Pesti Napló, 1873. szeptember (24. évfolyam, 200-224. szám)

1873-09-01 / 200. szám

800. al s­zerkesztési iroda, rátok-tere, Athenaeum-épület. ip Szellemi részét illető minden özlemény a szerkesztőséghez intézendő, mentetten levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el, fozi­atok nem adatnak vissza. Budapest, Hétfő, September 1,1878 Kiadó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a­­ kiadó­hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS: 84. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­­­­adás. együtt: 3 hónapra . . • a írt — kr. 6 hónapra . ^ • . • 12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülezetes évnegyedenként t­áríut. Az előfizetés az év folytán­.* minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy m­int­ előfizetések kiado­tt irataiba’ Barátok­ tere, mi küldendők, Budapest, sept. 1. Politikai heti szemle. Azon nagy érdeknél fogva, melylyel az m és egyház közötti viszony rendezése ink bir, különös figyelmet érdemel ezen r fejlődése Poroszországban, a Zsedényi s nézet­társainak ideálját fezi. A porosz cur­­tus miniszter dr. Fásk­­y következetességgel halad elő az egyház itti államrendőrség életbeléptetésében. Leg­­bban rendeletet bocsátott ki, melyben a jus 11-diki törvény alapján szabályozza z egyházi hivatal jelölt­in­e­k tudományos állam vizsgálatát.“ Idén papnövendéknek, ki a plébániáknál almaztatást akar, az állam által kinevezett ottság előtt kell vizsgálatot tennie, s a spököknek nem szabad más lelkészeket al­­­mazni,mint a kik e vizsgálatokon képesitet­­­nek találtattak. A ki e vizsgálatra jelent­zik, annak ki kell mutatnia szülői társadat­­állását és hitfelekezetét, továbbá elő kell iratnia egy n­é­m­­e­t államgymnasium sztségi bizonyítványát és azt,hogy valamely 5 m e­t állami egyetemen, vagy az á­ll­a­m­tal­ czélra meghatalmazott fyházi semminariumban vé­­zte a három évi theologiai tanulmányokat. rendelkezés által min­d­­zon theologusok, kik ide­­en intézetekben (a rajnai tarto­­mnyokban a francziák, a lengyel tartomá­­rokban a lengyelek)­­v­égzik tanul­­ányaikat, kizáratnak a elkészi hivatalokból, s a pap­­verés az egyházi hatóságok köréből kivétet­­tn, az állam ellenőrzése alá helyeztetik. Csak ők bocsáttatnak állam­vizsgálatra, kik az ok­tett föltételeknek megfelelnek, s a vizs­­álat kiterjed a bölcsészeti, nevelészeti és érténelmi tanulmányokra. — A vizsgáló bi­­zttság három tagból áll, kiket a miniszter­­enként kinevez. Megtörténhetik tehát, hogy rotestáns tudós fogja vizsgálni a­atholikus papnövendékek lelkészi­épesítését, és viszont : katholikusa rotestánsét. A vizsgálóknak természete­in az lesz fő kötelességük,hogy a papnövendé­­­k érzületéről győződjenek meg,s csak azokat próbálják, kik az „államegyház“ hívei. Fáik­iniszter e rendelete és azon héten jelent meg, melyben a közgyűlést tartó porosz lu­­teránusok azt határozták, hogy a kormány­ok kérvényt nyújtanak be a polgári h­á­z­a­s­s­á­g behozatala ellen. A franczia monarchisták cselszö­­rényei s a porosz kormány küzdelmei , papsággal képezik a hét főeseményeit. A Bourbon és Orleans házak kibékülése folytán , királyság visszaállítása csaknem kétségte­­enné vált s a mostani kormány egészen úgy ciseli magát, mint a ki egyedüli feladatának az eshetőség előkészítését tekinti. A köztársa­sági lapok és férfiak üldözése, a szabadelvű sajtó elnyomása ma olyan mérveket öltött, mm­it a császárság napjaiban sem találunk. Ez ügy az állandó bizottság aug. 28-ai ülésé­ben is szóba került s Józan képviselő azt kö­vetelte, hogy a kormány azon rendszabályo­kat megszüntesse