Pesti Napló, 1872. április (23. évfolyam, 76-97. szám)

1872-04-05 / 79. szám

879. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. ▲ lap anyagi részét illető közle­­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Péntek, április 5.1872. 23. évi folyam. Hirdetmények díja; 9 hasábos petitsor egyszeri ki­­kötésnél fi­uikr. Előfizetési feltételek; Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra . . . 1 frt 85 kr. 3 hónapra . . . 5 „ 50 „ 6 hónapra . . . 11 „ — „ Az esti kiadás postai különküldé­­séért felülfizetés havonkint 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napja is történik is, mindenkor a hó első napjától f­og számíttatni. Bélyegvirs külön Nyilttér: 5 hasábos petit­or 26 új kr. Előfizetési felhívás „PISTI MPLIdra. Előfizetési árak: Egész évre.........................22 ft. Félévre.............................11 ft. Negyedévre......................5 ft 60 kr IW Külön előfizetési íveket nem küldünk szét Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó­hiva­tala” czim alatt Pest, ferencziek­ tere 7 sz. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó­hivatala. Pest, április 4. Mindannak daczára, a­mit az utolsó he­tekben Horvátországról hallottunk, mi azt tartjuk, hogy a ma összehívott horvát or­­szággyűlés kedvező auspiciumok között fogja megkezdeni működését. Kedvező jelnek tartjuk ugyanis azt, hogy a horvát politikusok egytől-egyig ismerik a ma­gyar kormánynak álláspontját a szóban forgó vitás kérdésben. A többszörösen megindult, s ugyanannyiszor félbeszakí­tott alkudozásoknak legalább meg­volt azon egy eredményük, hogy a két alku­dozó fél egymás nézeteit megismerte. A horvát politikusok tudják, hogy a magyar kormány, a magyar államiságnak őre, miben enged, miben nem. Ha a horvát országgyűlés vezértagjait nem a szenve­dély, hanem az államférfias higgadtság fogja vezetni, akkor e körülmény való­­színűleg lényegesen­­könnyíteni fogja a kölcsönös capacitatiót. A választási mozgalom azért előrelát­hatólag nem egyszer fog medrén túl csap­ni. Ez nem is volna nagyobb baj, s ez el­len nem is lenne semmi kifogásunk. Csak azt tartanók kedvezőtlen körülménynek, ha a választási mozgalmat a vezérek tör­vénytelen tüntetésekre használnák fel. E tekintetben is azon remény biztat, hogy a horvátok a közelmúlt tapasztalatain okultak. Eljárásuknak csak akkor lehet eredménye, egész politikájuknak bármi­nemű sikere, ha elejétől végig egy tapod­tat sem hagyják el a törvényesség terét. Kérdezzék meg önmaguktól, mit használt nekik a septemberi manifestum? Nem ez a sikerre vezető politikának módja. A­ki pactálni akar, az nem kezdheti munká­ját a létező pactum lábbal tapadásával, a­ki kibékülni akar, az ne kezdje fenyege­tésekkel. Törvénytelenségből kiindulva, nem alkothatni tartósságot igénylő tör­vényt. " A magyar kormánynyal folytatott al­kudozások egész menete az, a­mi az alku­dozások közben és után történt, szintén a gondolkozásra és önmagukba térésre késztetheti a horvát politikusokat. Ta­pasztalhatták, hogy a parl­amenti több­ség minden tekintetben helyeselte a mi­niszterelnök egész eljárását. Láthatták, hogy a többség nemcsak nem defa­­voyálta kormánya magatartását, habár az vezetett