Pesti Napló, 1872. december (23. évfolyam, 278-301. szám)

1872-12-01 / 278. szám

szabadítsa. Ez az érzés vezette a commu­ne férfiait, midőn a lázadás zászlaját ki­tűzték; az ország vezetését oly kamra kezeibe látták letéve, mely Francziaor­­szágot megölni képes s azért fegyveres kézzel akarták azt szétugrasztani. A me­rénylet nem sikerült; Thiers mint a nem­zet józan részének képviselője vérébe foj­totta azt, de egyszersmind olyan irányt adott politikájának, hogy nem kizárólag egy pártra támaszkodik, hanem mindkét nagy pártot az ország újjászervezésére irányuló tevékenységében egyenlően fel­használja. Thiers a képviselőkben nem a monarchikus vagy a köztársasági eszme híveit, hanem a nemzet képviselőit látja, kiknek közreműködését, midőn a közügy­ről van szó, megnyerni törekszik; ő a pártküzdelem fölött áll s azért majd a monarchisták, majd a köztársaság tábo­rából ujonczozza­ azon többséget, mely czél­­jainak megvalósítására szükséges. Ezen ingadozó politikának köszönhetni azon bár nem sok eredményt is, melyet a nem­zetgyűlés fölmutat. Határozott pártkor­mány mellett a kamra a szenvedélyek sivár küzdterévé lett volna, hol életképes intézmények alkotására gondolni sem lehet. Most a monarchisták Thiers­t ezen in­gadozó politika megváltoztatására s a ha­tározott pártkormány alakítására akarják kényszeríteni. Ez czélja azon kívánság­nak, hogy parlamenti és felelős minisz­térium alakítása ügyében mielőbb tör­vény alkottassék. Ha a parlamentig kor­mány alakul, akkor Thiers szükségké­pen a kamra többségének sorából kény­­telen minisztereit választani, s a hatalom a monarchisták kezeibe kerül, s akkor kész a pártkormány, mely első lépés a monarchia felé. A kamra csütörtöki ülé­sében dőlt el a nagy küzdelem, és pedig a monarchisták teljes vereségével. Thiers ingadozó politikájának ismét sikerült több­séget­­alkotni, melynek segélyével a tá­madást visszautasította. A miniszteri fe­lelősség kérdése csak a constituáló kér­désekkel egyetemben fog megoldatni, s így a mostani állapot egyelőre változat­lan marad. Új és fényes vívmánya ez Thiers politikájának, mely életrevalósá­gát ez­úttal ismét bebizonyította. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház illése nov. 30. I. A miniszter-válság ténye kifejezést nyert a képviselőház mai ülésében is. Simonyi Ernő interpellálta az igazság­ügyminisztert, ki a miniszterek közöl az ülés kezdetén egyedül volt jelen, van-e tudomása arról, hogy a miniszterek be­adták lemondásukat,s vájjon nem tartja-e a minisztérium szükségesnek, hogy az ülé­sek a válság befejezéséig felfüggesztesse­­nek. Pauler erre egész kedélyesen jegyzi meg, hogy a válság még nem jutott azon stádiumba, hogy arról a törvényhozásnak jelentés tétethessék, s biztosítá Simonyit, hogy a­mint ez bekövetkezik, a jelentés a minisztérium részéről azonnal meg fog tétetni. Ezzel természetesen meg kellett Simonyinak elégednie, úgy hogy ez egy­szer szokása ellenére nem is kívánta a miniszte­r válaszát tárgyalásra kitüzetni. A házszabályok átvizsgálására kikül­dendő bizottság tagjaira beadatván a sza­vazati jegyek a kérvényi bizottság jelen­tésének tárgyalása után, a fővárosok ren­dezéséről­­szóló törvényjavaslat felett folytattatok a tanácskozás. A törvényja­vaslat egyik legfontosabb pontja, a főpol­gármester kérdése felett egész hévvel in­dult meg a vita. A központi bizottság előadója behatólag s szakavatottan szólt e ponthoz, tüzetesen kifejtvén a központi bizottság álláspontját. Utána Molnár György indokolta a különvéleményt. Steiger Gyula és Kármán Lajos az általuk beadott módosítvány­ok mellett érveltek, melyekben a