLÉK. Pest, január 4. (A honvéd főparancsnokságnál) Budán tegnapelőtt egy Henneberg Károly és Tolnay Gábor alezredesekből, gróf Pongrácz Károly és Paksy őrnagyokból, továbbá Dőry és Bulyovszky kapitányokból álló katonai bizottság ült össze, melynek feladata leend a most már szintén pánczélmoniteurökkel ellátandó mitrailleuseökkel való bánásmód iránt egy utasítást kidolgozni. E bizottság mellé, mely hoszszabb ideig fog ülésezni, még Mészey alezredes úr adatott a honvédelmi minisztérium részéről. (Az akadémia) Teleki-, Karácsonyi-, és Sztrokay-jutalmaira érkezett pályaművek sorát az akadémiai ülésről szóló jelentésünkben közölvén már, a hivatalos titkári jelentést e művekről nem reproducáljuk. Fölemlítjük azonban ebből, hogy „A sas“ és „Joannes Selenus“ nevű szomorújátékok, valamint „A nápolyi követ“ czímű vígjáték csak január 2-án érkezvén be, és semmi jel sem bizonyítván, hogy e művek már deczemberben adattak postára, ismeretlen szerzőik felhivatnak, hogy műveiknek deczemberben történt postára adását bizonyítsák, különben azok pályázatra nem bocsáttatnak. (Politikai fogadás.) Az Auersperg-miniszterium születése napjaiban — írják a „P. Ll.“-nak Bécsből — Andrásy gróf egy osztrák államférfiuval a politikai napi kérdésekről értekezel. A reichsrath összehívásáról beszéltek s a vita folyamában az osztrák fél keményen azt állította, hogy a képviselőház nem lesz határozatképes. Andrásy gróf megunván végre a sok beszédet és ellenvetést, felkiáltott: „Mibe áll a fogadás, hogy önnek nincs igaza ?“ — „Amit ön akar“ — volt a felelet. — sem nem akarom nagyon megrabolni, de egy láda jó szivartól mégis jó lélekkel megfoszthatom.“ — „Áll a fogadást“ — Azóta hetek múltak el. Újév napján beállít a cislajtán államférfiu vidám arczczal Andrásyhoz és szerencsekivonatai mellett egy láda valódi havannát nyújtott át a külügyérnek, ki azokat jó kedvvel elszidatja. (A kedélyes magyar dalnoknak,Vitkovics Mihálynak sírjára hívja fel a „Hazánk és Külföld“ a magyar tud. akadémiát. Vitkovics tetemei a ferenczvárosi görög kath. temetőben nyugszanak és sírját még egy év előtt ötnyi magas vörös márvány kereszt jelölte. Ez azonban onnan eltűnt. Ha volna valaki, ki a helyet ki tudná mutatni, az akadémiának volna kötelessége azt újból emlékkővel ellátni. (Böhm Lénárt) szorgalmas történészünket, mint lapunknak írják, Fehértemplom választó közönsége tegnap végbement tisztújításán, polgármesterré választotta meg. Ő tehát első alkotmányos polgárnagyja e csak imént polgárosított és szab. kir. városi rangra emelt magyar határőrvidéki városkának. Földiéi benne az igazi érdemet s a gyakorlati férfiút és jó hazafit tisztelték meg. (A világkiállítási magyar országos bizottmány végrehajtó bizottságának pénteken, 1872. é. jan. hó - én, délutáni 4 órakor, a m. k. kereskedelmi minisztérium helyiségeiben tartandó gyűlésére a tek. bizottsági tagok ezennel tisztelettel meghivatnak. Korizmics László, bizottsági elnök megbízásából. (A nagy helyőrségi kórház), melyet a Krisztinavárosban a vaspálya közelében építenek, és mely már 1. évi augusztus hóban fog átadatni a használatnak, nagyszerű épület lesz és 500 beteg számára minden kényelemmel be fog rendeztetni. A középületben az irodák, a parancsnok, az orvosok és hivatalnokok lakásai lesznek elhelyezve. A nagyszerű