Pesti Napló, 1872. október (23. évfolyam, 226-252. szám)

1872-10-09 / 233. szám

233. szám. Szerda, October 9.1872. 23. évi folyam "• " ' ' ' i.mmimmm ■ — li ■ l ■■ IISI l I I ■ -rn ■ .. „ , — .IIUS, ■■■ , — ■ ■ EWTIHIi—HS Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatal: ^ __ _____ m Előfizetési feltételek: Hirdetések Fraenczi ekésre 7. szám. 1. emelet. Fereocakck­iare 7. ss. földszint bT» Portál» küldv», «vry Bodspeet.n . _____ _____ u g 1§ CH I gj farj M 0 % gj B H hordva it »a id­ *ziate£y tarnt aiflfeetfcek A lap veUemi részét illet« unadsa Alap anyagi ríaaét illet« fcSsU­­m*** |Hg g g 1 »Ljr II 1 ff 1 kőlapra . . . 1 fit 86 kr. * ZT"““1"-v* H­. *,«. 8 I' a i i i w 1 11 tm aatmium ______ körüli panaszok, hirdetmények­ a ■■ÓBB ■HMUK aJwBB mJIhM bJuk V wjut HMM flJLh mJmMIH '^^B' «aLT M^&treté ^ha^o^ka^ao^kr' (f«re»esl©Stet­Si»r.. V. 09*, Bérmantetlen lövetek ceak iámért klsdi-hivaUlhoe Intézendő!, __ r ‘Au »lli»rU* u folytán mindn küldendők. ke,,.tut.1. REGGELI KIADÁS. SÄffirÄis;“'.« 1,0 7. oopUu: náatltutel. J Előfizetési felhívás „PESTI IPLIkra. Előfizetési árak: Eftéas óvr®.............................22 ft. Félévre ..............................11 ft. Negyedévre.......................5 ft 50 kr Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 1­0 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó-hiva­tala“ caim alatt Pest, ferencziek­ tere 7 az. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, oct. 8. Lapunk vasárnapi számában azon ve­szély nagyságát fejtegettük, mely hitel­­viszonyainkat azon esetre fenyegetné, ha a nemzeti bankkal a szakítás csakugyan végleg beállana. Ugyanazon czikkünkben megpendítettünk egy arra vonatkozó ter­vet is, hogy miképen lehetne pótolni azon tőkéket, melyeket a nemzeti bank, leszámítolásainak beszüntetése által, ke­reskedelmünktől successive elvonna. A ,,P­e s t­e­r Lloyd“ figyelemre méltóknak mondja fejtegetéseinket, s be­ismeri azt is, hogy a nemzeti bankkal való szakítás esetére okvetlenül kell gondoskodni eszközökről, azonban kijelenti egyúttal, hogy a mi tervünket nem a ,,legjobbna­k“, de még a „jobbak egyikének“ sem tartja. Meglehet, hogy tervünk nem a leg­jobb, — a­mit nem is arrogáltunk ma­gunknak, — meglehet, hogy egyátalán nem is tartozik a jobbak közé. Minthogy azonban, a „P. Lt.“ beismerése szerint is, okvetlenül kell gondoskodni valamely eszközről a nemzeti bankkal való szakí­tás lehető esetére, bizonyára csak publi­­cistikai kötelességet teljesítünk, midőn oly eszköz keresésére indultunk. Ezt annál inkább tennünk kellett, minthogy azon egyetlen lapnak, az „Ung. Lloydsnak véleményével, mely egy kisegítő eszköz keresésével behatóan foglalkozott, egyet nem érthettünk. Ezeket előrebocsátva, s kiemelve, hogy mi bármely tervet, mely sikert ígér, kész­ségesen elfogadunk, még csak pár meg­jegyzést akarunk tenni azon észrevételek­re, melyekben a „P. Lloyd“ czikkünket részesítette. Mindenekelőtt tévedés az, mintha az általunk megpendített terv kivitelére ok­vetlenül minden, jelzálogos kötvények birtokában levő, hitelintézet coalitiója ki­­vántatnék. Elég lenne a legnagyobbak szövetkezése, mert hisz a jelzálogos kö­vetelések mennyisége 521­ millió leg­alább is, míg a beszerzendő összeg leg­feljebb 36 millió, s szükség esetén 30 millió is megtenné a kívánt szolgálatot. A­mi az országos központi takarékpénz­tárra való utalást illeti, azt hiszszük, hogy az ezen intézet megalapításánál elköve­tett ballépésekben keresendő az ok, a­miért az nagyobb sikert felmutatni nem tudott. Figyelmeztet továbbá a „P. Ll.