Pesti Napló, 1872. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1872-03-01 / 50. szám

50. szám. Péntek, martius 1.1878. 23. évi folyam. Szerkesztési iroda: Vtrawiietton 7. din.. L «meist. B lap raelismi részit illetni minden kOa­mfog a »zerkenstön­she« imtdeendő. MÉMBMbn levelek ezek innert lunktol fogadtatnak el. Kiadó-Mvatal: Ferencaiek­ tere 7. an­m feldssint A lap anyagi részét illeti­ közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, pesten t­­er helyben, házhoz hordva* Egész évre . . . 11 írt. Félévre .... 11 írt. Negyedévre ... S , SO kr. Két hóra .... t , 70 tar- Egy hóra ... 1 , 86 kr Hirdetmények dija? • hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél » ejkr. Bélyegül kft.Uo M ojkr. Nyílttéri • hasábra petitsor SS ejkr. Pest, február 29. Néhány nap előtt tüzetesen elősoroltuk azon tárgyakat, melyekkel a képviselő­­háznak a jelen ülésszak tartama alatt még foglalkoznia kell. Csak azon kérdéseket hoztuk fel, melyeknek megoldása egyál­talán halaszthatatlan. Felemlítettük a vá­lasztási, incompatibilitási és a képviselői mandátumot meghosszabbító törvényja­vaslatot. Felhoztuk a főváros és a Király­föld szervezését, melyek, midőn az egész ország már az új alapokon szervezkedett, nem maradhatnak jelenlegi ideiglenes ál­lapotukban. Kiváltkép a fővárosban olya­nok a viszonyok, hogy a jelen helyzet fentartására egyáltalán még gondolni sem lehet. Előhoztuk az újonczozási visszaélé­sek megszüntetését s az altisztek alkalma­zását illető törvényjavaslatokat. A­kit honvédségünk fejlődése érdekel, az nem tagadhatja e javaslatok kiváló fontossá­gát. Megemlítettük a Lloyd és a gőzhajó­zási társulat kérdését. Megérintettük vég­tére, hogy hír szerint a kormány még a nagy vasúti szerződés ügyét is a ház elé akarja hozni. Nem említettük akkor a kolozsvári egyetem kérdését, mely már szintén teljesen megérett. A megoldandó kérdések sora azóta nőttön-nőtt. A ház előtt fekszenek az 1869. és 1870 diki zárszámadások. Nem kell ez ügy kiváló hord­erejét tüzetesen kifejte­nünk. Először fog a ház oly institutió működéséről tudomást venni, melynek fontosságát úgy az 1848-diki törvényho­zás, mint a későbbi törvényhozások egy­aránt hangsúlyozták. Ez ügy elintézését a jövő törvényhozásra hagyni, tiltja úgy a kérdés fontossága, mint a ház méltósága. Biztos forrásból továbbá ma azt a hírt viszszük, hogy már a legközelebbi napok­ban Bittó igazságü­gyminiszter egy na­gyobb törvényjavaslatot fog a ház elé terjeszteni a törvényszékek illetőségéhez tartozó bűnvádi eljárás tárgyában. A tör­vényjavaslat — mint halljuk — 120 §­­ból áll, s az igazságügyminiszter, az egész kabinettel egyetértve, annak mielőbbi tárgyalását fogja sürgetni. E törvényjavaslat csakugyan égető szükségnek tesz eleget. Halomra gyűltek az igazságügyminisztériumban azon elő­terjesztések, melyek a jelenlegi bűnvádi eljárás legkiáltóbb bajainak orvoslását sürgetik. Kérve-kérték ezt a kir. bíróságok elnökei, a királyi ügyészek, és általános az a meggyőződés, hogy a jelen állapot egyáltalán tarthatatlan. S csakugyan szé­gyenpír futja el az ember arc­át, ha meggondolja, mily helyzetben van ná­lunk, öt évi törvényhozási működés után, még mindig a személyes szabadság ügye. Minduntalan beszélünk állami önállóság­ról, parl­amentarismusról, kormányfele­lősségről , mint a byzánczi szőrszálhaso­gatók, napokon át vitatkozunk alárendelt ügyekről, hanem az nem jut eszünkbe, hogy a személyes szabadságnak kérdése, a cardinális jogok legelsője, nálunk