is közvetlen sikerre, hanem még egy kérdést sem tett, mely talán mindenféle félremagyarázásokra szolgál­tathatott volna alkalmat. Többség és kor­mány a horvát kérdésben egy volt. A horvát politikusok azonban még az ellen­zék magatartásán is okulhattak. Habár a baloldal padjain meg volt a hajlam — leg­alább közlönyének egy feltűnést okozott czikke azt mutatta , a kormány rovására kizsákmányolni a horvát alkudozások si­kertelenségét , mégis csakhamar erőt vett az ellenzéken is a hazafias belátás és nem izgatott oly kérdésben, melynek elmérge­­sítése Magyarország egyesült ellenségei­nek egyik fő törekvése. A horvát politiku­sok ne felejtsék el azt, hogy a mi ellen­zékünk minden politikai bűnei és hibái mellett — magyar. S mindenekelőtt az egész horvát poli­tika kiindulási pontját válaszszák meg jól Zágrábban. Ha compromissumot akarnak, jó, ha harczot és diadalt, akkor csak sa­ját kárukra működnek. Mi nem kíván­juk, hogy a horvát ellenzék a saját fon­tosságát kisebbnek tartsa, mint a­milyen az valóban, de az öntúlbecsülést horvát részről végzetes hibának tartanák. Ha Hor­vátországban a horvát kérdést nem megol­dani, hanem azt „magyar“ kérdéssé ki­tágítani akarnák, akkor ez őrjöngés volna, még­pedig olyan, melyben rendszer sincs. A megoldatlan horvát kérdés seb a ma­gyar államtesten, de nem olyan, mely azt bárminemű fa nettójában gátolná. E sebbel testén a magyar állam, ha kell, ki­fejtheti egész erejét és képességét. E te­kintetben Magyarország nem hasonlít Ausztriához, és Horvátország sem Cseh­országhoz. Első­sorban is mindenekfölött maga Horvátország sínylené meg, ha po­litikusai vakon neki akarnának rohanni a falnak. Már eddig is mily nagy erkölcsi és anyagi kár Horvátországra nézve az az idő, melyet a sivár küzdelemben elve­szített. Horvátországban mindent még csak ezentúl kell tenni, ott annyi érdek­kielégítést, annyi szükséglet tekintetbe­vételt sürget. Az utolérhetlen utáni haj­­hászásban ne veszítse el Horvátország a jelen drága pillanatait. Ne higyjék magukat a horvátok vesze­delmes, félelmetes ellenségnek; a saját érdekükben kérjük őket , ne álljanak ve­lünk szemközt ferde álláspontra. A horvát kérdés kiegyezkedés vagy alku, de nem harcz. Az utóbbi napokban sokat beszél­tek a csehekről, a cseh és horvát ellenzék közötti állítólagos szövetségről, cseh kül­döttek útjáról Zágrábba. A csehek — ezt már régóta tudjuk — abban a betegség­ben szenvednek, a­mit a németek „Grös­senwahr“-nak neveznek. Ez sokat meg­magyaráz és sokat megbocsát. A csehek azonkívül is Hohenwarth bukta óta oly kedélyállapotban vannak, hogy egész ma­­guktartása rég túllépte a beszámíthatás határát. Ne adják magukat oda­­a horvá­tok egy őrjöngő politika dupejévé. Az a sokat emlegetett érdeksolidaritás az osztrák-magyar monarchia összes szláv elemei között, nem egyéb fictiónál. Nincs annak tényleges tartalma, még egy szemernyi sincs. Azok a csehek, kik az osztrák kormánynak sem válhatnak többé veszedelmesekké, bármennyire dullanak­­fuljanak is, s kik midőn hatalomra kerül­tek, hóbortjaik, túlzásaik által mindent, a­mit megnyertek, csakhamar compromittál­­tak, azok most arra vetemednek, hogy botor harcrokba bele akarják vonni