Pesti Napló, 1872. május (23. évfolyam, 101-123. szám)
1872-05-05 / 105. szám
105. szám. Vasárnap, május 5. 1872. Szerkesztői iroda *, Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) is kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, varry Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ... 1 írt 85 kr. 3 hónapra . . . 5 , 50 B 6 hónapra . . .11* — „ Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonkint 30 kr. Az ad iP',«ttés az év folytál, rainden hónapban mel!kezdhetőy s ennek bármely napján történt is, mindenkor a hó elsif» napjától io*5 számutatni. KirdchiitOnyckiju: 9 hasábos petitkor egyszeri i; ; detéjinél 9 ujkr. Bélyegílij ki;iöu Nyi Ittér : 5 hasábos peti 25 újkr. S3. évi folyam Előfizetési felhívás a Előfizetési árak: Egész évre..........................22 ft. Félévre..............................11 ft. Negyedévre.......................5 ft 60 kr BRT Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadóhivatala“ czim alatt Pest, ferencziek tere 7 sz. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. Pest, május 4. A hivatalos lapban a horvát okmányok ügyében ma megjelent nyilatkozat, bármily határozatlan is több kifejezése, formális vádirat a horvát nemzeti párt vezérférfiai ellenében. A nyilatkozat ugyan azt mondja, hogy a közlött négy okmány közül csak egyet terjesztett fel Vakanovics úr Lónyay grófnak, de ez nem zárja ki azt, hogy a többi hármat meg mások terjesztették elő a magyar kormánynak. Annyi tény, hogy ez okmányokhoz azok, kik nyilvánosságra hozták, nem juthattak tisztességes úton. Ezzel constatálva van az okmánylopás bűne. S bármiként gondolkozzék is valaki a választási mozgalmakról, bármily fogalma legyen is arról, ami ily alkalomkor szabad és nem szabad, nincs tisztességes ember, ki az ilyesmit helyeselhetné. Ha ez szabad, akkor szabad a vesztegetés, és szabad az erőszakoskodás minden neme. Ha ez szabad, akkor a választási mozgalom nem jelenti az alkotmányos küzdelmet,hanem az erkölcsiség elvei elleni forradalmat. Nem elvellenek állanak akkor egymással szemben, hanem kriminális bűnösök s a győzelmet nem a politikai elvek aratják, hanem az, ki minél ügyesebben tud egyegy bűncsinyt elkövetni. íme, hova vezet a politikai szenvedélyesség! A hivatalos lap nyilatkozata azonban ennél is többet mond. Közvetve megerősíti amaz emlékiratban foglalt vádakat. E czélból két argumentumot hoz fel és végül oly kijelentést tesz, mely a kormány felfogása irányában nem hagy fenn semmi kétséget. A két argumentum az, hogy amit amaz emlékiratok tartalmaznak, azt korábban egyes lapok jelenték, és hogy „köztudomású dolog“ s Voncsina sem tagadja, hogy „az úgynevezett nemzeti pártnak választási czélokra jelentékeny összegek állanak rendelkezésére.“ Még ennél is többet sejtett a nyilatkozat végsoraiban foglalt kijelentés, mely szerint Voncsina és pártja „csak“ a szentesített törvények alapján való működéssel lesznek képesek mindenkit meggyőzni arról, hogy azon állítólagos jelentésekben említett dolgok teljesen alaptalanok. Mindez azt bizonyítja, hogy a kormánynak nagy hajlama és mint állítja, oka is van valószínűnek tartani mindazt, amit amaz okmányok tartalmaznak. S ez oly sajtó, hogy ne mondjuk, borzasztó vád, mely az úgynevezett nemzeti pártnak összes törekvéseire a leghatározottabban az alkotmányellenesség signaturáját nyomja. Ezzel nincs az mondva, hogy a kormány amaz okmányok adatait egytőlegyig valóknak tartja. Nem is hiszszük, hogy azokat így mutatták volna be. Amaz okmányok titkos jelentések, s a hivatalos lap is mondja, hogy Vakanovics az egyikről csak azt mondta, hogy „érdekes.