Pesti Napló, 1874. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1874-03-08 / 56. szám
'■"'4 A lap Szellemi részét illető minden B jfljf ® ® a ||| H || g f ■; ||f Jb |1 fi B e,fjr‘‘tt: a közlemény a szerkesztőséghez A lap anyagi részét illető közi» || „ PH | Vif JM8 fi _ fi fi 6 hónára ’ * * u ^ ~~ i intézendő. mények (előfizetés, pénz, kiadás fi fi | St | fi E| 8 N|] fi 11 lf B Az esti kiadás postai különküldéseért ' KIADÓ HItx-lA j.iÁ, Bérmentetlen levelek csak ismert törüli panaszok, hirdetmények) a ^ ^ «fifes 1 JJÍ V Barátok-tere, AtaneUm-épü!, kezektől fogadtatnak el. ___ hónapban megkezdheti , de ennek bármely . .. . . , Kéziratok nem adatnak vissza. kiadó-hivatalhoz intézendők, REGGELI KIADÁS, napjától számittatik. " | ' ' Ti, ’ " " . • ' ' • - ■ - ■ - ■ . - "... — -. ■. ..... . . . ..... . . ......... -a 56. sZtiTii* Budapest Wahmnspj martius 8» 1874» 25» évi vaiíi* Szerkesztési iroda? Kiadó-hivatal: jr Előfizetési feltételek: 1 ~ Hirdetései! Barátok tere,^Athenaeum-épület. Barátok tere, Athenaeum-épülete 1 |8 l OI fTPI TF “IX A fil TT K iA i Szintúgy 1 mint^lefizetések Előfizetés „PESTI NAPLÓ‘‘-ra. Előfizetési árak: Egész évre .... 34 frt. Félévre...............................12 frt Negyedévre ... 6 frt. Egy hóra .... 2 frt. f^Sfp— Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló» kiadó-hivatalának (ferencziek tere, Athenaeumépület) küldendő. A „P. Napló“ szerkesztő- és kiadó-hivatala. Egy aMWilHMIHI'iiWnrTOI II IA Budapest, martius 7. I Olyan válságos napokban, mint amineket mostanában élünk, sok minden megtörténhetik, mire nem számít és sok minden elmaradhat, mire bizton számít a halandó politikus. Megtörténhetik például, hogy a szélsőbal különböző árnyalatai egy párttá, egy egészszé tömörülnek, de az is megtörténhetik, hogy Baldácsy és Csanády a maguk elvi álláspontjának különlegességét szűzén megőrzik a késő utókornak lelkiépülésére. Megtörténhetik, hogy a »szélsőbáli 48-as közjogi független ellenzéki párt« magára veszi az uj keresztséget s rövidebb nevet sikerül a maga számára felfedeznie a M. T. Akadémia nagy szótárában, de az is megtörténhetik, hogy akik a közjogi kiegyezés,a had- és pénzügy, a vám- és külképviselet,a bank és kereskedelem kérdésében egy nézetre jutottak, ugyanazok hazafias meggyőződésükkel nem tartják megegyeztethetőnek, hogy egyetlen közös elnevezés alatt figuráljanak. Megtörténhetik, hogy fölépül iz »egy akol, de megtörténhetik az is, hogy azért a nyájnak mégsem lesz »egy pásztora.« Mindezt összevéve, mi komolyan helyeseljük ezen egyesülési szellemet, mely a szélsőbal hazamentő töredékeit legújabban áthatotta. De másrészről helyeseljük azt is, hogy Baldácsy és Csanády, Irányi és Rátonyi szabad kezet tartottak fenn maguknak, anélkül, hogy a pártból kiválni hajlandók lennének. Viszontagságteljes az élet és változandók a politikai viszonyok. S a bölcs belátásnak s a jövő komolymérlegelésének nem utolsó foka az, ha ez urak már most gondolnak azon esélyre, amikor majd Mocsáry és Simonyi, Csávolszky és Madarász a miniszteri vörös székek kényelmetlen magasságában le fogják járni magukat s egy kis időre lehetetlenekké válnak. Milyen jó lesz akkor őket felválthatni, a kapacitásokban való bővelkedésről tanúságot tenni s a pártot az önmagában való bizalmatlanságtól megmenteni. Bizonyosan ez az oka annak és semmi