Pesti Napló, 1873. augusztus (24. évfolyam, 176-200. szám)
1873-08-01 / 176. szám
»Nagyon k Írják JPüs.:'»kiből: P. Ló 2-án reggel 6 óra tájban délnyugat felöl sürü ködfelhő szállt le a vidékre és északkeleti irányban húzódott tovább; a felhő oly sürü volt, hogy a mezei munkások nem láthatták egymást. A köd annyira az emberek mellére nehezedett, hogy gátolá a lélekzést- A felhőkön áttörő napsugarak halvány szivárványt képeztek. A majdnem kísérteties tünemény nem csekély ijedelmet idézett elő a falusi nép között, mely mindjárt a világ végére, az ítélet napjára mutató jelt látott benne. (A vagyongyár égésére) vonatkozólag a cs. kir. államvasutak igazgatójától következő, az általunk közlött adatokkal mindenben megegyező közleményt veszszük : „Folyó hó 28—29-ike közötti éjjel, néhány perccel 12 óra után említett gyárnak a pest-kőbányai úttal szemben feküdt szertára felső részében tűz támadván, rövid idő alatt 5 épületet hamvasztott el, — melyek részint faalkatrészeik, részint pedig szoros közelségüknél fogva, daczára a teljes elismerést érdemlő városi és gyári tüzérség erélyes működése — és rögtöni megjelenésének — megmenthetők nem voltak. A tűzvész következtének oka mindeddig ismeretlen. A gyár hátulsó vágányán, a tűzvészhez közel állott nagyszámú menetképes kocsi a kőbányai állomásról ideje korán érkezett mozdonyok által biztos helyre tolatván, megmentetett. Az összes kár mintegy 500 000 frtra tehető. A gyár 780,00 ftig biztosítva volt. (Elemi rajzlapok.) A vallás- és közoktatási miniszter megengedte, hogy Szemlér Mihály pestvárosi főreáltanodai rendes rajztanár által »Elemi rajzlapok« czime alatt készített és négy évi folyamra osztott mintarajzlapok a középtanodákban használtathassanak (Hyme n.) Mármaros megyei Urmezőn f. é. augusztus 18 án lesz Novák Ilka k. a. és dr. Orffy Vilmos esküvője. (Névváltoztatás.) Maus Márton soroksári lakos „Egresi”-re változtatta vezetéknevét. ( Vesztegzár Máltában és Olaszországban) Hivatalos jelentések szerint az angol kormány által az osztrák magyar kikötőkből Máltába érkező hajók 24 napig, az olasz kormány által pedig a Triesztből érkező hajók az olasz kikötőkben cholera gyanúja miatt 15 napi vesztegzár alá vettetnek. (Betiltott vásárok. Baranya megye baranyavári járásában — Villány község kivételével — az országos vásárok és vásárokkal egybekötött búcsúk, továbbá torontálmegyei Török-Kanizsán a f. é. aug. 3-éra eső vásár megtartása megvitatott. (Tanodai értesítők.) A prémontreiek kassai főgymnasiumának értesítőjében Károly György Hugo »a gymnasiumi neveléstanítás aeszthetikája a reál tantárgyakban némi tekintettel az uj tantervre, czímű értekezést tett közzé. A tanári kar 14 rendes és 4 rendkívüli tanárból áll. Ez intézetben összesen volt 305 tanuló. A benedekrerdiek győri főgymnasiumának tudósítványában Vaszary Dózsa „Pindarus“ czímű értekezést tett közzé. Ez intézetben 14 rendes és 2 rendkívüli tanár tanított. A növendékek száma 311 volt. A kegyestanitórendiek kolozsvári főgymnasiumának tudósítványában dr. Schmidt Ágoston az „aetherről“ tett közzé egy természettani értekezést.E gymnasiumban tanított 12 rendes és 1 rendkívüli tanár. A tanulók száma 416 volt („Blahane und Thomas.“) Hogy a német indákosság néha furcsa virágokat hajt, mikor hazánkkal foglalkozik és magyar viszonyokat, személyiségeket ismertet, azt gyakran tapasztaljuk. Azonban talán soha mulatságosabb bolondságot nem olvastunk még ez irányban, mint egy előttünk fekvő lipcsei képes lapban, aFamilien Journaléban. Ebben van egy kép ezen aláírással: Blahane und Thomas Originalzeichnung von J. Jankó. A képet mi is ismerjük , ábrázolja Blahánét és Tamásit egy népszínmű jelenetében. De arról, hogy ki az a Blaháné és Tamási, annak, aki hozzá a szöveget írta, fogalma sincs. Azzal ő nem is törődik, hanem költ hozzá egy hosszú történetet — még pedig „igazat“, — melyben »Thomas« mint jó módú magyar alföldi gazda, „Blahane“ pedig (e név az iró pbantasiájában külön női keresztnév) mint tűzről pattant csárdás pinczérnő szerepel. „Thomas“ tehát jó módú gazda, ki több száz darab sertését 3 kanász őrizetére bízza, földjei mivelését béreseire