Pesti Napló, 1872. április (23. évfolyam, 76-97. szám)

1872-04-02 / 76. szám

71­. szám. Szerkesztési iroda: F­erencziek­ tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Kedd, április 2.1872. 23. évi folyam. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hír­detésnél 9 ujkr. Bélyeg: k­ülön 30 ujkr. ESTI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán: Ve­rben, házhoz hordva. Egész évre . . . 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 5 , 50 kr. Két hóra .... 8 , 70 kr­ Egy hóra ... 1 , 85 kr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 újkr. Pest, április 2. Politikai heti szemle A múlt hét politikai mozzanatokban meglehetősen szegény. A törvényhozások az ünnep közeledtével felfüggeszték ülé­seiket, a kormányok minden actiótól tar­tózkodnak s a vezérállamférfiak családaik körébe vonultak, hogy távol a zajos köz­élettől igazi vagy képzelt határaikon pi­henjenek. A franczia nemzetgyűlés befejezte a költségvetés tárgyalását s 29-én indít­ványt fogadott el,mely szerint ülései már­­tius 30-ától ápril 22-ig elnapoltatnak, hogy időközben a megyei bizottmányok tarthassák rendes üléseiket. Thiers úr a megyei bizottmányok ülésszakát ápril­­ ig elnapolni akarta, hogy addig a kamra az eléje terjesztett fontosabb javaslatokat el­intézhesse. A kamra azonban tárgyalni sem kezdette az idevonatkozó indítványt, hanem inkább számos fontos ügyeit, ilyen például a postaszerződés Németországgal, továbbá az új adók egész sora­ elhalasz­totta, csakhogy az önkormányzati élet rendes folyamát meg ne szakítsa. A tör­vényhozás szünetelésének időtartamára Thiers mellé ismét állandó felügyeleti bi­zottságot adott. A mártius 30-ai zárülés­ben a köztársaság elnöke rövid nyilatko­zatokat ten az ország helyzetéről. A pártok törekvései — mondá töb­bek közt — mindig nyugtalanság kel­tésére irányoznak. De azért a köznyu­galmat veszély nem fenyegeti, bizto­sítja azt a hadsereg szilárdsága, mely a törvények végrehajtását biztosítani kész. Saját részéről a kormány min­dent megteend, hogy közte s a ház több­sége közt az egyetértés meg ne zavartas­­sék. Európa békéje nincs fenyegetve. Azt állították, hogy Francziaország el van szige­t­e­l­ve s nincsenek szö­vetségesei. Ez tévedés. A mostani Eu­rópa nem az 1815. év Európája s a mos­tani Francziaország sem az 1815-ki Fran­cziaország. Európa tőlünk nem ezen vagy vagy azon kormány­formát kivánja, ha­nem rendet és nyugalmat és pedig nem jogi indokokból, hanem a szomszédság folytán, Európa tudja, hogy ujjonnan szervezkedünk, hogy hadseregünket reor­ganizáljuk. A valódi revanche az lesz, ha Francziaországot újból fölemeljük s azzá teszszük mivé lennie kell. Senki sem akarja a békét megzavarni, mindenütt tar­tózkodás ural, s senki sem gondol arra, hogy valakivel vagy valaki ellen szövet­kezzék. Önöknek tehát sem a békét sem a rendet illetőleg nincs mitől félteniük. Szónok még kiemeli, hogy két főelvet kell az országnak alkalmaznia, ha újból föl akar emelkedni. Az egyik a jó politi­kai magaviselet, tartózkodás minden ab­surd vagy ostoba háborútól, mind a mexi­­kói vagy a porosz háború volt; másod­szor tartózkodás minden túlzott kiadás­tól, minden fényűzéstől a költségvetés­ben. Thiers­e beszéde rendkívüli tetszés­sel és megnyugvással fogadtatott. A hét politikai mozzanatai közt ki kell emel­nünk ama sajtópert, melyet Trochu tá­bornok a „Figaro“ czímű lap ellen meg­indított. A tárgyalás a párisi esküdtszék