még mindig egyes emberek kénye-kedvének, nem ritkán szeszélyének meg nem becsült lapdajátéka. Ez lehetett így eddig, de most a kirá­lyi bíróságok szervezése után végtére hoz­zá kell látnunk, hogy közviszonyaink e szégyenfoltja mihamarább kitöröltessék. Olvasóink tudják, hogy az igazságügymi­­nisztérium a kebelében elkészült munkálat megbírálására enquetet hívott össze. Ez enquete-ben részt vettek a bírói karnak, a tudománynak, az ügyvédi karnak legki­válóbb egyéniségei. Ez enquete-ben tevé­keny részt vett F­á­b­r­y, a legfőbb ítélő­­szék elnöke, Fabinyi Szabó Miklós, továbbá a pesti elsőfolyamodású törvény­székek elnökei. Mindnyájan egyetértettek abban, hogy a szóban levő munkálatok­nak minél előbbi törvényerőre emelése az országnak önmaga iránti szent kötelessé­ge. A javaslat a minisztertanácson is át­ment már, s itt szakaszról szakaszra tüze­tes bírálat tárgyává tétetett. E tanácskoz­­mányokban beható részt vett Paul­er miniszter, kinek szakavatottságát e téren az egész ország tiszteli. Mint halljuk, a javaslat már ő felsége helybenhagyását is bírja. E munka országgyűlési tárgya­lása nem lehet kérdés, nem lehet vita tár­gya. A­ki ez ellen felszólal, az bűnt követ el nemzete becsületén. Erre kell, hogy legyen időnk, ezt a jövő törvényhozásra hagyni nem lehet. A megoldandó feladatok ily fontos­sága, ily halmaza mellett már most azt kérdjük: mi néven nevezzük az ellenzék azon eljárását, melylyel már több nap óta az időt a szó legszégyenletesebb értel­mében elpazarolja? Azt mondják, hogy még vagy tizenöt ellenzéki szónok akar beszélni, s hire jár, hogy a részletes vitá­nál a jelenlegi valóságos vétkes időpazar­lás ismételtetni fog. Az ellenzék azt mondja, hogy ő nem gátolja a reformművek keresztülvitelét. Mi kérdjük Gihyczytől, kérdjük Irányitól, kikről felteszszük, hogy a haza ügye szintén szívükön fekszik : mi más az, a­mit az ellenzék jelenleg mi­vel, mint egyáltalán a törvényhozási működésnek hallatlan cynismussal és frivolitással történő meggátolása? Avagy van-e az országnak abban vesztesége, ha Vajda János nem fejti ki, hogy a suffrage universelle az országbírói ér­tekezlet határozmányain alapszik ? ha Kiss János nem idézi hosszan tartó beszédben a bibliát? ha Táncsics Mi­hály nem indokolja azon nézetét, hogy voltaképen minden évben új királyvá­lasztásnak kellene előfordulnia? Csak a jobboldalnak érdeke-e például a bűnvádi eljárás szabályozása, s nem mindnyájunk­nak közös, tekintetbe vételt kiáltó érdeke ? A pártvezérekhez fordulunk, kérve őket, vessenek véget egyszer mindenkorra azon szégyenletes jeleneteknek, melyek Magyarországot, a magyar parl­amentet elannyira kompromittálják. Nincs-e nekik pártjukra annyi befolyásuk, hogy a par­­liamentáris kötelességek legelsejére, a saját maga becsülésére rá tudnák bírni ? Mi azt hiszszük, hogy van, s azt is hiszszük, hogy annak szégyenletessége, a­mi most a házban történik, komolyan gondolkozó, hazafias ember előtt nem lehet kétség tár­gya. Hozzájuk fordulunk tehát, s ha más érv már nem hat saját pártjaik érdeké­ben, melyek végtére mégis részei a ma­gyar parl­amentnek, kérjük őket : vesse­nek egyszer már véget e játéknak, hol ta­lán több áll a koc­kán, mint egy vagy két nap vesztesége. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. New-yorki tárcza­levél. — febr. 5. Ha nagy tengeri utakat teszünk meg, például ha az atlanti óczeánt átszeljük, okvetlenül ér­dekkel telünk el a tengerészet és annak intéz­ményei iránt. Honfiaink bíznak a magyar ember tengeré­szeti hivatásában és fönnen hirdetik, hogy Fiu­­mével, a magyar város- és tengeri kikötővel mi ép oly tengerre termett nemzet leszünk, a­mily lóra termettnek ismer az egész világ. Mióta Kossuth szájából elhangzott a lelkesítő szózat: „Tengerre magyar!