hagyja és maga csak annyiban törődik gazdaságával, hogy sertéseivel, mikor már jól felmakkolták magukat, évenkint kétszer felmegy Pestre és ott eladja őket jó pénzen. Minden többi idejét azzal tölti, hogy vad paripáján ellátogat ismerőseihez, dohányoz , politizál , kártyázik és az útjába eső csárdákban a csaplárosnéknak és pinczérnöknek udvarol; egyszóval „Thomas“ nagyon csapodár egy legény. Egy napon „Thomas” egy falujától távol eső csárdába vetődik és sarkantyus csizmájával toppanva bort kér. Erre megjelen előtte „Blahane,“ egy csinos, köpetes, virágzó arczu leány. »Thomas« rögtön belé szeret és ajánlatot tesz neki, hogy nőül veszi. „Blahane már régóta ismeri „Thomast“, és titokban szereti is őt,de ő csak becsületes emberhez akar nőül menni.Ezt nyíltan meg is mondja neki.»Thomas*, ki meglelte ideálját,magába száll és megjavul, és végre elveszi „Blahane”. Azóta boldogul élnek, jó étvágygyal esznek, jó bort isznak és minthogy alkalom esett rá, hogy »Thomas«-nak néhány hordó bort kellett felszállitani Bécsbe a kiállítási magyar csárdába, a szép »Blabane“ ifsasszony nem hagyott békét férjének, hogy vigye fel őt, mert annyi széppárt most Bécsben, nem egyhamar lesz alkalmi történt,hogy a mi németünk, ki nem régi barátjával szintén betért a magyar csárdá, ,de hát borra, ott találkozott e boldog párral ki „Thomas« t igen jól ismeri, ott beszélte el „Thomas und Blahane* igaz történetét, kimaradása talán még érezhetőbben sújtana, mint sújtja a lakost a fizetési kötelezettség. De az emberiség és a közérdek nevében azt kívánhatjuk a háztulajdonosoktól: legyenek méltányosak, elnézek az utolsó határokig. Részletfizetések, váltók, jótállások elfogadása által nagyon könnyíthetnek megszorult lakosaik sorsán, a nélkül, hogy a háziurak érdekei komolyan volnának veszélyeztetve.“ —Nehogy alaptalan illusióknak adjunk helyet, föl kell említenünk, hogy a legtöbb ház Pesten adósságra építtetett s igy kevés házi ur lehet elnéző. Különben a „Krach“ lényegesen be fog folyni a házbér csökkentése s a házuzsora megszüntetésére, mely Pesten már ijesztő mérvet öltött. ( A szerk.) (Népesedési mozgalom Pesten.) A pestvárosi statisztikai hivatal heti kimutatása szerint jul. 26 tól jul. 20-ig élve született 169 gyermek, elhalt 334 személy, a halálozások tehát 175 esettel múlják felül a születéseket. Az élve szülöttek közt volt 117 törvényes, 50 törvénytelen; nemre nézve 8 fiú, 88 leány. Halva született 7 gyermek. A halottak közt volt 190 férfi, 154 nő,egy éven aluli gyermek 107. A halálesetekből esik: Belvárosra 8, Lipótvárosa 13, Terézvárosra 91, Józsefvárosra (Kőbánya nélkül) 75, Ferenczvárosra 37, Kőbányára 34, Kórházakra 86. A híláit okozta: Tüdőbaj 34, Hagymaz 8, Himlő 1, Cholera 137, Rángás 12, Bélhurut 38, Veleszül.-gyengeség 11 eseben. (Zugligeti csendélet.) Tegnap délben egy vajjal házalót a zugligetben a kutyák, melyek ott nagy számmal csatangolnak (a szomszéd falukból valók), megtámadták és meglehetősen megsértették. A budai rendőrség emiatt elrendelte, hogy a zugligetben a gazdátlan kutyák összefogassanak. (A házalás a gyümölcscsel.) A járvány elfojtására kirendelt királyi biztos úr figyelmébe ajánljuk az osztrák magyar kereskedelmi szerződés alapján még Gorove kereskedelmi miniszter úr által kiadott azon rendeletét, mely szerint élelmiszerekkel tilos a házalás. A városi hatóság dicséretre méltó buzgósággal ügyel fel a piaczi élelmiszerekre, s azokat melyek romlottak vagy gyümölcsben éretlenek, kifejletlenek, elkobozza. De a gyümölcscsel házaló asszonyok áruit nem képes ellenőrizni, s innen van, hogy ezek a legnyomorultabb, legéretlenebb s sokszor rothadt gyümölcsöt árulják olcsó pénzen. Miután pedig ezen házaló aszszonyok árui a dolog természeténél fogva nem ellenőrizhetők,s a házalási szabálynak is az volt hihetőleg az intenziója, midőn az élelmiszerekkel való házalást betiltotta,hogy egészségünk megóvassék,a gyümölcsösel való házalás a fentebbi körülmény folytán azonnal betiltandó volna. (A cholera ellen kibocsátott hatósági intézkedések megtartása fölötti ellenőrzés hiányát említi fel egy lapunkban H. M. jegy alatt megjelent közlemény. Simon