Pesti Napló, 1872. május (23. évfolyam, 101-123. szám)

1872-05-05 / 105. szám

105. szám. Vasárnap, május 5. 1872. Szerkesztői iroda *, Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) is kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, varry Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra ... 1 írt 85 kr. 3 hónapra . . . 5 , 50 B 6 hónapra . . .11* — „ Az esti kiadás postai különkü­ldé­­seért felü­lfizetés havonkint 30 kr. Az ad iP',«ttés az év folytál­, rain­den hónapban mel!kezdhetőy s ennek bármely napján történt is, mindenkor a hó elsif» napjától io*5 számu­tatni. KirdchiitOnyck­­­iju: 9 hasábos petitkor egyszeri i; ; detéjinél 9 ujkr. Bélyegílij ki;iöu Nyi Ittér : 5 hasábos peti 25 új­kr. S3. évi folyam Előfizetési felhívás a Előfizetési árak: Egész évre..........................22 ft. Félévre..............................11 ft. Negyedévre.......................5 ft 60 kr BRT Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó­hiva­tala“ czim alatt Pest, ferencziek­ tere 7 sz. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó­hivatala. Pest, május 4. A hivatalos lapban a horvát okmányok ügyében ma megjelent nyilatkozat, bár­mily határozatlan is több kifejezése, formá­lis vádirat a horvát nemzeti párt vezér­­férfiai ellenében. A nyilatkozat ugyan azt mondja, hogy a közlött­ négy okmány közül csak egyet terjesztett fel Vakanovics úr Lónyay gróf­nak, de ez nem zárja ki azt, hogy a többi hármat meg mások terjesztették elő a ma­gyar kormánynak. Annyi tény, hogy ez okmányokhoz azok, kik nyilvánosságra hozták, nem juthattak tisztességes úton. Ezzel constatálva van az okmánylopás bűne. S bármiként gondolkozzék is valaki a választási mozgalmakról, bármily fogalma legyen is arról, a­mi ily alkalomkor sza­bad és nem szabad, nincs tisztességes em­ber, ki az ilyesmit helyeselhetné. Ha ez szabad, akkor szabad a vesztegetés, és szabad az erőszakoskodás minden neme. Ha ez szabad, akkor a választási mozga­lom nem jelenti az alkotmányos küzdel­met,hanem az erkölcsiség elvei elleni forra­dalmat. Nem elvellenek állanak akkor egy­mással szemben, hanem kriminális bűnösök s a győzelmet nem a politikai elvek aratják, hanem az, ki minél ügyesebben tud egy­­egy bűncsinyt elkövetni. íme, hova vezet a politikai szenvedélyesség! A hivatalos lap nyilatkozata azonban ennél is többet mond. Közvetve megerő­síti amaz emlékiratban­ foglalt vádakat. E czélból két argumentumot hoz fel és vé­gül oly kijelentést tesz, mely a kormány felfogása irányában nem hagy fenn sem­mi kétséget. A két argumentum az, hogy a­mit amaz emlékiratok tartalmaznak, azt ko­rábban egyes lapok jelenték, és hogy „köztudomású dolog“ s Voncsina sem ta­gadja, hogy „az úgynevezett nemzeti pártnak választási czélokra jelentékeny összegek állanak rendelkezésére.“ Még ennél is többet sejtett a nyilatkozat vég­soraiban foglalt kijelentés, mely szerint Voncsina és pártja „csak“ a szentesített törvények alapján való működéssel lesz­nek képesek mindenkit meggyőzni arról, hogy azon állítólagos jelentésekben emlí­tett dolgok teljesen alaptalanok. Mindez azt bizonyítja, hogy a kor­mánynak nagy hajlama és mint állítja, oka is van valószínűnek tartani mindazt, a­mit amaz okmányok tartalmaznak. S ez oly sajtó, hogy ne mondjuk, borzasztó vád, mely az úgynevezett nemzeti párt­nak összes törekvéseire a leghatározot­tabban az alkotmányellenesség signatu­­ráját nyomja. Ezzel nincs az mondva, hogy a kor­mány amaz okmányok adatait egytől­­egyig valóknak tartja. Nem is hiszszük, hogy azokat így mutatták volna be. Amaz okmányok titkos jelentések, s a hivatalos lap is mondja, hogy Vakanovics az egyik­ről csak azt mondta, hogy „érdekes.