“ Amaz okmányok továbbá nem bírósági, hanem rendőrségi följelentések. Ha a kormánynak minden adatról kétségbevonhatlan bizonyítványai lennének, kötelessége volna a pert megindítani. Annyi azonban áll, hogy a nemzeti párt eljárása az ily adatok elhívását indokolja, miután kétséget sem szenved, hogy pánszláv agitátorok Zágrábban megfordultak, hogy a cseh párt küldöttjei ott tanácskozást tartottak s a politikai agitatió állandó tűzhelyéül Horvátországban nagyobbszerű ipartelepet akarnak megalapítani; és köztudomású az is, hogyazon férfiak sorából többen, kik ma a nemzeti pártot vezérlik, még nem rég Oroszországba zarándokoltak s barát és ellenfélnél egyaránt a délszláv eszme és államellenes agitatió főintézőinek hírében állanak. Fel kell tennünk, s egy lap ezt ki is jelenti, hogy mind e dolgokról a magyar kormány nemcsak amaz okmányokból értesült, s így természetes, hogy ez okmányok közzétételével Voncsina úr a magyar kormánynyal szemben szükségképestel kező hatását érte el annak,amit elérni akart. De a közvéleménynyel szemben sem járhatott máskép Voncsina úr. Nem először történik ma, hogy ama bizodalmatlanságot kell constatálnunk, melyet a horvát nemzeti párt férfiainak működése Magyarország legtöbb hazafias körében felkölt. Az ily érzelmeket nem lehet mesterségesen elterjeszteni. Nincs az a hatalom, mely képes volna ily általános érzelmet felkölteni, mely ellenőrizhetné azt az ezer és ezer szemet, melylyel a közvélemény lát és tapasztalatait szerzi. De ha volna is, nem kérdhetjük-e joggal, vájjon a magyar alkotmányos kormánynak mily érdeke lehetne abban, hogy szaporítsa a magyar nemzet ellenfeleit? Kell-e bizonyítanunk a magyar olvasó előtt, hogy nem tekintve a pártérdeket, az általános hazai szempont nem az ellenkezőt követeli-e ? Azt, hogy békítsünk és csöndesítsünk, s ezt a feladatot nem fogja bizonyára soha sem szem elől téveszteni semmiféle magyar kormány, akár Deákpárti, akár baloldali legyen az. Másutt, egészen másutt keressék Voncsina úr és társai okát ama bizalmatlanságnak , melylyel irántuk viseltetünk. Keressék azt saját tetteik, eddigi összes működésükben. Ők az első hírre, hogy Ausztriában diadalt készül ülni a foederalismus, nem létezőnek nyilatkoztatták ki az unió-törvényt. Megtagadták az alkotmányt és elvetették sz. István koronája integritásának eszméjét. Ők a határőrvidéken az alkotmányosság életbeléptetésére egy nagy, reactionárius mozgalommal feleltek. ők a dualismus esküdt ellenei, a csehekkel czimboráltak és alapos gyanút szolgáltattak arra, hogy ha a csehek győznek Prágában, ismétlik Zágrábban is a szeptemberi manifestumot. Mivel bizonyították, hogy a magyar állam őszinte barátai ? Kijelentették ugyan Budán, hogy ők semmi államellenes tendentiát nem követnek s követelték, hogy ellenkező tetteik ductára, e szóbeli nyilatkozatra adják át nekik azonnal az állampénztárt és az állami hivatalokat, de midőn erre tőlük garantiákat követeltek, ezt