Pesti Napló, 1874. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1874-03-08 / 56. szám

'■"'4 A lap Szellemi részét illető minden B jfljf ® ® a ||| H || g f ■; ||f Jb |1 fi B e,fjr‘‘tt: a közlemény a szerkesztőséghez A lap anyagi részét illető közi» || „ PH | Vif JM8 fi _ fi fi 6 hónára ’ * * u ^ ~~ i intézendő. mények (előfizetés, pénz, kiadás fi fi | St | fi E| 8 N|] fi 11 lf B Az esti kiadás postai különküldéseért ' KIADÓ HItx-lA j.iÁ, Bérmentetlen levelek csak ismert törüli panaszok, hirdetmények) a ^ ^ «fifes 1 JJÍ V Barátok-tere, AtaneUm-épü!, kezektől fogadtatnak el. ___ hónapban megkezdheti , de ennek bármely . .. . . , Kéziratok nem adatnak vissza. kiadó-hivatalhoz intézendők, REGGELI KIADÁS, napjától számittatik. " | ' ' Ti, ’ " " . • ' ' • - ■ - ■ - ■ . - "... — -. ■. ..... . . .­ ..... . . ......... -a 56. sZtiTii* Budapest Wahmnspj martius 8» 1874» 25» évi vaiíi* Szerkesztési iroda? Kiadó-hivatal: jr Előfizetési feltételek: 1 ~ Hirdetései! Barátok­ tere,^Athenaeum-épület. Barátok tere, Athenaeum-épülete 1 |­8 l OI fTPI TF “IX A fi­­l TT K iA i Szintúgy 1 mint^lefizetések Előfizetés „PESTI NAPLÓ‘‘-ra. Előfizetési árak: Egész évre .... 34 frt. Félévre...............................12 frt Negyedévre ... 6 frt. Egy hóra .... 2 frt. f^Sfp— Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló» kiadó-hivatalának (ferencziek tere, Athenaeum­­épület) küldendő. A „P. Napló“ szerkesztő- és kiadó-hivatala. Egy aMWilHMIHI'iiWnrTOI II I­­A Budapest, martius 7. I Olyan válságos napokban, mint amine­ket mostanában élünk, sok minden megtör­­­­ténhetik, mire nem számít és sok minden el­maradhat, mire bizton számít a halandó poli­tikus. Megtörténhetik például, hogy a szélső­bal különböző árnyalatai egy párttá, egy egészszé tömörülnek, de az is megtörténhetik, hogy Baldácsy és Csanády a maguk elvi álláspontjának különlegességét szűzén megőrzik a késő utókornak lelkiépü­lésére. Megtörténhetik, hogy a »szélső­­báli 48-a­s közjogi független ellenzéki párt« magára veszi az uj keresztséget s rövidebb nevet sikerül a maga számára felfedeznie a M. T. Akadémia nagy szótárában, de az is megtörténhetik, hogy a­kik a közjogi kiegyezés,a had- és pénzügy, a vám- és külképviselet,a bank és kereskedelem kérdésében egy nézetre jutottak, ugyanazok hazafias meggyőződésükkel nem tartják meg­­egyeztethetőnek, hogy egyetlen közös elne­vezés alatt figuráljanak. Megtörténhetik, hogy fölépül i­z »egy akol,­ de megtörténhetik az is, hogy azért a nyájnak még­sem lesz »egy pásztora.« Mindezt összevéve, mi komolyan helye­seljük ezen egyesülési szellemet, mely a szélsőbal hazamentő töredékeit legújabban áthatotta. De másrészről helyeseljük azt is, hogy Baldácsy és Csanády, Irányi és Ráto­­nyi szabad kezet tartottak fenn maguknak, a­nélkül, hogy a pártból kiválni hajlandók len­nének. Viszontagságteljes az élet és változan­­dók a politikai viszonyok. S a bölcs belátás­nak s a jövő komoly­­mérlegelésének nem utolsó foka az, ha ez urak már most gondol­nak azon esélyre, a­mikor majd Mocsáry és Simonyi, Csávolszky és Madarász a minisz­teri vörös székek kényelmetlen magasságá­ban le fogják járni magukat s egy kis időre lehetetlenekké válnak. Milyen jó lesz akkor őket felválthatni, a kapacitásokban való bő­­velkedésről tanúságot tenni s a pártot az ön­magában való bizalmatlanságtól megmenteni. Bizonyosan ez az oka annak és