“,hogy a záloglevelek pari alatt állanak, de feledni látszik, hogy míg ezen pari alatt álló záloglevelek normális kamatja 5—5­­2 ° C o, addig a mi takarékpénztáraink be­táblázott követelései után 6 — 7,sőt 8 —10 % fizettetik, oly kamat, mely nemcsak kiegyenlíti, hanem tetemesen túl is haladja az érintett árfolyam különbö­zetek Figyelmeztet a „P. Lloyd“ arra is, hogy a prioritások csak bizonyos részle­tekben szoktak befizettetni.Igaz.De hisz mi sem rögtön, hanem successive, három hó­nap leforgása alatt óhajtuk a befizetést. Egyébiránt egyes nagybankokkal kötendő fix szerződéseket tartottunk szem előtt,me­lyek bizonyos időközökben bocsátanák ren­­delkezésre a szükséges részletösszegeket s bizonyára nem lennének arra utalva,hogy az egész záloglevél mennyiséget az utolsó darabig előbb a börzén elárusítsák. A záloglevelek biztosságát mi egyen­lőnek, sőt nagyobbnak mondottuk a vas­úti prioritásokénál. A „P. Lloyd“ kifo­gásolja, hogy ez állításunkat be nem bi­zonyítottuk. Mi erre azt válaszoljuk,hogy ő korántsem bizonyítja be az ellenkezőt. A­mit solidáris kezességről beszél, az mel­lékes­­ahhoz képest, hogy a záloglevél betáblázás által van biztosítva, míg a prioritás a vasút kétes jövedelmezőségé­ben, s a legjobb esetben is ezen kívül még csupán államhitelben, tehát nem szo­rosan vett reálhitelben találja bi­zonyítékát. Hogy tervünk kivitele hosszabb időt igényel, az nem feltétlen hiba, mert e­l­ős­zör : sehol sincs megírva, hogy a nemzeti bankkal már ma, vagy holnap beáll a szakítás, hanem ez hónapokig is elhúzódhatik még; másodszor, — s ez a fődolog — tervünk a ma­gyar hitelügy terén egy oly jelentékeny s egész­séges reformot inaugurál­­na, mely egészen függet­lenül a bankkérdéstől, még ha ez a legszerencsé­sebben megoldatnék is, a legáldásdúsabb következményeket vonná maga után hitelviszonyainkra nézve, úgy, hogy nézetünk szerint megérdemelné, hogy kivitele minden esetben komolyan megkisértessék. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZAJA. Utazás Konstantinápolyba. — Három közlemény. — III. Konstantinápoly, sept. 26. Konstantinápolyról egy rövid levélben kime­­rítőleg beszélni, oly vállalkozás volna, mintha egyszínű­­fonálból akarná valaki kihímezni a szivárványutánzó keleti szőnyeget. E sorok te­hát csupán néhány vonást fognak fölmutatni egy nagy világváros életéből, melynek a nyuga­­ti nagy városokétól már egészen elütő jellege van, s föl fognak említeni néhány oly dolgot, mely a magyar olvasót történeti vonatkozásánál fogva szintúgy érdekli,mint az itt időző magyart vonzza, hogy vele megismerkedjék. A­ki a török főváros mozgalmát egy szemkáp­ráztató képben közelről akarja szemlélni, men­jen végig déltájban azon széles nagy faidon, mely az „aranyszarv“ öböl elején Párából Sztam­­bulba vezet. Jobbra és balra a vizeket gőzösök és gondolák lepik el, melyeken vörösrezes, tur­­bános törökök és európai viseletű egyének ül­nek. Itt egy gondolát nyugati divathölgyek töl­tenek be ; amott egy másikon a fehér fátyol­burkok alól török nők finom gyöngéd arcza tű­nik elő; egyiknek válláról piros, másikéról zöld, majd fehér, lilaszin köpeny hull alá. Most föl­emelkedik a piros bársonyíáyal bevont ülőhely­ről a gondola orrában egy karcsú fiatal hárem­hölgy, kék szemével a kék vizekre bámul, s csak lopva