vagy legalább is csak az ostromállapotban levő megyékre szorítsa, továbbá hogy közzétegye azon megyék név­sorát, melyek tényleg ostromállapotban van­nak, minthogy sok helyen a polgárok ma sem tudják, hogy ostromállapotban vannak-e vagy nem ? Beulé belügyminiszter maga is elismer­te, hogy a Vogese­ megyében az ostromálla­potot nem rendes módon hirdették ki, de azt mondá, hogy azért az ostromállapot, mégis törvényes. De Malvy kép­ ismételve kívánta, hogy a kormány előterjeszsze az ostromálla­potban levő megyék névsorát. A lakosok nem tudják ostromállapotban élnek-e vagy nem? De ez természetes — mondja szónok — mint­hogy maga a miniszter sem tudja. Beulé az adott választ kielégítőnek tartja. — Erre de Malvy azt kérdi tőle, Yonne megye ostrom­­állapotban van-e vagy nincs? Beulé azt feleli, hogy a kérdést megfontolás tárgyává teendi, a­mi világos tanúsága annak, hogy a kor­mány maga sem tudja, melyik vidékeken uralkodik kivételes állapot, hanem kénye­ked­ve szerint alkalmazza a kivételes rendsza­bályokat. A „Journal des Debats“ köztársasági lap, mely két hét óta folytonosan ingado­zott a monarchia és köztársaság közt, pén­teki számában végképen Chambord grófhoz pártolt. A megy­egy ülések legtöbbje befejezte ülésszakát. Vilmos német császár Grasteinból Berlinbe érkezett s a holnap tartandó győ­zelmi ünnepélyen jelen lesz. A po­rosz ál­lam és az egyház küzdelme e héten fontos ered­ményekre vezetett. A poseni érsek és a fuldai püspök ellen az egyházpolitikai törvények megszegése miatt per indíttatott s mindkét főpap jelentékeny pénzbírságra ítéltetett. A spanyol cortes Castelart a hires szónokot választotta elnökévé, ki helyét fé­nyes beszéddel foglalta el. A köztársasági fegy­verek e héten ismét némi előnyre tettek szert. Milán szerb fejedelem Bécsbe ér­kezett. A „Pesti Napló“ tárczája. Az uj Magdolna. Wilkie Collina regénye három kötetben. II. Harmadik kötet. Kivonat főtisztelendő mr. Julian Gray napló­jából. (Vége.) — Így képzelem én az életet tele szeretettel, békével és boldogsággal, oly kötelességekkel és foglalkozással, a minő méltó egy valódi kérész­­i tényhez. — Mi vár reám ellenben, ha barátaim tanácsát­­ követve, itt maradok? Oly foglalatosság, melyet­­ nem szeretek, mert rég megszűntem azt becsülni;­­ kicsinyes, gonosz boszantások, melyek nemet érve, engem is bántanak, míg őt sebzik és megalázzák, bármerre forduljon. Ha csak rólam volna szó, a­­leg­ravaszabb gonoszsággal is szembeszállnék. De Mer­­cyre kell gondolnom — Mercyre, ki drágább saját életemnél! Szegény nők, hisz ők csak mások véle­ményében élnek. Azon egy példa megtanított, hogy mily szenvedésekre számíthat nem barátaim körében — az ég bocsássa meg, ha e szóval kényte­len vagyok visszaélni ? Szándékosan kitegyem-e őt újabb bántalmaknak ? — és ezt azon pálya kedvéért, melynek eredményét, jutalmát rég nem becsülöm? Nem! Mi mindketten boldogok — mindketten szaba­dok akarunk lenni! Az isten kegyelmes, a termé­szet barátságos, a szerelem igaz, úgy az uj, mint a régi világban ! ügy el tehát az újvilágba ! III. Nem tudom, hajót vagy rostat tettem-e. Teg­nap lady Janet előtt megemlítettem, mily hideg fo­gadtatásban részesültünk visszatértünkkor, és hogy ez nemet mily fájdalmasan érinté. — Nagynéném a dolgokat mindég saját szem­pontjából nézi, és ennek megfelelőleg könnyű olda­lánál fogja föl. — „Ön sohasem bírta megérteni a társaságo­kat Julian, és nem is fogja megérteni soha! — mond lady Janet. — A szegény ostoba emberek egysze­rűen nem tudják, mihez tartsák magukat. Csak ar­ra várnak, hogy egy náluk előkelőbb megmutassa, ha