Florent, mint a lipótvárosi közegészségügyi bizottság elnöke felhívja az illető közlemény íróját, nyilatkoztassa ki, várjon van-e panasza ama bizottság ellen, s hozza nyilvánosságra, mert ily átalánosságban tartott panaszok nem vezetnek a baj nyomára. (A tegnapi szélvihart), mely a délutáni órákban Budapestet áthatlan porfellegekbe takarta, már előbb Bécsben is megérezték. Ott szintoly erővel dühöngött, hasonló eredménynyel: az eltikkadt emberek esőt reméltek és csak port nyeltek egy negyedóra hosszát, mire az ég megint kiderült, s a nap újra lelövelle forró sugarait. Nürnbergből ugyancsak tegnapról jelentik, hogy a bajorországi Allgauban nagy zivatar és felhőszakadás volt, mely nagy pusztításokat tett. A zivatar sok pásztorkunyhót elvitt, és kiforgatta a legerősebb fákat, több emberélet is áldozatul esett. (Kézrekerült) Urbanik Júlia nevű szobaleány, ki özvegy Draskóczynénál szolgált a budai várban, úrnőjét meglopta. A budai kapitányság elfogatta a szobaleányt és holmija között az elorzott tárgyakat, köztük egy 500 fitot érő gyémánt ékszert, megtalálta. A tettes átadatott a fenyitő törvényszéknek. (Az oroszországi erdei emberek, kikről a múltkor megemlékeztünk, Jiftechsen Andorján és fia Fedor, holnap, augusztus 1-jén már láthatók lesznek a városi redouteban, és mint természeti ritkaság mindenesetre megérdemlik a megtekintést. (Kifogott hullák.) Tegnap az alsó dunaparton két ismeretlen egyén hulláját dobta a viz a partra. Az egyik egy középkorú nőé, a másik egy 9—10 éves figyermeké. Helyi hírek (A há z bé r.) A holnap, aug 1-jén a fővárosban fizetendő házbérről a többi között a következőket írja Horn a »Hon«-ban:—»Bizony nem csekély összeg ez, mely holnap előteremtendő. A nem rég megjelent hivatalos összeállítás szerint, a háztulajdonosok által bevallott lakbérként fizettetik: a belvárosban 4.896,894 frt, a 1ipótvárosban 5.316,889 frt; a terézvárosban 4.424,332 forint ; a ferenczvárosban 1.192,966; a józsefvárosban 1.894.564 ft; összesen s a kültelkeket hozzászámítva 17.725.745 forintra rúg a Pest lakossága által évenként fizetett lakbér. E szerint a holnapi napon esedékes évnegyedi lakbér nem kevesebbet vesz igénybe 4.431436 forintnál. Négy s fél millió forint! Óriási összeg ám, szemközti példátlan pénzhiánynyal, mely anyagi életünket néhány hónap óta zsibbasztja. Figyelembe veendő még az is, hogy a fővárosi lakosság legvagyonosabb része, az ötezer s néhány háztulajdonos,semmivel sem járul ezen összeg előteremtése, ezen adósság lerovásához. Történt más országok, más városokban, hogy sokkal kevésbé súlyos pénzviszonyok nyomása alatt, mint minőket élünk, moratórium adatott hatóságilag a lakbérfizető lakosságnak. Részünkről ilyesmit nem tudnánk javasolni. Határozott ellenei vagyunk átalában a hatósági beavatkozásnak a magánfelek érdekviszonyaiba. A kérdéses intézkedésnek nem is volna semmi jogosultsága. Végre lehet sok hásztulajdonos, kit a házbér Törvényszék fogarnoki (Emberölés.) Pisztatics Győző 31 éves géplakatos Schawold Alajos 28 éves kazánkovácscsal 1871-ki augusztus egyik élén 10 óra tájban a kőbányai búcsúról Pestre menve az előttük haladó Herman Györgygyel és Stangel Ferenczczel veszekedést kezdettek, mely csakhamar dulakodása lett, s e közben Pisztatics késővel Herman Györgyöt többször megszurta s miután összerogyott, még egy bottal ütlegelte . Stangel szintén szúrást kapott hasba. A szúrások oly súlyosak voltak, hogy Herman a helyszínen, Stangel pedig harmadnapra meghalt. Az orvosi látlelet szerint a Hermanon ejtett többszörös sértések áthatották a rekeszt, a máj és a lépet és a megsebzett az ezek folytán beállott belső elvérzés következtében halt meg. — Stangel pedig hashártyaok folytán, mely a hasfal izomzatát és belét áthatoló sértés következtében jött létre, vesztette el életét. A pesti királyi fenyitőtörvényszék Pisztaticsot az emberölési bűntényben bűnösnek találta, és ezért 5 évi súlyos börtönre ítélte. Schawold Alajos felmentetett. A legfőbb ítélőszék az első rendű vádlottra nézve a büntetési kimérést a vizsgálati fogság betudásával három évi tartamra szállította le, az első bírósági ítélet többi