előtt mártius 27-én kezdődött meg s a tanúvallomások által kiváló figyelmet ér­demel. A per részleteiről mielőbb kime­rítő tudósítást közlünk. Németországban szintén egy nagy esküdtszéki tárgyalás foglalkoztatta a közvéleményt. A szász kormány Bebel és Liebknecht urak, a német socialista mun­káspár fejeit felségárulási vád alatt perbe fogatta; az esküdtszéki tárgyalás két hétig tartott s a vádlottak két évi várfogságra való elitéltetésével végződött. Ápril 1-én volt Bismarck herczeg ötvenhetedik szü­letésnapja ; a lapok már mártius 30-án hosszú vezérczikkekben ünnepelték a né­met történelem e kiváló évnapját. Az olasz kormány mártius 21-én fé­nyes parlamenti diadalt aratott. A pénz­ügyi törvények, melyek ellen az ellenzék heves harczot indított, általánosságban elfogadtattak s ez alkalommal a ház kö­vetkező napirendet fogadott el: „Miután a ház a minisztérium nyilatkozatait meg­hallgatta, helyesli annak politikai maga­tartását s megkezdi a pénzügyi törvények részletes tárgyalását.“ Ez indítvány 239 szóval 170 ellen jön elfogadva. A tárgya­lások folyamában a Lanza kormány telje­sen elvált a baloldaltól s most kizárólag a conservativ pártokra fog támaszkodni. A kamra a törvényjavaslatok részletes tár­gyalását a lehető leggyorsabban befejezte s azután ápril 15-ig elnapolta magát. Fournier, az újonnan kinevezett franczia követ, megérkezett Rómába s mártius 25. ünnepélyesen adta elő a meghitelesítő ira­tait Victor Emanuel királynak. Az angol képviselőház a múlt héten szintén a költségvetéssel foglalkozott. A pénzügyminiszter hétfőn előterjesztette a múlt évi budgeteredményeket s a jövő évi előirányzatot. Mindkettőt igen részle­tesen ismertettük s most csak azt emel­jük ki, hogy a kamra s az egész ország teljesen meg van elégedve a kormány pénzügyi kezelésével és reformjavasla­taival. Hollandiában rendkívüli nagy elő­készületek létettek az ápril 1-jén megtar­tott nagy nemzeti ünnepélyre. Minden városban nagy körmenetekre, kivilágí­tásra készültek, melyekben a katonaság is részt volt veendő. A király Briellbe vá­ratott, hogy ott az állítandó nagy emlék­oszlop s az agg tengerészek palotájának alapkövét letegye. Az ünnepély tárgyát a hollandi szabadságharcz képezi. Három­tizedév előtt rohanták meg a „vizi­geu­­xek“ — a hollandi tengerészek, Brielle várát s ezzel megindították a harczot, mely Hollandia függetlenségének meg­alkotásával ért véget. A belga senatusban a két római kö­vetség kérdése élénk vitára adott alkal­mat. A szabadelvűek a pápai követséget, a clericalisok az olasz követséget akarták törölni s a vita azzal ért véget, hogy a kormány kivonatára mindkét követség fentartása elhatároztatott. Erre a senatus bizonytalan időre elnapolta üléseit. A kép­viselőház ápril 8-ig napolta el magát. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. A puszták Lear királya. Irta Turg­enyert­ Iván. I. (Folytatás.) Vladimir jajgatása még fülemben csengett, midőn az út egyik kanyarulatánál Kharlof if­jabb leánya, ki mint nénje mondá, búzavirágot volt szedni a mezőn, állott előttem. Nagy virág­­koszorú volt fején. Halkan üdvözöltük egymást. Evlampia kevésbé volt szép, mint nénje, de szép­sége másnemű volt. Testalkata nyúlánk és erős ; nagy volt rajta minden: feje, karja, keze, fogai, melyek fehérek voltak, mint a hó és főkép sze­mei, hasonlók voltak a fején díszlő virághoz, beárnyazva gazdag szemöld által. Ez az óriási szűz azután valóban Kharlef leánya. Szőke