Pesti Napló, 1873. augusztus (24. évfolyam, 176-200. szám)

1873-08-01 / 176. szám

37 ft ,XIX. Budapest Péntek, augusztus 1,1878 Szerkesztési irodai Kiadó-hivatal: Baritok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérraentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS.­lőfizetési feltételek: után küldve, vagy Budapesten ,hoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: hónapra ... fi írt — kr. hónapra . .­­ 12 » — » Az esti kiadás postai kiss­ínküldéséért elülfizetés évnegyedenként. 1 forint. Az elő­fizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a bv első napjától számittatik. , Hirdetései szintúgy mint"előfizetések a KIADÓHIVATALBA, Barátok­ tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak : Egész évre . . 24 fit. Félévre . . . 12 „ Negyedévre . 6 „ Iggik­” Az előfizetés Pestre, a „Pest Napló“ kiadó­­­hivatalának (Athenaeum, fe ■venoziek tere ?. m. a.) küldendő. A „S­­lapló“ szerkesztő- és kiadó­ hivatala, Budapest, Julius 31. A horvát országgyűlés későbben ül ösz­­sze, mint ez a kiegyezési tárgyalások alkal­mával terveztetett. Ekkor ugyanis az javasol­tatok, hogy az országgyűlés már júliusra ösz­­szehivattassék, míg e napokban félhivatalo­san azt tudatták, hogy az országgyűlés csak aug. 25-ére hivattatok egybe. Úgy tudjuk, hogy az elhalasztás a horvátok kérelmére történt. A képviselők, kiknek nagy része, hosszabb időn át a pesti országgyűlésen volt elfoglalva, kissé körül akartak tekinteni saját dolgaikban és másrészt a forró napok nem látszottak alkalmasnak a törvényhozás ülé­sezésére. A horvátok valószínűleg szeptember­ben fogják tárgyalni a kiegyezési mű re­­visióját s az erre vonatkozó javaslatokat. A horvát regn­­tárgyalások befejezése és a horvát országgyűlés újra megnyitása között egy tetemes idő múlt el, melyet a hor­vát nemzeti párt felhasználhatok volna arra, hogy a horvát közönséget, melynek vágyait ő lovalta fel képtelen programmjaival, meg­­barátkoztassa a kötött egyezség vezéreszméi­vel s egyátalában előkészítse a tért az unió népszerűsítése és meggyökereztetésére.Fájda­­lom, majdnem az ellenkező történt. A horvát ellenzék lapja, az »Obzor“ a kiegyezési tár­gyalások után is körülbelül oly hangon ír, mint azelőtt; az agitatió majdnem ugyan­oly mértékben foly, mint azelőtt, é­s ha a hor­vát ellenzéki lap , legújabban meg is kezdett egy polémiát a Miletics-párt s ennek t­rekvései ellenében, úgy látszik, ez csak azért történt, mert akadt a horvátok körében egy befolyásos férfiú,ki pártja zömét a továb­bi agitatió alkalomszerűtlen, politikátlan, sőt káros voltára figyelmeztette. A horvát ellenzéki részről tanúsított ily hangulat folytán nincs mit csodálkozni, hogy a személyi kérdés még mindig függőben van, s valószínűleg nem is fog megoldatni, míg a horvát országgyűlés tárgyalásai a báni és miniszteri állás betöltésére vonatkozólag nem tisztázzák a helyzetet s bizonyos garantiákat nem nyújtanak. Meg kell győződni előbb, miként alakulnak a pártok, mint, megy végbe az unionista és nationalista párt mérsékeltebb elemeinek egyesülése, s az unió és a törvény védelme mily hévvel, mily ellenzékkel szem­ben, mily sikerrel valósíttatik, é­s csak ez­után lehet helyesen eldönteni a személyi kér­dést. Ezek nem jelentőség nélküli kérdések és nem azok még akkor sem, ha nem tévesztjük el szem előtt, hogy