megtagadták Mily alapon követelik tehát a bizalmat, hol vannak a tettek, melyek ily követelésre őket feljogosítanák ? Megtagadták-e a septemberi manifestumot, melylyel elég merészek voltak érvénytelennek nyilatkoztatni az unió-törvényt? Mutassanak elő az iménti képviselőválasztási mozgalomból csak egy érdemleges nyilatkozatot táborukból, melylyel azt bizonyítanák, hogy tisztelik az alkotmányt és csak törvényes eszközökkel törekszenek törvényes czélokra! Tetteket kérünk, meggyőző, bizonyító tettet, s mig azok nincsenek, a gyanút keltő eljárásra csakis a gyanú kifejezésével felelhetünk. S aztán az a hallatlan szövetségkeresés, melylyel a magyar szélsőbalt megtisztelték ! Mig hihették, hogy győznek a foederalista cliqiek, eszükbe sem jutott magyar párthoz fordulni. Nyíltan Magyarország államisága ellen dolgoztak, és szövetségük felajánlásával megkímélték a magyar pártokat. Most, hogy a federalisták megbuktak, eszükbe jutott nekik a magyar szélsőbal. A magyar országgyűlésen keresik azt az archimedesi pontot, melyből kiemelhetnék a magyar államot, és ellopatott okmányokkal csempészik be magukat a magyar szélsőbalhoz, bevezetésül azt állítván, hogy ők barátai a magyar államnak, míg minden előbbi tettük az ellenkezőt bizonyítja. Valóban undor fog el, ha ezt a modort, ezt a törekvést tekintjük ! A szélsőbaltól kitelik, hogy őket barátjaiul fogadja. De ezzel nincs még veszélyeztetve a magyar állameszme, és a horvát ultrák kezében nincs még Magyarország. A „PESTI NAPLÓ" TÁRCZÁJA. Heti tárcza. (Utazás a királyutczán. — Jókay és Radocza. Fal és ablak. — A felkapott. — Le vele ! — Kocsi verseny.) Május 1-ének estélyén eszembe jutott, hogy ez a természet nagy fogadó napja. A természet „otthon lesz“ s én elfeledtem tiszteletemet bemutatni. Adjuk meg a vizitát és tudakozódjunk érdekes élményei után, hiszen már rég nem voltunk nála. Hogy mulatott a fecske, a daru fürdői útja Homburgba — azaz hogy Bombayba Cairóba jól ütött-e ki,a gólya kirándulása a tengerpartra kedvezően hatott-e rá, sőt ? A látogatás ilyenkor úgyis kellemes szokott lenni, a háziasszony rögtön leülteti a házi kisasszonyokat, hogy énekeljenek, csiripoljanak a kedves vendégnek és az ember szokott udvariassággal meghallgatja az erdei Partikat, kik a „Haladás“ közvetítése nélkül is fellépnek. Elég az ahhoz, elszántam magamat egy király utczai utazásra. Hadd élvezzük még a régi Pestet, mert meglehet, hogy a sugárút már maholnap (?) megnyílik és azon hajtani ki a ligetbe kényelmes lesz ugyan, de sem szegényes, sem koczkáztató. A mostani kirándulás még utazás, vállalkozó szellemet föltételező, fárasztó — szóval érdem. A Deák téren őgyelegve megállók. Egy percz alatt öt oldalról öt ostoros férfi megkiált öt bárkára és tíz lóra mutatva. Az öt ostoros férfi karének szövege: „Tessék beszállni, mindjárt indulunk.“ Hosszú évek tapasztalása kioltotta bizalmam utolsó lángját is a társaskocsik szavahihetősége iránt. Nem akarok sajtóperre alkalmat nyújtani, hanem ki kell jelentenem, hogy a szótartás és szószegés fogalmai kocsisaink ez osztályánál nagyon össze vannak zavarva. Az öt közül egyik bárka mégis már indulóban volt, lépést tartott előre, a kocsis ostorát pattogtató, a lovakon az indulhatnámság némi homályos jeleit észleltem s a keblemben rágódó gyanúnak férgét megöltem. Ne ítélj, hogy ne ítéltessél! Felültem. Harmadmagammal ültem a kocsiban. A kocsis azonnal leugrott a bakról és hatost kért. Megadtuk gyanútlanul. Azt vártuk, hogy a kocsis most már megindítja járművét, hanem csalódtunk benne is. A kocsi mellé állt és éktelen jármát csapott, azon világos szándékkal, hogy még több gyanútlan utast is bárkájába ejtsen a „Tessék beszállni, indulunk!