Pesti Napló, 1872. december (23. évfolyam, 278-301. szám)
1872-12-01 / 278. szám
278. szám._______________________• Vasárnap, deczember 1872. 23. évi folyam. Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatal: y Előfizetési feltételek: Hirdetések TT1 Pj niT TT A TT A E szintiig, mint előfizetések A lap szellemi részét illető minden A lap anyagi részét illető közi» n ^ ■ ■ |%| N ■ H B 1 hónapra . . . 1 frt 85 kr. J a közlemény jt^szerkesztőséghez ^nyek (előfizetési pénz, kiadás | I1| II I | I | |i jf 6 hónapra .' U ” KIADÓ-HIVATALBA körüli panaszok, hirdetmények) a JLm mMmtS IW mJLh wJLb Jl 1 oJL nass JLm Az esti kiadás postai különküldé- (ferencziek tere 7.«*.) " - seert felulfizetés havonkint 30 kr. ’ Bérmentetlen levelek csak ismert kiadó hivatalhoz intézendők. DDACrj I ló I A JU Q kén küldendők, kezektől fogadtatnak el. * «■ tJ * ' VX _I_J X ív A JA. 1 / JA. O. napjait történik is, mindekkor a hó elso -------° * napjától fog számittatni. Előfizetési Felhívás „PESTI min. Előfizetési áruk: Ével évre ...................22 ft. Félévre............................kft. Negyedévre....................5 ft 60 kr 0** Külön előfizetési ívüket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések, a „Pesti Napló kiadó-hivatala" éssim alatt Pest, ferencziek tere 7 a*. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, nov. 30. Gr. Lónyay Menyhért 1871. nov. 14- dikén tette le az esküt, mint magyar miniszterelnök. Ugyan e napon vette át a kormány vezetését és nov. 16-dikán mutatta be magát és minisztériumát a képviselőháznak. A Lónyay-kormány mindössze egy év és néhány napig vezette az ország ügyeit. Ma délben íratott alá az okmány, melyben fölmentését kéri. Ha e rövid évet áttekintjük, abban kevés nyugodt pillanatot találunk. A válságok majdnem egymást érték, a kritikus pillanatok sűrűn váltakoztak. Munkára alig jutott idő, a parlament fokozott mértékben azt a situatiót mutatá, mely a kormány körében uralkodot1. Mint a beavatottak állítják, a Lónyayminisztérium ő Felségéhez intézett lemondási kérvényében az okból kéri fölmentetését, mert arról van meggyőződve, hogy „a jelen körülmények között sikerrel nem működhetik. Oly párt kormánya jelenti ezt ki a trónzsámolyánál,mely csak az iménti választásokból számban és erőben mer gyaporodva kelt ki,a mely tett alkotásai sikerére büszkén hivatkozhatik, s mely a fennállása óta tapasztalt eseményekben saját politikájának legfényesb igazoltatását látja. A férfiak, kik működésük sikeres folytatását lehetetlennek tartják, a párt kiválóbb kitűnőségei között foglalnak helyet, s ha ők ily panaszra fakadnak, annak oka elsősorban nem a követett politikában, nem személyiségeikben, hanem egy egészen más körülmény: a kabinet összealkotásában rejlik. S midőn ezt hangoztatjuk, ezzel megjelöltük egyszersmind a Lónyay-kormány bukásának első és fő okát. E kormány egyes tagjai ferde helyzetben voltak működésük első pillanatától kezdve. Az egy Trefortot kivéve, a többiek mind gr. Andrássy által ajánltatván a felségnek, gr. Lónyay miniszterelnöksége alatt csak feltételesen tartották meg tárcsájukat. Az öszhang nem volt meg e kabinetben annak alakulásakor, de azt hitték, hogy meg fogják találni.Csalódtak. A helyzet csak roszabbra fordult, minél tovább tartott működésük. Ha kezdetben csak elfogultság létezett, azt csakhamar személyi differenciák követték. A kormány tagjai bizonyos solidaritás lekötöttsége alatt mentek át az Andrássy-kabinetből a Lónyayba, s e solidaritás csakhamar egy védelmi szövetséggé változott. E szövetség erejénél fogva akadályoztattak meg az egyes lemondások, e szövetségnél fogva történt most a tömeges demissio. Ez nehéz, türhetlen helyzet volt. Ki okozta? — E kérdésre nagyon bajos válaszolni. Okozták a párt befolyásos körei, okozták