a horvát országgyűlést nem illeti meg a parlament jogosultsága s a horvát bán és miniszter nem a horvát pártok­kal áll és bukik, hanem a magyar kormány­nyal, melynek sorsa felett a magyar ország­gyűlés dönt. Ez kétségkívül igaz, de szintúgy nem szenved kétséget, hogy a­ politikai ildomot nem lehet megtagadni a tervtől,amely szerint a hor­vát főhivatalnoki helyek betöltése függőben tartatik mindaddig, míg azt a horvát pártok­kal egyetértésben és azok alakulása szerinti combinatióban lehet megvalósítani. Azt hiszszük, hogy ez Horvátországnak tett újabb engedmény, s azért semmi értelme sincs annak, ha a „Wanderer“, a horvát el­lenzék ez egyik német lapja, a múltkor azzal fenyegetődzött, hogy a kiegyezési ma a hor­vát országgyűlésen meg fog bukni, ha a ma­gyar kormány nem tölti be a báni és minisz­teri állást, még mielőtt a horvát országgyűlés összeül. Mint Magyarország elleni fenyegetés az ilyesmi különben elég naivul is hangzik. A kiegyezés revisiója ugyanis egyes egyedül Horvátország érdekében történt. Minden con­­cessio, melyet a kiegyezési törvény e novel­lája tartalmaz, Horvátország javára szól. Ma­gyarországé csak a nagyobb teher és áldozat, a míg ha e javaslat megbukik, megmarad természetesen a törvény, mely előnyösebb Magyarországra s hátrányosabb a horvátokra nézve. Annak volna tehát értelme, ha magyar részről történnék fenyegetés, hogy országgyű­lésünk nem fogja szentesíteni a horvátoknak javasolt cor­cesiliokat, — attól azonban, hogy a horvátok ezt nem fogadják el, úgy látszik, nem nekünk, nem Magyarországnak kell megijedni. Különben nekünk nincs semmi örömünk abban, hogy egymást ijesztgessük s nincs is arra semmi szükség. Teljesítse mindegyik fél kötelességét, — s tartós, állandó lehet a béke. Magyar részről e tekintetben nincs semmi hi­ány, — a sor azonban mindenképen a hor­vátokon van és pedig már régóta. Magyar részről oly annyira nem akar­nak praejudicálni semminek, hogy Vukanovics is valószínűleg egyelőre meghagyatik állomá­sán, a­mire különben e lelkiismeretes s buz­­dó államhivatalnok, kivel az utolsó cseppig megitatták a horvát pártharcrok minden keserűségét, csak nehezen lesz reábírható. Ha azonban ez megtörténik, magyar részről ez egyik jele lesz annak, hogy nem akarnak semmiféle új provisoriumot alkotni, hogy a belügyi osztályfőnöki hely betöltésére nézve a kinevezendő horvát bánnak fenntartják a hozzászólást, s hogy egy szóval, e nagy fon­tosságú hely is, a horvát pártok alakulása szerint, s ezzel való combinatióban fog be­töltetni. Ez szintén oly körülmény, a­mely,remél­jük, megnyugtatólag fog hatni. Szóval, akár­­hogy s akármely oldalról tekintsük a horvát ügyekben magyar részről kifejtett actiót, mindenütt csak méltányosságot, lejalitást s a törvény és a testvérnép haladási érdekei­nek őszinte és meleg védelmét találjuk. Itt volna azonban már ideje, hogy ez horvát részről hasonló érzelmek nyilvánítása és ha­sonló tettekkel viszonoztassék. Hogy tőlünk ne csak hatalmat és hivatalokat követeljenek, hanem be is bizonyítsák a törvény, a ma­gyar állami eszme és az alkotmány iránti hűséget. Hogy közrejáruljanak a tisztességes pártok közötti kibékülés előkészítéséhez és a közjogi kérdések feszegetése helyett a hala­dás és belreform ügyeit tűzzék ki a pártok csoportosulása és versenyzésének czélpont­­jaiul. Ezt várjuk a horvátoktól, s ha megte­szik, tán jobban egyengetik ez­által a hata­lom felé vezető utat, mint a czélnélkül agita­­tióval vagy oly fenyegetésekkel, melyektől végre is csak nekik kell tartaniok. A „Pesti Napló“ tárczája. Félig mult időkből. in. A nemzeti színház építése. (Folyt.) Fáy András a vaskapu munkálatoknál távol levő gr. Széchenyi Istvánhoz ugyan e tárgyban a következőket Írja : Pest, okt. 21. 