főpolgármester szabad választását kívánják kimondatni. Kondorossy György és Beöthy Ákos szintén ezen értelemben nyilatkoz­tak. Egyedül Házmán Ferencz szólalt fel röviden a központi bizottság szövege­zése mellett. A tárgyalás a mai ülésen nem fejeztethetett be. .. (Folytatás esti lapunkhoz.) Tárgyalás alá vétetett a kérvényi bizottság jelentése. A kérvények a bizottság véleménye­zése alapján az illető minisztériumokhoz utasít­­tatnak. Vitára adott alkalmat Pest városának kérvénye a katonák fegyverhordozásának meg­szüntetése iránt szolgálaton kívül. Várady Gá­bor, Oláh Gyula, és Madarász József ugyanis a honvédelmi minisztériumhoz kívánták e kérvényt utasíttatni intézkedés, illetőleg a háznak teendő jelentés végett. A ház szavazás folytán, mi­köz­ben a baloldal a szavazók megszámlálását kí­vánta, később azonban attól elállott, a kérvényi bizottság javaslata alapján e kérvényt a honvé­delmi minisztériumhoz utasította. Ugyancsak e minisztériumhoz utasíttatott a Buda erődítésének megszüntetése tárgyában beadott kérvény is ta­nulmányozás végett Megkezdettén a fővárosok rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása, az 56-ik szakaim változatlanul elfogadtatott. Az 57-ik szakaszhoz, mely így szól: A közgyűlések számát és idejét a főváros­­ szabályrendelettel állapítja meg, de minden tav­­­vaszszal a múlt évi számadások megvizsgálása­­ és minden őszszel a jövő évi költségvetés megsl­­lapítása végett közgyűlést kell tartani. Ha a főpolgármester — vagy akadályoztatása, esetében a polgármester szükségesnek látja,, annyiszor tartathatik rendkívüli közgyű­és, a­­hányszor a körülmények igénylik. A polgármester a közgyűlés határnapját, s a felveendő tárgyak sorozatát legalább 8 nappal,, illetőleg 24 órával a gyűlés előtt szabályszerűleg kihirdetni köteles. Tavaszi Endre a következő módosítványt nyújtja be; a harmadik kikezdés­ekkép szer­­kesztessék : „A polgármester a közgyűlés határ­napját s a felveendő tárgyak sorozatát 24 órá­val a gyűlés előtt sat.“ A „8 nappal illetőleg“ kimaradna. E módosítványt azzal indokolja, hogy Pesten minden héten kell közgyűlést tar­tani, s így nincs kellő értelme a központi bizott­ság szövegezésének. Szapáry Gyula gr. előadó figyemezteti a házat, hogy a törvényjavaslat több szaka­szában határozottan meg vannak jelölve azon tárgyak, melyek tárgyalásuk előtt nyolc­ nappal kihirdetendők. Ha tehát Tavaszi módo­­sítványa elfogadtatnék, kimondatni kéri, hogy ezen tárgyak mindenesetre kivétetnek. Molnár György ellenzi Tavaszi módosítvá­nyát. A ház az eredeti szöveget fogadta el. Az 58-ik szakaszhoz, mely így szól: A közgyűlés hatásköréhez a következő ügyek tartoznak: a) szabályrendeletek alkotása, b) a közigazgatási és választó­kerületek ala­kítása, c) a főváros szépítése, utai, utczái, közművek, építkezések és a közmunka feletti intézkedés, d) kölcsönvételek, községi új adónemek be­hozatala, megszüntetése vagy a meglevők vál­toztatása (60. §.), e) törzsvagyon szerzése vagy elidegenítése, f) a költségvetési előirányzat megállapítása , a zárszámadások megvizsgálása, g) a tisztviselők, az állandó, az igazoló és a bíráló választmány s egyes küldöttségek válasz­tása s a főpolgármester által felfüggesztett pol­gármester helyettesítése, valamint egyébb, idő­közben a főpolgármester által történt helyet­tesítések feletti intézkedés a jelen törvény 70. és 71. §§ aiban meghatározott esetek kivéte­lével, h) tisztviselőknek ellenőrzése, felelősség alóli felmentése, felfüggesztése, úgy ellenöki a tiszti vizsgálat elrendezése, i) a tisztviselők, a segéd- és kezelő személyzet s a szolgák fizetésének