Pesti Napló, 1872. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1872-03-31 / 76. szám

76. szám. Vasárnap, martius 31.1876. 73. évi fulyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető mindért közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra . . . I frt 85 kr. 3 hónapra . . . 5 n 60 „ 6 hónapra . . . 11 „ -t— „ Az esti kiadás postai kü­lönküldé­­seért felülfizetée havonkint 30 kr. Az előfizetés az év folytán rajtielen hónapban megkezdhető, s ennek bá­rmely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog­­almuztatni. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 njkr. Bélyegdij külön Nyilttér: 5 hasábos petitsor 25 nj kr. Előfizetési felhívás „PESTI mt-ra. Folyó hó végével az első évnegyed letelt­vén, felkérjük­­. előfizetőinket megrendelé­seik minél előbbi megújítására, hogy a Jelen mozgalmaak időben lapunkat fennakadás nél­kül kézhez kapják. Előfizetési árak: Egész évre.........................22 ft. Fél évre.............................11 ft. Negyedévre......................5 ft 60 kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előnzetések a „Pesti Napló kiadó-hiva­tala“ czim alatt Pest, ferencziek­ tere 7 sz. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Heti tárcza. (Párt-dramaturgia. — Ervely és Lessing. — Uj ko­médiás. — Szép asszonyok. — Husvét.) Mióta a történelem egy csendes korszakában megengedte, hogy ez a nemzet ismét az édes szabadságot élvezze — egymást áldott villon­gásban meg-megütlegelni, azóta különböző uj meg új nézetek és tanok merülnek fel. Nem legutolsó a szélbali legújabb drama­turgia. Lessing kora óta kétségkívül ez a legneveze­tesb, s ha általános érvényre emelkednék, a drámai irodalom egy új fordulójához értünk volna. A lap, melyben ez ép annyira meglepő, mint új tan, napvilágot látott, a „Magyar Újság“ nagypénteki száma. Hirdetője, felállítója Erdely János „gazda.“ Miből áll ez a rendkívüli uj tan ? Csak abból, hogy egy új vígjáték bírálatában a mű főhibájául azt rója fel, hogy az „a vá­lasztó­polgárok“ legyalázása.“ Csak ennyi! Az új vígjáték szerzője társadalmi és erkölcsi hibákat, ferdeségeket gúnyol s ostoroz, azonban nem fontolván meg kellőleg, hogy ez az ellenzék szélső árnyalatának dramaturgiájába ütközik, oly személyeket sújtott, kik választóképességgel bírnak. Darabja tehát rész, a párt-dramaturgia szempontjából elvetendő, és Ervely János — az új Lessing méltán öntheti rá haragjának záporát. Sajnos, hogy Ervely János néhány századdal előbb nem látott napvilágot, és tanának felállí­tásával annyi ideig késett. Állítása, tana, meg­­c­áfolhatlan, megdönthetlen, igaz, de nem érke­zett elég korán. A világ összes drámairodalma, melyből játékrendünk áll, az Érvely-féle elv mellőzésével jött létre, maga Shakespeare gaz­embereit (Jágó, III. Richard) a választóképes­séggel felruházott osztályból vette, Schiller Moor Ferenczben egy tettleges, szenvedőleges választójoggal biró egyént állított pellengérre, Molliére. „Tartuffe“-re. „Fösvénye“ nem egyéb, mint egy választópolgárnak legyalázása és be­mutatása a képmutatás, vagy fösvénység szí­nében. Mily bakok, mily szarvashibák ! Kár, valóban kár, hogy Ervely János tanáról ez urak tudomással nem bírtak, különben soha­sem bátorkodtak volna derék választópolgáro­kat kiszégerezni, örökre megbélyegezni. Hát írség Sardou! Ezt a szegény embert egyébiránt Ervely úr tönkre is teszi, azért a „Jó falusiak“­­ban választópolgárokat mert megszurkálni. Sar­dou kétségkívül igen boldogtalan lesz, ha a „M. Újság“ nagypénteki száma kezébe kerül. Most már mit tegyünk ? . Ha a nemzeti­ színház az Erdely-tant