semmi más, ha Baldácsy és Csanády szabad kezet tarta­nak fenn maguknak. Annyi bizonyos, hogy a mióta a szélső­bal a »malom alatt« legelőször megalakult , azóta egyetlen egy sem volt viselt dol­gai között, mely elismerésünket inkább kiviv­ta volna, mint mai egyesülésük mindazon ele­meknek, melyek különböző név alatt bár, de egyek voltak mindenhol és mindenha. Egyek ott, a­hol a múltnak intézményeit összedön­­teni, az életbe lépett uj alkotásokat ostro­molni, uj és czélszerű intézmények behozata­lát megakadályozni, ázsiai őshazánkba viszi sz­ óhajtani s a cultura nyomasztó követ­kezményeivel daczolni kellett és lehetett. — Egyek ott, hol az »óh nép« képezi az ideált, az elröppenő szavak a hazafiságot s a nagy hang a politikai actio eszközét. Egyek ott, hol az élőket sárral dobálni, a szenvedélyeket felzaklatni s a hazára mindig és mindenütt a végletek harczát felidézni kellett. Mind az, kinek a légkör volt éltető eleme, együtt van már, vagy együtt lesz nem sokára. Előre látható, hogy az egyesült c­ég commis voyageurjei újra elkezdik a munkát, melyet pár évvel ezelőtt már befejezettnek hihettünk. A politikai szenvedélyek hullámai újra felkorbácsoltatnak. Az izgatás, talán sze­­lídebb alakokban — bár ez nem bizonyos — újra megkezdődik, s minél nagyobb erővel, minél nagyobb önérzetet támaszt az egyesü­lés ténye, minél inkább nehezednek ránk a szerencsétlen évek csapásai, s minél borul­­tabb lesz a politikai láthatár. A régi Deák­párt egyelőre kimérve lesz ugyan, mert hi­szen ezen már úgy sem sokat hagyott, de annál keserűbb és engesztelhetlenebb lesz támadása a balközép hívei ellen. Itt még van néhány ember, kihez eddig az ellenzéki kö­rök némelyike, vagy legalább egyik-másik tagja bizalommal nézett. Itt még van néhány ember, kiktől bizonyos hazafias érdemet még nem akartak vagy nem tudtak elvitatni. Ez érdemet kell még megtagadni, e bizalmat kell még megölni. Ne legyen a nemzetnek egy embere sem, mely kimagasodjék a tömeg kö­zül. Legyen a nemzet maga a tömeg. Régóta nem foglalkoztunk komolyan a a szélsőballal, de egyesülésük fénye s azon hang, melyet a vidéken újra divatba kezd hozni, figyelmünket ráfordítani kényszeritett. Erősen kellene csalódnunk, ha az egyesült szélsőbal végkép kioltaná a szenvedélyek ka­­nóczát és csak a józan érvelés enyhe világá­nál törekednék híveinek seregét szaporítani. De bármiként legyen : azon tény, hogy a szélsőbal árnyalatai egyesültek, jótékonyan fog hatni a pártok állására s a közügyek ve­zetésére is. Ismerni fogja a nép a pártok és emberek közti különbséget s a balközép c­é­­ge a szélsőbalnak s a szélsőbalé a balközép­nek nem fog többé szolgálni sem előnyül, sem akadályul. Ez lesz a haszon odakünn. Idebenn még nagyobb lesz az. Mindaz, ki érzékkel bír e zaklatott ország égető szükségletei iránt, közelebb vonul egymás­hoz s erősebbé teszi a kilá­tást, hogy végre biztos és szabadelvű többbség fog ala­kulni, mely kormányának erőt ad, a törvényhozás mun­kájának sikerét pedig biz­tosítja. A „Pesti Napló“ tárczája. Petőfi hagyományaiból. *) — »B. P. Szemle.