szabályozása, felemelése vagy leszállítása, k) új hivatalok és állomások felállítása, vagy a régiek megszüntetése, l) a főváros kezelése vagy felügyelete alatt álló pénztárak megvizsgálása, s erre vonatkozó jelentése, m) a tanácstól fellebbezett ügyek másodfokú és a kerületi elöljáróságoktól felterjesztett ügyek harmadfokú ellátása, n) kérelmezési és levelezési jog gyakorlása, o) indítványok tárgyalása, p) a felirati jog gyakorlása, q) mindazon ügyek, melyeket ezen vagy más törvény, avagy a főváros szabályrendelete kizá­rólag a közgyűléshez utasít. Molnár György a második osztály nevében lényeges módosítást kívánván előterjeszteni, ezen szakaszt egyelőre felfüggesztetni kéri. Gullner Gyula a g) pontban a következő hozzátételt kívánja elfogadtatni: a közgyűlés folyama alatt üresedésbe jött állomásoknak he­lyettesítés út­áni betöltése.“ Szapáry Gyula gr. e szakasz g.) pontját azon időig, míg a főpolgármester állása és ha­tásköre megállapíttatik, fölfüggesztetni kéri. A törvényjavaslat 59-dik szakasza, mely így hangzik: A fentebbi §, a) és k) pontjaiban elősorolt s általában az önkormányzat fontosabb ügyeinek tárgyalását a tanács készíti s azokat a közgyű­lésen ugyanaz terjeszti elő. Vidlicsskay József felszólalására akként módosíttatott, hogy „tárgyalását“ helyett, „tár­gyalási előmunkálatait“ létetett. A 60— 67. szakaszok, a 64 és 66 ik szakasz­ban történt irály­i módosítással elfogadtattak. A 68-ik szakasz helyett, mely így szól: A főváros élén a főpolgármester áll, ki a ki­rály által a belügyminiszter ellenjegyzése mel­lett kijelölt 3 egyén közül a közgyűlés által 6 évre választatik, Molnár György a második osztály nevében a következő szöveget ajánlja : A főváros élén a polgármester áll, kit a köz­gyűlés 6 évre választ. Szapáry Gyula gr. hosszabb beszédben in­dokolja a központi bizottság szövegezését. A bi­zottság nem fogadhatta el, úgy mondja tjav. eredeti szövegét,mert az által­a felelős kormány oly hely­zetbe juthatna, hogy oly egyént kellene saját né­zetei és szándékainak kivitelére kinevezni és érte felelősséget vállalni, ki iránt bizalommal nem viseltetik; ezenfelül azon jog, mely ezen intéz­kedés által a törvényhatóságnak adatik, részben illa­ióriussá lesz, mert köteles lett volna a kor­mány a 3 egyén közül egyet kinevezni, de ak­kor fennmaradt volna a kormánynak azon joga is, hogy az általa kinevezett egyént bármikor hivatalától felfü­ggeszsze. A különvéleményt azért nem fogadhatta el a központi bizottság, m­ert ez esetben a felügyeleti jogot a belügymi­niszter csak közvetve gyakorolhatná. A java­solt szöveg mindenesetre a bizalom jele a fővá­ros irányában, a­mennyiben az eltér a többi municipiumokra nézve törvényileg megállapí­tott rendelkezéstől. A főváros érdekei egy szo­ros összeköttetésben vannak a kormány érde­keivel, hogy e téren összeütközésektől nem kell tartani. Ajánlja a központi bizottság szövegét elfogadás végett. Molnár György a különvéleményt indo­kolja. Steiger Gyula a következő módosítványt nyújtja be: a főpolgármester a közgyűlés által ki­jelölendő három, a képviselőségre és a tanács fő­tisztviselőire előszabott minősítvénynyel biró egyén közül a főváros összes választó­joggal biró polgárai által,illető választókerületekben eszköz­­lendő titkos szavaás útján választatik, a kinek megválasztása azonban a belügyminiszter utján ő felsége a király helybenhagyása elé terjesztendő. Ha a megválasztott egyén ő felsége által meg nem erősittetik, akkor uj választás eszközlendő, melynél azonban a meg nem erősített egyén ki­jelölésbe nem hozathatik és meg nem választható. E módositványt a jó s a fővároshoz