részeinek helybenhagyása mellett. Sport. Perzsiái lóversenyek. Hogy a régi perzsák harczias lovas nép voltak, az köztudomású, de az már nem annyira, hogy a perzsák jelenben is élénken űzik a nemes sportot és évenkint a Naurur nagy nemzeti ünnepek alkalmával ünnepélyes lóversenyt tartanak. A versenyre szánt lovakat a nagy nap előtt már egy hónappal kezdik tanítgatni, naponként futtatják, és hogy minél jobban megsoványodjanak, éjjelre nem engedik őket soká aludni. Ágyúlövések hirdetik Teherán népének, hogy a királyok királya elhagyta palotáját és a lóversenyre megy. A sah díszhintóját a nagy királyi elefánt követi, piros zsabrákba takarva; nyomában a tüzérség teveháton, a rengeteg udvari személyzet és végül tenger közönség. Újabb ágyúlövések tudtára adják a teheráni népnek, hogy a sah emelvényén már leült a szőnyegre. Ezután eléje vezetik a versenylovakat, megmondják neki az egyes lovak mily fajból valók, kiéi stb. Ezután megkezdődik a verseny, mely rendesen három futásból áll; az elsőre a lovak négyszer, a másodikra háromszor, a harmadikra már csak kétszer futják körül a versenytárt. A lovakon ülő jockeynek meg van engedve, port hinteni ellenfele lovának szemei közé, hogy azt megvakitsa és igy versenyképtelenné tegye. Beol. jul. 31. (Zárlat.) Hitelrészvény 214.—. — Államvasut 329.—. — Galicziai 220.—. — Rente 67.50. — 1860-diki 102.50. — 1864-diki 129.50. — Esüst 107.75 — London 110.90. —Porosz pénzutalvány 166.—. — Török sorsjegy 64.75 Angol-osztrák 165.—. — Lombardok 184.—. — Tramway 264.------. Hitelsorsjegy 16005. — Napoleondor 8.87. — Arany 528.-------Frankfurt 93.70.------Ai.sztr. Mahlerb. —.— — Váltóbank ------ — Franczia-osztrák —.-------Pesti bank — — . Union 127. — Bécs, júl. 31. (Hív. zárlat.) Magyar földteherment. kötv. 77.—. — Salgó-Tarján 106.—. — Magyar hitel 118«~» — Magyar záloglevél 80.—. — Erdély 150.50. — Magyar keleti vasút 75 25 — Magyar sorsjegy 82.25. •— Magyar földhitel 57.50 — Magyar vasúti kölcsön 96.25. — Anglomagyar 51.50 — Franco-magyar b. 27.— — Alföld 153.------Magyar északkeleti vasút 113.50. — Keleti vasúti elsőbbségi kötvény 70.— — Tiszai vasút 203.-—. — Municipal-bank 32.—. — Pesti bank —.—. Frankfurt, júl. 31. (Kezdet) Váltóárfolyam Bécs 104. —. — Amerikai 1822-195.75. — 1860- diki —.—. — Lombardok 194.25 Évjáruléki papir 61.—.— Osztrák bankrészvény 10.30. — Osztr. hitelrészvény 224.75 Osztrák államvaspálya részv. 350.—. — 1864-diki 172.—.— Galicziai 433..—.— Évjáruléki ezüst 64. —.— Győr-Gráczi.—.—. Frankfurt jul. 31. (Zárlat.) Váltóárfolyam Bécsre 104.—. — Amerikai 1822-re 96.75. — 1860- diki 93.75. — Lombard 195.—. — Évjáruléki papír , 60.50. — Osztrák bankrészvény 1013. — Osztrák hitelrészvény 221.50. — Osztrák államvaspálya részv. 351.—. — 1864-diki 150.—. — Galicziai 232.—.— Évjáruléki ezüst 65.—.— Győr-Grácz — .—. Utóbörze 236.—. — Páris, jul. 31. (Kezdet) 3%-os járad. 56.42. Olasz járadék 60.45. Credit mobilier —.------Osztr. napra —.-------Consulok —.—. Éjszaknyugoti pálya 786.—. — 42 % -os járadék 77.50. Államvaspálya 750.—. — Lombardok 425.—, Amerikai — —. — Magyar kölcsön 90.25. — Magyar keleti pálya —.—. — 1871-diki kölcsön 90.72. — 1872-iki 91.37. Pária, jul. 31. (Zárlat.) 3% járadék 56.40. — 4'/, % járadék 81.60. — Olasz járadék 60.55. — Credit mobilier 380.—. — Lombard 428.—. — Államvaspálya 767.—. — Koronajószági záloglevelek —.—. — Ausztriai kötvények —.—. — 1871-diki kölcsön 90.55. — 1872-diki kölcsön 91.47. Berlin, jul. 31. (Kezdőt.) Galicziai 199.25 — Lombardok 111.—. — Ezüst jöved. 65.25. — 1868-as 97.25 — Bécs 91.25 — Romániai 39.75 — Államvaspálya 198.25. — Papirjövedék 61.50. — Hitelsorsjegyek 140.5 . — K864-ki 96.25. — Hitelrészvény 128.5. — Magyar sorsjegy 61.50. Berlin, jul. 31. (Zárlat.) Galicziai 98.25. — Lombard 111.25. — Ezüst jövedék 65.50. — 1860- ki 93.50. — Bécs 89.75. — Romániai 39.25. — Államvaspálya 198.25. — Papír jövedék 60.75. — Hitelsorsjegyek 112.—. — 1864-diki 86.75. — Hitelrészvények 129.—. — Magyar sorsjegy 51.75. Berlin, julius 31 Búza 108—. 84 V«, 81.75. rozs 56 %. 54Vi, 54%. Zab 53 V» 47.‘/« Árpa helyben 53-47. Olaj 20%. 