Pesti Napló, 1872. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1872-01-05 / 4. szám

nak a törvénykezéstől­ különválasztása és a népképviselet mellett, az országos és megyei ter­­mekben egy fél századnál tovább oly szívós ki­tartással folytatott. A megye legkardinálisabb jogáról, a követvá­lasztási és követutasitási jogáról nem a mostani törvényhozás, hanem az 1848. évi rendi ország­gyűlés mondott le, az önkormányzatnak jelen alakját lényegileg szinte nem a mostani, de az akkori országgyűlés kezdeményezte; az 1870. 42-ik t. ez. tehát csak az amattól átvett alapokat építette ki, csak azon űrt tötté ki, melyet az 1848-ki törvény a megyei autonómiának a fe­lelős parlamentáris kormányzattal való kiegyen­lítése tekintetéből az eseménydús idők beállta miatt betöltetlenül hagyott. A vérkeresztségen átment 1848-ks törvények­nek szellemmét mért kárhoztatják tehát most elért eredményeiben, mért támadják meg azon megoldást, mely a nemzet előre haladó geniu­­sának félszázados törekvéseiből fejlődött, azt én megérteni valóban nem bírom. Mert hiszen az alkotmánynak, a szabadságnak annyira kegyelt véd bástyái még mindig fennálla­­nak, azon különbséggel, hogy az ellenség, mely­nek támadásai ellen védőfül szolgáltak, most már nem létezik többé, mivel helyére a népkép­viseletből kifolyó felelős nemzeti kormány lépett; azon különbséggel, hogy míg hajdanra csak a kiváltságos osztály tartotta azokat megszállva, most már a nép is bevonult sánczai közé; azon különbséggel, hogy az igazságkiszolgáltatás a pártszenvedélyektől függő sokszor óvatlan egyé­nek kezeiből kivezetvén, szakképzett, felelős és elmozdu­hatlan bírákra ruháztatott; azon különb­séggel végre, hogy a parlagi politika magas röptének, mely ékesszólását többnyire czéltala­­nul koptatta el, némileg szárnyat szegezvén, a tehetség a törvényhatóság beléletének, saját háztartásának rendezésére utaltatott. De azért fennmaradt a választásba szabályren­deletek alkotásának joga, az önkormányzat költ­ségeit a törvényhatóság önmaga állapítja meg, a fedezésről gondoskodik, az árva ügyeket intézi, szóval fenhagyatott mindaz, mi saját belügyeire és azoknak önálló igazgatására vonatkozik. Sőt országos ügyekkel is foglalkozhatik, azokat meg­vitathatja,megállapodásait kifejezheti, egymással és a kormányny­al közölheti, végre ha ez utób­binak rendeleteit czélszerűtleneknek vagy tör­vénybe ütközőknek tartja, joga van azok ellen még a végrehajtás előtt felírni, vagy esetleg az országgyűlésnél orvoslást keresni. A­hol az önkormányzatnak ily tág tere nyúlik, ily fontos hatásköre van, ott 1. bizottság nem le­­het jogü megsemmisítésről panaszkodni; ott nincs ok abban fáradunk, hogy mikép lehessen a nem­zeti kormányt az absolutizmus, a hazaárulás vád­jával sújtani; miként lehessen folytonos gyanú­sítás által kezeit lebilincselni; hanem a hazafiyi aggodalomnak inkább oda kellene irányulni, hogy a számukra fennhagyott széles tevékeny­ségi kört miként lehetne czélszerűen és lelkiis­meretesen betölteni. Mivel fontos és nagy horderejű feladatok van­nak az új megye bölcsőjébe lefektetve, és a tisztelt bizottság van hivatva azoknak megol­dására. Álljuk tehát körül e bölcsőt azon kegyelettel, melyet az autonómia iránt a történelem láng­­betűkkel oltott kebleinkbe; ringassuk azt a haza­­szeretet sugalmaival; viraszszunk felette a tapasz­talás égő szövétnekével; gondozzuk azt a kitartó szorgalom munkabíró karjaival. De legyenek önök meggyőződve, uraim, hogy nem leend okunk a múltak emlékein keseregni, mivel fáradalmaink áldást hozó ösvényt fognak törni az anyagi és szellemi jóllét forrásához. Igaz, hogy a küzdtér, melyre lépünk, nem ke­csegtet azon varázsfény nyel, melyben a politi­kai vitatkozások déli bábjai szoktak tündököl­ni ; de fontoljuk meg jól, hogy