Pesti Napló, 1872. szeptember (23. évfolyam, 201-225. szám)

1872-09-01 / 201. szám

ve a szorongások alatt papjai által beszőtt fana­tikus dogmákkal, izolálva van azon magasztos eszmétől, mely—el lehet mondani, hogy — min­den műveit népek vallásán humanistikus szál­ként vonul keresztül, s mely a csak az alakban eltérő vallások népeit, az emberiség, az istenség és felebaráti szeretet nagy eszméjében mégis egyesiti, míg a zsidó egyedül csak saját „én“­­jéért, s hasznáért imádja Jehováját; vallásában nincs esprit, nincs morál, s a mi benne jó is, az is csak a vakságnak szinét viseli; — s a mig mi, a vallás és nevelés csatornáin be­szőtt érzelmek hatása alatt vagyont, nyu­galmat stb. áldozunk egymásért s a közjó­ért; egymás iránt olykor, mikor szükséges, nagylelkűséget, emberiséget­­gyakorlunk, addig a­ zsidó épen a nyomorultnak helyzetéből akar könnyű szerrel hasznot, előnyt húzni; hiszen em­bertársa iránti izgalomra nem inti vallása, s nem vezérli neveltetése. — A verejtékes mun­kától irtózik. Ő könnyű módon szeret szerez­ni, az eszközben nem válogat: ez az emberiség poloskája. Eb ez a nép lett velünk a hazában egyenjogú,kit nem­i szorgalma tett részben vagyo­nossá, de leigázóinkkal kezet fogva, balsorsun­kat azzal közösen megvagyonosodására hasz­nálta fel, a­kik nyelvünket megvetve, még mostanig is leghasznosabb conductorai a germa­­nisatiónak. Magyarországban élnek, de Német­országba beszélnek. A szerzett polgári jog alap­ján immár követelő, kihivó, s abból is mint min­denből üzletet csinál,s megmételyezi a haza ősi elemét is, a mely közé jutott. De hiszen hogyan is tudná jogainak hasznát venni az örök rab­ságra s bolygásra kárhoztatott nép, mely nép hazánkban is élt aranjuezi napokat, volt már vagyonos is, úgy hogy I. Ulászló idejében a legnagyobb hivatalok eladása is tőlük függött; de lett ismét szegényebb,s­ most gazdagabb, s lesz ismét szegény; de ne higgye, hogy bigott vallá­sával a civilizált népek között önállóan megáll­hat. Elfogadjuk őket testvérekül, nem kérdez­zük, kik voltak, de igen­is azt, hogy mik jelen­leg.— Fehér, szerecseinek nem lehet édes test­vére. Nekik kell hozzánk simulni, különben a jóslat ismét teljesül; vagy vallást, vagy nemze­tiséget, de kell változtatnia, ezt az emberiség kulturája kívánja. Nézzenek csak széjjel e föld­gömbön, nem úgy van-e ? A magyar zsidóságot, a szabad Anglia példájára, csak feltéte­lesen, s csak is időhöz kötve, lassan kint kellendett volna az ígéret földére vezetni, eman­cipál­n­i. Szerzett volna reá érdemeket azon népnél, mely hazáját vele már előbb megosztotta, s melylyel az érdemek aránytalansága mellett is egyenjogot akart. Nem került volna sem fárad­ságába, sem vagyonába, csak egy kis türelmébe s talán önmaga köszönte volna meg azt legjob­ban. Na, de itt is elkapott bennünket a divatos­­ság szele, mert a korai emancipatiót semmi te­kintet sem kívánta, de mi elhitettük magunkkal vagy elhitették velünk , hogy az politikai szük­ségesség. No de „videant consules.“ BELFÖLD Zemplén megye, aug. 27. (A nétoralja-ujhely-ungvári vasút megnyitá­sa és báró Sennyey Pál elutazása.) Nagy nap volt aug. 25-dike Bodrogközre nézve.­ Az észak-keleti vasuttársulat ekkor adta át az ujhely-ungvári vonalrészt a forgalomnak. A Bodrogköz, melyet e vonal kettéhasit, eddig majdnem terra incognita volt, körülvéve és el­zárva a világtól a Tisza, Bod­rog és Lator­­cza által, gazdasági terményeit csak közvetítés által adhatta el olcsó árakon; most egyszerre a nagy Széchenyink által kezdeményezett Tisza­­szabályozás által a vizek lehetőleg medreikbe szorítva, dús rónák, melyek eddig kákát és ná­dat termettek, búzát és repc­ét teremnek, s re­méljük, hogy ha kormányunk rólunk figyelmét le nem vonja, a szabályozási mű eredményei állandók is lesznek. E