a megmaradt miniszterek, s okozta gr. Lónyay. A bűnösök sokan, s a felelősség súlya nagyon eloszlik. E hamis állás meddővé tette a legnemebb törekvéseket. Sem gr. Lónyay nem fejthette ki nagy talentumait, és kitűnő erélyét, sem minisztertársai nem felelhettek meg a hozzájuk kötött várakozásoknak. Ideiglenesnek tekinté mindenki állását, s midőn arról kellett volna szólani, hogy egyes nagy feladatok megoldása körül állapodjék meg a kormány, arra gondoltak, hogy mint lehessen megszabadulni egy positióból, melyet mindenki akarata ellenére foglalt el. Ennek számos vészes következményei voltak. Mindenekelőtt és elsősorban az, hogy a kormány nem állapodhatott meg semmiféle programaiban. S az roppant baj volt, melyet egész mértékben a válaszfelirati viták alkalmával láthattunk. A leggondosabban kellett kerülni megérintését annak, óvakodni attól, hogy egy és más megoldandó kérdésre nézve mi a kormány, mi a párt nézete, és elértük, hogy e vita babérjait nem a Deákpárt aratta, és a ház nagy része nem csak tapsolt le. Sennyeynek, de csakis neki tapsolt. Ez azonban még a legkisebb baj lenne. A fő az, hogy a kormány nem tudott egyáltalán megállapodásra jutni, sem a politikai, sem a pénzügyi kérdésekben. A kormánynak nem volt egyéb fix programmja, mint az 1867-ki kiegyezés fenntartása. E programmal azonban deákpárti minisztérium nem kormányozhat többé. Nagyon tévednek, kik azt hiszik, hogy a kormány, hogy a párt egyedül ezzel a programmal fennállhat. Amint az ellenzék állást változtatott, annak szükségképen visszahatnia kellett a Deákpártra. A pártnak maholnap tisztáznia kell feladatait. A legtüzetesben meg kell állapodnia az egyes reformkérdések körül, de elsősorban és teljes joggal kormányától várja, hogy ez fejtse ki álláspontját, s e szerint majd a párt minden tagja számot vethet lelkiismeretével. A Lónyay-kormány, jelen összealkotásában, e követelmény teljesítésére képtelen volt. Ez természetesen nagyon deprimálólag hatott a pártra. Az országgyűlés kezdetén erős kézzel, egész elszántsággal ki kellett volna tűzni a zászlót.De nem lehetett. A párt és kormány közötti összekötő kapcsok lazultak. Ezt látta, tapasztalta az ellenzék és sietett felhasználni. Gr. Lónyay nagy intenziókkal vette át a kormány vezetését. Az elsők egyike volt e között az, hogy megszüntesse a közjogi harctot. Ahelyett azonban, hogy ezt az időtől várja, pactumok által akarta megkísérleni. Ez sok félreértést keltett. Amiben az erő forrását vélte, az a gyöngeség forrása jön. Saját pártjának egy részében kételyeket ébresztett, az ellenzéknél pedig elárulta gyöngeségét. Az ellenzék minden személyes közeledést visszautasított. Tudta, hogy ez által csak saját positióját erősbíti s nem kétkedhetett abban sem, hogy a Lónyayminisztérium ferde állása az ellenzéknek sokkal több előnyt nyújt, mint amenynyit bármely közeledésből várhatott. S megindult a példátlan harcz, melynek emléke a magyar parlament történetének legszomorubb lapjain foglal helyet. Ez nem a hősök harcza volt, más-más név illeti meg e küzdelmet. Midőn egyéb fegyver nem használt, elővették a mérgezetteket. Kiadták a „corruptió“ jelszavát. Ezzel szívén találták. Kérünkerős kormányt, megállapított programmot, a pénzügyek rendezését és a szabadság érdekeinek legmelegebb felkaroltatását, mert másként oly viszonyokba sodortatunk, melyek között nemcsak egy kormány bukásáról lehet szó. »PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Heti tároza. (A csöndes hét. — A héja. — A folyosón. — Tíz perczig miniszter. — Az elégületlen.) „Meeresstille“ — „Csendélet.