Ma­gyarországot is. Kérdezzék meg magukat a horvátok : mit adhatnak nekik a cse­hek, mit adhat az egész feudalis-foedera­­lista liga, még arra a számba sem vehető esetre is, ha politikájuk sikerre vezetne. Egyszer már keze ügyére dolgoztak a horvátok a reactiónak, mi volt e szomorú munka foganatja? Örüljenek inkább a horvátok, hogy végtére kibontakoztak az osztrák válságok c­acsából. Most egy tényezővel van dolguk: Magyarország­gal. A­ki őket bele akarja vonni a foede­­ralista ellenzék tömkelegébe, az nem ba­rátjuk, hanem ellenségük.­­ Tehát: ildom, józanság, önismeret! Óvakodjanak Zágrábban a túlhajtástól s az ügy szükségtelen complicatiójától. Magyar­­országgal szemközt a horvát politikusok úgy jutnak legtovább, ha teljes jó­akarattal ráállnak a törvényes térre, és ott formulázzák a tel­jesíthető igényeket. Egész eljárá­suknál ez a vezérelv lebegjen előttük . Magyarországnak nem imputálni semmi olyast, a­minek teljesítése a priori kér­désessé tenné az új pactum tartósságát. A „PESTI NAPLÓ“ T­ÁRCZAJ­A. Visszaemlékezések szerkesztői pályámra. Irta: SZILÁGYI SÁNDOR. (Lásd a „P. N.“ i. e. 69. számát.) V. Betiltott helyek az­­Emléklapok“ VII-dik füzetében. Vessünk egy tekintetet az elkobzott VII-dik füzet betiltott helyeire. Jellemző ez a korra néz­ve és tanulságos is, mert az volt az első lépés azon viszonyok felé, midőn a hivatalos lap szer­kesztőjét, a sajtóhatóság pöffeszkedő na­gy mo­gulja megidézte azért, mert Kubinyi Ágoston múzeumi igazgató neve után, a hivatalos jelen­tés végén ez állt: kir. tanácsos (a­z volt) és nem császári tanácsos, mert Obernyik egy czikkében egy vers-idézet azt mondja, hogy a huszár meg­hal a királyért — neki csak a császárért szabad meghalni — s nem értette meg, hogy e versidé­zetet falsifi­álni nem szabad, midőn Heckenast egy naptárát betiltották e mottóért: „és magyar, áll Buda még!“ Furcsa idők voltak azok, mi­dőn száz meg száz ilyen dolog történt, melyeket ma anekdotáknak veszünk s gyomrunkból neve­tünk rajtok! Akkor is nevettünk volna — ha nem lettek volna annyira szomorúak. Tehát — tekintsük meg ez idők felé az első lépést. Bizonynyal, mint látni fogja az olvasó, erős dolgok voltak azok, melyek miatt az „Em­léklapok“­ eltiltották, számot­tevők szabad­sajtó viszonyok közt is. De nem meggondolat­lanság, nem hetvenkedés volt az tőlem, hogy mégis lehetőnek tartottam megjelentetésüket. Az „Emléklapok“ lépésről lépésre foglalt tért, minden füzete hozott valamit, mi szabadabb szó volt mint az, mi a megelőzőben foglaltatott, de mindig nagy ugrás nélkül. Utolsó ideig nem érte szó miatta, s az első megintás, a lefoglalás, az elkobzás, a VII-dik füzet kinyomása, a régi­­ folyam betiltása, s az uj folyam sajtóhatóság elé­­ terjesztése oly gyorsan követték egymást, mint az országos kormányzósági s térparancsnoksági változások, s ez utóbbit illetőleg egy humánus és méltányos embernek felcserélése egy rideg bornirt Haudegennel. A változásra nézve leg­kevésbé sem voltam tájékozva: épen abban ál­lott a rendszer utálatos önkénye, hogy hagyta s elősegité annak elkövetését, mit ő el volt hatá­rozva megtorolni. Csodá­m hát, ha én a füzet elejére tettem Szász Károlynak egy szabad röptű versét „A rab ?