más, ha Baldácsy és Csanády szabad kezet tartanak fenn maguknak. Annyi bizonyos, hogy a mióta a szélsőbal a »malom alatt« legelőször megalakult , azóta egyetlen egy sem volt viselt dolgai között, mely elismerésünket inkább kivivta volna, mint mai egyesülésük mindazon elemeknek, melyek különböző név alatt bár, de egyek voltak mindenhol és mindenha. Egyek ott, ahol a múltnak intézményeit összedönteni, az életbe lépett uj alkotásokat ostromolni, uj és czélszerű intézmények behozatalát megakadályozni, ázsiai őshazánkba viszi sz óhajtani s a cultura nyomasztó következményeivel daczolni kellett és lehetett. — Egyek ott, hol az »óh nép« képezi az ideált, az elröppenő szavak a hazafiságot s a nagy hang a politikai actio eszközét. Egyek ott, hol az élőket sárral dobálni, a szenvedélyeket felzaklatni s a hazára mindig és mindenütt a végletek harczát felidézni kellett. Mind az, kinek a légkör volt éltető eleme, együtt van már, vagy együtt lesz nem sokára. Előre látható, hogy az egyesült cég commis voyageurjei újra elkezdik a munkát, melyet pár évvel ezelőtt már befejezettnek hihettünk. A politikai szenvedélyek hullámai újra felkorbácsoltatnak. Az izgatás, talán szelídebb alakokban — bár ez nem bizonyos — újra megkezdődik, s minél nagyobb erővel, minél nagyobb önérzetet támaszt az egyesülés ténye, minél inkább nehezednek ránk a szerencsétlen évek csapásai, s minél borultabb lesz a politikai láthatár. A régi Deákpárt egyelőre kimérve lesz ugyan, mert hiszen ezen már úgy sem sokat hagyott, de annál keserűbb és engesztelhetlenebb lesz támadása a balközép hívei ellen. Itt még van néhány ember, kihez eddig az ellenzéki körök némelyike, vagy legalább egyik-másik tagja bizalommal nézett. Itt még van néhány ember, kiktől bizonyos hazafias érdemet még nem akartak vagy nem tudtak elvitatni. Ez érdemet kell még megtagadni, e bizalmat kell még megölni. Ne legyen a nemzetnek egy embere sem, mely kimagasodjék a tömeg közül. Legyen a nemzet maga a tömeg. Régóta nem foglalkoztunk komolyan a a szélsőballal, de egyesülésük fénye s azon hang, melyet a vidéken újra divatba kezd hozni, figyelmünket ráfordítani kényszeritett. Erősen kellene csalódnunk, ha az egyesült szélsőbal végkép kioltaná a szenvedélyek kanóczát és csak a józan érvelés enyhe világánál törekednék híveinek seregét szaporítani. De bármiként legyen : azon tény, hogy a szélsőbal árnyalatai egyesültek, jótékonyan fog hatni a pártok állására s a közügyek vezetésére is. Ismerni fogja a nép a pártok és emberek közti különbséget s a balközép cége a szélsőbalnak s a szélsőbalé a balközépnek nem fog többé szolgálni sem előnyül, sem akadályul. Ez lesz a haszon odakünn. Idebenn még nagyobb lesz az. Mindaz, ki érzékkel bír e zaklatott ország égető szükségletei iránt, közelebb vonul egymáshoz s erősebbé teszi a kilátást, hogy végre biztos és szabadelvű többbség fog alakulni, mely kormányának erőt ad, a törvényhozás munkájának sikerét pedig biztosítja. A „Pesti Napló“ tárczája. Petőfi hagyományaiból. *) — »B. P. Szemle.