“ Amaz okmányok továbbá nem bírósági, hanem rendőrségi följelentések. Ha a kor­mánynak minden adatról kétségbevonhat­­lan bizonyítványai lennének, kötelessége volna a pert megindítani. Annyi azonban áll, hogy a nemzeti párt eljárása az ily adatok elhívását indokolja, miután kétsé­get sem szenved, hogy pánszláv agitáto­rok Zágrábban megfordultak, hogy a cseh párt küldöttjei ott tanácskozást tartottak s a politikai agitatió állandó tűzhelyéül Horvátországban nagyobbszerű ipartele­pet akarnak megalapítani; és köztudo­mású az is, hogy­­azon férfiak sorából többen, kik ma a nemzeti pártot vezérlik, még nem rég Oroszországba zarándokol­tak s barát és ellenfélnél egyaránt a dél­szláv eszme és államellenes agitatió főin­tézőinek hírében állanak. Fel kell tennünk, s egy lap ezt ki is jelenti, hogy mind e dolgokról a magyar kormány nemcsak amaz okmányokból értesült, s így természetes, hogy ez ok­mányok közzétételével Voncsina úr a magyar kormány­nyal szemben szükség­kép­e­st­e­l ke­z­ő hatását érte el annak,a­mit elérni akart. De a közvéleménynyel szem­ben sem járhatott máskép Voncsina úr. Nem először történik ma, hogy ama bizodalmatlanságot kell constatálnunk, melyet a horvát nemzeti párt férfiainak működése Magyarország legtöbb hazafias körében felkölt. Az ily érzelmeket nem lehet mesterségesen elterjeszteni. Nincs az a hatalom, mely képes volna ily álta­lános érzelmet felkölteni, mely ellenőriz­hetné azt az ezer és ezer szemet, melylyel a közvélemény lát és tapasztalatait szer­zi. De ha volna is, nem kérdhetjük-e jog­gal, vájjon a magyar alkotmányos kor­mánynak mily érdeke lehetne abban, hogy szaporítsa a magyar nemzet ellenfe­leit? Kell-e bizonyítanunk a magyar olva­só előtt, hogy nem tekintve a pártérdeket, az általános hazai szempont nem az ellen­kezőt követeli-e ? Azt, hogy békítsünk és csöndesítsünk, s ezt a feladatot nem fogja bizonyára soha sem szem elől téveszteni semmiféle magyar kormány, akár Deák­párti, akár baloldali legyen az. Másutt, egészen másutt keressék Von­csina úr és társai okát ama bizalmatlan­ságnak , melylyel irántuk viseltetünk. Keressék azt saját tetteik, eddigi összes működésükben. Ők az első hírre, hogy Ausztriában diadalt készül ülni a foederalismus, nem létezőnek nyilatkoztatták ki az unió-tör­­vényt. Megtagadták az alkotmányt és el­vetették sz. István­ koronája integritá­sának eszméjét. Ők a határőrvidéken az alkotmányosság életbeléptetésére egy nagy, reactionárius mozgalommal felel­tek. ők a dualismus esküdt ellenei, a csehekkel czimboráltak és alapos gyanút szolgáltattak arra, hogy ha a csehek győznek Prágában, ismétlik Zágrábban is a szeptemberi manifestumot. Mivel bizonyították, hogy a magyar állam őszinte barátai ? Kijelentették ugyan Budán, hogy ők semmi államellenes ten­­dentiát nem követnek s követelték, hogy ellenkező tetteik ductára, e szóbeli nyi­latkozatra adják át nekik azonnal az ál­lampénztárt és az állami hivatalokat, de midőn erre tőlük garantiákat