“, sokan megkísértették a puszta fiát ez eszmének megnyerni, őt a regé­nyes és férfias pályára lelkesíteni, buzdítani; de őszintén meg kell vallanunk, az eredmény nem áll arányban a lelkesedéssel. Találkoztak ifjak, kik elszánva magukat e pályára, a fiumei ten­gerészeti akadémiát fölkeresték, és mint halljuk, tanulmányaikat jó sikerrel végezték, de az egy Lukács Gyula kivételével, kinek tengerészeti leveleit a lapok örömest közölték, semmit sem hallottunk róluk. A magyarnak férfias bátorsága feljogosít azon reményre, hogy talán lesznek magyar tengeré­szeink, de e reményünket ismét jóval alábbszál­­lítja a magyar ember természete, benne ugyanis nincsen meg a kalandvágy, a kereskedő szellem és az ismeretlen világrészek utáni érdekeltség, mely a holland, német és angol nemzetnek oly nagy mérvben sajátja. Petz tengernagy, pécsi születésű hazánkfia, a kelet-ázsiai nagy expedi­­tió vezetője egy hozzám intézett levelében így nyilatkozik a magyar ember tengerészeti hiva­tásáról : „Magyar, és kora ifjúságom óta tengerész lé­vén, legőszintébben kívánom, hogy nemes gon­dolkozása hazámfiai a jövőben minél nagyobb számban szenteljék magukat e hivatásnak, a­mely, mivel mind a physikai, mind a szellemi tehetségeket teljesen igénybe veszi, és férfias elszántságunkat, hidegvérűségünket és kitartá­sunkat nem egyszer kemény próbára teszi, véle­ményem szerint különösen megfelel a lelkes és bátor magyar nemzet egyéniségének, mire nézve oly férfiak,mint Károly, Hadik, Gyújtó, Gaál stb. a legjobb biztosítékot nyújtják.“ Vájjon lesz-e Fiuméből magyar kikötő és lesz-e szükségünk magyar tengerészetre, az a jövő titka, de addig is terjeszszük az eszmét, tegyük azt népszerűvé, nehogy új legyen előt­tünk, midőn azt már megvalósítanunk kellene. Az „Éj­szakamerikai Egyesült Államok “-nak, daczára gazdagságuknak és elismert hatalmuk­nak, sem tekintélyes tengeri hadak, sem tengeri gőzhajózásuk nincs, mely az európai hatalmaké­val arányban állana. Észrevévén ezt New­ York előkelő kereskedő világa, már megindította a mozgalmat egy Európa és Amerika közt alakí­tandó rendszeres gőzhajó-közlekedés érdekében, mert daczára az amerikai nemzet nagy életre­valóságának, az eddigi közlekedést angol, német és franczia társaságok tartják fen és nincs egyet­len egy amerikai gőzös, mely kereskedelmi c­é­­lokból az atlanti óceánt átszelné, miután az ame­rikaiak eddig csak a tengerparti közlekedésre szorítkoztak. Nem lesz érdektelen a vén Europa lakója előtt, ha fogalmat nyer azon óriási közlekedés­ről, mely az új világot az óval összeköti. Itt egybeállítom az e közlekedést föntartó társula­tokat és azon hajókat, melyek a múlt évben közlekedtek. Első­sorban, mint hazánkhoz legközelebb fekvőt, említem a hamburgi társulatot, melynek pompásan berendezett hajói a kényelem tekinte­tében kívánni valót nem engednek. E társulat­nak összesen 7 hajója jár New­ Yorkba, úgy­mint : Allemania, Cimbria, Hammonia, Halsatia, Westphalia, Silesia és Thuringia, mindegyik körülbelől 3000 tonna tartalommal. Ugyane tár­sulatnak Vandalia, Germania és Saxonia nevű hajói Hamburg és New­ Orleans között, Borus­sia,Batavia és Teutonia — a nyugatindiai szige­tekkel közlekednek. A fentebb említett 7 hajó összesen 