Pesti Napló, 1872. május (23. évfolyam, 101-123. szám)

1872-05-01 / 101. szám

a baloldali névsorból fogadja el az első 50-et,­­ s így a 150 tagú központi bizottmányban 100­­ jobb és 50 baloldali foglalna helyet. Ez el is fo­­­­gadtatott s e szerint alakult a központi bizott-­­­mány, mely első ülésében a többi között azt ha­­­tározta, hogy a­hol úrbér nincs, a 7 láncz földet tekinti az 1/1 úrbéri telekkel egyenlőnek. A „P. Napló 44 levelei. A Deák-párt köréből M­i­s­k­o­l­c­z, apr. 29. (Miskolcz városi közp. bizottmány határozatai.) Miskolcz városa folyó hó 27-én tartott köz­gyűlésében megválasztotta középponti választ­­­­m­ányát s elhatározta, hogy­ az 1848-ban meg­alkotott választókerületek érintetlenül hagyas­sanak. A középponti választmány áll 52 Deákpárti s 8 ellenzéki, összesen 60 tagból, s a mai nap tartott első ülésében, a Deákpárt kezdeménye­zése folytán, a következő vezérelvekben állapo­dott meg: a) Régi jog alapján csak az szavaz , a ki 1848-ig a képviselőválasztásokba már be­folyt vagy befolyhatott; továbbá az, a ki az 1869 diki összeírás alkalmával a régi jog alap­ján a választók közé már fölvétetett. b) A ház és föld értékének megállapításánál az 1848-diki árak szabályozók. Az 1848-diki árak szerint 300 ezüst forint értékűnek tekintetik: minden ház, melyben adó alá összeírt leg­alább 3 lakrész (lakszoba, bolt) van, tekintet nélkül az anyagra, melyből a ház épült, vagy melylyel fedve van ; minden ház, melyben 2 lakrész van, ha egy­szersmind szilárd anyagból (köböl, téglából) épült, vagy ha szilárd anyagból nem épült is, de legalább zsindelylyel van fedve; minden földbirtok, melynek a földadó alá föl­vett évi tiszta jövedelme 18 ezüst forint, vagyis 6 százlék­. c) A föld és ház tulajdonosának a tényleges birtokos tekintetik. d) Állandóul egy legénynyel dolgozó iparos­nak az tekintetik, a­ki a múlt évben 70 forint tiszta jövedelem után 7 forint első osztályú jöve­delmi adóval rovatott meg, betudva a törvény értelmében betudandó személyes kereseti adót. Miskolczon az adókivető bizottságok az egy legénynyel dolgozó iparosra nézve, a megadó­zandó tiszta jövedelem minimumául 80 frtot szoktak megállapítani. A központi választmány Miskolcz különleges viszonyainál fogva, lejebb szállt, s 80 frt jövedelem helyett 70 forint jöve­delmet, vagyis 7 forint jövedelmi adót állapí­tott meg. e) Tőkének tekintetik az ész tőkéje is. Kö­­vetkezéskép az állami, megyei, városi, közinté­zeti, társulati és magán­tisztek, tisztviselők és hivatalnokok, ha szellemi képességük és mun­kásságuk után 100 ezüst forint évi állandó és biztos jövedelmet kimutatni képesek és attól a 2-ed osztályú jövedelmi adót fizetik, a névjegy­zékbe fölvétetnek. Maros-Vásárhely, ápril 27. (A Deákpárt alakulása.) A helyi Deákpárt, melynek szervezetlensége okozá mindeddig azt, hogy daczára annak, hogy az intelligentia kilencz­tized részét magában foglalja, a képviselők választásánál annyiszor megbukott, néhány lelkes­ tagjainak kezdemé­nyezésére a mai napon szervezte magát. E kez­deményezők — Szász Róbert, dr. Engel és dr. Csíki — 24 óra alatt egy 150 aláírással ellátott felhívást bocsátván ki, egy Deákpárti értekez­letet hívtak egybe, mely a pártot a legszebb sikert biztosító módon szervezte. Már a körül­mény, hogy ama 150 tag városunk minden ré­tegéből került ki, a legjobb auspiciumus való tekinthető. Az eredmény megfelelt a várakozás­nak. A gyűlésre, mely 3 órakor délután az Apolló-teremben tartatott meg, háromszáznál többen jelentek meg, kik nagy lelkesedéssel el­nökül V­e­s­z­e­l­y Károlyt, alelnököknek: H­i­n­ts Miklóst és B­u­c­h­e­r Miksát, jegyzőkül: Szász Róbert, dr. E­n­g­e­l, dr. C­s­i­k­i és H­o­r­o­v­i­t­z Fülöp urakat választók meg, a hatvantagú bi­zottságból most előre 30 tagot választván