Pesti Napló, 1872. augusztus (23. évfolyam, 176-200. szám)

1872-08-01 / 176. szám

Előfizetési felhívás „PESTI Ént­­i Előfizetési árak: Elk­étő évre..........................22 ft. Félévre...............................11 ft. Negyedévre........................5 ft 50 kr­­IST Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó-hiva­tala" czim alatt Pest, ferencziek­ tere 7 az. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, Julius 31. A kolozsváriak néhány nappal ezelőtt nagy ünnepélyességekkel búcsúztak el gr. Péchy Manó úrtól. A fáklyásmenet alkalmával a gróf úr is oly érzelmes be­szédet tartott, mely ritkítja párját. Ez nem volt egy búcsúzó kormányférfiu, ez egy jó barát búcsúszava volt barátjaihoz. Mind a megtisztelés, mind annak megkö­­szönésében bűn letükröződött ama népsze­rűség, melynek gr. Péchy Kolozsvárott s egész Erdélyben örvend, s mely képvise­lővé történt megválasztatásában is oly fé­nyesen nyilvánult. E népszerűség gr. Péchy szeretetre­méltó egyénisége, finom modora és tapin­tatos eljárásának eredménye. Ő ismeri a módját annak, hogy kormányférfi mint élhet még az ellenzéki journalistákkal, még az erdélyi ellenzéki journalistákkal is jó lábon. A társadalmi téren való fel­lépése által tudta mérsékelni a politikai ellentéteket. Úri gavallér egész eljárásá­ban, gr. Andrásy az erdélyi viszonyok s körülményekhez mért kiadásban, ő el tudta érni, hogy ha a kormánya alatt történt, vagyis nem történt dolgokat aligha, de személyiségét a legélénkebb rokonszenvvel még sokáig fogják emle­getni Erdélyben. Ez nem akar szemrehányás lenni gr. Péchy ellenében. Neki nem volt alkotó része Erdély ügyeiben, és hivatása csak is abból állt, hogy míg az unió teljesen valósíttatik, vezesse Erdély ügyeit. Fel­adatát e szerint az képezte, hogy a teendő intézkedésekre előkészítse a kedélyeket, fentartsa a közbékét, ügyeljen arra, hogy ama roppant zűrzavaros állapotok­ üzepet­­te, melyek Erdély közviszonyaiban ta­pasztalhatók, közigazgatás és igazságszol­gáltatás teljesítse kötelességét. E feladat­nak gr. Péchy derekasan megfelelt, s ha ily működés után is, mely látható ered­ményekben szükségképen meddő , egy nagy administratív tehetség hírét tudta magának biztosítani, az mindenesetre ki­tűnő államférfias tulajdonainak bizonyí­­téka. Péchy Erdélyben a jövendő egy sokat ígérő reményét képviselte, s a törvényho­záson a sor, hogy e reményt minél előbb teljesítse. Remélhetőleg most már általá­nos a tudat, hogy a téren nincs semmi halogatásnak helye. Az eddigi késedelmezéssel szerencsésen elértük, hogy nem nyertük meg az oláhokat, de előmozdítottuk a szászoknak egy külön compact párttá tömörülését. Elértük, hogy számos székely kerületben a Diákpárttal megbukott a közrend ügye is, és a legvadabb anarchiára nyittatott út és mód. Elértük végre, hogy Erdély­nek vannak a legroszabb vasutai, s a tár­sulási szellem, mely minden anyagi fel­virágzás szükségképens föltétele, Erdély­ben még csak szerény szárnypróbálgatá­sokat sem tesz. Összes vívmányunk az, hogy már Kolozsvárott is nagy gyökere­­ket ereszt a germanisatio és nyilvános he­lyein és annyit hallod a magyar, mint a német szót. Mind­ennek gyökeresen meg kell vál­toznia. Reformot sürgetünk felülről le az államélet legalsóbb fokáig. Különösen mindjárt „felülről“ sok a tenni­való. Ne­künk úgy látszik, hogy azon érdemes ha­zánkfiai, kik mint az erdélyi viszo­nyok speciális ismerősei szolgálják a kor­mányt itt a központon jó tanácscsal, nem állanak teljesen feladatuk magaslatán. Nekik kötelességük volna minduntalan harsogtatni a kormány fülébe. Való­sítsd