követeltek, ezt megtagadták Mily alapon követelik tehát a bizalmat, hol vannak a tettek, melyek ily követelésre őket feljogosí­tanák ? Megtagadták-e a septemberi manifestu­mot, melylyel elég merészek voltak ér­vénytelennek nyilatkoztatni az unió-tör­vényt? Mutassanak elő az iménti kép­viselőválasztási mozgalomból csak egy ér­demleges nyilatkozatot táborukból, mely­lyel azt bizonyítanák, hogy tisztelik az alkotmányt és csak törvényes eszközök­kel törekszenek törvényes czélokra! Tet­teket kérünk, meggyőző, bizonyító tettet, s mig azok nincsenek, a gyanút keltő el­járásra csakis a gyanú kifejezésével felel­hetünk. S aztán az a hallatlan szövetségkere­sés, melylyel a magyar szélsőbalt meg­tisztelték ! Mig hihették, hogy győznek­ a foederalista cliqiek, eszükbe sem jutott m­a­­g­y­a­r párthoz fordulni. Nyíltan Magyar­­ország államisága ellen dolgoztak, és szö­vetségük felajánlásával megkímélték a magyar pártokat. Most, hogy a f­edera­­listák megbuktak, eszükbe jutott nekik a magyar szélsőbal. A magyar ország­gyűlésen keresik azt az archimedesi pon­tot, melyből kiemelhetnék a magyar ál­lamot, és ellopatott okmányokkal csem­pészik be magukat a magyar szélsőbal­hoz, bevezetésül azt állítván, hogy ők ba­rátai a magyar államnak, míg minden előbbi tettük az ellenkezőt bizonyítja. Valóban undor fog el, ha ezt a mo­dort, e­z­t a törekvést tekintjük ! A szél­sőbaltól kitelik, hogy őket barátjaiul fo­gadja. De ezzel nincs még veszélyeztetve a magyar állameszme, és a horvát ultrák kezében nincs még Magyarország. A „PESTI NAPLÓ" TÁRCZÁJA. Heti tárcza. (Utazás a királyutczán. — Jókay és Radocza. Fal és ablak. — A felkapott. — Le vele ! — Kocsi verseny.) Május 1-ének estélyén eszembe jutott, hogy ez a természet nagy fogadó napja. A természet „otthon lesz“ s én elfeledtem tiszteletemet be­mutatni. Adjuk meg a vizitát és tudakozódjunk érdekes élményei után, hiszen már rég nem vol­tunk nála. Hogy mulatott a fecske, a daru für­dői útja Homburgba — azaz hogy Bombayba Cairóba jól ü­tött-e ki,a gólya kirándulása a ten­gerpartra kedvezően hatott-e rá, sőt ? A látoga­tás ilyenkor úgyis kellemes szokott lenni, a há­ziasszony rögtön leülteti a házi kisasszonyokat, hogy énekeljenek, csiripoljanak a kedves ven­dégnek és az ember szokott udvariassággal meghallgatja az erdei Partikat, kik a „Haladás“ közvetítése nélkül is fellépnek. Elég az ahhoz, elszántam magamat egy ki­­rály utczai utazásra. Hadd élvezzük még a régi Pestet, mert meglehet, hogy a sugárút már maholnap (?) megnyílik és azon hajtani ki a li­getbe kényelmes lesz ugyan, de sem szegényes, sem koczkáztató. A mostani kirándulás még utazás, vállalkozó szellemet föltételező, fárasztó — szóval érdem. A Deák­ téren őgyelegve megállók. Egy percz alatt öt oldalról öt ostoros férfi megkiált öt bárkára és tíz lóra mutatva. Az öt ostoros férfi karének szövege: „Tessék beszállni, mindjárt indulunk.“ Hosszú évek tapasztalása kioltotta bizalmam utolsó lángját is a társas­kocsik szavahihetősége iránt. Nem akarok saj­tóperre alkalmat nyújtani, hanem ki kell jelen­tenem, hogy a szótartás és szószegés fogalmai kocsisaink ez osztályánál nagyon össze vannak zavarva.