“ A magyar költők még nem kapták meg — mert nem is voltak rá utalva — hogyan le­het úgy írni, hogy a magyar szív megértse,miről van szó, a pedáns cseh betűszagláló pedig épen azt ne lássa meg benne a mi van. Midőn pár év­vel utóbb Arany egy pohárköszöntésében az összeütött poharak hangjáról mondá, hogy „csör­gése szóljon hogy kikért, és szóljon az, hogy hallgatok“, a magyar ember jól tudta, hogy a láncz csörög, míg Prottmann valószínűleg azt hitte, hogy a pohár is csörög! A Rab leplezet­lenül kimondó azt, mi Arany versében lep­lezve áll. Egyedül ül a rab börtönében. Tudja, hogy ártatlanul szenved, s e gondolatban vigasz is kin is van. A rab szemében könyek ülnek, szivében sötét gondolatok járnak. Látja nejét özvegy bubán, látja gyermekeit, kiket életében árvákul hagyott. Ah Istenem! olyan mindennapi dolog volt az akkor, annyira az életből véve! De­­m a rabot édes hangok költik fel,­­ a bör­tön ablakán egy kis madár cseveg. „Mit akarsz itt kis madár ? hisz a börtönben nincsenek lom­bos árnyak! hogy tudtál ide jutni?“ — ,Nem madár vagyok én — mondá ez — kit a tél elűz, s a tavasz visszahoz, én siró kedve­­sid üdvözlete vagyok. Szárnyakat öltöttem s vigaszt, szeretetet hozok neked tőlök. Nyisd fel ablakod!‘ — „Az ablak zárva van, nem ereszthetlek be. A börtön levegője nehéz, s te, ki a szabadsághoz szoktál, meg is fúlhatnál. Hanem te csak beszélj, úgy is meghallgatlak. Beszélj kedvesimről, bánatjukról, a szegény ha­záról.“ — És a madár beszélt, és a rab hallgat­ta. Arcza kiderült, fényes lett, annyi vigasztalót tudott mondani. De végre elkészült a madár, mely az őt vigasztalónak így felelt: „Megyek már, így felelt szelíden a madár, Küldőimhez vissza kell, hogy repüljek már, Maradnék szívesen, de lásd értem nem más, Egy rövid üdvözlet, egy röpke sóhajtás. És mert el kell szállnom. Látom távol, távol Messze a börtöntől, messze a hazától, Fel s le jár a király egy kert fái alatt , Oda repülök el, mint sebes gondolat. Felszállok a fára, mely alatt megpihen, És dalolni fogok bánatos szelíden, Mind­addig dalolok börtön kínairól, Mig a rabok sorsán a szive megindul.“ Itt aztán valami volt mondva tanácsadóiról, de biz azt csak kipontozva mertem oda tenni. A rab pedig felébredt, csak álmodott. „Most is sötét és van börtöne fenekén. Most is halvány arczát hosszan végig futja kiapadatlanul két szeme patakja.“ Neje gyászruhát visel árva gyermekével. Számára nem volt kegyelem szava, s „Most is lánczokon nyög az elesett haza.“ Érté és érzé e költeményt mindenki akkor. Két más vers követte azt, melyeket hasonlag nem kimélt meg az Armee-Polizei ollója. Az egyik: „Ne húzd czigány“ Berecztől. A czigány Rákóczy indulóját hozza, s ez minden bánatot felszabgat a magyar szivében. Kéri, hogy ne húzza. Törje össze hegedűjét, menjen a síkra, temesse el. „Minek élne velünk bitbánatra Hegedűdnek búbánatos hangja ?! Holt menyasszonyt s nászi koszorúját Egymás mellé egy mély sírba zárják.“ Hagyja el énekét, hagyja el dalát, melynek ábrándos viszhangját úgyse tudnék visszaadni. „Minek a dal, a mi fölhevítsen, A magyarnak kardja többé nincsen, A ki nyugszik künn a temetőbe, Minek annak a czigány zenéje ?