“ Egy kis varró lány csakugyan fennakadt, lefizette a hatost és felszállott. Miután kocsisunk az indulási szándék legkisebb jelét sem adta, a kocsi közönsége fellázadt és szót emelt. Erdőre fát vinni, kocsisra szót vesztegetni! A füle botját sem mozditá, aztán pedig a legnagyobb cynismussal bevallá cselfogását, hogy a bakon állva ostorpattogatásával csakis rá akart szedni. Tíz percz múlva megtelt a kocsi egy hely híján. Soha nagyobb szóárral nem árultak valamit, mint kocsisunk ezt az egy helyet. Szerencsétlenségünkre egyes utas nem akadt, csak házaspárok, családok vagy több tagból álló társaság. Hanem az nem hozta ki sodrából, a bakra kész volt öt embert felfogadni. Minden megtelik, az omnibusz is. Újabb tíz perc múltával megindultunk. A kocsis vígan nézett el a roppant terhes és lovai közé csapott,hajrá! Átellenemben egy gyönge idegzetűnek látszó hölgy ült mamájával. A gyönge idegzetű hölgy ebbeli tulajdonságát (melyben a színházigazgatókkal osztakozni látszik) már az induláskor elárulta. Megijedt és a kocsi oldalához kapott. „Szegény nő, mily állapotban fogsz te a fasorba jutni ? kérdé bennem egy sötét sejtelem. A király-utcza három részből áll. Szűken nyílik, térkiméléssel keskenyedik tova, később megtágul és csak a Teréz-templomtól fogva árul el sugárúti mérveket. Jobbra az Orczy-ház szenny arányai tornyosodnak fel a torkolatnál, balra a Gyertyánffy-ház. Az utcza szádja (torka) e ponton valóságos örvény. Óva intésül egy biztos áll a veszélyes helyen, ki a sebesen hajtó kocsik közt szökdécselő vargásubanczek fülein és hátain gyakorolja a törvény kérlelhetlen hatalmát. Utczakölykök, bakák, cselédek, dajkák gyerekekkel, járókelők szaladnak, sietnek, sikítanak, kiabálnak itt össze-vissza, midőn fogatok, bérkocsik és omnibuszok versenyt hajtva e helyen elrobognak. Ideges átellenesem a siketítő zajban, melynek alkatrészei: patkó-és kerékdobogás, tengernyikorgás, az emberi kedv és szeszély legkülönbözőbb kitörései oroszul kezd lenni és elsápad. A kocsis vigan hajt előre. A végzet láthatlan keze csodálatosan őrködik e tömegen. A kerekek egymást sem súrolják, a rudak bele sem ütődnek a kocsikba, a hintók fel sem dűlnek és csak néha olvasható a lapokban: „Tegnap délután egy a király utczán sebesen hajtó társaskocsi egy öt éves gyermeket elgázolt. A kisfiút kórházba szállították. A kocsis oly hirtelen hajtott el, hogy a tettes mindeddig nem volt kinyomozható.