20%, 20%,, 20‘ill. Szesz 22.18, 22%. 2003. Liverpool, julius 30. Búza 1, liszt 6, kukoricza 3 pennyvel magasabb. Amsterdam, jul. 30. Búza 351.—, 361 — Rozs, 197.50, 196.50, 198.50. — Olaj 41.— 40., 41—. Bécs, jul. 30. Búza 7.-------8.15. Rozs 500. —5.20. — Árpa 3.00—4.25. — Zab 400 — Repczeolaj 20.—. — Szesz 56.—. Boroszló, jul. 31. Búza 264 — Rozs 202 Zab 172. — Olaj 20.%», 21.V». — Szesz 22. V,. 21.% 21.V». München, jul. 30. Búza 8.07.— Rozs 5.45. Árpa 527. — Zab 3.39. — Bükkor 4.47. — Kender 8.48. — Repcze 8.20. Szent-Pétervár, julius 30. Rozs májusra 7.—. Rohrschach, julius 30. Búza magyar első min. 39 V2, orosz 36 V*—37. Köln, julius 30. Bura 820—. 83—, rozs 56. —. 513.—, olaj 11 •/—. 11*V.0 Antwerpen, julius 30. Petroleum 38.75. New York, julius 30. Liszt 6.65. A verseny befejeztével a jockey-k odalépnek a sah elé, aki kiosztja nekik a díjakat, melyeket fejükbe szoktak tűzni diadal jeléül. Mondani sem kell, hogy a kellő előintézkedések meg vannak téve arra, hogy más, mint királyi ló ugyan el ne nyerje a dijat. Olyan lónak, melynek gazdája az udvarnál kegyvesztett, ki nem adnák a dijat. Mondani sem kell, hogy csak előkelő hivatalnokok és tisztviselők és más ily nagy urak lovai bocsáttatnak a versenyre. Különben az élelmes jockey-k nagyon kifáradt lovaikon néha azzal is segítenek, hogy a pálya közben, hol a sah nem látja őket, a fáradt lovakat pihentekkel váltják fel, amit a közönség nem igen szokott fölvenni. A perzsák különben átalában nagyon kedvelik lovaikat, azokat szabadon hagyják sirnikelni az udvarban, hol a gyermekekkel játszadoznak, aminek folytán a ló igen hozzászokik az emberhez. A legkedveltebb faj az arabs ló, utánok a turkman lovak, melyek igen kitartók és a nagy perzsa sivatagokon igen használhatók. A tulajdonképeni perzsa faj külsőleg nem igen szép faj ugyan, de fáradhatlan és igen rendes járása van, ami az orientalis grandezzával nagyon jól fér meg ugyan, de alkalmasabbakká teszi őket az igavontatásra, mintsem a versenyfutásra, hacsak a jockey-k a nemzeti becsület megmentése végett minduntalan nem váltogatják. 4 napla távíralul. (Ered. sürg.) Bécs, jul. 31. A Presser jelentése szerint a mai ultimo a fölmerült nagyobb igények daczára csendesen lefolyt. London, jul. 31. Az angol bank a discontot 4 % -ról 3 % % -ra szállította le Madrid, jul. 31. Sevillában a fölkelés tökéletesen leveretett. -- Almeria város a Cartagenaból kiindult fölkelőhajók első támadását visszaverte. A cortes Almerianak köszönetüket szavazták meg. — A cortesben előterjesztetett egy törvényjavaslat,mely szerint a kormány felhatalmaztatik a fölkelőkhöz csatlakozó képviselőket perbe fogni. A többség a fölött tanácskozott, hogy a kormánynak minden a rend helyreállítására szükséges hitelt megadjon. A cartagenai fölkelők minisztériumot alakítottak és directoriumot neveztek ki. Zágáb, jul. 31. Vakanovics báni helytartó ma szabadságra indult, az országos kormány vezetését távolléti idejére dr. Muhics osztályfőnök vette át. Drezda, jul. 31. A király jól tölte az éjt, erőinek állapota a viszonyoknak megfelelő. Pózén, július 31. Stordinest, a papi fenyítő intézet főnöke a hatóság által 100 tallér bírságra ítéltetett, mert az intézet házi rendjét még egyátalán nem, a papok ,névsorát pedig csak elkésve nyújtotta be. KÖZGAZDASÁG. Aratási hírek. A „Somogy“ több dunántúli vidékről közöl aratási tudósításokat, melyeket kivonatban a következőkben adjuk. Vízmentéről július 20-án írják: Vidékünkön az aratás igen mostohán ütött ki; nemcsak fagy és rozsda ártott a vetéseknek, hanem az egér is pusztított. Ennek ez volt a következménye, hogy holdankint alig kaptunk 1 — 3 keresztet; sok helyütt a vetési magot sem kapják meg. A próbacséplés azt tanúsítja, hogy keresztenkint alig várhatunk 30 izet. Balaton vidékén július 22-én írják: Legbujább és gondosan ápolt földeinken 30 év lefolyása alatt nem volt roszabb aratás. A rozsból még jól elvetni sem tudunk, s az egy árpa és zabon kívül alig adhat el a kisebb gazda valamit. A búza keresztje fölöntőt adegy negyed mérőt és még roszabb is van , aztán a szem össze van töpörödve,kétséges, hogy jó lesz-e vetni? Alig van néhány