félreeső sziget most egy­szerre átadva a világforgalomnak, a sz­alja­uj­­helyi és csapi keresztvasutak közé jutott, mely két állomás egymáshoz két vasúti órányira van. Ezen tény által termelésünk a kassa oderbergi kivitel által biztos külföldi piaczot nyervén, a termelő magasabb árra számíthat, mint a pesti piaczon. Érezte ezeknek fontosságát b. Sennyey Pál, e vasuttársulat elnöke, midőn tegnapelőtt a fel­­koszoruzott gőzmozdonyt a diadalkapuk alatt előtt is népszerű legyen s baj volna, ha nem áll­na gráliában a zsidóknál. Pápistának kell lennie, hanem pap ne legyen, csak világi ember. Legyen oly szabadelvű, hogy a szabadelvűek szeressék, és a papok se idegenkedjenek tőle; ne haragudjék rá a prímás, hanem a publikum mégis azt higyje róla, hogy a papok ki nem állhatják.“ Az öreg úr elhallgat, az ifjú rámered. „Lám,“ folytatja az öreg, „ebben a boldog országban egy cultusminisztertől csak ennyit várnak, minélfogva nincs könnyebb dolog, mint ilyet találni, s azért Lónyaynak bő választéka van. Süsd ki annak nevét, a­kire mindez legjob­ban ráillik."­ A képviselő nem tudott felelni, így ment el az ifjúnak kedve a cultus-tár­­czától, hanem az elnökét sem kívánta meg. E gondolatoktól menekülendő egy hírlapba merült. Valamelyik kedves ellenzéki hírlap akadt kezébe. Belepillant. Czikkiró az első sorokban nyugalmas higgadtságot ígér. „Mégis derék párt az ellenzék, mily szépen bánnak velünk, ezt csak azért is elolvasom,“ gondolja magában „ily megjózanult párttal könnyű lesz haladni.“ Egy félóra múlva elővette jegyzőkönyvét, hogy beírja mindazon dédelgető czirógatásokat, melyekben a czikk pártját, s e szerint őt is ré­­szesíté. Megtudta tehát, hogy ő eo ipso mint deákpárti: jogtipró, mameluk, jogfosztó, jogsér­tő, léha, vérbengázló, törvényszegő, hűtlen, ge­­schfiftelő, zsarnoki,corrumpált, ostoba, eszeveszett bolond, honáruló meg sok egyéb nemes tulajdo­nokkal bíró hazafi. Az ifjú képviselő felsóhajt és ha már a piros karszék gyönyörei rég eloszlottak lelkéből, a bőrpamlag örömei sem növekedtek. Csak egy történeti visszaemlékezés vigasz­talja. Németalföld szabadságharczosait is ta­­risznyás „koldusoknak“ (gueux) hitták. Árgus, az állomásokon a nagy eső daczára összesereg­­lett, ünnepies színben megjelent nép örömrival­­gásai közt bevezette. A tiszaszabályozásnak jelenleg Sennyey b. a lelke, az ő éber és őrködő szellemének köszöni e vidék, hogy a szabályozási kölcsön minden forintja jövőre csak 70 krajczárból áll­ neki, hogy a töltések most már jó rendben vannak. Az észak­keleti vasúttársulatnak is ő az el­nöke, ő vezette be az első gőzmozdonyt, ő adta át a forgalomnak. S.­aljai Ujhelyből vele jöttek a társulat vezér­­igazgatója Ivánka Imre, a vállalkozók képvise­lői, a kormány küldöttei, Zemplén megye alis­pánja Dókus József, Matolay Etele országgyű­lési képviselő, Bessenyey Gábor s több más nevezetes férfiak, kik a kor haladó szellemének uszályát vinni dicsőségüknek tartják. Ungvárig a menet 3 óráig tartott. Itt a megér­kezett sok vendéget Ungvár városa részéről­ nagy gonddal és rendben kiállított fogatok, az ugyan­csak Ungvár városa által rendezett 150 terítékű közebédhez szállították, hol aztán áldomáspoha­rat ürítettek a király ő felségére, a királynéra, gyermekeikre, b. Sennyeyre, Ivánkára, a két megye alispánjára Dókus József és Böszörmé­nyi Józsefre, a testvériségre, a kormányra s vé­gül b. Sennyey által a hazára. A társasággal jött hölgyek közül b. Sennyey­­né és b. Fiáth Anna urhölgyek a püspök ven­dégei voltak, kinél az előkelő vendégek számára 40 terítékű ebéd volt. Másnap aztán a bodrogközi nép b. Sennyey lakására Bélybe gyűlt össze, s innen ünnepies menetben kocsikon, lóháton és gyalog kisérte ki képviselőjét az indóházhoz, honnan a tör­vényhozás termébe volt