« — I. Oda j­árok, hova .. . Oda járok, hova senki nem megyen, Hogy a világ szeme észre se vegyen. Neki adom ott magam a bánatnak, Szememből a könyek csak úgy szakadnak. Soha, soha ilyen őrült szerelem! Nem tudom én, mit fog tenni én velem ! Mérföldekre belátom a világot, Szerelmemben egy lépésre sem látok. Örökös bujdosásban van a lelkem, Egyre űzi nyughatatlan szerelmem. Hol lesz, hol lesz az én megpihenésem ? Öledben-e lyány vagy a sír ölében ? (1846.) II. Egy goromba táb­ornokhvas. Tábornok úr, én nem tartom magam Nagy embernek, de akkorácska csak Vagyok, hogy oly parányok, a minő ön, Levett kalappal szóljanak velem. S ön engemet gorombaságival Elhalmozott, hogy két orczám pirult. Igen, pirultam, de nem magamért, Pirultam a magyar sereg miatt, Hogy annak egy ily tábornokja van. Tábornok úr, van ellenség elég. *) E költemények elsejével Petőfi boldogult neje ajándé­kozta volt meg Gyulai Pált, ezelőtt kilencz évvel, kiírva azt egy levélből, melyet még leánykorában intézett hozzá Petőfi; a második költeményt a költő testvére, Petőfi István küldötte be bátyja reá maradt irataiból. Egyik sem jelent meg Petőfi összes költe­ményei között. Grorombáskodjék azzal, ott szabad, De bánjék szépen a jó honfiakkal, Különben azt hiszszük, hogy őket el Szándékszik ön kergetni a seregből. És ez kemény vád lenne majd, kemény vád. S gorombaságit épen rajtam űzi! Nem fél-e ön, hogy tollamnak hegyére Tűzöm fel önt? Ez a toll, istenemre, Hegyesb a tőrnél, lelkiismeretnél, S a­kit megszűrök véle, fáj neki Még akkor is, ha a sír férgei szirógatják ott lenn a föld alatt. Kiírnám önt itt név szerint, de a­mit Saját kardjával tenni képtelen, Tollammal tenni én nem akarom. Nem fogom önt megörökíteni. Csak azt ajánlom, hogyha még leszen Szerencsétlenségünk egymáshoz, akkor Beszéljen velem emberségesen. Mert én ugyan nem tartom magamat Nagy embernek, de akkorácska csak Vagyok, hogy oly parányok, a minő ön. Levett kalappal szóljanak velem. (1849): A fővárosból. Mit tud a helyzetről ? Ezzel a kérdéssel teszik most tönkre a vas­idegzetet is. »A helyzet«, ez a mi mulatságunk, szórakozá­sunk. Nemzeti sport, mint az angolnak a lóverseny vagy kakasviadal. Társalgási tárgy, mint a termés, aszály, fagy, cholera s más efféle istenáldása. Jól össze-vissza bonyolítjuk, hogy különb még a gordiusi csomógyárból sem kerülhet ki s aztán nem engedjük ketté vágni, hanem desperálunk, nemzeti lamentatió­­kat énekelünk és pletykázunk. Annyi kétségtelen, a mai helyzet olyan, hogy sem Seribe, sem Sardou nem kuszálhatja össze jobban. Ad vocem Seribe, lássuk milyen helyzeteket — mivel már a helyzetekből nem szabadulhatunk — teremt Szigligeti. Mindenesetre mulatságosabbakat a színpadon, mint a­milyeneket a parlamentben ta­lálhatunk. A kedvező alkalmat, mely a nemz. szín­házba visz, »Új világ«-nak hívják. Közelebbi megha­tározásai, hogy vígjáték 3 felvonás erejéig. Ez a darab a legújabb politikai átalakulások eredménye. A kiegyezés folytán ugyanis sok titkár és fogalmazó született, a titkár és fogalmazó pedig szerelmes természetű lény, eszerint jó vígjátéki anyag. Hogy Szigligeti ezt megmutassa, bekukkant abba a bureaucrata világba, melynek fogalmazó és titkárszaporasága ellen az oppositio annyit beszél, lefestvén a magyar bureaucratát oly arczlánnak, aki először is sétál, másodszor a váczi­ utczában sétál, har­madszor a corzón sétál, minek következtében lelki­­ismeretes beamter már jó idő óta nem mer nyilvá­nos helyeken mutatkozni. Bureaucraticus szempontból Szigligeti sem bá­nik el kegyesen az üldözött hivatalnok alakjával, mert amint a függönyt felhúzzák s a néző egy mi­niszteri irodában találja magát, mindjárt egy oly hi­vatalnokkal ismerkedik