« — I. Oda járok, hova .. . Oda járok, hova senki nem megyen, Hogy a világ szeme észre se vegyen. Neki adom ott magam a bánatnak, Szememből a könyek csak úgy szakadnak. Soha, soha ilyen őrült szerelem! Nem tudom én, mit fog tenni én velem ! Mérföldekre belátom a világot, Szerelmemben egy lépésre sem látok. Örökös bujdosásban van a lelkem, Egyre űzi nyughatatlan szerelmem. Hol lesz, hol lesz az én megpihenésem ? Öledben-e lyány vagy a sír ölében ? (1846.) II. Egy goromba tábornokhvas. Tábornok úr, én nem tartom magam Nagy embernek, de akkorácska csak Vagyok, hogy oly parányok, a minő ön, Levett kalappal szóljanak velem. S ön engemet gorombaságival Elhalmozott, hogy két orczám pirult. Igen, pirultam, de nem magamért, Pirultam a magyar sereg miatt, Hogy annak egy ily tábornokja van. Tábornok úr, van ellenség elég. *) E költemények elsejével Petőfi boldogult neje ajándékozta volt meg Gyulai Pált, ezelőtt kilencz évvel, kiírva azt egy levélből, melyet még leánykorában intézett hozzá Petőfi; a második költeményt a költő testvére, Petőfi István küldötte be bátyja reá maradt irataiból. Egyik sem jelent meg Petőfi összes költeményei között. Grorombáskodjék azzal, ott szabad, De bánjék szépen a jó honfiakkal, Különben azt hiszszük, hogy őket el Szándékszik ön kergetni a seregből. És ez kemény vád lenne majd, kemény vád. S gorombaságit épen rajtam űzi! Nem fél-e ön, hogy tollamnak hegyére Tűzöm fel önt? Ez a toll, istenemre, Hegyesb a tőrnél, lelkiismeretnél, S akit megszűrök véle, fáj neki Még akkor is, ha a sír férgei szirógatják ott lenn a föld alatt. Kiírnám önt itt név szerint, de amit Saját kardjával tenni képtelen, Tollammal tenni én nem akarom. Nem fogom önt megörökíteni. Csak azt ajánlom, hogyha még leszen Szerencsétlenségünk egymáshoz, akkor Beszéljen velem emberségesen. Mert én ugyan nem tartom magamat Nagy embernek, de akkorácska csak Vagyok, hogy oly parányok, a minő ön. Levett kalappal szóljanak velem. (1849): A fővárosból. Mit tud a helyzetről ? Ezzel a kérdéssel teszik most tönkre a vasidegzetet is. »A helyzet«, ez a mi mulatságunk, szórakozásunk. Nemzeti sport, mint az angolnak a lóverseny vagy kakasviadal. Társalgási tárgy, mint a termés, aszály, fagy, cholera s más efféle istenáldása. Jól össze-vissza bonyolítjuk, hogy különb még a gordiusi csomógyárból sem kerülhet ki s aztán nem engedjük ketté vágni, hanem desperálunk, nemzeti lamentatiókat énekelünk és pletykázunk. Annyi kétségtelen, a mai helyzet olyan, hogy sem Seribe, sem Sardou nem kuszálhatja össze jobban. Ad vocem Seribe, lássuk milyen helyzeteket — mivel már a helyzetekből nem szabadulhatunk — teremt Szigligeti. Mindenesetre mulatságosabbakat a színpadon, mint amilyeneket a parlamentben találhatunk. A kedvező alkalmat, mely a nemz. színházba visz, »Új világ«-nak hívják. Közelebbi meghatározásai, hogy vígjáték 3 felvonás erejéig. Ez a darab a legújabb politikai átalakulások eredménye. A kiegyezés folytán ugyanis sok titkár és fogalmazó született, a titkár és fogalmazó pedig szerelmes természetű lény, eszerint jó vígjátéki anyag. Hogy Szigligeti ezt megmutassa, bekukkant abba a bureaucrata világba, melynek fogalmazó és titkárszaporasága ellen az oppositio annyit beszél, lefestvén a magyar bureaucratát oly arczlánnak, aki először is sétál, másodszor a váczi utczában sétál, harmadszor a corzón sétál, minek következtében lelkiismeretes beamter már jó idő óta nem mer nyilvános helyeken mutatkozni. Bureaucraticus szempontból Szigligeti sem bánik el kegyesen az üldözött hivatalnok alakjával, mert amint a függönyt felhúzzák s a néző egy miniszteri irodában találja magát, mindjárt egy oly