elfogad­ja, ki kell dobni összes játékrendjének vala­mennyi darabját, és új műveket kell magának íratnia a szélsőbal drámaíróival, kik azonban sajnos­ nem léteznek. Mert e párt, melynek oly erős theoretikusa van, mint Erdely, az elmélet­ben ugyan igen nagy, hanem a gyakorlatban még mivel sem ajándékozott meg. Játékrendünket tehát egyelőre meg kell hagy­nunk mostani állapotában, az irtáshoz mindamel­lett már most is hozzáfoghatunk. írassunk oly darabokat, melyekben csupán női szerepek van­nak, — ez nem ütközik az Érvely elvbe, miután a hölgyek a Majoros-kabinet megalakultáig vá­lasztóképességgel csak a füzértáncz alkalmával birnak, ez pedig politikai jognak nem mondha­tó. Jól van, de hát a szerelem, hol marad a sze­relem ? Szerelem nélkül nincs darab. Férfi nél­kül nincs szerelem. Ezen is lehet segíteni. Vá­laszszák az írók hőseiket a szükséges censussal nem biró osztályból. . . Elfogadjuk! Azonban újabb bökkenő ! Mit csinál a dráma­író, ha az általános szavazatjogot behozzák a szélbal javaslatára? '* '• Ez a nagy kérdés. No hát akkor majd szavazunk, és nem írunk darabokat, bezárjuk a színházat és a megtaka­rított subventiót szélsőbaliak nevelésére fordít­juk ... A­mennyiben pedig a subventio elégsé­gesnek nem mutatkoznék, utalványokat bocsá­tunk ki Dárius kincsére. Abból talán kifutja. E héten egy vidéki nyájnak lelki őre Pestre vetődött. Boltokban, utczákon, kávéházakban, minde­nütt szívesen köszöngettek neki a kiberetvált csupasz arczok.Mi dolog az, hogy épen nagyhétre telik meg Pest papokkal ? — gondolá magában a lelki őr. Épen ebédnél ül. — ízlik az ebéd collega. — kérdi a lelki őrt szomszédja, egy kiberetvált arczu úri­ember. „Meglehetősen.“ ’­­ — Hol működik collega ? „Bagoson.“ — Jó fizetéssel ? „Meghiszem, 1000 frt a naturaliákon kívül.“ — Szép dolog, nagyon szép. Hányadmagával működik collega ? „A segédemmel, kettecskén.“ — Hm, hm és elbírták? Hány asszonyuk volt ? „Kérem, — kérem, hogy méltóztatik ezt ér­teni .“ — Asszony nélkül csak nem vihetik a dol­gukat ? „Rogo, már ne tessen dehonestálni, én nem tudom miféle dolgot méltóztatik érteni.“ — Hát a komédiát. „Preco preco, nem tartom illőnek, hogy col­lega ur szent foglalatosságunkat e névvel illeti, az bizony nem komédia/ — De már sohse bajmolódjunk a szavakkal — folytatá a csupaszképű szomszéd, — komé­dia az, akármilyen művészetnek kereszteljék el és mi komédiások vagyunk, ha­bár magunkat művészeknek, Thalia papjainak és isten tudja mi másnak is neveztetjük. „Tha­lia papja ? Hát az úr színművész volna ? — Az hát és kollega nem az ? kérdi a szom­széd. "­ „Én bizony nem Thália, hanem Róma papja vagyok.“ •— Átkozott csupaszképűség. Az ember a mai világban már nem is tudja, hogy ki milyen ko­médiához tartozik, viszont­ a szomszéd s eltá­vozott. Így értesült a macska-bagosi nyájnak lelki őre arról, hogy nem zsinat van Pesten, hanem a színészgyűlés ülésezik itten. A nemzeti színház most egy új korszak kü­szöbén áll. Blaháné, Kassainé, Tannerné, Molnárné, Benza Ida az eddigi szépségekkel valóságos kikeletet képeznek és nem tévedünk, ha a beköszöntő kort­­*• a szép asszonyok korának nevezzük. Milyen tavaszi flóra ez ! kiáltanánk föl, ha egy baljóslatú hit azt nem fecsegné, hogy épen Flóra távozik. A Felekiné Orczy-kérdés aggasztó mérveket öltött, a helyzet bonyodalmai nőttek, a jegyzékek és üzenetek a színház s a művésznő lakása közt sűrűn követik egymást, míg végre az ultimátum Felekiné részéről beadatott! Állí­tólag tárczakérdést csinált a dologból és lelépni készül. Szegény magyar nemzet ! A végzet — látom már nem hagy nyugton ; azt hitted, hogy leg­alább, az országgyűlése