meg, aki csak dél felé járo­­gat be (ugyan van-e ilyen hivatalnok széles Ma­gyarországon ?) s mikor be is szól, verseket irogat, váltóhaj­hászszal érintkezik (ugyan kérdem, van-e ilyen hivatalnok széles Magyarországon ?) és ásíto­­zik, mert az éjjel nem aludta ki magát. Jó szerencse, hogy mégsem marad fenn »res­­tantia« A »számok« »elintéztetnek« ; az »ügydara­bok« nem hevernek, mert ha van későnkelő hivatal­nok, van ám előbbkelő beamter is, úgy, hogy a bu­reaucrata kar visszanyeri Szolnoki Tódor, a szorgal­mas hivatalnok idealizált munkásságának révén, azon jó hirt, melyet Bencze Sándor vámján elvesztett. Ez a Szolnoki Tódor t. i. oly önfeláldozó ba­rát és beamter, hogy mind elvégzi Bencze Sándor ügydarabjait, (van-e ily hivatalnok széles Magyaror­szágon ?) kifizeti váltóját (van-e ily hivatalnok ke­rek Magyarországon ?) és fog még több nemes tettet is művelni, miről alább bővebb értesülést leszünk szerzendők, minélfogva e tényállást egyelőre tudo­másul véve csak annyit jegyzünk meg, miszerint a Szolnoki-féle példátlan és páratlan önfeláldozásnak egy sajnos körülmény áll útjában, mely a hivatal­nok dolgozatának saját kézírásával leendő megörö­­kítését téve az egyesnek kötelességül, egyúttal lehe­tetlenné teszi az Orestes és Pylades közti viszony­nak a bureau levegőjén való kifejlesztését. Bocsánat a mondat hosszadalmasságáért! A Szolnoki-Bencze-féle acták sodortak akaratlanul is a hivatalos nyelvbe. Mindkét fiatal ember, mint »fogalmazó«, ter­mészetesen első­sorban szerelmes. Nem tudjuk med­dig fogja a közvélemény a hivatalnoknak —­ aki minden perezét az államnak tartozik szentelni — megengedni, hogy szerelemre vesztegesse idejét, azt hiszszük azonban, amennyiben ez érzelem a hivata­los órák­ csorbítása nélkül ápolható, talán nem igen fog korlátoztatok Szolnoki és Bencze urak azonban, fájdalom­ csak arra valók, hogy az oppositio kifaka­­dásainak a bureaucraták ellen alapot nyújtsanak. Nem átalják a bureau szent légkörét, a kiszabott hivatalos órát szerelemmel tölteni be. Minő vigyá­zatlanság ! Aztán az a tanácsos, Lánczy úr is ahe­lyett, hogy hivatalos ügyekről, beszélgetne a fogal­mazóval, Neue­ Weltről, házasságról, meg több efféle, semmiképen nem hátb­atolható, schiebolható, tudo­másul vehető, vonatkoztatható és az irattárban elhe­­lyezhető­ dologról értekezik, ami ellen vígjátéki szem­pontból kifogást tennünk nem szabad, de bureau­crata tekintetekből helyeselni képesek nem va­gyunk. Egyáltalán ez az egész miniszteri bureau csak arra való, hogy a szegény hivatalnokok fejére zúdítsa az összes szélső ellenzéket. Mennyi asszony — köztük még oly veszedelmesen szép is, mint a »Kis« molnárné — járkál itten ki­s be. Tessék az­tán békésen előiratokat tanulmányozgatni, ügyállást megfontolni, mikor ezek a lányok, a munkaidőt is megszegve, a bureauból — színpadot csinálnak ! Hja, ha a bureau ilyen volna..........akkor kétségkí­vül még nagyobb versenyfutást látnánk a concipleta helyek után. Csakhogy ha én sem használom jobban fel hi­vatalos órámat, mint Bencze úrék, és nem foglalko­zom tetteikkel, az ő bureaucrata hanyagságuk ellen szórt vádak tudósító minőségem ellen fognak ismé­telteim. Bencze és Szolnoki barátságát már említettem. Legfényesebben igazolja magát Pylades, mikor Bencze — a könnyelmű fogalmazó egyszer a »Neue Weit«-be (mert Új világ alatt ez értendő) megy ka­landra. Szolnoki álarczosan