gazdaság, hol jó aratás volt, de ez számításba sem jöhet az ezer és ezer holdak mellett, melyekről alig takarodott be más, mint szalma. A mely polgárnak tartaléktőkéje nincs, itt meg lesz viselve és sokan már is adják el szarvasmarháikat, hogy mig olcsóbb lesz, kenyeröket beszerezhessék. Csurgó és szomszéd határok, jul. 22. Búzából lett középszerűnél alább álló termés rozsból egyátalán rosz, tavasziból jó, de kitűnőt vártunk, nem fizet ez sem úgy, mint gondoltuk. Őszi repere díszlett, takarmányból a jobb évek közé sorolhatjuk a mostanit. A gabona minősége nem kitűnő , de nem is rosz ; búzánk lesz 80—82 fontos. Szigetvár vidékén, julius 21. A tavaszi bajokat újak követték. Az egerek a buzában roppant pusztításokat vittek végbe és most a tarlóról a kukoriczába húzódnak. Szigetvár-Dráva vidékén a gabinában okozott kárt 3—400 ezer forintra lehet becsülni. Az árpa jó termést adott és miután sem a gyapjúnak sem a repetének kelete nincsen, a gazdák minden erejüket megfeszítik és az árpát igyekszenek a piaczra vinni. Sió mentéből, július 19-én a búza és rozs terméséről írják, hogy az rész középszerű, szalma ugyan bőven van, azonban a szem aránylag igen kevés. A tavaszi vetések nem képesek pótolni az ősziekbe esett kárt. Ha kukoricza és hajdina nem kap esőt, ezek is szenvedni fognak. Vegyes hírek. (A ferencz-józsefvárosi takarékpénztár) részvényesei augusztus hót-ikára rendkívüli közgyűlésre hivattak egybe. Mivel azonban e közben a takarékpénztár csődöt mondott, a közgyűlés elmarad, de a részvényesek által választott bizottság a részvényeseket a nevezett napon 10 órára mégis egybehívja értekezletre. Az értekezlet helyisége a „két oroszlányhoz czimzett vendéglő. (A fertőtlenítési illetékek leszállítása.) Az osztrák és magyar vasutak igazgatóságai abban egyeztek meg, hogy az állati nyerstermények utáni fertőtlenítési illetéket, mely 8 kerekű kocsiknál 4 frtot, négy kerekű kocsiknál 3 frtot, és minimális tételként 2 frtot tett, 1873. augusztus elsejétől kezdve minden vámmázsa után egy krajcrárjával fogják számítani tekintet nélkül a feladott mennyiségre, minimális illetékképen minden szállítmány után 20 kr. fogván szedetni. Ez által az illeték az eddigi 2 frtnyi minimális tétel alá szállíttatott, minek folytán a kisebb részlegekben való szállítmányoknál tetemes könyebbségek nyujtatnak. Üsieti hírek. A budapesti gabna- és értéktőzsdéről. Julius 31. A gabnaüzlet szünetelt. A börze esti üzlete csendes volt és anglobankra szorítkozott, mely 5175—5150-en fizettetett. Terményüzlet. Budapest, julius P.J. Heremag engedő; franczia 50 frt, vörös szíriai 31 frt. — Repczeolaj lanyha; kétszer finomitott őszire 19 frt. — Disznózsír pesti azonnal hordó nélkül 26’50, hordóval 27.50 — 28, vidéki hiányzik. — Szalonna szilárd; magyar légszáraz minőség szerint 30 frt, városi 30 frt, füstölt azonnal 32 frt. — Szilva, és szilvaiz szilárd. — Dió csendes.— Hamuzsir keresetlen ; magyar fehér 21 ft, kékes 17—18.50, házi 16—16.25. Méz szilárd; piros minőség szerint 20. — Szesz szilárd; régi módszer 59 Wt, uj módszer azonnal 57 kr. Időjárás : forró. — Vízállás : 8‘ 1' — Hévmérő : -1- 29 — Légsúlymérő : 28' 6'". Ungvár, július 26. E héten tartott heti vásárunkról következő piaczi árak vannak a város hiteles jegyzőkönyvében feljegyezve : Búza mérőnként 6 frt 60 kr. — Rozs 4 frt 50 kr. - Árpa 2 frt 70 kr. — Zab 1 frt 80. — Kukoricza 4 frt 80 kr. — Burgonya 2 frt. — Borsó 7 frt. — Lencse 3 frt — Paszuly 5 frt 20 kr. — Kása 6 frt. Lepsény, július 26. Az aratás szépen halad, a roppant gazdag szalma miatt az aratás több időt vesz igénybe,mint rendesen. A búza minősége igen változik 76—85 fontig; a mennyiségre nézve megjegyzendő, hogy minden kereszt átlag % mérőt ad, de az is áll, hogy az idén %-al több a szalma, és igy a keresztek száma több mint más években. Az eredmény 78 mérő holdanként. Az árpa jól ütött ki. zab kevésbé kielégítő eredménynyel kecsegtet. — A kukoricza esőt kívánna. Kivonat a Bp. Közlönyből. Árverések: K. K. Halason a fogyasztási adó haszonbérlete iránt ajánlatok aug. 12-éig a budai p. v. igazgatósághoz. — Mármarosmegyében a vissói Ind építése iránt ajánlatok