az uniót! Nekik kötelességük volna utat módot javasolni, mint szüntethetők meg a legczélirányosabban a privilégiu­mok ama roppant halmazai, melyek Erdély m­inden gyökeres rendezésének akadályai és e bérezés földet az egész ci­vilizált világ haladása elől eltorlaszolják. Nekik már rég figyelmeztetni kellett vol­na az úrbéri rendezés teljes befejezésének sürgetős voltára s ha csak azt az egyet is szemmel tartjuk, hogy a székely föld anyagi érdekeinek előmozdítására eddig mindössze­­ semmi sem történt, már ez is oly mulasztás, a­mit csak is panasztó­­lag említhetünk fel. Az erdélyi képviselők is eddig bizonyára meggyőződtek arról, hogy a­ki hallgat, an­nak nálunk rendesen rosz dolga van. Fáj­dalom, hogy e kör most nélkülöz oly nagy tudományú, fényes nevű hazafiakat, mi­nők : gr. M­i­k­ó Imre, s gr. T­e­l­e­k­y Do­mokos ; de ott van az élénk tevékenységű b. Kemény Gábor, a múltkori erdélyi memorandum tervezője s reméljük, hogy az ellenzéki erdélyi választottak sorából is akadnak többen, kik derekasan közre­működnek majd Erdély ügyei körül s ezek az ügyek a Deák-párt és a baloldal között nem képeznek pártkérdést. A két párt egyesült actiója szükségkép meg fog­ja teremni e téren is jó gyümölcseit; a legjobb természetesen az lévén, ha az ac­­tió élére maga a kormány áll. Nincs, nem is lehet szándékunkban, hogy itt elősorolj­uk az Erdélyt illető teen­dők hosszú programmját. Nem egyes te­endőkről van itt szó, hanem mindenről, a­mi egy országot állammá tesz. Nagyon összedúltak ott a közviszonyok, s a vá­lasztási pártharcz is sehol sem tett annyi pusztítást, mint épen Erdélyben. Mintha ott egyáltalában hevesben dobognának a szívek, erősebbek a rokon­szen­vek,de vég­nélküli a gyűlölet is. Nem egy pusztulós­ban levő család története mutathat fel er­ről példát, s a legutóbbi választási harcz is gazdag ily történetekben. Kíméletes kézzel kell hozzáfogni e szenvedélyek le­csillapításához, s a törvényhozásnak mi­nél előbb Erdélyre nézve intézkedéseket kell tennie, melyek lekössék a közfigyel­met és tanúságot tegyenek az országgyű­lés méltányos intenzióiról. Azon remény kifejezésével zárjuk be sorainkat, hogy annak szükségéről, a­mit elmondottunk, bizonyára mindenki meg van győződve, ki Erdély állapotait isme­ri, s hogy gr. Péchy mint képviselő, Er­délyben szerzett tapasztalatait mind az or­szágrész, mind az összes állam javára kétségkívül nagy mértékben fogja értéke­síteni. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Egy jezsuita emlékirataiból. Garasse jezsuita emlékiratai 1860-ban Nisard párizsi kiadónál jelentek meg, melyek noha a 17-ik század elején írattak, jelenleg is nagy ér­dekkel bírnak, nemcsak mert a jezsuita kérdés egy idő óta politikai discussiók tárgyát képezi, de jelen viszonyainkat is érintő közérdeküknél fog­va. A küzdelem, mely napjainkban a jezsuiták el­len újra megindult, ugyanaz, mely régente folyt. Akkor egy hatalmas bíbornok, ma első rangú államférfi védi ellenük az állam jogait. Mielőtt az emlékirat tartalmát megismertet­­nék, néhány szót kell szólanunk annak szerző­jéről. Garasse Ferencz 1585-ben született Angou­­lême-ban. Atyja a hugenották és IV. Henrik ellen alakult katholikus ligának egyik elkese­redett tagja volt, s egy összeesküvés alkalmá­­mával vesztette életét. Fia 18 éves korában be­állott jezsuitának. Egyházi beszédei és iratai je­zsuita szempontból kitűnők voltak. A szószék­ről a hugenották, és a „szabadonczők“ ellen minden alkalommal hevesen kikelt, minek az­után az a következése volt, hogy leszállván a szószékről, néha-néha egy pár oldallökésben