elismerjék-e az ön házasságát vagy nem. Szóval azt várják, hogy én mutassam meg nekik az utat. Tekintse, mint megtörténtet. Útmutatójuk leszek. « —­ Azt hittem nagynéném tréfál csupán, a mai esemény azonban meggyőzött, hogy szándéka bor­zasztóan komoly. Lady Janet nagy bált rendez és már szétküldő meghívásait Meblethorpe Houseban és a bál czéljául mindenütt mrs. s mr. Julian Gray egybekelésének ünnepélyét jelentette be! — Én először elleneztem a megjelenést, leg­nagyobb bámulatomra azonban Mercy is nagyné­ném pártjára állt. Emlékeztetett, hogy mindketten mennyivel tartozunk lady Janetnek, és rábeszélt, változtatnám meg szándékomat. Mi tehát elmegyünk a bálba — nem határozott kívánságára. — Ennek indító okát csak abban keresem, hogy a szegény gyermek még mindig fél, hogy há­zasságom nem ejtett-e csorbát a közbecsülésen. Mindent eltűrök, mindent koc­káztatok és mindent hiszek azon reményben, hogy az egyetlen gyötrő kétségtől megszabadíthatom őt. Lady Janet társa­dalmi győzelmet jósol,­és nemmel a kétségbeesés­­ nem a meggyőződés, szintén ezt hiteti el. A­mi en­gem illet, én el vagyok készülve az eredményre, és ez az lesz, hogy az új világrészbe vándorlunk és ott erdő és mező közepette a társadalom gyermeksé­gét keressük föl. Csendben mindent elrendezek és elkészítek az útra, és annak idejében — az­az a bál után, — előállok intézkedéseimmel. IV. Már találtam embert, ki czélom kivitelében segíteni fog ; egykori tanulótársam ez, ki most hajó­­t­ársulati részvényes és sok kivándorlóval van dolga.­­ Egyik hajójuk két hét múlva indul a lon­doni kikötőből Amerikába, és Plymouthot is érinte­ni fogja. A szerencsés véletlen úgy hozza, hogy lady Janet ünnepélye is ép akkor legyen. Én már látom előttem a jövőt. — Barátom jósága folytán csekély fizetéssel egy cabint fönntartanak számunkra a hajón. Én, ha a bál, mint hiszem—újabb sérelmeket terem Mercy számára — engem sérteni nem sikerülene senkinek — úgy csak táviratoznom kell és a hajót Plymouth­­ban még utolérjük. — Jól tudom hogy e hírrel mily hatást fogok előidézni, de gyógyszerem készen van. Az elmúlt években írt naplóm sorai meg fogják győzni arról, hogy nem ő oka, ha Angliát itt hagyom. Ebből látni fogja, hogy a vágy egy más tettkör, más tér után újabban és újabban fölmerült lelkemben, és pedig sokkal előbb, mint őt ismertem volna. — Mercy bálruhája — a jó lady Janet ajándé­­ka — készen van. E műremeket szabad volt látnom, midőn nem először fölpróbálta. Legkevésbé sem értek a selyem és csipke értékének megbírálásához, csak annyit tudok, hogy az egész bálban az én nem lesz a legszebb. — Még ugyan­az­nap elmentem lady Janethez, hogy megköszönjem e szép ajándékot és alkalmam nyílt az én jó öreg nagynéném csodálatos és eredeti jelleme körül tett ismereteimet egy újabb vonással gazdagítani. — Midőn a szobába léptem, épen egy levelet szándékozott széttépni. A­mint megpillantott, megál­lóit s a levelet felém nyújtá. Mercy írása volt. Lady Janet az utolsó lap egy pontjára mutatott. — „Mondja meg üdvözletem mellett nejének, — kezdé lady Janet, — hogy én még makacsabb va­gyok, mint ő! Határozottan vonakodom és úgy ol­vasni sorait­, mint szavait meghallgatni, mihelyt azon egy tárgyra tér vissza. Nos, és most adja vissza a levelet. « — Teljesítettem kívánságát, és látt­a, a mint a levelet előttem darabokra széttépte. Azon egy tárgy, melynek említését Mercynek oly szigorúan megtil­totta, mindig ugyanaz, tudniillik, hogy Grace Rose­­berry nevét vette föl! A mód, a­hogy nem e tárgyat érintő természetesebb és gyengédebb már nem lehe­tett volna. Azonban