“ Ezek a költőnek és festőnek kedves tárgyak jutottak az ember eszébe, ha e hét elején valamely virágzó botrány reményében az ország házába elment. Botrány nincsen és bár a kapus olajágat nem tart még kezében s a béke angyalává sem változott, (hihetőleg az angyali jelmez és a téli időjárás közötti kiegyenlíthetetlen ellentét miatt) mégis olyan békeszerető, engesztelékeny arczulattal fogadja a belépőt, hogy rögtön fogalmunk támad a házbeli hangulatról. A hangulat olyan, amilyen különben csak rekkenő nyári napokon hálózza körül a bágyadt honatyát, keltvén benne szundikáltató képeket cséplőgépekről, szárazmalmokról, kaszákról s egyéb gazdasági szerekről. Ma már tán a karácsom otthoni ülések álomképeivel csiklandja és a fővárosi vita hullámai lomhán hömpölyögnek, csak itt-ott bukik föl egy-egy aranyhal vagy valami „Stokfisch.“ A ház csöndes, hanem a folyosó „bezzeg hangos.“ Aki a ház karzatán szent hittel csügg egy-egy peroráló honatya mézes vagy meztelen ajkain, az azt képzelheti, hogy Pannónia a nyugalom kerevetjén a békepipából ereget bodor felhőket, pedig egy pillantás a ház „foyer“-jára — a folyosókra meggyőz, hogy nagy játék van készülőben. Képünk a hét derekának egyik napján mutatja be a folyosói életet. A tiszta égen imént még semmi sem látszott — s ime egyszerre hójaként lecsap s a folyosókat lángsebességgel beszárnyalja a hir: „válság,“ „válság !“ Elejénte suttogják és csak egyes hiresztelők terjesztgetik bizalmas szemesiptetéssel, a titoktartás pecsétje alatt a hitetlen fejrázogatással fogadott újdonságot, de az csakhamar megszűnik egyesek titka lenni s hangosan szólnak róla és a folyosókon két párt alakul: a kiváncsiaké s az avatottaké. Ahol egy komoly arcz feltűnik, ahol egy ember a miniszteri szoba tájékán megfordul, ahol valaki magában járkál s gondolatokban elmélyedtnek látszik, az mindjárt az értesültség gyanújába kerül, s minden oldalról ostrom alá vétetik. A kiváncsiak serege légmentesen körülzárolja : mit tudsz, hogy lesz ? Mit végeztek, mit határoztak ? A kérdésekre adandó válasz attól függ, hogy a kérdezett milyen ember. Mert vannak s főleg fontos események idején támadnak nem tudni honnan a jól értesültek, kik telvék rejtélyekkel, kétértelmű válaszokkal, kerülőkön adott válaszokkal. — Kérem ne faggassatok, én nem mondhatok semmit. Csakugyan semmit sem tudok. (jelentősen) Higyjétek el, hogy kisebb gondom is nagyobb a helyzetnél.... Most semmit sem fejthetek meg .... majd később .... A diskrétio köt. S a jól értesült arcza még titkolózóbbá válik, homloka még felhősebb, modora még szabadkozóbb .... ah! Csak őt ne üldöznék, csak tőle ne akarnának tudni semmit.... és jelentős fontossággal tova rohan. Némelyek neheztelve tekintenek utána , hát ez az ember mindent magának tart, semmit sem akar másnak juttatni ? Hiábavaló neheztelés, hiszen meglehet, sőt valószínű, hogy csakugyan igazat szólt és nem tud semmit. A szárnyaló hírek mindeőrűbben és változatosabban kergetik egymást, s egy-két óra múlva már mindenki avatott, mindenki tud valamit. Az egyik egy conferentiáról tud, melyet a másik tagad; a másik hallott két minisztert néhány szót váltani egymással, s a hallott szavak a helyzetet egészen más színben tüntetik fel, mint ahogyan azt a negyedik lefesti; az ötödik — a tizedik — huszadik mindnyájan mást tudnak. A embernek megzavarodik a feje és az „értekezlet", „határozat“, „erízis“ szavak úgy megdonganak a fülünk körül, hogy kábultan sietünk tovább. De sehol sem szabadulhatni a zavartól. Mi az — kit fogtak ott körül, ki mentegetőzik ama csoportban annyira ? Egy derék honatya, aki — mint valaki szemmel látta — Lónyay gróffal beszélgetett. A derék honatya egyszerre fontos személylyé változik — bizonyosan kandidálva van — Lónyay gr. kiszemelte őt, s meg fogja kínálni tárczával. Ő váltig disputás, nem vagyok megkínálva, — de mikor mondom — a min. elnök csak hogylétem felől tudakozódott. — Ne lássa valaki, milyen diplomata lettél egyszerre! veti közbe egyik ostromló. „Ugyan pajtás, engem nem szedsz rá. No majd megváltod négy szem közt,“ biztatja a másik, „nézze az ember, majd ő engem lefőz, no bizony, átlátok én a szitán.