menendő. A jelen voltak nevében Geőcze Bertalan tolmácsolá azok érzelmeit, és kifejté, hogy mi büszkék vagyunk arra, hogy minket hazánk egyik első államfér­fia képvisel, kinek már eddigi működése is any­­nyi életerős munkát végzett. Erre Sennyey meghatóan válaszoló, hogy: az eredményekben a hazafias kor­mánynak van óriási érdeme, ő pedig a maga részéről a nép bizalmát, melyet azzal kíván viszonozni, hogy kötelességének tartja Bodrogköz és a haza érdekeit előmozdítani lelke egész melegével; s ha bárki hozzája fordul, kü­lönbség nélkül arra, hogy jobb vagy baloldali, szegény vagy gazdag, örömmel fog neki min­denben szolgálni,mert ő a nép választottja lévén, ennek akar szolgálni. A legzajosb éljenek követték e szavakat, s hangzottak folyvást mindaddig, mig a gőzmoz­dony az ünnepelt férfiúval el nem robogott. Rozsnyó, aug. 29. (A honvédek fogadtatása.) A m. kir. honvédelmi minisztérium az 51-ik gömöri honvédzászlóaljnak 3 napi gyakorlati menetet engedélyezvén, említett zászlóalj pa­rancsnoksága által Rozsnyó­bánya városa is felszólittatott, várjon hajlandó lenne-e a f. hó 27-én délre bevonulandó 700 ember s 9 főtiszt elfogadására ? Városunk lelkes tanácsa kiváló örömmel adott helyet a fölhívásnak s távirati uton üdvözölte a magyar honvédzászlóaljat; egyszersmind intéz­kedéseket tett, hogy a fogadtatás lehető legdí­szesebb legyen. Említett napon déli fél 11 órakor városunk határszéléhez ért gömöri honvéd zászlóalj a ta­nács küldöttei, számos polgár s tömérdek kö­zönség jelenlétében a város buzgó kapitánya Madarász Gusztáv által lelkes szavakkal fogadtatott s a helybeli zenekar „Rákóczy indu­lóba mellett, végtelen hosszú sorban kitörő él­jenzés között vonult be a piaczra, hol a város­háza előtt fölállittatván, Pavele vezénylő száza­dos a polgármesterhez fordulva, alkalmi beszé­det tartott, bemutatván a gömöri zászlóaljat, megköszönte a Rozsnyó­bánya város részérőli díszes fogadtatást. Erre Sthummel Sámuel vá­rosi polgármester szólott, beszédét azzal végez­ve , „hogy a zászlóalj főtisztjeit, annak minden embereit a mennyi mindenható a haza és koro­nás király oltalmára sokáig tartsa fel.“ Az elszállásolás nagy könnyűséggel ment végbe, a magyar honvédet magyar vendégsze­retettel üdvözölte mindenki és a szives­­fogadta­táson kívül a legénység számára úgy a város, mint a helybeli püspök 2—2 hordó bort oszta­tott ki. Délben a tisztikar a város által a casinó kert helyiségében vendégeltetett meg, hol hosszú asztal mellett, lelkes pohár köszöntések s a leg­vidámabb kedélyhangulat közepette 3 óráig tartott a lakmározás. És hogy a nap örömében, a honvédség lelkes fogadtatásában az ifjúságnak is tettleges része le­gyen, este 8 órakor a „Fekete Sas“ vendéglő termében tánczestély rögtönöztetett, hol a hely­beli közönség örömje gyűlt egybe, és leirhatlan kedv között a tánczestély közel reggeli fél 4 óráig tartott. A díszes hölgy koszorút jelenlé­tükkel ékítették : Sziklay Szeréna, Pekár Ilon­ka, Wéber nővérek, Sthummel Emma, Feymann Gizella, Pelech nővérek Stech Louiza, Gál Malvin, Alesy Vilma, és többen mások. Másnap 5 órakor reggel hagyta el városunkat a honvédség, és daczára a kora reggelnek, dí­szes közönség özönlött a piaczra, hogy búcsút vegyen a magyar zászlóaljtól, mely városunkat ezúttal először látogatta meg. S­y. S­z­t.-Gl­o­tt h­á­r­d, aug. 27. (A szombathelyi püspök áldomása Deákra, és beszéde a vend hívekhez.) Szombathely nagyérdemű püspöke,Szabó Imre múlt héten tarta bérmálási körútját a szt.-gott­­hárdi esperességi kerületben. F. hó 17-én Rátó­­ton Széll Kálmánnál ebédelvén, este felé Szt.-Gotthárdra érkezett. A fényes és szívélyes fogadtatásból, melyben itt s az egész kerületben mindenütt részesült, örvendetes meggyőződést nyerhetett arról, hogy ő valóban mélyen tisztelt, hőn szeretett főpap, ki iránt hívei minden rang­különbség nélkül s összes papsága legőszintébb, legbensőbb ragaszkodással viseltetnek. Ő felsége születése napján ő tartá Szt.