meg, melynek feladata leend egy programmot készí­teni és a párt tagjait a sorakozásra buzdítani. A gyűlés végén legott helyben száznál többen sorakoztak a felhívást aláíró 150 tagnak tisztá­­ján. A közfelkiáltással megválasztott elnök a következő lelkes és általános helyesléssel foga­dott beszéddel foglaló el elnöki székét: „Hazafias örömmel üdvözlöm önöket uraim! midőn megtisztelő bizalmukból e széket elfog­lalom. Valahára tehát teljesülni látjuk azon óhajt, melyet pártunk minden tagja oly hőn táplált, hogy t. i. itt Marosvásárhelyt is egy testületté tömörülve lássuk mindazokat, kik egyedül a hazánk nagyfia, nemzetünk bölcse és az ország többségének gondviselésszerű vezére tanácsain inaugurált alapon hiszik hazánk fel­virágzását eszközölhetni. Ez alapot legközelebb­ről is Deák Ferencz maga újból rendit­­hetlennek óhajtá és nyíltan kimondá, hogy ha az megrendíttetik, előreláthatlan bajok fognak bekövetkezni, melyek az országot veszélybe dönthetik. De mit is nyernénk ez alap vagyis az 1867- ki kiegyezkedés megrendítésével ? Azt bizonyo­san, hogy megrendítenék kivívott önállóságun­kat, visszaállított alkotmányunkat, biztosan megindult haladásunkat és — a döntő köröket talán a f­ederalismus karjai közé hajtva — ve­szélyeztetnék legdrágább kincsünket, az ország nemzeti jellegét, magyar voltát. Nem tartok ugyan az egykori német bölcsész azon jóslatától, melyben azt állitá, hogy száza­dok múlva a magyarok nyelve is alig lesz fel­található ; de ki Moldva téréin csángóvéreinket látom, borzadály nélkül nem gondolhatok azon sorsra, mely nemzetünket érhetné, ha egy újabb conflagratio biztos alap nélkül találna minket és akár terjedni vágyó szomszédaink nyelnének el, akár a dunai condoederatio réme való­sulna. Valamint a hajós, ki biztos jelekből közel­­getni látja a vészt,el nem hagyja a kikötőt, úgy hazánk bölcse is, mert aggódva látja a nehézsé­geket, aggódva sejti az idők és körülmények veszélyeit, a nyert alap megtartását minden hon­finak szivére kötő s azt rendithetlenül megőrzen­dőnek nyilvánítá. Tudom jól, hogy eszményileg még szebb, függetlenebb hazát is rajzolhat ma­gának a rajongó érzelem ; de azt is tudom, mert hazánk történelme tanúsítja, hogy a túlságosko­­dás, mely az adott és kényszerítő hatalommal bíró körülményekkel számolni nem akar, sok­szor az elérhetőt is koc­káztatja. Kinek nem jutnának itten eszébe a Rákóczy-mozgalom ideje alatt Selmeczen folytatott a­kudozásoknak kö­rülményei? „Soha,— mondja egy jeles történet­író — soha oly szép alkalom nem nyílt mindent visszanyerhetni, mint akkor, mert adataink van­nak arra, hogy a császár még a szabad király­­választásba is bele akart egyezni, de a túlságos követelések miatt az értekezlet eredménytelenül oszlott szét, a hazafiak pedig kénytelenek való­nak siratni Magyarország sorsát, hogy egyesek önző kevélysége miatt elhanyagoltaték az ország szabadságának visszaállítására szolgáló alka­lom.“ E biztos alap megtartásának szükségességéről a meggyőződést saját körünkben megszilárdítani, polgártársaink között terjeszteni leend körünk egyik fő feladata. P­á­­­f­y, ki a pragmatica sanc­­tió létesítése körül legtevékenyebb diplomatánk volt, sokáig nélkülözte a nemzet egy részének rokonszenvét és ime­ legújabb időben ama sanc­tió volt a pajzs, melynek védelme alatt sikerült az alkotmányt visszaszerezni. De napjainkban, midőn az emberiség rohamos léptekben óriási változásokon megy át, nem lehet az idő lassú érleléseire várni, hanem az eljárást, melyet üd­vösnek tartunk, az elveket, melyeknek zsinór­ mértékül való felvevése által sikerült az eddigi eredményeket kivívnunk, minden becsületes és szabad után érvényükben föntartani, elfogadásu­kat terjeszteni honfiúi kötelesség és mint mon­dom, egyik fő feladata. Ez eredményeket