52-szer tette meg az utat Amerika és Európa között. Az átlagos utazási idő Európá­ból Amerikába 9 nap és 13 óra és vissza 10 nap és 2 óra. A leggyorsabb hajók Cimbria és Sulézia, melyek a 3200 tengeri mértföldnyi utat 9 nap alatt teszik meg. E hajók összesen 28,666 utast hoztak az Ígéret földjére, míg innen 10,371-et szállítottak az óvilágba, legalább ideig­lenes tartózkodásra. Frisia és Pommerania e társulatnak két épülő­félben levő hajója. A brémai „Norddeutscher Lloyd“-társulatnak 13 hajója jár a newyorki kikötőbe, ezek: Bre­men, New-York, Hansa, Amerika, Hermann, Deutschland, Weser, Rhein, Main, Donau, Han­nover, Frankfurt és Köln. E társulat minden gőzöse 700 lóerejű.­­ Hajói a múlt évben hat­­vannyolc­ utat téve, 39,531 utast szállítottak Amerikába. E társulatnak Ohio, Berlin, Balti­more és Leipzig nevű hajói Bréma és Baltimore között közlekednek. E két társulat hajói a legkényelmesebbek azok között, melyek Európa és Amerika között közlekednek. Az első hely utasai minden lehető kényelemben részesülnek: kiki egy kabinetet kap két ágygyal, csinos függönyökkel, mosdó­asztallal és puha szőnyegekkel; két-két kabinet­ből egy kis folyosó vezet a nagy díszterembe, mely fénye és kényelme által mindenkit meglep, ki először lép ily hajóba. Zongora, könyvtár vá­logatott német, franczia és angol munkákból stb. olajfestvények, tükrök stb. felejtetik az utazó­val, hogy a sík tengeren, távol a nagy városok­tól egy kis társaságra szorítkozva, kénytelen másfél heti időt tölteni. Az első és második osz­tály utazói számára dohányzó szoba is van be­rendezve, dominó, sakk és más társas játékok­kal. Ha alkalmas társaság akad, hangversenye­ket, szavalati akadémiákat rendeznek, szóval mindennemű szórakozásról gondoskodnak, hogy a szép,de unalmas tengeri utat kellemessé tegyék. Az angol társaságok hajói közt első helyen állanak a Cunard, Inman és Guion Line-ei. Az első társulat hajói mind távol országok neveit viselik, mint: China, Abyssinia, Russia, Algé­ria, Calabria, Samaria, Liberia, Java stb.; érde­kesnek tartjuk megemlíteni, hogy most épül Scythia. Az Inman Line hajóit itt „City-Steamer“-ek­­nek nevezik, mivel hajóik nevesül csupán váro­sokét választottak, mint : City of New­ York, Paris, London, Washington, Dublin, Bristol stb. összesen tizenegy hajója közlekedik az óc­eánon. A Guion Line, a legifjabb társulatok egyike, hajóit az egyesület nyugati államai után nevez­te el : Minnesotta, Wyom­ing, Wisconsin, Colo­­rado, Nevada, Idaho és Manhattani. Az eddig említett öt társulat hajói közvetítik a postát. Rendes járatuak és biztosak lévén, ezekben öszpontosult a kormányok bizodalma. Az ily posta­hajó megérkezését a parttól több mértföldnyi távolságban álló „Light Ship“-rel megsürgönyzik a newyorki postahivatalnak, mely azonnal kiküldi a postahivatal kis gőzösét, mely nagy társától útban átveszi a leveles zsá­kokat és azokat a partra viszi. Némely nap 5—6 hajó hoz Európából postát, van akkor do­log, sürgés, forgás a new-yorki postahivatalban. A fennebb megnevezett három angol társa­ság Liverpool és New-York között közlekedik, ugyan e vonalon járnak még a „National Line“ társaság hajói, úgymint : Franca, Haly, Hol­land, Denmark, Helvetia, England stb. E társu­lat legújabb hajója a S­p­a­i­n, a legnagyobb az ismeretes „Great­ Eastern“ után, mely 5150 ton­na tartalommal 200 első, 1260 másod és 1400 harmadosztályú utast képes szállítani. A nagy kényelem daczára a társulat viteldíjai a néme­tekéhez képest aránytalanul