ré­­szesiték azok, kiket a szószéken korholt s ért­­hetőleg meg is felölt! Sokkal híresebb volt, s jobban is féltek tőle, ha tollat vett kezébe. Mint író ép oly goromba volt, mint szellemdús; ügyes­sége , jártassága a tudomány minden ágában, a közélet minden terén tagadhatlan. Folytonos irodalmi harczban állott rendje érdekében azon kor legjelesebb embereivel. Munkáit sokszor ma­ga is eltagadta, — csakhogy irálya sokkal sa­­játszerűbb volt, mintsem hogy ez sikerrel tör­ténhetett volna. Párisban végre annyira vitte, hogy a rend szükségesnek tartá őt, vidékre küldeni, a­hol a szokatlan nyugalom megölte őt. Itt írta em­lékiratait, melyek az 1624-től 1626-ig lefolyt időt tárgyalják. Richelieu ez időtájban már magához ragadta a legtöbb hatalmat, a csakhamar kitűnt, hogy a politika, melyet követ, nagyban elüt az úgyne­­vezett katholikus államok politikájától. Nem csoda tehát, hogy a jezsuiták az új rendszernek legelhatározottabb ellenségei lettek. Hogy czél­­jukat elérjék, a jezsuiták mindig alkalmazkodni törekedtek az államhatalom irányához, s ez si­került nekik pl. IV. Henrik alatt is, kinek csak­hamar megnyerték kegyét. Ekkor történt, hogy Chatel János, a jezsuiták egyik növendéke, IV. Henrik ellen gyilkossági merényletet intézett. A gyilkos bevallá, hogy merényletével az egyház engedelmével ugyancsak­­az egyháznak akart nagy szolgálatot tenni, miután a királyt a pápa nem ismerte el, s elmondá, hogy a jezsuitáktól akárhányszor halla, hogy ily királyt meggyil­kolni nemcsak szabad, hanem ily gyilkossággal érdemeket is szerezhetni a menyországra. Ter­mészetes, hogy e merénylet után egy hang sem mert többé Francziaországban a jezsuiták mel­lett felszólalni. Az országból kitiltottak, sőt töb­ben ki is végeztettek. Öt évvel későbben azon­ban Henrik ismét behiva őket az országba. „E bátor király, így ír d’Aubigné, nem félt semmi­től, csak a jezsuiták gyilkától.“ S mint mond­ják, a király csakugyan ily értelemben nyilat­kozott bizalmas emberei előtt. A jezsuitákat tehát ismét pártfogása alá vet­te, s gyóntató atyául Cottont, az ügyes s min­denre felhasználható jezsuitát választotta. De még a francziák őrködése sem menthette meg e fejedelmet a vallási őrjöngök gyilkától. Ravail­­lac ugyan nem volt jezsuita, de általuk nevelt dühöncz vola. Richelieu meséli emlékirataiban, hogy Fran­cziaországban valóságos mániává fajult a király gyilkolás. Számosan voltak, kik az atya után a fiúnak meggyilkolására gondoltak. A parlament ennélfogva szükségesnek tartó határozatot hoz­ni, melyben kimondatott, hogy istentelen és hit­tagadással egyenlő dolog az, ha valaki kezét a királynak szentséges vérével fertőzted be, akár alattvaló, akár idegen legyen az. Később Mari­ana jezsuitának könyvét elégettette a parlament, a pápai nuntius és a párizsi püspök tiltakoztak e tény ellen, mely az egyházi hatóságot sérti.Cotton jezsuita azonban kijelente a rend nevében, hogy a rend nem lát ebben magára nézve sér­tést, annyival kevésbbé, miután Mariána már 4 éve kizáratott a nyilvános tevékenység teréről. Mindemellett azonban a parlament, a szabad­elvű franczia papság, s a franczia nemzeti párt hívei esküdt ellenségei maradtak a jezsuiták­nak, így Garasse maga beszéli el 50 franczia püspök tanácskozását 1626-ban, melynek czélja a szerzetes rendek, s különösen a jezsuiták özel­meinek meggátlása volt. Kevéssel ezután, így folytatja tovább, Barberini legátus jött Párisba. Miután Barberinit tudós embernek ismerték, felszólították, hogy Thon, a hírneves történetíró könyvtárát megtekintse. A jezsuiták ellenségei egybegyűjtöttek