s kivált azt, hogy kettős bi­rodalmunknak egy ügye sincs, melyre aránylagos ugyan, de döntő befolyásunk biztosítva nem volna, hosszasan feltüntetni nem lehet e tisztelt­­ gyűléssel szemben szándékom. Áttérek tehát körünk leendő főfeladatainak másodikára. És ez a mindenre befolyást gyakorló közvélemény­nek a józan elveken alapuló s a társadalom min­den rétegeit átfoglaló haladás előmozdítására való irányzása, érlelése. Nem egy hang már a nyilvánosság terén is szóba hoz, és én bátran merem hangoztatni, hogy hazánkban a park­a­meríti, a­kit, úgymond Roesler, folyvást T­h e o­­d o r i k-nak nevez, úgyhogy azt kell gyanítani, hogy Laguna maga nem igen forgatta Theodo­­retust. Ez azonban csak annyit mond, hogy a gardicai zsinatban (347) Dácia, Macedonia és a „másik“ Dácia vettek részt, a másik Dácia pedig okvetetlen belső Dácia. Ha román egyház volt a Dunán innen, az bi­zonyosan valamely metropolita alá tartozott. Sa­­guna tehát a román egyháznak szakadatlan füg­gését a­­konstantinápolyi metropolitától vitatja, s azt Aranyszáju János levelének néhány sza­vaiból következteti (404-ben), a melyekkel az imént elhalt gót püspök Unilast emlegeti. Azon­ban már Le Quien mutatta meg, hogy az a gót püspökség se a Duna mellett, se egyik Dáciá­ban nem, hanem Krimiában volt, széke Kafa lévén. Laguna a román egyháznak függését a konstantinápolyi metropolitaságtól még a 4-dik közönséges zsinat 28. canonjából is következteti. „Kann man dessen Worte mehr missverstehen als es Schaguna begegnet ist ?“kiált fel Roesler.]A canon azt rendeli, hogy a Pontus,Asia és Thra­­cia egyházi megyéknek csak metropolitáját, de a nevezett megyékben lakó barbároknak a püs­pökiéit is a konstantinápolyi metropolita szen­telje fel. A­mit tehát a Canon a Pontus, Asia proconsularis, és Thracia barbárjairól rendel, azt Laguna a régi (trajanusi) Dáciára érti, a­hol a rumunok laktak volna . De hogy ebben keresztyén rumunok nem voltak, eléggé kitetszik az ismeretes Bruno leveléből is 1007-ben.*) Cipariu meg akarja ugyan azt c­áfolni, mert fölfedezte, hogy az oláhországi Stanesti kolostor már 1114- ben állott fenn, s ha ott a XII. században kolostor volt, tehát abban oláh szerzetesek is voltak. Azonban Miklósi ez a kérdéses számje­gyekből a 7149-ik évet olvassa ki, a mely a Kr. u. 1641-ks évnek felel meg. Ehhez járul Bassa­­raba Konstantin oláh vajdának 1692-ben kiadott oklevele, a­mely a nevezett kolostornak alapítá­sát 1537-ben történtnek mondja. A sarokba szorított Cipariu azt véli tehát, hogy ez a kolos­tornak második alapítását illetheti, de Roes­ler helyesen marad a mellett, hogy azt addig első alapításnak tarthatjuk, míg oklevelesen nem győződünk meg másképen. Midőn a magyarok letelepedtek, ezekhez is honnan kerül a keresztyénség ? az erdélyi fu­­ramnoktóle? arról egy árva szót sem olvasunk sehol. De Konstantinápolyban keresztelődnek meg először a magyar főurak, míg utóbb a nyu­gati apostolkodás lesz általánossá. Még Achtum is, ki, ha ott lettek volna, a rumánoknál talált volna keresztyéneket, Konstantinápolyban ke­­resztelkedik meg, és egy görög kolostort alapít. II. Géza óta (1141 —1161) nagy számmal költöznek be németek Erdélyországba, bizonyo­san puszta helyekre; román lakosságnak még akkor sincs nyoma. Az 1222., 1223.03 1224-dik évi oklevelek emliték meg legelőször a b­l­a­k o­kát. „Fel lehet-e fogni, hogy ezen blakoktól származnék az összes románság, mely jelenben már 7 millión felül áll? Vagy lehet e más oldal­­ról állítani, hogy ezen nép már a XIII. század­ban annyira el volt terjedve a most általa meg­szállott tartományokban, a­nélkül, hogy feltűnt volna ?