mindegy. Lady Janetnek elég volt az első sorokat olvasni, — lezárta szemét és a levelet megsemmisíté­s ő élni és meghalni akar anélkül, hogy Mercy Merrick valódi történetét is­merné. Mily megfejthetetlen talány vagyunk mi em­berek ! Csodálható-e, ha oly gyakran nem értjük meg egymást ? — Bál után való reggel. — Megtörtént és már vége. A társaság leverte lady Janetet Se türelmem, se időm, hogy kimerítőn írhatnék róla. A délutáni gyorsvonattal indultunk Plymouthba. — A bálba kissé később érkeztünk. A pompás termeket a vendégek gyorsan megtörték. Nemmel áthaladtam a szobákon, midőn ő oly körülményre figyelmeztetett, mit ekkoráig nem vettem észre. — Nézd Julian e hölgyeket, — mondá —nem találsz semmi idegenítőt, feltűnőt sem ? — Midőn körültekintettem, a keringő hang­jai ép megrendültek. Föltűnt, hogy a tánczterem felé csak kevés pár haladt előttünk. Csakhamar észre­vettem azt is, hogy e kevés tánczosnő között még kevesebb a fiatal. Végre világos lett előttem min­den. A fiatal leányok, néhány kivételével, teljesen hiányoztak, s ezek is csak oly ritkák voltak, hogy épen csak a szabály kedvéért látszottak ott lenni. — Mercyt azonnal visszavezettem az elfogadó terembe. Lady Janet arc­a elárulá, hogy e sajátsá­gos jelenség az ő figyelmét sem kerülte el. A vendé­gek még mindegyre érkeztek. Férfiak nejeikkel, anyáikkal jelentek meg, de leányaik helyett a leg­merészebb és legbámulatosabb mentségeket hozták magukkal. Ily módon tértek ki az előkelő körök tisztelt hölgyei azon veszély elől, mely leányaikat a lady Janet házánál mr­­ós vers. Julian Gray társasá­gában fenyegette. — De nem akarok igaztalanságot elkövetni. A jelenvolt hölgyek egy pillanatra se vétettek a háziasszonyuknak tartozó tisztelet ellen. Ők telje­­siték kötelességüket — nem, sőt nagyon is sokat tettek. — Fogalmam se volt azon durva bárdolatlan­­ságról, mely az újabb időben a körökben elhatalma­sodott, mig azon fogadtatást nem láttam, melyet nem számára készítettek. A feszesség és előítéletek napjai eltűntek. Túláradó szeretetreméltóság, és túl­­csapongó szabad gondolkozás­mód azon két sark­pont, mely körül a mai generatio forog. Látni azt, mily szabad gondolkozással feledik el a nők hitve­sem szerencsétlenségét, mily szeretetreméltó szóára­dattal ösztönzik a férjek még jobban nejeiket, és hallani, mint ismétlődik ugyan ezen beszédmód minden szobán végig — igen örülök, hogy szeren­csém van megismerkedhetni mrs Gray. — lady Janet igen lekötelezett, hogy alkalmat nyújtott—Ju­­lia­, vén gyermek, minő szépséget hódított ön meg! Irigylem önt, becsületemre irigylem! —igen látni és hallani e fogadtatást ez édeskés szavat, melyet közbe közbe tolakodó kézszoritások, sőt­ nem részére csókok is decorálták, s aztán körültekinteni ez emberek kö­zött, kiknek mindegyike túl volt a harminczon, és alig volt egy is, ki hajadon leányát magával hozta volna — valóban roszabb világításban a mai civili­­satio nem mutathatta volna be magát. Várjon bár újabb csalódás reánk az új világrészben — oly gya­lázatos, oly megvetésre méltó látványt lehetetlen töb­bet megérnünk, mint a minővel tegnap este nagyné­ném báljában találkoztunk. — Lady Janet jobb érzelmeit az által nyilvánító vendégei előtt, hogy teljesen magukra hagyta őket; ezek azonban még e viseletét sem találták elég oknak a távozásra, sőt az estek­nek derekasan megfeleltek. Mindnyájan tapasztalásból tudták, hogy Mablethor­­pe­ House jó asztalt tart.