épület az eddigi előirányzat szerint 100 millió forintba fog kerülni. (Excomunicatio.) Froschhammer tanár, az ismert müncheni theologus, kit több munkája folytán, melyek közül a lelkiismereti szabadságról írott nagy tanulmánya a legismertebb, a német tudományos világ legkitűnőbb képviselői közé tartozik, mint maga jelenti, a müncheni érsek által az egyházból kiközösíttetett. Froschhammer azt mondja, hogy ez excommunicatió teljesen felesleges volt, mert ő tudja legjobban, mikor van valaki excommunicálva, sőt sokkal jobban,mint egy más alkalommal tényleg bebizonyította, mint maga az érsek és ordinariátusa. (Jóváhagyott alapszabályok.) A kereskedelmi minisztérium a pesti magyar kölcsönös biztosítóbank alapszabályait jóváhagyta. (Német-orosz beszélgetés.) A „Vecsernaja Gazeta“-ban olvassuk: Moszkvában a porosz vendégek egyéb nevezetességek közt a Czesarevics Miklós nevét viselő líceumot is meglátogatták. Ez alkalommal Frigyes Károly herczeg és az említett tanintézet egyik gondnoka, Katkov úr, a Moszk. Viedomosti szerkesztője között a következő beszélgetés fordult elő: Ön — szól a herczeg — egy befolyásos lapnak élén áll. Ött becsülik és félnek is öntől, de szeretik is. Én tudom, hogy ön a nemzeti szemponton áll, de nem tudom, mennyiben igaz, amit irányának sajátságairól beszélnek. Azt mondják, hogy ön a nemzetiséget az európai műveltségtől teljes elszigeteltségben akarja fejleszteni. Erre Katkov úr hosszasabban válaszol, hogy ezen hír alaptalan, hogy ő becsüli az európai és főképen a német kultúrát, s hogy politikai ellenfelei gyakran elferdítik nézeteit. Én általában látom, hogy önt egészen másképen fogják fel. Miben áll tulajdonképen azon nemzeti irány, amelyet ön követ ? Mi azt akarjuk, felel Katkov úr, hogy Oroszország saját ügyeiben és érdekeinek megítélésében független és önálló legyen. Mi orosz érdekek által vezettetünk, noha nem vagyunk oly megrögzött német faluk, a minőknek,bennünket a német lapirodalomban festenek. Értem önt, végzi a herczeg. Ezen értelemben s ön helyén én a legmegrögzöttebb orosz volnék. Mi nagy sikert vívtunk ki, hanem Oroszországban is történnek csodák. Önök pár év alatt véghez viszik azt, amit más nemzetek csak századok múlva értek el. A herczeg a többi között, miután előbb az orosz-német barátságot, hangsúlyozta, azon elégületlenségre is tett czélzást, melyet az orosz kereskedelmi vámjegyzék szigorúsága Germániában okoz, de megjegyezte, hogy ez ellen senkinek sincs joga panaszkodni. Ezen beszélgetést még részletesebben közlik a többi orosz lapok is, miből azt lehet következtetni, hogy hiteles. (Orosz léggömb.) A szt. pétervári hivatalos „Ruski Invalid“ közli, hogy Seveljev, híres orosz légutas, egy oly léggömböt készített el, melyen képes lesz magát több hónapig a levegőben fentartani. Az említett légutas szándékozik az északi sark felé utazásokat tenni, és pedig a 80-iki éjszaki szélességi foktól indul meg. Találmányának alkotását még pedig titokban tartja. (Színház, művészet.) A nemz. színháznál a szerződtetések és elbocsátások most folynak. Eddig Némethy Irma k. a., Neszveda k. a., Kühnerné asszonynak és Temesváry úrnak mondott volna fel az igazgatóság. Pauliné asszonyról a „Gyorspostádban a következő helyes megjegyzést olvassuk : Pauliné kívánságát sokalják. Szatócs okoskodás és