mi a századunk legreálisabb évtizedeit éljük; és hogy korunk­ban a szabadság is csak annyiban bír valódi értékkel, a­mennyiben az anyagi jóllétre támasz­kodik, anyagi jólét nélkül a szabadság csak üres káprázat, melyet elérni igen, de megtartani alig lehet. A világon nincs egy nemzet sem, mely a poli­tikával kiválólag annyit foglalkozott volna, mint a magyar De nagy tévedés lenne ez után-útfé­­len is minden alkalommal való politizálást *­­ egészben a nemzet természete­s hajlamának tu­­lajdonítani. Ez leginkább azon szomorú kény­szerűségnek volt következmén­ye, hogy nemzeti létét, alkotmányát, szabadságát minden téren, minden kérdésnél megtámadtatva, veszélyeztet­ve lenni látta. Azonban az 1867-ki kiegyezke­dés által helyzetünk alapjában megváltozott, mivel az ország integritása, önállósága biztosít­tatott. Valamint tehát ezt meglezőleg legerősebb fegyvereinket a közjogi érvekből kovácsoltuk, úgy most alkotmányunk visszanyerése után oda vagyunk utalva, hogy a rendelkezésünkre álló erőket a reformok, az anyagi, szellemi és erköl­csi haladás fejlesztésére, a jólét forrásainak meg­nyitására fordítsuk. “ De saját tapasztalásainkból, és az emberi mű­velődés általános történelméből tudjuk, hogy a jólét meghonosításának egyik legfőbb emeltyű­je a jó és gyors közigazgatás. Ez a magán, a tár­sadalmi és az állami élet első biztosítéka. Ez azon láncz, melyhez az ipar, a kereskedelem, a nevelésügy, a személy- és vagyonbiztonság, az adó és honvédelem, szóval a polgári lét min­den tekintetei szorosan hozzáfűződnek. Béké­ben és háborúban, az absolut uralom vagy a legszabadabb alkotmány védelme alatt e nélkü rendezett államháztartást, biztos előmenetelt még csak képzelni sem lehet. Legyen tehát fő törekvésünk a jó és gyors közigazgatásra irá­nyozva, hogy mint annak alkotmány szerinti bizományosai és közvetítői, nemcsak a közönség jogos kívánalmainak, hanem a kormányzat el­­utasíthatlan igényeinek is megfelelhessünk, hogy az utakat egyengessük, melyek az állami czélok valósulásához, és az általános jóllét felvirágzá­sához elvezetnek. A munka, szorgalom és becsületesség legyen jelszavunk, a kötelesség teljesítésének öntudata vezéreljen bennünket cselekvéseinkben, és a közügy legyen azon delejtü, mely érzéseinket, hajlamunkat uralja, az legyen a czél, melynek egész odaadással szolgálni készségünk soha ne lankadjon. És azért, midőn választási jogukat gyakorol­ni fogják, vetkőzzenek ki személyes hajlamaik­ból, ne engedjék magukat sem a rokon-, sem az ellenszenv indulatától vezettetni, hanem csopor­tosuljanak a jellem, az érdem, a képesség és a tevékenység zászlója alá, és bizalmukkal ruház­zák fel azokat, kik a tisztviselői állást nemcsak elfogadni, de pontosan s lelkiismeretesen betöl­teni is képesek, mivel csak ezektől várhatjuk a a törvények szigorú végrehajtását, a közügy előmozdítását, érdekeink megoltalmazását. a­ csatában hősiesen elhaltaknak, a másodikat Csokonay V. Mihálynak. 11. Czukorgyár, 1861-ben keletke­zett, de 1871-ben egy társulat vette meg (100,000 forintot brünniek, 118,000 forintot debreczeniek és 220,000 forintot a Robert család, az előbbi birtokos szolgáltattak a vásárhoz.) 12. Ügyvéd-egylet, alakult 1868-ban. 13. Lövész-egylet, alakult 1867-ben. 14. Torna-egylet, alakult 1869-ben. 15. Debreczeni gazdasági egy­let, alakult 1866-ban és összesen 323 tagot számlál. 16. Debreczeni kereskedő tes­tület 1­8 taggal. 17. Debreczen - biharmegyei gyógyszerész-testület. Ezen, ha­zánkban legnagyobb — 31 gyógyszertár-tulaj­donosból áll — gyógyszerész egylet czélja a szakbeli tudományok emelése és a jótékonyság. 