haja oly hoszú volt, hogy homlokán háromszor fon­hatta körül. Szája kecses, piros és üde volt, mint a rózsa. Ha beszélt,felső ajka oly könyedén mozgott mint akár egy gyermeké; de volt valami vad egész lényében s majdnem embergyűlölet sze­meiben, melyek csak lassan mozdultak. — Ez maga a megzabolátlan szilajság, valódi kozák­vér, mondá Kharles. — Tulajdonképen féltem tőle, mert ez a colossalis szépség nagyon is em­lékeztetett apjára. Folytattam utamat. Ő énekelni kezdett egyen­letes, erős, kissé durva, valódi parasztos han­gon , azután rögtön elhallgatott. Visszafordul­tam s a domb tetejéről, a­hol megállapodtam, láttam Evlampiát a mint Kharlos neje mellett áll szemben a lekaszált zabfölddel. Az futkosott fel és alá, Evlampia mozdulatlanul állott, ki­­csinylőleg tekintve Vladimírra. A nap besugá­rozta egész termetét, s a fején levő mezei virá­gokból font koszorút kékes fénnyel futtatta át a reá lövellő napsugár. Úgy hiszem, elmondtam már önöknek uraim, hogy anyám már talált is vőlegényt Kharles második leánya számára: ez legszegényebb szomszédaink egyike volt, egy nyugalomba lé­pett őrnagy, Gavrilo Gitkos, élemedett korú, s mint maga nem minden dicsekvés nélkül szokta mondani „törött-zúzott“ ember. Alig, hogy írni és olvasni tudott, s szellemi tehetsége sem múlta felül tanulmányait; mindazonáltal az volt titkos vágya, hogy egykor anyám jószágainak főigaz­gatója lehessen, a­mire elég képességet is érzett magában. Egyébként nincs mivel dicsekednem — szok­ta mondani — hanem kitalálom a paraszt esze­­járását, ha még oly ravasz is. Katona koromban elég alkalmam volt azt a mesterséget tüzetesen megtanulni. — Ha Gitkos csak egy kissé oko­sabb — szamár lett volna, soha sem kecsegtet­te volna magát a főigazgatói állás elnyerésének reményével, mert mindenekelőtt mellőzni kel­lett volna a jelenlegi igazgatót, valami Lizinski nevű lengyel embert, ki nagyon ügyes és szilárd jellem lévén, anyámnak teljes bizalmát bírta. Gitkosnak valóságos jó feje volt. Arcza a leghi­degebb időben is fénylett az izzadságtól. Ha anyámat közeledni látta, megállt, mint a katona tisztje előtt; feje csak úgy remegett a buzgalom­tól; hosszú kezei végig csörtettek ezombján. Egész lénye azt látszék mondani: parancsolj s én agyonszúrom magamat! Anyám legkevésbbé sem élt illusióban ezen ember gyámoltalansága iránt! de azért beleképzelte magát Gitkos és Evlampia közt kötendő házasságba. — De hát majd sikerülni fog-e az neked, kis öregem ? kér­­dé őt egy napon. Gitkos mosolygott, mint ki abban, mit tőle kérdeznek, épen nem kételkedik. — „Mit mond ön, Natalia Nicolavna ? Én egy egész zászlóaljat vezényeltem, oly egyenesen kellett annak előt­tem elvonulni, mint akár egy czérnaszál. Hát azután én ne tudnék elbánni egy asszonynyal ? érdemes erről csak beszélni is?“ „No már csak van különbség, édes öregem, egy zászlóalj ujoncz s egy fiatal, nemes vérből származott leány között, mondá anyám elége­detlenül. Utóvégre is — folytatá, kis gondolko­zás után, Evlampia tudni fogja magát védel­mezni. Késő júniusi est volt, midőn Kharlofot beje­lentették. Anyám megijedt. Több egy heténél, hogy nem láttuk szomszédunkat, ki soha sem szokott bennünket ily későn meglátogatni. — Valaminek történni kellett, mondá, mintegy ön­magához szólva. S valóban Kharlof, ki az ajtó mellett azonnal egy székre dőlt le, oly halvány volt, arcza oly bánatos kifejezést mutatott, hogy anyám nem tartóztathatta magát hangosan is­mételni ugyanazon felkiáltást, mely előbb mint­egy önkénytelenül röppent el ajkán. „Beszélj, beszélj, öregem, nogatá őt rögtön. Talán a bús­komorság vett ismét erőt rajtad ?