méltó admi­nistrate érdekében ajánlja elfogadtatni. A polgármester a központi bizottság szöve­gezése szerint vezetné az adminisztratiót, de nem volna független oly mérvben, mint ezt a jó ad­­minisztratió érdeke megkívánja és nem szerez­hetné meg azon függetlenséget,mely a főispánnak van adva, míg viszont a főispán majdnem omni­­potens hatalommal ruháztatik fel a tisztviselők irányában, de nem folyhat be a közigazga­tás menetébe. Lehet-e azt képzelni, hogy míg egyik csak hatalmaskodik, a másik csak admi­­nistrál, de viszont a hatalmat nem gyakorol­hatja, ez által oly administratió létesíttetik,­mely méltó a fővároshoz, mely a fővárost nagggyá, hatalmassá és jól administrálttá teszi? Ezért a központi bizottság javaslatát mellőz­­tetni kéri. Kármán Lajos­­a következő módosítványt nyújtja be: a főváros élén a főpolgármester áll, ki a közgyűlés által 6 évre választatik és a király által megerősíttetik­ A közgyűlés által megválasztott főpolgármestert, ha ő felsége meg nem erősítené, akkor a közgyűlés újból választ, mely alkalommal azonban a király által meg nem erősített egyén választás alá nem eshetik. Kondorossy György a különvéleményt pár­tolja. Házmán Ferencz azon ellenvetés ellen,hogy a fővárosban nem szükséges, hogy a kormány­­hatalom a főpolgármestert akár kinevezze, akár proponálja, akár a proponáltak közül válaszsza, megjegyzi, hogy a fővárosokkal nagyobb mérv­ben van, mint más község kötelezve az állam ügyeit közvetíteni, s így igen természetes, hogy az államnak a fővárosra szükségkép befolyást kell szereznie, különben ügyei elintézetlenül ma­radhatnának, vagy oly módon intéztetnének el, mint az állam érdeke nem kívánná. A belügy­miniszter, ha a fővárosban van is, nincsen hivat­va községi kötelességeket teljesíteni. Az ő hiva­tása az őrködés, hogy váljon minden közeg, le­gyen állami, vagy közvetlenül községi, teljesíts­­e kötelességeit vagy sem. A szerkezet mellett szavaz. Beöthy Ákos: a municipiumok megszűnvén a status rendszer elsőrendű factorait képezni, nem tartja szükségesnek,­hogy a helyhatóságok­ban a kormány képviselve legyen. Ezért nem pártolja a központi bizottság szövegezését. A tárgyalás a hétfő­i tartandó ülésben fog folytattatni. Az ülés végződött 2 óra 5 parazkor. BELFÖLD, Temesvár, nov. 28. (Olteanu püspök.) A „Hon“ 273. számú esti lapjában „egy ka­tholikus pap“ a „Különfélék " rovatában többek közt a „kortesek jutalmazása“ czim alatt a kö­vetkezőket írja szórni szóra : „Olvasóink emlé­kezni fognak a tavaszi korteskedések történe­tére, melyekben a főpapság közül a kormány mellett kiválóan három püspök tette ki magát. Olteanu lugosi, ki nem átallotta egy főpásztori levelét kormánypárti kortesirattá aljasítani. Tudtuk, hogy nem teszik ingyen. Csak pár hó­napja múlt, és a báládatos kormány Olteanut a Lipót-rend keresztjével jutalmazta.“ stb. Engedje meg, t. szerkesztő úr, hogy az „egy katholikus pap“ soraira becses lapja hasábjai­ban jelentéktelen egyéniség létemre tegyek né­hány igénytelen észrevételt. M­ndenekelőtt azon szerencsés helyzetben vagyok, az „egy katholi­kus pap­­nak kijelenthetni, hogy engem semmi­féle viszony nem köt az említett három egyház­főhöz, annál kevésbé pedig Olteanuhoz, sem ro­koni, sem felekezeti szempontból, mert nem is vagyok azon szerencsés helyzetben, Olteanut személyesen ismerni, hanem igenis, ismerem és tisztelem az ő elveit, melyek minden román ajkú honpolgárra — ha ezen elveket tántorít­­­hatlanul követné — üdvösek lennének, nem kü­lönben hazánkra is. Olteanu püspök úr, igaz, nagyban dolgozik azon, hogy hazánkban megszűnjenek valahára a gyűlöletek a románok részéről