18. Debreczen városi könyv­nyomda, alapittatott 1561-ben. 19. Részvény-kőnyomda, 1848. keletkezett és 200-nál több művet adott ki. A többször említett ref. főtanodán, a kegyes­rendi atyáknak algymnasiumán kívül van Deb­­reczennek még egy gazdasági fensőbb taninté­zete egybekapcsolva földművelő-iskolával és egy reál-kereskedelmi tanodája, mely ez évben keletkezett. A hires alföldi város, mely az előbbi korszak­ban az Alföld és Királyhágón túli részek gyu­­pontja volt, helyesen fogta föl a modern társa­dalom kívánalmait. Mit a kereskedelmi és for­galmi eszközök tökélyesbülése által veszített, azt az újabb eszmék gyors meghonosítása által nyeri vissza, sőt ép ez által halad anyagilag és szellemileg előre. Mindez híven, részletesen és alaposan olvas­ható Szűcs munkájában, és hogy Debre­czen városának nagylelkűsége a hangyaszorgal­mú szerzőnek alkalmat és segédeszközöket szol­gáltatott, szintén Debreczen nemes gondolkozás­­módjáról tanúskodik. Debreczen városának pol­gárai Szűcs művében tanulságos olvasmányt, Magyarország monographiai irodalma pedig nem egy becses adalékot nyert, melynek összeállitá­­sánál követett rendszerről az első két kötetről közlött czikkeinkben mondtuk el nézeteinket. Lugos, decz. 31. (Hegyes közgyűlés.) Tegnapi napon tarta Krassó megye tisztújító közgyűlését, mely a hazafias magyar párt váratlan gy­ő­z­ed­e­l­m­é­vel vég­ződött. Mielőtt azonban a tisztújítás részleteire át­mennék, tájékozásul meg kell jegyeznem, mi­szerint Krassó megyében soha elvi párt nem v­o­lt, itt csak nemzetiségi, illetőleg ma­gyarfaló és magyar párt volt ismeretes, és Lu­gos városa volt eddig a délszláv izgatók főhadi­szállása. A tisztújítás, a zsúfolásig bizottsági tagokkal megtelt megye termében Ivácskovits Gy. főispán hazafias beszéde után megkezdetett. Megválasztottak: alispán Makay Sándor, fő­jegyző Pausz János, főpénztárnok Asboth Adolf, árvaszéki elnök Küchler Sebők, főügyész Paska Fülöp ; szolgabirákul megválasztattak: Antu­­nesku István, Szende László, Szívós Lajos, Leitner Emil, Lázár István, Biró Béla, Fáb­ry János, Pasku Gyula, Vuja György és Petrik Gyula. Az egész tisztikar kivétel nélkül deákpárti. Mocsonyiak, számra öten, hiába erőlköd­tek hangzatos szónoklataikkal a nemzetisége­ket a régi gyűlölet terére vinni; ez nekik nem sikerült, látván továbbá bukásukat, délfelé a gyűléstermet elhagyták. Ezen vereségnek Jankulesku volt főpénztár­nok, Vlad és Petrovics volt szolgabírák is áldo­zatul estek, mert a választásnál — daczára Mo­­csonyiék erőlködésének — még szóba sem jöttek. Őszintén gratulálhatunk a megyének e dia­dalhoz, mely az alkotmányosság és a magyar nemzet diadala, mivel e naptól fogva Krassó me­­gyében a nemzetiségi üzelmeket becsületes elvi pártok váltják fel. B. J. KÜLÖNFÉLÉK. Pest, január 4. (A honvéd főparancsnokságnál) Budán tegnapelőtt egy Henneberg Károly és Tolnay Gábor alezredesekből, gróf Pongrácz Károly és Paksy őrnagyokból, továbbá Dőry és Bulyovszky kapitányokból álló katonai bizott­ság ült össze, melynek feladata leend a most már szintén pánczélmoniteurökkel ellátandó mitrailleuseökkel való bánásmód iránt egy uta­sítást kidolgozni. E bizottság mellé, mely hosz­­szabb ideig fog ülésezni, még Mészey alezredes úr adatott a honvédelmi minisztérium részéről. (Az akadémia) Teleki-, Karácsonyi-, és Sztrokay-jutalmaira érkezett pályaművek sorát az akadémiai ülésről szóló jelentésünkben kö­zölvén már, a hivatalos titkári jelentést e művek­ről nem reproducáljuk. Fölemlítjük azonban eb­ből, hogy „A sas“ és „Joannes Selenus“ nevű szomorújátékok, valamint „A nápolyi követ“ czímű vígjáték csa­k január 2-án érkezvén be, és semmi jel sem bizonyítván, hogy e művek már deczemberben adattak postára, ismeretlen szerzőik felhivatnak, hogy műveiknek deczem­berben történt postára­ adását bizonyítsák, kü­lönben azok pályázatra nem bo­csáttatnak. (Politikai fogadás.) Az Auersperg-mi­­niszterium születése napjaiban — írják a „P. Ll.