­Gotthárdon a hála­istentiszteletet, valamint az­ István napján is ő pontificált s tartott egy megható magyar beszé­det. Mindkét napon fényes diszebédet adott a czisztercziek rendháza; első napon egy felkö­­szöntést hallottunk a püspöktől ő felségére, s a királyi családra; a másodikon a kerület ország­gyűlési képviselőjének a püspökre mondott po­­hárköszöntése bájolt el bennünket; őt viszont a Deákkör elnöke élteté: a püspök aztán meg­hatott hangon emlékezett meg Deák beteg­ségéről, s fejezte ki felgyógyulása feletti háláját a Mindenhatónak, kérvén a gondviseléstől az által is áldást a hazára, hogy e drága életet so­káig tartsa meg. A­hová csak érkezett a népszerű főpap, hívei lelki épülésére mindenütt beszédet tartott, val­lásosságra, keresztény életre, a törvények tisz­teletére, a hatóságok iránti engedelmességre, gyermekeik jó nevelésére és iskoláztatására buzdítván őket. 23-án a szt.-gotthárdi iskolát látogatván meg 2 óráig időzött a tantermekben, s meggyőződvén a tanulók előmeneteléről, meg­dicsérd és megajándékozó őket, valamint a taní­tókat is. Mindezt csak röviden érintem, mert ezen főpásztori körútnak bővebb leírása inkább egyházi lapba való, de egy körülmény különös kiemelését el nem mulaszthatom. 24-én püspö­kük körébe e vidéken lakó vendszláv hívei gyülekeztek mintegy 4000-en, és „continuo omnes intentique era tenebant“ ő ezekhez nem csekély meglepetésünkre saját nyelvükön szóno­kolt. Tette pedig ő ezt , mint mondá­a azért, „hogy ezen tette által is hozzájáruljon azon meggyőződés felkeltéséhez és megerősítéséhez, hogy a magyar nem akarja elnyomni nyelvét és nemzetiségét a testvérnépeknek, sőt inkább tö­rekszik elősegíteni őket az erkölcsi és tudomá­nyos míveltség minél magasabb fokára emelked­hetni ; de ha egy tősgyökeres magyar püspök elhatározza magát azon nehéz és fárasztó mun­kára, hogy vend híveihez intézendő vend szó­noklatra képesítse magát, a vend hívek szintén tanítassák gyermekeiket hazájuk első nyelvére, azon mivelt, virágzó irodalommal biró, bájosan csengő nyelvre, melyen az ország törvényei ho­zatnak, melyet trónra emelt a király s a nem­zet édes anyja az áldott királyné saját család­körének szentélyébe bevitt.“ Úgy hiszem ez oly kép, mely egy politikai lap keretébe is szépen beillik. Egy lelkész a püspökre mondott felkö­­szöntésében azt állította, hogy ő kitűnő vezér, kire büszkék a közkatonák, az alárendelt papok, szerencsés hódító, ki a hová csak érkezik Isten­nek lelkeket, a hazának hű fiakat, magának pedig sziveket hódít! S azon felköszöntő plébá­nosnak valóban igaza volt. KÜLFÖLD. Rochefort új pere. A Rochefort-per meg fog újittatni, csak hogy ez ízben nem a „Lanterne“ szerkesztője, ha­nem egyik barátja fog a vádlottak padján ülni. Charles Habeneck a „Le Havre“ cz. lapban régi barátja fölött néhány sort tett közzé. E közle­ményében Rochefort védelmére kelt és fölemlí­tette, hogy mindnyájan, kik a commune ide­jében Párist el nem hagyták, emlékezni fognak arra, hogy Rochefort a „Mot d’ordre“-ben foly­vást a városházban székelő kormány ellen kelt ki (bár a versaillesi kormány iránt sem érzett rokonszenvet). Habeneck Rochefort elitéltetését egyedül a boszunak tulajdonítja. Három hónapig „Le Havre“ e czikke figyelmen kívül maradt, midőn augusztus 27-én Habeneck a roueni vizs­gáló­bíró által értesíttetett, hogy e miatt vád alá helyeztetett és Seine-inferieure esküdtszéke elé fog állíttatni. Rendesen gyorsabb Francziaországban az igazságszolgáltatás keze, és ez esetben késedel­mének az az oka, hogy semmi kedvet sem ér­zett a perhez, és most is csak Raoul Duval sür­getéseinek