“ E kábító, tébolyító zajban tűnnek fel a terézvárosi kortesélet első látható jelei. Egy Jókaiparti kéz apró czédulákkal emeletnyi magasságban véges végig ragasztotta az egész királyutczát, úgy hogy a szem, ha az első emeleten kikönyöklő terézvárosi szépségek egyikére téved, okvetlenül e czédulák tőrébe esik. Az a sip utcza, az a sip uteza! Elérhetlenül lógnak fen ezédulái, mint az ellenzéki politika áldásai. Nyaktörés nélkül fel sem jutni. A falak Jókai mellett szólnak, noha Radocza zöld czédulái veszélyes sokaságban iparkodnak az „éljen Jókai“ lapokat leszorítani. Hanem hadd legyen a fal Jókaié, az ablak Radoczáé. Az ablakokból biztatólag leng a három szín, és csak ritkán szakítja meg egy Jókai-lobogó a Radócza-zászlók tömör sorait. Figyelmemet egy esemény a király-utczai tágabb hazáról az omnibuszi szűkebb otthonra tereli. Egy a társaskocsik pályáján köznapi esemény merül fel. A túlterhelt kocsinak új vendége akadt egy, a fizetés alkalmatlanságával nem bajmolódó vig suhanczban, ki a kocsi lépcsőjére szökik, a karvasat megkapja, belefogózik és biztató mosolylyal tekint a vendégekre. Arczára szóról-szóra ez áll írva : „A kocsis nem néz hátra, ergo nem lát, hagyjatok a kocsizás rövid élvezetében részesülnöm és ne födjétek fel alattomos tettemet.“ A vendégek megértik e kifejezést , és a némaság leplét borítják a vállalkozó merényletére. Hanem a sors útjai beláthatlanok. A kocsi előtt megállott egy másik jármű, melyből valaki épen leszáll, a tér sokkal szűkebb, semhogy omnibusunk kitérhetne, kénytelen tehát szintén megállapodni. Az omnibus megállása azonban a kocsis hátrafordulásával a legszorosabb kapcsolatban áll, mert a törvényes rend szerint a hátsó kocsikat meg kell intenie. A megintés szertartása a következő : a kocsis föláll, hátrafordul, ostorát fölemeli és elkiáltja magát: „hó!“ E szertartáshoz ragaszkodván a mi vezetőnk is, meg kelle pillantania a vállalkozó, önkénytes pasazsért. Meg is pillantó. Mit csinál ilyenkor a kocsis ? Codextelen hazánkban a szokásjog szabványai szerint az omnibus lépcsőjén kapott inas az ostor legyintésével figyelmeztettetik a fizetés hasznos voltára. E jog tényleges gyakorlatának útját állják azonban a vendégek szemei és fejei, melyek ily esetekben a megfenyíttetés veszedelmének szintén ki vannak téve, minélfogva a boszut lihegő kocsis kénytelen a büntetés képleges végrehajtásánál megállva, ostorát csupán ráemelieteni és a tolakodót az utcza kövezetén találandó álláspontjának szíves elfoglalására utasítani. „Leméssze onnan, vagy rád csapok ?“ kiált a kocsis. A suhancz büntethetlensége öntudatában felkaczag és leugrik : „Éljen a tokkal !“ Ezzel aztán odább iramodik a siputezai elvek ez ifjú képviselője. E jelenet ideges átellenesemet még jobban felizgató. „Bagage! mormogó maga elé. Meglepetve tekintek rá, azt hittem, intendánssal ülök szemben. Ekkor hajtunk el a Radocza-párt diadallobogója alatt. Mintha az égből szállana le ! Közelebbi megtekintésre azonban kisül, hogy az óriási lebernyeg nem az égből száll alá, hanem csak kötélen lóg, mely egyik házhéjról a másikra van feszítve. „Éljen Radócza!“ Most értünk a király utczának azon részébe, melyben Török grófnak hozzájárulása nélkül páratlan carrousselt rendez mindennap az omnibus kocsisok testülete. Rrrr... rrr... rrr... hajt rá rajta tüskén, bokron, kátyún, likon, kövön át döczczenve, zökkenve hajtanak egymás mellett a vig legények. Ki a legény — a királyutczában ? — Liheg a ló, csörög a szekér, pattog az ostor — hajrá ! A becsület áll koczkán, a kocsis becsülete. Átellenesem sápadtsága ijesztővé válik — félénken kap anyja karjaiba — anyja a kocsisra kiált — lassan, lassan ! — Hallgat is rá a víg gyerek ? Otthon érzi magát, a kunsági