hivatalnokkal ismerkedik meg, aki csak dél felé járogat be (ugyan van-e ilyen hivatalnok széles Magyarországon ?) s mikor be is szól, verseket irogat, váltóhajhászszal érintkezik (ugyan kérdem, van-e ilyen hivatalnok széles Magyarországon ?) és ásítozik, mert az éjjel nem aludta ki magát. Jó szerencse, hogy mégsem marad fenn »restantia« A »számok« »elintéztetnek« ; az »ügydarabok« nem hevernek, mert ha van későnkelő hivatalnok, van ám előbbkelő beamter is, úgy, hogy a bureaucrata kar visszanyeri Szolnoki Tódor, a szorgalmas hivatalnok idealizált munkásságának révén, azon jó hirt, melyet Bencze Sándor vámján elvesztett. Ez a Szolnoki Tódor t. i. oly önfeláldozó barát és beamter, hogy mind elvégzi Bencze Sándor ügydarabjait, (van-e ily hivatalnok széles Magyarországon ?) kifizeti váltóját (van-e ily hivatalnok kerek Magyarországon ?) és fog még több nemes tettet is művelni, miről alább bővebb értesülést leszünk szerzendők, minélfogva e tényállást egyelőre tudomásul véve csak annyit jegyzünk meg, miszerint a Szolnoki-féle példátlan és páratlan önfeláldozásnak egy sajnos körülmény áll útjában, mely a hivatalnok dolgozatának saját kézírásával leendő megörökítését téve az egyesnek kötelességül, egyúttal lehetetlenné teszi az Orestes és Pylades közti viszonynak a bureau levegőjén való kifejlesztését. Bocsánat a mondat hosszadalmasságáért! A Szolnoki-Bencze-féle acták sodortak akaratlanul is a hivatalos nyelvbe. Mindkét fiatal ember, mint »fogalmazó«, természetesen elsősorban szerelmes. Nem tudjuk meddig fogja a közvélemény a hivatalnoknak — aki minden perezét az államnak tartozik szentelni — megengedni, hogy szerelemre vesztegesse idejét, azt hiszszük azonban, amennyiben ez érzelem a hivatalos órák csorbítása nélkül ápolható, talán nem igen fog korlátoztatok Szolnoki és Bencze urak azonban, fájdalom csak arra valók, hogy az oppositio kifakadásainak a bureaucraták ellen alapot nyújtsanak. Nem átalják a bureau szent légkörét, a kiszabott hivatalos órát szerelemmel tölteni be. Minő vigyázatlanság ! Aztán az a tanácsos, Lánczy úr is ahelyett, hogy hivatalos ügyekről, beszélgetne a fogalmazóval, Neue Weltről, házasságról, meg több efféle, semmiképen nem hátbatolható, schiebolható, tudomásul vehető, vonatkoztatható és az irattárban elhelyezhető dologról értekezik, ami ellen vígjátéki szempontból kifogást tennünk nem szabad, de bureaucrata tekintetekből helyeselni képesek nem vagyunk. Egyáltalán ez az egész miniszteri bureau csak arra való, hogy a szegény hivatalnokok fejére zúdítsa az összes szélső ellenzéket. Mennyi asszony — köztük még oly veszedelmesen szép is, mint a »Kis« molnárné — járkál itten kis be. Tessék aztán békésen előiratokat tanulmányozgatni, ügyállást megfontolni, mikor ezek a lányok, a munkaidőt is megszegve, a bureauból — színpadot csinálnak ! Hja, ha a bureau ilyen volna..........akkor kétségkívül még nagyobb versenyfutást látnánk a concipleta helyek után. Csakhogy ha én sem használom jobban fel hivatalos órámat, mint Bencze úrék, és nem foglalkozom tetteikkel, az ő bureaucrata hanyagságuk ellen szórt vádak tudósító minőségem ellen fognak ismételteim. Bencze és Szolnoki barátságát már említettem. Legfényesebben igazolja magát Pylades, mikor Bencze — a könnyelmű fogalmazó egyszer a »Neue Weit«-be (mert Új világ alatt ez értendő) megy kalandra. Szolnoki