1834. Méltóságos gróf! Tántorithatatlanul meglévőn győződve aziránt, mennyire szivén viseli Nagyságod a magyar haza javát, virágzását, s ezen czélra mint működik a nem­­zetesedésen, melynek egyik hatalmas hóvérje egy nemzeti középponti színház és színészségi intézet, úgy hiszem, nem leend érdektelen dolog Nagyságod előtt tudósításom a felől : mi történt újólag Pest vár­megyénél a játékszín ügyében ? Ezt én tenni egy­szersmind hazafias kötelességemnek ismerem, mert nem tagadhatom, hogy a jobb magyar honfiak re­­ményes szemeit majd egyedül Nagyságodra füg­gesztve látom, s Nagyságod felől győződéssel hiszem hogy ha bár nagyobb hazai tárgyak foglalják is el idejét, bizonyosan figyelmét el nem vonja a magyar szinészségi tárgytól is, melynek csak Budára, ezen németes fő­városunkra nézve is, üdvös befolyása már eddig is szembetűnő. Múlt augusztusi közgyűlés óta, szüntelen lát­tam függni a színészség felett a vármegyeházánál a veszélyes borút, de nyugodt lélekkel vártam vagy elszélledését, bízván a hazai ügy szentségébe, vagy kiömlését, mindenünnen a hazából tudósittatván a felől, hogy átaljában részünkön áll a közvélemény. Egyedül a most álló budai társaság sorsán aggódtam, melyet ezen korútól leginkább féltettem. Október 15 ikén Buda tisztviselősége özvegyei számára ada­tik játék s én Buda egyik tisztviselőjének azt lá­ti ácsiám, hívná meg ezen játékra a V. Ispánt. Ör­vendve szivemben, hogy derül a bol­i, szemléltem két páholyba háznépestől lett megjelenését a V. Is­pánnak, s az ellenfél több urainak s minden jót re­méltem. De csakhamar meggyőződtem, hogy ez csak kész terv következménye volt. Október 20-ára közgyűlés volt rendelve diaetai tárgyak végett, mely majd egyedül a bent levőkből állott. A theátrom ügye nem fordult elő , hanem egy hajdú által meg hivattattam délutáni negyedfél órára deputatióba. Én beleunván az örök vitatkozásba, melynek majd semmi sikere, s nem is vélve, hogy a játékszín ügye fogna fennforogni, nem jelentem meg, de uj hajdú s majd cancellista jőve, nem lévén otthon, felkeresni engemet. Megjelentem végre a deputatióba, mely Korrherr pestvárosi senatoron kívül mind ellenfelünk­ből állott. Felolvastatott itten Pest városának azon levele, mely augusztusi közgyűlésben is felolvasta­tott volt, s mely után Pest városát ellenfeleink még kárhoztatták. De most theater-coupra volt szükség. Pest városa hazafiusága egyértőleg magasztaltatott, s elhatároztatott, hogy Pest vármegye egészen visz­­sza­hozza magát az építéstől, és csak Pest városa építsen. Én átláttam ugyan a szitán, de lelkemen el nem vihettem hallgatni, s előadtam, hogy Pest vár­megye önmagával s előbbi végzéseivel ellenkezik, hogy a haza nem csupán pesti, hanem Pesten közép­ponti nemzeti színházat óhajt, hogy Pest városa nem ura sem idejének, sem pénzének, hogy tudni kívánná a haza : fog-e bírni és mi kedvezésekkel e magyar színház, mi helyre fog az építtetni ? stb. Mindezekre