mezőkön, ahol hegy, nem hegy, árok, nem árok, illan a szekér — repül a ló — száll az ember, mint a karangkóró... A veszélyes hajszának csak a fasor vet véget. Ott a városi poroszlók és biztosok fenyegető alakjai válnak ki kéken a lombhomályból. A kocsis megrántja a gyeplőt, a kocsi becsülete meg van mentve — megáll — átellenesem kiszáll és fáradtan, megviselten dől anyjára, bágyadó léptekkel halad tova. Én kábultan, megsiketülve, összerázva szállok ki öledre, természet. Jövel, hadd élvezzelek! Argus. Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva. A horvát választásoknál a nemzeti párt nagy kisebbségben marad, a magyar országgyűlésre az unionisták fognak választani és Voncsina úr, mint a kisebbség tagjának lesz alkalma megfogadni ama jó tanácsot, melyet ma neki a hivatalos lap ad. De ha nem is fogadná meg, mint kisebbség legalább veszélytelen. Pest, május 4. (Legidősb gróf Teleki Domokos), Marosszék volt országgyűlési képv.-je s az erdélyi magyar pártnak évtizedek óta egyik legtekintélyesebb vezetője, mint halljuk, kijelentette, hogy gyönge egészségi állapota folytán képviselői mandátumot többé el nem fogad s végleg visszavonul a politikai tevékenység teréről. Sajnálattal registráljuk e hirt s a közügy érdekében óhajtjuk, hogy pártunk ez előkelő tagja tovább működjék ama téren, melyen számára annyi babér termett. (Ghyczy Kálmánról) Simonyi Ernő lapja, a „Szombati Lapok“ így nyilatkozik: „Az oldalvágás, melyet Ghyczy jelentésében talán a 48-as pártnak adni kíván, midőn felemlíti egy oly párt létezését, a mely hazapolgárait a „közterhek általa eszközlendő könnyítésének hiú reményével kecsegteti“ — ép oly igaztalan, mint a mennyire jellemző azon körülmény, hogy Ghyczy Kálmán magához méltónak tartotta e jobboldalon is elkoptatott fegyvert képviselői jelentésében felhasználni. Ezen és e jelentésében foglalt, s több ilynemű insinuatióval Ghyczy Kálmán úr nemcsak bennünk, de pártunkon kívül is igen sokakban leszállította azt a sajnálkozást, amelyet különben oly fényes parliamenti tehetség elvesztése felett éreznénk, aminőnek Ghyczy Kálmán urat ismerjük.“ Ghyczy Kálmánról szólva, megemlítjük azt is, hogy a debreczeni baloldal ma táviratilag megkereste, hogy ne lépjen vissza a közéletből. (A korteskedő prot. papokhoz) az „Erdélyi Protestáns Közlöny“ egy emelkedett hangú felhívást intéz, melyben a többi között így szól: „Gondolkozzatok. Nem a kortes-tanyák a ti pályátok, sem a tömegek izgatása, vezetése, hanem a templom és iskola , keretekben az evangeliommal, ajkaitokon istennek élő beszédével. Növeljétek a népet; világosítsátok fel, tegyétek fogékonynyá az igazság, a becsület és erény iránt, Jézusnak példája szerint; adjatok fogékonyságot a jó és szép iránt; de nem akkor, midőn boros palaczk van kezében, és az infamin telt erszénynyel leskődik utána, hogy megvásárolja hitét és meggyőződését; hanem a békeségnek idején, ott örömeinek forrásánál és szenvedéseinek perczeiben, ott tárjátok fel előtte sziveteket, lelketek szeplőtlenségét és okosságtoknak világosságát; ott nyerjétek meg bizalmát, szeretetét , akkor nem hiában éltetek; és a dicsőség, mely részetekre jut, nem fog tartani egyik követválasztástól a másikig.