­­ Az öt közül egyik bárka mégis már induló­ban volt, lépést tartott előre, a kocsis ostorát pattogtató, a lovakon az indulhatnámság némi homályos jeleit észleltem s a keblemben rágódó gyanúnak férgét megöltem. Ne ítélj, hogy ne ítéltessél! Felültem. Harmadmagammal ültem a kocsiban. A kocsis azonnal leugrott a bakról és hatost kért. Megadtuk gyanútlanul. Azt vártuk, hogy a ko­­csis most már megindítja járművét, hanem csa­lódtunk benne is. A kocsi mellé állt és éktelen jármát csapott, azon világos szándékkal, hogy még több gyanútlan utast is bárkájába ejtsen a „Tessék beszállni, indulunk!“ Egy kis varró lány csakugyan fennakadt, lefizette a hatost és felszállott. Miután kocsisunk az indulási szándék legki­sebb jelét sem adta, a kocsi közönsége fellázadt és szót emelt.­ Erdőre fát vinni, kocsisra szót vesztegetni! A füle botját sem mozditá, aztán pedig a legnagyobb cynismussal bevallá cselfo­gását, hogy a bakon állva ostorpattogatásával csakis rá akart szedni. Tíz percz múlva megtelt a kocsi egy hely híján. Soha nagyobb szóárral nem árultak valamit, mint kocsisunk ezt az egy helyet. Szerencsétlenségünkre egyes utas nem akadt, csak házaspárok, családok vagy több tagból álló társaság. Hanem az nem hozta ki sodrából, a bakra kész volt öt embert felfo­gadni. Minden megtelik, az omnibusz is. Újabb tíz perc­ múltával megindultunk. A kocsis vígan nézett el a roppant terhes és lovai közé csapott,hajrá! Átellenemben egy gyönge idegzetűnek látszó hölgy ült mamájával. A gyönge idegzetű hölgy ebbeli tulajdonságát (melyben a színházigazga­tókkal osztakozni látszik) már az induláskor elá­rulta. Megijedt és a kocsi oldalához kapott. „Sze­­gény nő, mily állapotban fogsz te a fasorba jutni ? kérdé bennem egy sötét sejtelem. A király-utcza három részből áll. Szűken nyílik, térkiméléssel keskenyedik tova, később megtágul és csak a Teréz-templomtól fogva árul el sugárúti mérveket. Jobbra az Orczy-ház szenny­ arányai tornyosodnak fel a torkolatnál, balra a Gyertyánffy-ház. Az utcz­a szádja (torka) e ponton valóságos örvény. Óva intésül egy biz­­tos áll a veszélyes helyen, ki a sebesen hajtó kocsik közt szökdécselő vargásubanczek fülein és hátain gyakorolja a törvény kérlelhetlen ha­talmát. Utczakölykök, bakák, cselédek, dajkák gyerekekkel, járókelők szaladnak, sietnek, si­kítanak, kiabálnak itt össze-vissza, midőn fo­gatok, bérkocsik és omnibuszok versenyt hajtva e helyen elrobognak. Ideges átellenesem a sike­­títő zajban, melynek alkatrészei: patkó-és ke­­rékdobogás, tengernyikorgás, az emberi kedv és szeszély legkülönbözőbb kitörései o­roszul kezd lenni és elsápad. A kocsis vigan hajt előre. A végzet láthatlan keze csodálatosan őrködik e tömegen. A kerekek egymást sem súrolják, a rudak bele sem ütődnek a kocsikba, a hintók fel sem dűlnek és csak néha olvasható a lapok­ban: „Tegnap délután egy a király­ utczán se­besen hajtó társaskocsi egy öt éves gyermeket elgázolt. A kis­fiút kórházba szállították. A ko­csis oly hirtelen hajtott el, hogy a tettes mind­eddig nem volt kinyomozható.