“ Akkor már a Rákóczy dalt nem volt szabad hozni, természetesen írni sem volt szabad róla. Ez is benn maradt. A másik vers Mentovichtól volt: „Virágaim.“ A költő szól kedvesének : ne bámulja, ha nin­csenek virágjai, ha mint régen tarka szegfűt,pi­ros rózsát nem adhat neki. Az ő szívében csak egy virág maradt fenn : a bánaté. A többit a hazának adta a halott koszorúnak. Ezek már hát nem is tartoztak szorosan a forradalmi költészet keretébe. Politikai versek voltak, az akkori hangulatot, érzelmeket kife­jezők. S a­mint a sajtó­hatóság figyelme fel lett keltve, hogy minő hatást lehet ezekkel elérni, s mennyire ébren tarthatni egy egy ilyen dallal a közérzületet, természetesen egész éllel ellenök fordult a hatóság haragja. Szorosan a forrada­lomból vett vers, mely nem láthatott világot, csak egy volt e kötetben : „Damjanics“ névte­lentől. (Nem tudom ki küldte be). Nem tartozott e kor jobb elmetermékei közé; tele bombaszttal, nagy szavak, de sok helyütt az erő és tehetség kétségtelen nyomaival. Compositiója is gyarló, de nyelve gyakorlott, folyékony. Elbeszélése an­nak, mint gyakorol Damjanics vendettát a rácz földön, esketi fel a honvédeket, hogy kegyelmet nem osztanak, mondja el, hogy kiirtja a ráczo­­kat s utoljára magát öli meg, s végül a szolnoki csata rohama. Nem annyira a vers, hanem a benne elmondott tények bírtak érdekkel, nem frázisai hatottak, hanem hangjának merészsége. Költemény, milyet csak a megelőző évi forra­­­dalmi lapokban talál az olvasó. A prózai dolgozatok közül kettő nem jelent meg a következő füzetekben, kettő csak cson­kán láthatott világot. Azok voltak: Orsová 1849 augustus első napjaiban, töredék a „Magyar mé­nek­vők török földön“ czimű munkából, mely idő közben egészen megjelent s Philhungura novel­la tőlem, melyért még én tartozom köszönettel az Oszvald-házi hatalmasságnak, hogy akkor azt a censurát gyakorolta irányában, mit ma ma­gam gyakorolnék — természetesen más szem­pontból. Az utóbbi rovatba estek az akkori viszonyok­ra nézve a legtanulságosabbak. A mik egészen kimaradtak, főként a versek, annyira ellentétben állottak a fennálló rendszerrel, ennek az igazat annyira szemébe mondta, s mindenek fölött any­­nyira izgattak ellene, hogy elnyomásukat az ostromállapot létezése teljesen indokolta. De ezek nem igen nyújthattak tájékozást arra nézve, hogy a szuronyhatalom mit nem fog existen­­tiája érdekében megtűrni. Ezek azonban már világosan mutatták. Csengery Szemere Bertalanról írt egy kitűnő jellemrajzot. Ebből kihúzták Szemerének az esküdtszéki intézmény mellett 1843-ban ország­gyűlésen elmondott beszédét. Tehát mutatta , hogyan gondolkodnak azon körökben az esküdt­székről. Jókai „Szenttamási György“ czim alatt irt egy novellát. A dolog Szent Tamáson történt melyet a ráczok feldúltak, kiirtván magyar la­kosságát. Egy magyar megmenekült. Ez aztán arra szentelte életét, hogy boszút álljon vett sé­relmeiért. Megjelent a szegedi népgyűlésen, a galicziai katonák közt, a csatatéren izgatva, küzdve,rettenetes dolgokat követve el. Valóban rettenetes kép, mely az embert borzalommal tölti el. Erőteljes nyelve, rajza, alakjai, gyönyörű stílja nem téveszthetik el hatásukat. Egészben nem is bántotta a rendőrség , hanem a­hol ez