feleltek ugyan valamit, quid pro quo­­de resultatuma csak az lett, hogy ezt bízzuk Pest városa ismeretes hazafiai buzgóságára. Ekkor Döbrentey, ki eddig egy szót sem szólt, s ki a mult augusztusi gyűlés óta sejtvén az ellenem gyűlt pártot, irántam director-társa iránt még egyszer oly hideg dölyfös leve, mint az előtt volt, felállott s panaszkodott, hogy ő a di­­rectio dolgaiban általam gyakran compromittáltatik, én a színész-társaságnak hozzám hajlásánál fogva, felette elsőbbséget arrogálok sat. Elbámulva e . . . . utalva, hogy gyermeki módon kell folyamodnunk ilyes elintézésért s a deputatiónak erre tett némely intézetjeiből látva, hogy én vagyok czélba véve, s meggyőződve a felől, hogy további directorkodásom mind becsületem veszélyeztetésével, mind ártással a budai társaságnak, melyet ezúttal a leggyalázatosabb nevezetekkel illettek — a directorságot azonnal re­­signáltam. Ez úgy látszik azon uraknak plánjokban nem vala, mert megfordítva a szót dicsérni kezdték hazafiuságomat s tizszeri lemondásom után is egye­­zőleg nem akarák elfogadni azt, sem inprotocollálni. Én azonban szavammal nem szoktam játszani, más­nap a társaságtól elbúcsúztam, s ez majd átaljában sírva vált meg tőlem, mi nekem nem kis elégtétel vala. A­mint gondolom, az ellenfélnek ez nem épen ínye szerint esék, mert tudja, hogy a közönség előtt nem maradhat titokban miért kelle resignálnom, s hizelkedem magamnak azzal, mint tapasztalom ed­dig is, hogy a lelkesebb közönség ezt nem szívesen veszi. Én hiúság nélkül érzem azt, hogy a társaság aesthetikai formáltatásában, s számos volt előítéletei legyőzésében, nem kis befolyással voltam, s még sokkal többet tettem volna, ha Döbrentey igyekeze­teimet nem paralizálja. Azonban ez mind csekély­ség, haladási idő szokott szülni. Én úgy hiszem, a színház­építés ügye, bár nem legjobban, de mégis jobb kezekben van mint volt eddig. A vármegyétől bizony semmit se lehetett­­ várni. Csak az a kérdés : magára kell e ezt hagyni­­ Pest városára, vagy országossá tenni az ügyet. Én­­ megvallom az utóbbi mellett volnék, azonban a vá­ I­rost kihagyni kár volna. E részben a Mgos gróf ité­­­­lete­s nézete határoz el mindent, mert itt is mint­­ sok másban, nem ugyan épen pénzbeli segedelmet , (mert hiszen mindenét nem adhatja Nagyságod a ha­zának) hanem morális segedelmet, tudniillik concen­­tratiót képviselőséget, majd egyedül Nagyságodtól vár a jobb haza. A többi óhajt, akar, de zsebébe dugja kezét, s morog, hogy nem ad sikert a magya­rok Istene. Hogy e szerint a színház­építés néhány évvel többre halad, hiszem, de azon nem aggódom. Inkább később csak jól , hanem a mostani budai társaság fekszik szívemen. Erről le nem mondott a vármegye, hanem azt végezte, hogy még a mostani pénzben tart, tartani fogja, azontúl pedig új segedelmet fog gyűjteni számára. A mostani segedelem pénz legfel­jebb a jövő nyár elejéig fog tartani, az újabb sege­delem­gyűjtésből pedig keveset várhatni. De a­mi a legsajnosabb: a szegény személyek a durvább bánás­tól rettegnek, s a deputatio nem a legdíszesebb kife­jezései után nem is épen ok nélkül. Ezért is, ma ná­lam lévén a társaságnak jeleslejei, declarálták, hogy ők maguk kezére óhajtnák inkább kivenni a budai theátrumot,s le­mondani a Vgye pártfogásáról. Ez mindenesetre jobb volna, de az a baj, hogy Buda városa már azt