a testvér ma­gyarok irányában. Igaz, Olteanu püspök úr a múlt képviselői választások előtt csakugyan kibocsátott híveihez egy főpásztori levelet, nem „aljas korteskedési czélból, hanem azon czélból, hogy a román ajkú választók vessenek fátyolt az illustrius, veszedelmes daco-román politikai elvekre örökre. Főpásztor létére azon munkál­kodott és fog ezentúl is munkálkodni, hogy Sz. István birodalmában a román ajkú honpolgárok képezvén a testvér magyarokkal mint termé­szetes szövetségeseivel egy egészséges organis­­must, hazánk minden ajkú népe tarthasson lé­pést a korszellem miveltségével, így tehát Ol­teanu püspök úr az említett híveihez kibocsátott főpásztori levele által szolgálatot tett hazájának, a mivel főpásztor létére nem „aljas korteske­­dés“-t, hanem hazafiságot tanúsított. Hát Mo­hácsnál nem harczolt számos főpásztor? Az „egy katholikus pap“ szemére hányja a kor­mánynak, hogy Olteanut megjutalmazta. Talán azt várja az „egy katholikus pap“, hogy a hon­­fiainkból alakult alkotmányos kormány a haza oltárára áldozatokat hozó honfiai irányában kö­zönyös legyen, vagy ezért őket épen üldözőbe vegye? Azok akkor méltán kiálthatnának Sci­­pióval : „Ingrata patria,neque quidem ossa mea habebis!“ vagy pedig nem tudja az „egy ka­­tholikus pap“ azt, hogy maga a szentírás is ek­kér nyilatkozik a közönyös emberek felöl: „Neque calidi, neque frigidi expuritur.“ Egy román. Bácsmegye, nov. 26. (Sztapár-újvidéki csatorna. Politikai viták) Adjatok munkát a népnek! E szavak hang­zanak a föld minden részében, midőn a nép a mostoha termés miatt nagy ínséggel küzd, é­s a munka által segítve van a népen. Mintha a gondviselés működött volna a Türr tábornok által tervezett, s az országgyűlés által elfoga­dott Sztapár-új­vidéki csatorna létrehozásában! E csatorna nélkül az alsó-bácskai nép nagyobb ínségnek nézne elébe, mint 1863-as 66-ban, mert e folyó évben még szű­kebb aratásunk volt, mint az említett két mostoha évben. A csatorna ásása és a sok hidak építése azonban oly bé kutforrásául szolgál a népnek, hogy nem csak a jelen ínségben segít magán, hanem valamics­­­­két még jövőre is megtakaríthat. Fel is használja a nép ez alkalmat, és sere­genként tódul a munkához, miben a kedvező időjárás rendkívül nagy előnyt nyújt. Van is látszatja a munkának, mintha az ezer karú Bria­­raeus erőfeszítése működnék, mert Sztapornál kezdve lefelé Torzsa és D. Szentiván közt ásnak már, hol naponként mintegy 1560 munkás izzad a csatorna létrehozásában, s más­felől Újvidék­nél is elkezdték az ásást, s miután egy gyalog napszámos naponként egy köbölet, egy igás napszámos pedig két köbölet áshat ki, kik szin­tén számosan vannak, ehhez képest közép szá­­mításssal feltehetni, hogy naponként mintegy két­ezer köbölet ásnak ki. A munkások nagy elismeréssel szólnak a működő mérnökről, ki az első jelentésre, hogy valaki készen van az elvállalt munkával, a helyszínen azonnal meg­jelen, s a vizsgálat után a munkásokat azonnal kifizeti. E munka mellett a politikai pártoskodás teljesen szünetel. Munkálnak itt egymás mel­lett békésen minden pártbeli és különböző nem­zetiségű egyének, a nem versenyeznek másban, mint a lankadatlan munkában. S ez helyesen van igy, mert a munka segít a népnek anyagi helyzetén, s az anyagi jóllét a szellemit is maga után vonja, s felettébb kedvező jele az időnek, hogy a nép maga ezt érezni kezdi, s a politikai kalandorságok helyett jóllétét a munkában keresi. —n— KÜLFÖLD. Batbie jelentése. Táviratainkban ismertettük azon jelentést, melyet Batbie, mint a Kerdrel-féle indítvány megvizsgálására kiküldött bizottság előadója, a nov. 26-ki