jelent meg, Bencze álarcz nélkül. Egyszer azonban belép Lánczy, az osztály­­tanácsos, ki leányát Rózát Benczének szánta volt. Szolnoki megijed. Ha a leendő ipa oly gonosz helyen látja meg Benczét, nem fogja-e tőle leánya kezét megvonni, akkor pedig hiába dolgozott helyette csak azért, hogy hivatalfőnöke előtt jó renoméét szerezzen barátjának; hiába fogadta el 1000 forintos váltóját, nehogy barátja comprommittálva legyen! Kapja tehát magát, és hirtelen ráadja Benczére a maga dominóját, ú­gy, hogy Lánczy tanácsos úr a so­lid Szolnokit éri egy »bizonyos« nagyságmal való pezsgőzésen. A vígjátéki mag el van vetve. A solid ember került szeleverdi, hanyag ember hitébe, a csapodár és munkátlan pedig szorgalmas, rendszerető emberré lett Lánczy úr és neje előtt. Szolnoki ezzel nem sokat törődik, s már gye­rekkora óta el van jegyezve Szentesi jószágigazgató leányával, Julcsával; szeretni ugyan nem igen szere­tik egymást, de majd csak bele­törődnek. Egyszerre megnyílik az iroda ajtaja s belép­nek Szentesiék. Átutazóban vannak. Lánczyék régi ismerőseik s meghívják magukhoz. A tanácsosnak épen hivatalos kiküldetése akad oda s elviszi magá­val a két fogalmazót, ami persze csak azért történik így, hogy a vígjáték személyzete vidéken együtt le­hessen, mindamellett félő­ a hivatalos exmissiókat rész hírbe fogja hozni. Vájjon kiveszi-e a két szerel­mes fogalmazó ezen szerelmi kiküldetés után a di­­urnumokat? Ezt a pontot Szigligetinek tisztázni kellene, különben valami hírlapi felszólalásnak néz­hetünk eléje. A vidéken igen csinosan és kedélyesen rajzolt házias körbe visz Szigligeti. Jó magyaros, patriarchá­lis kör.A falusiasan büszke Szentesyné,ki a fennhéjázó tanácsosnét házának vagyonosságával akarja meg­lepni, a szigorú Brigitta néni, ki mindig egy tuczat kötést hord zsebében s az egész erkölcsös, tiszta, fe­gyelmezett, folyton kötő ház személyzete és tája élet­ből vett jó kép. Ilyenek rajzolásában Szigligeti na­gyon kedélyes szokott lenni. Ezen a hely­színen bonyolódik össze a víg­játék. Bencze nem szerette Rózát soha, sőt megtet­szik neki Julcsa, viszont Szolnokinak megtetszik Rózácska. Ez a második vígjátéki mag. Az első mag csakhamar kikel. Brigitta néni megtalálja Szolnoki zsebében (aki mellesleg mond­ Budapest, mártius 7. (A kormány lemondása) a képv. ház mai ülésében hivatalosan kijelentetett, s a lemon­dási okmány, mely a Szlávy-kormány e tényének indokolását tartalmazza, a mai min. tanácsban alá­íratott. Ez okmányt holnap d. e. nyújtja át a min. elnök ő felségének a budai kir. palotában. A kormány lemondása s az uj minisztérium alkotása tárgyában kir­ály ő felsége így már leg­közelebb nyilatkozván, feleslegesnek tartjuk, hogy e pillanatban a közszájon forgó különböző combinatió­­kat följegyezzük. Csak annyit említünk fel, hogy képv.­körökben általánosan azt hiszik, hogy az uj kormány megalakulása már a jövő hét folyamában megtörténhetik, s hogy a coalitionális minisztérium létesülését valószínűnek tartják. Míg az uj kormány megalakul, a képv. ház nem tart ülést.