a szó fordult elő, haza vagy hazafiság, azt mind ki kellett hagyni. Persze a novella ezzel csonkult, de nem vesztett. (Vége köv.) Fest, április 4. (A képv. választások.) Mint halljuk, a törvényhatóságok a választási középponti bizottmányok alakítá­sára még e hó végnapjaiban fog­ják megtartani a közgyűléseket Az orsz. képv. választások az aratás előtt mennek végbe, az uj országgyűlés júliusra fog egybehivattatni. (Zágrábból) a következő táviratot vet­tük: „A( Kossuthtal való szövetkezés terve a csehek által,­ bármint tagadják azt most, itt megpendíttetett. A küldöttség alakítása is tény, s hogy a dolog egyelőre abbanma­­radt, azt csakis Mazuranics felszólítása okozta, ki e tárgyban a cseh és a horvát nem­zeti párt vezéreivel nem tudott megegyezni.“ A „P. Napló“ levelei. A Deák párt köréből. N­a­g­y-K­a­n­i­z­s­a, mart. 31. (Csengery Antal képv. jelöltsége.) Az ápril hó 18-án megejtendő városi tisztúji­­tás ügyében egybehívott előleges tanácskoz­­mány tárgyai között felmerült a jövő ország­­gyűlési követválasztás is; nem azért, mintha a megválasztásra kijelölt képviselő iránt határo­zott megállapodás már régen nem lett volna, hanem egyszerűen azért, hogy a­mit eddig egyen­­ként éreztünk, a­miért a város összes lakossága s a választókerület pártkülönbség nélkül lelke­sül. Csengery Antalt, az ország s különösen városunk büszkeségét, leendő követünküt nyil­vánosan is, újra testületileg kikiálthassuk. Ki is kiáltottuk őt egyhangúlag s a baloldali el­lenzéknek becsületére válik, hogy félre téve az elfogult pártgyűlöle­­tet, nem tett ellenvetést Csengery Antal jelöltsége ellen, kinek a városunk oly sokat köszönhet, ki oly sokat tett Kanizsáért a lefolyt 3 év alatt, mióta annak országgyűlési képviselője. Csengery Antal Nagy-Kanizsának városháza felépítésére 180 ezer forint kamatnélküli köl­csönt eszközölt ki részlettörlesztésre; az ő érdeme a helybeli volt 6 osztályú gymnasium 8 osztá­lyúvá történt kiegészítése, az ezreket jövedel­mező kövezetvám az új Klinker-uton, Kis-Kani­­zsának ő eszközölt ki templomépítésre 25 ezer frt kölcsönt, a nagy­kanizsai elemi iskoláknak 4600 frt államsegélyt; neki köszönhető, hogy városunkban polgári iskola fog felállíttatni s az ügy a minisztériumnál már tárgyalás alatt van. E néhány adatból is kitűnik, hogy Csengery Antal rövid 3 év alatt annyit tett Kanizsáért, a­mennyit még eddig senki nem volt képes tenni egész életén keresztül. Nagy-Kanizsa anyagi és szellemi emelkedése nem csak az egész vidékre, az egész választókerületre, hanem az egész Za­­la megyére gyakorol áldásos befolyást, mely Csengery jótékony és munkás szellemének kö­szönhető. Ezt tudja nálunk mindenki, úgy­szól­ván még a legutolsó gyermek is, így igen termé­szetes, hogy az ellenzék sem hajlandó pártját az által nevetségessé tenni, hogy Csengery el­lenébe valakit felléptessen. Ha valaki Csengery érdemeit eltagadja, az arctul csapja a méltányosság fogalmát, meg­gyalázza a magyar őszinteséget, érzékeny se­bet üt a hazafias érdemen, mert a tényeket el­tagadni, meghazudtolni nem lehet. És mégis ta­lálkozott egy ember Kanizsán, a­kit nem a párt­szenvedély, hanem az egyéni irigység annyira elvakított, hogy képes a tényekkel