“ Kharles ránczba szedte homlokát „Nem, nem a búskomorság; az akkor szokott reám jönni, mikor telik a hold. De engedd meg asszonyom, hogy egy kérdést intézzek hozzád: hogyan gon­dolkozol te a halálról ?“ Anyám megütközve hátrált. „Miről?“ „Épen most lepett meg egy éjjeli látomány mondó tompa és bágyadt hangon Kharlof. “ „Mi volt az ?“ „Éjjeli látomány ismétlő Kharlof. Én híres álomlátó vagyok.“ „Te?“ „Én. Ön ezt nem is tudta ? — Kharlof felsé hajtott. — Hallja ön. Valamivel több egy he­ténél , épen sz. Péter előtt való napon volt. Én lepihentem kissé és elaludtam. Egyszerre egy fekete csikót látok szobánkba lépni. Ez a csikó elkezdett játszani és fogát mutatni — a csikó fekete volt mint egy tarakán. *) Kharles elhallgatott. — És azután? kérdé anyám. — „Hát a csikó megfordult és megrugja bal karomat, itt, a­hol legjobban fáj. Én felébre­dek , bal karomat nem mozdíthatom . . . sem bal lábamat. Szép, mondom magamban, meg­ütött a szél. Lassankint azonban visszatért tag­jaimba a mozgás, de csuklóimban sokáig nyüzs­gést éreztem és érzek most is. Mihelyt felnyitom tenyeremet, újra elkezdődik.“ „Hiszen Petrovich Márton, te hátadon feküd­tél, ennyi az egész. „Nem asszonyom, nem úgy van a dolog,mint mondani méltóztatik. Ez figyelmeztetés volt, ez halálomat jelenti. Azért ime ezt akarom önnek mondani, asszonyom, minden késedelem nélkül. Minthogy nem akarom, folytatá Kharles, hangja egész erejéből kiáltva, hogy a halál engem. *) Egy fekete rovarfaj, Isten szolgáját hirtelen megszálljon, következőt határoztam el magamban: megosztom még éle­temben minden vagyonomat két leányom Anna és Evlampia között, oly módon, mint ezt az úr sugallni fogja.* Kharlof megállapodott, felsóhaj­­tott és azután hozzá téve: „Haladéktalanul!“ „Jó, hiszen ez okos gondolat,“ jegyző meg anyám, „csak hogy úgy látom, hogy te hamar­­feodom.“ „És minthogy ez ügyben,“ folytatá Kharlof még hangosabban, meg kívánom tartani a szükséges rendet és törvényességet, van szeren­csém felkérni az ön fiát, Semenitsch Dmitrit, — önnek asszonyom nem merek alkalmatlankodni — felkérem nevezett Semenitsch Dmitri fiát,— a­mi pedig Bitschkof rokonomat illeti, annak köteleségévé teszem, — hogy jelen legyenek az alakszerű cselekmény teljesítésénél. „Két leányom, a férjezett Anna és a hajadon Evlampia birtokba helyezésénél, mely cselek­mény holnap­után déli tizenkét órakor, saját les­­kovoi jószágomon fog végbe menni, az ez idő szerint hivataloskodó hatóságok közreműködése mellett, melyek ez iránt már megkerestettek.“ Kharlosnak sok fáradságába került e hosszú tirádát bevégezni, melyet nyilván betanult volt, és melyet gyakori sóhajok és nyögések szakítot­tak félbe. Mintha nem lett volna elég levegő tü­dejében. Arcza, mely imént sápadt volt, megis vérvörös lett, homlokáról többször letörte a csur­gó verejtéket. „Megírtad az osztály levelet?“ Kérdé anyjám. „Honnan vettél időt rá ?“ „Volt időm elég .... evés, ivás, alvás nélkül. . . .“ „Magad írtad meg azt?“ „Volodka segített.