ünneplése alatt eheted békében húsvéti sódaradot és fonatosaidat, de ime, már egy új conflictus réme fenyeget. Nem gondolja-e meg Orczy úr, hogy a nemzet most nagy válságok szélén áll és minden hazafinak és honleánynak kötelessége a nemzeti calamitá­­sokat nem szaporítani, hanem ellenkezőleg azon lenni, hogy saját körében a kedélyeket csilla­­pítgassa és csilltgasna ? Uraim és hölgyeim, halaszszák el a versen­gést s villongást a választások utáni időkre, ak­kor a haza nagyobb érdekkel és figyelemmel kisérheti azon nagy bonyodalmak megoldását, melyek az aradi vendégszereplésből fejlődtek. Nem hiába bizonyítja egy nagy napilap tegnapi számában, hogy a nemzet épen legválságosabb korszakaiban nem értett egyet, meghasonlott, pártokra vált. A Felekiné-Orczy-eset uj törté­neti adalék. Bár ne volna igaz! Bár Orczy úr, ki annyi szép asszonyt tudott Pestre hozni, ezt a szép asszonyt meg tudná a nemz. színpadnak tartani! Bár a nemz. színház fölött az engesztelés szi­várványa ragyogna! Bár a béke galambjai megfészkelnék magu­kat a kerepesi galambduczban! Hadúr, hallgasd meg könyörgésemet! Mint olvassuk, nemcsak a hölgyszemélyzet szaporíttatik szép számmal, a férfiakról sem feledkeztek meg. Egyik legégetőbb szükségnek mutatkozott a hősi szakmát betölteni, miután arra eddig csak négyen (Lendvay, Molnár, Fe- Mai számunkhoz egy és fél év melléklet van csatolva. •»-■ ggwm Pest, mártius 30. A húsvéti harangszó átcsendül napsu­­gáros réten-mezőn, a tavasz költészete megaranyozza a hegyet-völgyet, a sejtel­mek és remények idénye mosolyg felénk minden lépten nyomon; vájjon lesz-e a bimbóból virág, az előtörő zöld vetésből arany búzakalász, vájjon beváltja-e a ta­vasz reményeit a nyár ? Ha alkotmányos fejlődésünk a maga rendes, természetes határai között mo­zogna, közéletünket is most ily tava­­szias légáramlatnak kellene foglalkoztat­nia. Látnunk kellene, a­mint nagy esz­mék magvait szórják el, a­melyeknek kikelését a választások alkalmával min­denki nyugodtan várja. Látnunk kellene, hogy örül mindenki a megkezdett alkot­mányos munkának, melylyel saját elveit, saját meggyőződését érvényesíti. És lát­nunk kellene mindenekfölött azt,hogy ez a munka nem okoz senkinek ag­godalmat. Látnunk, tapasztalnunk kel­lene azt az általános gondot, hogy min­denki a legjobb magot keresse, mert tudja, hogy csakis az kel ki. A rész­mag csak annak okoz hiábavaló mun­kát és költséget, a­ki elveti; a föld azt menthetlenül elnyeli, az elrothad­ott lenn, nem kel ki soha. És látnunk, és tapasztalnunk kellene, hogy senki sem töprenkedik a szomszéd vetése miatt, és nem esik kétségbe a felett sem, ha véletlenül, előre nem látható elemi csapások megakadályozzák, hogy az általa elvetett legjobb mag megfizes­sen. A természet bölcs és igazságos, ki­pótolja azt majd legközelebb, hisz lesz megint tavasz és lesz megint nyár. Mindezt nem látjuk és nem tapasztal­juk , mert a mi alkotmányos fejlődésünk­nek nincsenek meg természetszerű körül­ményei, természetszerű idényei. Nálunk a nemzet azon része vezéreinek, mely az el­lenzékhez tartozik,nincs az a lelkiis­meretes­­sége, hogy csakis a legjobb magot szórja el a nép között, és nincsen türelme, hogy be­várja, míg a napfény és eső, a maga természetes processusa útján megérleli vetését, ha az egyáltalában megérlelhető. Nálunk erőszakot akarnak tenni a termé­szeten és a rendkívüli viharokban többet bíznak, mint az állapotok és viszo­nyok természetes elhaladásában. S ebben rejlik közviszonyaink egyik legnagyobb baja; ez alkotja azt a borút, mi választási előkészületeinknek oly ko­mor, hogy ne mondjuk, sötét szint