átígérte a vármegyének, csakhogy a contractus meg nem köttetett. Nem lelhetne-e módot a Méltóságos úr, vagy egy párt nagyobb uraink köz­­zül felszólítani sietve Budán, kik a várost ezen tár­saság részére megnyerhetnék, hogy neki adatnék régi kötés mellett által a szinház. Örökös kár volna, ezen kínosan összegyűjtött társaságot (mely közt legalább nyolcz valóban jeles tag) ismét szétoszlani hagyni, melytől a vármegye directiója alatt valóban félni lehet. Méltóztassék kegyesen megengedni a Méltósá- Á­gos gróf, hogy ezért újólag alásan esedezem a társa­ság nevében Nagyságodnak. A november 3-kán tartandó T. Társasági nagy ülésekre, a jobb részről kevesen fognak megjelenni, s megvallom félek, hogy csupa baglyokat fogunk vá­lasztani. Már is e miatt heti üléseinkben sok az aka­dály. Döbrentey Bécsben járt, várjon nem azért-e, , hogy a titoknokságot compatibilissé tehesse a prov.­­ commissariatussággal ? Megvallom, ettől az embertől iszonyodom! Én hosszas alkalmatlankodásomért, és sietve írott levelemért, alázatosan bocsánatot kérvén, ta­pasztalt kegyeibe ajánlott igaz mély tisztelettel ma­radtam A Méltóságos grófnak alázatos szolgája Fáy András. Tudjuk, hogy Fáy aggodalmai nem teljesed­tek. Pest városának közbelépte, inkább csak egy sakkhúzás volt; ez a budai társaságról pedig nem felejtkezett meg a vármegye. Gr. Széchenyi István, saját szín­házi terve érdekében a kormánynyal is összekötte­tésbe lépett s hogy mily sikerrel, arról tanúskodik Szögyény László következő levele : B­é­c­s szept. 8. 1834. Felette tisztelt kegyes Barátom ! Ha a közelebb keresztül élt időkre visszate­kintek, talán egy perczet sem találok, mely az igen­igen becses soraidnak vétele ó­ta­ ünneppé vált nap­hoz, örvendetességére való nézve fogható lenne. — Minthogy azonban két hónap óta, szinte minde­nnap csak azért látszott nékem s­ az enyimeimnek feltűnni, hogy újabb újabb szomorúsággal töltse el keblein­ket, érzésemet nem elegendőképen fejeztem ki, mi­dőn azt állitom, hogy ezen borongós időkben, nap­fényt hoztak nagy becsű soraid hű tisztelőidnek kö­rébe. Merem tehát erősíteni, hogy kegyes bizodal­madnak ily becses záloga akár m­e­l­y körülmé­nyekben is, különös örömnek lenne kútfeje; akkor pedig, a mostoha sorsnak csapásai alatt tikkadt, s forró hideglelésben sinlődött testem által is elsan­­kasztott lelkemre, minden orvosi szernél hathatósabb erejű irképen munkálódott. Betegségemből fel­lábadván, sietek vissza szá­raz rendeltetésemnek helyére. Pesten keresztül utaz­va sokat, temérdeket szólottam a Vasmegyebeliek­kel a szinház tárgyában, — s — fájdalom, hogy meg kell vallanom! — az általad létesítendő plá­numtól való nagy idegenséget tapasztaltam, — sőt akadályoknak tételét is merek jósolni. Legyek bár hamis próféta. Kívánságod szerint főkép a lot­eria dolgában akartam a mezőt kikémlelni, de azt értettem a por- és sár­fészeknek barátjaitól, hogy a minekutána gróf Széchenyi magára vállalta az ügynek előmozdítását, a vármegye sem a lotteria utján, sem más módon cselekvőleg hozzá­járulni nem fog, hanem nyugod­tan várja, mit fog gróf Széchenyi az elrontott va­lóság helyett (?) garantia nélkül felállított tervé­ben életre hozni.