És így a tálakat és palaczko­­kat az utolsó csöppig kiürítették. — Mercynek és nekem, mielőtt távoztunk, a felső osztályokban kis beszélgetésünk volt lady Ja­­nettel. E perezben szükségesnek tartottam elmondani Angliát illető határozatomat. A jelenet, mely erre következett, oly borzasztó, oly kínos volt, hogy még most se vagyok képes azt ecsetelni. Nem már kibé­kült az utazás eszméjével, az eredmény pedig az, hogy lady Janet elkísér bennünket Plymouthig. — Mióta ez úgy eldöntetett, leirhatlan meg­­könnyebülést érezek. És csak egy fájdalmat viszek magammal Anglia partjairól — hogy válnom kell a nemes lelkű, igazán érző szivü lady Janettől. Az ő korában ez egy életreszóló válás leend. — így szakadnak el a kötelékek, melyek szk­’­lőföldemhez csatolnak! Mercy ves oldalamon azon ha­tározott tudattal megyek a bizonytalan jövő elé,hogy bárhova vezessen a sors, a boldogság velem van. Öt­száz ily kalandor lesz, mint mi vagyunk, a kivándor­ló hajó fedélzetén, kik elhagyják hazájukat, mert az munkát és tűzhelyet nem ad nekik. — Ti urak, ott a statistikai hivatalban, azon pályatévesztettek számához, kik urunk születése után az ezernyolczszáz hetvenegyediki évben Anglia part­jairól tovavitorlázták — toldjatok még két nevet — Julian Gray és Mercy Merrick nevét ! V. Budapest, sept. 1 (Az országgyűlés összehív­a­­t­á­s­a.) Illetékes helyről úgy értesülünk, hogy a „Hon“ azon, állítólag „biztos forrásból“ került híré­nek, mintha az országgyűlés október 18-ra összehi­­vattatnék, semmi alapja sincs. („A Hon“ és a megyék arrendi­­r­o­z­á­s­a.) T. laptársunk erőnek erejével kötődni akar velünk s minden áron be akarja bizonyítani, hogy mi a kormány terveit és nézetét saját terveink és nézetünk gyanánt árulgattuk s hivatkozik állítása bizonyítására a „P. Llyod“ némely czikkére és sza­vára, beszélvén e közben a lapok függetlenségének sérelméről sugalmazott dolgozatokról s több e félé­ről, melyek nagy könnyűséggel jönnek tolla alá. Először is ismételve figyelmeztetjük azokat, kik nemcsak látnak, hanem látni akar­nak is, hogy mi a t. laptársunknak nem tetsző czikkeket különös jegy alatt s azon szerkesztői megjegyzés kíséretében közöltük, hogy azok nem szerkesztőségünk tagjai által írattak, ha­nem „egyik külm­unkatársunk to­­- jából f­o­l­y­n­a­k.“ T. laptársunk eléggé isme­rős szerkesztőségünk viszonyaival arra nézve,­­hogy ezen szerkesztői megjegyzés nélkül is, mihelyt czik­­keink mellett jegyet vagy nevet lát, egy­(A vágvölgyi vasút) engedély ok­mányáért sokan versenyeznek. Nem rég a Ferdi­­nánd éj­szaki, majd még az osztrák állami vasúttár­sulat tett az engedélyeseknek ajánlatot a concessio átengedése iránt. A bécsi Wechslerbank bukása folytán fennakadt a pálya építése s bár a boroszlói discontobank, mely a részvénytőke 70 százalékát átvette, hír szerint újabban néhány százezer frtot rendelkezésére bocsátott az­­ építési vállalkozóknak, csakhogy az engedélyokmány rendelete szerint a munkálatok folyamatban maradhassanak, mégis úgy látszik , nagyon közel járnak az engedélyesek azon veszélyhez, hogy a magyar kincstárnál letett másfél milliónyi biztosítékuk odaveszhet. Innen van azután, hogy a concessionariusok szakadatlanul ajánlatokat tesznek az engedély átvétele iránt; más­részt meg egyes vasúttár­sulatok és pénzintézetek is­mervén a vágvölgyi vasút jelentőségét, készek vol­nának azt átvenni, de nem oly áldozatok árán, a­me­lyeket az engedélyesek követelnek. (A déli vasúthálózat­ szétválasztá­sának kérdései fölötte egyre folyamatba vannak a tár­gyalások. A­mint a „N. Fr. Pr.