olcsóbbak. A „White Star Line“ ifjú társaság lévén, csak kevés hajóval rendelkezik; ezek neveit a tengerektől vette, úgymint: Baltic, Atlantic, Arctic, Adriatic és Oceanic. Az utóbbi a társu­lat legnagyobb hajója, mely útját 8 nap és 7 óra alatt teszi meg. Ezek a New-York és Liverpool közt közle­kedő társaságok. Azonban New-York, a világ egyik legnagyobb kikötője lévén, egyenes ösz­­szeköttetésben áll más nevezetes európai kikö­tőkkel, így az „Anchor Line“ hajói, számra 36- an New-York és Glasgow közt tartják fen a közlekedést; a „General Transatlantic Com­pany“ hajói New­ York és Havre közt járnak. Az utóbbi társulatnak csak négy hajója van: Washington, Péreire, St. Laurent és Villé de Paris. Ez az egyedüli társulat, mely nem szállít harmadosztályú utasokat. A legifjabb társulatok egyike a „Baltischer Lloyd,“ mely Stettin és New-York között közle­kedik. Talán egy társulatnak sem kellett oly mostoha körülményekkel megküzdeni, mint en­nek. A társulat két hajóval indult meg, ezek: Humboldt és Franklin (Thorwaldsen épülőben van), a­mint a második hajója megérkezett, fe­­délzetén kitört a cholera, mi a newyorkiakat rendkívüli aggodalomba hozta. A hajónak hat hétig a nyílt tengeren kellett vesztegelnie , a be­tegek pedig a várostól több mértföldnyi távol­ságban fekvő kórházba szállíttattak és így sike­rült New­ Yorkot és Amerikát e szomorú jár­ványtól megmenteni. Hogy e szerencsétlen kez­det nem szolgál a társulat előnyére, fölösleges mondanunk. A két utóbbi társulat szintén hoz postát, az előbbi a franczia, az utóbbi a skandináv postát közvetíti. Mind a tíz társulat összesen 118 hajóval köz­lekedik és a múlt évben Amerikába 325,777 új polgárt és 1.891,615 tonna árut hoztak. Nem csoda tehát, ha az amerikai, látván a nagyszerű forgalmat, elszégyenül és egy amerikai társulat alapításáról gondolkozik. A legtöbb társulat 18­66-ban a „függetlenség“ évszázados fordulójának alkalmából rendkívül leszállított árak mellett akarja az utasokat szál­lítani, úgy hogy a harmadik helyen utazó 25 dolláron oda és vissza fog mehetni. Remény­em, hogy hazámfiai között nem egy fogja megragad­ni az alkalmat és elnéz a „szomszédba.“ Liptay Pál, Pest, február 29. (Andrássy Gyula gróf) külügy­miniszter úr — mint említettük — ma tizenegy órakor fogadta azon pestvárosi küldöttséget, mely Gyöngyössy Alajos h.polgármester úr veze­tése alatt a díszpolgári oklevél átadásával volt megbízva. A küldöttség vezetője, Gyöngyössy h. polgármester úr az okiratot a következő szavak­kal nyújtotta át. „Nagyméltóságú közös miniszteri tanácselnök s külügyi miniszter, kegyelmes urunk ! Mint Magyarország­­fővárosának küldöttsége jelenünk meg nagyméltóságod előtt, kifejezést adandók azon érzelmeknek, melyeket Pest vá­ros közönsége nagyméltóságodnak hazánkból eltávozása felett érez. A bánatnak, örömnek és hálának érzelmei ezek. Nagy a bánata fővárosunk közönségének azért, mert nagyméltóságodnak kormányunk el­nökségétől való visszalépésében nélkülözi ha­zánk azon intéző erőt, mely alkotmányunk ron­csolt hajóját biztos kikötőbe vezérli. Ellenben az örömnek édes élvét érzi főváro­sunk közönsége felséges uralkodónknak azon szerencsés választása felett, hogy felséges házá­nak és a birodalomnak külügyminiszterévé, va­lamint a közös miniszteri tanács elnökévé leg­kegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Midőn ily hazafias bánat és öröm vegyülete szállta meg Pest városa közönségét, felemelke­dett kebelében a bála és elismerés érzelme és ebbeli érzelmének az által adott kifejezést,hogy nagyméltóságodat fővárosunk felvirágoztatása iránt tanúsított kitűnő érdemeiért egyhangúlag Pest városa díszpolgárává választotta. Fogadja nagyméltóságod e kiváló megtisztel­tetést és e polgári oklevelet kedvesen, s tartson meg bennünket továbbra is nagyrabecsült jó­indulatában.