“ Ilyen törekedést tudtam nagy nehezen az üres szavaknak s mendemondáknak ten­geréből kihalászni. Ezeket irva ezer meg ezer gondolatok kelet­keznek bennem, s a mondandóknak árjában nem ha­tározhatom el: mit szóljak, miről hallgassak? Mivel azonban helyheztetésem, s más könnyen kitalálható valami, azt javasolja, hogy jobb lesz hallgatni , — csak kevés szavakban fogom ideáimnak quintessen­­siáját össze­fűzni. Örülök, hogy a pest vármegyei sületlen tervei vagyon rontva. Tapsok között értettem férfias munkálódá­­sodnak bölcs és szerencsés foganatját. Tartok a pesti Cabaléktól, de meg vagyok győződve, hogy gróf Széchenyi Istvánnak nagy lel­ke , lángoló honszeretete és hatalmas tehetsége, győzedelmeskedni fog rajtok, s irigyelt, mert ellen­ségei nem lehetnek, kiknek egyedüli fekete töre­­kedésük azt mondhatni .Ime­t mi akartunk tenni, a nai­y hazafi elrontotta iparkodásunknak már élni kezdő szülöttjét, és megint vissza­sü­lyedt az ügy a semmiségnek nagy örvényébe,« a diadalom­­koszo­mat* sikerrel lesújtani. — Ezt hiszem, reményiem, forróan óhajtom. Ezek igy lévén, mi nálunk a sorsjáték iránt nem volt szükség lépéseket tennem, mert a­mint Pesten értem, ezen dolog a vármegyének homokján megfeneklett. Egyébiránt hiszem, hogy ritka nemes érzésű és minden jóért, nagyért oly melegen érző kancellárunk, ha a lehetőségről és haszonról meg­győződik, kegyesen fog a magyarság alatt alkotan­dó honi múzsák lakjára mosolyogni. Kegyeidbe ajánlott buzgó tisztelettel maradok hódoló barátod és hiú szolgád Szögyényi László. (Folyt. köv.) Budapest, Julius 31 (A törvényhatóságok ki kér e- i k i t é s é t) tárgyazó kormánymunkálat már majd­­j nem teljesen kész és szintén az őszi ülésszakban ter­­j­­esztetik a törvényhozás elé. A munkálat, mint hall­­­­juk, a jelenlegi hiányos megyei területi felosztásnak radicális kijavítását czélozza, a magyar felvidéken több megyét (Árva, Turócz, Liptó) összeolvaszt, Er­délyben pedig igen nevezetes változtatásokat java­sol. A kormány e javaslattól a közigazgatás olcsóbbá és jobbá tételét várja s ez mindenesetre egyike a leg­nevezetesebb lépések­nek a közigazgatás újra szer­vezésére. (Grunes püspök és a szerb­ügyi k­i­r. biztos.) Illetékes helyről az isme­retes villongásra Hueber kir. biztos és Gruics püs­ s­pök közt a következő sorokat kapjuk : Minden hír­lapot végig járt a hír, hogy Gruics püspök és admi­nistrator a nemzeti vagyonhoz tartozó némely tár­gyak tényleges kezelési állapotainak constatálására összehívott enquete alkalmával nem akart abban az alapigazgatósággal részt venni, mert egypár oly ho­­noratior is meghivatott, a ki az alapigazgatóságnak tagja nem volt.­­ Noha az e miatt emelt panasz alaposságához sok szó férhetett, a kir. biztos minden meghasonlás elhárítása végett saját felelősségére és elhatározására a legnagyobb nyugalommal s egyet­értésben külön folytatta tárgyalásait Gruics püspök­kel és külön az alap igazgatóságával s tárgyalni fog azon — az enquete-be meghívott egyénekkel is,a kik az igazgatósághoz nem tartoznak. — Máskülönben semmiféle meghasonlás nem létezik, nem is létezett és az e tekintetben szárnyra bocsátott hirek pusztán koholmányoknak s ferdítéseknek mondhatók, me­lyek csak a kir. biztos zsinórmértékéül kiszabott s általa mindeddig megőrzött törvényességnek szigorú megtartásától való idegenkedésben találják alap­jukat. (Egy angol lap Deák Ferencz egyházpolitikai programmjáról.) A „Saturday Review“ feren­czím alatt „Állam és egyház Magyarországban“ egy czikket közöl, mely­ben előadva az egyházi kérdés jelen állását és jelle­mezvén azon magatartást, melyet a vaticani concili­um kisebbségének tagjai a dogmává emelt csalha­­tatlansági tannal szemben követtek, áttér Deák Ferencz jun. 28-iki beszédének ismertetéséhez és­­ abban szintén a Cavour-féle egyházpolitikával rokon­i BBMUsmmmBBSmsn ságot talál. A »S. R « nem csodálná,­­ Magyaror­szágban az egyház, mely középkori italmát még nagy mérvben fenntartotta, az ezen k­­édben inau­­gurált változások ellen erős ellentáll­ót fejtene ki. Olaszországban ezen harcz nem föl az államra nézve valami biztató sikerrel. Belgium­banca Svájcz­­ban a katholikus egyház, bár nem is politikai sza­badalmakkal, mégis igen félelmetes­­ falamnak mu­tatkozott. Ami pedig Észak-Ameriká illeti, a »S.R « arra figyelmeztet, hogy ott a katholit­us egyház sok­kal csekélyebb terjedelemmel bír, s ahogy magát politikailag is érvényesíthetné. A „Szabad egyház szabad álla­m­ban a féle elv, ép úgy mint az átalános szava­zatjog igen szabadel­vűn hangzik, de a zsarnoksá­g ellen egyikük sem nyújt kellő biztosítékot. Ilyen indok, úgy lát­szik — folytatja az idézett lap — nem zavarták a magyar szabadelvűeket, ők azt gá­dolják, hogy a szabadelvű törvények alkotásával, polgári házas­ság stb. meghonosításával kieszköz!­­, hogy állam s egyház szépen meg fognak egymás­t férni és közös érdekek által vezéreltetik magukat De Deák elfe­­­­ledte azt, hogy e két hatalom egyel­angu nem lehet, s a­mit indítványoz, az csak olyce promissum,mely­­ egyiket sem fogja kielégíteni. Bi­­barck a kérdés, azzal oldja meg, hogy az egyházat aláveti az állam­­nak, míg Deák az amerikai rendsz­et választá. Most akár csak be kell várni, hogy e két k­­érlet közzül me­lyik fog a szándékolt czélnak meg­­lelni.A continen­­­­talis szabadelvűség rendszereinek van egy bizonyos­­ doctrinair jellegük, mely igen szé­pen néz ki a papi­­­­ron, de mely igen alkalmas arra, hogy az eszményi­­­­ség nélküli tények hatalma alatt s­zoroskodjon. — Ezekre szorítkozik a „S. R.“ érde­mleges véleménye és ebből kitűnik, hogy a lap a kér­désben igen resor­­i­vált állást foglal el, de úgy látszi sokkal gyakor­­latiabbnak tartja a Bismarkféle rendszert a Deák­­ programmjából nyilvánuló nemes szabadelvűségnél. Budapest, form 31. Néhány vidéki bank, az itteni ferencz­­, józsefvárosi takarékpénztár­­­i népbank csú­­­­fos bukása, azon túl számos zilárd pénz- és | hitelintézet szorult helyzete megnyittatja a | pénzügyi kuruzslókkal titkos szereiknek egész | lomtárát, kínálván a közönsé­gét és kormányt oly palliativ vagy épen vis­szás orvoslattal,­­ mely a krisist csak elmérgesi­­ és állandósítja. | Nem hogy kutatnák a baj fo­rását és elmel- l lőzvén a válság szülő okait, javulást a ter­­­­mészetes lefolyás utján keze­sék, mindenne­­l­mű külső behatástól, szorgo kormányi fel- s ügyelettől, üzleti megszorít soktól és tilal­­­­maktól várnak menekülést s crisisből. Egy kereskedelmi s­­arkamara meg­kívánja a kormány által til­­tni a bankok­nak, hogy takarékpénztári letéteket fogad­­­­hassanak el, és hogy összen­t kisebb összegre­­ szóló pénztári jegyeket i­s bocsáthassanak.