ülésben a franczia kamra elé terjesz­tett. Ma az igen terjedelmes jelentés teljes szö­vegében előttünk van s következőkben közöljük főbb mozzanatait. Rövid bevezetés után a jelen­tés igy szól: „Híven azon óhajhoz, melyet a közvélemény számos közegei által tudtunkra adott, mindnyájan kivétel nélkül sok jó­akarat­tal és a kiengesztelés utáni hő­vágygyal léptünk a bizottságba. Mert tudjuk, hogy Francziaország egyenlő bizalommal viseltetik a nemzetgyűlés és a köztársaság elnöke irányában ; tudjuk, hogy mindenek­előtt egyetértésben akarja látni azo­kat, kikre sorsát ugyanazon napon, ugyanazon szavazattal, úgy­szólván a szenvedés ugy­anazon pillanatában bízta. Együtt ápoltuk ama nagy és nemes sebesültet és ma, midőn szegény hazánk alig fellábadva, felénk fordítja szemeit, mind­nyája iránt, kik gyámolították, egyenlő hálával van eltelve. A köztársaság elnöke hazánknak kitűnő szolgálatokat ten, és az ország jól tudja, hogy a végrehajtó hatalom felét összes erőnkből támogattuk és hogy támogatásunk­at minden vállalataiban hathatósan segítette. Ennek jele, hogy a nemzetgyűlés feloszlatása nem talált viszhangra az értelmesebbeknél és hogy a nagy többség hazánk épülésének érdekében kér ben­nünket,hogy az állami terheket magunktól el ne hárítsuk. A hatalom birtoka, mely szerencsés na­pok idején nagy és nemes élvezeteket nyújthat, mai nap nagyon is fájdalmas és szomorú dolog, hogy sem azon gyanú terhelne minket, hogy a hatalmat önzésből tartjuk meg. Abban hasonlí­tunk a köztársaság elnökéhez, hogy kötelesség­ből maradunk, mivel a még gyenge Franczia­­országot visszaeséstől akarjuk megkímélni, mely minden bizonynyal halált hozna. A reánk bízott helyen szilárdul meg fogunk maradni, mig Fran­cziaország nemcsak külellenestől megszabadult, hanem belellenes ellen is biztosítva lesz.“ Elősorolván az előadó azon okokat, melyek a bizottság kiküldetését előidézték, igy folytatja: „Az elnök úrnak teljes igaza van, midőn üze­netében azt mondja, hogy a köztársaság vagy conservativ, vagy lehetetlen. Ez oka, hogy egy életképes kormány­forma okvetlenül a conserva­­tivokra szorul, mert oly köztársaság, melyből a conservativok kirekesztvék,azonnal bizalmatlan­ságot és azt a rémületet idézné elő, mely az elő­ző történeti eseményekből e kormányformához fűződik. Azonban a conservativok között szá­mosan találhatók, kik hitüket a monarchiában megőrizték. Ezek nem fogják a kormánytól el­vonni azon kiváltságokat, melyekre szorul, hogy a törvényeknek tiszteletet szerezzen, de legyőz­­hetlen aggodalmak tiltakozásra hívnák fel őket, midőn támogatásukat csak meggyőződéseik megtagadásával és oly föltételek alatt nyújthat­nák, hogy szavazataikban mindazt, mi náluk a hagyományos tisztelet tárgya, el kellene ítélniök. Ezek készeknek nyilatkoznak, a Thiers urat azon hatalommal fölruházni, melyre a végrehajtó ha­talom határozatainak foganatosítása czéljából szorul; azonban egyikük sem akarja elvét fel­áldozni. Nézetünk szerint nálunk a köztársaság csak a tények hatalma által szilárdulhat meg ép úgy mint bizonyos állami intézmények, melyek Angliában folytonos érvényben állanak, a­nél­kül, hogy valaha nyilván megerősíttettek volna. „Azonban az üzenet egy fontos kételyt tá­­masztott. Társaink között többen, hallván a ház ezen oldaláról (a szélső balra mutatott) a tetszés nyilvánításokat, azt kérdezték maguktól, váljon az elnök úr elég világosan és erélyesen nyilat­kozott-e a társadalmi rend­őrök ellenségei ellen? Szerencsétlen országunkban a rendetlenségnek egész serege van, mely számra és hatalomra na­gyobb mint bárhol és az idők folyamában kü­lönböző nevet viselt. 