e könyvtárban minden, a je­zsuiták ellen Francziaországban megjelent mű­veket, körülbelől 500-at, s azokat szépen be­kötve, a könyvtárba helyezték. A legátus azon­ban elhaladt e könyvgyűjtemény mellett, a­nél­kül, hogy figyelmére méltatta volna, a­mi nem kevéssé boszantotta kíséretét. Farin, az egye­tem rectora volt legnagyobb ellenségük. Számos munkát irt a jezsuiták ellen, melynek mindeni­­kében egybegyűjté azon ítéleteket, melyek a jezsuiták ellen hozattak. Garasse különösen éle­sen kikel Farin ellen, s nem mulasztja el elmon­dani, hogy ki volt Farin hajdanában, s hogy mi lett volna belőle, ha a jezsuiták őt, mint ms­­zitlábos gyerköczöt pártfogásukba nem veszik s nem taníttatják. Valamennyi egyetem felzúdult ellenük, midőn Tournonban királyi és pápai kiváltságlevélre támaszkodva egyetemet nyitottak, sőt tudori fo­kozatot is osztogattak. A támadás oly heves, oly intenzív volt, hogy a jezsuitáknak tágíta­­niok kellett, hogy mily mérvben kárpótolták azután magukat az alsóbb oktatás terén, kitű­nik Garasse azon állításából, hogy egész Euró­pában tanítványaik száma az időben két mil­lió volt. Richelieunek tudvalevőleg legfőbb érdeme az, hogy a nemesség daczát és vadságát megtörte. Garasse ellenségei és a rend üldözői között gyakran említi La Famas nevét, így hívták az ismeretes vérbirót, kinek emléke a hóhérral azo­nosult utóbb. ,így, — igy ír Tallemant historiettes-jeiben — hogy oly századba jutott e szegény ember, hol még nem voltak szokva ahhoz, miként kell egy nemes embert felakasztani, a Richelieu őt választá az első kísérletre.“ Érdekes kultur-képet fest elénk Garasse mű­­­­vének 6-ik fejezetében. „Ez idő alatt, igy ír, tetszett az isteni gond-­­ viselésnek sanyarúságunkon enyhíteni. Egy fiat­­­tal marquis ugyanis bevégezvén tanulmányait, felvételért folyamodott a rendhez, de a szerzet főnöke társainak beleegyezése nélkül nem akar­ta erre beleegyezését adni. Időközben ez meg­halván, a fiatal ember egyik püspökhöz fordult, ki nagyon szereti rendünket. Ennek pártfogása következtében a rend beleegyezett a fiatal em­ber felvételébe előzetes vizsgálat után. Szeren­csétlenségére a fiatal­ember Párisba hivatott. Kezdetben a rend tagjai el voltak ragadtatva a fiatal ember áhitatos és csendes magaviselete miatt, később azonban rész társaságba kevere­dett, mely őt istentagadóvá változtatta. 1625 őszén elhatározta magát a marquis néhány barátjával nagyobb útra indulni.­­ Midőn Ingolstadtba értek, valaki figyelmeztette az uta­zókat, hogy közelében egy asszony tartózkodik, ki a jövendőt biztosan meg szokta mondani. A kíváncsiság ezen asszonyhoz vezeti őket. Az asszony megnézvén a fiatal marquist, így szólt hozzá: „ön nagy és fényes nevű családból szár­mazott ; önnek nagy hitű ősei vannak, kiknek nevét tiszteletben tartja a történelem; és ha ön a jövő évi márczius 1-jét túléli, nagyobb leend­őseinél, de őrizkedjék a puskától !“ A fiatal marquis gunynyal viszonzá e jövendölést s to­vább ment társaságával. Télre visszatérvén Pá­risba, elmesélte ezen esetet több barátjának, kik jó izűen kaczagtak az egész história felett. 1625-ben épen a böjt idején Párisban nagy bot­rány történt. Előkelő fiatal­emberek elfogdos­­ták az utczákon a leányokat, s erőszakkal laká­sukra vitték. A kétségbeesett apák a királyhoz fordultak, ki az államügyésznek meghagyta, hogy a bűntettet megakadályozni törekedjék. Az államügyész értesülvén a felől, hogy a pá­risi prevot szintén azon urakkal tart, kik a köz­­biztonságot ekként veszélyeztetik, bepanasztá őt a királynak, ki haragjában parancsot adott, hogy e prevot felakasztassék. Ennek helyébe a meauxi prevot hivatott meg, kinek feladatává létetett elfogatni mindenkit, kire a leányrablás reábizonyul, s ellenszegülés esetében megölni az illetőt, bárki legyen az, a királyi herczegeket kivéve. A marquis szerencsétlenségére egyik barátjá­nak kölcsönző kocsiját és kocsiját. 