vet reánk egy tekintetet, kik kíván­csian kutatják a fátylon átlátszó arczvonásait. Szandolinlink könnyű lebbenéssel röpül el a többi közt a vizi sétatéren, s a roppant sok ke­­resztül-kasul járó csolnakok és minden zugában emberekkel tömött gőzösök közt nem törté­nik semmi szerencsétlenség, semmi öss­zeüt­­közés. De térjünk vissza a nagy hídra. Ily embergo­molyt, ily élénk utczai képet sehol sem lehet látni az európai nagy városokban. S daczára annak, hogy rendőrségnek nyoma sem látha­tó , daczára annak , hogy az utat gyak­ran az itt bérkocsi helyett többnyire hasz­nált nyerges lovak , teherszállító hordárok foglalják el, még sincs semmi lökdösődés, semmi tolakodás. Berlinben az elegáns világ sétaterén több oldaldöfést kap az ember, mint itt e tömött emberhullámban. A mohamedán türelmes min­denben ; megvár, míg szépen kitérsz utjából. A legnépesebb utczákon még a kutyák is oly csön­desen heverésznek; kikerülik, átlépik őket, de senki sem bántja. De ne veszítsük el szemünk elől ez embercsoportot. A vörös fej, a török re­form jelvénye, melyet azonban az itteni görö­gök, örmények stb. is majdnem kizárólag visel­nek, túluralkodó a tömegben. A katonaságnak egyenruhájához tartozik ez. De ezenkívül „hányféle szin, hányféle mez!“ Turbán és kaf­tán virító színekben s különböző alakzatokban. A turbán sapkája többnyire vörös, de az e kö­rül csavart kendő aztán majd zöld, majd fehér, majd sárga. Az arabs ember még sötétfekete ha­jából is közéson két vastag fürtöt hátulról. Má­soknál a turbánt magas süveg helyettesíti. Cser­keszek, persák, indusok hosszú kaftánokban és hosszú fekete süvegben; szerecsenek többnyire európai öltözetben vörös fezzel; némelyik va­lódi stud­er. Föltűnőleg nagy a néger asszonyok száma is, kiknek sötét, ocsmány arczuk furcsán kandikál elő a fehér fátyolburok alól. A magas, fehér, lefordított virágcserép alakú nemez fé­­regről a keringő dervisrend tagját ismerhetni föl. Közben-közben föltűnőleg szép, imposáns alakokkal találkozunk; magas, méltóságos pa­­triarchákkal, kiknek fehér szakálluk mellig ér. Az azozok a halvány-fehér színtől a koromfeke­téig minden vegyület fokozatát előtüntetik. A török férfi nem általában erős, olykor herculesi alakokat mutat föl. Pihegve, egészen állati meg­­görbültségben halad el melletted a „hamál“ (te­herhordó) Hátán bőrből egy tehernyereg van,s er­re fektetve viszi a gyakran 5—6 mázsára rugó roppant terhet, néha sok szál deszkát, gerendát, vasrudakat, máskor hihetlen nagyságú terhelt ládát. Hatalmas lábában duzzadnak az inak, a­mint a perai meredek utczán fölfelé hág; vastag nyakáról foly az izzadság, s az egész ember a tevére emlékezteti a nézőt. Európai embert sokkal kevesebbet lehet lát­ni, mint közönségesen gondoljuk; általában pe­dig Stambul sokkal törökebb, mint föl lehetne tenni. A török nyelv általános, mindenütt beszé­lik a görög és örmény származásúak is, kik a lakosságnak nem csekély számát teszik ki; míg a franczia, vagy olasz nyelvvel csak itt-ott lehet boldogulni, mással épen nem. De ne hagyjuk még el a két városrész közt tolongó eme tarka tömeget, mely lármásan hul­lámzik alá s föl. A török embernek nem jellem­vonása a lármásság; ha a kávéház előtt ül, findzsájából szörpölgetve s a nargilt szíva, szót­­lanabb méltósággal képzelni sem lehet valakit. Nagy, komoly szemeivel alig méltatja egy tekin­tetre is a mellette elmenőt, nem bámul, nem tesz megjegyzéseket. De e ponton az