­­(Deák F­e­r­e­n­c­z) betegsége — mint örömmel jelentjük — lényegesen javult. Egyúttal megemlíthetjük, hogy Deák tegnap S­z­­­á­v­y mint elnök látogatását fogadá. (A szélső frantiók egyesül­é­­s­e.) A »H­a« a következőket jelenti: Az ellenzék­nek fontos napja van ma a fővárosban. A »központi ellenzéki kör«-ben ma este 6 órakor fogják tárgyal­ni azon programmat, melynek alapján országos nép­­gyűlés fog összehivatni, hogy az ellenzéki rokonele­mek egyesülését az egész ország szine előtt megin­dítsa s aztán egyes tagjai által hon folytassa és be­végezze. Tervben van e mozgalom számára itt a székhelyen valami állandó közeget, a vidéken pe­dig megfelelő bizottságokat vagy köröket alapít­­ni, s ha e szervezés en gros sikerül, a legközelebbi választásokra a nagyszabású szövetség bizonyára döntő befolyást fog gyakorolni, kivált ha e befolyás lapok, röpiratok s időnként meetingek által kellőleg elkészíttetik. Esti 8 órakor a 48-as párt és a Mocsáry-féle árnyalat fog közös tanácskozásra összegyűlni s föl­olvastatván a programm, mely eddig külön tárgyalta­tott, egészben itt fog végleg szentesittetni. Az egye­sülés további mozzanatai s a »Baloldal« és »Magyar Újság« elvben már elfogadott összeolvasztása alkal­masint új tanácskozás tárgya leszen. De hétfőn, vagy kedden túl alig fog megjelenni a »Magyar Újság.« A fusionalt új közlöny szerkesztését, mint halljuk, Csávolszky és Simonyi Ernő közösen viendik. A pa­ritást nemcsak az elvekre, de más tekintetben is megőrzi hát a két árnyalat. Végül megemlítjük, hogy a közös programmot a Mocsáry-féle balközép egészen, s a 48-as párt tag­jai szintén mindnyájan aláírták, kivéve Irányit, Bal­­dácsyt, Csanádyt, Rátonyit és Szederkényit. Kilátás van azonban rá, hogy ezek közül is csatlakozni fog egyik másik, különösen, ha a Csanády által indítvá­nyozott passus, mely a 48-ki alkotmányra vonatko­zik s békés jellegével állítólag a jobboldal »forradal­mi« gyanúsításainak akarja útját vágni, fölvétetik az új programmba. Gyűlés után vacsora következik, melyet — ad normán : vacsorapárt — többször is ismételni szán­dékoznak. (A hadi­ éremre) vonatkozólag a bécsi »Tagblatt« által terjesztett azon hír, miszerint a ki­rály Pétervárott tartózkodása alatt az érmet az orosz katonáknak is adományozta volna, már táviratilag meg lett czáfolva. Mint a »Pester Lloyd« ma írja, a hadi­ érem csupán az orosz czárnak adományoztatott, ki, mint ezredtulajdonosa, ranggal bir az osztrák-ma­gyar hadseregben, és az érem birtokának ugyanazon becset látszik tulajdonítani, melyet a mi uralkodónk a 4- osztályú orosz Sz.-György-keresztre fektet, ez egyetlen decoratióra, melyet ő felsége en campagna is mindig hordani szokott. Ezzel tehát, végzi­­a »P. Lloyd,« elesnek mindazon gyűlöletes megjegyzések is, melyeket e hirhez fűztek. Két röpirat. I. »Mart­lngban 1874.« (Megjelent Budapesten.) A röpiratban, melynek czimét leírtuk, viszo­nyaink igen szomorú jelét találjuk. A szerző, mint látszik, parliamentünk egyik tagja, némely nyilat­kozatából ítélve baloldali, s úgy elkeseredik, hogy az absolut hatalmú kormányt többre becsüli a jelen zűrzavarnál. Szerző az ország általános helyzetét így jel­lemzi: »Az általános kétségbeesést, úgymond, az ország szegénysége fölött nem látom indokolva, mert meggyőződésem szerint néhány jó esztendő, és— ha erőnk s akaratunk van hozzá — némi takaré­kosság országos és magánügyeink rendezésében elegendők arra, hogy a jelen zilált helyzetből kibon­takozzunk. Hanem hát épen a szélsőségekben járva, ha jól megy dolgunk, szóljuk a pénzt,mint a lengyel grófok; ha pedig kissé megszorulunk, oly jajveszék­­lést viszünk véghez, mint akár a vásáros koldusok. Eu bajunkat — szinte félek kimondani, bátorságá­val és