álarczosan jelent meg, Bencze álarcz nélkül. Egyszer azonban belép Lánczy, az osztálytanácsos, ki leányát Rózát Benczének szánta volt. Szolnoki megijed. Ha a leendő ipa oly gonosz helyen látja meg Benczét, nem fogja-e tőle leánya kezét megvonni, akkor pedig hiába dolgozott helyette csak azért, hogy hivatalfőnöke előtt jó renoméét szerezzen barátjának; hiába fogadta el 1000 forintos váltóját, nehogy barátja comprommittálva legyen! Kapja tehát magát, és hirtelen ráadja Benczére a maga dominóját, úgy, hogy Lánczy tanácsos úr a solid Szolnokit éri egy »bizonyos« nagyságmal való pezsgőzésen. A vígjátéki mag el van vetve. A solid ember került szeleverdi, hanyag ember hitébe, a csapodár és munkátlan pedig szorgalmas, rendszerető emberré lett Lánczy úr és neje előtt. Szolnoki ezzel nem sokat törődik, s már gyerekkora óta el van jegyezve Szentesi jószágigazgató leányával, Julcsával; szeretni ugyan nem igen szeretik egymást, de majd csak beletörődnek. Egyszerre megnyílik az iroda ajtaja s belépnek Szentesiék. Átutazóban vannak. Lánczyék régi ismerőseik s meghívják magukhoz. A tanácsosnak épen hivatalos kiküldetése akad oda s elviszi magával a két fogalmazót, ami persze csak azért történik így, hogy a vígjáték személyzete vidéken együtt lehessen, mindamellett félő a hivatalos exmissiókat rész hírbe fogja hozni. Vájjon kiveszi-e a két szerelmes fogalmazó ezen szerelmi kiküldetés után a diurnumokat? Ezt a pontot Szigligetinek tisztázni kellene, különben valami hírlapi felszólalásnak nézhetünk eléje. A vidéken igen csinosan és kedélyesen rajzolt házias körbe visz Szigligeti. Jó magyaros, patriarchális kör.A falusiasan büszke Szentesyné,ki a fennhéjázó tanácsosnét házának vagyonosságával akarja meglepni, a szigorú Brigitta néni, ki mindig egy tuczat kötést hord zsebében s az egész erkölcsös, tiszta, fegyelmezett, folyton kötő ház személyzete és tája életből vett jó kép. Ilyenek rajzolásában Szigligeti nagyon kedélyes szokott lenni. Ezen a helyszínen bonyolódik össze a vígjáték. Bencze nem szerette Rózát soha, sőt megtetszik neki Julcsa, viszont Szolnokinak megtetszik Rózácska. Ez a második vígjátéki mag. Az első mag csakhamar kikel. Brigitta néni megtalálja Szolnoki zsebében (aki mellesleg mond Budapest, mártius 7. (A kormány lemondása) a képv. ház mai ülésében hivatalosan kijelentetett, s a lemondási okmány, mely a Szlávy-kormány e tényének indokolását tartalmazza, a mai min. tanácsban aláíratott. Ez okmányt holnap d. e. nyújtja át a min. elnök ő felségének a budai kir. palotában. A kormány lemondása s az uj minisztérium alkotása tárgyában király ő felsége így már legközelebb nyilatkozván, feleslegesnek tartjuk, hogy e pillanatban a közszájon forgó különböző combinatiókat följegyezzük. Csak annyit említünk fel, hogy képv.körökben általánosan azt hiszik, hogy az uj kormány megalakulása már a jövő hét folyamában megtörténhetik, s hogy a coalitionális minisztérium létesülését valószínűnek tartják. Míg az uj kormány megalakul, a képv. ház nem tart ülést.