1625. feb­­ruárius havának vége felé járt az idő. E táj­ban sógorasszonyánál, egy igen istet­félő asz­­szonyságnál lakott, s midőn huszonegyedikén éjjel attól távozni akart, saját szobájába, két jezsuitát pillantott meg ablakánál. Kérdez­vén inasát, hogyan jutottak a jezsuiták szobájá­ba, az inas egészen elcsodálkozva nézett mára, s megnyugtató, hogy a szoba zárva lévén, oda senki be nem juthatott. Szobáját kinyitván, ab­ban csakugyan senkit sem talált s nyugodtan lefeküdt. Alig, hogy elaludt, ismét megjelent előtte a két jezsuita, mindketten lángban és tűz­ben, s kényszeriték, hogy imádkozzék. Megré­mülve csenget inasának, ki berohan hozzá, de addig már mindkét jezsuita eltüd­t. Azonnal fel­kelt s a Louvreba sietett, hol barátjainak el­mondá a visiót, kik kinevették érte. Csakhamar elfeledte az egész dolgot. Február végén történt ismét, hogy sógorasszonyához akarván menni, a folyosón egy jezsuita útját állta, ki tüzes pallós­sal vágott feléje. A marquis összerogyott s a házbeliek félholtan találták őt a földön heverve. Másnap egészen leverve és összetörve szobáját őrzé. Csakhamar hírül hozzák neki, hogy a pre­vot kocsiját el akarja fogatni. Egészen magán kívül rohan a ház bejárata elé , kérdőre vonja a prevot-ot. Ez a király parancsára utal; a mar­quis kardot ránt, mire azonban a prevot két lé­péssel hátrálván,­pisztolyával a marquist agyon­lövi.“ XIII. Lajos idejében meglehetősen jól érez­ték magukat a jezsuiták.Midőn azonban Riche­lieu kezdett előtérbe lépni, a római jezsuiták is­mét felléptek a pápa jogai védelmére, kinek szerintük hatalma van a királyokat is trónjuktól megfosztani. E pontban már magával a vallásos fejedelemmel sem lehetett tréfálni s igy történt, hogy a parliament unszolására végre oda szorí­tották a franczia jezsuitákat, hogy e tant tagad­ják meg. Okot erre Lanterelly jezsuita műve szolgáltatott, melynek czíme ez volt: „de potes­­tate pontificis.“ Garasse emlékirata szerint e könyv mihelyt Párisba érkezett, a jezsuiták egy barátja által, Fest, július 31. (A császárok találkozása.) Két bé­csi lap, (ezek közül az egyik a foederalista párt közlönye) ma azon hírrel áll elő,hogy az orosz c­s­ászár részvétele a berlini találkozáson, Vilmos császár óhajára történik,­­ a bécsi ud­var erről csak akkor értesült, midőn az már be­­végzett ténynek volt tekinthető. Az egész talál­kozást eszerint úgy tüntetik fel,hogy az Ausztria- Magyarországra nézve elvesztő minden jelentő­ségét, mert Németország a bécsi kabinet szö­vetség ajánlatait azzal viszonozta, hogy meg­hívta Oroszországot is, s ezzel egyensúlyozta az egész dolgot. E hírek megkoronáztatnak még azzal, hogy ugyane lapok Pestről táviratoz­­tatják maguknak,hogy „Andrásy gr. állása inog­ni kezd,“ s a vezérczikkek kimagyarázzák, miután Andrásy gróf indítványozta a berlini ta­lálkozást s az­­ őst ily fordulatot vett, An­drásy gróf vesztett az udvarnál befolyásából. Idézzük mind e hireket, hogy a magyar kö­zönség, ha ugyanezen okoskodásokat hazai lap­jainkban is megtalálja, mindjárt tudhassa a forrást. (Ő felsége berlini utazás­á­­h­o­z.) Mint a „P. Lt.