“ (A Bécsben összejött püspöki értekezlet alkalmából) a következő félhivatalos nyilatkozat jelent meg : „Többféle jelek arra mutatnak, hogy a kormány s a püspöki kar között tárgyalások folynak az államnak az egyházhoz való viszonyára nézve. Úgy látszik, a kormány ezen irányban is a fennálló ellentétek kiegyeztetését s kibékítését tűzte ki feladatául. Ha e czél az államérdekek károsítása nélkül elérhető, az mindenesetre egyaránt üdvös volna mind az egyházra, mind az államra. Minden ilyetén transactiónál azonban a kormánynak azon álláspontból kellene kiindulni, hogy az egyház ne csak kapjon, hanem adjon is. Ha az Fest, május 4. Tisza Kálmán tegnap tartotta bevonulását Debreczenbe a hivatalos assistentia mellett, s ma elmondván képv. számadó beszédét, egyszersmind újra képv.-jelöltnek proclamálták, a mit elfogadott. A bevonulásnál Debreczen város főkapitánya lovagolt a bandérium élén és Tisza Kálmán a város sallangos ötfogatu kocsiján foglalt helyet. Ha egy jobboldali képviselőjelölt javára valamely hatóság így tüntetne, hogy lármázna vagy csiripelne minden ellenzéki lap : „hatósági pressio“, „jogtalan beavatkozás“ és „terrorismus“ról. Részünkről azonban nem hibáztatjuk ezért Debreczent. Lehet, hogy ott ez ősi magyar szokás, s reméljük, hogy a nemes városhatóság a majdan kitűzendő jobboldali képviselőjelöltet ép oly tisztességgel fogadja, amint tegnap fogadta Tisza Kálmánt. Tisza mai beszédének főbb pontjait debreczeni szíves tudósítónk távírta esti lapunknak, s a „Hon“ is esti kiadásában a beszédről bő távirati kivonatot közöl. Hogy teljes pártatlansággal járhassunk el, a „Hon“ táviratát fogjuk e sorainkban idézni, habár valószínűleg, amint a beszéd szószerinti teljes szövege nyilvánosságra jut, arra ismételve vissza fogunk térni. A táviratok szerint Tisza Kálmánnak a jobboldal számára egy elismerő szava sem volt. Míg Gryczy Kálmán méltánylólag szólt több alkotott törvényjavaslatról s távol állt attól, hogy minden jót az ellenzék és minden roszat a jobboldalnak tulajdonítson, Tisza Kálmán a nevetségesig ez exclusiv nézetet vallja. A baloldalé egyedül az üdv és dicsőség, a jobboldalé a dicstelenség és kárhozat. Csak egy pillanatra akarunk megállapodni Tisza Kálmán ez eljárásánál. Ha valamely alsóbbrendű ellenzéki kortes teszi, nincs ellene kifogásunk. De ezt az egyik, és Ghyczy visszalépte után, az egyetlen baloldali pártvezér teszi. O, kinek uralkodnia kellene a szenvedélyeken, kinek azt kellene hirdetnie párthíveinek, hogy becsüljék meg az ellenfélben is azt, amit jónak tartanak, ő a legelől áll a kortesek sorában és fennen hirdeti saját csalhatatlanságát. Az önistenités, az önnagyratartás oly hóbortja ez, mely Tisza félszegségei között nem az utolsó helyet foglalja el. És mily eszközökkel akarja ezt bébi- znmMmííLWTE’&wtw-xi/ic .jsr,vr államhatalom oda engedné magát vitetni, hogy a püspöki karnak engedményeket tenne, a hit felekezeti törvényben kimondott elvek érvényesítését azonban elnapolná, vagy épen feladná, akkor az egyház, vagy jobban mondva az egyházi hierarchia mindenesetre nevezetes előnyt vívott volna ki, az állam azonban határozottan kedvezőtlenebb helyzetbe jutna. Valóságos kiengesztelés csak azon alapon gondolható, ha a püspöki kar, s vele az alsó clerus a törvény iránti ellenszegüléssel felhagy, s az alkotmányos kormányforma következményeit elfogadja.“