“ (Folyt köv.) n. Spanyolországban a választási mozgalom szakadatlanul folyik s óriási izgatottságban tartja az országot. A dán országgyűlés hat havi működés után már­tius 23-án befejezte tevékenységét. Az eléje terjesztett 73 törvényjavaslat közül 36-ot intézett el. A király, ki jelenleg Olaszországban tartózkodik, elfogadta a pénzügyminiszter lemondását. A s­v­é­d kamrák elvetették az indít­ványt, hogy a hadügyminiszternek bi­zalmatlanság szavaztassák. Az orosz c­ár nejét, ki üdülés végett a Krímbe uta­zik, Odessába kísérte. Károly rumén fejedelem a nyárom utazást akar tenni Németországban, hogy szüleit megláto­gassa. Az utazásnak állítólag politikai jel­lemvonása nem lesz. Pest, ápril 2. (Az ungmegyei Deákkör) múlt va­sárnap tarta meg közgyűlését S­z­­­á­r­a­y Antal gróf elnöklete alatt, melyről az „Ung“ a követ­kezőleg tudósít : Az új elnök — mindenekelőtt köszönetét fejezvén ki a benne helyzeti bizalom­ért, arról biztositá a kör tagjait, hogy egész buzgalmát, igyekezetét, a párt érdekeinek fogja szentelni. Érdekes és velős beszédében a kép­viselőházi ellenzék magatartásáról is megemlé­kezvén, azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy ezen, a parlamentáris kormányzatot, az alkotmányt s így a hazát is veszélyeztető eljá­rással szemben, pártunknak a legnagyobb tevé­kenységet és szívósságot kell kifejtenie azon zászló alatt, melyet nagy hazánkfia Deák Fe­re­n­c­­ lobogtat. A békés haladás ezen szent jelvénye alatt kell sorakoznia, tömörülnie pár­tunknak, híven követve bölcs vezérünk nyom­dokait azon ösvényen, melyen a kitűzött czélt „hazánk boldogságát és felvirágzását” eléget­hetjük. A tagok kitörő éljenzéssel fejezék ki he­lyeslésüket s a nemes gróf imént kifejtett néze­tével való egyetértésüket. Ezután az alapszabá­lyok egyik fsa módosíttatván, ezen módosi­­t­ás s­z­e­r­i­n­t a „k­i­s­e­b­b­s­é­g“ a “t­ö­b­b­s­é­g“ véleményének mindenben tart­ozik magát alárendelni. Az országgyűlési De­ákpártnak az ellenzék túlcsapongásaival szem­ben tanúsított tapintatos eljárásáért elismerés szavaztatott, s erről az országos Deákpárt el­nöke táviratilag értesittetett. R­o­m­k­ó Bé­lának írásban beadott indítványa elfogadtat­ván, a párt­szervezet ennek értelmében mon­datott ki, s a vidéki választmányok ösz­­szeállításával a központi választmány bíza­tott meg. A kör jegyzője birósági tisztvise­lőül neveztetvén ki, főjegyzőül Zoltsák János, aljegyzőül Hlavathy József választatott meg. Végül a kör házi ügyei rendeztettek, mely alka­lomból az elnöknek — a „kör“ biztosítása te­kintetéből tan­usított áldozatkészségéért —jegy­zőkönyvi köszönet nyilváníttatott. (A fiumei kikötőbe­ bevitetett 1871- ben: osztrák-magyar lobogóju hajón 7,163.621 frt értékű áru, idegen lobogóju hajón pedig 1,892.408 frt érték, összesen 9,056.029 frt érték. Az 1867-iki bevitel volt 6,165.632 ft, az 1868-ki 6,360.081 ft az 1869-ki 6,8®9.186 ft, az 1870-ki 7,951.477 ft, a­mi a bevitelnek a két legköze­lebbi évben tetemes gyarapodását mutatja. A kivitel értéke az utolsó években állandóan meg­­maradt az 51/* milliónál; 1871-ben 5,637.545 ftra rúgott. (Egy dr. K­o­p­ács­ úr Zágrábból azt táv­­irja, hogy ő nem azon küldöttség tagja, mely a horvát ellenzék részéről Turinba készül Kos­­suthhoz. A „P. Napló“ levelei. A Deák-párt köréből. P­e­s­t-T­erézváros ápril 1. (A Deákpárt alakulása.) Beliczay Imre meghívására a terézvárosi de­­ákpárti választók színe ma reggel 10 ór­­a lövöl­dében pártértekezletre egybegyűlt. Beliczay Im­re bocsánatot kért a nagy és díszes közönségtől hogy ő fárasztotta ide, de a terézvárosi Deák­párt megalakulása érdekében a kezdeményezés­nek valaki részéről­ meg kellett történnie. A mai értekezlet sikeres vezetése