“ Most keresi Roesler a rumimokat a Dunán túli részeken. Ott őket már a VI. században ta­láljuk meg, a­hol azután is alkalom szerint mindenkor megemlegetik, de majd a bulgárok történeteiben tűnnek fel leghatalmasabban. A Moesiát elfoglaló bulgárok hamar elszlávosod­­tak és keresztyénekké lettek; náluk alakult a legrégibb keresztyén szláv egyházi nyelv, a­me­lyet azután az orosz szlávok egy keveset módo­sítanak. Eleinte a bolgárok, mint tudjuk, hatal­­mas ellenei voltak a konstantinápolyi császár­ságnak, a­mely általuk szakadt el a Duna és Száva mellékeitől, a­hol a bolgárok nyugati szomszédságában a szerbek terjedtek, kik a bol­gárok hol szövetségesei, hol alattvalói. A ma­gyarok megszállásakor, ezen viszonyoknál fog­va teljes lehetetlenség Szalánnak, vagy akárki­nek olyatén bolgáros birodalma, mely a kon­stantinápolyi császároktól függött volna. HUNFALVY PÁL. *) Magyar Nyelvészet, II. és Árpádkori okleve­­lek I. mentarismusnak csak igy van jövője, alkotmá­nyunknak csak úgy lesz minden vészszel daczol­­ható szilárd alapja, ha honunk különböző pártja Szent István koronája történeti jogtalajába györ­s kereiket elmélyitve, két kormányképes párttá­­ tömörülnek, melyeket csak a reformkérdések­­ felfogása fog egymástól elválasztani; de mona­r­­­ chikus, alkotmányos, szabadságszerető 63 ha­­­­zafias lesz mindkettő, melyek e honnak vallás-­­ és nemzetiség különbsége nélkül minden fiának : egyformán biztosítsák jogait, egyformán moz­dítsák elő haladását, egyformán eszközöljék jó­létét. Ez a jelenben lehet ugyan inkább egy mesz­­szibb jövőnek per­pectivája, mint óhajtásunk­­ rögtöni teljesülése, de feléje irányozni a hajót­­ már most kötelességünk. Harmadik, mire a mélyen tisztelt gyűlés­be-­­ esés figyelmét fordítani bátor vagyok, leendő Deák-körünk belső életére vonatkozik. Azt hi­­­­szem, nem tévedek, midőn azt állítom, hogy kö­­­­rünk belső életének modorát mindjárt eleve kell­­ inaugurálnunk. És itt éltet a remény, hogy ne­- i kém — noha itt csak mint hazafi szólok — mégis meg fogja engedni a mélyen tisztelt gyű­lés, hogy követendő eljárásunk zsinórmértékéül egy nagy egyházb­a következő szép elvét állít--­­­sam fel : „In necessariis unitas, in dubiis liber-­­­tas, in omnibus cbaritas.“ Igen, azokban, mik körünk létalapját illetik, legyünk egyek, mint a­­ kőszirt; azokban, mikben korlátlanul kell, hogy­­ mozoghasson az önérzettel bíró férfiú, szabadok, mint a magasban lebegő sas, de mindenben ve­zéreljen a kölcsönös engedékenység, a szeretet és ír testvériség. És most — felszólalásom végén — legyen szabad önmagamról is megemlékezni. Én abban, hogy a m. t. értekezlet — eltekintve sok ural­kodó előítélettől — csekély személyemet tisztelte meg bizalmával, tanúságát látom annak, hogy a Deák-párt nem annyira zengzetes phrasisokban, mint inkább tettekben vallja a valódi democra­­tia elveit és biztosítékát annak, hogy kebelében mindenki rang, nemzetiség, osztály és felekezet - különbség nélkül bizton számíthat hazafias ér­zelmének és önzetlen törekvésének méltánylásá­ra. Midőn tehát, uraim, megtisztelő bizalmukért újból is határtalan hálámat kimondanám, arra kérem pártunk minden egyes hen tisztelt tag­­ját, szíveskedjenek gyengeségemet hathatós közreműködésükkel támogatva, pártunk terjes­zését előmozdítani. Hangsúlyozzák azt, hogy midőn azt akarjuk, hogy az országgyűlés a törvényt magyarázza, nem jogfosztást támogatunk, hanem azt akarjuk, hogy a szabadságot legbiztosb védője , a rend oltalmazza, hogy a három századon át jogosan folytatott opponálást nemzeti kormányunk, te­hát min magunk ellen daczosan és mindenben folytatni nemcsak nem dicsőséges, hanem azon bajok közepette, melyek jelenleg Európát nyug­talanítják, hazánkra nézve veszélyes is , hogy a haladást mi is nemcsak zászlónkra írók, hanem minden irányban követni is akarjuk, hogy él­jünk minden perc­ében szem előtt akarjuk tar­tani pártvezérünk ezen intelmét: „Tegyen min­­denki a hazáért annyit, a­mennyit tud!