“ hallja, Bontoux, a déli vasúttársulat igazgatója a napokban visszatér Florenczből, a­hol a déli vasúthálózat szétválasztása ügyében kiküldött bizottsággal és az olasz vonalré­­szek igazgatóságával alkudozásokat folytatott. Ezen tárgyalásokra alkalmat szolgáltatott az osztrák kor­mánynak a déli vasúttársulat igazgatóválasztmányá­hoz intézett azon jegyzéke, a­melyben fölhívja, hogy a jegyzék vétele utáni hat hó alatt, vagyis október­­ 24-ikéig, határozott javaslatokat tegyen a szét­válasz­­­tás kérdésében. A Bontoux és az olasz vonalak igazo ,­gatósága közt folyt tárgyalások azon egy eredményt mindenesetre föltüntetik, hogy a szétválasztás esélyei annyiban javultak, a­mennyiben olasz részről és külö­nösen az olasz kormány részéről siettetik a szétválasz­tást, és a­mennyiben a déli vasúttársulat ügyeiben döntő befolyású Rothschild-ház kész a szétválasztás mihamarabbi elhatározását előmozdítani. Haladás­nak tekintendő mindenesetre azon tény, hogy az alkudozások immár a dolog lényege körül forognak és hogy a főbb pontok fölött előleges megegyezés történt, így megegyeztek arra nézve, hogy ha majd az elosztási kulcs, illetőleg az elsőbbségi tartozásérti kezesség meg lesz állapítva, akkor a forgalomban levő részvények felében az olasz, és felében az osz­trák-magyar vonalakra fognak elosztatni. Csakhogy épen a beruházási tőke elosztása fölött nem bírtak a vélemények eddigelé megegyezni. Az olasz igazga­só erre belássa, hogy e czikkek közvetlenül nem a szerkesztőség tagjai által írott czikkek. S ha e leg­jobb tudomása ellenére mégis más színben akarja a dolgot feltüntetni s ehhez nem plausibilisnek lát­szó évet a „P. Lloyd«-ban is összeböng­észni tö­rekszik — legyen ez neki olyan privát mulatsága, melyhez ezúttal többé szólni nem fogunk. A­mi a „sugalmazott dolgoza­tok« banális phrasisát illeti: nem ugyan a „lion«­­nak, hanem olvasóinknak idézzük emlékezetébe, hogy mi az állami közigazgatás gyökeres reformjá­ról s különösen a vármegyék területének új beosz­tásáról már ez év február, márczius és április havá­ban elmondtuk tüzetes nézeteinket. E nézetek erős viszhangra találtak nemcsak a sajtóban, törvényho­zásban, hanem magánál a kormánynál is — annyira, hogy épen ezek vétettek alapul a területi beosztásra vonatkozó előmunkálatoknál. Sőt nemcsak ez tör­tént, de ha egy kis fáradságot veszünk magunknak, egyszerűen ki tudjuk mutatni, hogy érveléseinknek tetemes része önálló czikkek képében épen a »Hon“ hasábjain megjelent a múlt hónapokban. Ha tehát mi a kormánymunkálat elveit ismertettük, érdemi­leg nagy részben csak saját tavaszi czikkeinket is­mételtük, részben más és bővebb adatokkal ugyan, de hisz ez természetes, mert nekünk a kormány ap­parátusa rendelkezésünkre ép úgy nem állott, mint nem állott t. laptársunknak. Hogy a »Hon“ mind­ezt elfeledé, hogy saját régebbi czikkeit is elfeledé ,s hogy most már, midőn a kormány is arrendírozni akar — ő­ppen ennek lehetőségét és czélszerűségét belátni nem akarja, — erről nem tehetünk. Jóság állandóan azon nézethez ragaszkodik, hogy az alaptőke a jövedelem arányában oszlassék föl; míg az osztrák választmány korábbi álláspontján marad meg és azt kívánja, hogy mindegyik vonal a reá for­dított tőke kamatozását vállalja el. Az osztrák vá­lasztmány hajlandó lenne egyébiránt annyiban köze­ledni az olasz felfogáshoz, a­mennyiben a beruhá­zott tőke szerinti kulcs csak a prioritásokra értessék, a részvények pedig feleztessenek el. A tárgyalások ily stádiumában bajos megítél­ni, hogy mikor ér el a szétválasztás kérdése az el­döntés prasisába. Az ügy pedig Magyarországra nézve is ép oly fontos, mint a­mennyire sürgető. Fiume érdeke, a Dunán túli vasúti egységes hálózat­­ létesítése s a nagy vasúti szerződés keresztülvitele lényegesen függnek a déli