“ írja, ő felsége utipro­­grammjában annyiban történt lényeges­ változás, a mennyiben a salzburgi út elmarad, s ő felsége helyett Károly Lajos főherczeg fogja a német császárt üdvözölni, s igy a közös kirándulás Berchtesgadenba, hol a koronaherczeg időz, szintén elmarad; a mi azonban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a német császár később Berchtesgadenba is fog rándulni. Ennek folytán Lajos királynak néhány nap előtt kilátásba he­lyezett megérkezése Berchtesgadenban valószí­nűleg elmarad. (A közös külügyminisztérium költségvetése.) Mint bécsi lapok ír­ják, a közös külügyminisztérium költségvetése körülbelől 1 és fél millióval magasabbra rúg, mit Baust alatt. A kiadási többlet legnagyobb részét az államrendőri czélok czimén követelt összeg s néhány követség illetékének emelése veszi igénybe. A szükséglet, mely összesen 4.340,755 frtra rúg, a következőleg oszlik fel : Központi vezetés­­ 402,820 frt; tartalékalap 440,000; diplomatiai kiadások 1.070,660 frt; consuli költségek és segélyezés montenegrói me­nekültek részére 11,400 frt, a Lloyd subventiója 1.700,000 frt. Fedezet: a diplomatiai testület jövedelmi adó­ja 14,000, consulatusok 119,000 frt; a Lloyd által 1873­ deczember 31-én fizetendő törlesz­tésű részlet 200,000; a prioritási kölcsön 4 százalékra 112,000, postabevételek 85,000, jö­vedelmi adó 167,000 frt. Összesen 697,500 frt. A fedezetlen szükséglet ennélfogva 3.643.275 frt, vagyis 1.453,175 írttal több, mint volt Beust alatt. (Lónyay Menyhért gr. minisz­terelnök) Brighton angol fürdőbe utazott, s már néhány nap óta ott tartózkodik. (A hazai szerb egyházakban), mint nekünk írják, az uralkodóért mondott imákban a fejedelemért, nem mint király hanem mint szerb vajdáért imádkoznak. E formula még az absolutismus idejéből maradt fel s a szerb püspöki kar ennek megváltoztatása tár­gyában még mindig nem intézkedett. (Egy pozsonyi ellenzéki lap­ — a „Westungarischer Grenzbote“ — néhány nap előtt a magyar kormány elnöke s egy magán­ember becsülete ellen intézett oly czikket ho­zott, mely általános feltűnést okozott. A czikk­­ben a kormányt, illetőleg annak fejét oly vádak­kal illetik, hogy még a legszélsőbb, az eszkö­zökben rendesen nem igen válogatós ellenzéki lapok is átallották a czikknek állításait, repro­­ductio által még inkább elterjeszteni. Hogy amaz, az utolsó napokban sokat emlegetett úri­ember mit fog tenni a kérdésben levő czikkel szemközt, az magán­ügy. Egészen másképen áll a dolog a magyar kormány elnökével. A ma­gyar kormány becsülete össze van fonva az or­szág becsületével, s azon a legcsekélyebb szennynek sem szabad maradnia. Vannak dol­gok, mely­eket ignorálni teljes lehetetlenség,kivált­­kép egy kormány elnökének részéről. Mi ré­szünkről nem vagyunk b­arátai a sajtópereknek s a hatóságnak bármely lapot denuntiálni, hogy # 176. szám. Csütörtök, augusztus 1.1872. ______________________23. évi folyam. ..........I .1 I 1 > I ’’■M . «■—■! ........................ 'Tllll l íl lt —II I I I ■ IMII I I II I I I I ~ IMII I H I II I »■III JIMI Ilii’-------------Tll------------------------------------------------I------------------------------ - ——■——■——————————Hl— !■ il I ■" —" -----------------------------------------------------------’--------­ Szerkesztési iroda: Kiadó-h­ivatal: _____ F Előfizetési feltételek: Hirdetések Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. Ferencziek-tere 7. az. földszint 'jj* házhoz hordva’re^jeti it Jti SZíntugy mint előfizetések A lap szellemi részét illető minden A lap anyagi részét illetti közle- M I 9 f tj ■ B ?| 8 hCJrTM ‘ KTánD WTYATftT» a közlemény a szerkesztőséghez mények (előfizetési pénz, kinti* 1 | 4 | | 1 | I I S |ML i i il 1 6 hón.pra . . . 