“ S mikor a boldogtalan megfaggatott e körből kiszabadul, akkor kezdődik a vesszőfutás. Az egyik diskrét arccal, rejtélyesen félre vonja és fülébe súgja: oszt nem vagyok tolakodó, nem kérdezlek, csak annyit vallj meg, igent feleltél-e vagy nemet? — Lelkemre mondom barátom, Lónyay csak annyit mondott, hogy vagy, s én annyit feleltem köszönöm, jól. A vallató elbocsátja panaszos, bánatos arczczal. „Ez a barátság, ez az őszinteség?" suttogja utána. Az áldozat tova lépdegel. Úgy jár, mint az álarczosbálban. Itt iak ott is egy bizalmas kézszorítás - egy barátságos tekintet — egy az előbbieknél mélyebb s udvariasbbik — egy súgó hang üti meg figyelmét és mind, mind csak azt mondja: „szép maszk, ismerlek.S így halad a folyosón végig, titkon rá-rámutogatnak, a szomszéd meg-megsugja a bűvös szót a mellette állónak, ez meg odább adja, s a hajlongások mind mélyebbek lesznek; néha-néha a tréfa köntösében is jelenkezik az udvariasság, hanem a tréfa zsákjából mégis csak kilátszik a komolyság szege. Ez így megy 10 perczig. Tiz perczig a hatalom verőfényében sütkérezhetik; tiz perczig érezheti, mi az, mikor minden szem rajta függ; tiz perczig tapasztalhatja, mennyire megtisztelve érzi magát más ember leereszkedésétől; tiz perczig egy pár közönyös, közönséges szó, melyet ő el-elejt egyik-másik előtt, kideríti az arczokat; tiz perczig minden tette, szava, mozdulata fontos és az újságírók úgy jósolgatnak járásából, jó kedvéből, mint az augurok a madarak béléből jó vagy rosz időt ... és tiz percz múlva kisül, hogy Lónyay gróf csakugyan csak azt kérdezte : „hogy vagy“ és vége a tározónak, vége a hódolatnak. Az arczok többé nem mosolyognak rá holdtölte alakban, hanem csak közönséges negyedben. A tömjén nem füstölög s a rövid miniszterség véget ért. A jelölt neve a feledésnek adatik át s a folyosó újat kap fel. Mert hát a folyosónak mindig kell tárgy, melyet meghány , vet és elvet. „Elvet“, e szóval a folyosók egyik (gyakran előforduló) prototypját jellemeztem. Ott jár ő, akinek senki sem kell. X. erélytelen, Y. nem elég szabadelvű, Z. középszerű, A. B. C, D, E. F. Gr. ... végig megy az ábéczén és a betűk legleleményesb combinatiója sem elégíti ki kényességét. Mindent kicsinyes, mindent foghegyről tekint. . . azt hiszem csak egy miniszterrel elégednék meg — magával. Az ily kényes ízlésnek természetesen nem lehet eleget tenni semmiféle miniszteri listával, pedig ha a folyosón valami buján terem, ha valami jó földbe hull itten, az nem más, mint a miniszteri lajstrom. A folyosó televényében megfogamzik ez a növény, és alig van „nagy politikus“, aki ne volna ellátva egy pár lajstrommal. „Nagy politikus" alatt senki se értse a ház nagy kapacitásait, azok ebben a rajzban nem szerepelnek, azok egyszerűen visszavonulnak hallgatag sarkokba, szobákba és keveset beszélnek. „Nagy politikus“ alatt értendők azok a kis politikusok, akik nagy politikát szeretnek csinálni a maguk mulattatására — no meg a másokéra is. Ezek a parlamenti nagy harcrokban nem szerepelnek. Hanem a folyosón szivarszó mellett intézik az ország sorsát kiki a maga legsajátabb programmja szerint. Nem tudni honnan keletkeznek a regényes miniszteri listák — talán az ilyen nagy politikusoktól. Néha egy-egy tul kiváncsi újságírót felültetni, jókedvű emberek csinálnak oly listát, mintha egy politikai ártatlanságban szenvedő árvalány húzta volna ki találomra valami kalapból, melybe minden képviselő neve bele volt dobva. Egyszerre elcsendesül a zaj — a lárma halk zúgássá változik . . .. Mitől e csend ? Az „öregek“ egyike, valamelyik matador halad végig a folyosón gondterhelte fővel ... Azt nézik, ezért hallgatnak. Mihelyt eltávozott, ismét tele a levegő füsttel, szóval s miniszteri listákkal. A szemek pedig a miniszteri szoba ajtaján függnek . . . Óra múlik óra után . . . A 8 órai combinatióra 9-kor egy másik következik, tízkor megeszi Saturnus a kilenczest, tizenegykor a tízesre fáj a foga, délben harangszóra a tizenegyes csiklandja ínyét. És míg a jobboldali folyosón a méhkas így nyüzsög, a baloldaliról néha át-áttéved egy szállingózó, aki kezét dörzsölve, magában ülget : „ejnye de jó, hogy itt ilyen zavar van.