üzlet hoz­za magával, hogy sok mindenféle hangzavar elegyüljön össze. A lovászok pompás nyerges méneiket kínálgatják a sétálónak; gyümölcs-, étel-, ital-, dohányárusok áruikat ajánlgatják az elmenőknek. Figyelemmel kisértük s hadgyakorlaton lát­tuk a katonaságot is, mely czélszerűen és szépen van öltöztetve.Törökországot beteg embernek szo­kás nevezni; a katonaság külsejére legalább nem alkalmazható ez elnevezés, mert ez oly erőteljes, oly megtermett és izmos atlétákból áll, a­mint azt egyetlen európai hadsereg legénységénél sem tapasztaltuk. A tisztek közt több szerecsent is láttunk, a­mi azt bizonyítja, hogy e faj kitűnő tanulékonysággal és ügyességgel bir, ha kellő képeztetésben részesül. Ismeretes a török sultánnak ama terve, hogy az eddig érvényben volt trónöröklési rend megváltoztatásával fiát nevezze ki maga után császárrá, s hogy e czélból a fiatal herczeget népszerűvé akarván tenni, gyakran mutogattat­­ja a népnek.Mi is itteni mutatásunk alatt három izbett láttuk a 10—12 éves szultánfit, számos lovas kisérettel kikocsizni. A nép az utczán na­gyon közönyösen viselte magát, mondhatni min­den figyelem nélkül engedte elvonulni maga közt a kiséretet. Írnunk kellene még Konstantinápoly csodái­ról, és különösségeiről; a keringő dervisekről, kiknek mysticus istentiszteleténél megczipőtle­­nitett lábakkal jelen voltunk; a szultánok tün­­déri palotáiról, melyek mesés keleti fényben ra­gyognak ; bazárról, hol Ázsia minden gazdag­sága és illatárja kápráztatja a szemet és része­gíti meg a szaglási szerveket; a görög kor rom­jairól, a görök császárok uralmának emlékeiről, a Sofia-templomról, a hatalmas szultánok temet­kezési helyeiről és fölséges mesé­iról, melyek mellett szünetlenül lát az ember távol országok­ból jövő musiamedán zarándokokat, a minta szent helyekre való belépték előtt megmossák magukat, s melyeknek belseje roppant arányá­val megdöbbent s elragad azon építészeti díszít­mények által, melyeknek nagy részét idegen föld keresztyén és pogány templomai szolgáltat­ták. De mindezek részint ismertebbek, részint olyanok lévén, melyek leírásunkat nagyon hosz­­szúra nyújtanák, látogassunk meg még egy pár helyet, mely bennünket magyarokat közelebbről érdekel. A kis-ázsiai partra, Skutariba áthajózva, itt a mohamedán világot még jobban, még kizáróbban látjuk uralkodni. Áthaladva a gyönyörű cziprus erdővel árnyazott roppant török temetőn, jobbra a márványtenger part­ja felé irányoztuk lovainkat, honnan egy magas márvány-obelisk mutatta az angol sírker­­tet. Itt vannak eltemetve azon angol katonatisz­tek, kik a krími háborúban kapott sebeik követ­keztében elhaltak- Victoria királynő állíttatta a gyönyörű emléket, mely messze tekint ki a ten­gerre. Ez emléktől néhány lépésnyire, czipru­­soktól födve, van egy magyar sír. Hogy ki nyug­szik benne, megmondja a fehér márvány lap következő fölirata: „G­uyon Richárd, török főtábornok, Angolország szülötte, Fran­­cziaország ivadéka, Magyarország vitéze.“ A braniczkói hős gyönyörű helyen pihen. E napok­ban sok magyar tisztelgett sírjánál, megmutatva hogy nem feledjük el azokat, kik érettünk éltek, habár idegen föld takarja is poraikat. Hasonlóul sokan látogatták meg a benczések templomát Galatában, hol ismert feliratú sírkő­­lapja alatt nyugszik ama fejedelmi hölgy, kinek szivét annyi veszteség, egy elvesztett haza fáj­dalma törte meg: Z­ri­n­y­i Ilona, és hasonló tragikus sorsú fia, a nagy Rákóczy Ferencz. Midőn ott sirjok fölött állottunk, míg mellettünk az oltárnál egy szerzetes misézett, úgy szerettük volna lesúgni az alant alvókhoz,hogy magyarok vannak itt, de nem mint bujdosók, hanem mint egy szabad és boldogabb haza polgárai, kik el­jöttünk megemlékezni a — hála istennek! el­múlt — szomorú idők hőseiről. „Fejedelmünk, hajh ! vezérünk, hajh!