érdekében ajánlja, hogy elnök és két jegyző választassák meg. A gyülekezet felkiáltással Beliczay Imrét vá­lasztó elnöknek és Mérctes Schermann-t jegyzőknek. Beliczay Imre megköszönvén a benne helyezett bizalmat, a párt megalakulása czéljá­­ból ajánlja, hogy a bekövetkező országgyűlési képviselő-választás tekintetéből, egy pártelnök, több pártalelnök és jegyzők választassanak meg. A gyülekezet köz­fölkiáltással választotta meg a deákpárti mozgalom elnökévé Beliczay Imrét, alelnökökké Sebastianit, Mendelt és Schweigert; ezek megköszönvén az irántuk tanúsított bizalmat és kitüntetést, az el­nök mellett foglalnak helyet, végül jegyzőknek megválasztottak : Mérő, S­c­h­e­r­m­a­n­n, dr. Beliczay Jónás, Grosz Károly és Ten­­czer Pál. L­e­i­t­n­e­r azt indítványozta, hogy a vá­lasztási mozgalom megindítására és a választási munkálatok elkészítésére egy 100 tagú agita­­tionális bizottság választassék meg, Mendel fel­szólalására azonban a gyülekezet, nagy bizott­sággá alakult és a pártmozgalmat azonnal meg­indítja. A nagy bizottság a választó­polgárok keretéből a jövő hétig kiegészítheti magát. B­r­ó­d­y Zsigmond azt hiszi, hogy a szű­­kebb bizottságot már most kellene megválasz­tani, hanem minthogy több ellenkező nézetet hallott, ő is beleegyez, hogy a szűkebb bizottság választása jövő vasárnap történjék. A követendő eljárást szóló így gondolná. Jövő vasárnapig a nagy választmány kiegészíttetik és teljessé té­tetik. Azonkívül az elnökség mindent megtesz, hogy a terézvárosi Deákpárt névsora minél tel­jesebb legyen. A jövő vasárnapi conferentián azután választassék meg a szűkebb körű bizott­ság. Minthogy azonban ily választásokat egy több száz főből álló conferentia nem foganato­síthat sikeresen, szóló azt hiszi, hogy bizassék meg az elnökség egy minél teljesebb névsor elő­­leges elkészítésére, melyet azután jövő vasárnap a conferentia elé terjeszt. Ez nem praeoccupál az értekezlet határozati jogának, mely a név­sort megbírálhatja, kiegészítheti, a­mint épen jónak látja. Az előleges névsor készítése szük­séges, hogy eljárásunk minél practicusabb és a czélnak megfelelő legyen. Ez indítvány általános helyesléssel találkoz­ván, az elnök ez értelemben kimondja a hatá­rozatot.­natkozó ezélzást is mint méltatlant, magától és a vele egy elvet vallóktól visszautasítja, e rész­ben is tökéletesen megnyugtatva vagyunk. Fogadják el tehát Apponyi grófnak a „Pesti Naplóban” adott felvilágosítását, mely szerint ő nem kíván egyebet, mint hogy a katholikus, a haza szolgálatában, becsületes katholikus ma­radhasson; mert hiszen ez oly logális,­oly termé­szetes kívánat, melynek jogosultságát a Deák­párt soha kétségbe nem vonta, s melyet mint elvet minden vallásfelekezet különbség nélkül követel magának. Azonban nekem úgy tetszik, hogy az Appo­nyi gróf nyilatkozata szerint: magukat a haza szeretete és a törvény tiszteletében senki által felülmúlni nem engedő „katholikusok“ sorako­­zásának alkalmi indoka, a törvény által biztosí­tott teljes jogegyenlőség mellett, nem is annyira a vallás és egyház jogainak, bármi esélyek között lényegben történhető csorbításából eredő aggodalomban, mint inkább egy habár aláren­delt, de a vallásos és nemesebb illem­érzetet, tagadhatlanul, mégis felháb­or­ítólag sértő körül­ményben találja forrását, melynek nyíltan beval­lása talán több tekintetből ildomellenesnek látszhatik; s ez, ha nem csalódom, azon áramlat, mely szerint a sajtószabadsággal