­­ Egy másik kamara ellenzi ez előterjesztés s pártolását, lényegileg igen h­eyes indokokból,­­ de midőn ama megszorító okát elveti, ki­mondja, hogy a közelebb m­egalkotandó ke­reskedelmi törvénykönyvne­k lesz majd hiva­tása szabályozni az ily­kori tkozást. Hiába, a pénzügyek kí­vül is csak úgy megérlelik a szabadság kin­övései a reactio szellemét, miként a szabado­sság a politika­i társadalom terén előkészíti az erőszak útjait. Addig, a­míg évenként Szásával keletkeztek a részvénytársulatok, bankok és takarékpénz­tárai­, és a­m­íg a chimaericus vállalatok dú­san jutalmaztak, kevés volt a társulati sza­­■­badság, megtámadták az engedélyezési rendszert, meg a kormányi felügyeletet;­­ most pedig, midő­n a túlspeculatió­s könnyel- l műség átka nehezedik a vállalatokra, minden­­­­nemű üzleti korlátokért, szigorú ellenőrzésért­­ és törvényhozói megszorításokért folyamod­nak. Pedig jól tudhatná mind a két kereske­delmi kamara, ha a pillanatnyi helyzet pres­siója alól magát emancipálhatja, hogy korlá­tozó törvények, súlyos büntetések sem a hitelt olcsóvá s biztossá nem teszik, sem a kezelés becsületességét nem fokozzák. Mikor Rómá­ban és a germánoknál jogában volt a hitele­zőnek fizetésképtelen adósát rabszolgául el­adni, még­sem lehetett 12 százaléknál alább pénzhez jutni. A fogság büntetése századokon keresztül érvényben állott a fizetésképtelen adósok ellenében és a hitel sehogy sem ja­vult, holott e büntetés eltörlése után csökkent a kamatláb, tehát emelkedett a hitel, és a valóságos uzsora­törvények korában virág­zott leginkább. Az indítványozó kereskedelmi kamara egyébiránt csak egy is­­lli S CaX­getifa meg­szorítást­­ sürgeti a bankok, de nem egyúttal a takarékpénztárak ellenében. A bankok ne fogadhassanak el 50 írtnál kisebb betéteket, de hogy a takarékpénztáraknak tiltassék meg egy bizonyos nagyságon túli egyes betéteit elfogadni,arról nem emlékezik meg a kamara. Pedig a­míg arra nincsen példa, hogy a ban­koknál a betétek minimuma megszabva le­gyen, akár hány külföldi takarékpénztárt említhetünk, a­melynek nincs megengedve 500 forintosnál nagyobb tételt egy névre elfogadni. — És e rendelkezésnek van is a takarékpénztárak eredeti hivatása sze­rint bizonyos értelme. — Ha a pesti kereskedelmi iparkamara legközelebb megje­lent nagybecsű statistikai munkájában meg­tekintjük a hazai takarékpénztárak forgalmi kimutatását, azt találjuk,hogy úgy a főváros­ban, mint a vidéken sokkal nagyobb szám­mal vannak az 50 írtnál nagyobb mint az 50 frtos vagy kisebb betétek. Ezen adat pedig azt mutatja, hogy a takarékpénztárak nálunk néma kis tőke felszívására s gyümölcsözteté­­sére szorítkoznak,­­ minthogy tényleg na­gyobb mérvű bank és jelzálog­ hitelüzleteket is folytatnak. A jelzálogi kölcsönök a takarékpénztá­rak természetével legkevésbbé egyeztethetők össze; a földhitel hosszú felmondásra s lassú törlesztésre van utalva, a betevő felek pedig látra vagy rövid felmondás mellett igénylik betételeiket. 1871. végén összes takarékpénz­táraink 62,428,867 irtot, helyeztek el ingat- lanokra,az összes bevételek tettek 130,502,167 irtot, a jelzálogi kölcsönök tehát majdnem felét vették igényb­e betéteknek, minélfog­va bizalmatlanság napjaiban a betétek, töme­ges visszakövetelésekor a legszilárdabb taka­rékpénztárak is megdőlhetnek, kivált miután befizetett alaptőkéjük az említett időben csak tíz millió frtot tett. A legbiztosabb eszköz tehát, a­mit úgy a megszorult takarékpénztárak mint egyéb bankok állásuk megszilárdítására alkal

Next