“ Éljen a haza! Éljen a király! Éljen Deák Ferencz! Hol lennénk maros­vásárhelyi Deák-pártiak most, ha e szervezés cs­ak négy évvel ezelőtt tör­tént volna meg? Képviselőjelöltjeink még nincse­nek. Ezek fölállítása további teendőink egyike leend. Azon indítvány, hogy még e gyűlésből pártunk szervezkedése alkalmából üdvözlő táv­irat menesztessék Deák Ferencz, hazánk nagy fiához, lelkes éljenzések között fogadta­tott el és az elnök által foganatosíttatott, y. z. Hajdú Szoboszló, ápril 29 (Tury Sámuel képv. jelöltsége.) Választó kerületünk az Alföld közepén — úgy­szólván — egyedül állott a lefolyt két or­szággyűlés alatt deák-párti képviselőjével. E miatt kerületünk folyvást ki volt téve a szomszéd ellenzéki vitézek izgatásainak. Már az 1869-iki választási mozgalmaknál volt szerencsénk C­s­a­­nády Sándor, gr. Degenfeld Gusztáv, P­a­t­a­y István és D­e­á­k­y Lajos urakat kö­rünkben személyesen tisztelhetni, mindamellett Tury Sámuelt, mint határozott Deák-pártit, akkor is nagy többséggel újra megválasztottuk. Most a tervezések újra megindultak. Ezek közt legelső volt az, hogy a választási székhe­lyet Szoboszlóról a sokkal kisebb, s 5 mértföld­­nyi távolságra eső Hadház városba tegyék át. Meg is létetett az indítvány e végre a folyó hó 25-én Böszörményben tartott közgyűlésen, de azonnal meg is bukott, csatlakozván a szobosz­­lói nagy számban megjelent bizottmány­­tagok­hoz a baloldal kitűnőségei közül többen, kik Turynak elmaradását az országgyűlésről a hajdú kerület és városok speciális érdekében czélsze­­rűnek nem tartották s igazságtalanságot láttak abban, hogy a sokkal teteme­sb számú választók menjenek a csekélyebb számú választókhoz, így Szoboszló megmaradt választási székhelynek továbbra is. Képviselői számadó jelentését a lefolyt or­szággyűlés folyamáról­­folyó hó 28-án délelőtt tette volt képviselőnk nyilvánosan az összes lakosság előtt, mely a városház téren gyűlt össze. Másfél óráig tartó, mindamellett érdekkel és tetszéssel hallgatott előadásában, a nép felfo­gásához alkalmazott világos mo­zrban rajzolta az országgyűlés működését, s a Deák-párt el­veit, főleg kiemelvén, hogy mi igenis akarunk szabad, virágzó, hatalmas államot, de mindenek felett különösen arra törekszünk, hogy ez az ország, melyet apáink szintúgy vitézséggel, mint bölcseséggel szereztek és tartottak meg, mint hagyományos szent örökségünk Magyarország maradjon. „A szomszéd államok statistikája, egybevetve a mi országunkéval — úgymond, — kiáltó például szolgál nekünk. Olaszország bir 25, Francziaország 40, Németország 60, Orosz­ország 60 millió lakossal, ide nem értve azon 20 milliót, kik szétszórtan ránéznek. Ezen nemze­tek bárminő kormányformát és intézményeket adjanak maguknak, s bárminő választási tör­vényt alkossanak: olaszok, francziák, németek s oroszok maradnak. A mi államunk pedig 15.500.000 lakossal bír, melynek felét sem teszi a magyarság. E fontos körülmény tehát bennün­ket minden közjogi és politikai ügyeinkben a legnagyobb óvatosságra kötelez, ha őseink örö­két fen akarjuk tartani.“ Előadta továbbá, hogy ő nem csak azért je­lent meg, miszerint jelentését megtegye, s el­mondja azt, a­mi neki tetszik, hanem azér­t is, hogyha valakinek a Deák-párt által követett irány miatt aggályai s kifogásai volnának, azo­kat megértse, és felvilágosítsa. Felhívta tehát az ellenkező véleményüeket is, miszerint ne a keresztelőkön és névnapokon bázmegett, hanem itt álljanak elő kifogásaikkal a nép előtt, hogy azokra válaszolhasson. Azonban, néha városunk egy pár ellenzéki vitéze, s jelesen , a magát can­­didált balpárti presumtiv képviselőjelölt ott ser­­tepertéltek a hallgatóság között, de nem rukkol­tak ki a nyilvánosság elébe, s így Tury