(Deák Ferencz) betegsége — mint örömmel jelentjük — lényegesen javult. Egyúttal megemlíthetjük, hogy Deák tegnap Szávy mint elnök látogatását fogadá. (A szélső frantiók egyesülése.) A »Ha« a következőket jelenti: Az ellenzéknek fontos napja van ma a fővárosban. A »központi ellenzéki kör«-ben ma este 6 órakor fogják tárgyalni azon programmat, melynek alapján országos népgyűlés fog összehivatni, hogy az ellenzéki rokonelemek egyesülését az egész ország szine előtt megindítsa s aztán egyes tagjai által hon folytassa és bevégezze. Tervben van e mozgalom számára itt a székhelyen valami állandó közeget, a vidéken pedig megfelelő bizottságokat vagy köröket alapítni, s ha e szervezés en gros sikerül, a legközelebbi választásokra a nagyszabású szövetség bizonyára döntő befolyást fog gyakorolni, kivált ha e befolyás lapok, röpiratok s időnként meetingek által kellőleg elkészíttetik. Esti 8 órakor a 48-as párt és a Mocsáry-féle árnyalat fog közös tanácskozásra összegyűlni s fölolvastatván a programm, mely eddig külön tárgyaltatott, egészben itt fog végleg szentesittetni. Az egyesülés további mozzanatai s a »Baloldal« és »Magyar Újság« elvben már elfogadott összeolvasztása alkalmasint új tanácskozás tárgya leszen. De hétfőn, vagy kedden túl alig fog megjelenni a »Magyar Újság.« A fusionalt új közlöny szerkesztését, mint halljuk, Csávolszky és Simonyi Ernő közösen viendik. A paritást nemcsak az elvekre, de más tekintetben is megőrzi hát a két árnyalat. Végül megemlítjük, hogy a közös programmot a Mocsáry-féle balközép egészen, s a 48-as párt tagjai szintén mindnyájan aláírták, kivéve Irányit, Baldácsyt, Csanádyt, Rátonyit és Szederkényit. Kilátás van azonban rá, hogy ezek közül is csatlakozni fog egyik másik, különösen, ha a Csanády által indítványozott passus, mely a 48-ki alkotmányra vonatkozik s békés jellegével állítólag a jobboldal »forradalmi« gyanúsításainak akarja útját vágni, fölvétetik az új programmba. Gyűlés után vacsora következik, melyet — ad normán : vacsorapárt — többször is ismételni szándékoznak. (A hadi éremre) vonatkozólag a bécsi »Tagblatt« által terjesztett azon hír, miszerint a király Pétervárott tartózkodása alatt az érmet az orosz katonáknak is adományozta volna, már táviratilag meg lett czáfolva. Mint a »Pester Lloyd« ma írja, a hadi érem csupán az orosz czárnak adományoztatott, ki, mint ezredtulajdonosa, ranggal bir az osztrák-magyar hadseregben, és az érem birtokának ugyanazon becset látszik tulajdonítani, melyet a mi uralkodónk a 4- osztályú orosz Sz.-György-keresztre fektet, ez egyetlen decoratióra, melyet ő felsége en campagna is mindig hordani szokott. Ezzel tehát, végzia »P. Lloyd,« elesnek mindazon gyűlöletes megjegyzések is, melyeket e hirhez fűztek. Két röpirat. I. »Martlngban 1874.« (Megjelent Budapesten.) A röpiratban, melynek czimét leírtuk, viszonyaink igen szomorú jelét találjuk. A szerző, mint látszik, parliamentünk egyik tagja, némely nyilatkozatából ítélve baloldali, s úgy elkeseredik, hogy az absolut hatalmú kormányt többre becsüli a jelen zűrzavarnál. Szerző az ország általános helyzetét így jellemzi: »Az általános kétségbeesést, úgymond, az ország szegénysége fölött nem látom indokolva, mert meggyőződésem szerint néhány jó esztendő, és— ha erőnk s akaratunk van hozzá — némi takarékosság országos és magánügyeink rendezésében elegendők arra, hogy a jelen zilált helyzetből kibontakozzunk. Hanem hát épen a szélsőségekben járva, ha jól megy dolgunk, szóljuk a pénzt,mint a lengyel grófok; ha pedig kissé megszorulunk, oly jajveszéklést viszünk véghez, mint akár a vásáros koldusok. Eu bajunkat — szinte félek kimondani, bátorságával