elfogultság teheti ezt, de az, a ki meggondolja, hogy Pauliné intézetünknek évtized óta fővonzereje, a ki nem feledi, hogy Pauliné a műélven kívül a színháznak busásan megszerzi a tőkét, melynek kamatainál is kisebb mai fizetése, a ki tudja, hogy Pauliné jó és rosz időben egyaránt buzgó és szorgalmas tagja volt operánknak, végül és ez magában véve elég, aki a művésznőt illetőleg jutalmazni kész, az nem fogja túlzottnak tartani kívánságait. A fő ellentét nem is az összegben, mint az időben van. Orczy ahelyett, hogy örülne, ha 5 évre képes megnyerni Paulinát, 3 évet ajánl. Ha Benzával mostani fátyolozott beteges hangja daczára 5 évre tudott szerződni az igazgatóság évi 18 ezer frttal, nem látjuk be,miért aladékoskodik itt, hol ép hang, művészet és érdem párosul. (A vízvezetéki viz roszasága ellen sok a panasz. Most a vízvezetéki bizottmány néhány tagja megvizsgálta a dolgot s úgy találta, hogy délelőtt a víz tiszta, mert akkor a szülőkutakból szivattyúzzák, délutánonkint azonban zavaros, mert egyenesen a Dunából húzzák. Ezen pedig változtatni nem lehet, mert a fogyasztás roppant nagy, a vízvezeték ereje pedig annál csekélyebb s igy egyelőre csak az utczai zárósapok kitisztítását rendelték el. (A korcsolyázó egyletre a tanács 25 írt bírságot rótt, mivel csarnokának építését hatósági engedély nélkül hajtotta végre. (Hullófélben levő és elhullott sertések) eladásáért a kapitányság három sertéskereskedőt egyenkint 100 írtjával büntetett meg. Ezek felfolyamodtak a tanácshoz, s ez a büntetést 50—50 írtra szólitotta le. (A „budai dalárda“ évi rendes közgyűlését folyó hó 9-én (kedden) este 7 órakor saját helyiségében tartandja meg, melyre az egylet működő és pártoló tagjai tisztelettel meghivatnak. (Álarczos estélyek.) Privorszky kávés hatósági engedélyt nyert, hogy a farsang ideje alatt helyiségeiben álarczos estélyeket adhasson. A helyiségek e czélra fényesen ki fognak diszittetni, és az estélyeken a Mollináry ezred zenekara fogja a legújabb zeneszerzeményeket előadni. (Az első általános hivatalnokegylet) eddigi berendezése a rövid idő óta rohamosan szaporodó üzleti forgalom következtében mindinkább elégtelennek bizonyul, és sem a budai helyiségek megnagyobbítása,sem az irodaszemélyzet szaporítása által nem képesek többé az egylet számos tagját kellő gyorsasággal kielégíteni. A „L. C.“ szerint előnyös volna az egyletre nézve egy kisebb házat bérbe venni, hol hivatalos helyiségeit a maga és a felek nagyobb kényelmére elhelyezhetné. (M e g h iv á s.) A budapesti ügyvéd-egylet III. szakosztálya által az évi számadás átvizsgálása végett, f. hó 5-én, este 6 órakor az egylet helyiségében (uri-utcza 8. sz. a., I. emelet) tartandó ülésre. Pest, 1872. január 3-án. Csukássy Károly, szakosztályi jegyző. (A „B o t h e s d a“) betegápoló egyletnek megengedte a belügyminiszter, hogy a városligeti Bartl féle villában 25 betegre berendezett kórházat állíthasson , melybe azonban üdült, vagy himlősbetegeknek felvétetniük nem szabad. A temetkezéseknek a kerepesi út mentén kell történniök. (A Beleznay-kertben) ismét megszólalt a magyar szó és meg fog szólalni a tilinkó. A magyar szót Jakabfy magyar daltársulata hangoztatja, mely előadásaira most bérletet is nyit és pedig 12 elődásra 2 írtért, melyre állandó jegy adatik ki. Nagy Jakab