“ Árgus. Mai számunkhoz egy ív melléklet van csatolva, Pest, november 30. (Az új minisztérium.) A nap híreit esti lapunkban adtuk elő. Mint att említettük, holnap d. e. nyújtja ő felségének a budai váriakban a kormány összes tagjainak lemondási kérvényét gr. Lónyay, valószínű, hogy az uj kormány alakítására már holnap ad ő felsége megbizást. Az előleges hírektől, bármily érdekesek legyenek is azok, e pillanatban tartózkodunk, legközelebbi lapunkban tudathatjuk már a pozitív eredményt. (A dohány jövedék) államjövedelmeink egyik leggazdagabb forrását képezi.Eredményeinek megítélésénél nem szabad azonban kizárólag a kincstár tiszta hasznánál megállapodnunk, hanem mérlegelnünk kell a hatást, melyet ezen egyedáruság közgazdaságunkra, nevezetesen a dohánytermelésre gyakorol. E hatás pedig most annyival inkább szem előtt tartandó, miután az egyedáruságot reformálni szándékozunk. A dohánynyal beültetett terület és a beváltott mennyiség 1868 óta nagyon alászállt. Az em(A polgári házasság.) A bécsi tanács előtt legközelebb a következő eset került elő: Egy pozsonyi születésű egyén ama hatósághoz folyamodott a házassági kihirdetésért. A törvény értelmében utasíttatott, hogy illetékességi hatóságától házassági engedélyt terjeszszen elő, ezt Pozsony városának tanácsa azonnal ki is szolgáltatta azzal a megjegyzéssel, hogy a magyar törvények értelmében érvényes házasság kötésére, „mely alatt polgári házasság nem értendő“, fel van hatalmazva. Eddig 100-nál több esetben megtörtént a kihirdetés, midőn magyar állampolgárok azért folyamodtak, mert a házassági engedélyekben a magyar hatóságok mindig csak azt az általános kifejezést használták: „egy a magyar törvények értelmében érvényes házasság.“ A jelen esetben először történt, hogy egy magyar hatóság határozottan kijelentette, hogy a polgári házasság intézményét a magyar törvények értelmében el nem ismeri. Ez által a bécsi tanács — mint a „N. Fr. Pr.“ mondja — kényszerülve látta magát a folyamodónak abbeli kérelmét, hogy a világi hatóság előtt kötendő házassága kihirdettessék, megtagadni. Ámbár a magyar vallásügyi minisztérium már 1871. márczius 23-án kimondta, hogy a külföldön (tehát e tekintetben a lajtántúli részekben) kötött polgári házasság Magyarországon valódi házasságnak nem tekinthető, azonban a magyar hatóságok a házassági engedély megadásánál eddig nem vették tekintetbe e rendeletet. (Az érdekes történet morálja pedig az, hogy annak, ki polgári házasságot akar kötni, expatriálnia kell magát, így gondoskodik a magyar törvényhozás a magyar állampolgárok jogairól. A szerk.)lített évben 95.000 hold területről 865.000 mázsát, 1869-en 58.000 holdról 263.000 mázsát, 1870- ben 75.000 holdról 735.000 mázsát és 1871- ben 68.449 valósággal leültetett holdról 610.209 mázsa dohányt váltott be a magyar kincstár. A csökkenés még nagyobb arányokat ölt, ha e számokat a mindenben kedvező 1867. év eredményeihez viszonyítjuk; ekkor ugyanis 112.089 holdnyi terület volt dohánynyal beültetve, amelyen 891.504 mázsa dohány termett. Egyébiránt, ha eltekintünk az általában kedvezőtlen 1869-ik évtől, melyhez képest az 1870-iki eredmény látszólagos emelkedést mutat, a hanyatlás állandónak bizonyul és az 1867-iki 891.000 mázsa terménynek 1871-ben 