vitézségével kérkedő nemzetünk előtt, — leg­inkább idegességünkben, gyávaságunkban keresem; keresem abban, hogy alig találkozik az országban ember, a­ki mást merne állítani, mint a­mit a nagy áramlat felkarolt; alig találkozik politikus, ki nép­szerűségét csak néhány hétre is merné koc­káztatni, és ha kiemelkedik valaki a középszerűség tengeré­ből, az epigonok megirigyelvén nagyságát, azon van­nak, hogy lábai alól a piedestált felpiszkálják, s ha nem képesek őt magaslatáról ledönteni, legalább be­sározzák. Nemzetünknek ezen, a gyávákat jellemző,árul­kodó, gyanakodó és gyanúsító,maga felett semmi ki­­tűnőbbet meg nem tűrő és mindenkiben kétségeske­­dő volta az, a­miben én bajaink legfőbb kit forrását keresem, s a­mi megérlelte bennem azon nézetet, hogy itt nem a politikai szabadság terjesztésére, a jogegyenlőség biztosítására, önkormányzatra s tudom is én mi mindenre van szükség, hanem inkább arra, hogy a nemzet önmagát visszavezesse azon férfias tu­lajdonságaihoz, melyek fajunkat kitüntették s lehe­tővé tették, hogy e maroknyi nép egy ezred éven át ellenségeinek közepette fennáll. »A mostani vajúdásból,« igy folytatja szóló tovább nem a gyengék vállvetéséből keletkező kor­mánynak megszülemlését óhajtom, a mely egy össze­­férezelt majoritás által támogatva, folytassa az eddig űzött rész eredményű gazdálkodást, hanem óhajtom azt, hogy a kormány oly férfiak kezébe jusson, kik­nek hazafiságához kétség nem fér, de a kik vas ma­rokkal ragadják meg a gyeplőt, mit sem adva a nép­szerűséget hajhászók declamatiáira és gyanúsításaira, s a nemzetet oly institutiók élvezetébe helyezik, a melyekre elegendő érettséggel valóságosan már is bir, kik b­ztosítják a jelent s ekként módot teremte­nek a továbbfejlődhetésre, a jövőre bízván az úgy­nevezett modern­ eszméknek létesítését ez országban, hol ma nem létezik még elég készültség ezek meg­értésére és alkalmazására.« Szerző főkép a nemzet erkölcsi neveltetésétől várja a javulást. »A családi élet, úgymond, zilált sok esetben, a társadalmi életben nem létezik összhangzás, összetar­tás. Az aristokratikus és fajkülönbségi előítéletek, a vallásbeli kölcsönös idegenkedés még mindennapi dolog s a közügyeket intézők inkább a személyt, a rokonságot, vagy pedig a mutatkozó előnyöket tekin­tik, mintsem magát az ügyet és a közszolgálat érde­két. Az elöljáróság iránti engedetlenség, a magasab­ban állók gyalázása, a törvény iránti tiszteletlenség napirenden van, s a fél műveltséggel biró egyének, kik a tömegnek hang­­zatos szavakban hirdetik az igét, valóságos mételyét képezik a tár­­s­a­dalomnak. És pedig legelőször is mi ma­gyarok rontjuk le legjelesebb embereink tekintélyét, kiket azután a többi nemzetiségek hurczolnak meg. Az auctoritás, különösen a kor­mány és bíróság auctoritásának­­ helyreállítását, önmagunk fegyele­lmezését oly szükségnek tekintem, mely nélkül népünk erejének fej­lesztésére képtelen marad s előbb­­utóbb szomszédaink martalékául esik.« »Vegyünk magunkon erőt. Szűnjünk meg sze­mélyes, vagy czimboráskodó politikát űzni. Támo­gassuk működésükben azon férfiakat, kik a jelen zilált viszonyok között elég bátorsággal és önfeláldo­zással bírnak a kormány élére állani. Ha a most következő kormány nem lesz képes az ország ügyeit rendezni, és az országnak magának tekintélyét hely­­eáslítani, akkor a magyar faj oly szegénységi bizo­nyítványt adott magáról, melynek káros hatásai nem fognak elenyészni soha. S azért vissza­térek arra, a­mit előbb mondottam: inkább óhajtok hazámnak egy erős kézzel vezetett, magyar szellemű absolut kor­mányt, mint a jelen zilált helyzet folytatását.