“-nak Bécsből — Andrásy gróf egy osztrák államférfiuval a politikai napi kérdésekről érte­kezel. A reichsrath összehívásáról beszéltek s a vita folyamában az osztrák fél keményen azt állította, hogy a képviselőház nem lesz határo­zatképes. Andrá­sy gróf megunván végre a sok beszédet és ellenvetést, felkiáltott: „Mibe áll a fogadás, hogy önnek nincs igaza ?“ — „A­mit ön akar“ — volt a felelet. — sem nem akarom nagyon megrabolni, de egy láda jó szivartól mégis jó lélekkel megfoszthatom.“ — „Áll a fo­gadást“ — Azóta hetek múltak el. Újév napján beállít a cislajtán államférfiu vidám arczczal Andrásyhoz és szerencsekivonatai mellett egy láda valódi havannát nyújtott át a külügyérnek, ki azokat jó kedvvel elszidatja. (A kedélyes magyar dalnoknak,­Vit­­kovics Mihálynak sírjára hívja fel a „Hazánk és Külföld“ a magyar tud. akadémiát. Vitkovics tetemei a ferenczvárosi görög kath. temetőben nyugszanak és sírját még egy év előtt ötnyi ma­gas vörös márvány kereszt jelölte. Ez azonban onnan eltűnt. Ha volna valaki, ki a helyet ki tudná mutatni, az akadémiának volna köteles­sége azt újból emlékkővel ellátni. (Böhm L­é­n­á­r­t) szorgalmas történé­szünket, mint lapunknak írják, Fehértemplom választó közönsége tegnap végbement tisztújítá­­sán, polgármesterré választotta meg. Ő tehát első alkotmányos polgárnagyja e csak imént polgárosított és szab. kir. városi rangra emelt magyar határőrvidéki városkának. Föl­diéi benne az igazi érdemet s a gyakorlati fér­fiút és jó hazafit tisztelték meg. (A világkiállítási magyar or­szágos bizottmány­ végrehajtó bi­zottságának pénteken, 1872. é. jan. hó - én, dél­utáni 4 órakor, a m. k. kereskedelmi miniszté­rium helyiségeiben tartandó gyűlésére a tek. bizottsági tagok ezennel tisztelettel meghivat­nak. Korizmics László, bizottsági elnök meg­bízásából. (A nagy helyőrségi kórház), melyet a Krisztinavárosban a vaspálya közelében építe­nek, és mely már 1. évi augusztus hóban fog át­adatni a használatnak, nagyszerű épület lesz és 500 beteg számára minden kényelemmel be fog rendeztetni. A középületben az irodák, a parancs­nok, az orvosok és hivatalnokok lakásai lesznek elhelyezve. A nagyszerű épület az eddigi elő­irányzat szerint 100 millió forintba fog ke­rülni. (Excomunicatio.) Froschhammer ta­nár, az ismert müncheni theologus, kit több mun­kája folytán, melyek közül a lelkiismereti sza­badságról írott nagy tanulmánya a legismertebb, a német tudományos világ legkitűnőbb képvise­lői közé tartozik, mint maga jelenti, a müncheni érsek által az egyházból kiközösíttetett. Frosch­hammer azt mondja, hogy ez excommunicatió teljesen felesleges volt, mert ő tudja legjobban, mikor van valaki e­xcommunicálva, sőt sokkal jobban,­­mint egy más alkalommal tényleg be­bizonyította,­ mint maga az érsek és ordina­­riátusa. (Jóváhagyott alapszabályok.) A kereskedelmi minisztérium a pesti magyar köl­csönös biztosítóbank alapszabályait jóváhagyta. (Német-orosz beszélgetés.) A „Ve­­csernaja Gazeta“-ban olvassuk: Moszkvában a porosz vendégek egyéb nevezetességek közt a Czesarevics Miklós nevét viselő líceumot is meg­látogatták. Ez alkalommal Frigyes Károly her­­czeg és az említett tanintézet egyik gondnoka, Katkov úr, a Moszk. Viedomosti szerkesztője között a következő beszélgetés fordult elő: Ön — szól a herczeg — egy befolyásos lapnak élén áll. Ött becsülik és félnek is öntől, de szeretik is. Én tudom, hogy ön a nemzeti szemponton áll, de nem tudom, mennyiben igaz, a­mit irá­nyának sajátságairól beszélnek. Azt mondják, hogy ön a nemzetiséget az európai műveltség­től teljes elszigeteltségben akarja fejleszteni. Erre Katkov úr hosszasabban válaszol, hogy ezen hír alaptalan, hogy ő becsüli az európai és főképen a német kultúrát, s hogy politikai ellen­felei gyakran elferdítik nézeteit. Én