visszaélő üzlet- és ponyvirodalom, számítva a csőcselék zsebére és tapsaira, a szabadelvűség ezégére alatt, nyíltan és szemérmetlenül megtá­­­madja a „nyilvános köz- és vallásos erkölcsisé­­get, és csúfot űz a tisztességes erkölcsökből“ a­mit, mint „vétséget“ az 1848-ks XVIII. t. sz. 5. §-a egy évre terjedhető fogsággal és 400 forintig emelkedhető pénzbírsággal rendel bűn­tetteim. Senki sem gyanúsíthat (a­ki múltamat és je­lenemet ismeri) azzal, hogy a valódi sza­badság magasztos eszményképe iránti hűsé­gem és tiszteletemet valaha megtagadtam volna, annál kevésbé gyanúsíthatna pedig valaki pro­testáns létemre, a jelenleg fenforgó „katholikus” kérdésben, ennek érdeke miatti elfogult részrehajlással; de annyit kénytelen vagyok őszintén bevallani, hogy számtalanszor botránykoztam a „vallásos és tisztességes er­kölcsöknek” — mint az idézett 48-ik törvény magát kifejezi, — nem csak a ponyván de a szini deszkákon is, kivált a vándor distriók által mindannyiszor büntetlenül történt prostituálása fölött. — Igaz, hogy sajtópert indítani ilyen tárgyban hálátlan feladat, s el lehet mondani hogy „peror esset medicina morbo“ — de ép ezért megvárható volna a komoly sajtó kezelői­től, hogy a szabadság ilyen kinövéseit érdemük szerint megrójják, s legalább az által adjanak elégtételt a bántalmazott félnek. — Szavamat azzal végzem, hogy követve Deák Ferencz nagy jelentőségű intését, ne forgácsoljuk szét erőin­ket, hanem tömör egyesülés és összetartás által biztosítsuk pártunk és elveink diadalát. Caalomjai, Nógrádból, mart. 31. (Egy szó pártunk érdekében.) Apponyi grófnak a „P. Napló” tegnapi szá­mában foglalt nyilatkozata, és a szerkesztőség­nek erre tett észrevételei végeredményben azon következtetésre vezetnének, hogy Apponyi gróf és pártja, hacsak programmjukhoz hűtlenek lenni nem akarnak, nem volnának elismerhetők a Deák-párthoz tartozó tényezők gyanánt. (Ezt mi nem mondtuk. A szerk.) Én úgy hiszem, hogy ezen föltevés félreérté­sen alapszik, melyet érdekünkben áll tisztába hozni. Apponyi gróf a mellett, hogy „k­atho­li­cu­s“-nak, egyszersmind egész határozottan a D­e­á­k-p­árt politikai hívének vallja ma­gát. Ezt el kell fogadnunk jó­hiszemmel, s any­­nyival inkább, mert Apponyi gróf szintoly hatá­rozottsággal tiltakozik nem csak bármi tör­vény és hazaellenes „utógondolat“ ellen az egyház kedvéért; de midőn a külhoni cleri­­kális és nemzetközi irányzatok pártolására vo­ Somogyból, mart. 31. (Választási mozgalmak.) Még az országgyűlés szét se oszlott, már a párt agitatiók csendesen folynak. De mig a jobb­oldal küzd érvekkel, még a nép hazafiságára kíván hatni, addig a baloldal fa­­naticusai, újra éleszteni kezdik a szenvedély zsarátnokát. A vásárokon megjelennek a baloldal fanaticus kortesei, és könnyen hivő népünket ismét újabb jelszóval ámítják. Már most nem szerepel a legelőosztás, hanem a Deák-párt győzelme esetén a robottal ijesztik a népet, s az ily lelketlen izgatók a Deák-párti népséget rémitik. A nagy-kanizsai vásár, mely legközelebb tar­tatott, s mely Somogy és Zalamegyék népessé­gének nagy részét vonja össze, lett ezen lelket­len agitatiók első taré; és különös, hogy egy olyan egyéntől hallotta a népség ezen híreket, ki állítólag — saját szavazás szerint — a pesti országos baloldali értekezleten részt vett, s ezen egyén a nép zöméhez tartozva, szavainak a nép tömege nagyon is hinni látszik. Meglepő az, hogy ezen egyén mint a nép be­

Next