csak azon kortelfogások megczáfolására szorítkozott, melyekről hallomásból volt tudomása. Előadása végével felállt T­e­l­e­k­y László , a város főhadnagya, s az egész város nevében köszönetet mondott képviselőnknek buzgó eljá­rásáért s a város és hajdúkerület érdekében kivívott számos és fényes sikereiért. Délután pedig nagy számú választók részvé­tele mellett megalakult nálunk a Deák-párt, mely tettleg eddig is létezett, s elnöknek megvá­­lasztó városunk érdemes nagy tevékenységű, fiát: Czeglédy Lajost, elnöki helyettesnek Teleky Lászlót, alelnököknek Radó János ügyvédet és Soós János népszónokot; megalakította a vég­rehajtó bizottságot s közakarattal kikiáltotta egyhangúlag képviselőjelöltjéül Tury Sámuelt, ki is a jelöltséget, bár egészsége hanyatlása miatt vonakodva, de mégis tekintve, hogy min­denkinek kötelessége, ha nem is tehet annyit, a mennyit kellene, legalább annyit tenni, a meny­nyit ereje engedi, elfogadta. Végre a párt, kifejezést adván azon eszmének, hogy ezen párt nem Tury-párt, mint a balolda­liak mondják, hanem Deák-párt, éltetve nagy hazánkfiát, Deák Ferenczet, a jövő biztos remé­nyébe vetett hittes sz alválasztmányok megala­kításának munkájára járt át, s e mozgalmakról nem fogjuk elmulasztani a tisztelt szerkesztősé­get értesíteni. r. 1. K­o­m­p­o 11. ápr. 28. (Dr. Károlyi Gyula képv.-jelöltsége.) A hevesmegyei Deá­k-p­á­r­t, me­lyet nagy remények közt működő ellenzékünk „nem léte­zőne­k,“ vagy legalább „alig számbavehetőnek“ szeret tartani, ma ismét fényes tanujelét adta annak, hogy — lé­t­e­z­i­k ! . . . A kápolnai vár.­kerület ugyanis, mely­ben a jobboldal a múlt választás alkalmával is igen jelentékeny szótöbbséggel győzött, híve akarván maradni politikai érzelmeinek, néhány nap előtt értekezletet tartott Kápolnán, s abban állapodott meg, hogy miután volt képviselője, Szathmáry L. úr visszavonulási szándékát ha­tároz­ottan kijelentette, tehát a jövő országgyű­lésre képviselőül Károlyi Gyula gróf urat, kit e megye néhány év előtt aljegyzőül is sze­rencsés volt birtatni, fogja fölkérni­ . Ez indítvány, melyet Laczkovics Já­nos földbirtokos úr az értekezletnek nagy tet­szés között adott elő, általános lelkesedéssel el­fogadtatván, mai napra tűzetett ki a követjelölt­nek ez érdemben egy küldöttség általi megke­resése. S hogy a köztiszteletben álló gróf úr jelöltsé­ge mennyire megfelel e kerület közóhajának, azt — úgy hiszem — eléggé bizonyítja az, hogy fenti öt napon minden egyes község 20—30, sőt 70 tagot is küldött ki kebeléből, mintegy azt akarván kifejezni e tömeges megjelenés által, hogy a gróf ur bizbatik pártja ragaszkodásában és hűségében, mely párt rendületlenül állott a Deák-párt elvei mellett 69-ben, s rendületlenül fog állani most is. Az ekként mintegy 7—800 főre tehető kül­döttséget ma délelőtt fogadta a gróf ur Kompol­­ton, hol jelenleg édes atyával együtt időz. — Kibontott zászlókkal, ünnepi diszben s lelkesül­ten — mint egy győzelemre készülő hadsereg — vonult be ez ünnepélyes menet a kompolti kas­tély udvarába, hol egy nagy kört képezve, csakhamar felhangzott a jelenlevők ajkairól: „Éljen gróf Károlyi Gyula!“ mert kö­­zénk lépett e kerületünk követjelöltje. A gróf ur első fellépése s azon gyönyörű vá­lasz, melyet a küldöttség elnökének üdvözlő szavaira adott, igen megnyerő­ benyomást gyako­rolt mindnyájunkra. S ha eddig ragaszkodott hozzá e kerület, mint egy tudományosan képzett férfiúhoz s egy hazafiságban senkinek nem en­gedő család méltó ivadékához , kétszeres öröm­mel sorakoztunk zászlója körül ma, midőn megtanultuk őt ismerni úgy is, mint szónokot. Valóban azon szabatos és folyékony előadás, a világos és biztos érvelés, melylyel az 1867. XII. törvényczikket hazánk viszonyaival szem­ben fejtegette ; azon gyakorlati