általában látom, hogy önt egészen másképen fogják fel. Miben áll tulajdonképen azon nemzeti irány, a­melyet ön követ ? Mi azt akarjuk, felel Kat­kov úr, hogy Oroszország saját ügyeiben és ér­dekeinek megítélésében független és önálló le­gyen. Mi orosz érdekek által vezettetünk, noha nem vagyunk oly megrögzött német faluk, a mi­nőknek,bennünket a német lapirodalomban fes­tenek. Értem önt, végzi a herczeg. Ezen érte­lemben s ön helyén én a legmegrögzöttebb orosz volnék. Mi nagy sikert vívtunk ki, hanem Oroszországban is történnek csodák. Önök pár év alatt véghez viszik azt, a­mit más nemzetek csak századok múlva értek el. A herczeg a többi között, miután előbb az orosz-német barátságot, hangsúlyozta, azon elégületlenségre is tett czél­­zást, melyet az orosz kereskedelmi vámjegyzék szigorúsága Germániában okoz, de megjegyezte, hogy ez ellen senkinek sincs joga panaszkodni. Ezen beszélgetést még részletesebben közlik a többi orosz lapok is, miből azt lehet következ­tetni, hogy hiteles. (Orosz léggöm­b.)­ A szt. pétervári hiva­talos „Ruski Invalid“ közli, hogy Seveljev, híres orosz légutas, egy oly léggömböt készített el, melyen képes lesz magát több hónapig a leve­gőben fentartani. Az említett légutas szándéko­zik az é­szaki sark felé utazásokat tenni, és pe­dig a 80-iki éj­szaki szélességi foktól indul meg. Találmányának alkotását még pedig titokban tartja. (Színház, művészet.) A nemz. színház­nál a szerződtetések és elbocsátások most foly­nak. Eddig Némethy Irma k. a., Neszveda k. a., Kühnerné asszonynak és Temesváry úrnak mon­dott volna fel az igazgatóság. P­a­u­l­i­n­é asszony­ról a „Gyorspostádban a következő helyes meg­jegyzést olvassuk : Pauliné kívánságát sokalják. Szatócs okoskodás és elfogultság teheti ezt, de az, a ki meggondolja, hogy Pauliné intézetünk­nek évtized óta fővonzereje, a ki nem feledi, hogy Pauliné a műélven kívül a színháznak bu­sásan megszerzi a tőkét, melynek kamatainál is kisebb mai fizetése, a ki tudja, hogy Pauliné jó és rosz időben egyaránt buzgó és szorgalmas tagja volt operánknak, végül és ez magában vé­­ve elég, a­ki a művésznőt illetőleg jutalmazni kész, az nem fogja túlzottnak tartani kívánsá­gait. A fő ellentét nem is az összegben, mint az időben van. Orczy a­helyett, hogy örülne, ha 5 évre képes megnyerni Paulinát, 3 évet ajánl. Ha Benzával mostani fátyolozott beteges hangja daczára 5 évre tudott szerződni az igazgatóság évi 18 ezer frttal, nem látjuk be,miért aladékos­­kodik itt, hol ép hang, művészet és érdem pá­rosul. (A vízvezetéki viz­ roszasága ellen sok a panasz. Most a vízvezetéki bizottmány néhány tagja megvizsgálta a dolgot s úgy találta, hogy délelőtt a víz tiszta, mert akkor a szülőkutak­­ból szivattyúzzák, délu­tánonkint azonban zava­ros, mert egyenesen a Dunából húzzák. Ezen pedig változtatni nem lehet, mert a fogyasztás roppant nagy, a vízvezeték ereje pedig annál csekélyebb s igy egyelőre csak az utczai zárósa­pok kitisztítását rendelték el. (A korcsolyázó egyletre­ a tanács 25 írt bírságot rótt, mivel csarnokának építését hatósági engedély nélkül hajtotta végre. (Hullófélben levő és elhullott ser­tések) eladásáért a kapitányság három sertés­kereskedőt egyenkint 100 írtjával büntetett meg. Ezek felfolyamodtak a tanácshoz, s ez a büntetést 50—50 írtra szólitotta le. (A „budai dalárda“­ évi rendes közgyű­lését folyó hó 9-én (kedden) este 7 órakor saját helyiségében tartandja meg, melyre az egylet működő és pártoló tagjai tisztelettel meghi­vatnak. (Álarczos estélyek.) Privorszky kávés hatósági engedélyt nyert, hogy a farsang ideje alatt helyiségeiben álarczos estélyeket adhasson. A helyiségek e czélra fényesen ki fognak di­­szittetni, és az estélyeken a Mollináry ezred zenekara fogja a legújabb zeneszerzeményeket előadni. (Az első általános hivatalnok­egylet) eddigi berendezése a rövid idő óta ro­hamosan szaporodó üzleti forgalom következ­tében mindinkább elégtelennek bizonyul, és sem a budai helyiségek megnagyobbítása,sem az irodaszemélyzet szaporítása által nem képesek többé az egylet számos tagját kellő gyorsaság­gal kielégíteni. A „L. C.