ad. Másutt, rendes viszonyok között ez a nemzet alkotmányos életének tavaszi ün­nepe. Elvek foglalkoztatják a nagy tö­megeket, és nagy eszmék fénye veri fel a népet hétköznapias nyugalmából. És min­denki tudja, hogy bármely elv győzzön, azért nem megy veszendőbe a haza és rendületlenül áll az alkotmány. Nem így, nem így történik ez ná­lunk! . . Milyen nagy elv az, melyet a­z ellenzék velünk szemben felállít ? A jobb­oldal lobogója mellett ott tanúskodik az anyagi jólétnek örvendő haza, a szabad önkormányzat, a nemzeti honvédség. Itt van köztünk a koronás király, az első magyar ember. És a baloldal nem azt mondja, hogy „mi látjuk az általatok el­fogadott alap­jótéteményeit és törekvé­sünk az, hogy ugyanaz után még jobban, még erőteljesben haladva, még nagyobb sikert mutathassunk fel.“ A bal­oldal mást mond. Ő megtagadja, ignorál­­ja a jobboldal vetését, mely már kikelni kezd. Ki akarja azt tépni gyökerestől, s azt hiszi, hogy valami rendkívüli időjárás majd megérleli még az övét is. Bízik ab­ban, hogy valami földfeletti hatalom ide­hozza számára a déli napot. Magánviszo­nyok között e koczkajátékra azt monda­nák, hogy az balgaság. A mi közéle­tünkben azonban sokan ezt így nevezik, hogy : hazafiság és politika! Igaz, hogy midőn nálunk ilyesmi tör­ténik, csöndes, elég csöndes a világ já­rása. Igaz, béke van, talán tartós béke; legalább reméljük, hogy az egyelőre meg nem zavartatik. De mi következnék ebből ? Az, hogy használjuk fel e respikiumot sa­ját erőink megszilárdítása, viszonyaink állandósítására. S mit következtet eb­ből a baloldal? Hogy a munka ide­jét használjuk fel egymás gyengítésére, hadd czivódjék, tegye egymást tönkre a magyar! A kiegyezési mű a többi között külö­­­nösen egy roppant előnyt adott a magyar­nak. Időt és alkalmat nyújtott neki, hogy megszilárdítsa saját nemzeti létét, az or­szág politikai integritását. A Deák-párt összes működésében itt­­ott összezördült a radicalizmus tanaival, de a­hol ez történt, ilyesmire csak az in­­díta, hogy inkább volt hűtlen liberális elméletei, mint az általa kitűzött főfel­adathoz. Meg lehet azt mutatni­­a törvénykönyv minden lapjából, s midőn közéletünk egyik legnevezetesb factorát, a megyét refor­málta, volt gondja reá, hogy a virilis sza­vazatokban a stabilitás, a hazát conser­­váló eszmék egyik maradandó forrását megteremtse. Csodálatos hatalma van a földnek. A német úgy teszi tönkre Posen­­ben a lengyelt, hogy kormányköltségen is megveszi birtokait. A cseh most ugyan­ezt teszi az osztrákkal szemben. És cso­dálatos hatalma van ma már ennek a szónak: „magyar földbirtokos.“ A­ki Szabolcs­ vagy Ungban átutazik, látni fogja,hogy mennyi új nevű ember lakik ma azokban a kastélyok bármelyek ősi magyar családok birtokai voltak. De az uj­ emberek körében ép úgy hallani fogja a magyar szót, ép úgy tapasztalni fogja a hazafius érzést, mint azok körében egykor, kiknek helyét az uj emberek elfoglalták. A toron­táli birtokos német oly magyarnak érzi magát, mint a legmagyarabb megye la­kója. Ujjal kimutatható, hogy a­kik izgatnak a magyar államiság ellen, azok nem a „földhöz kötött,“ hanem a „mozgó“ intelligenciához tartoznak. A Deák-párt többre becsülte a hazát, mint a radicalizmus elméleteit; ezt veti a több­ség szemére a magyar ellenzék! Ellenfeleink jól tudják, hogy mily el­­lenállhatlan erőt, ledönthetlen hatalmat jelent az az egyesült, összetartó magyar­ság. Rendületlen őre ez a haza és az egyesült osztrák-magyar monarchiának, mely viszont leghatalmasabb támpontja a magyarságnak. Ők jól tudják, hogy ál­lamfelforgató törekvéseiknek sikert csak úgy biztosíthatnak, ha értékesíteni