vasúthálózat osztrák és magyar vonalainak önállósításától. De az elválasz­tásnak nemcsak időpontja, hanem feltételei is nagy jelentőségűek és azért nem kétkedhetünk abban, hogy az osztrák kormány részéről az elválasztás ügyében történt lépésekkel párhuzamosan a magyar kormány is megteszi a társulat irányában a kellő rendelkezéseket a végre, hogy a­mikor az olasz és a magyar-osztrák vonalak elválasztása bekövetke­zik, egyúttal a magyar vonalaknak az osztrák sza­kaszoktól való elkülönzése kellőleg előkészítve legyen. (A határőr vidéki erdőüzlet.) Zágrábból írják az „Ost und West“-nek aug. 26-ki kelettel: A végvidéki erdőségi consortium tudvale­vőleg a broodi és péterváradi erdőségekben levő fá­ért járó 33 mi­lió frtot 12 egyenlő és October 1-én fizetendő 2.775.000 frtnyi évi részletben köteles lefi­­zetni. Az első részlet múlt évben le is fizettetett, a másodikra azonban az uraknak, úgy látszik, már el­fogyott az aprópénzük ; hallom ugyanis megbízható forrásból, hogy a pesti urak az itteni főparancsnok­ságnál kérvényt nyújtottak be, engedtetnék meg ne­kik a 33 milliót 24 hasonló­ nagyságú évrészletben fizetni, úgy hogy legjobb szeretnék, ha ez évben mit sem fizetnének és 12 évvel későbbre tennének eleget kötelezettségüknek. Nem tekintve azt, hogy a főparancsnokság ez után óriási összeg kamatot ve­szítene ; az eredeti szerződés ilyetén megváltoztatása durva igazságtalanság volna azon társulatok és bankok ellen,melyek múlt évben a pesti ango-magyar társulat­tal versenyeztek ; égbekiáltó igazságtalanság volna a már úgyis eléggé megviselt határvidék szellemi és gazdasági fejlődése ellen. A határvidéki erdőségek­ért járó pénzre, illetőleg az azon építendő vasutak és egyéb közlekedésekre, közművelődési és egyéb intézményekre roppant szükségünk van, hogy a ha­tárőrök végre képesek legyenek a monarchia többi népeivel egy fokra emelkedni. Az illető okmányon a köztiszteletű főparancsnoknak neve van aláírva, és mi meg vagyunk győződve, hogy Mollináry úr be­csületével megsérthetlennek, lelkiismerete előtt iga­­zolhatatlannak fogja találni, ezen okmányt a határőr­­vidék kárára néhány idegen speculáns hasznára megváltoztatni. Ő a kérelmet brevi mann vissza fog­ja utasítani és esetleg a legfelsőbb fórum előtt is a visszautasítás mellett fog szólani. (A német jogászgyülés a rész­vénytársulatokról.) A Hannoverben tartott német jogászgyülés tárgyalás alá vette a részvénytársulatok alapításánál és igazgatásánál elő­fordulható visszaélések ellen foganatosítandó tuko­­zási elővigyázati rendszabályokat és erre vonatko­zólag a következőket ajánlja : 1) Az alapítók köte­lesek az előrajzban az alapításra vonatkozó adato­kat, különösen a pénzből álló betétekre vonatkozó­kat előadni; 2) az alapítók egyetemes sza­vatosságot vállalnak minden csa­lásért úgy az a f­ő r­aj­t,min­t a rész­­vényjegyzések értékére, és a tett befizetésekre vonatkozólag; 3) azon intézkedés, mely szerint a részvények aláírói 40 °p­ befizetése után a további befizetésekre nem kötelesek, megszüntetendő; 4) a tvszékek fölhatal­­mazandók arra, hogy a részvényesek indítványára a mérleg bemutatását, egyéb fölvilágosítások meg­adását, az üzleti könyvek előterjesztését eszközöl­jék; 5) minden részvényesnek joga van, a törvé­nyes rendelkezések és az alapszabályok megtartását, ha érdeke követeli, törvényes eljárás útján kiesik közölni. Az egészségügy a honvédségnél. Az „Ellenőr“ egyik múlt számában dr. Cseh Károly úr a „honvéd-egészségügyhöz« szólván, azzal fejezi be czikkét, hogy »előbb a béke idején a honvéd­­egészségügy fejtessék ki, illetőleg reformáltassék, és csak azután leend helyén a háboru idejére a honvéd­egészségügy emeléséhez is hozzálátni;“ mert „a bé­ke idején levő honvéd-egészségügy a legnyomorul­tabb állapotban van, — helyesebben mondva-s teng.