tilinkós pedig e hó 5-én kezdi meg a Beleznayban előadásait és azután minden este magyar, román és szerb népdalokkal fogja mulattatni a közönséget. (Embertelenség). Tegnapelőtt Buda közvetlen környékéről egy koldust kisértek be Budára, ki ujonan született gyermekét, hogy később mint nyomorék az embereket szánalommá indítsa, iszonyú módon megcsonkította. A gyermek anyja néhány parasztot hitt segítségül, hogy a gyermeket a szörnyeteg kezeiből kiszabadítsa, de már késő volt, s az emberek nem tehettek egyebet, minthogy a nyomorultat átadták a hatóságnak. (Öngyilkosság és öngyilkossági kísérlet.) A nagykátai szül. 45 éves, nős Farkas Mihály földművelő ma hajnalban 3—4 óra között a Kerepesi utcn 40. sz. alatt fekvő korcsmában a padláslépcsőzetnek egyik kiálló fokára felakasztotta magát. Az öngyilkosság oka ismeretlen. — Baksay István budai targonczás tegnap délután 1 órakor a lánczadon készületeket tett, hogy a Dunába vesse le magát, de midőn már a hidkolátra lépett, néhány ismeretlen egyén által, kik épen akkor mentek a lánczhidon, visszatartatott és Böszörményi rendbiztosnak átadatott. Baksay a kapitányi hivatalban úgy nyilatkozott, hogy neje egy valóságos Xantippe és elője, valamint örökös zaklatásai elöl óhajtott a halálban menedéket keresni. Helyi hírek. (A belügyminiszter), mint értesüünk, a kapitányi hivatalnak Gyöngyössi Horváth Imre ügyvéd ellen hozott s annak idején általunk is megemlített rendőri ítéletét egész terjedelmében jóváhagyta. Az ítélet — mint tudva van — 50 írtra, esetleg 10 napi letartóztatásra szól. (Mr. Thomas Hawskley) angol parliamenti tag s világhírű vizmű-építész f. hó 27-kén fog Pestre érkezni a vízvezeték megvizsgálása végett. Magyar történelmi társulat. (Választmányi ülés jan. 4.) A történelmi társulat Horváth Mihály elnöklete alatt választmányi ülést tartott, melyet az elnök a tagokhoz intézett újévi szerencsekivonatokkal nyitott meg; ezután az utóbbi ülés jegyzőkönyve olvastatván fel, hitelesíttetett. Deák Farkas jelentést tesz a pénztár állásáról. A társulat vagyona 11.030 frt értékpapírok és körlevelekben és készpénzben 1111 frt 64 kr. Az évdíjas tagok által fizetett járulékkal a társulat évenként körülbelül 110.000 frtnyi tőke kamataival rendelkezik. Pesty Frigyes pénztárnoknak fáradhatom, önzéstelen buzgalmáért a társulat köszönetet szavaz, és a pénztárnok részére a fölmentést kiadatni rendelte. Pesty Frigyes köszönetet mond a társulatnak az iránta tanúsított elismerésért. Titkár jelenti, hogy ifjabb b. Bálintitz József, gr. Haller János, Forgó Gyula, Reissner János, Máriássy László, Bunyetai Vincze és Balassovics József urak tagokul jelentkeztek. Botka Tivadar minden tiszteletdíj igénye nélkül megengedte a társulatnak, hogy a vármegyékről irt tanulmányát külön kiadja; a kiadás módozatának megállapítása későbbre halasztatott. A délszláv akadémia beküldötte kiadványait, melyben több értekezés a magyar közönséget is érdekli. S ap a a tag ez ülésből fölszólittatott, hogy a „Századok“ számára bő kivonatot készítsen. Titkár ezután bemutatja a Pálóczy-Horváth család levéltárából a társulat ideiglenes használatára átküldött okmányokat. Thaly Kálmán bemutat eredetiben egy Mátyás királyról és Szabács megvételéről szóló XV. századbeli magyar történeti éneket. Előadó szerint ez valóban becses