« Folytatni a jelen zűrzavart nem akarja senki. Ha az uj kormány megalakul, melynek távolról sem kell a »modern­ eszmékről« lemondani, hanem csak erélyesebben valósítani, mint az eddig történt, — ha mondjuk, az uj kormány megalakul, elvárjuk a röp­irat írójától, hogy ne rettenjen vissza a harcztól ,a fél műveltséggel biró egyénekkel, a kik valóságos mételyét képezik a társadalomnak. II. «Község, megye, állam.« (Megjelent Kolozsvárott, Stein könyvárusnál.) Mint táviratainkban jelentettük, legközelebb Kolozsvárott egy röpirat jelent meg, melynek czime következő : »K­özség, megye, áll­am.« Fa­lusi levelek, irta N N. Hevesmegye bizottsági tagja, Kolozsvárit, Stein János bizománya 1874.« A röpirat tizenhat levélből áll s nagyobbára az eddigi viszonyokkal foglalkozik, s a megyék kikerekitésé­­nek és rendezésének ügyéről igen sok érdekes eszmét tartalmaz. Az el első levelekben, melyek ez év január havában k­telt, általános politikánkkal foglalkozik s azt mondja, hogy Eötvös halálával és Andrássy távoztával helyeik betöltetlenek maradtak. »Ők ketten államférfiak valának a szó igaz értelmé­ben.« Andrássy már 1867-ben tisztában volt magá­val a teendőkre nézve; Eötvös szintén tudta mit kell tenni a jó közigazgatás alkotásának érdekében, Andrássy minisztériuma az ország közgazdasági ere­jét sem becsülte túl. A röpirat nem fogadja el a bel­ügyminisztérium kikerekítési javaslatainak Erdélyre eső részét, hanem maga új kimerítő tervet készít, mely szerint Erdély, melynek ma 26 törvényhatósá­ga és 156 szolgabirói járása van,kilencz megyéből és 65 szolgabirói járásból állana. Ez új területi jelentést a röpirat részletesen indokolja. Hogy mennyire van­nak benne a helyi viszonyok, a nemzetiségi és köz­­igazgatási érdekek méltányolva, azt ezúttal meg nem ítélhetjük. Mindenesetre figyelmet érdemel a terv, minthogy e röpirat kétségkívül oly férfiú tollából ke­rült ki, ki az erdélyi állapotokat igen alaposan is­meri, s igen sok szerfölött érdekes dolgot mond a­ s ottani nemzetiségi, művelődési, gazdasági viszo­nyokról, különösen az erdészetről, mely a Királyhá­gón túli részek gazdasági életében különös fontos­sággal bir. A közigazgatás czélszerű szervezését a községekben kívánja megkezdetni. A mi eddig tör­tént, azt hibásnak tekinti. — »Községi törvényünk, mondja, ma még nem lehet ugyanaz Sopron megyé­­ben, mint Naszód vidékén.« Annak sem barátja, hogy a közigazgatás egyes teendői a községekre bí­zassanak. »Mit jelent, mondja, a községi közigazgatás egy olyan országban, hol a falu bikáját még szaba­don engedik hegyen-völgyön kalandozni; hol a bírák és jegyzők hétszámra részegek; hol pálinkával min­dent ki lehet vinni; hol a lelkész a legegyszerűbb moral prédikálása helyett még ma is falopol jár és a gonosz lelkekkel üzérkedik? Hol vannak itt a sík földön az önkormányzat amaz elemei, melyeket Mill Stuart még az angol falvakban sem talál föl ?« A községek helyett a szolgabirói járásokra akarja a közigazgatást ruházni. A kormányzat súly­pontja hazánkban a szolgabirói hivatalban van, mely a néphez legközelebb áll. De e hivatalt is át kell alakítani. De legyen ez az alispán egyszerű expedi-

Next