“—­ magyartok nem ül már gyászban; ki tudta békíteni a balsorsot, meg tudta engesztelni azokat, azon ellentéteket, melyeknek ti áldozatául estetek! Bár nyugodná­nak már otthon e hamvak, hiszen nincs többé senki, ki a haza földjét el akarná tiltani a haza­térők elöl! Vasúton rándültünk ki a Szambul nyugati szögletén, a márvány tenger partján fekvő sötét emlékű „héttoronyba,“ a­mi törökül Jeniküle. A pálya a régi Byzancz részben romban fek­vő, részben fenálló falai és bástyatornyai mellett vitt el,melyeken az utolsó görög császár Constan­tin II. Mohamed vívó hadainak csapása alatt vitézül küzdve esett el. A hét torony is a görög korból származik. Konstantinápoly körfalának szögleterősségét ké­pezte, s áll roppant magasságú falakból, melyek hét aránytalanul nagy kerek tornyot kötnek össze egymással. E helyre, mint Stambul tem­plomaiba, s egyéb nevezetességeibe is, belépni régebben épen nem lehetett; újabban könnyen lehet a minisztériumtól formánt eszközölni ki, melynek segélyével bejutni bárhova, csak a mindenütt szükséges „baksis“ el ne maradjon a mutogatók részére. Mi a hét toronyba fermán nélkül mentünk négyen, csakhogy velün­k jött egy itt lakó jóravaló magyar ember, Donáth úr, ki a felügyelő tiszttel beszélvén, ez nemcsak Pest, oct. 8. (Az osztrák delegatió) körében uralgó differentiákról már ismételve szólottünk. E differentiák az utóbbi napokban oly elt öltöt­­tek,,hogy nem is annyira a hadügyminiszter, mint az osztrák kormány ellen fordulnak, s a miniszterek sietve Pestre utaztak, hogy a dis­­harmóniát eloszlassák, még mielőtt az a delegá­tió nyilvános üléseiben kitörne. Minket arról biztosítanak, hogy ma reggelig az csak félig si­került, s a mais nyilvános ülés elhalasztása igen alkalomszerűen történt. Ma, az ő felségének el­nöklete alatt tartott miniszter­tanács után az osztrák delegatió főbb tagjai s a miniszterek kö­zött újabb értekezletek folytak, s ennek eredmé­nyétől függ,hogy mily­en hang fog uralkodni az oszt. delegáció tárgyalásaiban. Minket arról is tudósítanak, hogy általános a törekvés, hogy a közös szavazás szüksége ne álljon be, s részünk­ről a legmelegebben kívánjuk, hogy az ezt czél­­zó terevések sikert arassanak. Bécsben a helyzetet nagyon komolynak te­kintik, a­mint ezt a két bécsi vezérlap követke­ző nyilatkozatai bizonyitják : A „Neue Freie Presse“ így ír: A császár ma Budára megy s a delegátiók nyilvános ülésezé­se idején ott marad; holnap az ő elnöklete alatt minisztertanács tartatik. Ez ideig nincsenek po­zitív híreink azon értekezletek sikeréről, melye­ket a minisztériumnak Pestre utazott tagjai az alkotmánypárt delegátusaival tartottak. Csak az bizonyos, hogy ez értekezletek a békelét­­szám emelésének pontja körül forognak, mint­hogy a minisztérium a legnagyobb súlyt fekteti arra, hogy e pontban saját pártja cserben ne hagyja, oly súlyt, mely annyira megy, hogy a miniszterek tárczáikat értékteleneknek tartják, ha a párt megvonja tőlük e pontban támogatá­sát. Auersperg herczeg azt delegátusaink előtt el fogja mondani s be kell várnunk,mily benyo­mást