szemben kijelenteni azt, hogy Csengery Antal semmi ér­demet sem szerzett magának Nagy-Kanizsán, s midőn saját pártbelijei figyelmeztették, hogy e merész cynismus a gyenge füllentés határvona­lát is átlépi, azt felelte, hogy ő nem hivatalnok, hanem független ember, tehát kimondhatja sza­badon meggyőződését. Ez az ember a főbírói hivatalból csak a me­gye új rendezése alkalmával cseppent ki s íme csak most árulja el, hogy amíg hivatalnok (fő­bíró) volt, nem volt független ember, mást be­szélt, mint a mi meggyőződése, mert állításából az következik, hogy csak az lehet független, csak annak lehet nyílt meggyőződése, a ki nem hivatalnok. Ez az ember a városi tisztújítások alkalmá­val polgármester akart lenni, talán azért, hogy függetlenségét s a hivatalnok egyik legfőbb erényét a meggyőződést egy falat hivatalért meg­tagadja, mert fennebbi állítása szerint neki csak addig van függetlensége, csak addig van meg­győződése, míg hivatala nincs. Magától értető­dik, hogy nyilatkozatával a már csaknem biz­tos kilátásban volt polgármesteri hivatalát azon­nal agyoncsapta. Saját párthíveinek józanabb gondolkozású része is faképnél hagyta, elhatá­rozván, hogy a polgármester választásnál inkább szavaz a jobboldal jelöltjére, mint olyan balol­dalira, ki úgy beszélt, a mint azt ez ar tette. Ilyen a közvélemény hatalma, azon közvéle­ményé, melyet a hazafias és polgári működés terén szerzett érdemek hódítottak meg. x.—y. Vasmegye, ápril 1. (Fáik Miksa jelöltsége.) A nyilvánosságra került hírek megc­áfolásául tudathatom, hogy a kőszegi kerület képv.­jelöltje most is F­á­­­k Miksa, s az ő népszerű neve kö­­­rül oly tekintélyes párt csoportosul, hogy meg­választatása nem szenved kétséget. Egyszersmind tudósíthatom, hogy megyénk Deákpártja közelebb testületileg nyilatkozatot fog tenni, melyben visszautasittatnak mindazon hírek, mintha pártunk többsége s nem csak egy kis töredék tette volna azt a pronunciamentet, melyről ellenzéki lapok oly nagy hűhót csaptak. Lugos, mart. 31. (Szende Béla képv. jelöltsége.) A megyei Deákpárt megalakítása után, ennek alapszabályai értelmében, a lugosi választó­kerü­let Deákpárti albizottmánya ma alakíttatott meg. A gyűlés oly tekintélyes volt, mind a megjelent tagok számát, mind azok befolyását tekintve, mi­nőt Krassóban még nem láttunk. A gyűlésen kö­rülbelül 300-an voltak jelen; magyarok és ro­mánok egyaránt s örömmel constatálhatjuk, hogy a románság körében a Deák-párt mind inkább tért nyer s egyes derék román férfiak vetekednek a magyar ajkuakkal pártunk meg­szilárdítása érdekében. A gyűlés megválasztó Parvy Józsefet elnök­nek, Pausz Jánost s Kósa Ádám lelkészt alel­­nököknek, Schmidt Györgyöt, Jankovich Bélát, Gyurgyevitset és Jóó Pált jegyzőknek, válasz­tott bizottmányi tagokat és bizalmi férfiakat s ezután a képviselő­jelölt felállításáról tanácsko­zott. Képv.­jelöltül egyhangúlag, szivvel-lélek­­kel Szende Béla kiáltatott ki s a lelkesedés után ítélve, melylyel e név mindenütt fogadta­tott, kételkedni sem lehet megválasztatásán, örömmel, büszkeséggel tűzzük ki megyénk szü­löttje s oly népszerű férfia zászlóit és lelkese­déssel hangzik egész kerületünkben : Éljen Szende Béla képviselőnk!

Next