és vitézségével kérkedő nemzetünk előtt, — leginkább idegességünkben, gyávaságunkban keresem; keresem abban, hogy alig találkozik az országban ember, aki mást merne állítani, mint amit a nagy áramlat felkarolt; alig találkozik politikus, ki népszerűségét csak néhány hétre is merné kockáztatni, és ha kiemelkedik valaki a középszerűség tengeréből, az epigonok megirigyelvén nagyságát, azon vannak, hogy lábai alól a piedestált felpiszkálják, s ha nem képesek őt magaslatáról ledönteni, legalább besározzák. Nemzetünknek ezen, a gyávákat jellemző,árulkodó, gyanakodó és gyanúsító,maga felett semmi kitűnőbbet meg nem tűrő és mindenkiben kétségeskedő volta az, amiben én bajaink legfőbb kit forrását keresem, s ami megérlelte bennem azon nézetet, hogy itt nem a politikai szabadság terjesztésére, a jogegyenlőség biztosítására, önkormányzatra s tudom is én mi mindenre van szükség, hanem inkább arra, hogy a nemzet önmagát visszavezesse azon férfias tulajdonságaihoz, melyek fajunkat kitüntették s lehetővé tették, hogy e maroknyi nép egy ezred éven át ellenségeinek közepette fennáll. »A mostani vajúdásból,« igy folytatja szóló tovább nem a gyengék vállvetéséből keletkező kormánynak megszülemlését óhajtom, a mely egy összeférezelt majoritás által támogatva, folytassa az eddig űzött rész eredményű gazdálkodást, hanem óhajtom azt, hogy a kormány oly férfiak kezébe jusson, kiknek hazafiságához kétség nem fér, de a kik vas marokkal ragadják meg a gyeplőt, mit sem adva a népszerűséget hajhászók declamatiáira és gyanúsításaira, s a nemzetet oly institutiók élvezetébe helyezik, a melyekre elegendő érettséggel valóságosan már is bir, kik bztosítják a jelent s ekként módot teremtenek a továbbfejlődhetésre, a jövőre bízván az úgynevezett modern eszméknek létesítését ez országban, hol ma nem létezik még elég készültség ezek megértésére és alkalmazására.« Szerző főkép a nemzet erkölcsi neveltetésétől várja a javulást. »A családi élet, úgymond, zilált sok esetben, a társadalmi életben nem létezik összhangzás, összetartás. Az aristokratikus és fajkülönbségi előítéletek, a vallásbeli kölcsönös idegenkedés még mindennapi dolog s a közügyeket intézők inkább a személyt, a rokonságot, vagy pedig a mutatkozó előnyöket tekintik, mintsem magát az ügyet és a közszolgálat érdekét. Az elöljáróság iránti engedetlenség, a magasabban állók gyalázása, a törvény iránti tiszteletlenség napirenden van, s a fél műveltséggel biró egyének, kik a tömegnek hangzatos szavakban hirdetik az igét, valóságos mételyét képezik a társadalomnak. És pedig legelőször is mi magyarok rontjuk le legjelesebb embereink tekintélyét, kiket azután a többi nemzetiségek hurczolnak meg. Az auctoritás, különösen a kormány és bíróság auctoritásának helyreállítását, önmagunk fegyelelmezését oly szükségnek tekintem, mely nélkül népünk erejének fejlesztésére képtelen marad s előbbutóbb szomszédaink martalékául esik.« »Vegyünk magunkon erőt. Szűnjünk meg személyes, vagy czimboráskodó politikát űzni. Támogassuk működésükben azon férfiakat, kik a jelen zilált viszonyok között elég bátorsággal és önfeláldozással bírnak a kormány élére állani. Ha a most következő kormány nem lesz képes az ország ügyeit rendezni, és az országnak magának tekintélyét helyeáslítani, akkor a magyar faj oly szegénységi bizonyítványt adott magáról, melynek káros hatásai nem fognak elenyészni soha. S azért visszatérek arra, amit előbb mondottam: inkább óhajtok hazámnak egy erős kézzel vezetett, magyar szellemű absolut kormányt, mint a jelen zilált helyzet folytatását.