engedett, ki mielőtt a nemzetgyűlés legreactionáriusabb tagja közé jutott volna, Rouenban főállamügyész volt. Raoul Duval azért sürgeti a pert, mert azt véli, hogy több apróság miatt boszút állhat­ most Habenecken, ki őt korábban nem egyszer érzékenyen csipkedte. Rochefort számos barátai mellett nem kevesebb ellenséget szerzett magának, ezt bizonyítja a „Figaro“ is, mely csak e napokban intézett he­vesebb megtámadást Rochefort ellen, ki Ville­­messant személyes ellensége. A bankkérdés a német nemzetgaz­dák congressusában. A jelenleg Danzigban egybegyűlt nemzetgaz­dasági congressus aug. 28-án tartott ülésében a bankügyben eléje terjesztett határozati javasla­tokat egytől egyig elvetette. E tény csak akkor tűnik fel teljes fontosságában — j jegyzi meg a „N. Fr. Pr.“ — ha azt a legutóbbi német keres­kedelmi gyűlés határozataival egybevetjük. E gyűlés ugyanis nagy többséggel a következő határozatot hozta: A bankjegykibocsátás joga jövőre az egész német birodalomban elvi­leg csupán egy nagy központi banknak tartan­dó fenn. A már kiadott bankjegy-privilégiumok fentartatnak ugyan, de sem újak nem adatnak, sem a létezők nem fognak bővíttetni. A­mennyiben valamely bank korlátlan bank­­jegykibocsátó joggal bír,­ annak jogforgalma a bank jelenlegi tényleges üzletforgalmának meg­felelő fokra szállítandó le. Az alkotandó nagy központi bank lényeges részeiben a porosz bank szervezete szerint volna létesítendő, s igy a po­rosz bank egy általános német birodalmi bankká lenne átalakítandó. Midőn tehát a nemzetgazdasági congressus az­ idézett határozat­nak szakosztálya által ajánlott helyeslését, s a többi, a szabad bankrendszerre vonatkozót hatá­­rozati javaslatokat elvetette,, ez által azt mon­dotta ki, hogy nem találja jelenleg időszerűnek, a tudomány szempontjából e kérdés iránt nyi­latkozni. A­­congressus előzményei után e hatá­rozat megmagyarázható, a congressus korábbi alkalmakkor ugyanis elvileg a szabad bank­­rendszer mellett nyilatkozott s annak többsége hihetőleg ma is hasonló tudományos meggyőző­désben van. Az utóbbi idők tapasztalatai azon­ban megmutatták, hogy jelenleg Németország­ban e tudományos elv kürtölgetése terméket­len és e mellett veszélyes kísérlet is volna. Ebből kitűnik, hogy a német nemzetgazdák eljárása — a tudományra nézve tulajdonképen semmit sem jelent. különfélék Pest, aug. 31. (Király ő Felsége) hétfőn reggel a pesti 1. számú honvédzászlóalj fölött szemlét tart. (Ő felsége Pozsonyba) tegnap reggel 9 ha órakor érkezett meg Bellegarde gróf és Pejachevich gr. főhadsegédek, a katonai iroda vezetője, Beck ezredes, és két szárnyse­géd kíséretében s azonnal az Engerau melletti mezőre kocsizott, a­hol ő felsége Albrecht főher­­czeg kiséretével s a helyőrség szolgálatban nem levő tisztjeivel várta ő felségét. 9 órakor ért a kocsi a gyakorlat helyére, hol ő felsége lóra ül­ve, mindenekelőtt az egymás ellen működő csa­patok hadállásait szemlélte meg. Tizenkét óra­kor ő felsége bevégeztetvén a gyakorlatot, dísz­­menet tartatott, mely után a tábornokokat, dan­­dárnokokat és ezredparancsnokokat magához rendelvén, megelégedését nyilvánítá. Ez al­kalommal ő felsége Gelich honvédezredeshez fordulván, a honvédek tartása és kinézése felett szintén megelégedését fejezte ki, s különösen a huszárszázadokat dicsérte meg. A gyakorlat után ő felsége a „Zöld fá“-hoz czimzett pozsonyi vendéglőbe hajtatott s az ott tartott ebédre hi­vatalosak voltak ő felsége kiséretén kívül Al­brecht főherczeg, a tábornokok és dandárnokok. 