“ Minden állásban, de kivált a katonaiban a szervezethez tartozó mindegyik rész igen fontos, és a humanismus jellegét magán hordó e korszakunk­ban az öldöklő szerek feltalálásával pár­huzamosan jár az igyekezet az általuk okozott sebeket gyó­gyítani. Ezen iránynak köszönhetjük a genfi­ conventi­­ót, ennek azon önkéntes egyletek alakulását, melyek czélul tűzték ki maguknak a harczban sebesültek, vagy a hadjárat által megbetegült harczosok ápo­lását. Az „Ellenőr“ egyik közleménye szerint, a kor­mány jelenleg ép azon eszmével foglalkozik, hogy már béke idején életbe léptessen ily önkénytes egy­leteket, melyek egyformán organizálva, most már el­látnák magukat mindazon eszközökkel és szerekkel, melyek a kitűzött czél elérésére szükségesek, de csak idő­vesztességgel szerezhetők meg és meghatároznák azon módot, mely szerint az egész országban elter­jeszkedve, az egylet czélját a lakossággal megismer­tessék, megkedveltessék, hogy a szükség idejében a könyöradományok minél számosabban be is foly­janak. Ily még szervezendő önkénytes egyleteket hoz Cseh K. összeköttetésbe a béke idején való honvéd­­egészségügygyel, ámbár ezen egyletek működése,ha mindjárt ugyanazon ezér felé törekszik, t. i. betegek gyógyítására,­­ de szervezésre, eljárási módra a honvéd orvosi szolgálattól, vagy­is a béke és háború idején honvédegészségügytől különbözik, ezzel össze­köttetésben nincs, mert mindegyik önállóan szer­­vezkedhetik és tényleg szervezkedik is. Hogy a béke idején való honvédegészségü­gy a legnyomorultabb állapotban lenne, a­mint azt dr. Cseh Károly állítja, azt tagadnunk kell; mind a mi­nisztériumban, mind a kerületeknél szakavatott or­vosok állanak az egészségügy élén; a dandároknál dandár-orvosok, a zászlóaljaknál ezred- és főorvosok vagy pedig polgári orvosok, kik eddig kötelességü­ket minden tekintetben teljesítették,mit annál köny­­nyebben tehettek, mert a nehezebb betegeket a hadseregi vagy polgári kórodákba küldötték. Hogy csak a minisztériumban és a dandárok­nál levő orvostudorok húznak rangjuknak megfelelő fizetést, a többi orvos urak pedig csak átalány mel­lett szerződtettek, ez az egészségügy lényegére káros behatással nincs, mert a kerületi törzsorvos és a zászlóaljaknál alkalmazott orvos urak teendője, a csapatok csekély létszámát és azt tekintve, hogy a beteg honvédek polgári, vagy a hadsereg kórodáiban gyógyittatnak,­­ oly kevés fáradságot okoz, hogy zászlóalj-orvosi állomásokra, daczára az átalány (300 forint) csekélységének, mindig elegendő orvos je­lentkezik. Béke idején tehát a honvédegészségügy, ha az orvos urak kötelességeiket teljesítik, egészben véve czélszerűen van rendezve, nehézségek csakis a mozgó­sítás alkalmával fordulnának elő. Ezen nehézségek pedig abban rejlenek, hogy eddig csak a dandár és szabadságolt állományú orvosok köteleztek a csa­patokkal mozgósítás esetében kivonulni; az orvosi személyzetben mozgósítás esetében előforduló hiány több százra rúg, mely hiány csak­is polgári orvo­sok napidíjjal való felvétele mellett leend pótolható. De meg vagyunk győződve, hogy háború idején az orvos urak minket, honvédeket, nem fognak elhagy­ni, hanem a 48-dik év példája szerint, hazaszeretet­tel telve,zászlóink alá sorakoznak ! Kívánatos lenne mindenesetre, ha a honvéd­ség már béke idején annyi orvossal lenne ellátva, a­hányra mozgósítás esetében szüksége van, de tekint.

Next