észrevételek, me­lyekkel a reformok, de ezekkel egyszersmind a békés fejlődés szükséges voltára rámutatott; e mellett azon szerénység, melylyel saját érdemeit a képviselői kitüntetés irányában mérlegelte : — mindezek oly általános lelkesedésre ragadták az egész hallgatóságot, hogy midőn a gróf úr beszédének végén e szavakat mondta : „Ezek nézeteim,t. polgártársak ! S ha e nézetek meg­­egyeznek önökéivel, úgy a felajánlott képviselői hivatást — hazafias kötelességemnél fogva — örömmel és hálás köszönettel fogadom“. — E szavak után szűnni nem akaró éljenzés adta tud­tára szónoknak, hogy ha igaz azon közmondás : dimidium operis, qui bene coepit, babét — úgy ő a kápolnai vál.­kerületben— a csatát meg­nyerte. Az ünnepélyt — ősi magyar szokás szerint — vidám és fényes lakoma követte, melyre a ven­dégszerető háziúr, gr. Károlyi György a kül­döttségnek összes — bár váratlanul nagy szám­mal megjelent tagjait meghívta. S alig kezdő­dött meg az étkek felhordása, midőn gr. K­á­­r­o­l­y­i Gyula fölállván, meleg és lelkesítő sza­vakban emlékezett meg előbb a haza bölcséről és vezéréről, Deák F.-ről, azután pedig a ke­rület volt követéről, Szathmáry L.-ról. Majd Szathmáry L. a követjelöltért, gr. Károly­i György összes vendégeiért, B­a­­b­i­c­s István Laczkovicsért, Schik Ignácz a Deák-pártért, Babics kanonok a Károly­i-családért, melyet minden nevezete­sebb hazai eseménynél képviselve találunk, arii tettek poharat; mig gr. S­z­a­p­á­r­y Gy. egy nagyhatású beszédben gr. Károlyi György koronaőr urat éltette, bemutatván őt mint ha­z­a­fi­a, ki e bonnak — jó és rész napjaiban — mindig hű és tevékeny fia volt; mint család­apát, ki szeretett fiaiban részint a közügynek, részint az irodalomnak oly nagy reményű baj­nokokat nevelt; —■ végül mint nagybirto­kost, ki mindazon helyeken, hol jószágai fe­­küsznek, mind nemzetgazdászati, mi­nd culturai, mind emberiségi szempontból áldása és jótevője az egész vidéknek. Voltak ezeken kívül még számos és jeles kö­­szöntések, melyeknek azonban — tér szűk miatt — csak befejezését jegyzem föl, a mely határtalan lelkesedéssel fogadtatott és igy hang­zott : „Éljen gróf Károlyi Gyula, a kápolnai kerület képviselője. Egy Deák-párti. Fővárosi ügyek. Pest, ápril 30. A pestvárosi közgyűlést Gyön­gy­ös­sy Alajos főpolgármester megnyitván, Si­m­­o­n Florent azon kérdést intézte az elnökhöz, vájjon van e tudomása egy hírlapban megjelent c­ikkről, melyben azzal vádolják a közgyűlést, hogy egy sikkasztással vádolt tisztviselőt helye­zett vissza a­ hivatalba-Gyöngyössy megnyugtatja az interpellá­ló képviselőt azon felderítéssel, hogy neki igen van e czikkről tudomása, de a­miről azon tisztvi­selő, Román Román a czikkben vádolva van, ezen ügy már az ellene elrendelt csőd előtt vizs­gálat alapján a tanács által elintéztetett. A közgyűlés az elnök válaszát tudomásul vette. Felolvastatott a kisajátítási esküdteknek lajstroma. A névjegyzéket a közgyűlés elfogadta. A közmunkatanács múlt évi működéséről és számadásairól szóló kimutatást több példányban küldte meg.­­Szemler Lőrincz végkielégítésért folya­modván, miután önként lépett ki hivatalából, elutasí­ttatott. P­r­ó­n­a­y Gábor b. lipót-külvárosi takarék­­pénztár elnökének folyamodására megengedték, hogy ezen intézet pecsétjében a városi czimert használhassa a városi szegény alap számára 200 frtnyi díj lefizetése mellett. Az adóbizottmányhoz Bollender, Radocsay és Bayer képviselőket választották meg. A közgyűlés napirendre tér. Barna Zsigmond főjegyző felolvasta a köz­munka s közlekedési miniztérium intézményét az osztrák államvaspálya indóházának kiépítése s e pályának a két szív utcza táján tervezett áthidalása tárgyában. A közgyűlés fentartja előbbi határozatát s ezen értelemben ír fel a mi­niszterhez. A ciányi és