2 órakor végződött az ebéd, midőn ő felsége a szálloda tulajdonosát, Palugyai urat magához hi­vatván, neki nyilvánosan köszönetét fejezé ki a kitűnő ebédért. Ezután kíséretével a vaspályá­ra kocsizott, s útját Pest felé folytatta. Ő felsége a gyakorlatban részt vett legénységnek 5 napi zsoldot ajándékozott. (Gr. Keglevics Béla) úr a főrendiházban fogja elfoglalni helyét. Az „Ellenőr“ kívánja, hogy a gróf urat minél előbb a képviselőházban lássa, s ezt magunk is kívánjuk. (A „refo­rmpárt*) sept. 1 jén tehát meg- s tartja értekezletét melyre a főrendiházból is meghivatnak—az „elvrokonok“. Érdekes kis gyűlés lesz ez. (A pesti népszínház javára) Ács Károly ur 400 o. é.­srtot adományozott. Az ösz­­szeg kamatozásra a pesti első takarékpénztár­ban helyeztetett el, s a takarékpénztári köny­vecske szerkesztőségünkben van letéve. (A duna­szekcsői eseményeket­ illetőleg, mint a „Pécsi Lapok“ laconice jelen­ti, a tárgyalások a pécsi törvényszéknél véget értek. Három egyén elítéltetett. A közvádló azon indítványát, hogy Balogh Károly ügyvédet bűnvádi perbe fogják, a törvényszék mellőzte. Az elítéltek fölebbeztek. (Részletes tudósítást kérünk.) (Hírek a vidéki journalistika kö­réből.) A „Pécsi Lapok“, mint az illető jelen­tés mondja, „szerkesztői akadály“ miatt három hóra fölfüggesztetnek.—A„Kolozsvári Közlöny“ sept. 1-sejétől kezdve, megnagyobbított alakban, naponkint fog megjelenni. (A mohácsi gyász téren) az idén is aug. 29-dikén megtartatott a szokás­os gyász isteni tisztelet, a három nyelven: magyarul, né­metül és horvátul, egyházi beszéd. E czélra bold. Király pécsi püspök alapitványt tett. (Ritka ünnepély.) Vlasics György, czimzetes kanonok és egerághi plébános, a pé­csi egyházmegye nestora, ki már 1863-ban tartá arany miséjét, a múlt hetekben ünnepelte plébánoskodása 50 éves jubileumát. A köztisz­teletben álló lelkész úr már 1822-ik évi június 13-ka óta egerághi plébános. (Damjanich János özvegye) a „M. U.“ mai számában nyilatkozik az „Al­föld“ által Damjanich és Lahner sírjára vonat­kozólag közlött tudósításra. Levelében fölemlíti, hogy a szerb papság soha sem akart abba bele­egyezni, hogy férje hamvait a mácsai családi sírboltba áthelyezzék, azért a királyhoz folya­modott 1864-ben, hogy engedje meg férje iránti kötelességét háboríthatlanul teljesíteni, de e kérésre tagadó válasz érkezett. Azóta a sír Csernovics György, Damjanichné fivére által Mácsán fölismerhető állapotban tartatott. Az al­kotmányos korszak beálltával azonnal megkez­dődtek a gyűjtések az aradi vértanuk emlékére és a terv szerint e vártanuknak egy közös sír­boltban kellene elhelyeztetniök, azért nem merte bántani az özvegy boldogult férje hamvait. Azonban „egy idegen ember minden megbízás és felhatalmazás nélkül habár honfiúi kegyelet­től ösztönözve, földúlta sajátját, a szent sírt." Ezt nem olvashatta fölindulás nélkül és azért nyilvánosan fölszólítja azt a bizottságot, mely­nek élén Atzél Péter áll, és mely eddig jónak látta az aradi emlék fölállítását halogatni, „hogy nyilatkozzék a nemzet előtt: kíván-e tenni és gyorsan a begyűlt összeg erejéhez ké­pest ? ha igen, mikor szándékozik a 13 vér­tanú hamvait egy Aradon készit­endő közös sírba áttenni ?“ („T­emplom Imre történet­e“) czim alatt Táncsics Mihály évekkel ezelőtt kis művet irt, melyben egy lelencz históriáját adja elő. Az e könyvben foglaltak valóságon alapulnak s most a curiát foglalkoztatják. Az illetőt Templom Imrének hivják, mert vagy 35 évvel ezelőtt a makói templom ajtajában talál­ták. A hatóságok nem is gyaniták, ki tette ki a gyermeket. A fiú felnőtt, katona lett, majd haza tért s ekkor mint meglett férfiút figyel­meztették, hogy ki az apja, anyja. Apja egy gaz­dag makói gazda lett volna, anyja egy paraszt menyecske, ki azzal a gazdával viszonyba lépett, míg ura a „császár bakancsát“szaggatá Olaszor­­szágban.A viszony gyümölcse a fiúgyermek volt, midőn hírét vették,hogy a menyecske férje haza készül. Hogy a menyecskének baja ne legyen, a fiút kitették a templomban, így beszélték ezt Makón, s