irodalomtörténti emlék, melyhez fogható ritkán akad a levéltárak búvárának kezébe; az írás, betű és papír, továbbá a nyelv, szóegyeztetés a XV. század kétségtelen jeleit tünteti fel. A költeménytöredék így kezdődik: „De az felül mondott Pál Kenézi“ (Kinizsi). Az ének Mátyás királynak Szabács vára ostromlásánál véghez vitt hőstetteit írja le és több eddig ismeretlen történeti epizódot tartalmaz. Előadó másolatát Tody Ferencz az eredetivel kísérte és azt mindenben helyesnek találta, és egyszersmind Thaly azon állítását, hogy e költemény a XV. századból eredt, igazoltnak jelentette ki. Thaly Kálmán felemlíti azt a feltűnő körülményt, hogy ez ének Szabács várának capitulatiójáról szól, holott a történet eddig rohammal való elfoglalást említ és egyedül Verancsics névtelenje hoz föl részleges capitulatiót. Toldy Ferencz különösen üdvözli a fölolvasót, hogy oly szerencsés volt mind a másolat, mind a megfejtésben, és mindenben megerősíti Thaly Kálmán nézeteit; különösen kiemeli, hogy a nyelv, mely a XVI. században többé nem található, és az alak határozottan a mellett bizonyítanak, hogy e költemény a XV. századból való, és ez valamennyi történelmi énekünk között a legelső, továbbá azt is mondja, hogy ez hihetőleg azon históriai énekek egyike, melyek Mátyás király asztalánál elénekeltettek. Thaly Kálmán indítványára Tody meg is ígérte, hogy e költeményről tüzetesen fog szólani. B. Nyáry Pál bemutatja a Nógrád megyében tett ásatások alkalmával talált régiségeket, u. m. konyhahulladékokat, gyermekjátékokat, amuletteket (részint csontból,részint agyagból.) Több sirt ásatván ki, ezüst- és aranytárgyakra akadt, mint boglárokat, gyűrűket, továbbá üveggyöngyöket, fülbevalókat, két Ludovicus Pius - féle pénz, lószerszámok, gombok, kengyelvas (érdekes különös alkatánál fogva). Előadó e régiségeket a IX. századba helyezi. Végre Nagy Imre fölolvasta Boka Tivadarnak „A vármegyék eredete és őskori szervezete“ czímű művének V. közleményét, melylyel szerző a vármegyékről írt tanulmányait befejezte. Fölolvasó ez igen érdekes értekezésnek csak végét olvassa föl. II. Andrástól III. Andrásig nagy változáson ment át a vármegyerendszer. II. András idejében a 72 várispán még teljes számban megvolt, a vám- és egyéb jövedékek a megyéket illették, a megyék hatalmas sereget tartottak fönn, addig III. András alatt a megyeispánok fényükből vesztettek, alig volt serege, szóval az egész megyei intézmény hanyatlásnak indult volt. Az 1291: XII. t. sz. a b o n i h o m i n e s-féle képviseleti rendszer mellett a törvénykezés bérbebiróság alakjában a megyék kezére jutott. III. Bélának első gondja volt a felbomlott várintézményt czélszerűbbel pótolni, de nem volt képes e feladatot megoldani, hanem e helyett ő eladogatta az egyes várispánságokat. A bírói hatalom ez időben kiválóan királyi jog volt, melyet a nádor és országbíró gyakorolt nevében, de Béla idejében ez igazságszolgáltatás vajmi rész lábon állott, azért igyekezett a megye-intézményt életbe léptetni. E czél elérésére a várszolgákat alárendelt helyzetükből felemelni és a nemességet jogaikban kissé megszorítani igyekezett, hogy a vármegyei szervezetre az első alapot megvethesse, így a két rend az önkormányzatban osztozkodván, meg volt alapjában a vármegye szervezete. III. Béla azzal a vigaszszal