“ E kábító, tébolyító zajban tűnnek fel a teréz­városi kortesélet első látható jelei. Egy Jókai­­parti kéz apró czédulákkal emeletnyi magas­ságban véges végig ragasztotta az egész király­­utczát, úgy hogy a szem, ha az első emeleten kikönyöklő terézvárosi szépségek egyikére té­ved, okvetlenül e czédulák tőrébe esik. Az a sip utcza, az a sip­ uteza! Elérhetlenül lógnak fen ezédulái, mint az ellenzéki politika áldásai. Nyaktörés nélkül fel sem jutni. A falak Jókai mellett szólnak, noha Radocza zöld czédulái veszélyes sokaságban iparkodnak az „éljen Jókai“ lapokat leszorítani. Hanem hadd legyen a fal Jókaié, az ablak Radoczáé. Az ablakokból biztatólag leng a három szín, és csak ritkán szakítja meg egy Jókai-lobogó a Radócza-zászlók tömör sorait. Figyelmemet egy esemény a király-utczai tá­­gabb hazáról az omnibuszi szűkebb otthonra te­­reli. Egy a társaskocsik pályáján köznapi ese­mény merül fel. A túlterhelt kocsinak új ven­dége akadt egy, a fizetés alkalmatlanságával nem bajmolódó vig suhanczban, ki a kocsi lép­­csőjére szökik, a karvasat megkapja, belefogó­­zik és biztató mosolylyal tekint a vendégekre. Arczára szóról-szóra ez áll írva : „A kocsis nem néz hátra, ergo nem lát, hagyjatok a kocsi­zás rövid élvezetében részesülnöm és ne födjétek fel alattomos tettemet.“ A vendégek megértik e kifejezést , és a némaság leplét borítják a vál­lalkozó merényletére. Hanem a sors útjai beláthatlanok. A kocsi előtt megállott egy másik jármű, melyből valaki épen leszáll, a tér sokkal szű­kebb, semhogy omnibusunk kitérhetne, kényte­len tehát szintén megállapodni. Az omnibus megállása azonban a kocsis hátrafordulásával a legszorosabb kapcsolatban áll, mert a törvényes rend szerint a hátsó kocsikat meg kell intenie. A megintés szertartása a következő : a kocsis föl­áll, hátrafordul, ostorát fölemeli és elkiáltja ma­gát: „hó!“ E szertartáshoz ragaszkodván a mi vezetőnk is, meg kelle pillantania a vállalkozó, önkénytes pasazsért. Meg is pillantó. Mit csinál ilyenkor a kocsis ? Codextelen hazánkban a szokásjog szab­ványai szerint az omnibus lépcsőjén kapott inas az ostor legyintésével figyelmeztettetik a fizetés hasznos voltára. E jog tényleges gyakor­latának útját állják azonban a vendégek szemei és fejei, melyek ily esetekben a megfenyíttetés veszedelmének szintén ki vannak téve, minél­fogva a boszut lihegő kocsis kénytelen a bünte­tés képleges végrehajtásánál megállva, ostorát csupán ráemelieteni és a tolakodót az utcza kövezetén találandó álláspontjának szíves elfog­­lalására utasítani. „Leméssz­e onnan, vagy rád csapok ?“ kiált a kocsis. A suhancz büntethetlensége öntudatában fel­­kaczag és leugrik : „Éljen a tokkal !“ Ezzel aztán odább iramodik a sip­utezai elvek ez ifjú képviselője. E jelenet ideges átellenesemet még jobban felizgató. „Bagage!­ mormogó maga elé. Meg­lepetve tekintek rá, azt hittem, intendánssal ülök szemben. Ekkor hajtunk el a Radocza-párt diadallobo­gója alatt. Mintha az égből szállana le ! Köze­lebbi megtekintésre azonban kisül, hogy az óriási lebernyeg nem az égből száll alá, hanem csak kötélen lóg, mely egyik házhéjról a má­sikra van feszítve. „Éljen Radócza!“ Most értünk a király­ utczának azon részébe, melyben Török grófnak hozzájárulása nélkül páratlan carrousselt rendez mindennap az omni­­bus­ kocsisok testülete. Rrrr... rrr... rrr... hajt rá­­ rajta­­ tüskén, bokron, kátyún, likon, kövön át döczczenve, zökkenve hajtanak egymás mel­lett a vig legények. Ki a legény — a király­­utczában ? — Liheg a ló, csörög a szekér, pat­tog az ostor — hajrá ! A becsület áll koczkán, a kocsis becsülete. Átellenesem sápadtsága ijesz­tővé válik — félénken kap anyja karjaiba — anyja a kocsisra kiált — lassan, lassan ! — Hallgat is rá a víg gyerek ? Otthon érzi magát, a