Templom Imre a 60-as években pert kezdett állítólagos szülei ellen. Anyja kez­detben bevallotta a dolgot, majd mindent ta­gadott , atyja azonban mit sem akart tudni róla. A per addig húzódott, hogy míg most a curia elé került, az állítólagos apa meghalt, s az igaz­ság kipuhatolása ez által igen nehezítve jön. (Turgenjev legújabb regényé­­r­ő­l) a „Főváárosi Lapok“ mai számában terje­­delmes­ ismertetés jelent meg, mely előtünteti e regény kitűnő oldalait. A regény most közölte­­tik a „Pesti Napló“ esti kiadásának tárczá­­jában. (A keszthelyi gazdasági taninté­­zet) szerkesz­tőségünkhez beküldötte értesítő­jét, melyből a következőket emeljük ki: A tan­folyam két évre terjed és minden tanév 2 félév­re van osztva; a tanév október 1-én veszi kez­detét és július hó végén befejeztetik. Felvételi feltételek. Ki az intézetbe mint rendes hallgató fölvétetni óhajt, tartozik kimutatni: 1-er a) jó sikerrel végzett nyolcz gymnasiumi, vagy hat reáltanodai osztályt; ide sorolható minden, va­lamely felsőbb tanintézeten végzett tanfolyam; b) jó erkölcsi magaviseletét; c) hogy életkorá­nak 17-ik évét betöltötte; d) hiteles bizonyít­ványt legalább egy, a gazdasági gyakorlatban töltött évről. 2-or. Mindazok, kik az előbbi pont a) betűje alatt megkívánt tudományos előkép­zettséget kimutatni nem képesek, a mennyiség­és mértan, természettan, természetrajz- és vegy­tan alapvonalaiból fölvételi vizsgára kötelez­ek , de ez utóbbira csak olyanok bocsáttatnak, kik legalább hat gymnasiumi vagy négy reálta­nodai osztályt végeztek. 3-at. A fölvételre je­lentkező a szülők vagy gyám azon írásbeli nyi­latkozatát is tartozik bemutatni, mely szerint neki az intézet látogatását megengedik s az in­tézetnél töltendő idő alatt őt a szükségesekkel ellátni képesek. 4-er. Oly nagykorú s önálló fér­fiaknak, kik a gazdasági téren több évi gyakor­lati foglalkozást kimutatni képesek, a tanári testület az elővizsgát elengedheti. (Az őszi hadgyakorlatok)sept. 5., 6. és 1-ik napján fognak megtartatni, melye­ken az összes budapesti­­helyőrség részt veend. Az utolsó hadgyakorlatokban valószínűleg a hon­védség is rész vesz. A szept. 3-án tartandó had­gyakorlaton a király személyesen lesz jelen. (Új katona kórház.) A kiadott na­piparancs szerint a szept. 15-étől fogva megbe­tegedő katonák az üllői vámon kívül fekvő s már teljesen elkészült barakkórházban helyez­tetnek el. (Pécs városában) két új pénzintézet van keletkezőben. Egy „Népbank“ és egy „Egyesü­leti takarékpénztár.“ (Szomorú búcsú.) Nádasd községe Ba­­ranyában sz. István napján tartja búcsúját, mely az idén igen szomorú volt. Mintegy két hét előtt ugyanis a lakosok névtelen leveleket találtak melyeknek tartalma az volt, hogy az egész köz­ségnek porrá kell ésnie. Azóta egymásután négyszer ütött ki tűz a községben. A lakosok most szörnyű rémületben vannak, éjjel-nappal őrök járnak a házak mögötti kertekben, hogy a gyújtogatók oda ne lopózhassanak; a szobákban mit sem lehet találni, az mind a pinczékben van elhelyezve, sőt egy család, mely egyenesen fe­nyegetve van, a templomba hurczolkodott, s ott egyik sarokban lakik. (Felkérés.) Megkerestettünk a következő sorok közlésére.­ Folyó évi octóber hóban több hírlapíró által szerkesztve, „Országgyűlési nap­tár“ fog megjelenni, mely egyéb, a most össze­jövő országgyűlésre vonatkozó közleményeken kívül — az angol parl­amenti évkönyv mintájá­ra — az összes képviselők rövid életrajzát fog­ja közölni. Hogy e rovatot minél teljesebbé te­h­essük: tisztelettel felkérjük a megválasztott képviselők barátjait és párthíveit, hogy az illető képviselők életrajzi adatait az „Országgyűlési naptár“ szerkesztőségének (Pest Egyetem-utcza 4-ik szám, Heckenast nyomda) mielőbb bekül­deni szíveskedjenek. Pest, aug. 31. 