1848-ban socialistáknak nevezték őket és feltámadásuk a junius 24-diki torlaszokon szűnt meg. 1871-ben a commune hiveinek nevezték őket, ma pedig általában ra­­dicalisoknak — az oly név, melynek nem volt mindig ugyanazon jelentősége, de mai nap a rombolás szövetségének jelzésére szolgál. Czél­­juk minden létezőt lerontani, a­nélkül hogy megmondhatnák, mit akarnak helyébe építeni. Megtámadják azt, a­mit mi védünk, gyaláz­­zák azt, a­mit mi tisztelünk.“ Tovább jel­lemezvén a radicálisok törekvéseit, így foly­tatja: „Több mint 40 éve, hogy a köztársaság elnöke e párt ellen van. 1848 ban bátran kelt ki ellenük iratai és szónoklataiban. Mint a júliusi kormány minisztere erélyesen üldözte őket. Mindnyájan tudjuk, hogy 1871-ki május havában a commu­ne ellen a legborzasztóbb csatát vívta, mely valaha a rendetlenség serege és a társadalom között lefolyt. Ennek daczára a radicálisok minden tisztességes embert megbotránkoztató szemtelenséggel visszaélnek a köztársaság elnö­kének nevével. Jelöltjeik mindenütt, a­hol e taktika még használható, mint oly politika tá­mogatói lépnek föl, melyet szívükből utálnak, és mint oly férfiú szövetségesei, kit föláldozni akarnak, ha valaha a félrevezetett ország a ha­talmat kezükbe szolgáltatná. Sőt egy hírhedt lakoma alkalmával egy pohárköszöntésben ama név, mely az országot megnyugtatja, azon név­vel összekapcsoltatott, mely azt rémületbe ejti.“ Barbie azután egybefoglalja Thiersnek a bi­zottságban adott és lapunk olvasói előtt ismere­tes nyilatkozatait s igy folytatja: „A többség kifejezőt adott azon vélemény­nek, hogy az elnök hatalmának növelését czélzó indítványokat, tétessenek azok akár a kormány­tól, akár képviselőktől, szívesen meghallgatja és minden ellenkezés nélkül meg fogja vitatni. Ha a törvények nem elégségesek, követeljenek tő­lünk hathatósabbakat, ha a közigazgatás a me­gyékben és községekben nem elég erős, szívesen támogatjuk a ministériumot. Egy pontnál azon­ban minden halogatás veszélyesnek látszik ; ért­jük a végrehajtó hatalom és a nemzet belső köz­reműködését. A nemzet lázas félelemmel vár és megkívánja, hogy létesüljön. E közreműkö­dés oly szükséges, hogy joggal kérdezzük, mi­ként zavartathatott meg több ízben ? A bizottság többsége azon véleménybe­n van, hogy a baj abban rejlik, hogy a végrehajtó hatalom feje vitáinkba elegyedik. A köztársaság elnöke, da­czára annak, hogy törvényes hivatala egy meg­bízott jogainál tovább nem terjeszkedhetik, tényleg sajátságos, magas állást foglaljál, és a bizalom, melyet az ország irányában ta­núsít, oly tekintélylyel ruházza föl őt, mely mindnyájunk előtt ismeretes. Tekintettel a ki­váló személyes állásra jelenlétében nincsen meg teljes erkölcsi szabadságunk, mert minden pil­lanatban födezheti az interpellált minisztereket és a miniszerkérdésből kormánykérdést alakít­hat. Ha hazafiságunk tiltja, hogy a kormányt gyengítsük, tiltja azt is, hogy tanácskozmá­­nyaink őszinteségét koc­káztassuk. A tanácsko­zás szabadsága,a kamara és a végrehajtó hatalom közötti­ egyetértés a köztársasági elnök mltga mint javasolja, hogy a miniszteri felelősséget, még­pedig haladéktalanul szervezzük, mivel a hatalmak egyetértése nem í­r haladást. Ámbár ez észrevételek Thiers úr személyét és állását illetik, nem tartunk tőle, hogy őt meg­sértjük. Biztosak voltunk benne, hogy a nagy történetíró nem fog azon csodálkozni, ha hazá­jának képviselői gondoskodnak arról, hogy szavazataik őszinteségét biztosítsák. Igen szíve­sen fogadtuk volna el azt az indítványt, hogy a második kamara kérdését és a miniszteri felelős­ség intézményét egy és ugyanazon bizottsághoz