« Folytatni a jelen zűrzavart nem akarja senki. Ha az uj kormány megalakul, melynek távolról sem kell a »modern eszmékről« lemondani, hanem csak erélyesebben valósítani, mint az eddig történt, — ha mondjuk, az uj kormány megalakul, elvárjuk a röpirat írójától, hogy ne rettenjen vissza a harcztól ,a fél műveltséggel biró egyénekkel, a kik valóságos mételyét képezik a társadalomnak. II. «Község, megye, állam.« (Megjelent Kolozsvárott, Stein könyvárusnál.) Mint táviratainkban jelentettük, legközelebb Kolozsvárott egy röpirat jelent meg, melynek czime következő : »Község, megye, állam.« Falusi levelek, irta N N. Hevesmegye bizottsági tagja, Kolozsvárit, Stein János bizománya 1874.« A röpirat tizenhat levélből áll s nagyobbára az eddigi viszonyokkal foglalkozik, s a megyék kikerekitésének és rendezésének ügyéről igen sok érdekes eszmét tartalmaz. Az el első levelekben, melyek ez év január havában ktelt, általános politikánkkal foglalkozik s azt mondja, hogy Eötvös halálával és Andrássy távoztával helyeik betöltetlenek maradtak. »Ők ketten államférfiak valának a szó igaz értelmében.« Andrássy már 1867-ben tisztában volt magával a teendőkre nézve; Eötvös szintén tudta mit kell tenni a jó közigazgatás alkotásának érdekében, Andrássy minisztériuma az ország közgazdasági erejét sem becsülte túl. A röpirat nem fogadja el a belügyminisztérium kikerekítési javaslatainak Erdélyre eső részét, hanem maga új kimerítő tervet készít, mely szerint Erdély, melynek ma 26 törvényhatósága és 156 szolgabirói járása van,kilencz megyéből és 65 szolgabirói járásból állana. Ez új területi jelentést a röpirat részletesen indokolja. Hogy mennyire vannak benne a helyi viszonyok, a nemzetiségi és közigazgatási érdekek méltányolva, azt ezúttal meg nem ítélhetjük. Mindenesetre figyelmet érdemel a terv, minthogy e röpirat kétségkívül oly férfiú tollából került ki, ki az erdélyi állapotokat igen alaposan ismeri, s igen sok szerfölött érdekes dolgot mond a s ottani nemzetiségi, művelődési, gazdasági viszonyokról, különösen az erdészetről, mely a Királyhágón túli részek gazdasági életében különös fontossággal bir. A közigazgatás czélszerű szervezését a községekben kívánja megkezdetni. A mi eddig történt, azt hibásnak tekinti. — »Községi törvényünk, mondja, ma még nem lehet ugyanaz Sopron megyében, mint Naszód vidékén.« Annak sem barátja, hogy a közigazgatás egyes teendői a községekre bízassanak. »Mit jelent, mondja, a községi közigazgatás egy olyan országban, hol a falu bikáját még szabadon engedik hegyen-völgyön kalandozni; hol a bírák és jegyzők hétszámra részegek; hol pálinkával mindent ki lehet vinni; hol a lelkész a legegyszerűbb moral prédikálása helyett még ma is falopol jár és a gonosz lelkekkel üzérkedik? Hol vannak itt a sík földön az önkormányzat amaz elemei, melyeket Mill Stuart még az angol falvakban sem talál föl ?« A községek helyett a szolgabirói járásokra akarja a közigazgatást ruházni. A kormányzat súlypontja hazánkban a szolgabirói hivatalban van, mely a néphez legközelebb áll. De e hivatalt is át kell alakítani. De legyen ez az alispán egyszerű expedi-