teend a kormány ez állásának kinyilat­koztatása a létszám-emelés kérdésében. A hely­zet mindenesetre komoly tehát; s reméljük, hogy delegátusaink ezt teljesen méltányolni fogják. Mi a pro és contra objectiv megmérlege­­lését várjuk tőlük s szívesen elhiszszüks, hogy egyiköknél sem fog a személyes álláspont elő­térbe lépni. Mindenesetre a kényszerhelyzet új neme az, melyet azok, kik a bizottmányban oly kitartással küzdöttek a kiadások szaporítása el­len, maguk előtt látnak; de hogy egy képviselő az egésznek érdekében személyes meggyőződé­sét habár meg nem tagadja, de áldozatul hozza, ez az alkotmánypárt történetében nem egyszer előfordult. Hiszen épen a delegáció ellenzéké­nek mostani vezetői voltak azok, kik miniszter­korukban hasonló kényszerhelyzettel az egész védtörvényt a reichsrathtól kierőszakolták. A „P r e s s e“ pedig a következőleg szól: Feszülten és nem aggodalom nélkül várja az alkotmánypárt a dolgok fejlődését Pesten, hol az osztrák delegátió holnap az általános vitát fogja megkezdeni a hadügyi budget fölött. A bizottság előtanácskozmányai oly ingerült jelle­get öltöttek, a különbözetek a hadügyminiszter és a bizottsági többség szónokai között oly éle­sek lettek, a kiegyenlítő, közvetítő, békítő han­goknak eddigelé oly kevéssé sikerült meghall­gatást nyerni, hogy holnap és a következő na­pokon is heves harcznak néznek eléje, és nem komoly megfontolások nélkül gondolnak a vita kimenetelére, és ennek legközelebbi és későbbi következményeire. Nyugtalanító hírek szárnyal­nak, készülő válságokról beszélnek, melyek,ha a kormány a három évi szolgálati idő kérdésében vereséget szenvedne, nem pusztán személyi vál­tozásokban lelnék előleges befejeztetésüket; sakkhúzásokról, melyeket ő vagy ama kiváló politikai egyéniség tesz, hogy saját pályájának utat törjön vagy hogy szeszélyes magán­sport­ját kielégítse; új miniszterlistákat és új kor­­mányprogr­ammokat célportálnak, és elhamar­kodott sürgelemmel a legkirívóbb színekkel a foederalistikus ördögöt festik a falra.Az említett izgatók elégülten kezeiket­ dörzsölik és ú úgy vise­lik magukat, mintha legbiztosabb kilátásuk volna a győzelemre. A hangok ezen zűrzavará­ban, melyek mind a pillanatnyi izgatottság által természetellenes magasságig­ vannak felcsigázva, bajos a helyzet nyugodt megítélésére a kellő el­fogulatlanságot megóvni. A helyzet kétség nél­kül igen komoly, komolyabb, mint milyennek hinni pártunk kebelében még néhány nap előtt megengedettnek és az általánosan érvényes al­­kotmányhű igazhitűséggel megegyezőnek tar­tották. Fest, pot. 8. Az országos statistikai hivatal által e napokban közzétett consuli jelentések ne­vezetes tanulságokat nyújtanak sok irány­ban ; legnagyobb figyelmet érdemelnek azonban amaz ujjmutatások, melyek a keleten s Aldusán székely consulaink tudósításaiban hazai iparunkat illetőleg foglaltatnak. És a­mennyivel becsesebbek ezen értesítések, annyival kevésbé hall­gathatjuk el sajnálatunk kifejezését, hogy legtöbb jelentés 1870-ről szól és csak most, 1872. vége felé tétetik közzé. Meg­lehet, hogy a hivatalos lapban mindezen jelentések közben-közben megjelentek már; de nem látjuk át, hogy miért nem jelenhettek volna már meg legnagyobb részt és pedig összefüggésben egyszerre másfél évvel ezelőtt. Az ipar és kereske­delem esélyei gyorsan változnak , és ha azt akarjuk, hogy a consuli jelentések ne csak elméleti deductiókra szolgáltassa­nak becses anyagot,hanem