1872. Az „Országgyűlési naptár“ szerkesztősége. (A zalamegyei tanfelügyelői állomás) betöltése érdekében három hely­ről is kaptunk leveleket. Mindnyájan meg­­egyeznek abban, hogy Zalamegye virágzó nép­oktatása a volt tanfelügyelő műve,s ernyedetlen buzgalmának köszönhető, hogy sehol az ország­ban nincsen a népoktatási törvény oly mérvben végrehajtva, mint Zalamegyében, a tanfel­ügyelőt működésében hathatósan gyámolította Győrffi János tanfelügyelői tollnak, ki Bója Gergely volt tanfelügyelő kinevezte­­tése óta folytonosan oldala mellett fáradozott, Zalamegye népoktatási ügyének előmozdításá­ban. „Zalamegye értelmisége“, igy ír egyik ren­des levelezőnk, „tudja, mily része van G­y­ő­rf­­f­i úrnak a zalamegyei népoktatási ügy emelésében; azért ez értelmiség közóhajának adok kifejezést,midőn a közoktatásügyi minisz­ter figyelmét Győrffi Jánosra hívom föl. Ha Győrffi úr neveztetik ki, tanügyünk egy, a viszonyokkal teljesen ismeretes kézbe kerül.“ (Iskolai segély.) A király a vesz­­prémvármegyei hanyi ág. hitv. evang. fiókegy­háznak temploma és iskola helyreállítására kézi pénztárából 300 frtot méltóztatott legkegyelme­sebben adományozni. (Megerősített alapszabályok.) A sátoralja­uj­helyi terménytőzsde alapszabályai a földmivelés- ipar-és kereskedelmi m. kir. minisz­térium által a törvényes bemutatási záradékkal elláttattak. (Solymosy László) sopron megyei föld­­birtokos a volt Fertő tava táján őszi gyakorlatra öszpontosított 19-ik honvéddandár részére gya­korló és táborozási tért engedett s a szerlövegek czéltábláinak készítéséhez deszkát s tetemes mennyiségű szalmát ajándékozott. (Marhavész.) A cs. kir. belügyminiszté­rium közlése szerint a keleti marhavész folyó évi julius hó 21-től aug. hó 12-ig Gácsországban a zalesczyki és borszezovi járásokhoz tartozó Skowiatyn, Lesieczniki, Nowosiolko és Mielnica községekben uralgott; a fennidézett három első községben ezen rész a juhok közt is felmerült. A többi osztrák tartományok vészmentesek. (Marhaszálltás Erdélyben.) A magyar keleti vasútvonalon fekvő alsó-fehér­­megyei Balázsfalva, küküllőmegyei Mikeszász, medgyeszéki Medgyes, Nagy-Selyk és Kis-Ka­­pus, továbbá szab. kir. Nagyszeben város, Er­zsébet és Segesvár nevű vasúti állomásokon, hi­vatkozva i. é. január hó 25-én 221. sz. a. kelt körrendeletre, a szarvasmarhák fel és lerakása a fenálló 1869. évi „állatjárvány szabályrende­letek“ 44. §. 5. pontjában foglalt feltételek szo­ros foganatosítása mellett megengedtetett. (A gyöngyösi tűzkárosultak fel­­segélésére) a polgármesteri hivatalnál újab­ban adakoztak: 82. Robitschek Emánuel (Mis­­kolcz) 2 ft. 83. Szulcsányi Leon helyettes lel­kész (Gyöngyös) 5 ft. 84. Junák István nagyvá­radi kanonok 100 ft. 85. Ónod város 8 ft 67 ft. 86. Rezutsek Anna (Gyöngyös) 1 frt. 87. Schreiber Mór (Pest) 25 frt. 88 Gyürky Antal balatoni lelkész 20 ft. 89. Déva-Ványa város 3 ft 50 kr. 90. Stöeszel Ferencz tarjáni lelkész egy köböl rozs-buza. 91. Deuts József gyöngyö­si fényképész 10 frt 25 kr. 92. Kecskemét sza­bad kir. város 100 frt. 93. Csikány István (Ken­deres) 1 frt. 94. Hevesen tartott tánczvigalom tiszta jövedelme 138 ft 7 kr. 95. Verpelét város 26 ft 90 kr. 96. Népújság szerkesztősége utján 3 forint. (Bankóhamisítók.) Emlitettük, hogy Duna-Földváron nem rég egy bankóhamisítót fogtak el, s a megindított vizsgálat és nyomozás egy egész banda felfedezésére vezetett. A hami­sítóknak úgy akadtak nyomára, hogy Kremer János szakadáti lakos a július 1-jén tartott szegszárdi vásáron két ismeretlen egyénnek két lovat adott el, miért 10 frtos bankjegyekben lett kifizetve. Másnap észrevévén Kremer, hogy a lovak árában kapott pénz hamis, Pakson ke­resztül utaztában az itt székelő d.­földvári járási szolgabiró, Forster Ferencz urnál az esetet föl-Folytatás a mellékleten.

Next