tudják a maguk számára a magyarság közötti szakadást, azokat a vad turbulens­ szenve­délyeket, melyeket a baloldal izgatásai Magyarországon felkorbácsoltak; azt az inparliamentaris harczot, melylyel a bal­oldal romba dönti; nálunk a parliamenta­­rismust; azt az alkotmányellenes pártál­lást, melyet a baloldal a kiegyezési mű­vel szemben elfoglal. S mit látunk ? Azt, hogy Prágából kül­döttségek mennek Zágrábba, s együttesen feliratot és küldöttséget menesztenek Tu­­rinba, hogy Kossuth Lajos álljon a szláv ellenzék élére, hogy alkosson szö­vetséget a magyar ellenzék és a magyar állam integritását megingatni törek­vő szlávok között, hogy a szlávok és a ma­gyarság egy részéből alakult egyesült pártot vezesse­n a magyarság másik ré­sze ellen, mely rendületlenül védi a ma­gyar államiságot, mely annak megdönt­hetlen őre. Mily tényezők, mily fegyverek ve­gyülnek ezzel választási küzdelmeinkbe! Meg vagyunk ugyan arról győződve, hogy ezek a tényezők s ezek a fegy­verek az értelmiség nagy zöménél nem az ellenzék javára fognak szolgálni. De kétségtelen, hogy megzavarhatják a nép­nek még hazafisági érzületét is, és ered­ményezhetik azt, hogy a magyarság egy része a természetes ellenfelekkel köt fri­gyet már nem is a többség, nem is a par­liamentarisms, hanem mindezeknél ma­­gasb érdek, az általános hazafias érdek ellen. Mi a cseheket illeti, e legújabb lépésü­kön nincs mit csodálkozni. Az ő őrjöngé­seikben van bizonyos rendszer. Ők tud­ták jól, hogy miért tapsoltak a magyar baloldal parliamentáris csinyjeinek, ők tudták, hogy csakis nekik és a szláv pro­pagandának válhatik javára, ha a magyar parliament dicső megsemmisül, ha a par­liamentarisms Magyarországon lehetet­lenné tétetik. Ők tapasztalták csak az imént, hogy míg a dualisms, a 67-es ki­egyezési mű fennáll, Magyarországot soha sem nyomhatják le Tirol és Bukovina állására, s e nélkül Csehország sem lehet egyenrangú tényező Magyarországgal. A f­ederalismus nem ismer magyar királysá­got, nem ismer történeti jogot; az csak egyet ismer: egyenjogú tartományokat. Ennek elérésére le kell dönteni a 67-es alkotmányt. Meg kell semmisíteni azt a paktumot, mely Ausztria-Magyarországot a jelen alapon egybefűzi. Ez azonban csak úgy érhető el, ha a magyarság egy része szövetkezik a cseh feudálokkal, s ha Hor­vátországban a délszláv ellenzék mint a szövetség harmadik társa jelen meg a küzdtéren, Miletics gondoskodni fog róla, hogy az „ifjú szerbek“ se maradjanak hátra. A románok között is csak akad egy kis párt. De mindenekelőtt a magyar ellenzéket kell bekeríteni a hálóba. Tisza és Grhyczy még visszautasítják a szövet­séget. A szélsőbal azonban már rajong a cseh feudálokért, Kossuth mellettük nyi­latkozott és ha Kossuthot sikerül nem is hazatérésre, hanem csak egy proclamatió­­ra bírni, Grhyczy majd elhallgat, Tiszától pedig kitelik, hogy ismét oda álljon az aka­rata ellenére megindult ad­ió élére, amint azt már nem egyszer tette. Csak meg kell kezdeni a dolgot. Erre való Kossuth Lajos. És ők feliratot, meg küldöttséget menesz­tenek Kossuthhoz. Kérik, mert tudják, hogy neki jó minden eszköz, melylyel megdönthetni véli a többséget, mely nél­küle mentette meg a hazát. Kérik, mert tudják, hogy az inparliamentáris magyar ellenzéket nem nehéz besodorni az i­ly actióba is. Ez a cseh Kossuth-imádás oka, ez leg­újabb actiójuknak genesise, így virradunk mi a választási előkészületekre. Ez a mi tavaszi ünnepélyünk. Ezt a magot vetik a földbe, ezt jelenti nekünk a húsvéti ha­rangszó. ... De nem — nem­ — nemcsak ezt jelenti. Rágondolunk ama nagy mozga­lomra, mely városonkint, megyénkint, majdnem