fehérhajó-féle telkek felosztását és házhelyekké eladását illető bizottm­ányi és tanácsi előterjesztést elfogadták azon csekély módosítással, hogy a vevő köteles a vételár egy részét azonnal lefizetni, a kamatokat pad­ig a hátralevő összegtől csak jövő évi mart. 11-től kezdve. A red­oute-sörház ismét Schallernnek adatott bérbe. A dunai molnárok újabb folyamodványát kár­talanításuk kieszközlése iránt, a közgyűlés hi­vatkozva előbbi határozatára, pártolólag ter­­jeszti fel a közlekedési minisztériumnak. A honvédelmi minisztérium felolvasott leira­tában a katonai szállásbérek feljebb emelése és a helyőrség létszámának meghatározása iránt türelemre hívja fel a város közönségét, míg a a tárgyalásban levő erre vonatkozó szabályzatok elkészülnek. Tudomásul szolgált. Kralovánszky István képviselő indítvá­­nyát a tűzifa és kőszén elárusítása körül tapasz­talt visszaélések meggátlása iránt a gazdasági bizottmányhoz utasították. A koronázási domb helyreállítása közben fel­merült költségtöbblet iránt a számvevőség fel­­hivatott, hogy a legközelebbi ülésen adjon fel­világosítást, mire volna szükséges a kért többlet. A lipótvárosi templom kiépítésére szükséges összegek előállítása iránti előterjesztést elfogad­ták, s a lipótvárosi templomot környező boltok utáni községi adót elengedték. A váczi út melletti tűzifa-telepekről a tűzifa október végéig el fog távolittatni. A magyar színész-kebészet felhívása 63 kérel­mére a magyar színészek nyugdíj alapjára 500 frtot szavazott meg a közgyűlés. Özv. Flór Ferencznének 410 frtnyi nyug­díj­t , néhai Prasser Józsefné gyermekeinek végkielégítésül 200 frtot, s gyógyítási költségek megtérítése fejében pedig 260 frtot, özv. Böhm Máriának segélyzésül 100 frtot, özv. B­r­e­y­e­r Klárának 300 frt nyugdijt szavaztak meg. Sebastiáni Géza allevéltárnok folyamo­dását előbbi szolgálati idejének betudása iránt a nyugdíjazása bekövetkezésének idejére uta­sították. Reitter Ferencz és Hummer Mihály írnokoknak a törvényszéknél volt fizetésüket személyes pótlék czime alatt szavazták meg. A szemétnek kültelki sivatagokra hordása tárgyában beadott tiszti főorvosi jelentést a gaz­dasági bizottmányhoz utasították. Az utczaseprő személyzet fizetésének feljebb emelése iránt előterjesztett bizottmányi javaslat a pénzügyi bizottmánynak adatott ki. (A mos­tani kezelés mellett kár volna akár egy kraj­­czárral is többet fizetni, olyan ronda lesz ezután is a város, mint eddig volt. Másutt kell kezdeni a reformot, nem az eddigi vállalkozók gazdagí­tásán. A szerk.) A holnap d. u. folytatandó közgyűlésre 8 tárgy maradt s az ülés esti Va7 óra után el­oszlott. KÜLÖNFÉLÉK. Pest, ápril 30. (Király ő Felsége) fogadtatására Kras­­só megye a főispán vezérlete alatt, mint nekünk írják, 31 tagú küldöttséget alakított, s ez Te­­mesvárott üdvözli ő Felségét. A küldöttségben a clerus szintúgy van képviselve, mint a polgári társadalom minden más osztálya. (+ Komáromy György.) Klapka tábor­noknak Pestre egyik barátjához intézett távira­tából értesülünk, hogy Komáromy György Salzburgban tegnap este 11 órakor csendesen kimúlt. Egy esés következtében történt csont­törés okozhatta halálát. Részleteket még nem tudunk. (A honvéd tábori kovácsok) ma tet­ték le a végvizsgálatot az állatgyógyintézetben igen fényes vendégkoszorú jelenlétében. A föld­­mi­velési minisztériumból, mely alá az intézet tartozik, jelen volt maga a minister úr S­z­­­á­vy, Kozma és Zsamár osztálytanácsosokkal. A hon­védelmi minisztériumot képviselték G­h­y­c­z­y Béla ezredes és Cserhalmay Ferencz osz­tálytanácsos. A honvédség főparancsnoka Jó­zsef főherczeg Henneberg Károly alezre­dest, K­u­t­a­s­s­y Ignácz őrnagyot, Z­s­i­t­v­a­y Béla főhadnagyot és Dreistampel kerületi honvéd állatorvost delegálta. A tanulók előbb

Next