hogy közvetlen gyakorlati okulást is meríthessünk azok­ból, akkor lehető gyorsan és pedig azon consuli székhelyekről egyszerre­­ össze­függésben közlendők a tudósítások, a­melyeknek területe egy közös nagy pia­­c­ot képez. Szomorúan tanulságos példát nyújt ne­künk nem egy aldunai tudósítás a részben, hogy mit jelent a külkereskedelemben egy kedvező pillanat, egy előnyös con­­junctura elmulasztása. Már az 1869-ik év őszén általános volt az aldunai tartományokban a hit, hogy egy nagy háború előestéjén állunk. Csak­hogy ott orosz-török összeütközést vár­tak. A keleti háború kitörése miatti aggo­dalom nyomasztólag hatott a vállalkozók szellemére; mindenki megtakarításokat igyekezett tenni s megelégedett a régi árukészletek eladásával. Mire a német­­franczia háború kitört, az iparczikkek készlete nagyrészt elfogyott; a Franczia­­országba való gabnakivitel megakadt; Németország, Magyar-, Gács- és Csehor­szágból fedezte gabnaszükségletét. A fran­­czia gyárosok nem voltak képesek az al­dunai kereskedőket árukkal ellátni, ellen­ben a hitelt rögtön felmondták. Ekkor előállott Anglia s Oroszország és felhasz­nálták az alkalmat, hogy a megnyílt pia­­czot ipari czikkeikkel eláraszszák. „Az osztrák és magyar iparnak is, igy ir a turischai consul és vele egyértelem­­ben a rustschuk is több társa,— az osztrák és magyar iparnak is, mely a két szom­széd ország fekvésénél fogva legelőbb volna hivatva az alsó dunai helyeken áruival uralkodni, a háború következté­ben tág tér nyiland terményeinek nagy kelendőséget szerezni, feltéve, hogy ipa­rosainknak egyáltalában érdekében fek­szik a piaczot e vidéken megnyerni, a­min itt kételkednek, miután szabadságuk­ban állott, azonnal a háború kitörése után helybeli, belföldi kereskedelmi c­égekkel üzleti összeköttetésben álló kereskedőkkel értekezésekbe ereszkedni, mit azonban mindeddig tenni elmulasztottak.“ És el is fogják ezt mulasztani — na­gyon félünk­­—mindaddig, míg azon meg­rögzött tévhitből ki nem lábadunk, hogy hazánk kizárólag agricol-ország.Igaz,pro­­ductióik fősúlya az őstermelésen nyug­szik ; de hogy mit ér a legdúsabb aratás, ha kelete a külföldi conjunctura szeszé­lyeinek van alávetve, azt nem egyszer keservesen tapasztaltuk. Ellenben nem­csak hogy biztos piachot lelnek termé­keink, ha benn a hazában, nemzeti ipa­runk útján dolgoztatnak föl, hanem vi­szont maga a mezőgazdaság is csak a ve­le szövetkezett ipar segítségével válhatik okszerűbbé, csak a gyári kereset teszi a népességet sűrűbbé, s a földipari termé­kekre nézve is fogyasztóképesebbé. A liszt, sör, szesz, olaj, posztó, vászon, bőr, ruhaneműek, üveg, porczellán, vas, czu­­kor, papír, szappan, gyertya és számos hasonló iparczikkek termelésére eléggé megvannak nálunk az előfeltételek. Ezek­nek honi előállítása jótékonyan visszahat magára az őstermelésre , ugyanezen czik­­kek igen jutalmazó kiviteli árukat képez­­­nek az aldunai tartományokba, Görögor­szágba , Déloroszországba Kis-Ázsiába s Kelet egyéb országaiba. Csak akarnunk kell, csak helyesen fogjuk föl az ipar hi­vatását hazánkban és Magyarország sze­repét a Kelet irányában, akkor egyrészt hatványozni fogjuk hazánk anyagi forrá­sait, másrészt fokozni politikai befolyá­sunkat a sokszoros kereskedelmi érdekek által hozzánk fűződött keleti tartomá­nyokra. ORSZÁGGYŰLÉS. I. A válaszfelirati vita ma végre valahára befejeztetett, s csak az indítványozók zár­beszédei vannak még hátra.

Next