községenkint a Deák-párti kö­rökben uralkodik. Rágondolunk a nemzet nagy többségére, mely a Deák-párt mel­lett oly fényesen nyilatkozott, mely el­halmozta ragaszkodása és bizalma jelei­vel csak az imént, a midőn pártunk ama parliamenti ostrom visszaverésére oly fér­fias nyugalommal helyt állott. Rágondo­lunk a nagy nemzetre, mely látja, nyom­­ról-nyomra látja a vészteljes agitatiót, mely érzi, tudja, hogy róla, létezéséről van szó! A régi zászlók lobognak soraink élén s a férfiú szava hangzik felénk, kinek nyi­latkozata ép e lapokban a nemzet elha­ladása, sorsa jobbrafordultának oly neve­zetes korszakát jelölte meg. Az „összetar­tás“ és férfias munka meg fogja ismét te­remni fényes eredményeit, a mint megter­metté már annyiszor. Constatáljuk a ne­héz viszonyokat, bevalljuk aggodalmain­kat, de az nem bizalmatlanság, hanem kitartás, erőink megkétszerezése és öntu­datunk növelésére serkent. A jó ügy győzni fog, mert a nemzet meg fogja is­merni, melyik az ő nagy ügye. A mi ve­tésünkből megterem a búzakalász, s a mi reményeinket igazolni fogja a jövő! Fest, mártius 30. (A cseh-horvát Kossuth-párt.) A Zágrábban járt cseh­ küldöttség hírét, melyet esti lapunkban tudattunk, a „P. Lloyd“ is vette. „Rokon lelkek találkoznak — mondja laptár­sunk — s a cseh ultrák, valamint a horvát nem­zeti párt testvériesen kezet nyújtanak egymás­nak, hogy hazafiságuk és dynastikus hűségük lángját Kossuth oltárán lobogtassák. A „P. L.“ még azt is közli, hogy a horvát nemzeti párt ré­széről Voncsina, Kukuljevics és Hofmann urak utaznak Prágába. (A honvédelmi minisztériumnál), az „Ellenőr“ szerint, nagy a zavar, mivel gr.. Lónyay a kinevezési felterjesztéseket nem akar­ja megerősíteni s e miatt állítólag egyik osztály­­tanácsos be is adta volna lemondását. Sőt a ne­vezett lap szerint még maga H­o­lt­á­n is szán­dékoznék lemondani, mivel a jelenlegi központi személyzetet nem tartja elegendőnek az ügyek ellátására. Az „E1r e n­ő­r“ e hírei kétségkívül téves informatión alapulnak. A­mi bizonyos tisztviselők leköszönését illeti, erre nézve az illető körökben mit sem tudnak. Egyébiránt ama kósza hírek onnét vehették eredetüket, hogy gr. Lónyay, lehetőleg kímélni kívánván a költségeket, alapos információt akart magának szerezni az iránt, mennyiben felelnek meg a rendelkezésre álló munkaerők a szükségletnek, hogy ott, a­hol nem elégségesek szaporítani, ott hol talán felesleges mennyiségben vannak, ke­vesbíteni lehessen azokat. (A kalocsai királyi törvényszék.) A kalocsai királyi törvényszék a netán szük­­séglendő személyszaporítás érdekéből ügyfor­galmáról és hátralékáról tüzetes kimutatás elő­terjesztésére a többivel együtt felszólittatván, ennek elnöke az igazságügyminisztert azon kel­­lemetes és szokatlan hírrel lepte meg, hogy a kalocsai törvényszéknek sem hátraléka nincs, sem szaporítást nem igényel. Átvett ugyanis a municipiuntól 2030 darab elintézetlen ügyet, melyek között 145 polgári, 2 csőd és 21 fenyítő per volt, ezeken kívűl 6 úrbéri pert; beérkezett továbbá január 1-től márczius végéig 2373 ügy­darab, de ezen összesen 4409 ügydarabot kitevő hátralékát egészen feldolgozta. Ezen törvény­széknél az elnökön kívül öt biró van alkalmazva s kinek arról fogalma van, hogy mennyit végez­het el egy biró, okvetlenül el kell ismernie, hogy ilyen eredmény csak is a legkitűnőbb vezetés és feláldozó szorgalom mellett volt elérhető. El­­jent kiáltunk tehát ezen törvényszéknek és derék elnökének, kik ily szép példával jártak elől.—rr. (A „szerb nagy conferentia.“) Az újvidéki „Národ“ a torontálmegyei „szerb nem­zeti párt bizottmányának“ (elnök Szávits Döme.

Next