kunsági mezőkön, a­hol hegy, nem hegy, árok, nem árok, illan a szekér — repül a ló — száll az ember, mint a karangkóró... A veszélyes hajszának csak a fasor vet véget. Ott a városi poroszlók és biztosok fenyegető alakjai válnak ki kéken a lombhomályból. A kocsis megrántja a gyeplőt, a kocsi becsülete meg van mentve — megáll — átellenesem ki­száll és fáradtan, megviselten dől anyjára, bá­gyadó léptekkel halad tova. Én kábultan, megsiketülve, összerázva szál­lok ki öledre, természet. Jövel, hadd élvezzelek! Argus. Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva. A horvát választásoknál a nemzeti párt nagy kisebbségben marad, a magyar or­­szággyűlésre az unionisták fognak válasz­tani és Voncsina úr, mint a kisebbség tag­jának lesz alkalma megfogadni ama jó tanácsot, melyet ma neki a hivatalos lap ad. De ha nem is fogadná meg, mint ki­sebbség legalább veszélytelen. Pest, május 4. (Legidősb gróf Teleki Domokos), Marosszék volt országgyűlési képv.-je s az erdélyi magyar pártnak évtizedek óta egyik legtekin­télyesebb vezetője, mint halljuk, kijelentette, hogy gyönge egészségi állapota folytán képvise­lői mandátumot többé el nem fogad s végleg visszavonul a politikai tevékenység teréről. Saj­nálattal registráljuk e hirt s a közügy érdeké­ben óhajtjuk, hogy pártunk ez előkelő tagja tovább működjék ama téren, melyen számára annyi babér termett. (Ghyczy Kálmánról) Simonyi Ernő lapja, a „Szombati Lapok“ így nyilatkozik: „Az oldalvágás, melyet Ghyczy jelentésében ta­lán a 48-as pártnak adni kíván, midőn felemlíti egy oly párt létezését, a mely hazapolgárait a „közterhek általa eszközlendő könnyítésének hiú reményével kecsegteti“ — ép oly igaztalan, mint a mennyire jellemző azon körülmény, hogy Ghyczy Kálmán magához méltónak tartot­ta e jobboldalon is elkoptatott fegyvert képvise­lői jelentésében felhasználni. Ezen és e jelenté­sében foglalt, s több ilynemű insinuatióval Ghy­czy Kálmán úr nemcsak bennünk, de pártun­kon kívül is igen sokakban leszállította azt a sajnálkozást, a­melyet különben oly fényes par­liamenti tehetség elvesztése felett éreznénk, a­minőnek Ghyczy Kálmán urat ismerjük.“­­ Ghyczy Kálmánról szólva, megemlítjük azt is, hogy a debreczeni baloldal ma táviratilag meg­kereste, hogy ne lépjen vissza a közéletből. (A korteskedő prot. papokhoz) az „Erdélyi Protestáns Közlöny“ egy emelkedett hangú felhívást intéz, melyben a többi között így szól: „Gondolkozzatok. Nem a kortes-tanyák a ti pályátok, sem a tömegek izgatása, vezetése, hanem a templom és iskola , keretekben az evangeliommal, ajkaitokon istennek élő beszé­dével. Növeljétek a népet; világosítsátok fel, tegyétek fogékonynyá az igazság, a becsület és erény iránt, Jézusnak példája szerint; adjatok fogékonyságot a jó és szép iránt; de nem akkor, midőn boros palaczk van kezében, és az infamin telt erszénynyel leskődik utána, hogy megvásá­rolja hitét és meggyőződését; hanem a béke­­ségnek idején, ott örömeinek forrásánál és szen­vedéseinek perczeiben, ott tárjátok fel előtte sziveteket, lelketek szeplőtlenségét és okosság­toknak világosságát; ott nyerjétek meg bizal­mát, szeretetét , akkor nem hiában éltetek; és a dicsőség, mely részetekre jut, nem fog tartani egyik követválasztástól a másikig.