11 . - „ MADO-HIYATILLM intézendő. ”, - __M —IL- f| JL _®L_­­BL ’Xjr Al etti u*dis PosUl kovakőidé- (ferencziek*t«re 7. sas.) ______ körüli panaszok, hirdetmények) a wnw ■ m£Jíwm|| i—1 " i**" i« -— ' var fjimfoptes hivo-ilont 50 kr. . . ..... . .m * _ Al «Ullotái h tv folytán min­den küldendők. Bérmentetlen levelek ceak ismért klkdó­ hivatalhoz intézendők. "RE P P F T T TCTAT­A^ Af atp»« j»»zkMautS, ^«jwnck birm^y kezektől fogadtatnak el. IJDVJUJjLI JA JA D A L . "íjítii^’ífá^iutoi.4*^" * hC ‘W indítson ellene politikai okok folytán pert, azt mi soha sem fogjuk feladataink körébe tartozó­nak hinni. Itt azonban nem politikai perről, itt a magyar kormány becsületéről van szó. A ma­gyar kormány becsülete nem lehet res nullius, melyhez senkinek sincs köze, mely azé, a­ki épen ráteszi szennyes kezeit. Azért mi részünk­ről minden tartózkodás nélkül kijelentjük, hogy valóságos könnyebbüléssel olvassuk a bécsi la­pok azon hírét, mely szerint az említett pozsonyi lap ellen a kormány sajtópert indított. Hadd jusson alkalma az esküdtszéknek verdietjét ki­mondani. (A „R­e­f­o­r­m“) megint két iszonyú ha­sábban a fusióról elmélkedik. Borzasztó csak reá gondolni is. És teszi ezt elejétől végig, bá­mulatos komolysággal úgy, hogy minden szavá­ból kitűnik, hogy ő csakugyan elhitette magá­val azt, hogy szerkesztősége szobáján kívül van még ember széles e világon, ki ma a fu­sio esz­méjével foglalkozik. Mi természetesen nem te­hetünk róla, hogy a „Reform“­nál a tikkasztó hőség ily bogarakat hoz létre, mi­­, kollegánk szomorú állapota fölött csak sajnálatunkat fe­jezhetjük ki. Minket bizony, ha az egész au­gusztus hónapon keresztül, négy álló hétig nem beszél másról, mint a fusióról, nem visz többé lépre. Nem, uram, nekünk beszélhet pártok fu­­siójáról ítéletnapig, mi legfölebb ha már csak­ ugyan kifogytunk a türelemből, azt fogjuk mon­dani : nabukodonozer! Pest, július 31. Tegnapelőtt, a nagy franczia hadi kölcsön aláírásának második napján múlt két éve, hogy Napóleon császár elhagyta az­ Cloudot s a fővá­rost, hogy a hadsereghez siessen, mely már az ország szélein nyugtalan várta a világra szóló küzdelem megindulását. A harcz nem soká­ra megkezdődött a szervkáprát­ álló gyorsasággal hozott meglepőbbnél meglepőbb jeleneteket a felszínre. A­mily váratlan volt megüzenése, oly váratlan volt lefolyása a háború tragoediájának. Napóleon császár sohasem látta viszont a fővá­rost s trónjának romjain a kétségbeesett nép folytatta az önvédelmi harczot, de épen oly si­kertelenül, mint előbb a császár. Végre elérke­zett a béke s mint a nap első sugara világot ho­zott a chaosz végtelen éjjelébe. A diadalmas fél rettentően súlyos feltételeket szabott a béke árául s elismeréssel kell kiemelnünk, hogy a franczia nemzet a béke­feltételek teljesítésében összeha­­sonlíthatlanul nagyobb erélyt, önfeláldozást és iparkodást tanúsít, mint a háború vitelében. A békefeltételek kétnemű áldozatot szabtak a szerencsétlen országra. Testéről egy tagot, te­rületéből egy jelentékeny darabot vágtak ki, a többire pedig a történelemben hallatlan pénzbeli terh­eket róttak, melyek azonban, mint a tapasz­­talás utólag kimutatta, még­sem voltak elvisel­­hetlenek. Az öt milliárd kifizetésének processus ja, melynek folyama elé a pénzvilág ép oly aggályokkal tekintett mint a politika fér­fias, nem reménylett nyugalommal megy végbe. Eddig Francziaország a határidőket nemcsak megtartotta, hanem meg is előzte. Az első két milliárd lefizetése a pénzpiac­on szokatlan flu­­ctuatiókat, vészes hatású tőkehiányt, vagy tőke­­összetorlódást nem idézett elő, s a tett tapasztal

Next