“ Andrássy Gyula gróf a küldöttség él­jenzése közt a fényesen kiállított oklevet átvé­­vén, körülbelül igy válaszolt a küldöttségnek: „Ez alkalommal, midőn önök küldőik meg­bízásából nagy megtiszteltetésben részesítenek, legyen szabad csak annyit mondanom, hogy ha ez azon érdemekért történik, melyeket tisztelt szónokuk legnagyobb részben nekem tulajdo­nít, én minden álszerénység mellőzésével kény­telen vagyok kijelenteni, hogy az elért eredmé­nyeket nem magamnak tulajdoníthatom. Én csak egyik szorgalmas és buzgó, de csak egyik munkatárs voltam. A­mint e fényes okirat tartalmából látom, Pest városa érdemesül rója fel, hogy mint mi­niszterelnök több ízben kifejeztem azon meggyő­ződést, miszerint az ország kötelességeihez tarto­zik a főváros fejlődését elősegíteni és e czélra áldozatokat is hozni. Ez nem érdem, hanem meggyőződés, és e meggyőződés bennem máig sem változott. A­mit az ország a fővárosért tesz, azt nem a fővárosnak teszi, hanem magának az egésznek. De ez nem lehet érdem, mert én érdemnek csak azt ismerem el, a­mi jutalmat nem keres és nem kap. De én kétszeresen meg vagyok jutal­mazva : először az eredmény által, másodszor azon fölötte rokonszenves érzelmek által, melye­ket önök nekem ma újólag kifejeztek. Örömmel látom a főváros emelkedését minden irányban, örömmel azt, hogy azon tervek, melyeket együtt érleltünk, melyek azonban sokáig mint valami elérhetően ezel tekintettek, ma már nagyrészben legalább foganatba vétettek, hogy meg nem akadtak, hanem kiegészítők magukat, mert ily művet félbenhagyni nem lehet. Meg is vagyok győződve, hogy sem a kormány, sem a törvény­­hozás, sem Pest városa nem fogják félben­hagyni, így tehát csekély fáradozásaimért kétszere­sen látom magamat megjutalmazva, és önöket csak arra kérem, hogy küldőiknek mély hálás köszönetemet fejezzék ki, és jelentsék ki nekik, hogy azon érzelmek, melyek Pest városát ezen kitüntetésre bízták, olyanok, melyekre minden­kor büszke leszek.“ Andrássy gróf azután a küldöttség egyes tag­jait magának bemutathatván, miután még a re­mek kiállítású diplomát részletesebben meg­tekintette — hosszabb és részletes értekezésbe bocsátkozott velük Pest város és különösen a szépítési tervek ügyei fölött, mire majdnem fél­órás beszélgetés után a küldöttségtől szívélyes búcsút vett (A 80 millió bankadósságra) vonat­kozólag már pár héttel ezelőtt alkalmuk volt elősorolni mindazon bizonyítékokat, melyek két­ségtelenné tették, hogy ezen adósság Magyaror­szágot nem terheli, minthogy az Magyarország államadóssági járulékának megállapítása alkal­mával már beszámíttatott. Azon czikkünkben megemlítettünk egy kimutatást, mely 1867 végén az orsz. gyűlés elé terjesztett, s melynek alapján Magyarország járuléka megállapittatott. E kimutatásban — mint megemlítettük — bent van a 80 millió bankadósság is. Minthogy azonban némely bécsi lapok világos bizonyíté­kaink daczára is megmaradnak régi tévedésük­ben s újra meg újra állítják, hogy ez a 80 millió forint nem vétetett tekintetbe a magyar állam­adóssági járulék megállapításánál, segítségük­re akarunk lenni, s ezennel megemlítjük azt is, hogy e 80 milliós tétel a többször érintett