“ (A Bécsben összejött püspöki ér­tekezlet alkalmából) a következő félhi­vatalos nyilatkozat jelent meg : „Többféle jelek arra mutatnak, hogy a kormány s a püspöki kar között tárgyalások folynak az államnak az egyházhoz való viszonyára nézve. Úgy látszik, a kormány ezen irányban is a fennálló ellenté­tek kiegyeztetését s kibékítését tűzte ki felada­­­­tául. Ha e czél az államérdekek károsítása nél­kül elérhető, az mindenesetre egyaránt üdvös volna mind az egyházra, mind az államra. Min­den ilyetén transactiónál azonban a kormány­nak azon álláspontból kellene kiindulni, hogy az egyház ne csak kapjon, hanem adjon is. Ha az Fest, május 4. Tisza Kálmán tegnap tartotta bevonu­lását Debreczenbe a hivatalos assistent­ia mellett, s ma elmondván képv. számadó beszédét, egyszersmind újra képv.-jelölt­­nek proclamálták, a mit elfogadott. A bevonulásnál Debreczen város főkapitá­nya lovagolt a bandérium élén és Tisza Kálmán a város sallangos ötfogatu kocsi­ján foglalt helyet. Ha egy jobboldali kép­viselőjelölt javára valamely hatóság így tüntetne, hogy lármázna vagy csiripelne minden ellenzéki lap : „hatósági pressio“, „jogtalan beavatkozás“ és „terrorismus“­­ról. Részünkről azonban nem hibáztatjuk ezért Debreczent. Lehet, hogy ott ez ősi magyar szokás, s reméljük, hogy a nemes városhatóság a majdan kitűzendő jobbol­dali képviselőjelöltet ép oly tisztességgel fogadja, a­mint tegnap fogadta Tisza Kálmánt. Tisza mai beszédének főbb pontjait debreczeni szíves tudósítónk távírta esti lapunknak, s a „Hon“ is esti kiadásában a beszédről bő távirati kivonatot közöl. Hogy teljes pártatlansággal járhassunk el, a „Hon“ táviratát fogjuk e sorainkban idézni, habár valószínűleg, a­mint a be­széd szószerinti teljes szövege nyilvános­ságra jut, arra ismételve vissza fogunk térni. A táviratok szerint Tisza Kálmánnak a jobboldal számára egy elismerő szava sem volt. Míg Gr­­­y­c­z­y Kálmán mél­­tánylólag szólt több alkotott törvényja­vaslatról s távol állt attól, hogy minden jót az ellenzék és minden roszat a jobb­oldalnak tulajdonítson, Tisza Kálmán a nevetségesig ez exclusiv nézetet vallja. A baloldalé egyedül az üdv és dicsőség, a jobboldalé a dicstelenség és kárhozat. Csak egy pillanatra akarunk megálla­podni Tisza Kálmán ez eljárásánál. Ha valamely alsóbbrendű ellenzéki kortes te­szi, nincs ellene kifogásunk. De ezt az egyik, és Ghyczy visszalépte után, az egyetlen baloldali párt­vezér teszi. O, kinek uralkodnia kellene a szenvedélye­ken, kinek azt kellene hirdetnie párthívei­nek, hogy becsüljék meg az ellenfélben is azt, a­mit jónak tartanak, ő a legelől áll a kortesek sorában és fennen hirdeti sa­ját csalhatatlanságát. Az önistenités, az önnagyratartás oly hóbortja ez, mely Tisza félszegségei között nem az utolsó helyet foglalja el. És mily eszközökkel akarja ezt bébi- znmMmííLWTE’&wtw-xi/ic .jsr,vr államhatalom oda engedné magát vitetni, hogy a püspöki karnak engedményeket tenne, a hit felekezeti törvényben kimondott elvek érvénye­sítését azonban elnapolná, vagy épen feladná, akkor az egyház, vagy jobban mondva az egy­házi hierarchia mindenesetre nevezetes előnyt vívott volna ki, az állam azonban határozottan kedvezőtlenebb helyzetbe jutna. Valóságos ki­engesztelés csak azon alapon gondolható, ha a püspöki kar, s vele az alsó clerus a törvény iránti ellenszegüléssel felhagy, s az alkotmányos kormányforma következményeit elfogadja.“

Next