szállhatott a sírba, hogy az országlása kezdetén ellenséges elemek kibékültek és a félszázados anarchiának vége vettetett az új vármegyei intézmény által. Végül szerző az első négy közlemény közzététele után támasztott ellennézetek cáfolatát adja, és ezzel az ülés 7 óra után eloszlott. Kámánházy Béla három okmányt enged át közlés végett a „Századok“ számára. A tudomány és a háború. A párisi „l’ Academie des Inscriptions et Belles Lettres* m. é. deczember 29-én tartott ülését Renán Ernő oly beszéddel nyitotta meg, melyet általános érdekénél fogva ezennel a magyar közönséggel megismertetünk. Renan így szólt: „A szerencsétlenség és balsors, mely hazánkra a múlt évben soha nem ismert súlylyal nehezült, tarta önöket vissza attól, hogy teljesítsenek egy kötelességet, melyet különben, úgy hiszem, egyetlen egy alkalommal sem mulasztanak vala el, mióta ez ős akadémia a L’Institut de France kebelében új életre támadt. Bármennyire törekedtek lelkes és hazafias polgárok szellemi és erkölcsi irányú közegek működését az ostromolt városban lehetővé tenni s abba életet lehelni, önök annyi baj és szenvedés közepette nem vehették igénybe a közvélemény figyelmét gyűléseik részére, melyek, ha komoly tárgyakkal foglalkoznak is, mégis bizonyos ünnepélyességgel szoktak megtartatni. Az önök szava a közönségnek csak egy igen csekély részéhez jutott volna el, mely czéljaink iránt érdekkel viseltetik. De ha közlekednünk a tudós világgal nem lehetett is, saját körünkben nem szűntünk meg munkálkodni. Rendes heti gyűléseink közül e két gyászos év alatt nem mulasztunk el egyet is, s ha századok múlva forgatni fogja a tudós világ évkönyveinket, azokban nem fog nyomára akadni a fájdalomnak és nyomornak, mely két év alatt az országot érte, nem fogja azokon észrevehetni a veszedelem és szerencsétlenség nagyságát, melyeknek emlékéhez átok leszen kötve mindenha. Az önök tudományos tárgyalásai, az akadémia körében tartott felolvasások, ugyanazon érdekkel hallgattattak, mint rendes, békés viszonyok közt; nincs semmi, mi iratainkban a vérrel és könyekkel jelzett évet elárulná. Csak egyetlen esetben, ez évi május 26-án, kevéssel azután, hogy az utolsó bomba esett ez épületre, szűnt meg rövid időre tevékenységünk. Heten jöttek önök közül, uraim, az égő városon keresztül ide, meggyőződni a felől, vájjon léteznek-e még a kincsek, melyeket szeretünk, melyeken lelkünk egész valójával csüggünk. Az önök 1871. évi elnöke, kit semmi veszély sem volt képes arra birni, hogy az őrizetére bízott kincset cserben hagyva, távozzék a városból, igy szólt önökhöz: „A rettegés és iszonyat több, mint két hónapos uralma alatt, az akadémia nem mulasztott egyetlen egy gyűlést sem s mindegyik gyűlésben tartottak felolvasások és vitatkozások, mi bizonyságot tesz arról, hogy szerencsétlenségeink közepette önök nem kételkedtek egy perczig sem a haza jövőjén, sem a tudományok hasznosságán. Végre ütött a szabadulás órája; tegnapelőtt óta ismét Francziaország zászlója leng a palotán, melylyel a nemzet ajándékozá meg a l’Institut-t, mely romhalmaz volna ma, ha szabadítóink bátorsága nem hiusitotta volna meg a nyomorultak terveit, kik megkisérlettek mindent, hogy eltöröljék Párist a föld színéről történelmünk emlékeivel együtt, hogy megsemmisítsék a tudomány és művészet kincseit, meg