“ szerint előnyös volna az egyletre nézve egy kisebb házat bérbe ven­ni, hol hivatalos helyiségeit a maga és a felek nagyobb kényelmére elhelyezhetné. (M e g h i­v á s.) A budapesti ügyvéd-egylet III. szakosztálya által az évi számadás átvizs­gálása végett, f. hó 5-én, este 6 órakor az egy­let helyiségében (uri-utcza 8. sz. a., I. emelet) tartandó ülésre. Pest, 1872. január 3-án. Csu­­kássy Károly, szakosztályi jegyző. (A „B o t h e s d a“) betegápoló egyletnek megengedte a belügyminiszter, hogy a városli­geti Bartl féle villában 25 betegre berendezett kórházat állíthasson , melybe azonban üdült, vagy himlősbetegeknek felvétetniük nem sza­bad. A temetkezéseknek a kerepesi út mentén kell történniök. (A Beleznay-kertben) ismét megszólalt a magyar szó és meg fog szólalni a tilinkó. A ma­gyar szót Jakabfy magyar daltársulata hangoz­tatja, mely előadásaira most bérletet is nyit és pedig 12 elődásra 2 írtért, melyre állandó jegy adatik ki. Nagy Jakab tilinkós ped­ig e hó 5-én kezdi meg a Beleznayban előadásait és azután minden este magyar, román és szerb népdalok­kal fogja mulattatni a közönséget. (Embertelenség). Tegnapelőtt Buda közvetlen környékéről egy koldust kisértek be Budára, ki ujonan született gyermekét, hogy későb­b mint nyomorék az embereket szánalommá indítsa, iszonyú módon megcsonkította. A gyer­mek anyja néhány parasztot hitt segítségül, hogy a gyermeket a szörnyeteg kezeiből kiszabadítsa, de már késő volt, s az emberek nem tehettek egyebet, minthogy a nyomorultat átadták a ha­tóságnak. (Öngyilkosság és öngyilkos­­sági kísérlet.) A nagykátai szül. 45 éves, nős Farkas Mihály földművelő ma hajnal­ban 3—4 óra között a Kerepesi utcn 40. sz. alatt fekvő korcsmában a padláslépcsőzetnek egyik kiálló fokára felakasztotta magát. Az ön­­gyilkosság oka ismeretlen. — Baksay István budai targonczás tegnap délután 1 órakor a lánczadon készületeket tett, hogy a Dunába vesse le magát, de midőn már a hidkolátra lé­pett, néhány ismeretlen egyén által, kik épen akkor mentek a lánczhidon, visszatartatott és Böszörményi rendbiztosnak átadatott. Baksay a kapitányi hivatalban úgy nyilatkozott, hogy neje egy valóságos Xantippe és elője, valamint örökös zaklatásai elöl óhajtott a halálban mene­déket keresni. Helyi hírek. (A belügyminiszter), mint értesü­­ünk, a kapitányi hivatalnak Gyöngyössi Hor­váth Imre ügyvéd ellen hozott s annak idején általunk is megemlített rendőri ítéletét egész terjedelmében jóváhagyta. Az ítélet — mint tudva van — 50 írtra, esetleg 10 napi letartóz­tatásra szól. (Mr. Thomas Hawskley) angol parlia­menti tag s világhírű vizmű-építész f. hó 27-kén fog P­estre érkezni a vízvezeték megvizsgálása végett. Magyar történelmi társulat. (Választmányi ülés jan. 4.) A történelmi társulat Horváth Mihály el­nöklete alatt választmányi ülést tartott, melyet az elnök a tagokhoz intézett újévi szerencse­­kivonatokkal nyitott meg; ezután az utóbbi ülés jegyzőkönyve olvastatván fel, hitelesít­tetett. Deák Farkas jelentést tesz a pénztár állásá­ról. A társulat vagyona 11.030 frt értékpapírok és körlevelekben és készpénzben 1111 frt 64 kr. Az évdíjas tagok által fizetett járulékkal a tár­sulat évenként körülbelül 110.000 frtnyi tőke kamataival rendelkezik. Pesty Frigyes pénztárnoknak fáradhatom, önzéstelen buzgalmáért a társulat köszönetet szavaz, és a pénztárnok részére a fölmentést ki­adatni rendelte. Pesty Frigyes köszönetet mond a társulat­nak az iránta