aug. 22-éig a m.szigeti állammérnöki hivatalhoz. — Szegszárdon aug. 30 kán Szőnyi Ferencz és neje fekvőségei (3050 frt.) — A pest-ferenczvárosi dohánygyárban *aug. 12-én selejtes vaspapir és más tárgyak. — Budán sept. 10-én Iványos Franciska krisztinavárosi háza (39000 ft.) Opaticzán (Temes) aug. 2. -én községi legelő (7860 frt.) Alsó-Nyéken (Tolna) aug. 16-án Bankó Mihály ingatlana (3800 ft.) Csődök: Walser János fia pesti kádármester ellen; perügyelő Lobos József. — Preszler Hermann miskolczi lakos ellen; perügyelő Soltész Nagy Albert Miskolczon. BUDAI SZÍNKÖR. Ma aug. 1 án esti 7 órakor : Zarándokok. Vígjáték 3 felv. Felelős szerkesztő : TIRVÁRY LAJOS. SYN/I-TKR. ... már augusztus 95-én a kir. magyar dicsérejegyek húzása. Igérvények bélyeggel együtt 2 frt 30 kr. Főnyeremény 250,000 frt. Nyitrai és Társa. 2168 Pest, Thonet-udvar. V.x ki Is *. Julius 0 fölött időjárás 31 Pesten . . . . 9' 0" száraz „ Pozsonyban ... 7' 9" „ „ Máramaros-szigeten . 24" „ „ Szathmáron ... 1' 8" „ „ Tokajban ... 4' 2" „ „ Szolnokon 6‘ 6" „ „ Szegeden . . . 11' 11" „ 28 Aradon .... 0' 6" „ „ Nagy-Becskerek 1‘ 4" „ „ Bezdánban ... 7' 2" „ „ Verbászon . . . 7' 9" „ 29 Eszéken .... 5' 9" „ 28 Mitroviczon ... 3' 4" „ „ Sziszeken ... 2' 4“ „ „ Zimonyban . 11' 7" „ „ O-Orsován ... 9' 3" „ ---------—“ — fi A budapesti tőzsde és gakacsarnok hivatalos jegyzése julius 31*éu.__ ——______ _________ Él t 4 k p a pi r ||J »*vs Értékpapír |jj adva tartva Brtékpapir || Sta j tartva; ÁVamadánáff. Magy. VMutt k»lwBn - 98 50 97 60 , Pesti keres. ba. 600 720 - 7 80 - Spedlom és csonti.,t *00 166 - 110 _ » gömörf «lamvwjkl , Pesti iparban, 800 485 - 44)- Szeregyir I. magyar 500 80- *15 — „ záloglevél 51/0 . 150-------— — , fsatl-Budai ké*- Drasoke köudn X teeia 300 is fi. i» ! „ sorsjogy kölcsön. 110 81 75 88 50 müvi.sli»nk . 100 1J — 66 - Magyar ill. kökénbánya 100 -____— al 1871-ki magy. államkötv. -- 88 50 89 — , Pesti egyletbank 70 40 — 41 ___ Varietél rdasTény szinház 100 —___ _ 1871-ki magy. államkötv. _ 86 50 87 - » Pesti silogk.Int. 60 - - -~ 80 II II Földteherm. kötv. magy. — 77 — 77 *0 „ Bir.t e.hitelint. 50 56 — 57 — Alagm................................... fflf. 10S — 110—) * » — — — — — a Bárány, tb. és k. 40-----------------------Téglagyár Set.-endrei. . 800 ---------------------« ” /SS®? — 75 — 78 — „ Debrecz.eniker. 80-----------------------Téglagyár budapesti . . 800--------------------” * Wv ----------------------------- - h- 100--------------------Tégla és mássént* ajlaki *00 100 - 119 -” " l2ríf “ ~ — — — » I. Erdélyi . . 800 -------------------Téglagyár Mfeánysi . . 200 156 — 160 — » erdélyi — 74 60 7o 56 „ Szegedi forg. b. 100---------------- — Szőllödézs.*vaks. kötv. . 71*6 71 70 , Saerb ideig. bn. 80_______________ Ossstr. áll.-ados. papi. 6% _ 67 75 6* *5 Tskpéns. , óbudai . . 100_______________ Mloxlavalak . , „ ezttszkam. 72 jj 7g tb „ Ferencz és J. v. 100_________ _ » TM — n Félegyházi 40-----------------------Magyar földh. 5'n . . . — 80— 50 85 * " » ezüst, kam. 71 75 73 85 „ Dödöllöi . . 40 - - - - Magy. Jövedékben« 6% ---------------------------AVilmV? — « °Taz- központi , Jelzálogb. — 1876 80 86 Kisorsol. 1860-bén 500 frt _ 108 60 103 50 Jan-Juli 5% 100 85 - 66 - A nyngj. bank 6$ ~ — - I " ííuSfíS« — 118 — 114 — » Pesti I. ha. ige. 1000 8325 - 2sS ~ Magy. ált. földWtel g% . ~ 88 _ 86bOjg p.tv köfímhöf1 w/rt ~ ‘J?- — » Pest Budai főv- 100 180 — 161 — „ » » 5*/. . . . . — 86 _ 8095 | Pestv. két 1871-bol 6% _ 87 — 87 50 „ „ „ N. k. 85 45 — 47 P»«* kereskedelmi bank. — 8« 55 87 — g Részvények » Pest Kobányul. 100 - —-----------Saebeni földhit 5*/*% . — —— — 1 „. . ., ... / .. * Pest kfulváros 100 63— 04 - Kisbirtokosok földhit. 7*/$ — 8B - 90—1 Raktár., t Atlas viszkiz. --------------------- , Szt.-Endei . 40 46 - 48 - 1 " Ha“aagyar ■ ‘ 311» 1!53~ 840 - ■ Erdélyi. . . 30_______________ Blackbaégek. ” Pannónia ... ajt. 34* 350 _ " i^bud ao’kr 60 ~ I ” I Éjszakkeled vaspálya 5% 300 — _ - — * Trenti I * * ‘ * 100 75 — ?0 - Malmok s Árpid . . 500 76— 30 - galiealai vasp. 6®^ *00 — — » Kumita . . . SOn 115 __ tgO — Árudefo Kftn * 40 I. Erdélyi vasp. 5%. 