utasítsuk, azonban e két tárgy között igen nagy a különbség. E különbség indokolásául fölhoz­za szóló, hogy egy második kamara alakítása alkalmával a nemzetgyűlést föl kell oszlatni, a­mi most nem czélszerű; azért a bizottság a kö­vetkező határozati javaslatot terjeszti a kamara elé: Első és egyetlen c­ikk: 15 tagú bizottság ne­veztetik ki azon megbízatással, hogy a nemzet­gyűlés elé a legrövidebb idő alatt a miniszteri felelősségről törvényjavaslatot terjesszen. Azután a jelentés a kisebbség ellen fordul, mely nem fogadta el e határozatot. A kisebb­ség ellen kiemeli, hogy csekélykörű megbíza­tással alakult a bizottság, azért nem lehetett oly nagy horderejű kérdések fölött határozni, a­mi­lyenek az elnök által követett szervezeti mun­kálatok. KÜLÖNFÉLÉK. Pest, nov. 30. (K­inevezések:) Boszinszky János m. k. főerdéss a beszterczebányai jószágigazgatóság ke­rületébe harmadosztályú m. k. erdőmesterré ; a nagy­bányai bányaigazgatóság kerületébe 1. oszt. bánya- s tisztté Szüszner Ferencz 2-ad oszt. bányatiszt, 2 od­­ oszt. bányatisztté Köss József 3. oszt. bányatiszt, és 8-ad oszt. bányatisztté Richter Gábor bányászgya­kornok ; Vöckh János osztálygeolog főgeologgá, te­­legdi Both Lajos segédgeolog osztálygeologgá, s végre Matyasovszky Jakab gyakornok segédgeologgá;­­ Jávorezky János II. osztályú hivataltisztté; Trettina , Emil Il-ch, Fliegel Kálmán és Horváth Antal pedig­­ III-ad osztályú számtisztekké ; Báttaszéky Frigyes I nagy­szombati k. törvényszéki irodatiszt és csomor­­­­tányi Mike Kálmán göllnitzbányai bányabi­ztossági t­arnok irodatisztekké; a fiumei királyi tengerészeti­­ hatóság által Duimich András révbiztos révalkapi­­­­tánynyá, és d'Aucona József, Szobogya Valerian s­s Merlato Pál révgyakornokok és hosszú járatú tengeri­­ hajókapitányok révbiztosokká neveztettek ki. (Udvari d­­­r.) Az udvarnak Gödöllőről be­költözésére vonatkozólag újabban hírlik,hogy a beköltözés napjául decz.ió ike van megállapítva s ugyanakkor Rudolf koronaherczeg is lejönne Bécsből. (Az udvari gyász) Zsófia főherczegasz­­szonyért ma november 20-kán megszűnt. (Miklós orosz v­­a­g­y h­e­r­c­z­e­g) ma ér­kezett Olaszországból Bécsbe a legszorosabb in­­cognitoban, és folytatja útját Varsó felé. (Szabó Imre) szombathelyi püspök a felső-iszkázi templomnak, melynek lelkipásztora éveken át volt, Jakobeynak egy Rafael Madon­na másolatát ajándékozta. (A zalamegyei Deákkor alap­szabályainak­ újbóli átvizsgálására, számos tag kívánságára, f­­. decz. 11-ére reg­geli 10 órára Zala-Egerszegre deákpárti gyű­lést tűzött ki, melyre a párt és köz tagjait tiszte­lettel különösen meghívom. Glavina Lajos, deákpárt elnök. (JSzemző János.) A következő gyászlap egy nagyérdemű általánosan ismert honfitársunk elhunytáról tudósít: Szemző Jozefa és férje Voj­­nics Lukács, Szemző János ifj és neje született Haukó Karolina, Szemző Mátyás és neje szül. gr. Somssich Augusta, Szemző István, Szemző Gyula, és neje szül. Michels Sarolta, Szemző Valéria és férje Csávossy Gyula, Szemző Lász­ló, Szemző Lujza és férje Inkey Kálmán saját és számos unokák nevében szomorodott szívvel jelentik édes­atyjuk, illetőleg apuk és nagy­atyjuk idősb Kamjonkai Szemző János, a vas­­koronarend lovagjának folyó hó 28-án d. e. háromnegyed 10-kor élete 74 ik évében hosz­­szabb szenvedés után bekövetkezett gyászos ki­­multat. A boldogultnak hit­t tetemei folyó hó 30-án d. e. 10 órakor fognak a rókusi sirkert­­ben lévő családi sírboltban örök nyugalomra le­tétetni. Az engesztelő sz. mise jövő deczamber hó 2-án reggeli 9 órakor a helyb. róm. kath. nagy templomban fog megtartatni, Zomborban.

Next