tanúsított elismerésért. Titkár jelenti, hogy ifjabb b. Bálintitz József, gr. Haller János, Forgó Gyula, Reissner János, Máriássy László, Bunyetai Vincze és Balasso­­vics József urak tagokul jelentkeztek. Botka Tivadar minden tiszteletdíj igé­nye nélkül megengedte a társulatnak, hogy a vármegyékről irt tanulmányát külön kiadja; a kiadás módozatának megállapítása későbbre ha­­lasztatott. A délszláv akadémia beküldötte kiadványait, melyben több értekezés a magyar közönséget is érdekli. S a­p a­­ a tag ez ülésből fölszólittatott, hogy a „Századok“ számára bő kivonatot ké­szítsen. Titkár ezután bemutatja a Pálóczy-Horváth család levéltárából a társulat ideiglenes haszná­latára átküldött okmányokat. Thaly Kálmán bemutat eredetiben egy Mátyás királyról és Szabács megvételéről szóló XV. századbeli magyar történeti éneket. Előadó szerint ez valóban becses irodalom­­törté­nti emlék, melyhez fogható ritkán akad a levéltárak búvárának kezébe; az írás, betű és papír, továbbá a nyelv, szóegyeztetés a XV. század kétségtelen jeleit tünteti fel. A költe­ménytöredék így kezdődik: „De az felül mondott Pál Kenézi“ (Kinizsi). Az ének Mátyás királynak Szabács vá­ra ostromlásánál véghez vitt hőstetteit írja le és több eddig ismeretlen történeti epizódot tartalmaz. Előadó másolatát T­o­­­d­y Ferencz az eredetivel kísérte és azt mindenben helyes­nek találta, és egyszersmind Thaly azon ál­lítását, hogy e költemény a XV. századból eredt, igazoltnak jelentette ki. Thaly Kálmán felemlíti azt a feltűnő körül­ményt, hogy ez ének Szabács várának capitula­­tiójáról szól, holott a történet eddig rohammal való elfoglalást említ és egyedül Verancsics név­telenje hoz föl részleges capitulatiót. Toldy Ferencz különösen üdvözli a föl­­olvasót, hogy oly szerencsés volt mind a máso­lat, mind a megfejtésben, és mindenben megerő­síti Thaly Kálmán nézeteit; különösen kiemeli, hogy a nyelv, mely a XVI. században többé nem található, és az alak határozottan a mellett bizonyítanak, hogy e költemény a XV. század­ból való, és ez valamennyi történelmi énekünk között a legelső, továbbá azt is mondja, hogy ez hihetőleg azon históriai énekek egyike, melyek Mátyás király asztalánál elénekeltettek. Thaly Kálmán indítványára To­dy meg is ígér­te, hogy e költeményről tüzetesen fog szólani. B. Nyáry Pál bemutatja a Nógrád me­­gyében tett ásatások alkalmával talált régisége­ket, u. m. konyhahulladékokat, gyermekjátéko­kat, amuletteket (részint csontból,részint agyag­ból.) Több sirt ásatván ki, ezüst- és aranytár­gyakra akadt, mint boglárokat, gyűrűket, to­vábbá üveggyöngyöket, fülbevalókat, két L­u­­dovicus Pius - féle pénz, lószerszámok, gombok, kengyelvas (érdekes különös alkatánál fogva). Előadó e régiségeket a IX. századba he­lyezi. Végre Nagy Imre fölolvasta B­o­­­k­a Tiva­darnak „A vármegyék eredete és őskori szerve­zete“ czímű művének V. közleményét, melylyel szerző a vármegyékről írt tanulmányait befejez­te. Fölolvasó ez igen érdekes értekezésnek csak végét olvassa föl. II. Andrástól III. Andrásig nagy változáson ment át a vármegyerendszer. II. András idejé­ben a 72 várispán még teljes számban megvolt, a vám- és egyéb jövedékek a megyéket illették, a megyék hatalmas sereget tartottak fönn, addig III. András alatt a megyeispánok fényükből vesztettek, alig volt serege, szóval az egész me­gyei intézmény hanyatlásnak indult volt. Az 1291: XII. t. sz. a b o n i h o m i n e s-féle képviseleti rendszer mellett a törvénykezés bér­­bebiróság alakjában a megyék kezére jutott. III. Bélának első gondja volt a felbomlott várintézményt czélszerűbbel pótolni, de nem volt képes e feladatot megoldani, hanem e he­lyett ő eladogatta az egyes várispánságokat. A bírói hatalom ez időben kiválóan királyi jog volt, melyet a nádor és országbíró