610.000 mázsára való következetes apadásban tükröződik. Ezen csökkenés különben más számeredményekben is észlelhető, így az örökös tartományok részére eladott nyersanyag és gyártmányokért befolyt 1868-ban 6.600,000, 1869-ben 5.760,000, 1870-ben 2.900,000 frt. A dohányjövedék a múlt évben 14 millió frt tiszta jövedelmet hozott, 1870-ben 9, 1869-ben ben 12 és 1868-ban 13 milliót. A tiszta jövedelemnek 1868-tól a múlt évig mutatkozó következetes apadását leginkább a gyárakban szükségelt nagy mérvű beruházások, készletvásárlás és építkezések okozták. Ennek következtében 1868 ban 7, 1869 ben 8 és a reá következő évben 9 gyár működött. A múlt évben nem állíttatott ugyan új gyár, de a fenállóknak üzleti terjedelme nagy mérvben szaporíttatott. Mindezek daczára saját gyáraink nem képesek a szükségletet fedezni. 1871-ben 461 millió darab szivar gyártatott hazánkban, 189.000 mázsa pipadohány és 1823 mázsa burnót, és mégis külföldről be kellettt hozni 43 millió dara szivart és 61.720 mázsa pipadohányt. A múlt évben az előzőhöz képest 10 millió szivarral és 18.000 mázsa dohánynyal több fogyasztatott el. Fest, november 30. Barbie jelentésének szelleme és iránya leghívebb visszatükrözése Francziaország belpolitikai helyzetének. Viszhangja és kifejezése ez ama nagy küzdelemnek, mely ott leirhatlan szenvedélyességgel, csaknem őrjöngő dühvel foly, s ugyanazon egy nemzet fiait egymás iránt kiengesztelhetlek gyűlölettel viseltető két táborra szakítja. A monarchia és köztársaság közötti harcz nem politikai harcz többé Francziaországban ; átment az a társadalom minden osztályába, megmételyezte a sociális élet minden rétegét, demoralizálta, férfias erényeitől megfosztotta, s végtelen nyomorba sodorta a nemzetet. Barbie jelentése kétségkívüli bizonyítéka annak, hogy e sivár és iszonyú harcz az utolsó két év nagy eseményeiben sem szelídült, a gyűlölet nem enyhült, s a szenvedély tüze ma is oly magas lángokat vet, mint a császárság legszomorubb időiben. Barbie úr, mint a nemzetgyűlés többségének képviselője s eszméinek kifejezője szólt. A monarchista pártok együtt véve kétségkívül többségben vannak a kamrában, melynek csak körülbelől negyven százaléka vall köztársasági elveket. De azért e párt is elég jelentékeny; a nemzet számos előkelő fia sorában foglal helyet; hírneves írók, államférfiak, megpróbált erényű hazafiak tartoznak hozzája.És ezt a pártot Barbie úr oly vádakkal halmozza el, oly durva bántásokkal illeti, minőket csak a legféktelenebb gyűlölet sugallhat. De a köztársasági párt sem maradt adós, vezetői nem csekélyebb megvetéssel szólottak és szólanak a monarchistákról, a szenvedély, a gyűlölet kölcsönös s a kamrából kihat a nemzetre is. Ki csodálkozhatik tehát, hogy ott, hol ilyen szenvedélyek hatják át a kedélyeket, hol a politikai ellenszenv személyes gyűlöletté fajult, közös együttműködésről a haza felvirágoztatásán szó sem lehet ? Sokan — s a többek közt maga Barbie úr is — mégis szemére vetik Thiersnek, hogy nem következetes politikát folytat, hogy az ingadozás rendszerét emelte kormányának vezérelvévé. Tehet-e mást ? Képzelhető-e következetes pártpolitika, rendes pártkormány Francziaországban? A pártkormánynak mindenütt az az alapfeltétele, hogy a pártokat, habár politikai czéljaikban , legtöbb vezérelveikben eltérnek egymástól, a hazafiszeretet, a törvénytisztelet, a közérdek józan felfogása kösse össe, s mindenik a haza felvirágoztatásában találja törekvéseinek kiinduló pontját és végczélját.Ezek a pártkormány alapfeltételei, de ahol az egyik párt a másikban halálos ellenségét, a nemzet léterének gyilkosát, anyagi és szellemi erejének megmérgezését látja, ott pártkormányról szó sem lehet, mert mihelyt az egyik uralomra lő, a másik fegyvert is kész ragadni, hogy tőle az országot meg