100 ; Kro.jár. isnét. g? __ __ " frt ezüst . . . 200 - - - - n Unió' .... í20 885 * oin^írd? ’ * * tnS óin ~~ olt " Pest-budai lnncehid 0% . 10C *6 .... 86 5o ; Tisza .... *0» M-- *»- , Orawrt. - 500 360 - 385 ^ Borsed-Mi.koicii maloS . UK) __ _ - Vaspályák : Pest-Barcsi ” ^ 200 10ll «»«»-PesH malom 6% 150 166 - - -» Pesti közúti. . 318-818 . Laiza ' ' ifin Jin gfemalom 1%. 100 - - - -” Budai közúti m 1!0 _ 130 _ * Temesvári gőz! 500 _____*______- Bg5,ea‘m' gAIh' Ur*' 6 a ~ «* 60 8» 59 . |S:S*: j* n i: - SS lltz jffi pén***»«*. * Magyarkkeleti 200 - - - - ’ Viktória . . ! 800 93 - 100 - Császári arany .... - 5 $6 6 ** ~ ’ r Erdélyi *00------------* — « T. Budapesti . 100 506 — 505 — Osztr.-magy. 8 frtos arany — 8 86 S 88 ” Déli y 800-------------------------- « Budai gyártelep 100 35 — 86 — *0 frankos arany ... — 8 S5 a 88 ~ ” BudaihégYDálva ?00-----------------------A ,» , PTMH0Dt’» • • 1000 S91 .00- Osztr. és magyar ezüst. . 108 Sf, 109 — .. . ill., 2 290-------------------Ép.tötársulat, Pesti . , 80 -------------------Porosz pénztár-baresa. . _ i m 187"* .saukok. Által m. műn h. 80 81 ,5 , Pesti Cottage . ” An m n Wbo ' 8 50 75 *1 - Északi magyar 20 - - - - Váltók. I Ban. ker.'és ip.* Z II II ^ ' KWly^“ ! ! ££ 4“ I "!? I Augsburg 100 d. n. f. min % „ „ Wt0 ” Vrimkonsavv 160 118.50 119 50 Sertoshizialó y. . . . 200 175 - 180 “ Frankfurt 100 d^n. f. u. 5 18 50 -Mii földrész 80 88 50 88 50 Köpyvny. „Athenaeum“. 800 235 — 840 — SndeT^M^nnt'at1^’ 4 63 75 54 ~ I AA: Mg ”Z 87 8_! - ^Franklin* * * ^ “ank \ “°78 L“nl * Nyu.'Thf'^pr 80 - - -- atzüjóti’rs. magy. Jgy! |r 40- 41- p«is 100 franc .tíz . * *Je0 48 80 ” leszi és hite 80 ------- — — „ Nagybecskereki 100 -------------------„ . . . . ’ ».ideg « - — GA’,rr. ^ i«i $i Nem Hivatalos rász. ” Tak ésh igazol 50 6 3 — E3 55 Gyógyintézet I. magyar. 200 -------------------, , " és h.p. bécsi 50 -------------------Kereskedő-testület épület® 210______________Aradi ker. b. befizetéssél _ _ _ „ Magyar alk. b. “ KArtoly-fonálgyár . . . JOG — — — — Hotel részvény-társaság ' 335 __545 » Nyi. keré. hitelt 80 -------------------SSSlíviSIÍSÍI* ‘ ' *2. 115 ~ 180 ~ 8ek“ritas................................. . „ _ _ -” g ipar. 100-----------------------C.yógy-telep............................ 800 ______________dzöd-Rákosi téglagyár . _ _ _ _ ” Pesti” bank *00-----------------------Pozsonyi papírgyár . 200-----------------------NI.-Viradi ker.ésiparbank _ „ Pesti népbank . 100 — — Rima-Murányi bányatár.. — - —-------Győri kereskedelmi bank , APesti pénzv. 100 - -------ayapjamese . .... SCO 70 - 75 - Z . , “ rT '“ “ ~~ “ „ Buda-eb népb. 80-----------------------Salgó Tabáni ... 100 108 - 110 - ^.-fehérvári ker. b. befsz. 80 __ „ " Iparbank . 50 83 — 98 — Sehlick-féle vasöntöde . 200 1 95 — 200 — Kecskeméti köap. tak. p. . „ Budai keres. ba. T00 66 *8 Buda- és vegy-áru-gyár 200 — — — 1_£85^|^8óskuti^öbinya^^^^^^100^125^— ISO — V ár vám- font- ár vám- T , . font- piacai font- i Ár idsa-X örmény .,y| miasinkint nyi mázsánkba l e r m ö n y By, tzukin nyi faiavikiat Barna bánta lg].... 81 —— — 84 —— - Bozs ...................................... 80 489-6 * 73/71* —- — ’ l ’ .’ .’ ! 86 ------------ 88 ------ — árpa militának .... 72------------73/70------------— , tiszai ..... 81 ------— ** ---------- „ etetésre....................... 72 ------— tj/ig —_ — • " ...................... ti ZZ I 88 ------------ z*b............................................. 50 ________ _______ | paeti ....................... 81 ------------ 84 ------------ Kokorieaa............................ .. ------------ ----------_ ..... 88 — — — 88 ------. Bab ...... • . . . ..... 85 ------------ 88 ----------- 88,„ * ~ 90 ----------| fehérmagyel ... 81 ------------ »4 ------------- „ ' ' 7 " 1 ' a * *0-5 «0 - —------| .... 83 ------------ 86 ------------ Repeze káposaláa . ... „ 450-412 . — _ ■ » • • 6 85 — 8S g bÉA®á0(A • • 0 Oft . Oft_1 im I bácskai...................... 84 U---------**--------------------- * * *6 4 67 _ . -. . ...................... » ------------ *6-----------. ...... 87 ------ - 88 ------------