táblá­zatos kimutatásnak 14-dik lapján I. sorszám alatt az osztrák értékben fizetendő kisorsolás nélküli államkölcsönök közt van felvéve.Ezen összesen 32 lapnyi nyomtatott táblázott kimutatást aláírták Bécsben 1867. nov. 14-én a cs. kir. pénzügymi­nisztérium nevében Schwaabe Károly cs. k. miniszteri titkár, Langhammer Ferencz cs. k. számtanácsos, az államadósság ellenőrzési bi­zottság titkára, P­á­l­f­y Ferencz cs. k. pénzügyi tanácsos, Auerhammer Henrik cs. k. szám­­tanácsos , a magyar kir. pénzügyminisztérium részéről Weninger Vincze m. k. pénzügyminisz­teri tanácsos, és Kindermann Lajos m. k. szám­­tanácsos. Úgy hiszszük, ily határozott bizonyítékokkal szemben végre-valahára a bécsi lapok fel fog­nak hagyni ama 80 millió hánytorgatásával, s nem akarjuk föltenni róluk, hogy öt ma is élő hivatalnok aláírásával ellátott s ennélfogva hi­vatalos jellegű kimutatás valódiságát és hiteles­ségét tagadni merjék. Egyébiránt reméljük azt is, hogy De Pretis úr a Dumba képviselő inter­pelláter­ára adandó válaszában szintén consta­­tálni fogja a valót, s véget vet egy oly vitának, mely mindkét félnek csak hátrányára szolgál­hatna. (Engedélyezett vasutak.) Mint hall­juk, a Windischgrätz-Brenner consortium meg­nyerte az engedélyt a soprony-pozsony-vágvölgyi vasutak építésére. Az engedély a következő vas­útvonalakat tartalmazza: 1) Soprony-Pozsony, 2) Nagy-Szombat-Üzbég, 3) Nagy-Szombat- Trencsén, 4) Nagy-Szombat-Lundenburg, s es­­hetőleg Trencsén-Zsolna, ha az északnyugati vasút-társulat e vonalt illető elsőbbségi jogát nem érvényesíti. A vállalat pénzügyi részét, mely mintegy negyven milliót képvisel, a bécsi pénz­váltóbank, a boroszló disconto-bank és boroszlói bankárházakból e czélra alakult consortium vál­lalta magára- ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése február 29-kén. I. Ma a szellemdús szónokok napja volt. Mintha csak összebeszéltek volna Hor­váth Sándor, P­a­t­a­y István, Kiss János és Táncsics Mihály, mindegyik mon­dott valamit, a­mi majd derültségre, majd hangos nevetésre ragadta az unatkozni is megunt képviselőket. Horváth Sándor elmesélte annak a kigyónak történetét, mely fejével farkát harapta meg. Patay István lyukas csizmához hasonlítá a tör­vényjavaslatot, melyet becsületes magyar ember fel nem húzhat, s utasíttatni ki­­vánta a minisztert új csizma csinálására. Kiss János a ház derültsége középütt szt. János titkos jelenéseinek 13-dik feje­zetét olvasta fel egy aranymetszetű­ bib­liából a miniszter fejére. E jelenetet alább egész terjedelmében közöljük. Táncsics Mihály végre egész komolysággal ajánlott a háznak egy biztos óvszert az ország jóléte és felvirágzása érdekében : a feje­delem évenkénti választását. A választás­nak természetesen a suffrage universelle alapján és titkosan kellene történnie. Hogy mindez rózsás hangulatban tartotta a kép­viselőket, szükségtelen mondanunk. A jobboldalról senki sem szólalt fel. A többi szónokok : Podmaniczky Fri­gyes, ki az özvegy­nek inditványba ho­zott szavazati jogáról igen érdekesen be­szélt, S­zom­j­as József, Rónay János, Helfy Ignácz és Pavlovits István voltak. A két utóbbi Irányi, az előbbiek Tisza határozati javaslatát pártolták. Az ülés végén az ipartörvény hirdettetett ki. .. (Folytatás esti kiadásunkhoz.) Elnök: Somssich Pál. Jegyzők: Szeniczey Ödön, Széll K., Jámbor Pál. A kormány részéről jelen vannak : Bittó István, Tóth Vilmos. Kiss János, kiről már esti kiadásunkban is megemlékeztünk, igy végzi beszédét: Azok, kik

Next