gyakorolt nevében, de Béla idejében ez igazságszolgálta­tás vajmi rész lábon állott, azért igyekezett a megye-intézményt életbe léptetni. E czél eléré­sére a várszolgákat alárendelt helyzetükből fel­emelni és a nemességet jogaikban kissé meg­szorítani igyekezett, hogy a vármegyei szerve­zetre az első alapot megvethesse, így a két rend az önkormányzatban osztozkodván, meg volt alapjában a vármegye szervezete. III. Béla azzal a vigaszszal szállhatott a sír­­ba, hogy az országlása kezdetén ellenséges ele­mek kibékültek és a félszázados anarchiának vége vettetett az új vármegyei intézmény­ által. Végül szerző az első négy közlemény közzé­tétele után támasztott ellennézetek c­áfolatát adja, és ezzel az ülés 7 óra után eloszlott. Kámánházy Béla három okmányt enged át közlés végett a „Századok“ számára. A tudomány és a háború. A párisi „l’ Academie des Inscriptions et Belles Lettres* m. é. deczember 29-én tartott ülését Renán Ernő oly beszéddel nyitotta meg, melyet általános érdekénél fogva ezennel a magyar közönséggel megismertetünk. Renan így szólt: „A szerencsétlenség és balsors, mely hazánkra a múlt évben soha nem ismert súlylyal nehezült, tarta önöket vissza attól, hogy teljesítsenek egy kötelességet, melyet különben, úgy hiszem, egyetlen egy alkalommal sem mulasztanak vala el, mióta ez ős akadémia a L’Institut de France kebelében új életre támadt. Bármennyire törekedtek lelkes és hazafias polgárok szellemi és erkölcsi irányú közegek működését az ostromolt városban lehetővé tenni s abba életet lehelni, önök annyi baj és szenvedés közepette nem vehették igény­be a közvélemény figyelmét gyűléseik részére, melyek, ha komoly tárgyakkal foglalkoznak is, mégis bizonyos ünnepélyességgel szoktak meg­tartatni. Az önök szava a közönségnek csak egy igen csekély részéhez jutott volna el, mely czéljaink iránt érdekkel viseltetik. De ha köz­lekednünk a tudós világgal nem lehetett is, sa­ját körünkben nem szűntünk meg munkálkodni. Rendes heti gyűléseink közül e két gyászos év alatt nem mulasztunk el egyet is, s ha századok múlva forgatni fogja a tudós világ évkönyvein­ket, azokban nem fog nyomára akadni a fájda­lomnak és nyomornak, mely két év alatt az országot érte, nem fogja azokon észrevehetni a veszedelem és szerencsétlenség nagyságát, me­lyeknek emlékéhez átok leszen kötve mindenha. Az önök tudományos tárgyalásai, az akadé­mia körében tartott felolvasások, ugyanazon ér­dekkel hallgattattak, mint rendes, békés viszo­nyok közt; nincs semmi, mi iratainkban a vér­rel és könyekkel jelzett évet elárulná. Csak egyetlen esetben, ez évi május 26-án, kevéssel azután, hogy az utolsó bomba esett ez épületre, szűnt meg rövid időre tevékenységünk. Heten jöttek önök közül, uraim, az égő városon ke­resztül ide, meggyőződni a felől, vájjon létez­nek-e még a kincsek, melyeket szeretünk, me­lyeken lelkünk egész valójával csüggünk. Az önök 1871. évi elnöke, kit semmi veszély sem volt képes arra birni, hogy az őrizetére bízott kincset cserben hagyva, távozzék a városból, igy szólt önökhöz: „A rettegés és iszonyat több, mint két hóna­pos uralma alatt, az akadémia nem mulasztott egyetlen egy gyűlést sem s mindegyik gyűlés­ben tartottak felolvasások és vitatkozások, mi bizonyságot tesz arról, hogy szerencsétlensége­ink közepette önök nem kételkedtek egy per­­czig sem a haza jövőjén, sem a tudományok hasznosságán. Végr­e ütött a szabadulás órája; tegnapelőtt óta ismét Francziaország zászlója leng a palotán, melylyel a nemzet ajándékozá meg a l’Institut-t, mely romhalmaz volna ma, ha szabadítóink bátorsága nem hiusitotta volna meg a nyomorultak terveit, kik megkisérlettek mindent, hogy eltöröljék Párist a föld színéről történelmünk emlékeivel együtt, hogy megsem­misítsék a tudomány és művészet kincseit, meg

Next